Duplázok - két könyvről röviden #1

Az elmúlt hetekben több könyvet is sikerült elolvasnom, melyekről kedv hiányában nem született bejegyzés, pedig volt közöttük olyan, ami bizony nagyon is megérdemelte volna. Ennek köszönhetően végül is úgy döntöttem, hogy mégiscsak írok - ha csak pár sort is - mindegyikről, csak úgy, jelzésként, hogy na ezek is megvoltak.

      

Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő
Pár héttel ezelőtt már meséltem nektek Addison Holmes kalandjairól, amely ebben a nem túl előnyös küllemű könyvben - persze mindez csak nézőpont kérdése - tovább folytatódik. Már az első rész olvasása közben megrendeltem a sorozat folytatását, annyira tetszett az írónő stílusa és humora, no meg persze Addison csetlései-botlásai és az egyéni, mondhatni életveszélyes nyomozási módszere. Mi tagadás, tiszta Szingli fejvadász feeling ez a sorozat - amit nem mellékesen én anno roppant mód szerettem -, de most mégsem kívánom e kettőt összehasonlítani, és nem csak azért mert korábban részben ezt már megtettem, hanem mert úgy gondolom, hogy ez után a könyv után már tényleg baromira nem számít. A lényeg, hogy mindkét sorozat annyira vidám és szórakoztató, hogy rosszkedv ellen orvosság gyanánt kellene felírnia minden orvosnak az arra rászorulóknak.
De visszatérve a könyvre azt kell mondja, hogy ezen a részen még jobban dőltem a röhögéstől, mint korábban, szóval nem okozott csalódást sőt, jobban tetszett mint az első kötet.
Természetesen Addison ismét nyomozásba lendül, mely során még mindig több vakszerencsével, mint csodás képességgel van megáldva, és mint ember, továbbra sem tökéletes, ám pont ennek köszönhetően lesz olyan szórakoztató egyéniség a számomra, ami miatt végül is megszerettem őt. A mostani feladata néhány orosz gyémánt útjának a felkutatása, mely nyomozás során újfent csak gyűlnek a hullák és jönnek a bonyodalmak, és a szerelmi élete sem indul virágzásnak. A Nickel való kapcsolata olyan se veled, se nélküled szinten leledzik, mely helyzetet tovább bonyolítja egy bizonyos harmadik személy felbukkanása, akinek Dr. Csont FBI-os ügynökéhez hasonlóan - mert az FBI-os pasik úgy látszik, hogy már csak ilyenek - ugyancsak gyengéje a csiricsáré színes zokni.

Összességében ez a rész sokkal kiforrottabb és gördülékenyebb volt az előzőnél, mely miatt végérvényesen kijelenthetem, hogy Addison Holmes felkerült a kedvenc sorozataim listájára, úgyhogy már alig várom, hogy a folytatást is mihamarabb a kezembe vehessem, ami ha minden igaz október elejétől már ott fog virítani a könyvesboltok polcain. Éljen! Éljen! És megint csak éljen!
Értékelés: 5/5

Elizabeth Wein: Fedőneve Verity
Ezután a könnyű chick-lit után egy éles kanyar következett és a sokak által dicsért Elizabeh Wein Fedőneve Verity című könyvébe vetettem bele magam, mely meg kell mondjam, hogy teljesen letaglózott és rettentő mód szíven ütött. És bár inkább kerülöm, mintsem keresem a szomorú és sírva zokogó történeteket, erről mégis az a véleményem, hogy óriási hiba lett volna kihagyni.

Hogy én mennyit pityeregtem ezen a könyvön!

Miután az utolsó oldalt is elolvasva letettem a könyvet, még sokáig ott kavargott a fejemben Maddie és Queenie rendkívüli története. Nagyon szépen és szívbemarkolóan megírt regény volt ez, felemelő és fájdalommal teli, izgalmas és elgondolkodtató no és persze drámai.
Bevallom az elején igen nehezen hangolódtam rá a történetre, mert lassan kerültek elő a kirakós darabjai és sokáig nem láttam az összefüggéseket, mely miatt kissé alább is hagyott az olvasási kedvem. Akkor még nem is nagyon értettem, hogy mi a fenéért ez a nagy rajongás körülötte, de később minden megváltozott és kitisztul, úgyhogy higgyétek el, hogy megéri a kitartást, mert a szerző nagyon izgalmasan és szépen kerekíti  a cselekményt, mely a végére tökéletesen összeállt és ezzel együtt bizony néhány papír zsebkendő is előkerült a fiókból.
Én mindenkinek szívből ajánlom ezt a második világháborúban játszódó, mind témájában és szerkezetében is különleges regényt, amely egy skót kémnő és egy brit pilótanő nem mindennapi barátságáról szól. Higgyétek el, megéri kézbe venni!
Értékelés: 4,5/5

Tovább olvasom...

Diane Chamberlain: Titkok örvénye

Mit is mondhatnék elöljáróban e könyvről….. talán a legfontosabb, hogy egyértelműen nem az alvást elősegítő művek kategóriájába sorolnám.

