Szabó Magda: Ókút

Ki ne ismerné Szabó Magdát? Még ha nem is olvasott tőle semmit – az én időmben nemigen került bele a tantervbe –, akkor is tudja, kiről van szó. Az Abigél azon kevés feldolgozások közé tartozik, amit gyerekkoromban minden nyáron leadtak, és én minden alkalommal meg is néztem, épp úgy, mint a Monte Cristo grófját – nincs senki a korosztályomból, aki ne találkozott volna vele, nem izgult volna rajta, akit ne varázsolt volna el a története.

Az Ókút Szabó Magda gyermekkoráról szóló visszaemlékezése, és mint ilyen, nem igényel különösebb összefoglalót. Az írónő egy hivatalnok és egy tanárnő késői gyermekeként látta meg a napvilágot, az ő felcseperedését, az ezt övező kort tárja elénk. Inspiráló, szabad légkörben nevelkedett, rengeteg íróval és költővel a családfában. Szülei maguk is írtak, így egyértelműen ösztönözték szárnypróbálgatásait. A beteges, vékonyka lány, ahogy szüleitől látta, ha nem tetszett egy könyv vége, hát magában átköltötte, majd akként mesélte. Kalandozó lelke maga fedezte fel környezetét, alig-alig fogták ki a szelet szárnya alól. Néha kegyes hazugságokkal vigasztalták a világra csodálkozó gyereket, és Dolna boldog volt.

Teaser kedd #154

Az eheti könyvem még tavalyról marad nyitva. Korábban nem éreztem sok kedvet hozzá, talán pont azért, miért most imádom: elképesztően csodálatos igaz történet, teli érdekes, hihetetlen gondolatokkal, szeretettel, emberi érzésekkel, kapcsolatokkal. 
Jóllehet lassabban haladok vele, mint egy fantasyvel, egyes mondatok után meg-megállok, ízlelgetem a szavak csengését, dallamát, értelmezőn babusgatom őket, mégis úgy érzem, határozottan megér minden pillanatot.

„Mindenki rendszeresen olvasott nálunk, szenvedélyes érdeklődéssel, válogatás nélkül, mint az örökké szomjas ember, aki azt is megissza, ami voltaképpen nincs ínyére, mert máskülönben szomjan hal. Ha épp nem volt könyv a szüleim kezében, akkor zongoráztak vagy énekeltek.”

Szabó Magda: Ókut