A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reggeli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reggeli. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. december 2.

Pirospaprikás oldalas

Nálunk gyakran van ilyen vagy ehhez hasonló főtt/abált hús, a bolti felvágottak helyett remekül helyt áll. Most egy gyönyörű oldalasdarab ihletett meg az egyik üzletben, úgyhogy kora délután jött velem haza, és este már a hűtőben várta a dermedést.




Hozzávalók
kb. 1 kg-os vastag oldalasdarab
1 vöröshagyma
1 kávéskanál fokhagymapehely
2 babérlevél
5–8 egész fekete bors
3 borókabogyó

a tetejére:
édes fűszerpaprika
csípős fűszerpaprika
3–4 gerezd fokhagyma

A húst megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, és minden oldalán sózzuk. 1-2 órát állni hagyjuk.
Lehetőleg akkora lábosban, amekkorában éppen elfér a hús, vizet melegítünk a külső héjától megfosztott, kettévágott vöröshagymával, a fokhagymapehellyel, a borssal, a babérlevéllel és a borókabogyóval. Amikor már forr, beleteszünk 3 kávéskanál sót és az oldalast; ha nem lepné el a víz, akkor pótoljuk. Az edényt lefedjük, és lassú tűzön addig főzzük a húst, amíg puha nem lesz – ekkor már könnyen ki tudjuk húzni belőle a csontot, ezt meg is tesszük. A húst visszarakjuk a lébe, és hagyjuk langyosra hűlni. Kiemeljük, megszórjuk a kétféle pirospaprikával, megkenjük a zúzott fokhagymával, majd hűtőbe tesszük néhány órára.
Szeletekre vágva kínáljuk.

Tipp: a főzőlevet ne öntsük ki, kisebb adagokra osztva, mélyhűtőbe téve alapléként használható.

2019. március 15.

Piros-fehér-zöld túrókrém

Nem is igazán recept, inkább ötlet :) A mai napra pont aktuálisak a színei, úgyhogy ha van otthon túró, készítsétek el. Persze nem csak az alkalomhoz illő, hanem finom is, és ha teljes kiőrlésű vagy más, diétás alapra kerül, akkor a kilókat sem növeli.



Hozzávalók
20 dkg túró
2–3 evőkanál tejföl

1 kis csokor snidling aprítva
1 evőkanál aprított petrezselyemzöld
1–2 szelet kápia paprika kis kockákra vágva

Az első 3 hozzávalót alaposan összekeverjük, majd hozzáforgatjuk a "színeseket" is. A túrókrémet kenyérrel, péksüteménnyel kínáljuk.

2018. december 14.

Töltött tojástekercs vöröshagymacsírával



Hozzávalók személyenként, kb. 28 cm-es serpenyőhöz
2 nagy tojás
1 teáskanál tejföl
1 teáskanál étkezési keményítő
1 evőkanálnyi reszelt sajt

őrölt bors
aprított petrezselyemzöld
a sütéshez:
1 evőkanál olaj
a töltelékhez:
5-6 dkg túró
3 dkg füstölt, húsos szalonna
1-2 teáskanálnyi tejföl
őrölt bors
vöröshagymacsíra (ízlés szerint)
a díszítéshez:
vöröshagymacsíra

Először a tölteléket készítjük el. A szalonnát késes aprítógépben felaprítjuk, elkeverjük a túróval és annyi tejföllel, hogy sűrű krém legyen belőle. Borssal ízesítjük, és ha szükséges, sózzuk. 
A tekercshez a tojást a tejföllel, a keményítővel és a sajttal felverjük, sóval, borssal, petrezselyemmel fűszerezzük. Serpenyőben, forró olajon elterítjük a masszát, és közepes lángon addig sütjük, amíg a teteje is kissé meg nem szilárdul; ne süssük túl, mert akkor száraz lesz. Ekkor a lepényt óvatosan tálra csúsztatjuk, rákenjük a túrókrémet, gazdagon megszórjuk csírával, és szorosan feltekerjük. Kettévágjuk, tányérra helyezzük, a tetejére is hintünk kevés csírát. Azonnal, forrón tálaljuk

2018. december 1.

Kolbászos túrókrém


Inkább csak ötlet, mint recept :) „Szelídített” ízű kolbászkrém, kenhetjük kenyérre, péksüteményre, de használhatjuk sós sütemények töltésére is.


