Gondoskodás a jövőről

Mikor fodrásznál voltam, hallottam egy beszélgetést. Valaki nyugdíjas vagy idősek otthonába akarja adni az édesanyját, mert nem tudja gondozni, ellátni. Azt mondta az lenne a legjobb, ha abba a nyugdíjas otthonba kerülne, ahova majd idővel én is akarok menni. Szerinte az a legjobb.

Szombaton M. egy barátja jött hozzánk, hogy együtt ebédeljünk és beszélgessünk. Délután visszavittük abba az idősek otthonába, ahol él. Így láthattam belülről egy ilyen helyet. Kicsi szoba, fürdőszoba, előszoba, erkély, teljes ellátás, orvosi felügyelet. Igaz, hogy Bécsben van a hely, nem itthon. Kicsinek tartottam a szobát, ahol M. barátja él most, de nem is lehet nagyobb egy ilyen otthonban. Nyolc éve él ott, és jól érzi magát. Ez a fontos.

Még élnem kell addig, mire odakerülök, és éppen helynek is kell lennie akkor, amikor szeretnék beköltözni. Egyedül vagyok, nincs más megoldásom, ha eljön az ideje. Mindenesetre az igényemet beadtam.  Meglátjuk, mit hoz a sors. Mindenesetre gondoskodtam arról, hogy ne maradjak ellátatlanul, de minél később akarok odakerülni. Remélem, az egészségem engedi, hogy még sokáig itthon legyek.

Hajnal, alkony

Ma reggel is elég későn keltem. Kiraktam a gyógyszereimet és megreggeliztem.

A hajnali órákban még alszom, így a napkeltét nem látom. Mindig is nehezemre esett korán kelni. Míg dolgoztam, volt amikor fél 7-re reggel bent kellett már lennem, így korán keltem, legalábbis nekem korán volt. Kínlódtam is miatta, egész nap fáradt voltam. Hiányzott a reggeli alvás, olyankor kétszeres mennyiségű kávét ittam. Szeretem a kávét, nem esett nehezemre megduplázni.

A szoba, ahol dolgoztam viszont nyugatra nézett, igy nyomon követhettem a napnyugtát. Nézhettem a felhőket pirosra vagy narancssárgára  festő távozását a Napnak.

Egyszer korán keltem, csak hogy lássam a napkeltét. Nem akartam kimaradni egy ilyen élményből sem. Kiültem az erkélyre, és vártam. Ami külön megfogott, az a harsány madárcsicsergés volt úgy fél 5 körül. Sok fa van a lakásom előtt, van helyük a madaraknak. Aztán lassan kivilágosodott, és felkelt a Nap. 

Egy nyári kiránduláskor az Őrségben is felkeltem hajnalban, kiültem egy körtefa alá a harmatos fűben lévő lehullott körték közé egy farönkre, és élveztem a pirkadatot. Különösen szép élmény volt. Az Őrség amúgy is a szívem csücske.

A szobáim ablakai keletre néznek, de délután a szemközi 10 emeletes ház ablakairól visszaverődő napsütés tükröződik nálam, az én lakásom falain. Ez az én napnyugtám, ha itthon vagyok, mégha az ablakaim nem is nyugatra néznek. 

Aztán eszembe jut még  a Hegedűs a háztetőn-ből a "Hajnal, alkony" (Sunrise, Sunset) c. dal, amit nagyon szeretek hallgatni. Szoktam dúdolgatni is  magamban néha.

Kedvelem az alkonyi fényeket utazás közben is, és a mintákat rajzoló felhőket. Mindig szerettem a rajzolatokban valamilyen formát látni, leginkább arcokat, állatokat, tárgyakat, hullámokat, hegyeket, habcsókokat, vattapamacsokat. Szeretem felfedezni a tapétákban, linóleumokban, kárpitban, befagyott tócsákban, fakéregben is a különböző alakzatokat, melyek hasonlítanak valamire. 

