Így telnek a napok

Úton Veszprém felé, a fákat nézegettem. Lehullottak  a levelek, csak a nyírfa levelei sárgállnak még kitartóan. Az ágaikat mutató fákon fagyöngyök sokasodnak. Szeretem még nézni a frissen szántott földeket is, ahogy a varjak károgva ellepik őket. A fák mindig élményt jelentenek. Ha rügyesek, virágosak azért, ha lombosak, csupaszok azért.
Hoztam még egy fenyőfás díszítésű bögrés képet is, mely az utolsó darabja, amit bemutatok a legutóbb vett háromnak. Nagyon örülök nekik, bögremániám van, de erről már szóltam korábban az írásaimban. 
Szeretem a falra vetülő árnyékokat is. Jó nézni, ahogy kúsznak a falon, és mindig új oldalukat mutatják meg közben.
Rákaptam a skandináv írókra. Karl Ove Knausgard után most éppen Jón Kalman Stefanssón egy könyvét készülök olvasni. Izlandi író. Egy másik könyvét akartam olvasni, de nem sikerült megszerezni. Nem adom fel, és fogok még tőle olvasni.

Itt a december, megérkezett az adventi időszak. Nagyon örülök neki. Kívánok szép várakozást és készülődést nektek is. Sokszor gondolok arra, hogy milyen jó lenne egyszer veletek kávézni, beszélgetni ezekben a szép napokban.

Olvasás, várakozás és egyebek...

Az jó, ha valaki tud hallgatni is valakivel. Csak úgy egyszerűen csendben lenni. Tud olvasni is együtt, szép órákat teremtve maguknak. Újra olvasom Katherine May: Út a télbe című könyvét. Egyszer már olvastam, azt hiszem februárban. Soha jobb időszakot nem választhattam volna most rá, mint azt, ami előttünk áll. A cím alatt ez olvasható: A pihenés és visszavonulás ereje válságos időkben. Ha maga a cím nem lenne vonzó, ez a pár szó is megteremtené a kedvet az olvasásához.

Jön az időszak, amikor egyre több fény van bent. Olyan mértékben nő a benti fények kívánása, ahogy csökken a kinti. Égnek a gyertyák és a mécsesek esténként. Megteremtik körénk azt, ami hiányzik a korai sötétedés idején. Eljön hamarosan advent szépséges időszaka is.  Van mire örömmel várni.

Hópelyhes díszítésű csészéből is iszom a kávém. Pótlásnak jó. Itt ugyanis nem  volt hó, az ország más részében igen. Szerettem volna, ha itt is esik, a szürkeséget felváltotta volna a fehér. A remény bennem van, hogy majd máskor lesz. Mert szeretem a havat, elfedi azt is, ami nem kívánatos. A gyermeki énem jön elő, ha hóról van szó. Várom, ahogy gyerekkoromban vártam. 

Már sokadszor használom a várás szó valamilyen formáját ebben az írásomban. Szeretek várni is. Sokszor számomra többet jelent mint maga a beteljesedés, a cél elérése. A megtett út (ahogy már annyiszor emlegettük) fontosabb olykor, mint maga a cél. Nem mondtam ezzel újat. Hányszor hoztuk szóba ezt a gondolatot már különböző helyeken. 

Hogy mit is csinálok ezekben a napokban? Várom a várást, a várakozást, várom az adventet.:) Most pedig megyek, és olvasok még egy kicsit elalvás előtt.

Újra itthon...

Hat napot M-nél töltöttem, tegnap jöttem haza. Mint mindig, most is jó volt kicsit távol lenni, de jó volt hazaérni is.

Olyan jó dolog, ha valaki kifejezi a törődését mások felé a saját munkájával.  Éppen ezért nagyon finom volt a vaníliás kifli, amit ajándékba kaptunk M. nővérétől.

Az előző napokban nézegettem a sötét felhőket és a fényeket is, melyek egész délután  világítottak.

Az esőcseppek is szépek voltak az ablakon, jó volt hallgatni  a kopogásukat. 

Újra hagytam, hogy helyettem főzzenek, és én átadhattam magam a pihenésnek és az olvasásnak. Ez utóbbi nélkül nem múlik el nap és este. Egy francia írónő regényét olvasom, Valérie Perrin: Másodvirágzás címmel.