Hozzávalók
10 dkg füstölt kolbász
25 dkg tehéntúró
3-5 evőkanál tejföl
pici só
őrölt bors

Finomra vágjuk vagy felaprítjuk a kolbászt.  Összekeverjük a túróval, a fűszerekkel és annyi tejföllel, amennyitől éppen kenhető állagú lesz. Azonnal fogyaszthatjuk.

Kakaós zabkása ribizlivel

A zabkása sokáig nem tartozott az étrendemhez, csak néhány éve lett kedvenc. Az alábbi recept 2 éve íródott, és már ez is kissé reformosnak számított az eredetinél, lévén, hogy tej helyett hígított kókusztejszínnel készült, valamint édesítővel. A Szafis változata pedig itt található, az is nagyon finom.




Hozzávalók személyenként
3-4 csapott evőkanál apró szemű zabpehely
1/2 evőkanál kakaópor
60 ml Cocomas kókusztejszín
1,4 dl víz
1 evőkanál nyírfacukor
1 csipet só
1 késhegynyi őrölt fahéj
a tálaláshoz:
ribizli
kókuszcsipsz (elhagyható)

A zabpelyhet a kakaóval, a nyírfacukorral és a sóval elvegyítjük. Hozzáöntjük a kókusztejszínt, a vizet, és közepes lángon felforraljuk. Belekeverjük a fahéjat, és a kását langyosra hűtjük. Tálalás előtt a tetejét megszórjuk ribizlivel és kókuszcsipsszel.

Tipp: a ribizli helyett bármilyen, tetszés szerinti gyümölcsöt használhatunk. Gluténmentes zabpehellyel készítve a desszert is gluténmentes lesz.

2018. november 27.

Fetás-rukkolás töltött kenyér


Régebbi Kifőztükös recept, Szafis hozzávalókból készült.



Hozzávalók
20 dkg Szafi Reform csökkentett szénhidráttartalmú paleo kenyér- és péksütemény lisztkeverék
4 g Szafi Reform himalájai só
3,5 dkg almaecet
2 dkg Szafi Reform folyékony kókuszolaj 
4 M-es tojás
7,5 dkg langyos víz
a nyújtáshoz:
Szafi Reform bambuszrostliszt
a töltelékhez:
2 evőkanál Szafi Reform folyékony kókuszolaj
1 teáskanál morzsolt bazsalikom
1 teáskanál morzsolt oregánó
5 dkg morzsolt feta sajt
1 marék rukkola
a tetejére:
napraforgómag

A rukkolát megmossuk, és alaposan lecsöpögtetjük.
A tojást, a vizet, a sót, az almaecetet és a kókuszolajat robotgép dagasztóspiráljával összekeverjük, majd a lisztet is hozzátéve az egészet 2-3 perc alatt összedolgozzuk. 10 percre félretesszük. Bambuszliszttel szórt szilikonos felületen átgyúrjuk, és 3 egyforma részre osztjuk. Mindegyiket kb. 30 x 20 cm-es téglalappá nyújtjuk, közben – ha szükséges – a munkafelületet és a tészta tetejét is lisztezzük. Az első lapot a nyújtófa segítségével sütőpapírral bélelt gáztepsire fektetjük, kissé megolajozzuk, majd megszórjuk a fetával és az illatos fűszerek felével. A következő tésztalapot ráhelyezzük, kissé rálapogatjuk az előzőre, szintén olajozzuk, elosztjuk rajta a maradék fűszert és a rukkolát, majd a harmadik lappal lezárjuk. A megmaradt olajjal megkenjük. A tésztát képzeletben vízszintesen, majd függőlegesen harmadoljuk. Előbb a felső harmadot hajtjuk le, majd a két egymásra kerülő rétegre az alsó harmadot. Ezután jobbról, majd balról ugyanígy egymásra hajtjuk a harmadokat. Az egészet átfordítjuk, a tetejét óvatosan megnyomkodjuk, formázzuk – kb. 5 cm magas, kissé domború tésztát kell kapnunk. Éles késsel kereszt alakban, majd függőlegesen középen is bevágjuk, megszórjuk napraforgómaggal, és 10 percet pihentetjük. 
200 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső fokozaton 30 percig, majd 180 fokon további 15-20 percig sütjük a kenyeret. Kihűlve fogyasztjuk.

