Lisa Kleypas: Nem múló varázs ~ Wallflowers 0.5

Szeretem Kleypas könyveit, régebben sokat olvastam tőle. A legfőbb bajom azonban mindig is az volt velük, hogy az én ízlésemnek túl sok bennük a testiség. Őszintén szólva engem a romantikus regényekben soha nem a hálószoba ajtók mögött zajló forró jelenetek izgatnak a legjobban.....

Tovább olvasom

Tovább olvasom...

Tara Sivec: Csábítások és csemegék

Könyvválasztás tekintetében megvan az a különleges képességem – vagy nevezzük inkább egyszerűen csak női megérzésnek –, hogy igen ritkán nyúlok mellé. Hogy pontos legyek évente kb. egy, max. két olyan regény kerül a kezembe, amitől agyfaszt szoktam kapni, és a Csábítások és csemegékkel az idei év első darabja jelentem ezennel megvolt.

Nem szándékozom bő lére ereszteni az értékelésem, úgyhogy nagy vérengzésre és darabokra cincálásra ne számítsatok, de mivel szó nélkül sem tudom hagyni eme remek művet, így muszáj pár sort írnom arról, hogy miért is nem varázsolt el e gyöngyszem a kiváló soraival. 

Szeretem a szerelmes és romantikus, sőt még a kicsit erotikus történeteket is, aki olvassa a blogomat az tudja rólam, hogy halomszámra olvasom őket. Nem érzem magam álszentnek, virágszálnak vagy prűdnek, nem irtózóm a csúnya beszédtől, sőt gyakran használom is a "b" és "k" betűs szavakat, DE – és az a fránya de, ugye, hogy az mindig ott van? - az a rengeteg káromkodás és szitkozódás, amivel ebben a könyvben találkoztam, az már jócskán túllépte részemről a jó ízlés és érzés határát.

Bevallom nekem már az első 40-60 oldal után kedvem lett volna az egészet a falhoz vágni, de azok, akiknek tetszett a könyv azt mondták, hogy tartsak ki, és olvassam tovább, jó lesz ez, majd meglátom… de nem lett jobb, csak egyre rosszabb. Maga a sztori egy totál valószerűtlen, szirupos tündérmese, semmi eredeti nincs benne, amivel tulajdonképpen nem is lenne semmi problémám, mivel a romantikus ponyvák világában az eredetiség nem elvárás, a lényeg a körítésen van, a szerző stílusán és humorán, a szereplők kidolgozásán, a cselekmény alakulásán és dinamikáján. Ha mindezeket a hozzávalókat az írónak sikerül a megfelelő arányban kevernie és kézben tartania, akkor sínen van a dolog és nyert ügye van. De ez persze nem sikerülhet ám mindenkinek. Bocs Tara, de ez bizony így van.

Innentől bármelyik pillanatban megtörténhetett, hogy kézen fogva körbeállnak, és kórusban énekelni kezdenek a vaginámhoz – az én szegény, szeretet nélkül felnőtt vaginámhoz, amely sohasem ismerhette meg egy műfütyi rezgő érintését. Sajnálom, drága vaginám, bizonyára jobban gondodat kellett volna viselnem!

Atyaég, hogy ez milyen egy borzalmas könyv volt. Semmi másról nem szólt csak a szexről, és hogy ki mennyit tud inni – melynek természetes hozadéka volt persze a hányás - és csúnyán beszélni, ki hogy becézi a farkát és a punciját… most őszintén, ki a fenét érdekel mindez? A szereplők nagyszájú és idióta infantilis tahók voltak. Egyikőjüket sem tudtam megkedvelni és magam előtt elképzelni olyannak, akivel, ha teszem azt, egy csoda folytán találkozhatnék, akkor kapva kapnék az alkalmon, hogy szóba elegyedhessek vele. De mit szóba… messziről elkerülném valamennyit, hiszen két értelmes mondatot nem tudnék váltani egyikőjükkel sem.

Alpári és közönséges. Azt hiszem, hogy ez a két szó jellemzi a legjobban a regényt, mellyel véleményem szerint az írónak nem a megbotránkoztatás volt a célja - pedig lehet, az sokkal jobb lett volna -, hanem annak bemutatása, hogy az erotika és a trágárkodás milyen szépen is megférnek kéz a kézben egymás mellett, illetve hogy mindez milyen csodálatosan szellemes, stílusos!, és mennyire hihetetlenül egyedi is tud lenni. Nos nem akarok ünneprontó lenni, de azt kell mondja, hogy bullshit. Persze nem vagyunk egyformák és nyilván sokan szeretni fogják a könyvet - mint azt a statisztika is mutatja - számomra azonban a többséggel ellentétben nagyon nem jött be. Az irodalom eme fajtáját én túl öncélúnak és vulgárisnak érzem ahhoz, hogy azt a legkisebb mértékben is szórakoztatónak és humorosnak találjam. Hogy őszinte legyek ez az írás meglehetősen unalmas és érdektelen volt - az agyam kicsit meg is tört olvasás közben -, és akkor a történetről még egy szót sem szóltam.