Az is jellemző az egyénre, hogy ki mit lát benne. Eljátszadozik velük az ember. 

Marad a gyerek, ha játszik.:)

Tanévkezdés

A régi iskolakezdés napjai radír, friss papír, könyv, matrica és frissen faragott ceruzaillatúak voltak. 
Volt valaha favonalzó is, idővel telefirkáltuk filctollal, majd kiszálkásodott, töredezett, és nem lehetett vele egyenes vonalat húzni. 
Nem hagyta magát, hogy unalomig ugyanazt tegyék vele. 
Régen kaptuk mindezeket gyerekként és felnőttként is. Ma már megvesszük magunknak, és akkor szagolgathatjuk.
Ki mint vet, úgy szagol...
Kezdődik a tanév, de még alig érzem belül a hozzátartozó igazi stresszt. Jó előjel, bár ma mintha valami kelleténél szorosabbra kötött sál szorongatta volna a torkom, mikor megszólalt a mobilom reggel, hogy ideje kelni.
Nem jó " Another Brick In The Wall *-ként  létezni, ahogy a diákok sem szeretik, de ugye vannak szabályok, a téglának bele kell simulni a falba mindkét oldalon. 
Viszont kell a szabadság is. 
Hívjuk rugalmasságnak?
Meglátom mire megyünk...

*Még egy tégla a falban

Érdemes

elolvasni, aztán úgyis mindenki maga dönti el, hogyan tovább...
Szerintem adnak hasznos tanácsokat, amit talán úgyis tudunk, de jó összefoglalva is látni, és legalább valamennyit betartani.
Megelőzés párti vagyok, de nem következetesen.
Sajnos!

Mikor a reggel este

Mint írtam, jobban elfáradtam most az őszi szünetre mint máskor, és ma délután - mivel tehettem- lefeküdtem egy kicsit, és 7-kor ébredtem egy nagyon mély alvásból. 
A gond az volt, hogy azt hittem reggel 7 van. Felkeltem, tettem a reggeli dolgaim, gyanús volt a nagy sötétség, de elvégre ősz van, és itt az a bizonyos hidegfront, ami sok felhővel jár, miért is várjak ilyenkor fényre.
Mivel csak nem világosodott továbbra sem, valami gyanú élt bennem, hogy csak pár órát aludtam át, nem az egész éjjelt, és még este van, nem reggel, de addigra meg is "reggeliztem", sőt, a reggeli gyógyszereim is bennem vannak most.
Beletelt egy órába mire rájöttem milyen napszak van, a mobilom is addigra 20:00 órát mutatott, és nem 8:00-at. Ez aztán végleg kitisztította bennem a dolgokat.
Ez a helyzet mostanában nálam! :-D 

Katalin, te ilyennek képzelted a 2. képet?  Elforgattam az eredetit 90 fokkal. Így sem rossz! :-)

Mert veszíteni tudni kell...

Tegnap reggel elkezdett füstölni  a gépem, és forró lett.  Még jó, hogy nem hagyok magára elektromos eszközöket, mert tűz is lehetett volna belőle. A tápegység izzott be, elvittem a szervízbe a masinát, telefonáltak később, hogy inkább vegyek egy új gépet, mint ebbe a régiben nyomjunk bele javítási költséget. Bármikor vége lehet úgyis. Elhittem, mert korábban én is éreztem, hogy közel a vég, öreg volt már.
Spórolt pénzem egy része most benne van, sok-sok képem elveszett pl. a bodajki és sok más, amit azon a Veszprém közeli 2 napon csináltam múlt héten, és még ide is akartam hozni belőle a blogba párat. Ez a napraforgós megmaradt, és még kb. 10 kép múlt hétről, mert bizonyos célból máshová mentettem őket. 
Saci kérdezte egy kommentben, hogy csináltam-e napraforgós képeket. Igen, csináltam párat, és most ezt a hármat a különös véletlen folytán fel tudom ide tenni ide.
A Windows XP ideje úgyis lejárt, most Windows 7 ( a 8-cal állítólag sok a gond, én nem tudom, úgy mondták, akkor jöjjön inkább a 7) van benne, tanulom, letöltök hiányzó dolgokat, jó pár napom rámegy majd, most olyan vagyok mint egy óvodás. Legutóbb azt fedeztem fel, hogy  hogyan tudok egyáltalán képeket bevinni a gépbe a fényképezőgépemből. Ami eddig rutinból ment, most újjá vált.
Mindig mondtam, hogy nem akarok sokat körülöttem, most beteljesedett a kérés. Veszítettem jó pár képet, de legalább tűz nem lett. 
Ez is valami.

