Advent első vasárnapja

Árnyék a fénnyel

együtt a teljesség;

gond a reménnyel

Szirmay Endre

Tegnap egész nap sapkába, sálba, kabátba itta be magát a nyirkos levegő és a csöpögő eső. 

Az első bátortalan, még kissé korai fények is megjelentek már, a legjobbkor, mikor szinte egész nap sötét volt. Így van ez rendjén.

Ma meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorúnkon, a hit fényét, mely már nem bátortalan, és egyre fényesebben követi majd a remény, az öröm és a szeretet gyertyája.

Koszorúk

Munkahelyemen a gyerekek adventi koszorúkat készítettek egy kolléganőm irányításával. Jutott a portára, tanáriba, és még kis díszek is kerekedtek számukra, mert volt egy ez+azos kosár, ami kincsnek számít ilyenkor, abban lehetett turkálni, és majdnem üresre kipakolni a munka előtt, és vágni, hajtogatni, ragasztani. Örültünk, hogy van akit valami más is érdekel még a facebook állandó pötyögtetésén kívül. Jó-jó, ez talán egy kis túlzás, de nem is olyan nagyon.
Legnagyobb kincs azonban az metszőolló volt, mert az valahogy mindig "eltűnt". :-D
Szép időszak vár ránk.

Péntek délután

Délután fél 4-kor szinte esti sötét, az egész nap szitáló valami után eleredt az eső is, és az utcai  fenyőgallyak megkapták a díszüket cseppek formájában. Mivel mindig  a fellelhető legegyszerűbb a kívánságom, nem is tetszene jobban más.
Szép a péntek délutánom.
Már nálam Gyarmati Fanni naplója, mert megrendeltem, hogy még a könyvesboltok előtt hozzájussak, mert nem tudtam várni, mikor megláttam a Bookline-on. A postáról anyuhoz mentem, mert kenyeret vittem neki( milyen jó dolog kenyeret vinni valakinek), így ő is megnézte. 
Kérte, hogy ez legyen az ő egyik karácsonyi ajándéka nekem, mert olyat szeretne, amit én is szeretnék. 
Elfogadtam az ajánlatát, mert szép ajándékban van/lesz részem így.

Kőszegi pillanatok

Kávézás közben egy baráttal beszélgettünk, visszaköszöntünk az ismeretlennek is, aki mindenkit üdvözölve belépett, és ajtónyitáskor gyorsan tűnő hideget hozott magával aznap reggel.
Előző este sétáltunk a városban, mert az előbb említett baráttal a születésnapi vacsoráját jártuk le még mi négyen, miután a többiek hazamentek. 
Eszembe jutott, hogy egy inkább nappal ismert helyet egyszer este is látni olyan, mint hóban visszamenni valahova. 
A sötét és a hó jótékonyan takarja ugyanis a hibákat, és mi is elcsendesedünk az utcákon, mert bár bizonytalanul, de mégis tudtuk, hogy a látottak szépségét is meg kellene ott fogalmazni, de végül egyikünk sem szólalt meg.

Mert...

...telnek a napok, van jó, van rossz. Este értékelem a napot, mikor éppen ez is eszembe jut. 

Ha van időm fogselyemmel is bíbelődni és testápolóval késő este, akkor vagy úgy érzem nem tudok úgysem majd aludni, és még egy kicsit nem fekszem le, vagy nagyon szeretnék valami jót tenni magammal, és megszabadulni a napközben összeszedett, belém szorult dolgoktól ily módon is.
Elkezdem magam pucolgatni, tisztítani, Isten is eszembe jut, és igyekszem úgy ágyba kerülni, hogy érezzem, megszabadultam valamitől.  

Egy...

...kisvárosi vasárnap délelőtt az az időszak, mikor az ember úgy érzi, hogy valahol máshol lenne a helye, mert ha tovább marad, soha többé nem lesz képes lendületet venni. 
Mégsem indul, mert szép ott, mert máshol nem úgy kondul a harang, a macska sem úgy surran laposan visszapislogva, és más kapualjakban sem tudják úgy árulni hokedliról a mézet, a diót, a lekvárt mint ott kis dobozzal az áru mellett, ahová az emberbe költözött becsület keze beleteszi a pénzt. 
El is hiszi az önvigasztalást ott és akkor vasárnap délelőtt.
Aztán késő délután hazamegy egy másik kisvárosba válltáskájában házi eperdzsemmel, templomot formázó mézeskaláccsal, és a nap értékelésekor azt mondja, hogy jó volt.
Mert tényleg jó volt.

