Mennyi minden rejtőzik a zárt ajtók, ablakok mögött és a fiókok legmélyén. Emberek, életek történései, levelek, iratok, csak különböző mélységű kíváncsisággal fel kell tárni a mögöttük és a bennük rejlő, de olykor felsejlő titkokat.
Miután anyu meghalt, nézegettem a fiókjait, voltak bennük számlák, tűpárna, stoppolófa, biblia, egy régi óra, még a korán meghalt nagyapám zsebórája. Anyu mesélte, hogy azzal járt az édesapja templomba.
Sok minden más is volt, köztük egy régi, még iskolás korban íródott emlékkönyv, ami nekem is volt annak idején. Most nálam van anyu könyve. Ma már nincs ilyen szerintem a fiatalok körében. Voltak benne egyszerű kis versecskék, jókívánságok, rajzok és egy csokoládépapír is egy vitorláshajóval a tetején. Emlék fűződött hozzá, anyu régi emléke. Már láttam ezt a papírt. Kitől kaphatta a csokit? Ha jól emlékszem egy hódolójától.
Mikor átadtam az új lakónak a kulcsokat, tudtam, hogy ami egyszer anyu és az én otthonom is volt bezárult mögöttem. Felújították és bebútorozták a lakást, és egyszer meghívtak, hogy nézzem meg. Furcsa érzés volt vendégként jelen lenni a régi falak között. Leültem, magamra hagytak pár percre, tudták, hogy most arra van szükségem.
A fenti képeket Ruston, Ausztriában készítettem egyszer. Olyan a városka, mint egy kincsesláda, régi ajtókkal, kulcsokkal, ablakokkal, nyitott kapualjakban rejlő asztalok fiókgombjaival. Felsorolni is lehetetlen mit rejt Rust "ládája".
Nyitogattam őket a fantáziámmal, mert hozzá nem nyúltam volna ahhoz, ami nem az enyém. Csak a képzeletemben bújtak elő a szinte ködbe vesző életek, melyek számomra csak a hátrahagyott kopott külsőt mutatják, a bennük és a mögöttük lévő régmúlt eseményeket nem.
Azok a képzeletemben jelennek meg, melyeknek bizonyára köze sincs a valósághoz, de jó megmozgatni a fantáziát, és játszadozni a múlttal és a jelennel.
