Rita Mae Brown: Bárcsak itt lennél (Mrs. Murphy 1.)

A történet egy virginiai kisvárosban élő postamesternő Harry körül forog, aki épp válófélben van és egyedül él a Mrs. Murphy névre hallgató cirmos cicájával és a Tee Tucker névre keresztelt welsh corgi kutyájával. 

Tovább olvasom...

Tovább olvasom...

Duplázok - két könyvről röviden #1

Az elmúlt hetekben több könyvet is sikerült elolvasnom, melyekről kedv hiányában nem született bejegyzés, pedig volt közöttük olyan, ami bizony nagyon is megérdemelte volna. Ennek köszönhetően végül is úgy döntöttem, hogy mégiscsak írok - ha csak pár sort is - mindegyikről, csak úgy, jelzésként, hogy na ezek is megvoltak.

      

Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő
Pár héttel ezelőtt már meséltem nektek Addison Holmes kalandjairól, amely ebben a nem túl előnyös küllemű könyvben - persze mindez csak nézőpont kérdése - tovább folytatódik. Már az első rész olvasása közben megrendeltem a sorozat folytatását, annyira tetszett az írónő stílusa és humora, no meg persze Addison csetlései-botlásai és az egyéni, mondhatni életveszélyes nyomozási módszere. Mi tagadás, tiszta Szingli fejvadász feeling ez a sorozat - amit nem mellékesen én anno roppant mód szerettem -, de most mégsem kívánom e kettőt összehasonlítani, és nem csak azért mert korábban részben ezt már megtettem, hanem mert úgy gondolom, hogy ez után a könyv után már tényleg baromira nem számít. A lényeg, hogy mindkét sorozat annyira vidám és szórakoztató, hogy rosszkedv ellen orvosság gyanánt kellene felírnia minden orvosnak az arra rászorulóknak.
De visszatérve a könyvre azt kell mondja, hogy ezen a részen még jobban dőltem a röhögéstől, mint korábban, szóval nem okozott csalódást sőt, jobban tetszett mint az első kötet.
Természetesen Addison ismét nyomozásba lendül, mely során még mindig több vakszerencsével, mint csodás képességgel van megáldva, és mint ember, továbbra sem tökéletes, ám pont ennek köszönhetően lesz olyan szórakoztató egyéniség a számomra, ami miatt végül is megszerettem őt. A mostani feladata néhány orosz gyémánt útjának a felkutatása, mely nyomozás során újfent csak gyűlnek a hullák és jönnek a bonyodalmak, és a szerelmi élete sem indul virágzásnak. A Nickel való kapcsolata olyan se veled, se nélküled szinten leledzik, mely helyzetet tovább bonyolítja egy bizonyos harmadik személy felbukkanása, akinek Dr. Csont FBI-os ügynökéhez hasonlóan - mert az FBI-os pasik úgy látszik, hogy már csak ilyenek - ugyancsak gyengéje a csiricsáré színes zokni.

Összességében ez a rész sokkal kiforrottabb és gördülékenyebb volt az előzőnél, mely miatt végérvényesen kijelenthetem, hogy Addison Holmes felkerült a kedvenc sorozataim listájára, úgyhogy már alig várom, hogy a folytatást is mihamarabb a kezembe vehessem, ami ha minden igaz október elejétől már ott fog virítani a könyvesboltok polcain. Éljen! Éljen! És megint csak éljen!
Értékelés: 5/5

Elizabeth Wein: Fedőneve Verity
Ezután a könnyű chick-lit után egy éles kanyar következett és a sokak által dicsért Elizabeh Wein Fedőneve Verity című könyvébe vetettem bele magam, mely meg kell mondjam, hogy teljesen letaglózott és rettentő mód szíven ütött. És bár inkább kerülöm, mintsem keresem a szomorú és sírva zokogó történeteket, erről mégis az a véleményem, hogy óriási hiba lett volna kihagyni.

Hogy én mennyit pityeregtem ezen a könyvön!