10 perc hosszúsága viszonylagos

Még mindig  a múlt szerdai megállásainkról( Veszprémből hazafelé):
Hogy milyen hosszú tud lenni 10 perc egy magányos fűcsomóba kapaszkodva úgy, hogy alul nem tudom a lábfejem kitámasztani a porhanyós talajon, és ha elfárad a kezem is, akkor lecsúszom a hegy( domb-)oldalon, azt megtudtam Bándon az Essegvár romja felé vezető meredek úton. 
M. előrement, hagyott kedvemre árvacsalánozni, matatni a természetben, és csak 10 perc múlva jött vissza, mert már sokallta a lemaradásom, és megnézte amit akart.
Én addig kiabáltam, csendben is voltam, sőt, próbálkoztam is kikecmeregni a helyzetből sikertelenül.
Szóval így 10 perc a földön fekve hosszú, a hely egyébként szép, mert végül is felértem a romhoz egy kis segítséggel!:-)

7 dolog...

Mamka blogfrissítő, játékos kérésére leírok magamról 7 dolgot, talán még nem volt róluk szó:

1.A teljesen első önálló, viszonylag hosszú utam vonattal történt 14 évesen. Sopron-Békéscsaba távot tettem meg átszállással fűszerezve.
2. Miért kezdtem el angolul tanulni felnőtt korban? Egy ismerősömhöz érkezett egy amerikai fiú, és városnézésük közben Editnek WC-re kellett mennie. Hirtelen az jutott eszébe hogy felugrik hozzám a "dolgot" elintézni. Hozta Johnt is, miért maradt volna addig az utcán? Én nem tudtam  a sráccal egy szót sem váltani, és akkor arra gondoltam, egy idegen nyelvet legalább aránylag jól kell beszélni. 1 hét múlva beiratkoztam egy angol tanfolyamra.
3. A mandulámat 14 évesen vették ki, ez volt az első kórházas élményem.
4. Azért lettem Éva, mert a korán meghalt nagyapámat Ádámnak hívták. Ha fiú lettem volna Ádám lettem volna, lányként pedig az iránta való szeretetből anyu ragaszkodott az Évához.
5. Felnőtt koromban tanultam meg úszni, félek is a mély víztől.
6. Az óvodában a fa volt a jelem.
7. Az Eiffel-toronynak gyalog ugrottam neki. Soha többet nem tenném! Össze-vissza vert a szívem utána, még az is megfordult a fejemben, hogy meghalok, de nem mertem szólni senkinek. 2 óra múlva szép csendben jobban lettem.

Elnézést, de 7 blogost nem nevezek meg, akiről ugyanígy 7 új dolgot szeretnék olvasni. Akinek kedve van magáról újdonságokat írni, szívesen olvasnám és bizonyára olvasnánk. Már egyszer bejött, hogy az önkéntességben bíztam, és remélem nem szakad meg a játék a döntésem miatt, de senkire nem akarok "terhet" róni. Hátha éppen nem kívánja! 
Én ilyen vagyok!