Édes bundáskenyér körtével

Régebben nem igazán kedveltem az édes bundáskenyeret, manapság már kifejezetten szeretem. Ez a változat a sült körtével különösen finom lett, próbáljátok ki, hogy igazam van-e? 😉



Hozzávalók személyenként
2 vékony szelet teljes kiőrlésű toastkenyér
2 M-es tojás
2 enyhén púpozott teáskanál nyírfaporcukor
1-2 evőkanál tej
1 csipet só
2 dkg vaj
1 kisebb, nem túl érett körte
a tálaláshoz:
nyírfaporcukor

A tojást 1 teáskanál nyírfaporcukorral, a tejjel és a sóval szélesebb tányérban felverjük. A kenyérszeleteket átlósan kettévágjuk, a tojásos masszába forgatjuk, és benne is hagyjuk, hogy felszívják a folyadékot. 
A körtét megmossuk, a magházát eltávolítjuk, a gyümölcshúst vékonyabb cikkekre vágjuk. A vaj felét serpenyőben felforrósítjuk, 1 teáskanál nyírfacukrot kevergetve feloldunk benne, a körtét oldalanként világosbarnára pirítjuk, majd kivesszük. A maradék vajat is beletéve, a kenyeret mindkét oldalán megsütjük benne, majd tányérra szedjük. Rárakjuk a gyümölcsöt, és nyírfaporcukorral szórva tálaljuk.

Tipp: a tej mennyisége függ a kenyér frissességétől, szikkadtabb kenyér esetén picivel több kell belőle.

2018. november 9.

Zöldfűszeres felvágott

A recept a júliusi Kifőztük magazinban jelent meg, és végre ide, a blogra is eljutott. Nagyon-nagyon finom lett, érdemes kipróbálni. Szívesen fogadok véleményt, ha elkészítitek, sok sikert hozzá!



Hozzávalók kb. 80 dkg-hoz
1 dl víz
30 dkg csirkemellfilé
60 dkg darált sertéscomb
1,5 dkg kacsazsír
5 kávéskanál só
1/3 kávéskanál fokhagymapor
4–5 szál friss kakukkfű
3–4 szál friss oregánó
3–4 szál friss bazsalikom
frissen őrölt fekete bors
1–2 madárszemcsili
továbbá:
felvágottkészítő forma

A vizet negyedórára mélyhűtőbe tesszük.
A csirkemellet késes aprítóban a vízzel és a zsírral péppé zúzzuk, közben beleszórjuk a sót meg a fokhagymaport. A masszához dolgozzuk a darált sertéshúst, a borsot, a kakukkfű lecsipkedett leveleit, a bazsalikom és az oregánó aprított leveleit és a finomra vágott csilit. Alaposan elkeverjük, és felvágottkészítő formába tömködjük. Lezárjuk, 24 órát hűtőben pihentetjük.
Másnap magas falú edénybe állítjuk. A fazékba vizet öntünk kb. a formában lévő massza magasságáig, 80 fokosra melegítjük, és ezt a hőfokot tartva 2 órát főzzük a húst. Végül a formát hideg vízbe állítva a felvágottat lehűtjük, és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap a formából kivesszük, szeletelve fogyasztjuk.

2018. március 18.

Sült zöldséges szendvics retekcsírával

Ez a szendvics nagyon-nagyon jó lett, szívből ajánlom mindenkinek kipróbálásra. A recept a februári Kifőztük magazinban jelent meg. A csíra ugyan elmaradhat, de szerintem kár lenne érte; egészséges és finom is, ebben a téli időszakban kiváló vitaminforrás.



Hozzávalók 2 személyre
2 púpozott evőkanál (light) majonéz
a zöldséges raguhoz:
2 evőkanál olívaolaj
1 kisebb lila hagyma félbevágva, vékonyra szeletelve
1/2 sárga húsú kaliforniai paprika szeletelve
1/2 piros húsú kaliforniai paprika szeletelve
2 nagy csiperkegomba félbevágva, szeletelve
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 kávéskanál morzsolt kakukkfű
3 szál petrezselyemzöld aprítva

frissen őrölt bors
továbbá:
2 (teljes kiőrlésű) péksütemény
4 szelet sajt
2 marék retekcsíra