Tara Sivec

Ui.: Ja, hogy a két pont? Az a humor miatt jár, amiről aztán végül is kiderült, hogy mégsem annyira fekszik, úgyhogy igazából csakis a borító miatt.

Kiadó: Könymvolyképző
Eredeti cím: Seduction and Snacks 
Sorozat: Chocolate Lovers ~ Csokoládéimádók 

Fordította: Farkas János 

Oldalszám: 376

Tovább olvasom...

Emma Chase: Behálózva

Aki olvassa a blogomat, az tudja rólam, hogy nem vetem meg az erotikus regényeket és bár tisztában vagyok azzal, hogy ebben a műfajban már nincs új a nap alatt - mely okán eredetiségre aztán végképp nem számíthatok tőlük -, mégis napról napra kíváncsian szoktam böngészni az erotikus regény felhozatalt, mert ki tudja, hátha akad mégiscsak valami olyan a horgomra, ami után aztán majd tényleg mind a tíz ujjamat megnyalhatom. 

  

Így esett hát, hogy amikor Emma Chase könyvről csak csupa-csupa jót és szépet olvastam, elképzelhetetlennek tűnt, hogy magam is meg ne győződjek ennek igazáról, és valóban. A fene se gondolta volna, hogy ez a könyv nekem ennyire fog tetszeni, teljesen levett a lábamról. Hibából is csupán csak egyet tudnék felróni a számára, az pedig a főhős folytonos trágárkodása volt, ami meglehetősen sértette a fülemet, de ezt figyelmen kívül hagyva, azt kell mondja, hogy imádtam ezt a regényt az elejétől a végéig. Kész felüdülés volt a számomra, annak ellenére, hogy tartalmilag ugyanarról szólt, mint a többi erotikus románc, de az egésznek a tálalása olyan csábító, az elbeszélő stílusa és szellemessége pedig annyira szórakoztató és intenzív volt, hogy már az első oldal elolvasása után tudtam, hogy én ezt a könyvet az utolsó betűig élvezni fogom. 

"Látják azt a mosdatlan, borostás rakás szerencsétlenséget a kanapén? Azt a piszkosszürke pólós, szakadt mackóalsós fazont?
Az vagyok én, Drew Evans." 

A történet főhőse Drew, akiért mi tagadás a nők majd megőrülnek, és akit természetesen ez egy cseppet sem zavar, ellenkezőleg. Annyira élvezi mindezt, hogy maximálisan és pofátlanul ki is használ minden adandó alkalmat. Drew egyébként egy igazi győztes. Amellett, hogy a munkahelyén magasan a legjobban teljesít, jóképű, intelligens, gazdag és arrogáns is egyben (egy igazi mocskos szájú seggfej), akinek tényleg csak egy mosolyába kerül, hogy  New York legszebb hölgyei úgy heverjenek a lábai előtt, mint az áldozati bárányok. No és persze, hogy mindezt az idillt tovább fokozzam képzeljétek, Drew-t mindemellett hűséges barátai – ugye milyen átkozottul szerencsés ez a pasi - és a kicsapongásait messzemenően toleráló szerető család veszi körbe.

De akkor mégis, miért van bezárkózva már egy hete a lakásába, ahol sörön és pizzán élve dagonyázik a saját nyomorúságában és depressziójában? 

Ő azt mondja influenzás. Pff... 

De szerintem mindenki tudja, hogy ez nem igaz. 

Íme néhány dolog, amit tudni kell Drew jelleméről.

"Nem hazudok, nem kábítom a nőket szóvirágokkal, hogy így közös jövő, meg úgy szerelem első látásra. Én nyílt lapokkal játszom: jól akarom érezni magam, méghozzá aznap éjjel, és ezt meg is mondom nekik."

"Nem vagyok az a típus, aki kétszer ül fel ugyanarra a hullámvasútra. Egy menet pont elég, addig tart ki az újdonság varázsa, utána már nem érdekel a dolog."

"A titkárnőm, a kis bögyös, cigiző szőke már itt van: összeállította a napi programomat, kinyomtatta a hétvégén érkezett üzeneteimet, és megfőzte a New York-i agglomeráció legtutibb kávéját. Nem, nem dugtam meg. Nem mintha nem lenne kedvem hozzá. Higgyék el, ha nem nálam melózna, lecsapnék rá, mint Muhammad Ali. Csakhogy vannak szabályok, amelyekhez tartom magam – akár úgy is mondhatnánk, hogy erkölcsi normák. És az egyik ilyen szabály az, hogy a cégnél nem kefélünk. Nem szarok oda, ahol eszem, nem dugok ott, ahol dolgozom."