U.i.:  Hmmm, - 6 fok! Legalább már melegedett is az idő kicsit a szülinapi sétára, csak a szél ne fújt volna bele a képembe. De akkor is jó volt! :-)

Képzetlen és naiv!

Az ember lánya Veszprémből hazafelé jövet az autóból elkészíti élete legrosszabb képeit. 
Voltak még rosszabbak is, csak már töröltem őket! :-)
Nem lehet elfogadható képeket gyártani, mert autó rázkódik a jó magyar aszfalton. Az otthonérzés melege önt el ettől a rázkódástól, a jó minőségű osztrák autópálya ezért is nagyon idegen számomra!:-D
Az ablaküveg közelsége  miatt a fényképezőgép macrot akar mindenáron csinálni a messze lévő világító teliholdról, és ha a masina akarja, akkor bizony meg is csinálja. 
Vakut ugye nem lehet használni, igaz, nem is szeretem, élesség sincs, a szembejövő kamion reflektora fénycsíkot húz a képen,  de így mintha azt mutatná, hogy van sebesség. 
A felhő lehetetlen kék színű, pedig nem is kékítettem valami képmachinátorral!
A teliholdas kép- az a bizonyos macroval készített kép egy több ezer km-re lévő valamiről- egy fehér pötty lett valami feketén, de úgyis ez a lényeg, magyarázom meg magamnak végül.

Aztán előszedem a vigasztaló sort:

„Minél inkább képzetlen, naiv és véletlenszerű, annál nagyobb az esélye, hogy hiteles lesz.” 

(Susan Sontag: A fényképezésről)

Annyira képzetlen, naiv és véletlenszerű képeket hoztam most, hogy elönt a gyönyörűség attól, hogy legalább (valószínű) hitelesek.:-D

Ne is vigasztaljatok, hogy ezek a képek  itt "így meg úgy", mert nem reagálok rá!:-)))

Miért?

Anyut pár perce felhívta valaki a vonalas telefonon, és ezt közölte vele:

"S...-né, a lányát elütötte egy autó!"  Majd letette.

Anyu remegve rohant a mobiltelefonjához, hogy felhívjon engem. Én akkor éppen itthon porszívóztam, semmi bajom. 
Nem írok erről többet, minden benne van...

Betegség ( is)

Van mindig olyan kívánságom, hogy legyek ott, ha kellek. Úgy látszik sikerül, bizonyára nagyon mélyről jöhet ez a kérés.
Anyu vasárnap délelőtt mélyvénás trombózissal kórházba került még időben, azóta bevittem mindent neki, ami kell, elrendeztem a fiókjait, polcait, megbeszéltük a feladataim, mit kell intéznem helyette a héten, mit vigyek még be, kezelőorvossal is beszéltem. Ma is be tudtam már menni hozzá a hiányzó dolgokkal, egy kis plusz élelemmel. Mosnivalót pedig most rendezi a mosógép.
Ilyenkor egyébként jó az is, hogy rábeszéltem anyusomat a mobiltelefon használatára, ami idős korban nem is olyan könnyű, de végül is hasznos, és már örül is neki.
Mellesleg megjegyzem a lábujjam vagy eltörött vagy sem, már nem is érdekel. Orvostól érdeklődve megerősítést nyert, hogy ugyanazt teszik a "csak" sérült ujjal is, mint a töröttel. A másik ujjhoz rögzíteni ragtapasszal, és valami jóféle kenőcs is jöhet neki, ami zúzódás kezelésére jó.
Ezeket csináltam úgyis csütörtök óta vele az internetről kiokosítva magam. Olyan szépen bicegek vele a célok felé, hogy ihaj!:-) Csak ne fájna annyira!
Karácsonyfát majd ma este vagy holnap szedem le, tegnap már nem volt hozzá kedvem munkahely után, nappal pedig időm.
Ma pedig erre ébredtünk:

Apróságok és pillanatok képekben...

Míg vártunk a fiúkra a szintén várakozó "Sissi mozdony"t is nézegettem, éppen bent állt.
A vasútállomás egyébként sok látnivalót rejt a vonatokon kívül is. A menetrendek tanulmányozása, az érkezők, indulók, várakozók figyelése. Vajon ki hova, miért és kiért? 
Mi a 11:42-esre vártunk éppen.

Most is tört el gömb fadíszítéskor. Véletlen vagy sorsszerűség, hogy éppen melyik? Rossz helyen fogtam meg, és nagyon az ág végére akasztottam. Talán tényleg csak ennyi.
Van egy régi dobozom, nagyon régi, abban tartom a díszeket az előszoba szekrényem legfelső polcán. Egyre nehezebb rácsukni a fedelét. Már nem veszek díszt, de kapok. Lehet, hogy sorsszerűségből azért törnek, mert többen vannak, mint kellenének? 

Íme, a  részletek... Mert még mindig fontosabbak számomra az nagy egésznél.Ezek éppen advent idején Ruston, de bárhol máshol is.

Ki nem mondott vágyak is megvalósulhatnak.(?) Akartam a már meglévő fekete színű bolhapiacos mellé egy ilyen IKEA-s mécsestartót, de még nem beszéltem róla, és én sem vettem meg magamnak. Egyszer csak megkaptam karácsonyra! Hopp, itt van velem.
Fontos elvem( amit nem mindig valósítok meg én sem), hogy beszélni kell vágyainkról, mert senkitől nem várhatjuk el, hogy gondolatolvasó legyen. Íme, a kivétel a szabály erősítésére!:-)
Thomas ezúttal olvasott...

Fogyott....

...a kamilla tea az utóbbi időben nálam literszámra.
Egy szerencsém volt, hogy nem éreztem nagyon semminek az ízét, így ezt a teát is tudtam inni napokon át :-D
Kivárom, hogy jobb legyen, és napról napra jobban is vagyok.

Fejlődésem egyik kiemelkedő teljesítményének tartom, hogy tudok már várni, és ez pozitív értelemben értendő. Lehet türelmet adó mélysége* a várakozásnak.
Aztán, ha  belegondolok, rá kell jönnöm, hogy én elég sokat várok. Mintha életem egy állomáson zajlana, aztán megérkezik a vonat, hogy olykor el is menjen, majd várok tovább, fel is szállok, de inkább hozzám érkeznek a személyek, felém tartanak az események, nem én megyek elébük, nem én tartok a helyszínekre. Mindezt leginkább szemlélődve, a menetrendet is betartva, és talán még elfogadó örömmel is teszem. 
Mégis van úgy, hogy értem jön valaki, hogy elvigyen térben egy kicsit távolabb, ahogyan most is történt.

* "Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár."

(Pilinszky János)

.

Helyzetjelentés

Küzdöttem, küzdök az influenzámmal, náthával vagy mivel.
Kollégám volt ugyanígy beteg, szerintem ő fertőzött meg, de ez előfordul, és elő is fordult már máskor is. Ha ő nem tette volna meg, akkor gyerekektől kapom el vagy buszon vagy utcán bárkitől. Ha most nem, majd máskor.
Bevetettem minden tudományom eddig péntek óta,valamennyire visszaszorítottam a tüneteket, de úgy látom, csak késleltetni lehet, aminek jönnie kell, az úgyis jön: most éppen a folyó orr( mint a vízcsapból) és a köhögés a már enyhülő torokfájás után. 
Holnap kiveszem a megtakarított plusz óráimat, hogy kúráljam magam. Jobb, ha itthon leszek holnap, és nem adom át én sem másnak, aztán meglátom, hogyan tovább.

A megfelelő kapu döngetése...

Redőnyt csináltattam a lakás ablakaira. 
Látható, a minőséget, szépséget, funkciót befolyásoló hibát követtek el felszereléskor. Látták ők is- most már tudom-, de elmentek javítás vagy a későbbi javítás felajánlása nélkül.Az én nem szakértő szemem később észrevette a hibát, telefonáltam is, és majd jönnek javítani.
Kénytelenek, mert az ár másik felét addig nem fizetem ki. :-)
Kérdésem: Ha nem jelzem a hibát, akkor ők önként nem ajánlották volna fel a helyrehozást? Miért?
A kérdést nekik is felteszem.Mert a kérdés ahhoz szóljon, akit megillet, és a válasz is onnan jön.
Én már a kérdéseim csak így teszem fel, ez az út, amit járni akarok. Nincs időm, energiám, főleg idegeim feleslegesen dohogni, más kapukat döngetni, mint azt, ami mögött a megoldás is van.
A fontos kérdéseket valóban felteszem, amit nem kell, az meg megy a süllyesztőbe. 
Utóbbi évek önkímélő tapasztalatai, és a megvalósítandó terv, amin még mindig dolgozom!:-)

U.i: A hiba a képen nem látszik, de az én egyik szobám ablakai!

Hajnalban az erkélyemen

Elég ritkán fordul elő velem, hogy a hajnali órákban már ne tudjak aludni késői lefekvés után sem. Néha mégis előfordul, és tegnap forgolódás helyett kiültem az erkélyre egy pléddel a kissé csípős, alig-fényű-reggelbe.

És hallgatóztam, figyeltem a lármát, aztán még tovább hallgattam a madarakat. Majd visszamentem a szobába, és aludtam még egy jót.

Rájöttem, hogy nem élvezem eléggé a kora reggeleket sem, mint ahogy az esti csillagfényt sem.

Egyszer az Őrségben késő éjjel mentünk haza, és úgy éreztem elborítanak, a csillagok, és olyan közel vannak, hogy szinte elérhetők. Soha nem volt még ilyen érzésem. Föltartottam a kezem, és pörögtem magam körül, és valami furcsa boldogságérzés volt bennem. M. ott állt mellettem, mosolyogva nézett. Ő túl visszafogott ahhoz, hogy ezt megtegye, de nem kellett magyarázkodnom, hogy én miért tettem. Követte a tekintetem.

Ha itthon vagyok a város fényei elnyomják a csillagok igazi, szinte tapinthatóan közeli fényét, és hiányzik. Ahogy hiányzik a reggeli rendszeresebb madárcsicsergés hallgatás is.

Rajtam is múlik. Ugye?

Díj

Bár kitettem az oldalsávba, hogy 
szavakat, hozzászólásokat szívesebben fogadok bármilyen díj helyett, Piroska mégis gondolt rám, és ha valaki ezt teszi, akkor köszönettel elfogadom, mert megtisztelően kedves, ha valaki jelzi, hogy örömöt okozok neki.
Akkor most jöjjön 5 dolog rólam:
1. Nem szeretek táncolni. Bizonyára, mert nem is tudok egy középiskolai tánciskola ellenére sem.
2. Szeretem az Őrséget tiszta egyszerűségével.
3. Még nem adtam fel, hogy megtanulok németül, mert szükséges. Utána olaszul vagy franciául csak úgy, szórakozásból. Na jó, legalább valamennyire.:-)
4. Ha újra kezdeném az életem, a vendéglátást tanulnám, mint szakmát.
5. Mindig tartok levendulát a lakásban. Nagyon szeretem.

Elnézést, de nem adom személy szerint tovább senkiknek a díjat. Sok helyen vagyok szívesen.

Legkedvesebb blogom jelenleg Márta blogja. Ha valaki szívesen ír magáról 5 dolgot, és itt jelzi (vagy nem), akkor azt örömmel fogadom.

Titkos vallomás

Sokszor tele van a fejem akár közlésre is kívánkozó gondolatokkal, de annyira személyesek, hogy végül belém szorulnak, mert nemcsak rólam szólnak. Részese vagyok, de valaki más életének a rám vetülő hatásai, és így inkább hallgatok, mert nemcsak magamról írnék, ha írnék. Zavar a megoldatlanságuk is, és nem a neten akarok róluk másokkal is megosztva gondolkozni. 
Hogy akkor így nem teljes a blog, egyoldalú, és elveszítek olvasókat, akinek így nem felelek meg? 
Úgyis magamnak írom, "csak" olvasóim is vannak( szerencsére) ! Legyen így, legyen veszteség, de ki az, aki mindent kiír a blogjában. Úgyis rám vár sok minden megoldása az életemben, de a lelkiismeret, az együttérzés, a szeretet és a gyengeség is vegyül bennem, mely gátol lépések megtételében. Leginkább a gyengeség, de van, akivel nem tudok erős lenni, ha egyébként van is bennem erő.
Szívesen olvasok máshol is látszólag lényegtelen dolgokról, történésekről is, melyek ugyanúgy az életének részei. Sőt, az ilyen blogok a kedvenceim, melyek kellően diszkrétek, és mégis őszinte betekintést engednek írója az életébe, látszólag egészen érdektelen pillanatokba, de ezek a finom kis mozzanatok, a képekkel  együtt engem lekötnek. Végül ott ragadok, és életem részévé válnak ismeretlen ismerősként.
Akkor egy lényegtelen, mégis rólam szóló hír, amiről írok. 
Vasárnap voltam a bolhapiacon, és a tavaszi napsütésben ott volt egy 100-asért egy karácsonyi doboz Jenny Nyström illusztrációjával. Tetszett a hóesés, a nagy esernyő, a hangulat, és már beleképzeltem aprósüteményt is. Mert én még tavasszal is gondolok a karácsonyra, és várom a  jöttét, akkor is, ha messze van.
A karácsonyi képekkel pedig úgy vagyok, hogy vagy végtelenül egyszerű legyen, elég egy fenyőág, vagy már-már giccsbe hajló " Tündérország" legyen rajta".

Nagycenken

A kávé mellé adott kis omlós szív örömmel töltött el, a kávé felfrissített. 
Folytatva az utat, láttam, hogy már sárgállnak az út melletti repceföldek. Még nem egységes a szín, arra még várni kell, de várok, mert a sárgálló repceföldek látványának kivárására mindig is volt időm. Meg egyébként is, tudom én sürgetni azt, amit természet  a maga tempójában jól tesz?
A Széchenyi szobor talapzatán sok koszorút láttam, itthon megnéztem milyen évforduló lehetett, ami a  legnagyobb magyart érinti. Április 8-án halt meg 1860-ban. 
Olvastam a mondatot a talapzaton: "Magyarország nem volt, hanem lesz". Csak tudna üzenni  mai vezetésnek, mert így ebből mi valósul meg? 
Aztán bementünk a  templomba, amit ő kezdett építtetni, de elkészültét már nem érte meg. 
Majd a falu határában még egy írás Széchenyitől: "Magyarnak lenni nehéz, de nem lehetetlen."
Mit mondjak erre? Így legyen! 
Már megint erősödik bennem a szorongás, volt 1-2 "könnyebb?" hónap január után.

Katica egy napsütéses délelőtt

Mert arról is írok a blogban, ami leginkább foglalkoztat, de arról is, ami csak apró momentum, de mégis szerepe van a napjaimban. 
Egy katicabogárnak hogy lehet jelentősége egy szabad péntek délelőttön?
Miután kiderült, hogy foglalkozásom miatt ismerem azt a fiatalt, aki társaival hidegvérrel életeket oltott ki, gondolataim másfelé terelése érdekében kiülök az erkélyre, a napsütésre, az illatozó, frissen mosott ruhák mellé, és egy katicának az erkélyüvegen megtett hosszú útját figyelem.
Nem segített a katica...