Dan Wells: Fragments - Töredékek (Részleges trilógia #2)

Időnként ki szoktam fakadni, és olyanokat mondok: "Szívem szerint könyörögnék Riordannek, hogy fogadjon örökbe, aztán meséljen álomba éjszakánként, mert ahogyan mondtam, egy istenkirályzseni." Meg még olyat is szoktam, hogy nem szeretem a dísztópiás regényeket, és ezek a kijelentéseim még igazak is, de mostanra szeretnék egy Dan Wells féle esküvőt, és éjszakába nyúló sztorizós délutánokat is.
A pasas ugyanis annyira jó, hogy el tudta érni, szeressem a műfajt - legalábbis azt, amit ő írt -,  képes volt meglepni, szórakoztatni és szeretnék neki szép hosszú életet kívánni, meg hogy mindig tartson magánál egy szatyor citromot csuklás ellen, mert mégis hogy lehet így lezárni egy könyvet?! Még akkor is, ha ez csak a második rész és különösen akkor, ha ez a második rész. Uff!

Kira számára világos, mit kell tennie: meg kell találnia  a Trösztöt, választ kell kapnia a kérdéseire, és ehhez minden tehetségére szüksége van. A helyzet válságossá fordult, a részlegeseket is szorítja az időt, és mindkét faj a másikban látja a megoldás kulcsát, így hamarosan kifut az időből. Nem válogat sem az eszközök, sem a szövetségesei között.
Samm is kint van valahol, és mostanra mindketten renegátok, akik elhagyták a saját fajukat azért, hogy megoldják annak problémáit. 

Létezik, létezhet olyan megoldás, aminek során nem kell senkit feláldozni? A cél valóban szentesíthet minden eszközt? Többé semmi sem biztos, de hinnie kell benne, különben minden tette értelmetlenné válik.

Most le kell írnom a nyilvánvalót? Imádtam. Pedig nem győzöm hangsúlyozni, a dísztópiás regények még mindig nem alkotják a könyves univerzumom közepét, de még csak a szélét sem. Engem ugyanis kimondottan frusztrál az a világkép, ami kifordítja az embert önmagából, miközben egyértelmű, hogy önmaga marad. A való világ is elég elkeserítő tud néha lenni, miért olvassak róla? És mégis, ez a könyv más. Talán mert eredeti?

A sok forgatókönyv és lehetőség közül ezt tartom a legvalószínűbbnek. Hogy miért? Mert az ember felsőbbrendűnek tartja magát, logikus, hogy létrehoz egy új fajt, amit aztán eszközöknek tekint, ahogy a fehérek eszköznek tekintették a rabszolgákat, a földesurak a jobbágyokat, és úgy általában minden hatalmon lévő azt, akin hatalmat gyakorolhat. Tehát adottak a Részlegesek, aki csupán eszközök, de emberi intelligenciával és érzelmekkel felvértezve. Van bárki, akárki, aki csodálkozik azon, hogy fellázadnak a sorsuk ellen?

No és mit lép erre az ember? Lekezeli a problémát, azt hiszi, hogy ebből is, mint mindenből kimászhat, de nem sikerült. Flaszterosan szólva, a fagyi bizony visszanyal. Igen, ez teljesen hihető. Nem olyan, mint egy kísérlet során elszabadult baktérium, nem is olyan, mint egy rejtélyes betegség, aminek nincs eredete, nem lesz mindenki zombi, csak a jó öreg emberi ösztönök dolgoztak itt, és mindennek, mint a fertőzésnek is, megvan a magyarázata. Logikus, emberi ésszel felfogható és ami fontos, indokolható magyarázata.

Aki a YA műfajt csak a 16 éves lánykákat megcélzó könyvek miatt ismeri, annak ez kicsit idegen lesz, akkor is, ha pár elem megtalálható benne. Ugyanis nem kap különösebb hangsúlyt az első részből ismert trió kapcsolata. Mindenki tudja, hogy van Marcus, még Marcus is tudja, azt is, hogy ott van Samm, és Samm is tisztában van azzal, hogy Kirának van otthon párja, de mi történik? Az érzelmek dolgoznak ugyan, az egész könyvben nagyjából 3 oldalnyi terjedelemben, de senki sem sír, panaszkodik, szenved látványosan, nincs vinnyogás. És akkor mi van helyette? Egy csomó morális kérdés.  