(A képek Kőszegen készültek.)

Beszéltünk

mi már itt arról, hogy kinek van naplója, kinek nem. Nekem volt valaha kézzel írott, melyet aztán megsemmisítettem, és azóta sem bánom. Azt hittem akkor, hogy "titkokat"( pl. plátói szerelem) írhatok le benne, de ha leírom, az ugye már nem titok, rejtegettem is vasalt ágyneműk között!  
Szóval sem a téma, sem a minőség nem volt megfelelő. Nem is kezdtem újat, egyszerűen nem talált még mindig rám ez a vágy.
Az igazi  naplóm a fejemben van, ami kihullik idővel belőle, annak nem is volt ott a helye. Naplóm a blogom is, bár már eleve megszűrt közölnivalóval.
Van most egy kis füzetem, mely éppen a tenyerembe illik, elfér egy kis táskában, (p)illanatatok, szavak, olykor valóban megfogalmazott mondatok, szösszenetek, pöttyenetek, improvizációk...( mit írjak még, úgyis értitek) vannak benne. 
Mert hiába van minden bennem, a leírt szavak is vonzanak.
Sőt, azok vonzanak igazán, megtalálni, leírni a szót, és mások megtaláltjait olvasni.

Pillanatok

Szerdán  mielőtt elindultunk haza még ittunk egy kávét. 
Négyen voltunk, beszélgettünk és hallgattunk is, kint már sötétedett, és én ellazulva a széken, a nőiességet és jómodort még betartva a lehető legkényelmesebb pózt vettem fel.
Az utolsó kortyot sokáig tartogattam, hogy legyen még elég indokom nem fölállni, és közben néztem, hogyan gyújtja meg közelünkben a pincér a mécseseket.

Hétvége van...

... , és még nincs is vége.
Gyorsabban kellene végeznem  a házimunkával ma délelőtt, de nem megy. Szöszölgetek, közben persze haladok, de gyakran leülök a számítógép elé is, és hirtelen ötlettől vezérelve ellenőrzöm a mécses és gyertya tartalékaim. Tudom, hogy van bőven, tehát inkább csak gyönyörködöm bennük, mielőtt igazán fogynának.
Nem erőltetem a sietséget, megvan a magam tempója, ami ugyan nem sietősen gyors, de kitartóan célirányos.
A közelgő adventet úgy szeretném megélni, amiért van. Se csillogás, se teljesítménykényszer, de haladni mégis a tervek szerint, mert vannak örömteli kötelességek is, hogy az ünnep szép legyen úgy, ahogy nekünk szép.

Részleteim az öt éves blogom apropójából

Íme, néhány részlet belőlem, melyekből nem lehet kirakni öt év alatt sem az egészet, csak egyre többet. Néha, mikor bátornak hiszem magam, akkor egy egész is felkerül rólam, és ha mégsem találjátok meg ott később, akkor töröltem.
A külső bemutatása úgyis kevés. Öregszik, szebbet akarnánk láttatni, de az olyan álságos, inkább hagyjuk az egészet rejtve, míg igazán meg nem érünk arra, hogy bevállaljuk. Ezért mutatom meg néha magam, mert haladok az úton.
Egyébként is az ént kell megmutatni, de abból is képtelenség a teljeset, és számomra nem is cél. 
Talán a legtöbbet használt szavaim segítenének kirakni  a belsőm lényegét. Nem tudom pontosan melyek azok, nincs programom sem, mely kigyűjtené őket, de szerintem ezek lennének azok:
Csend, mécses, fény, víz, otthon, nyugalom, pillanat, várakozás, régi, hiszem, gondolom, este, részlet, kép, eső, köd, hó...
A "kevés" is gyakran előfordul, mert sok van a sokból, és egyre inkább zavar. Legszívesebben csak néhányszor írnék itt is, akkor is keveset, aztán egyszer csak csendben megszűnnék, de nem megy, mert vonz a szó, vonz az írás, blogtársak is vannak, és megosztani is akarom a velem történteket, a gondolatokat, tehát elkezdtem a blogom 6. évének első napját. 