Ez a pasi aztán nem árul zsákbamacskát hölgyeim. Ugye most már senkinek nincsenek rózsaszín illúziói felőle.

És most nézzük történetünk hősnőjét Katherine Brooksot, aki – bármily meglepő is - egy igazi szépség, csinos, ambiciózus és előszeretettel visel sok férfit – köztük Drew-t is – lázba hozó magassarkú cipellőt. Kate épp most került ahhoz a céghez, ahol Drew is dolgozik, és az igazsághoz még az is hozzá tartozik, hogy menyasszony – bizony, bizony engem is hidegzuhanyként ért ez a hír. Viszont a jó hír vele kapcsolatban, hogy Drew-hoz hasonlóan ő is a siker érdekében mindenen és mindenkin képes átgázolni, ha úgy hozza a sors, úgyhogy már a könyv legelején komoly harc van kilátásba kettőjük között egy közös munka kapcsán, úgyhogy ahelyett, hogy inkább egymásnak esnének és úgy vezetnék le a feszültséget, ami már az első pillanatban ott vibrált közöttük, inkább felveszik a kesztyűt és harcba szállnak egymással.

Persze Drew esze mindig csak a szexen jár…

„Egyszerre szeretném megcsókolni és megfojtani. Soha nem voltam a szadomazo híve, de most már kezdem elfogadni, hogy vannak előnyei.”

Kate pedig keményen ellenáll.

 „Kate hangja vészjósló és éles, mint a machete.

– Ha együtt akarunk dolgozni, Drew, azt hiszem, tisztáznunk kéne pár dolgot. Először is, nem vagyok a drágaságod. A nevem Kate, avagy Katherine. Használd bátran. És nem vagyok seggnyaló. Nincs rá szükségem, mert a munkám önmagáért beszél. (…)Hiba volt, hogy egy pillanatig is azt hittem, több van benned. Hiba volt azzal áltatnom magam, hogy… hogy valami belső szépséget takar az arcoskodásod, és nem csak egy arrogáns, sármos farok vagy. Hiba volt, mert te belül üres vagy.”

Ezek aztán nem cicóznak, nem igaz? Akár csak a Rózsák háborújában, Michael Douglas és Kathleen Turner, emlékeztek rá? És mint a filmben, úgy itt is mindig megtalálják a szereplők egymás gyenge pontját és nem félnek odavágni egymásnak a verbális kézigránátot. De izgalomra semmi ok, mert Kate és Drew számára ezek a veszekedések amolyan előjátéknak bizonyulnak, melyek mindkettőjüket csak fékevesztett energiával töltenek fel... Szóval, ennek fényében ugye mondanom sem kell, hogy innentől kezdve már nem az a kérdés, hogy megtörténik-e a dolog kettőjük között, hanem az, hogy mikor.

És amikor végre eljön az a pillanat, és egyre komolyabbra kezd fordul közöttük a helyzet, akkor Drew-nak és hatalmas egójának hála, sikerül mindent elbaltáznia. És hogy mit csinál ezután Drew? Nem fogjátok elhinni. Tényleg, de tényleg csak egyetlenegyszer kéne megküzdenie valamiért, és kockára tennie a szívét valakiért, aki végre megérné a fáradságot... De nem, ő nem tesz semmit, ehelyett inkább összegömbölyödve magába roskadva nyalogatja a sebeit, és influenzát jelent. 

Persze ismét mondom, izgalomra semmi ok, lesz még Drew-ból a könyv végére "Papucs alatt nyögő balfék", de hogy hogyan, és milyen körülmények között, azt nem árulhatom el, legyen elég annyi, hogy mégiscsak volt olyan bátor, kitartó és őszinte, hogy végül elérje célját.

Összességében ez a könyv bitang jó volt! Rendkívül szenvedélyes, provokatív, pikáns és pimasz, és hát nem feledkezhetek meg a legfőbb pozitívumáról, az elbeszélő felejthetetlen humoráról sem. Esküszöm, hogy nem nevettem még ennyit erotikus regényen, mint most. Voltak olyan oldalak és bekezdések, amikhez többször is visszalapoztam újraolvasás céljából, annyira szórakoztatóak és fergetegesek voltak.
Meg kell hagyni, nagy fazon volt ez a Drew. A legjobban azt szerettem benne, hogy soha, de soha nem veszítette el a humorérzékét, és azt is be kell látnom, hogy volt pár jó gondolat a könyvben tőle arra vonatkozólag, hogy a férfiak hogyan is látják a nőket.

„Hölgyeim, elárulok egy titkot: nem tudunk olvasni a gondolataikban. És hogy őszinte legyek, a magam részéről nem is tudom, hogy akarok-e. Mert a női agy elég ijesztő hely.”