Élvezettel kávéztam reggel és délután, most sem siettem vele, mert máskor is így iszom a kávémat. Szeretem lassan inni, kevergetni benne a kevés tejszínt. Jó tudni, hogy ott van sokáig mellettem, és bármikor belekortyolhatok. 

A kaktuszoknak találtunk egy jó helyet az ablak előtt, növekedésnek indultak. Már a mennyezetig érnek.

Kaptunk egy levelet, melynek borítékján egy karácsonyi, angyalos kép van. Belegondoltam, hogy lassan 1 hét múlva advent lesz.  Most már tényleg aktuálisak lesznek a karácsonyi dekorációk. Számomra az év egyik legkedvesebb időszaka.

Könyvek

Ha  könyvárba megyek, M. majdnem mindig eljön velem. Tulajdonképpen ez jó, mert akkor ő visz és hoz autóval. Mindig felpakolok könyvekkel, és jó, ha segít valaki hazahozni őket.

Ő egy jól feltöltött utcai fülkés "könyvtárból" hozza a könyveit. Szereti a  hosszú, sokáig olvasható regényeket, és mindig talál is ilyeneket. 

Ha ott vagyok nála, akkor mindig várom vissza, és kíváncsi vagyok arra, hogy milyen könyveket hoz haza. Mikor hallom a kulcs csörgését, elmegyek elé az előszobába, és várom, hogy levegye végre a kabátját. A táskában még titokként ott vannak a könyvek. Aztán kiteszi őket az asztalra, elmondja, hogy miért azokat választotta, mit tud róluk, mit tud az írójukról, van-e hozzájuk fűződő emléke. Amit most olvas, arra emlékezett, hogy egy gimnáziumi tanára ajánlotta, de ő akkor nem olvasta. 

Belelapozunk mindegyikbe, majd  átöltözik, és leül olvasni. Belekezdeni egy könyvbe olyan, mint egy titkot felfedni.  Én gyakran mellé telepszem, és olvasunk csendben, örömmel, olyan élménnyel, mely szebbé teszi a napokat. Néha feláll, odamegy a számítógéphez, utánaolvas dolgoknak, érdekli a történelmi háttér. Mesél a könyvről, ha érdekes mondatot talál lefordítja nekem.

Kincs a könyv, örömforrás.

Hygge

A hygge dán szó, és röviden azt jelenti, hogy élvezni az élet, a mindennapok egyszerű örömeit kevés pénzzel is. Egyfajta életmód, szemlélet, életérzés, mely szerint lehet és érdemes is élni.

Ha belegondolok, mindig is eszerint éltem, csak soha nem tudtam megnevezni az érzést, mert nem tudtam a megfelelő szót rá.

Megvoltak hozzá a dolgaim, ha nem is minden: takaró, pléd, kávé, tea, könyv, meghitt zug, kuckó a lakásban, bögrék, gyertya, meleg pulóver és zokni... Ezen kívül az ősz, a tél, az advent, a karácsony szeretete, az eső kopogásának és a viharos szélnek a hallgatása, miközben én bent a melegben biztonságban vagyok. Sorolhatnám még a hozzávalókat, a könyv kitér a lehetőségekre.

A hygge jelenti még, hogy tudunk a jelenben élni, megélni a boldog pillanatokat, és a legtöbbet kihozni belűlük. Ez tulajdonképpen a boldogság maga. Fontos a társas kapcsolatok megléte is, de nekem ez soha nem volt erősségem. Kevés barátban, kis családban volt mindig részem. 

Meik Wiking: Hygge - a dán életérzés, amely boldoggá tesz című könyvét kétszer is elolvastam. Mikor az első olvasás után letettem, azonnal elkezdtem olvasni másodszor is. Igen, akkor rögtön. Megérte. Lehet, hogy megveszem saját példányban is, ha kapható.

Kitettem már a szerző másik könyvét is magamnak, melyet szintén kivettem a könyvtárból. A címe: Lykke - a boldogság nyomában. Remélem, annyira fog tetszeni, mint a már fent említett másik könyv is.

Olvasás

Könyvtárban voltam, és vélhetően az épülésemre szolgáló könyveket hoztam ki. A Katherine May könyvet kezdtem el először olvasni. 
Kint hideg, bent meleg, kezemben egy könyv. Mi kell ennél több, ha egész délelőtt elfoglalt voltam, és a délutánt a pihenésre szántam?