Felhevített serpenyőben, 1 evőkanál olajon 8-10 perc alatt megdinszteljük a lila hagymát és a paprikát. Kiszedjük, tányérra tesszük. A maradék olajat felforrósítjuk, és a gombát néhány perc alatt megpirítjuk rajta. Fokhagymával, sóval, borssal ízesítjük, elkeverjük, és zsírjára sütjük. A vége felé hozzákeverjük a kakukkfüvet és a petrezselymet, majd a többi zöldséghez szedjük.
A péksüteményt félbevágjuk, mindkét darabot megkenjük a majonéz felével. Az alsóra tesszük a zöldségek felét és 2 szelet sajtot, megszórjuk csírával, majd a szendvicset betakarjuk. Így járunk el a megmaradt alapanyagokkal is. Azonnal kínáljuk.

2018. január 2.

Aszalt paradicsomos, házi krémsajt


A decemberi Kifőztük magazinból:


Hozzávalók
20 dkg tejföl (20%-os)
3 nagyobb szem olajban eltett aszalt paradicsom
5-6 friss bazsalikomlevél vagy 1 kávéskanál szárított bazsalikom
1 pici csilipaprika (elhagyható)
1 kisebb lila hagyma

A tejfölt sűrű szövésű gézbe vagy szűrőbe borítjuk, 1 nap alatt lecsöpögtetjük. Késes aprító kelyhébe tesszük, hozzáadjuk az olajtól kissé kinyomkodott paradicsomot, a bazsalikomot, a csilipaprikát. A géppel összedolgoztatjuk, majd villával hozzákeverjük a finomra aprított lila hagymát. Kenyérre kenve vagy mártogatósként kínáljuk.

2017. december 3.

Fokhagymás-zöldpaprikás tekercs


Szintén régebbi recept a Kifőztükből, finom, és hidegtálra, illetve felvágott helyett reggelire vagy vacsorára tökéletes.



Hozzávalók
kb. 1 kg sertésdagadó (a keskenyebbik vége)
1/2 piros húsú kaliforniai paprika
néhány szál petrezselyemzöld
5-6 gerezd fokhagyma
1 evőkanál pirospaprika

őrölt bors
zsír
a díszítéshez: 
petrezselyemzöld

A dagadót felvágjuk úgy, hogy egy nagy téglalapot kapjunk; kissé kiverjük, sózzuk, borsozzuk. Az apró kockákra vágott paprikát, a felaprított petrezselymet, a zúzott fokhagymát meg a pirospaprikát 1/2 kávéskanál sóval és 4 evőkanálnyi vízzel összekeverjük. A tölteléket a húsra kenjük, felcsavarjuk, és cérnával átkötözzük. Zsírral kikent tepsibe helyezzük, 1 dl vizet öntünk alá, és fóliával lefedjük. 180 fokos sütőben kb. 50 perc alatt megpuhítjuk, majd fólia nélkül, a levével időnként meglocsolva további 15-20 perc alatt pirosra sütjük.
Hűtőben egy éjszakát hagyjuk pihenni. Tálalás előtt a kötözőt eltávolítjuk róla, és a tekercset nem túl vékonyan felszeleteljük.

2017. május 12.

Olívabogyós-tojáskrémes szendvics retekcsírával

Szintén Kifőztükös recept, egyszerű, fincsi szendvics bármikorra. A hozzávaló csírát a Bioháló biztosította.



Hozzávalók
6 tojás
7-8 evőkanál majonéz
2 teáskanál dijoni mustár
1 evőkanál citromlé
1 csomó újhagyma
1 nagyobb marék (lehetőleg magozott) fekete olajbogyó

őrölt bors
1 csipet cukor vagy édesítő
csilipaprika (ízlés szerint)
továbbá:
5 dkg retekcsíra
péksütemény vagy kenyér

A tojást forrástól számítva 10 perc alatt keményre főzzük, hideg vízzel leöblítve kihűtjük, majd megpucoljuk, és kis kockákra vágjuk. Az olajbogyót feldaraboljuk. A majonézt a mustárral, a citromlével, a finomra aprított hagymával – a zöld részéből is kerülhet bele – és az ízesítőkkel eldolgozzuk, ezután beleforgatjuk a tojást és az olajbogyót. Péksüteménybe vagy 2 szelet kenyér közé halmozzuk, csírával megszórjuk.