A békesség kedvéért szerintem maradjunk annyiban, hogy mi is lenne az emberiséggel, ha a nők is olyan rém egyszerűen látnák a dolgokat, mint a férfiak.

"Egyszerű férfilogika: ha egy nő dühös, az azt jelenti, hogy szeret. Mert ha egy kapcsolatban a csaj már nem kiabál veled, akkor cseszheted. A közöny a nők halálos csókja.” 

Igazság szerint senkit nem akarok meggyőzni arról, hogy ezt a könyvet olvasnia kell, mert bizony nem vagyunk egyformák. Ami nekem tetszik, az lehet, hogy másnak nagyon nem jön be, és fordítva, de ha valaki egy olyan romantikus vígjátékra vágyik, amit egy férfi fején keresztül olvashat – amit én mondok nektek, vétek lenne kihagyni, hiszen ez egy hihetetlen és vissza nem térő alkalom és élmény ugyebár, gondolok itt a fülledt erotikus jelenetekre és Drew hihetetlen kinyilatkoztatásaira - akkor annak bátran ajánlom ezt a könyvet, biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódást okozni.

Emma Chase

A sorozat kötetei:

1.   Tangled - Beálózva

1.5 Holy Frigging Matrimony: A Tangled Series Short Story

2.   Twisted - Fejvesztve (Két év utáni események Kate szemszögéből)

3.   Tamed - (Dee Dee  & Matthew története)

4.   Tied - (Esküvői előkészületek Drew elmesélésében - mely kapcsán érzésem szerint ismét egy fergeteges utazásban lesz részünk)

Kiadó: Athenaeum

Eredeti cím: Tangled

Sorozat:Tangled

Fordította: Szieberth Ádám

Oldalszám: 320

Tovább olvasom...

Blogturné ~ Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya - Love By Numbers #1

Ó, a történelmi romantikusok... hogy én mennyire imádom őket. Ezek a románcok annyira el tudnak varázsolni és annyira romantikusak tudnak lenni, hogy minden kétséget kizárólag ez az én igazi és legkedvesebb műfajom. 

Tovább olvasom...

Tovább olvasom...

Blogturné ~ Abbi Glines: Ha az enyém lennél (Vincent fiúk #1)

Ha csak pár szót kellene - persze tömören és velősen - mondanom a könyvről, akkor azt mondanám, hogy egy igen kényes és erkölcstelen szerelmi háromszögről olvashatunk benne.

E háromszög egyik sarka Ashton, egy nagyon kötelességtudó, családjának és a barátjának megfelelni akaró kedves és csinos lány, de hát egy lelkész lányától ugye mi mást is várhatna az ember. A másik kettő pedig Sawyer és Beau Vincent, akik ugyan unokatestvérek, de ezen kívül semmi más közös vonás nincs bennük. Sawyer maga a tökély, udvarias, kedves, mindenki csak jó véleménnyel van róla, a szülei köztiszteletben álló emberek, naná, hogy ő minden lányos szülő álma. Beau viszont pont az ő ellentéte, vakmerő és nagy nőcsábász, a város fekete báránya, aki Sawyerhez hasonló pedigrével sajnos nem büszkélkedhet.

Ők hárman már gyerekkoruk óta jól ismerték egymást, hiszen sülve-főve együtt voltak. Ashton és Beau voltak a bajkeverők a csapatban, Sawyer pedig az az ember, aki mindig kihúzta őket a csávából. Most Ashton és Sawyer egy párt alkotnak, pontosabban a tökéletes párt. A barátság hármójuk között ez miatt véget ért, Beau magára maradt és a vonzalma a lány iránt az idő múlásával nem hogy csillapodott volna, hanem egyre inkább csak nőtt. Hogy túltegye magát Ash iránt érzett gyengéd érzelmein, felépítette maga köré a "rossz fiú" imagét, amibe véleményem szerinte nem is kellett neki olyan sok energiát belefeccelnie, hiszen jött ez neki magától is.

Aztán amikor egy nyáron Sawyer a családjával együtt elutazik nyaralni, minden megváltozik. Ashton egyedül marad, baráti felügyelet nélkül, ráadásul egyre jobban kezd már belefáradni az állandó "jó kislány" szerepbe és hát, megtörténik az elkerülhetetlen és kibújik belőle a kisördög, amit Beau bolond lett volna nem kihasználni.