Néha úgy érzem a "hygge" dán szó elborít, és nem mindig tudom, hogy jó-e, de mégis  alkalmazom, ami ezzel jár. Ez a szó az otthonosságot, mint alapszemléletmódot jelenti. Az otthoni kényelem felé fordulás, mely megvéd minket a külvilág zordságától. Sokat vagyok itthon, megteremtettem a kényelmemet, és élek vele. Védekezem, mert szükségem van rá.

Őszi béke

Könyv, meleg pléd, csend, olvasás, novemberi korai sötétedés. Együtt van minden, ami a begubózáshoz kell. 

Jó kimenni is, mert utána visszatérhetek, gyújthatok egy gyertyát, csinálhatok egy forró kávét vagy teát, és valami olyan érzés tölt el, ami pótolhatatlan. Az otthon biztonságának, a megszokott környezetnek, a kezemhez simuló tárgyaknak, a megteremtett kényelemnek az érzése.

Olvasok, most éppen ezt:

Könyvek

Elmentem a könyvtárba, és hoztam ki könyveket. Megpakoltam a táskámat. Örömmel tölt el, hogy olvashatok. Minden évszakban megteszem, de az ősz és a tél különösen alkalmas erre. 

Külön köszönet azoknak, akik bármelyik íróra és könyvre felhívták a figyelmem. Ezeket tudtam magammal hozni egyelőre. Van egy hosszú listám, és várom, hogy legyenek még olyan könyvek is a könyvtár polcain, melyek most egyelőre másnál vannak, de remélem hamarosan hozzám is eljutnak.

Jelenleg éppen az első képen lévő könyv van soron. Főhőse, Tyler Caskey lelkész gyakran megemlíti Dietrich Bonhoeffert, a gondolatait, az életét, idéz is tőle. Példaképe volt. Róla először Márta blogjában olvastam. Utána megvettem két könyvet* Bonhoeffertől ( többet nem tudtam) és egy róla szólót** is. Eszembe jutott, hogy mennyit tanulhatunk másoktól, a blogokból, a blogokat íróktól. Jó ehhez a közösséghez tartozni.

Most pedig megyek, és olvasok tovább  a meleg szobában. Ezen a borús, hideg vasárnapon elindították ugyanis a lakótelepen a fűtést.

*   Börtönlevelek, Etika

** Eric Metaxas: Bonhoeffer: Pásztor, Mártír, Próféta, Kém

  

Ősz

Őszi hangulatban vagyok. 

A múltkori hidegfront mikor megérkezett, elővettem egy plédemet az olvasáshoz. Szívek vannak rajta, olyan a melege alatt lenni, mintha szeretetbe burkolóznék. Szükségem van rájuk. A melegre is, a szeretetre is.

Mikor legutóbb autóval mentünk, elért minket egy ködös szakasz az úton. Belementünk egy sűrű, tejfehér vattacsomóba. Elől alig láttuk az utat, oldalt, ha kinéztem a szántóföldek, a fák opálossá válva szinte eltűntek a fehérségben. Szép volt. Megérintett az első sűrű, őszi köd varázsa, és várom a többi hasonló szépségeket, melyek színesek is lesznek hamarosan.

Voltam a könyvtárban. Korábban úgy döntöttem, hogy az itthoni könyveket olvasom, de hiányzottak a könyvtári könyvek. Írtam egy listát, és hoztam haza többek között újabb Julien Green könyveket is. Nálam vannak tőle  a Leviathan, a Hideg pokol és az Éjfél című regényei. Illenek az új évszakhoz. A hangulatuk, drámaiságuk, mély jellemábrázolásuk, mind-mind egyfajta őszi, téli hangulatot árasztanak, melyeket sokkal jobb ilyenkor olvasni, mint nyáron. Ez a véleményem.

Tegnap voltam boltban. Vettem egy csomag 100 darabos teamécsest. Elővettem a gyertyáimat. Készülök könyvekkel, plédekkel, fényekkel. Várom az itthoni mécses- és gyertyagyújtásokat, melyek mindig békét hoznak, puha, őszi, téli hangulatokat az egyre gyorsabban sötétedő kinti világban. 

Újra a könyvekről

Azon az esős, sötét délutánon, melyről az előző bejegyzésemben írtam, befejeztem Julien Green: Adrienne Mesurat c. regényét. Ültem a fotelomban kezemben a könyvvel, és az esőcseppek ritmikus kopogásában olvastam. Mikor végeztem az ölembe tettem, és gondolkoztam még rajta. Arany János balladái jutottak eszembe. A bűnösöknek nem kell már büntetés, megbüntetik ők önmagukat lelkileg. 