2017. március 24.

Sült húsos szendvics

Gyerekkorom kedvenc szendvicse volt ez, igaz, a körítés már a mai ízlésemet követi. Mielőtt útnak indultunk valahová, anyukám sütött bővebb zsírban egy darab tarját. Kihűtötte, és a húst egészen vékonyra vágta, majd valamennyire összetörte-morzsolta. A kenyeret – akkoriban még nagy karéj fehér kenyerek voltak divatban nálunk – megkentük az ízes pecsenyezsírral, és arra került valamennyi hús....hmmm, még mindig a számban érzem az ízét :) 

A recept eredetileg a Kifőztükben jelent meg, a fűszereket a Fűszerész webshop biztosította, a háttérért köszönet a Fotókelléknek!



Hozzávalók
a sült húshoz:
1 kg csont nélküli sertéstarja
6-8 púpozott evőkanál sertészsír
8 gerezd fokhagyma
kb. 2 evőkanál sertéssült fűszerkeverék
1 dl száraz fehérbor vagy víz
a csukott szendvicshez (1 db-hoz):
2 szelet magvas, barna kenyér
pecsenyezsír
1 szelet sült hús
1/2 kápia paprika

salátalevelek (elhagyható)

A húst megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, megtűzdeljük a fokhagymával. Körben meghintjük és kissé bele is dörzsöljük a fűszerkeveréket. A zsírt magasabb falú edényben felmelegítjük, a húst minden oldalán átpirítjuk rajta, majd aláöntjük a bort. Lefedjük az edényt, és a húst kis lángon, bő 1 óra alatt puhára pároljuk. Fedő nélkül barnáspirosra sütjük mindegyik oldalát, majd tálra téve kihűtjük. A zsírt tálkába öntjük. 
A szendvicshez a kenyérszeletek 1-1 oldalát vékonyan megkenjük a pecsenyezsírral, ízlés szerint sózzuk. Az egyikre szórjuk a kis darabokra vágott húst és a felcsíkozott paprikát, rátesszük a salátalevelet, majd a másik szelet kenyérrel lezárjuk. Szorosan fóliába csomagolva szállítjuk. 

2016. február 2.

Fokhagymás-pirosparikás tarja

Gyakorlatilag abált hús – abált szalonna helyett, azoknak, akik zsírossága miatt az utóbbit nem szeretik vagy nem fogyaszthatják. Ugyanolyan finom – vagy még jobb, mint az ismertebb formája, nálunk télen gyakran van felvágott helyett. A recept eredetileg a Kifőztük 2015/2. számában jelent meg.



50-70 dkg csont nélküli tarja (egyben)

szemes fekete bors
1 kisebb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 szál zellerzöld
a kenéshez:
4-5 gerezd fokhagyma
1 evőkanál őrölt pirospaprika
kevés főzőlé

A tarját körben besózzuk, és 1 órát állni hagyjuk. Egy közepes fazékban kb. annyi vizet teszünk fel forrni, amennyi a húst majd ellepi. Ízesítjük a megtisztított, kettévágott vöröshagymával és fokhagymagerezdekkel, 2 kávéskanál sóval, 8-10 szem fekete borssal és a zellerzölddel. Amikor a víz felforrt, a húst beletesszük, és kisebb lángon addig főzzük, amíg puha nem lesz; nagyjából 1,5 óra alatt fő meg. Közben a levét megkóstolva sósnak kell érezzük, ellenkező esetben pótoljuk. Amikor kész, a levében hagyjuk langyosra hűlni.
A kenéshez a fokhagymát finomra aprítjuk, beleszórjuk a paprikát, és annyi főzőlével keverjük össze, hogy kenhető állagú legyen. Kanállal körbesimítjuk vele a főtt hús tetejét és oldalait, majd letakarva hűtőben kifagyasztjuk.

Tipp: a hús leszűrt levét kihűtjük, a megdermedt zsírt leszedjük róla; ezután – vízzel a kétszeresére hígítva – alaplének használhatjuk tejfölös levesekhez vagy rizottó készítéséhez. (Nem olyan szép a színe, mint a húslevesnek, de ízre finom.)


2015. szeptember 25.

Szendvics szardellás túrókrémmel és csírával

És ez a másik csírás szendvicsrecept a szeptemberi Kifőztükből, ez is finomra sikerült! :)  A csíra ugyancsak a Bioháló terméke.