A könyv cselekménye egyszerű és világos, talán néhol kissé túl sekélyes is. A féltékenységről, a megcsalásról, a testvéri szeretetről, a szüzesség elvesztéséről (aminek nem feltétlenül kéne egy autó hátsó platóján megtörténnie), családi titkokról és önmagunk felfedezéséről szól…. nagyon nagy vonalakban. A szereplők tekintetében Beau-t éreztem a legszimpatikusabbnak, még akkor is, ha az én szememben talán egy kissé tuskó volt, amolyan a falu bikája, de hát istenem, nem lehet minden főszereplő tökéletes. Sokat javított a róla alkotott képen, hogy Beau borzasztóan szexi volt. És borzasztóan veszélyes. És hát lányok, ki az, aki ne szeretné egy kicsit is a veszélyt. Sawyer csak amolyan langyos víz volt hozzá képest, akiről igazából nagyon felszínes képet kaptam, de hogy őszinte legyek Beau-val is pont ez volt a helyzet, ugyanis azon kívül, hogy Asht már gyerekkora óta szerette és állat módjára folyamatosan birtokolni akarta, tényleg nem sok mindent tudtam meg róla. Hármójuk közül Ash karakterével egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, csakis olyan negatív jelzőkkel tudnám őt illetni, mint becstelen (persze tudom én, hogy minden megcsaláshoz két ember szükséges), gyenge akaratú, bizonytalan, befolyásolható és gyáva... egyszóval nem is tudom, hogy a szép pofikáján kívül mi mást is szerethetne még rajta Beau. Csalódás volt az ő karaktere a számomra, bosszantott, hogy nem volt kellően talpraesett, dinamikus és harcias, egy olyan lány, aki tudja, hogy mit akar, és nem fél irányítani. 

Sokféle könyvet olvastam már, a Vincent fiúk mégis újszerű volt a számomra, főként az erkölcsi vonatkozása miatt, és becsapva érzem magam (amit egy cseppet sem bánok), mert azt hittem, hogy egy ízig-vérig YA regénnyel lesz majd dolgom, de úgy az egyharmadánál rá kellett jönnöm, hogy ez bizony nem így van. A könyv célközönsége természetesen a fiatalok, de a meglehetősen látványos és sistergő szerelmi jelenetek erősen elgondolkodtattak arról, hogy vajon a 17-18 éves korosztálynál fiatalabb gyerekek kezébe adnám-e ezt a könyvet. Hogy őszinte legyek nem hinném! Ne értsetek félre, tetszett a regény, nagyon szexi és nagyon forró volt, és még csak azt sem mondhatom, hogy csakis a szex jelenetek vitték el a cselekményt a hátukon, de azért voltak benne jócskán olyan részek, amitől még én is elpirultam. És ha esetleg netán valaki a könyv mondandóját keresné, akkor ne lepődjön meg azon, ha erre vonatkozólag nem sok mindent fog találni, a történet erkölcsösségéről meg már jobb nem is beszélni.

Mindezek ellenére nekem mégis tetszett a könyv, sajnálom a hibáit - de hogy őszinte legyek engem nem különösebben zavartak -, és mivel a rosszfiúk mindig is a gyengéim voltak, így nincs okom panaszra, mert felettébb jól éreztem magam olvasás közben. Nagyon addiktív és nagyon szórakoztató olvasmány volt, amolyan egyszer olvasós kategória, ami szerintem egyáltalán nem probléma, főleg, ha valakinek ilyenre támad kedve. Én mindenesetre biztos keresni fogom a folytatást, mert gondolom senkit nem ér meglepetésként, hogy ismét egy sorozatról van szó, melynek a következő részében Sawyeré lesz a főszerep.

Abbi Glines

Kiadó: Maxim
Eredeti: The Vincent Boys
Fordította: Béres Csilla
Oldalszám: 300
Megvásárolható

Beleolvasó

Nyereményjáték

1) Töltsd ki a rafflecopter dobozt és lájkold a kért oldalakat

2) Keressétek minden nap a blogturnéban részt vevő blogok posztjaiban az elrejtett ABBI GLINES logókat. Az utolsó Rafflecopter mezőbe pedig azt írjátok bele, hogy összesen mennyi logót rejtettünk el. (a bannerben szereplő logó BELESZÁMÍT a játékba).
A nyereménykönyvet a Maxim kiadónak köszönhetitek, kérlek vegyétek figyelembe, hogy csak belföldre postáznak!

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

2013. október 15-én jelenik meg a Ha az enyém lennél című regény a Maxim Kiadó gondozásában. A blogturné során október 4-11 között nyolc blogger mondja el nektek a véleményét a könyvről, ezenkívül számíthattok mindenféle extrákra: receptekre, zenelistára, karakterinterjúra stb... egyszóval megéri velünk tartani. (A turnéban részt vevő blogok linkjeit a bejegyzés alján találhatjátok.)




10/04 Nem harap a...
10/05 Deszy könyvajánlója - koktélreceptek
10/06 Dreamworld - trailer
10/07 Angelika blogja - zenelista
10/08 Szilvamag olvas
10/09 MFKata gondolatai
10/10 Kristina blogja
10/11 Kelly Lupi olvas

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában (Bevelstoke trilógia 3.)