Németh László is bennem volt. Számomra ő a női lélek mélységének nagy ismerője. Hányszor olvastam a Gyász, az Iszony és az Irgalom című regényeket. Julien Green is mélyen ábrázolta a női lélek rejtelmeit ebben a művében.

Aztán úgy döntöttem, hogy újra elolvasok egy könyvet, amit annak idején egy délután és egy este már elolvastam. Nem tudtam letenni. 

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek c. regényét vettem a kezembe. Visszaültem a fotelba, félig elolvastam a könyvet, majd lefeküdtem, és az ágyban fejeztem be. Ugyanúgy lekötött, mint első alkalommal. 

Nem volt aznap délután és este sem TV, sem más, csak a két könyv, melyek olyan nagyszerűen íródtak meg, hogy nem kívántam semmi mást, csak a lapokra írt csodát, melyek mint mindig ezen a napon is megérintettek.

Napjaim

Mikor legutóbb a könyvtárban voltam nem hoztam ki könyveket, csak visszavittem az elolvasottakat. Még hozhatok ki eleget. Vannak itthon könyvek, melyeket nem olvastam el. Most ezekhez fogok hozzá, vagy újra olvasom a kedvenceimet. Vajon mennyire jelentenek majd mást, mint mikor először olvastam őket?  

Általában délelőtt elvégzem a dolgaimat, a háztartási munkákat, vagy amit éppen elhatároztam. Igyekszem, hogy rend legyen körülöttem, és végezzek a kipipálandókkal, mert csak úgy tudom magam átadni a pihenésnek. Ez jellemző rám.

A délutánok nagy része az olvasásé, a számítógépé, vagy ha van valami kedvemre való, akkor a TV-t is bekapcsolom. Mióta nyugíjban vagyok azóta tudom ezt megtenni. Milyen szoros volt a napi programom, mikor a munkaidő is kötött volt? Vége ennek már, és nem bánom egyáltalán, hogy többet tudok kedvezni magamnak.

Most végeztem a porszívózással, a felmosással, mindennel, amit terveztem.  Folytatom Julien Green: Adrienne Mesurat c. művét. Tetszik. 11 forintért vettem még 1985-ben. Milyen régen volt, milyen fiatal voltam. Azóta várt rám a könyv. De jó, hogy leemeltem a polcomról. Fogok még az írótól olvasni.

Esik az eső, verik az ablakot az esőcseppek, kint sötét, bent ég a lámpám. Olvasásra alkalmas idő van, indulok is...

Július utolsó napjaiban

Két Patrick Modiano könyvet vittem magammal M-hez. Mind a kettőt be is fejeztem. Néha kiültem az erkélyére olvasni, mely az udvarra néz, és tele van növényekkel.

Míg olvastam, hallottam a konyhából  az edények halk neszezését, és mellettem ahogy a szél finoman simogatta a szőlő leveleit. Otthonos érzés volt.

Találkoztunk a fiatalokkal is a napokban, M. fiaival és a párjukkal. Vannak dédelgetett terveik, és készek életük változtatására. Felfrissül az ember tőlük. Receptre kellene feliratni a fiatalokkal való találkozást azokra az időszakokra, amikor az ember kezd lemerülni.

Persze kávéztam is. B. barátnőm azt mondta, hogy szeretem az olyan helyeket, ahol kávét lehet inni. Legyen az otthon, cukrászda, vendégség... Ez volt a véleménye, mert ha kérdez az útjaimról, akkor mindig megemlítem, hogy séták közben néha leülünk pihenni, és közben megiszunk egy kávét.

Ha erőre akarok kapni, akkor is élek vele, ha nyugalomra van szükségem, akkor is segít. Ezekben a napokban is lassan ittam a kávéjaimat, ahogy szoktam. Mire a végükre érek ki is hűlnek, de nem bánom. Míg kavargatom őket, csendes béke költözik belém. Nem volt igazán szükségem felfrissülésre az előző napokban, sokkal inkább  az oly szükséges nyugodt pillanatokra vágytam, és meg is kaptam július utolsó napjaiban is.

Itt az augusztus, a nyár utolsó hónapja. Jön utána a szeptember és a vágyott ősz. Kívánok nektek minden jót a nyár utolsó heteire.