Mitől ember az ember? Érezni csak az ember privilégiuma? Kira nem holmi pasik közül választ, sokkal fontosabbak számára a fajok. Azt kell letisztáznia, hogy kicsoda ő, hova tart, és mit szeretne elérni. Az ő szemszögéből nincs nagy különbség ember és részleges között, de minden más részvevő oda húz, ahova tartozik. A szerelem kérdése csak a másodlagos. Még akkor is, ha alapvetően tinikről beszélünk. Ez a rész a felismerések, a titkok kiderítésének könyve. Mind két oldalon.

A történet két szálon halad, és ezt külön értékeltem. Míg Kira a válaszokat keresi, Marcus szemszögéből hirtelen sokkal fontosabbá válnak a kérdések. Bár eleinte nem nagyon kötött le a második, egyszer csak az ugyanolyan fontossá vált, mint az első. Ezekért tartom Wellst ennyire jónak. Nem feledkezik meg a részletekről sem. Nincs semmi, ami elsikkadna, így biztos lehetek benne, hogy amit most furcsállok, az később újra terítékre kerül, és minden világos lesz.    

Az olvasás élményét nem zavarta meg ezúttal semmi. Nincsenek benne kétnyelvű viccek, felemás kifejezések. Gördülékeny, élvezetes a szöveg. Szép munka.
A borító, bár nem mentes a tipikus YA motívumoktól, szerintem mégis szép. A színek, a barna és a zöld keverése ragadta meg a figyelmemet. Ráadásul ezúttal is könyv hű, ami számomra különösen fontos.   

Több férfi ismerősöket fertőztem meg ezzel a könyvvel, mert szerencsére egyáltalán nem hangsúlyos a szerelmi szál, és bizony rákattantak. Nem kicsit, hanem nagyon. Annyira, hogy van, aki nem tudta kivárni az idén érkező harmadik részt magyarul, egyből megvette angolul. Egy másik barátom, akinek kölcsön adtam az első részt, türelmetlen volt, mert későn kezdtem bele, hát elballagott egy könyvesboltba, és megvette magának. Szóval igen, függőséget okozhat, csak óvatosan tessék kézbe venni.  

Akkor most jöhet a Nem vagyok sorozatgyilkos befejező kötete, a Nem akarlak megölni.

9/10

Magyar kiadó: Fumax Kiadó
Fordító: Bayer Antal

Teaser kedd #87

Forrás

Tudom, hogy illene valami vicceset írnom, tennem, de legalább olvasnom, csak az van, hogy sosem frusztrált, mit illene. És az is csak most esett le, hogy bolondok napja van. Pedig egy csomó helyen szembe jött velem, de ez olyan nap volt... Az emberek is kicsit bolondok voltak, és az a baj, nem ám viccből. Velük született a difi. Szóval inkább koncentrálok arra, amire ilyenkor szoktam, a könyvre. 

Na, most komolyan nem értem, miért vártam az olvasással eddig! Dan Wells a szívem csücske, a Nem vagyok sorozatgyilkos óta gyakorlatilag örök hűséget esküdtem neki. Még azt is elnéztem, hogy képes volt dísztópiás regényt írni. Pont azt a műfajt, amit alig-alig olvasok. Nem tehetek róla, nem szeretem és kész! Erre jön Wells, és közli, hogy nem érdekli! Mit tehettem volna? Hát ha ezt írta, hát ezt írta. Én meg elolvasom. Mikor is jön a harmadik rész?

Heti ízelítő:   


"Lehunyta a szemét, felidézte a terem elrendezését, és remélte, hogy nem téved el közben."
 "HALÁL."

Dan Wells: Fragments - Töredékek

Dan Wells: Partials - részben ember (Részleges trilógia #1)

Nem árulok el titkot azzal, hogy elsőre nem keltette fel az érdeklődésemet. Aztán jött  a Nem vagyok sorozatgyilkos, és rájöttem, Wells stílusa, mindegy mit ír, mindegy mit csinál, teljesen nekem való. Tehát elkezdtem repesve várni. Aztán el lehetett olvasni az első fejezet elejét és azt mondtam: ÁÁÁÁÁ! Akarom!

Kira tizenhat éves, és a szülészeten dolgozik. Kiemelkedő virológus, idealista, tini és forrófejű. A munka korántsem lélekemelő. A Részlegesekkel vívott háború óta eltelt 11 évben arra próbálnak rájönni az orvosok, hogyan maradhatna fent az emberiség. Csakhogy az RM-mel fertőzött világban kevesen immúnisak, a csecsemők pedig születésük pillanatától halálra vannak ítélve.

A nagy számok és bevezetett kötelező terhességi törvény alapján előbb-utóbb csak születik egy egészséges gyermek, de nagyon úgy fest, ez a teória téves. Valamit kezdeni kell ezzel a helyzettel, és Kira hajlandó megtenni azt, amit eddig még senki.

Wells beteg. De olyan nekem való beteg. Ha tehetném, hát én hozzámennék feleségül és kényszertrém rá, hogy álomba meséljen. Nem lehet, mi? Pedig...

A világ kitekert és félelmetes. Képzeljetek el egy települést, amiket katonák védenek. Rengeteg felnőtt meghalt, a kevés túlélő nem láthat el minden feladatot, tehát 14 évesen befejezik az általános képzéseket, és mindenki szakosodni kezd. 16 évesen lehetsz katona, személyi titkár,  kórházban rezidens, bár szavazati joggal nem rendelkezel. Nem dönthetsz arról, hogy a testedet, akár egy tenyészállatét, arra kényszerítik, évente essen teherbe, és senki nem törődik azzal, hogy mit érzel, amikor sorra elveszted a babáidat.

Pestisbébinek hívnak, és jó közelítéssel nem élnek rokonaid. Spontán szerveződött családokhoz tartozol, sok testvérrel és kevés ismerettel a múltról. Mert nem emlékszel rá. Nem értheted meg, nem élheted át.  Nem attól félsz, amitől mások, mert lassan már nincs mitől félned.  Ha ez megvan, akkor egy vagy a rengeteg tiniből, akiknek bőven elég lenne a felnőtté válás problémája, de ehelyett az emberiség egész terhének súlya omlik rá. Akik alig maradtak néhányan.

És kik a Részlegesek? Olyan mesterséges emberek, akit azért alkottak, hogy megvívják az emberek csatáját. Csakhogy valami félre sikerült. Fellázadtak, és egy vírust szabadítottak az emberiségre. Ez egyértelmű, igaz?

Csakhogy van egy csomó dolog ami nem az. Az emberi természet, bárhonnan is nézzük, sosem változik. Nem képes változni. Tehát a zavargások, a növekvő feszültség és az ostoba politikai döntések világosan előrevetítenek egy utat. Olyasmit, amit látunk előre, amiben biztosak lehetünk. Vagy nem. És ez itt a lényeg.

Lubickolunk Wells zseniálisan és aprólékosan kidolgozott világában.  Ezek a gyerekek gyorsan, hirtelen nőttek fel, no de mégsem felnőttek. Felnőtt tetteket várnak tőluk, de nem tekintik őket annak, és mit tesz ilyenkor egy tini? Lázad! Eleinte nem tudtam dűlőre jutni Kirával, ezt annak tudtam be, hogy az író sosem volt még 16 éves tinilány, és ezt nem is vetném a szemére, de bármennyire összeomlik körülötte minden, a nők másmilyenek. Sokkal érzelmesebbek, nekem ez volt a történet gyenge pontja.

Izgultam, drukkoltam, átéltem mindent, de nem hatódtam meg, az érzelmi mélységeket nem éreztem át. Egyszerűen azért, mert nem voltak. A hiszti megmaradt, a düh és a kétségbeesés, de Kira nem szerelmes, vagy ha mégis, hát alapvető probléma van a hozzáállással. Csakhogy ebben az utópisztikus helyzetben miközben mindenki sérült, mindenki elveszett valamit, ő harcossá vált, felnőtt és a jövőbe tekint. Ez adja a történet magját és igen, ez a szál jó, csak ha kétségbe vagyunk esve, akkor azt érezzük is át. De hogyan, amikor bármennyire erős karakter, nincs felkészülve egy csomó eseményre?

Kicsit furcsa volt, hogy miután az író, az a gonosz, aprólékos részletességgel elmesélt és elénk vetített mindent, ugrunk az időben. Talán jobb lett volna egy kis visszagondolós, emlékezős rész, hogy ne tőrje meg a lendületet, de mondjuk ezért nem jár olyan nagy ejnye-bejnye. Csak az erős kezdés után kicsit recsegett a lemez.

A szöveg különben gördülékeny, jól olvasható. Mikor volt időm olvasni, villámgyorsan haladtam vele. Egy picit megakadtam a lefordíthatatlan megjegyzéseknél. Azokat megcsillagozták és a lap aljára írtak. Tudom, nem szép dolog a beleköltés, de én bizony inkább a magyarítást javasoltam volna(Hú, ebből viták lesznek!). Animalhattan helyet lehetett volna Állathattan(már ha ragaszkodnak a város megjelenéséhez), Vadváros, igazi Állatkert vagy akármi. Szerintem egy könyvben nem kimondottan jó, ha a lap alján lábjegyzetezünk. Különösen akkor, ha nem egy harmadik nyelvről van szó, amit értelemszerűen egy angol szövegben nem fordítunk. De ez csak az én mániám.

A borító gyönyörű. Klassz, hogy marad az eredeti kiadás. Tetszik a viszonylagos színtelensége (vagyis a barna több árnyalata) meglepően meleggé, kellemessé teszi, ugyanakkor a ott a pusztulás, a semmi. Külön érdekessége, hogy az út és a lány a város felé tart, nem ki abból. Ez a megjegyzésem majd a könyv olvasása után válik érthetővé mindenki számára.

Szóval Kira küzd és közben érez, szokatlan szövetségeseket talál, szokatlan minden helyzet amibe belekeveri magát, de a születendő csecsemők élete a legfontosabb.

Olvasni csak akkor kezdjétek el, ha van rá időtök is, ugyanis nem egy könnyen letehető könyv. Az első pillanattól lekötött, de igazán az egyharmada után indult be, akkor viszont nagyon.  Érdekes, hogy annyi dolog történik benne, kapkodjuk a fejünket, de közben mégsem olyan mint egy féltégla. Imádom Wellst, és imádom mind két sorozatát.

A humora ugyanolyan kitekert, mint a Nem vagyok sorozatgyilkos esetében, de elég komoly a téma, így csak óvatosan adagolja. Én bizony néhol hangosan nevettem, és a hab a tortán, jó sok morális kérdést feszeget. Hogy mitől leszünk emberek, mi számít árulásnak, meddig lehet elmenni a nagyobb jó érdekében, és milyen az a világ, amiből kiveszett az ártatlanság.

Nem tökéletes, látok benne apró hibákat, hiszen nem igazán sikerült meglepnie a történetnek. Néha nagyok az ugrások, és csak úgy belevágunk a sztoriba. A fordulatok, amiken az olvasok kétharmada sziszegni fog, nekem egyértelműek voltak, mégsem bánom, mert csak úgy mint Wells másik könyvében, az út a lényeg.

Izgalmas, fordulatos, elgondolkodtató, ráadásul trilógia. Úgyhogy tessék mondani, sokat kell még várni a folytatásra?

9/10

Magyar kiadó: Fumax Kiadó

Fordító: Bayer Antal

Sajnos sokat, mert csak jövőre jelenik meg kint a 2. rész...