Tegnap és ma

Álltunk a vízparton, és arról beszélgettem Melittával, hogy vizet kellene festenünk. Majd felsoroltuk a színeket, melyeket akkor éppen használtunk volna.
A kép, amit itt látunk látómezőnk közepén volt, balra fordulva sötétszürke lett volna az uralkodó színünk, jobbra pedig aranyló narancssárga, de használtunk volna sötét- valamint világoskéket és rózsaszínt is.

Ma 5 éves a blogom, mindig hozok egy-egy részletet magamból, mintha festenék, színeznék, egy-egy újabb folt mindig a vászonra kerül, és keresem a szavakat is, a megfelelőket, de soha nem áll össze az egész, és nem is fog.  A blog tulajdonsága ez is.
A kirakós játékból sok darab hiányzik, olyanok is, melyek még magam számára sincsenek meg, vagy ha megvannak, megtartom magamnak, mert kell lenni valaminek, ami csak az enyém.

Vasárnap

Fiatalok, nevetgélés, ismerkedés Thomas új barátnőjével, beszélgetések, megkésett névnap és születésnap ünneplése, a torony megmászása újra, csak most másokkal, mely ugyanaz, de mégis más élmény. 
Monát megkedvelni könnyű volt, bár a korábbi lányokat is az volt. Annál nehezebb a szakítások után nekem is elválni tőlük, de nem én döntök, és szerencsére Thomas nem gyakran hozott ilyen helyzetbe engem/minket. Egy darabig tart a kapcsolatom velük, aztán elmosódik, majd megszakad. Más irányba megy az életük tovább.
Monának tiszta, gyöngyöző a nevetése, ez ami azonnal feltűnt. Nem mintha Thomas nagy csapodár lenne, de népszerű a lányok körében, és szerencsére mindig olyanokat választ, akik szerethetőek, természetesek, intelligensek. Amíg nem ilyet talál, inkább egyedül van, nem használja ki az adódó, könnyű lehetőségeket.
Éppen délben voltunk fent a toronyban, és lent zúgtak a harangok. Minden olyan volt, mint mikor minden tökéletes azalatt a pár perc alatt, ami persze nem teljesen igaz, de fontos így hinni, és még csak nem is önbecsapás.
Kellett ez a  hétvége, itthon voltam, és mégis kimozdultam a magam előző hetéből.
Thomas később Skype-on elküldött egy értékelő sort, miután kérésére pár saját képet elküldtem Monáról és róla: 
"It was really nice today!"

Estém

Otthon ülök  a mindig olvasásra használt fotelban, pléd a közelemben - ha mégis kellene, mert nem akarok felállni a bevackolt állapotomból -, pedig meleg van bent úgyis, és egyelőre kint sincs csípős novemberi hideg, ahogy elvárnám ettől az évszaktól. 

A november esti mécsesem is ég ( kötelezően fontos pislákolás), hogy meglegyen a hangulat, mert mellkast szorongató hetem volt. Péntek éjjel 10 órás alvást igénylő éjszaka kellett, hogy másnapra a prés enyhüljön, és a szemeim helyén ne hideg vasgolyót érezzek. Ez nálam ugyanis a feszültség egyik jele. A munkahelyen vannak helyzetek, melyek nem nekem valók, de meg kell oldani önfegyelemmel, melyek aztán szorítanak rendesen, ha sikerül helyretenni az ügyet, ha nem.

Zsille Gábor verseskötete is a kezemben. Beszerzem a köteteit, lassan, de biztosan haladok, mert lapozható formában is kellenek. A neten található, elmenthető megoldás már nem mindig elég, és egyébként az írók, költők az eladott példányokból is élnek. Egyszer megtaláltam magamnak ezt a költőt( műfordítót, publicistát), és kitartok mellette.

Írhatnám, hogy Jane Austenes a jelenet, vagyis a " hősnő" verseket olvas őszi estén, de farmernadrágban vagyok, velem szemben  egy sötét TV, és kint egy autó surrog el a lakótelepi utcán. Nincs rendben valami az időutazással kapcsolatban, de nem is bánom. Itt a helyem a mostban, nem akarok örök, másra vágyó elégedetlenkedéssel élni. 

Zsille Gábor: Földfogyatkozás

Arcok érintkezése, lapok, telefonhívások

a lakótelepről, a nyár emlékiratai.

Nyugalmas őszünk lesz, gazdag, lapozásokkal

teli október - Végül beleveszünk a 

hirtelen éjszakába mindannyian.

Soproni részletek

Még mindig vonz: 
Közelebbről látni valamit, a nagy egészből tanulmányozni a részletet!