Olvasás

Milyen jó kézbe venni egy könyvet, amit előzőleg kiválasztottam az elém kerülő ajánlatok közül. Külön öröm, ha megtalálom a könyvtárban is némelyiket. Viszem a könyvespolcok között magammal, mély örömmel gyűjtöm, és már akkor elképzelem magamban őket a fotelom mellett. Ott tornyosulnak a még nem olvasott könyvek, majd idővel átkerülnek a már olvasottak oszlopába.
Megnézem, hogy melyiket milyen papírra nyomták, milyen betűkkel. Leveszem a kívüllévő borítót, és megnézem milyen a fedele magának a könyvnek. Végigsimítok rajtuk. Elolvasom a borítóra írt szöveget. Ha vannak illusztrációk, képek, akkor azokat is tanulmányozgatom. Pörgetem a lapokat, hallom a zizegő hangot közben. Megcsap az olvasás szele, ahogy gyorsan egymást követik az oldalak. Ha nem magyar az író, megnézem az eredeti címet és a fordítót is. 
Kinyitom, becsukom az éppen kezemben lévő könyvet. Még várok vele egy kicsit. Félreteszem egy kis időre. Hadd ébredjen tovább a kíváncsiságom iránta. Végigcsinálom a fent leírt szertartást a következővel is. Vágyom már a percre, amikor elkezdem olvasni az éppen aktuális kiválasztottat. 
Elmentem újra nem is olyan régen a könyvtárba, és a következő könyveket hoztam haza:

Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Agota Kristof: Trilógia
Linn Ullmann: Mielőtt elalszol
Ali Smith: Tavasz
Andai Ferenc: Mint tanu szólni ( Bori törénet)
Alessandro Baricco: Selyem
Márai Sándor: Itália életérzés

Tan Twan Eng: Az esti ködök kertje

Steiner kristóf: Hajónaplók

Egy hét Olaszországban Útinapló 3.

Ismét Marano Lagunareban vagyunk. Utunk során még elmentünk Gradoba, Velencébe, Triesztbe is, de ebbe a városkába még többször is visszatértünk. Itt is vannak lagúnák, mint Velencében. Itt is kiülnek az emberek az utcára borozgatni, kávézni, fagyizni, enni. 

M. visszamegy az autóhoz valamiért, én fáradtan leülök a kikötő egy padjára addig. Hiába, nem könnyű bottal sokat sétálni. Pihenni kell közben. Nézegetem a már kikötő és a még éppen elinduló halászcsónakokat. A kis téren egy kerekesszékben ülő idős férfit látok. "Ciao, Mario!" mondják neki, sokan ismerik. Mikor elindulunk, én is köszönök neki. Ő visszaköszön: "Buon giorno, Signora!" hallom, és egymásra mosolygunk. Gyűrődnek a redők a szél és a Nap cserzette arcán.

Leülünk egy kikötőben lévő étterembe ebédelni. Másfél-két órán át eszegetünk a kávézással együtt. Figyelem közben az embereket, mert nagy élmény ez is számomra. Nézem, ahogyan mennek, nem sietnek. Frances Mayes: Édes élet Itáliában című könyvében olvasom: " A büszkén magasodó épületek tartása átragad az itt lakó emberekre is. Lassan, méltóságteljesen járnak az utcán, azt mondanám, vonulnak."

Majd elindulunk a halászcsónakokkal és hajókkal telített part mellett sétálni. Az olaszok önmagukat nem meghazudtolva széles mosollyal köszönnek ismét nekünk. Mi is köszönünk nekik, majd angolra váltva a pár férfi tagja elkezdte magyarázni, hogy ott ültünk az étteremben két asztallal távolabb tőlük. Én is megismerem őket, meg is említem nekik. Mennyit számít a figyelem. Örülnek, hogy emlékszem rájuk. Váltunk még pár szót, megbeszéljük ki honnan jött, majd elbúcsúzunk. Később ki-ki mosollyal az arcán folytatja az útját a kék víz és a pakolgató halászok mellett.

Egy hét Olaszországban - Útinapló 1.

Mielőtt elindultunk Olaszországba levettem a polcomról Frances Mayes: Édes élet Itáliában című könyvét, és elkezdtem olvasni. A második oldalon van egy mondat, mely úgy hangzik: Una bella giornata vagyis Szép napunk van. Vittem magammal a könyvet és a mondatot is, mert használni akartam ott, ha éppen úgy adódik. Meg is tettem, mert valóban minden napunk szép volt. Mindig sütött a nap, és kék volt az ég.