Miután az utolsó oldalt is elolvasva letettem a könyvet, még sokáig ott kavargott a fejemben Maddie és Queenie rendkívüli története. Nagyon szépen és szívbemarkolóan megírt regény volt ez, felemelő és fájdalommal teli, izgalmas és elgondolkodtató no és persze drámai.
Bevallom az elején igen nehezen hangolódtam rá a történetre, mert lassan kerültek elő a kirakós darabjai és sokáig nem láttam az összefüggéseket, mely miatt kissé alább is hagyott az olvasási kedvem. Akkor még nem is nagyon értettem, hogy mi a fenéért ez a nagy rajongás körülötte, de később minden megváltozott és kitisztul, úgyhogy higgyétek el, hogy megéri a kitartást, mert a szerző nagyon izgalmasan és szépen kerekíti  a cselekményt, mely a végére tökéletesen összeállt és ezzel együtt bizony néhány papír zsebkendő is előkerült a fiókból.
Én mindenkinek szívből ajánlom ezt a második világháborúban játszódó, mind témájában és szerkezetében is különleges regényt, amely egy skót kémnő és egy brit pilótanő nem mindennapi barátságáról szól. Higgyétek el, megéri kézbe venni!
Értékelés: 4,5/5

Tovább olvasom...

Réti László: A hasonmás ~ (Kaméleon 2.)

Réti László Kaméleon című könyve után - mely be kell valljam, rendkívül nagy meglepetést okozott a számomra, csakis a szó jó értelmében – nem volt kérdéses, hogy a  folytatásra is kíváncsi vagyok, úgyhogy bő egy hónapos Larkin mentes időszak után, ismét belevetettem magam kedvenc nyomozóm kalandjaiba. Az író humora és stílusa már ismerős volt, Larkint meg ugye az előző részben a szívembe zártam, úgyhogy sacper kábé már tudtam, hogy mire is számíthatok, ennek ellenére ez a rész mégsem szólt akkorát, mint az elődje – lehet az újdonság varázsának hiánya miatt - ellenben mindenképp méltó folytatása lett a Kaméleonnak.

"Pocakos voltam, ráadásul már közeledtem a negyvenhez. Ez a kor sok érdekes dolgot előhoz. A múltkor például szembesülnöm kellett vele, hogy ha jön szembe az utcán egy csinos tinédzser az anyjával, nekem már mindkettő tetszik."

Mint tudjuk Cameron Larkin a legutóbbi akciója után nem maradhatott Montanában, ezért visszatér korábbi lakóhelyére, San Diegoba. Csakhogy volt főnöke bosszút esküszik ellene, és egy távoli rendőrőrsre száműzi, ahol az alseriff egy katonás, jobbraát-balraát típusú fülgyertyázós barom, és a városka legsúlyosabb bűncselekménye is csak egy nyamvadt tyúklopás. Nem sok időre van hát szüksége hősünknek ahhoz, hogy belássa: bármire hajlandó lenne, csak hogy elhagyhassa ezt az isten háta mögötti porfészket. Az alkalom pedig természetesen jön magától, ugyanis a San Diego-i rendőrség parancsnoka egy igen fontos és roppant titkos feladattal bízza meg Larkint. Egy igen befolyásos és híres tévés személyiség - aki politikai babérokra is tör egyben – unokahúgára kell vigyázni, ami tulajdonképpen első hallásra nem is tűnik olyan borzasztó nagy feladatnak, de itt van ez a fránya de. A lány egy szimfonikus zenekar tagja és nem tűri maga mellett a személyi testőröket, így Larkin kénytelen álruhát ölteni és inkognitóban követni a lány minden lépését, ami csak úgy oldható meg, ha ő is a zenekar egyik tagjává válik. Így lesz hát Larkinból egy meleg, és vak tubázó.

"Három dolgot utálok igazán. A buzikat, a hülye picsákat meg a komolyzenét. Erre buzit csinál belőlem, és beültet egy zenekarba, hogy egy hülye picsára vigyázzak!"

A feladat, mint látjátok nem egyszerű, de Larkin tehetsége - mind színészi, és mind nyomozói tekintetben - egy kicsit sem múlja alul Bruce Willisét... Talán csak a külső megjelenésükben látok némi különbséget. Larkin tehetsége nem az a fajta "ajándék", amit korlátok közé lehetne szorítani, úgyhogy örömmel figyeltem kedvenc pikírt modorú nyomozóm visszatértét és különleges képességeinek kibontakozását, mely során most duplán olyan cinikus és humoros volt, mint korábban...

És azt hiszem, hogy ez volt a legnagyobb bajom a könyvvel, ugyanis az a humor, ami a Kaméleont oly különlegessé és szerethetővé tette a számomra, azt most ebben a könyvben nagyobb dózisban kaptam, ami néha bevallom kissé fárasztó volt... Sok volt kicsit a jóból na.