U.i.: Az én gépem tudása nem volt elég ezekhez a képekhez, tehát kölcsönkértem! :-)

November

Íme, mikor még küld az évszak valami aranylót a szürkére váltás előtt azoknak, akik hiányolni fogják a színeket. Én ugyan elvagyok a fekete-fehérrel is, az olyan egyértelmű. Fekete-fehér, igen-nem...
Viszont egyre több szín van már a földön, szemünk mint  a lefelé irányított spotlámpa ott keresi a színek utolsó maradékát.
Kórházban voltam pár éve, és egy sárgán fénylő, magányos fára nyílt a mellettem lévő ablak. Ez jelentette számomra a külvilágot, ahol nagy széllel egész éjjel tartó eső jött, és reggelre az a bizonyos fa kopaszon állt, de a törzse körül nagy tányérként ott volt a sok levél, melyeket még nem hordott el a szél. 

A blogírás örök kérdése, mennyi személyeset adjunk ki magunkból. Egy-egy évszakonként ismétlődő, a különbözően hasonló érzelmekkel átitatott látványok, vagy éppen az örök emberi tulajdonságokra épülő jó és rossz más-más módon megélt történetei gyakran egységbe kovácsolják a blogosokat. 
Sokszor úgy vagyunk a látszólag semmitmondó, elhatározásunk szerint az évszakokról szóló írásainkkal- melyek mégis rólunk szólnak, mert minden rólunk szól, akkor is ha másról-, mint az okos lány a Mátyás királyos népmesében: 
Hozunk is, és nem is, adunk is, és nem is...

Ez is, az is

Tanítvány csemeték érdeklődést mutattak a Sopron belvárosában összezsúfolt műemlékek, táblák, domborművek, történetek iránt. Meséltem nekik, de a száraz tények mégiscsak száraz tények.
Kedden este elvittem őket a Fő térre és környékére, hogy legyen közös élményünk is, és átadtam nekik alkalmi idegenvezetőként tudásom, és láss csodát: Figyeltek, érdekelte őket!!! 

Egyik este Jonathan Livingston* szárnyalt velem a fürdőkádban:-), míg lazítgattam. 
Beszélek  majd róla a gyerekeknek, hogy érdemes tökéletesedni, még ha ezért kitaszítottság is járhat- éppen aktuális egyiküknél-,  a valóság tágasabb és teljesebb, mint hiszi az ember, és érdemes kitartani, átadni  a tudást, a szárnyalás szépségét, mely feljebb is emelhet. Hátha eljut hozzájuk a lényegből valami, mert tapasztalatok mutatják, hogy ez lehet akár hiú ábránd is. 
A szerda keserves küzdelemmel is telt, és érzem is az önfegyelmem kapuit döngető ütések nyomását a mellkasomban, a tehetetlenséget, mert vannak az én szakmámban is kiborító helyzetek. 
Szárnyalás? Ugyan már!
Most elballagok szépen lassan a fürdőszobáig, onnan pedig elaraszolok az ágyig...:-D

* Richard Bach: Jonathan, a sirály

Bella István: Ceruzasorok

Másokról előbb ruha hullik,
én belül vetkezem, hogy meglásd,
milyen is valóban szemem,
ha nem szürkül benne szorongás.  

Újra a szerdai alkonyatról...

Fodor Ákos: Egy gyakorlat

Magadtól kérdezd:

ajtód azért fontos-e,

hogy zárd?

Vagy, hogy nyisd?

A  Nap mintha teljes erőből vissza akart volna adni valamit pár perc alatt abból, amit így novemberben napról-napra egyre korábban vesz el tőlünk. 
Olyan ez, mint azon emberek reakciója, akik érzelmi szűkmarkúságukat látva gyorsan pótolni akarják a hiányt akár előre is.

Én pedig bár könnyesen hunyorogva, de kitartóan nézve elfogadtam, amit ott és akkor kaptam, mint aki tudja, hogy az adok-kapok ritkán van arányban, és mégis adni kell, ha tudunk, de meg kell tanulnunk elfogadni is.  