Fényes levelű pálmafák, spalettás ablakok, szűk utcák, utcán száradó ruhák, templomtornyos kis főterek, olajfaligetek, cserepes tetőkkel ellátott szép kémények, a piacon odafigyeléssel articsókát vásárló signorina. 

Spagettik, pizzák, kávék, fagylaltok, borok, finom édességek, pihenő halászhálók, olasz zene az éttermekben, kávézókban, ciprusokkal szegélyezett temetők, zöld vízű lagúnák Velencében, azúrkék színű Adria Triesztben.

Az olaszok örültek, ha a dallammal megáldott gyönyörű nyelvükön köszöntem nekik vagy éppen megköszöntem valamit. Már az egyszerű számlakérés is szép náluk: Il conto per favore.

Ráérősen teltek a napjaink, átvettük a nyugodt, hosszú étkezéseket és a kávézásokat. Hallgattuk közben a pergő nyelvű olaszokat. Jó programokat szerveztünk, majd utána kényelmesen pihentünk a mindig tiszta szobánkban.

Könyvek

M. pszichiátriai és pszichológiai tárgyú könyveket olvas egy ideje, olyanok tollából, akik átéltek lelki problémákat. Meg akarja ismerni a betegségeket, valamint az írók mögött rejlő embereket. Mikor valami érdekeset talál a könyvekben elmeséli rögtön, és így én is tudom, hogy éppen milyen élményben volt része. Meg kell osztanunk mindent, ami velünk történik. Ez is az egyik alapja a kapcsolatunknak.

Én is újra beiratkoztam a városi könyvtárba, és rendszeresen látogatom. Már újra tudok olvasni, ez is nagy szó. Eddig az sem ment, míg depressziós voltam. 

Mikor itt van és volt M. együtt olvastunk esténként, sőt, nappal is, ha volt időnk, és nagyon jól teltek az órák. Én a szokásos, fűtőtest melletti fotelemben ültem, kényelembe helyeztem magam, feltettem a lábaimat a lábtartóra, mikor besötétedett. Égett az olvasólámpám, és elmerültem a könyvek igaz vagy kitalált szépségeiben vagy éppen gyötrelmeiben. Tulajdonképpen minden az életről szól. Megerősítik bennem, hogy jó élni, még akkor is, ha nem.

Rajta van az alsó képen, hogy milyen könyveket hoztam ki nem is olyan régen a könyvtárból. 200 oldalt a Szolzsenyicin könyvből el is olvastam még aznap este, utána már elálmosodtam, de hajnalban felébredtem, és egy órányit újra olvastam. 

Olyan jó olvasni, annyira élvezem, már várom, hogy újra válogathassak a könyvek közül, ha legközelebb megyünk a könyvtárba. Már megvan a listám, hogy mely könyveket szeretnék elhozni. Ha valamilyen számomra érdekesre akadok azonnal felírom, hogy később kereshessem. Milyen hasznosak ilyen szempontból is a blogok. Mennyi ötletet  merítek belőlük is az olvasásra. Gyűjtök könyvcímeket, és öröm, ha sikerül kézbe vennem őket egyszer.

Ha olvasok, mindig megnézem a Google-ban, hogy mit jelent a szó,  ha nem ismerem, vagy milyennek képzeljem el vagy lássam, ha még nem volt hozzá szerencsém. 

Szívesen olvastam a stílusa és szép jelzői miatt Mohás Lívia: Zuhog, zuhog a hó című könyvét, melyben liátriszról, fehér gyöngyajakról, bugatölcsérről, ostorménfáról is ír. Csermely Ilonkáék kertjét- mely tarka volt és fűszeres- díszítették ezek a virágok. Én megnéztem a Google-ban őket, akartam tudni, hogy néznek ki, és csak azután jöhetett a könyv többi oldala, miután már el tudtam képzelni a kertet. Így olvasok lassan, de alaposan, örök élvezettel.

Hétvégén

A volt kórházi pszichológusom azt mondta pénteken, hogy nem ad új időpontot, mert most olyan jól vagyok. Csak akkor menjek, ha valami problémám lesz, és akkor azonnal ad lehetőséget a találkozásra. Viszont ne várjak annyi ideig, ahogy legutóbb tettem. Nem kellett volna várnom a kórházba menéssel tavaly októberig. 