Noelle, Tara és Emerson már főiskolás koruk óta a legjobb barátnők voltak. Mindent tudtak egymásról vagy legalábbis Tara és Emerson teljesen biztosak voltak mindebben, egészen addig a napig, amíg Noelle öngyilkos nem lett. A két nőt váratlanul érte az eset, nem értették, hogy mi történhetett Noelle-el, mivel semmi depresszióra utaló jelet nem láttak rajta, és semmi olyanról nem tudtak, ami miatt erre a szörnyű elhatározásra kellett volna jutnia. Noelle bába volt, az otthon szülő anyukáknak segített világra hozniuk a kisbabájukat. Mindenki tudta róla, hogy szerette a munkáját, ami nem is munka volt számára, hanem már szenvedély. És azt is tudták róla, hogy egy kissé különc természet volt, de hogy bármitől is szenvedett volna, azt senki nem vette észre rajta. Tara és Emerson bűnösnek érezték magukat, hogy nem látták az árulkodó jeleket. Amikor azonban elkezdtek kutakodni Noelle múltjában, hogy magyarázatot találjanak a történtekre, akkor olyan dolgok láttak napvilágot, melyek után teljesen megváltozott a róla alkotott képük. Miért titkolta el Noelle, hogy korábban már volt terhes? Mi volt az oka annak, hogy már több éve visszaadta a szülésznői engedélyét? És a legjobb barátnőinek miért nem árulta el mindezt? És a számomra legfontosabb kérdés, mi volt abban a levélben, ami az utolsó csepp volt a pohárban és amitől úgy döntött Noelle, hogy végleg eldobja magától az életét. (Amely rész véleményem szerint a könyv Archilles-sarka.)

Szeretem azokat a történeteket, amelyek a mély női barátságokról és kapcsolatoktól szólnak, és a Titkok örvénye pont ilyen volt. Itt is a női szereplőkön és az ők egymáshoz való viszonyukon volt a hangsúly.

A könyv egy nagyon bonyolult és nagyon olvasmányos történet, amely az első oldalaktól kezdve magával sodort. Tarahoz és Emersonhoz hasonlóan én is ugyanolyan vehemenciával és kielégítetlen kíváncsisággal akartam tudni, hogy mi is állt Noelle öngyilkosságának a hátterében. És ugyancsak velük együtt döbbentem halálra, amikor olyan dolgok derültek ki róla, amit álmában sem feltételezne az ember a legjobb barátjáról. Sajnáltam Noelle-t, úgy éreztem, mintha valami irtózatosan rossz csillagzat alatt született volna. Sokszor hozott rossz döntéseket, de soha nem a rosszindulat vagy a szándékosság vezérelte őt ebben. Borzalmas volt végigkövetni és belegondolni abba, hogy hogyan halmozta a hibákat, amik miatt az évek során a lelkét felemésztő fájdalmát és lelkiismeret-furdalását senkivel sem tudta megosztani, legfőképp nem a legjobb barátnőivel. 

Ugyanakkor Taranak és Emersonnak is volt saját élete. Tara nagyon különleges és nagyon szerethető karakter volt. Egy autóbalesetben vesztette el a férjét nem is olyan régen, így a róla maradt emlékek még mindig folyamatosan kísértették. Nehezítette a helyzetét, hogy a tizenéves lányával állandó konfliktusai voltak, aki mindig is az elhunyt apjával volt közelebbi viszonyban, míg az anyjával sajnos sehogy nem tudott kijönni. Rettentő sajnáltam Tarát, nagyon sok csapás érte őt, ami miatt nehéz dolga volt, ennek ellenére mégis az ő karakterével tudtam a legjobban azonosulni. Egyébként a regény valamennyi szereplőjét nagyon szerettem, jól kitalált és megírt karakterek voltak, melynek köszönhetően tényleg valós személyeknek lehetett érezni őket.
A történet egyébként öt személy szemszögéből íródott – Noelle, Tara, Emerson, Grace ő Tara lánya és Anna - ami nekem nagyon tetszett, mert mindig is szerettem a több nézőpontos elbeszéléseket, pláne egy ilyen történetnél, ami tele volt izgalommal és feszültséggel. Az egész regény mozgatórugója a nagy titok felfedezése volt, amely azért is volt nagyon érdekes, mert amikor azt hittem, hogy most már tényleg nem okozhat több meglepetést számomra az írónő, akkor ismét csavart egyet a történeten, én meg csak nem győztem pislogni, hogy mi a fene... míg persze rájöttem, hogy még mindig csak egy apró darabkáját ismertem meg Noelle tekervényes és rejtélyes életének.  

A Titkok örvénye egy lenyűgöző családi dráma, tele kiváló karakterekkel, határozott és dinamikus cselekménnyel, melynek a kibontakozása közben az érzelmek olyan skáláját éltem át, amikről még én magam sem tudtam, hogy képes vagyok. Olyan érzelmi állomásokon vezeti keresztül az olvasót az író, mint az anyai szeretet, a szerelem, a barátság, a megtévesztés és a gyász. Nagyon jó könyv volt, úgyhogy tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, és bízom benne, hogy a közeljövőben a kiadó még több Diane Chamberlain könyvvel örvendeztet meg majd bennünket. 

Kiadó: Alexandra

Eredeti cím: The Midwife's Confession

Fordította: Frei-Kovács Judit

Oldalszám: 424

Engem egyébként a magyar borítója teljesen megtévesztett. Meg voltam győződve arról, hogy ez egy kismamáknak szóló tanácsadó könyv, és mivel ezen én már rég túl vagyok, így nem is nagyon foglalkoztam vele. Csak később jöttem rá, hogy mekkorát tévedtem.

Tovább olvasom...