Ma

A mai nap már csak ilyen lesz, és jó lesz. 
Esik, és az esőt bentről figyelem, míg elvégzem az elmaradt házimunkákat, utána veszek egy fürdőt, és csepegtetek belőle a nyáron vett levendulaolajomból, mert csak ott áll a polcon, és azt sem tudom miért ennyire kihasználatlanul. Mikor Dörgicsén vettem belőle, akkor voltak terveim: csuklómra teszek belőle, orrom alá, halántékomra, öblítő- és fürdővízbe, párologtatóba... Ezentúl így lesz.
Kolléganővel még csütörtökön Krasznahorkai László mondaton gondolkoztunk, most megint eszembe jutott. Az ő mondatai vagy végeláthatatlanul hosszúak, vagy rövid mottók egy-egy könyvhöz( ez éppen Az ellenállás melankóliája  címűhöz), amin lehet rágódni:

 "Telik, de nem múlik." 

Ajánló

Van város, ahol a hűség mindig ünnepi felsőfokban van jelen, és egy hétköznapi, baráti kávézás is folyhat úgy, hogy alattunk vésett római kövek hallgatva beszélnek az ókori Scarbantiáról, míg a kávézó  üveg tetején át a Tűztorony reneszánsz körerkélyének íveit, majd a barokk felső harmadon a széljelzőként használt kétfejű sast látni, mely leginkább É-Ny-i irányban áll, és egy szélkakasnál azért mégis csak nagyobb méltósággal. 
Aztán megteszünk jó pár lépcsőt, és az erkélyről szétnézünk, hogy ne csak a toronyra, hanem a toronyból is lássunk. 
Rálátás a dolgokra!
Mert néha nézőpontot is kell változtatni, hogy jobban értsük a világot akkor is, ha közben önmagunkat nem áruljuk el.

Vannak

olyan dolgok melyeket nem lehet nem megtenni, ahogy a Tihanyi Apátság altemplomában is kihagyhatatlan volt az oszlop átölelése nem is olyan régen. 
Ha Veszprémben vagyok kihagyhatatlan, hogy ha csak egy órára is a Balatonnál kössek ki. Nézzem a víz aktuális színét, novemberben is hallgassam a kikötőbe besurranó vitorlások által keltett, felcsapódó hullámokat.
Hagyom kihűlni a kávém a parton, mert nem sietek( nem és nem!), és ha még eleget téblábolok a mólón, akkor a viszonylag korai sötétedésnek köszönhetően a régi képeslapokra emlékeztető naplementés képet is csinálok. 
Olyan egykori képeslapokhoz hasonlót, melyeket gonddal válogattam ki a parti árusoknál, és barátoknak, családnak el is küldtem, miután találtam megfelelő értékű rájuk nyalható bélyeget, majd postaládát is. 
Hallgattam, ahogy tompán koppannak a láda alján. Tompán mert sok képeslap volt már bennük( más világ volt!), és még ujjaimmal kicsit utánuk is nyúltam a fogsorra emlékeztető kis fémlapocskákkal zárható nyíláson át meggyőződve arról, hogy biztosan benne vannak-e.

 

 

Ködben 2.

Sopron éppen csak annyi ködben, hogy adjon az estéhez egy kis opálos sejtelmességet és némi hideg fémillatot, melyet átvesz a nedvesedő kabát.

Ködben 1.

Zsille Gábor: Köd

Micsoda köd, micsoda köd,

galambot altat, templomot rejt,

a tűztorony derekán szemérmes fátyol,

főtérnyi tenger szorong, árad,

csókolja végig a párkányt, a falat,

megostromol, tüdőmbe szökik, átitat,

köd csordogál számból, akárha vér,

átüt a szöveten, kabátom vatta,

ingem opálos, habkönnyű selyem,

füst barangol bennem, akárha vér,

szédít, kápráztat, emel, tollpihe-fészekben

lebegek tovább, én, a tollpihe-fészek,

micsoda út, micsoda út

Fényes csendben

Mindenszentek és Halottak napja úgy telt, ahogy szokott, csendesen fénylő méltósággal.
Voltunk kint a temetőben napvilágban, és sejtelmes köd által gyöngyházfényűvé halványított, gyertyapöttyös estében is . 
Rokonok sírjához mentünk, majd Jézus lábánál mécsest gyújtottunk azoknak, akikhez nem mehettünk el.
Nem volt hideg, de nyirkos volt az este, és a temető kapuja előtti árus kesernyés, füstös illatot is árasztó platnijáról gesztenyét vettünk a halottainkra való emlékezés után az élet jegyében, és a zacskót gyakran zörgetve a parkolóig el is tüntettük forró tartalmát.