Egyébként ahogy elkezdtem olvasni a könyvet rögtön fel tudtam venni a hangulatát, olyan volt, mintha soha nem is szakadtam volna el Larkintól, régi ismerősként olvastam róla, ami igen jó érzéssel töltött el. Ám még mindig nem tudom eldönteni, hogy Larkin vajon valóban igazi profi-e a szakmájában vagy csak a véletlen és szerencsés egybeeséseknek köszönheti a sikereit? Mindenesetre van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha lenne (márpedig nagyon remélem, hogy lesz) folytatása cinikus nyomozóm extrém kalandjainak, akkor abban sem derülne ki a teljes igazság.

A hasonmás olvasása közben ismét egy olyan szórakoztató és olvasmányos történettel volt dolgom, ami tele volt váratlan fordulatokkal és megdöbbentő reakciókkal. Larkin mostani ügye is ugyanolyan izgalmas és szövevényes volt, mint az előző, mégis tökéletesen átlátható és követhető volt benne minden. Természetesen a rosszfiúk motivációi és tettei ismét csak a könyv végére kristályosodtak ki előttem igazán, teljesen elfeledkeztem arról, hogy Réti milyen könnyen meg tudja téveszteni az olvasóit azzal, hogy a szereplői közül nem mindenki az, akinek és aminek látszik, úgyhogy aki még nem olvasta a könyvet és szeretné, annak nem kell izgulnia, mert meglepetésekben most sem lesz hiány, csakúgy mint alkoholban, csiricsáré nyakkendőkben és szerethető mellékszereplőkben sem.

"Értetlenül meredtem Polipra, aki lefelé bámult.
– Mi van?
– Lila krokodilbőr cipőt viselsz?
– Aligátor. Mi a gond vele?
– Hogy néz ez ki?
– Tudod, milyen drága volt? El sem tudod képzelni, milyen ritka a lila krokodil. Nagyjából nekem van ilyen, meg Krokodil Dundee-nak."

Mit is mondhatnék még e könyvről, mint hogy jó sztori volt, jó háttérrel, rengeteg humorral és nevetéssel, egy igazi gyöngyszem ez a sorozat.
Jöhet a következő!

Réti László

A sorozat kötetei

1. Kaméleon

2. A hasonmás

Kiadó: Ulpius
Sorozat: Kaméleon
Oldalszám: 494

Tovább olvasom...

Réti László: Kaméleon ~ (Kaméleon 1.)

Aki követi a blogomat, az tudja rólam, hogy a krimi műfaja igen távol áll tőlem – nem rendelkezem e téren széleskörű tapasztalattal és bevallom nem is nagyon érdeklődöm iránta - így nagy valószínűséggel soha nem is vettem volna a kezembe ezt a könyvet, ha néhány, velem hasonlóan jó ízlésű (ha-ha-ha ezt nem hagyhattam ki) molynak maradéktalanul el nem nyerte volna a tetszését. Ezért döntöttem hát úgy, hogy én is teszek vele egy próbát, és bizony azt kell mondjam, hogy az író iszonyatosan meglepett, mert magam sem gondoltam volna, hogy ez a könyv nekem ennyire fog tetszeni.

Amikor Cameron Larkint a San Diego-i gyilkossági csoporttól kényszerpihenőre küldik, visszaköltözik álmos szülővárosába Great Fallsba, ahol az érkezése után nem sokkal az egykori akadémiai barátja a segítségét kéri egy szövevényes gyilkossági ügy felgöngyölítésében. E csodás hegyek közt, egy farmon csúnya gyilkosság, minden jel szerint családon belüli erőszak történt, melyben egy rettegésben tartott szerencsétlen fiú ölte meg hirtelen felindulásból alkoholista apját. A nyomozás rutin ügynek látszik, hiszen a feltételezett tettes már megvan, Larkinra már csak a helyszíni munkák vártak, de ő szimatot fogott és érezte, hogy itt valami nagyon bűzlik. Az a rohadt nagy készségesség, amivel a fiú bevallotta az apja meggyilkolását nem tetszett neki, és úgy gondolta, hogy egy kicsit mélyebbre ás az ügyben. Nos, ez az ásás olyannyira jól sikerült, hogy néhány piszkos családi dolog felkutatása után, a szereplők is elkezdtek hullani, mint a legyek, nem kicsit növelve ezzel Montana gyilkossági statisztikáját.

A halottkém megvakarta az állát.

Nézze, mi itt Great Fallsban... hogy is mondjam? Nem vagyunk hozzászokva a nagyvárosi bűnözéshez, érti? Mióta maga megjelent, négy nap alatt a negyedik hullát helyszíneljük, és ebből kettő gyilkosság, a harmadik és a negyedik valószínűleg gyilkosság.

Kezdem azzal, hogy a történet főhőse Cameron Larkin őrmester nem egy mindennapi figura volt. Amellett, hogy túlságosan sűrűn nézett a pohár fenekére – amitől lehet, hogy ez most hülyén fog hangzani, de mintha némi alkoholgőzt éreztem volna a könyvön keresztül kipárologni - megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett a furcsa, mondhatni gusztustalanul csiricsáré nyakkendők, no meg a nagymellű nők iránt. Bár ez utóbbi vonzalma szerintem simán megmagyarázható. Larkin kissé öntörvényű fickó volt, ami - mivel főszereplőről lévén szó - könnyen megbocsátható neki csakúgy, mint a kegyetlen őszintesége, a másokkal és a magával szembeni cinizmusa, valamint a csípős nyelve. Melyeket persze nem jellemhibaként rovok fel a számára, hiszen épp ezek miatt a tulajdonságai miatt kedveltem meg őt, de ami végül is mégis a baromira bírom ezt a pasit irányába billentette el számomra a mérleg nyelvét, az az utánozhatatlan fanyar humora volt. Imádtam Larkin beszólásait, a magában folytatott belső monológjait, és hogy a poénjai mindig ültek, a szövege pedig végig dinamikus volt.

A krimiszálat tekintve a történet logikus volt, izgalmas és fordulatokban gazdag, és bár már a legelejétől kezdve megvolt a saját magam kis gyanúsítottja, ennek ellenére az írónak mégis sikerült úgy megcsűrnie és csavarnia a szálakat, hogy a könyv végére tényleg meglepődtem az események alakulásán. Larkin sokszor került veszélyes helyzetbe és én imádtam ezeket a részeket, mert ő is - mint ahogy mindenki más - sebezhető volt benne. Tulajdonképpen szerencsés fickónak volt mondható, bár némi rejtett tehetségre és egy nagy adag egészséges életösztönre is szüksége volt ahhoz, hogy mindig mindenből ki tudta vágni önmagát, de ettől függetlenül még véletlemül sem mondanám őt szuperzsaruank, mely apróság miatt vált igazán hihető karakterré a szememben. Egyébként a részletes leírások alapján - nemcsak a hullákat, de őt is - simán el tudtam képzelni magam előtt, mely információk alapján bizony nem volt túl okos, és túl erős sem, kívánatos férfinak meg aztán végképp nem volt mondható. Úgy nagyjából a nagy átlag közepén helyezkedett el, egy tízes skálán talán hat, hat és felet, ha egy kicsit rádolgozott volna a külsejére, akkor maximum hetet kaphatott volna. De ez utóbbiak tulajdonképpen teljesen lényegtelenek, mert nem Larkin külseje, hanem az egyénisége volt az, ami igazán szórakoztatóvá és élvezhetővé tette a könyvet.  

Egyébként, ha nem tudtam volna, hogy a regényt egy pasi írta, akkor is rögtön kitaláltam volna a stílusából és a humorából. Ahogy pedig utána is olvasgattam kicsit Réti Lászlónak, nem kis meglepetésként ért a tény, hogy nemcsak elméleti síkon, hanem testközelből is ismeri a nyomozások világát, mivel maga is éveken át nyomozott gyilkossági és rablási ügyekben. Úgyhogy nagy valószínűséggel ennek köszönhető a bennfentesek szakmai hitelességének érzete a könyvön és a nyomozás leírásának részletessége - főleg a halottkémi feladatoknál és a hullák sérüléseinek orvosi nyelven történő ismertetésénél.

Réti László

Összességében a Kaméleon remek szórakozás volt, amit azon olvasóknak ajánlok, akik egy igazán szórakoztató és humoros krimire vágynak. Én pedig már be is készítettem a sorozat második kötetét, hogy egy újabb, remélhetőleg kevésbé alkoholgőzös randira induljak Larkin őrmesterrel.

A sorozat részei

1. Kaméleon

2. A hasonmás

Kiadó: Ulpius
Cím: Kaméleon
Sorozat: Kaméleon
Oldalszám: 576

Tovább olvasom...