Hozzávalók 4 szendvicshez

2 Graham-lisztes zsemle félbevágva
15 dkg tehéntúró
3-4 szardellafilé
1 csipet só
1 evőkanál tejföl
1 pici csilipaprika
zöld fűszerek (pl. kakukkfű, majoránna, oregánó)
néhány csepp citromlé
a tálaláshoz:
vegyes csíra (ízlés szerint)

A túrót a tejföllel elkeverjük. Hozzáadjuk a finomra aprított csilipaprikát és szardellát. Belecsipkedünk néhány zöldfűszer-levelet, csöpögtetünk hozzá citromlevet, megkóstoljuk, ha szükséges, picit sózzuk. A krémet a zsemlékre osztjuk, a tetejüket vegyes csírával megszórjuk.



2015. szeptember 24.

Szendvics uborkás túrókrémmel, szalámival és csírával

Az egyik csírás recept a szeptemberi Kifőztükből, valamint egy abszolút felismerés: a csíra nem valami "kötelező tartozék", hanem abszolút vállalható dolog, kifejezetten feldobja az ételeket :)Kíváncsi lennék azok véleményére, akik szintén kóstolták már, vajon mit gondolnak felőle? ;)

  A magazinban a Bioháló által forgalmazott csírákat használjuk.



Hozzávalók 4 szendvicshez
4 szelet magvas kenyér
15 dkg tehéntúró
1 kicsi uborka
1 darabka piros színű zöldpaprika
őrölt fehér- és rózsabors
1 evőkanál tejföl
2 gerezd fokhagyma
a tálaláshoz:
8 szelet szalámi

Az uborkát megmossuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A túrót, a tejfölt sóval, borssal összekeverjük, beletesszük a zúzott fokhagymát, a pici darabkákra vágott paprikát és a levétől kifacsart uborkát. A krémet a kenyérszeletekre halmozzuk, a szalámit a két végükre helyezzük, végül a szendvicsek közepét megszórjuk csírával.

A tálca meg a tálka Lantos Judit-féle kerámia, imádom, gyönyörű, ugye? ;)

Tipp: maga a szendvicsrevaló alacsony szénhidráttartalmú, ha valamilyen speciális (paleo vagy csökkentett ch-jú) péksüteményre, kenyérre kenjük, akkor a végeredmény is az lesz. 

2015. május 11.

Gombával töltött kifli

Megint egy elmaradt bejegyzés a pont két évvel ezelőtti Kifőztükből, pedig emlékszem, hogy nagyon finom volt, próbáljátok ki:) Ha a gombát előre beáztatjátok, hamar elkészül.



Hozzávalók személyenként
1 kifli
10 dkg csiperkegomba
1 evőkanál szárított erdeigomba-keverék vargányával
1 teáskanál aprított vöröshagyma
1 csapott evőkanál tejföl
2-3 dkg reszelt sajt + kevés a tetejére

őrölt bors
1-1 teáskanál friss, aprított snidling, petrezselyemzöld, kakukkfű
olaj

Egy órára beáztatjuk a szárított gombát.
Kevés olajon üvegesre sütjük a vöröshagymát. Hozzátesszük a megtisztított, kis darabokra vágott csiperkét és a leszűrt, feldarabolt szárított gombát. Sózzuk, borsozzuk, és lefedve 10 percig pároljuk. Ha nem eresztene elég levet, öntünk hozzá kevés vizet. Azután fedő nélkül zsírjára sütjük, majd levesszük a tűzhelyről. Belekeverjük a zöld fűszereket, és hagyjuk legalább langyosra hűlni. 
A kiflit kettévágjuk, a belét kis darabokra tépve a gombához adjuk. Hozzávegyítjük a tejfölt és a sajt nagyobb részét, majd a tölteléket elosztjuk a kiflifelekben. Rászórjuk a maradék sajtot, majd 200 fokra melegített légkeveréses sütőben 10-15 perc alatt készre sütjük. Azonnal, forrón tálaljuk. 

2015. február 15.

Tojástekercs vöröshagymacsírával

Szupergyors, finom étel reggelire vagy vacsorára. A plusz ízt, illetve a különlegességét a Bioháló finom csírája adja, érdemes kipróbálni!:) Kifőztükös recept, a februári számból.