Nem is tudom, hogy ez már hányadik Julia Quinn könyvem volt, (pontosan a 12.) de azt kell mondjam - és ilyet még nem írtam eddig -, hogy nem varázsolt el annyira, mint azt az elődjei tették. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett, mert az hazugság lenne, de most valahogy hiányzott belőle nekem valami. Természetesen nem kizárt, sőt biztos is, hogy mindez az miatt a gonosz erő (fránya nátha) miatt volt, ami napokig csavargatta az orromat, bepárásította a szememet, és ami miatt szintén napokig lázban vergődve nem bírtam felkelni az ágyamból. De hála az orvostudománynak - és persze annak, hogy megembereltem magamat (szültem én már gyereket is) - sikerült kikecmeregnem ebből a nyavajából, ami azonban menthetetlenül rányomta bélyegét az így eltöltött napjaimra és olvasmányaimra.

Hogy a regényről is írjak néhány szót, ne csak az én szenvedéseimről, a történet hősnője, Annabel egy igen szapora család legidősebb gyermeke (egész pontosan a 8.), akire az a felelősségteljese feladat szakadt apja halála után, hogy egy előnyös házasság révén mentse meg a családját az anyagi csődtől. Segítségére a Londonban élő nagyanyja sietett, aki úgy döntött, hogy kiemeli Annalbelt a nyugodt vidéki életéből, és, ahogyan ő fogalmazott: „kiglancolja és férjet szerez neki” A kiszemelt férj szerepét Lord Newbury töltötte be, aki egy vén és kéjsóvár férfi volt, semmi más nem érdekelte csak Annabel termékenysége és gömbölyded formái, amit nem is rejtett véka alá. Annabelnek a vele való házassága segítene ugyan a családja helyzetén, no de ki az az őrült fiatal lány, aki vígan és dalolva áldozná fel magát a házasság oltárán egy ilyen vén és gusztustalan kecskével. Méltán merül fel hát Annabelben a kérdés: melyik az előrébb való számára, a családja vagy a saját boldogsága? Nagy dilemma ez neki főleg az után, miután találkozik Newbury unokaöccsével, Sebastian Grey-el, aki egy egészen más….. klasszisokkal különb kaliberű férfi, mint a nagybátyja.

Ez a történet is ugyan olyan elragadó és bájos volt, mint az összes többi regénye Miss Quinn-nek, de a főszereplők most valahogy nem vettek le úgy a lábamról, mint ahogyan az elvártam volna. Ami nem is lett volna baj, ha csak az egyikről mondhatnám el ezt, de sajnos minkét főszereplővel voltak problémáim. Annabelnél a határozatlansága kergetett a sírba, az ő karakterét mások határozták meg, túl gyengének és befolyásolhatónak éreztem őt. Néha a mártírt, néha meg a hős szerelmest játszotta..... de legfőképp a következő gondolat volt rá a legjellemzőbb:

„Talán, ha elég ideig vár, történik valami, és minden problémája megoldódik.”

Míg Sebastiannál az írói vénája miatt érzett önteltsége és a léhasága volt az, ami bosszantott. Könyörgöm, ennek a férfinak tényleg nem volt semmi dolga csak estélyekre járni, nőket elcsábítani és a barátjával dartsozni? Mindezeken felül véleményem szerint mintha a szerelem is túl gyorsan fejlődött volna a fiatalok között (Sebastian két óra alatt gondolta meg magát házasság ügyben) és keveselltem az évődő, egymást csipkelődő humoros párbeszédeket is. Nem azt mondom, hogy nem volt humor és humoros párbeszéd a könyvben, de mivel szinte már az első pillanattól kezdve szerelmesek lettek a fiatalok egymásba, így a köztük zajló párbeszédek inkább mélyre ható, szívhez szóló beszélgetések voltak, mintsem az általam oly kedvelt kötözködős csipkelődős. Kedvenc szereplőmet Annabel nagyanyjának a személyében találtam meg, akivel, sokkal, de sokkal több jelenetet is el tudtam volna képzelni,  hihetetlen egy nőszemély volt.

A nők, mint megtudtam, legalább hat dolgot képesek egyszerre csinálni anélkül, hogy megállnának pihenni.
– És a férfiak?
- Ó, mi túlságosan szétszórtak vagyunk. Valóságos csoda, hogy képesek vagyunk egyszerre járni és beszélni.

Morgolódásom ellenére mégis azt kell mondjam, hogy a regény végig élvezetes olvasmány volt a számomra, egy jól megírt, egyszerű, vicces és humoros, szinte konfliktus mentes szerelmi történet. Nem ez lett a kedvencem a sorban, de hát hogy is lehetne mindegyik az. Miss Quinn tud ennél jobbat is, nem hiába ő az egyik legjobb ebben a műfajban. 

Előző részek:

Miss Miranda Cheever titkos naplója (1#)

Ami Londonban történt (2#)

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Ten Things I Love About You

Fordította: Palásthy Ágnes

Oldalszám: 392

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója (Bevelstoke trilógia 1.)

Tudom, elfogult vagyok… átkozottul elfogult Ms. Quinn regényeivel kapcsolatban, úgyhogy ha valaki azt reméli, hogy akár csak egy parányi kis negatívumot is - amit egyébként nem találtam - fogok napvilágra hozni a könyvvel kapcsolatban, akkor annak bizony csalódást kell okoznom, mert kérem az ide látogató most egy maximálisan elégedett olvasói véleménnyel fog találkozni.

Ezt a bejegyzést átköltöztettem az aktuális blogomra. Ha van kedved gyere, nézz körül ott is. :) 

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Bevelstoke trilógia - Könyvek, amiket várok #12

El sem hittem, amikor megláttam, hogy a Gabo kiadó már júliusban megjelenteti Julia Quinn: Bevelstoke című trilógiáját, ráadásul ilyen gyönyörű borítókkal. Akkorát kurjantottam örömömben, hogy azt még a kertjében kapirgáló szomszéd  nénikénk is meghallotta.

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója

Tízéves korában Miranda Cheever nem sok jelét mutatta, hogy nagy szépség lesz majd belőle. És a kislány már tízévesen is képes volt elfogadni a társadalom elvárásait a jövőjét illetően. Egészen addig, amíg egy délután Nigel Bevelstoke, a jóképű és elegáns Turner vikomt ünnepélyesen kezet nem csókolt neki, és megjósolta, hogy egy nap majd belenő a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire már okos. És Miranda már tízévesen is tudta, hogy örökké szeretni fogja Turnert. Ám az eljövendő évek, amelyek kegyesek voltak Mirandához, nem bántak kesztyűs kézzel Turnerrel. A lány valóban olyan vonzó lett, mint ahogyan azt a vikomt merészen megjósolta azon az emlékezetes napon, a férfi viszont magányos, megkeseredett ember, akit meggyötört az élet. Összetörték a szívét, és úgy érezte, már soha nem lesz képes szeretni. Ám Miranda sosem feledte azokat a szavakat, melyeket a naplójában egykor papírra vetett, és nem engedte, hogy ez a szerelem, amely az élete értelme, csak úgy kicsússzon a keze közül…

Julia Quinn: Ami Londonban történt

Amikor Olivia Bevelstoke-kal közlik, hogy az új szomszédja állítólag megölte a menyasszonyát, egyetlen percig sem hiszi el. De azért nem állja meg, hogy ne kémkedjen a férfi után, biztos, ami biztos. Lecövekel az ablakánál, a függöny takarásában, és csak figyel, és vár… és felfedez egy hihetetlenül érdekes embert, aki határozottan készül valamire. Sir Harry Valentine a hadügyminisztérium egy unalmas részlegénél dolgozik, ahol a nemzetbiztonság szempontjából fontos dokumentumokat fordít. Bár ő nem kém, megkapta a szükséges kiképzést, így amikor egy gyönyörű szőke nő figyelni kezdi az ablakából, azonnal gyanút fog. És épp, amikor úgy dönt, hogy a lány nem több egy bosszantóan kotnyeles elsőbálozónál, megtudja, lehetséges, hogy Lady Oliviát eljegyzi egy orosz herceg, aki viszont, lehetséges, hogy összeesküvést sző Anglia ellen. Amikor pedig Harryt utasítják, hogy kémkedjen Olivia után, rádöbben, lehetséges, hogy még ő maga is beleszeret a lányba…

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában

1 Sebastian Grey ördögien jóképű csirkefogó, akinek van egy titka.

2 Annabel Winslow a családja szavazata alapján az a Winslow, aki leginkább hajlamos kimondani, amit gondol, és az a Winslow, aki leginkább hajlamos elaludni a templomban. 

3 Sebastian nagybátyja Newbury őrgrófja, és ha meghal anélkül, hogy örököst nemzene, Sebastian örököl mindent. 

4 Lord Newbury gyűlöli Sebastiant, és bármit megtenne, hogy ezt megakadályozza. 

5 Lord Newbury meg van győződve arról, hogy Annabel a megoldás minden problémájára. 

6 Annabel nem akar hozzámenni Lord Newburyhez, különösen, amikor megtudja, hogy valaha volt egy kis románca a nagyanyjával.

7 botrányos, 

8 élvezetes és

9 nagyon pajzán, és a végeredmény:

10 boldog befejezés.

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Mint a mennyben (Smythe-Smith Kvartett 1.)

Szerencsére nem volt elég időm ahhoz, hogy kétségbe essek a Bridgerton sorozata befejező része után, - hogy vajon most mihez fogok kezdeni a számomra oly fontosnak érzett romantikus lelki táplálékom nélkül -, mivelhogy a kiadó az írónő egy újabb sorozatának a megjelentetésével gondoskodott arról, hogy mindez ne történjen meg, és hogy a Julia Quinn rajongók érzékeny lelki világa a legkisebb mértékben sem sérüljön.