Onnan a kórház közelében lévő cukrászdába mentem. Ott dolgozik Szilvi, akivel láblógatva néztük a szobánkból a januári havazást. Beszélgettünk is, bár nem olyan régen találkoztunk. Kicsit üldögéltem, kértem egy Cappuccinót és egy szelet Zacher tortát tőle. Jó volt megosztani egymással a bennünk lévő dolgokat is. A kórházban is sokat beszélgettünk és sétáltunk is együtt napról-napra, mikor már jobban voltunk.

A szombat és a vasárnap M-nél telt. Tudtam, hogy az idősebbik fia szombaton délre jön ebédre, de mégis összerezzentem, mikor megszólalt a csengő. Én nyitottam neki ajtót. Tudta, hogy ott leszek, mosolygott, míg felért a lépcsőn, én is visszamosolyogtam rá, olyan jó volt találkozni vele újra. A karácsony fényeinél láttam őt utoljára.

Együtt voltunk délután hármasban. Kint hideg volt, metsző szél fújt, nagy erővel nekifeszült néha az ablakoknak. Élvezem az ilyen helyzeteket. Kint a rossz időjárást, bent a békés meleget, vagyis magát a kontrasztot fogadom szívesen. Persze, az is megtörténik, hogy ilyenkor kifelé is vágyom. Át akarok élni mindent, amit csak lehet. Kontrasztot és harmóniát egyaránt.

Mikor megszólalt a csengő, úgy meglepődtem, éppen úgy, mint mikor ánizsmagra haraptam az ebédhez adott salátában. Nem számítottam ugyanis rá. Anyu ánizsos holdacskás süteménye jutott eszembe, mert múltidéző volt ez az íz ismét a számban, mint annyiszor. 

Kiderült, hogy az általam ánizsnak hitt fűszer édeskömény mag volt, melyet még ánizskapornak is hívnak. Hasonlít a két íz egymásra, nem is csoda, hogy összekevertem őket. Megbeszéltük a félreértést hamarosan, nem akartam a bennem lévő kérdést nyitva hagyni. Ilyen vagyok. Tisztázom, amint lehet a tisztázandó dolgokat. Akkor is az érdekelt, hogy ha nem ánizs, akkor mi volt a salátában.

Mohás Lívia: Zuhog, zuhog a hó című regényében olvastam egy jelzőt a boldogságra. Úgy hangzik, hogy: "aranyszelencés boldogság". Én időnként nyitogatom ezt a szelencét. Hétvégén is megtettem, és a béke, a nyugalom áradt szét bennem, ahogy már máskor is megtörtént ez velem. Talán egy kis boldogság is volt bennem. 

Egy békés este

Egyik nap eljött az este, egy olyan igazi, csendes. M. itt volt, és olvasott, égett az olvasólámpa, és ő beletemetkezett a könyvekbe, mert egyszerre kettőt olvasott. Ugyanazt franciául és németül. A francia tudása kevés, így először elolvasta németül, utána franciául a mondatokat. 

Ültem, és csak néztem. Ő nem vette észre egy darabig. Én raktároztam a látványt, hogy itt van, hogy nem vagyok egyedül, lesz mire emlékezni később.  Békés este érkezett el hozzánk. Ilyenre vágyik az ember mindig. Nincs Híradó, hírek, internet. Először gondoltam arra, hogy tájékozódni kellene a külvilágról. De nem! Most nem. Maradjon a világ a lakásomon kívül ezen az estén.

Utána odamentem a könyvespolchoz, és találomra levettem egy könyvet. Petrik Adrien: Asszony és háza volt. Meggyújtottam az én olvasólámpámat, és én is elkezdtem olvasni. Ez a könyv ehhez a nyugodt estéhez nagyon illett. Vannak könyvek, melyeket ha előveszek kifejezetten megnyugtatnak. Maga az írás és a képek is. Ez a könyv éppen ilyen. Vannak ilyen blogok is. Képek és az írás, mely a lelkünk mélyére hatol.

M. utána felnézett a könyvből, és mesélt róla. Figyeltem, hallgattam, és arra gondoltam, hogy emlékezni fogok erre az estére, ha már nem lesz itt velem. Az este hangulata belém ivódott. Régen voltam ennyire nyugodt, és az életemmel megbékélt. Talán azóta sem.