Hozzávalók személyenként, kb. 28 cm-es serpenyőhöz

2 nagy tojás
1 teáskanál tejföl
1 teáskanál étkezési keményítő
1 evőkanálnyi reszelt sajt

őrölt bors
aprított petrezselyemzöld
a sütéshez:
1 evőkanál olaj
a töltelékhez:
5-6 dkg túró
3 dkg füstölt, húsos szalonna
1-2 teáskanálnyi tejföl
őrölt bors
vöröshagymacsíra (ízlés szerint)
a díszítéshez:
vöröshagymacsíra

Először a tölteléket készítjük el. A szalonnát késes aprítógépben felaprítjuk, elkeverjük a túróval és annyi tejföllel, hogy sűrű krém legyen belőle. Borssal ízesítjük, és ha szükséges, sózzuk. 
A tekercshez a tojást a tejföllel, a keményítővel és a sajttal felverjük, sóval, borssal, petrezselyemmel fűszerezzük. Serpenyőben, forró olajon elterítjük a masszát, és közepes lángon addig sütjük, amíg a teteje is kissé meg nem szilárdul; vigyázzunk, ne süssük túl, mert akkor száraz lesz. Ekkor a lepényt óvatosan tálra csúsztatjuk, rákenjük a túrókrémet, gazdagon megszórjuk csírával, és szorosan feltekerjük. Kettévágjuk, tányérra helyezzük, a tetejére is hintünk kevés csírát. 

Azonnal, forrón tálaljuk.

2015. január 17.

Egyben sült tarja

Azt hiszem, minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez afféle "jolly joker" kaja; bármikor, bármivel, hidegen vagy melegen, mindig finom!:) Aki nem hiszi, járjon utána:D 

A recept az ez évi, januári Kifőztükben jelent meg,



Hozzávalók
kb. 1,5 kg-nyi csont nélküli sertéstarja
6-8 gerezd fokhagyma
10 dkg sertészsír
őrölt bors
4-5 babérlevél

A húst megmossuk, papírtörlővel megszárítjuk. Minden oldalát sózzuk, borsozzuk, majd legalább 1 órát pihenni hagyjuk. Közben a fokhagymát megpucoljuk, csíkokra vágjuk, és vékony pengéjű kés segítségével a húst megtűzdeljük vele. A zsírt felforrósítjuk, a tarját körben átsütjük benne. Mellé dobjuk a babérlevelet, és az edényt lefedve, kis lángon addig pároljuk (2-3 órán át), amíg a közepe is puha nem lesz. Ezután fedő nélkül zsírjára sütjük, minden oldalán barnás színűre pirítjuk. Az edényből kivéve legalább 1/2 órát hűlni hagyjuk. Langyosan kicsit vastagabbra, teljesen kihűlve egészen vékonyra szeletelhetjük.

Tipp: ha a hús lefedés után néhány perccel nem enged levet, kevés vizet öntünk alá. Érdemes egy egész tarját megsütni, mert hűtőben napokig eláll, és bármilyen körettel (salátával, burgonyával, rizzsel, zöldségekkel, szószokkal) tálalhatjuk, vagy akár szendvicsbe is tehetjük. Kitűnő választás felvágottak helyett. 

2014. szeptember 22.

Cheddar sajtos, zöld fűszeres szendvics

Reggelire, vacsorára, uzsonnára, bármikorra:) A mennyiségnek csak a sajt ára szabhat határt... A recept az augusztusi Kifőztükben jelent meg.



Hozzávalók 4-6 szendvicshez

10 dkg cheddar sajt
4-6 kisebb szelet magos kenyér
2 újhagyma vagy 1 kis lila hagyma
kevés snidling és petrezselyemzöld
3-4 evőkanál (light) majonéz
őrölt bors
kevés aprított csilipaprika (elhagyható)
a kenéshez:
vaj

A sajtot lereszeljük, a hagymát apróra vágjuk, a zöld fűszereket finomra aprítjuk. Összekeverjük a majonézzel, sózzuk, borsozzuk, és ha szeretjük, csilipaprikával ízesítjük. 
A kenyérszeleteket megpirítjuk, kevés vajjal megkenjük, majd a sajtos masszát a tetejükre simítjuk. Azonnal tálalhatjuk.

Tipp: friss péksüteményre kenve is finom lesz.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin