Így telnek a napok

Úton Veszprém felé, a fákat nézegettem. Lehullottak  a levelek, csak a nyírfa levelei sárgállnak még kitartóan. Az ágaikat mutató fákon fagyöngyök sokasodnak. Szeretem még nézni a frissen szántott földeket is, ahogy a varjak károgva ellepik őket. A fák mindig élményt jelentenek. Ha rügyesek, virágosak azért, ha lombosak, csupaszok azért.
Hoztam még egy fenyőfás díszítésű bögrés képet is, mely az utolsó darabja, amit bemutatok a legutóbb vett háromnak. Nagyon örülök nekik, bögremániám van, de erről már szóltam korábban az írásaimban. 
Szeretem a falra vetülő árnyékokat is. Jó nézni, ahogy kúsznak a falon, és mindig új oldalukat mutatják meg közben.
Rákaptam a skandináv írókra. Karl Ove Knausgard után most éppen Jón Kalman Stefanssón egy könyvét készülök olvasni. Izlandi író. Egy másik könyvét akartam olvasni, de nem sikerült megszerezni. Nem adom fel, és fogok még tőle olvasni.

Itt a december, megérkezett az adventi időszak. Nagyon örülök neki. Kívánok szép várakozást és készülődést nektek is. Sokszor gondolok arra, hogy milyen jó lenne egyszer veletek kávézni, beszélgetni ezekben a szép napokban.

Könyvjelzőim adventkor

Mikor közeledik a karácsony egyre többet gondolok Anyura. Már többet nem ünnepelhetek vele együtt. Az adventi időszakban mindig küldött nekem karácsonyi lapokat, akkor is, ha tudtuk, hogy együtt fogunk ünnepelni. Én is írtam neki, tehát kölcsönösen küldtünk egymásnak.

Rájuk írta a jókívánságait, néha idézeteket is válogatott. Tett rájuk karácsonyi bélyeget, elment velük a postára, és feladta őket nekem. Én örömmel megtaláltam valamennyit a postaládámban. Nem csak számlák voltak benne ilyenkor, hanem ünnepi képeslapok is. Manapság már eltűnőben vannak azok a figyelmességek, melyek postaládába érkeznek.

Eltettem valamennyit, megvan mind. Most adventkor előszedem őket, kiteszek néhányat látható helyre. Kiválasztok párat, melyeket könyvjelzőnek használok. Ha olvasok, rájuk nézek, végigsimítok rajtuk, és szeretném felhívni Anyut, hogy elmondjam neki: Megkaptam a képeslapodat, köszönöm szépen, hogy gondoltál rám.

Adventi vásárban

Szombaton M. idősebbik fia és a barátnőjének a családja egy adventi vásárra szervezett meg egy találkozót. Így alkalmunk volt idén először és talán utoljára egy vásár forgatagában részt venni. Nappal érkeztünk, de megvártuk az estét, a fényeket, sétáltunk és beszélgettünk közben. Mindig érdekel az is, hogy milyen az adott helyen a puncsos bögre. Itthon is van a bécsi vásárból kettő. Mind a kettőt szeretem, emlékként őrzöm őket, szoktam belőlük kávézni, teázni.

Kicsit elfáradtunk, de a vásárban lévő három kávézóból sikerült az egyik helyen végül szabad asztalt találni. Nem volt könnyű, de éppen akkor felszabadult egy, mikor odaértünk. Tudtunk pihenni, megittunk egy kávét, ettünk süteményt, és végre leülhettünk egy meleg helyen. 

A sok ember fáradttá tett, de tudomásul kell venni, hogy sokan akarnak adventkor ilyen helyekre menni. El kell fogadni a körülményeket. Az itthonin nem voltam idén, valószínűleg nem is megyek már. Viszont azt az egyet, amin voltunk, kár lett volna kihagyni. A társaság miatt sem lett volna jó megtenni.

Havas út Veszprémbe

A december számomra arany színű, és fénnyel van bevonva. Szerda reggelre azonban fehérre változott ez a sárgán ragyogó hónap. 

Veszprémbe mentünk ma, egy nap alatt megjártuk az utat, nem lehetetlen küldetés az a kétszer megtett 156 kilométer odafelé, majd később hazafelé is tartva.

Az autóból készítettem a képek nagy részét, olyan is a minőségük, de emléknek jók lesznek, mert emlékezni fogok a havas fákra, az erdő részletekre, a szántóföldekre, a kerítésekre... Rámosolyogtam egy hóemberre is a kávézásunk után. 

A Doktor Zsivágó filmre gondoltam kattintgatás közben, a filmben lévű szép, havas képkockákra. Míg elmerültem a gondolataimban M. megszólalt, és szintén A Doktor Zsivágó című filmről kezdett el beszélni anélkül, hogy tudta volna mi jár az én eszemben. 

Meg kellene nézni újra a filmet, a régi, 1965-ös változatot Omar Shariffal és Julie Christivel a főszerepben. M. a régi gimnáziumával moziban látta egy vasárnap délután Mattersburgban, én jóval később otthon TV-ben, de közösen is megnéztük már. 

A külön élmény közössé is vált számunkra.

Havas este

Szombaton reggel elkezdett havazni, és nem hagyta abba estig. Még mindig megvan a hó a mínuszoknak köszönhetően. Elmondhatjuk már, hogy idén nem maradtunk ki a hóesésből. 

A kinti hideget is megtapasztalva ültem a radiátor mellett egy könyvvel. Hallgattam a szél zúgását, időnként megnyomta nagy erővel az ablakot. Szinte alig volt más hang körülöttem.

Szép volt az este, csendes és békés. Erre vágyom advent idején. Magamhoz ölelem a decembert, és száműzök belőle minden stresszt. Évek óta stresszmentes ez az időszakom. Mindent időben, és nyugodtan elvégzek. Igaz, hogy nem is tervezek sokat, hogy biztosan szép legyen, és legyen mindenre időm. Mikor dolgoztam nehezebb volt, de mióta nyugdíjban vagyok, minden könnyebb.

Így jutok el karácsonyig, majd a hónap végéig, és folytatom vízkeresztig az ünnep megélését. 

Kremsben

Elmentünk az osztrák Dunakanyarban lévő városba, Kremsbe. Hideg volt, így az egy órás úton egyszer megálltunk forró csokit inni. Ebédre pedig többek között levest kértünk, amely szintén jó meleg volt. Átmelegedtünk mindkét alkalommal, de szükségünk is volt rá.

Voltunk a temetőben, mert az út igazi célja tulajdonképpen ez volt. Egy sír meglátogatása, elidőzni mellette, mécsest gyújtani és emlékezni.

Sétáltunk is. A főutca már karácsonyi hangulatú volt, forralt bort ittak az emberek, szállt az illata a levegőben. Itt az advent szép időszaka, nem csoda, hogy már minden erre és a közelgő karácsonyra emlékeztetett. 

Nézegettem a házakat, a szépséges cégéreket, a reliefeket, megálltam egy-egy kirakatnál. 

Próbálom magam ráhangolni az adventi várakozásra, de arra is figyelve, hogy ne felejtkezzem el az ünnep igazi lényegéről. A sok fény és dekoráció ne vonja el a figyelmem, mert fennáll ennek a veszélye, de én nem hagyom magam.