"Ha a zene lenne a szerelem tápláléka…
… a Smythe-Smith lányok nagyon nagy bajban lennének.
Honoria hegedül. Nagyon rosszul.
Daisy hegedül. Tényleg nagyon rosszul.
Iris elég jól csellózik, de ugyan ki hallaná meg ezt a hegedűk hangjától?
És szegény Sarah, aki zongorázik, megesküdött, hogy soha többé nem játszik közönség előtt.
De a család minden évben zeneestet rendez, és minden évben a felismerhetetlenségig szétcincálják Mozart muzsikáját."

A szerző következő sorozatának főszereplői a Smythe-Smith lányok, akikkel már volt szerencsénk találkozni Ms. Quinn előző sorozatában néhány rész erejéig. Igaz nem sokat tudhattunk meg róluk, csupán annyit, hogy négyen vannak, és hogy rettenetesen rosszul játszanak, ami azonban egyáltalán nem akadályozza meg őket abban, hogy minden évben megrendezzék a már családi tradíciónak számító zeneestjüket. Csak halkan súgom, hogy véleményem szerinte a Smythe-Smith lányoknak sok barátja és tisztelője akad, mivel mindig teltház mellett játszanak.

 „ Tizennyolc év után senki nem ment úgy  a Smythe-Smith-zeneestre, hogy ne számított volna arra, hogy milyen zenei borzalmakat kell majd átélnie.”

A történet Honoriaról, a legidősebb Smythe-Smith lányról szól, aki a zenei analfabetizmusa ellenére is nagyon szimpatikus volt a számomra. Bár Honoria tisztában van azzal, hogy minden egyes játékuk, a vendégek hallószervei ellen elkövetett, durva fizikai kínzásnak felel meg, mégis kötelességtudóan és mosolyogva kezeli ezt az egész „kellemetlenséget”. Persze ő sem bolond és bízik abban, hogy jövőre, ha már férjhez megy és megszabadul eme terhes és felettébb kellemetlen zenei kötelességvállalás alól, amit szerencsétlenségére a következő Smythe-Smith lány vehet majd át, akár egy stafétát. Honoria nem is sokáig tétlenkedik, határozott tervet sző arról, hogy hogyan fogjon magának férjet. Rögtön munkához is....... akarom mondani álvakondtúrás ásáshoz lát. Mint látjátok a cél érdekében szinte mindenre elszánt. A galád módon kiagyalt csapdájába azonban nem az a férfi esett bele, akire számított, hanem gyermekkori jó barátja, Marcus, aki, mint azt már pár pillanattal ezelőtt említettem, csak egy gyerekkori jó barát. Ezt egy ideig mindketten határozottan így is gondoljak.

Marcus egy csodálatos hős, csendes és félénk, mégis tekintélyt parancsoló. A környezete, és itt most kifejezetten a hölgyekre gondolok, pont e miatt a visszahúzódó és nem túl hivalkodó életmódja miatt tartották  izgalmasan titokzatos és kissé félelmetes férfinak. Azonban senki nem tudta róla, hogy nagyon szomorú és magányos gyermekkora volt. Marcus mindig is egy szerető, nagy családra vágyott, ami nem csak a férfi jellemén, de egyes tettein és motivációin is megmutatkozott. Határozottan szívmelengető és szeretetre méltó volt számomra Marcus törekvése és szeretet utáni vágya.  

Sajnos voltak részek a könyvben, melyek, be kell valljam cseppet untattak, mint például a Smiths-Smythe lányok ostoba csacsogásai és a gyakorlás helyett vívott szócsatáik, amit úgy gondolok, hogy az írónő humorosnak szánt, ám nálam ezzel sajnos célt tévesztett. De van még itt valami, ami nem hagy nyugodni. Én úgy érzem, mintha Ms. Quinn előző könyveiben egy hajszálnyival több humort véltem volna felfedezni és a szerelmesek is, mintha egy paraszthajszálnyival többet mórikáltak volna egymással. De az is lehet, hogy csak elfogult vagyok a Bridgertont családdal szemben és ezek a Smiths-Smythe lányok a híresen vagy inkább hírhedten ismertté vált zeneestjükkel együtt csak túl ismeretlenek és túl idegenek a számomra. Még! Minden esetre nagyra értékeltem Colin Bridgerton és Lady Danbury megjelenését a könyvben, akik személyükkel csak emelték a történet fényét.

Ezen apró kifogásokon kívül, igazából semmi rosszat nem tudnék mondani a könyvről, a történet egyszerű, a hős és a hősnő pedig egyértelműen szerethető karakter. Ez a könyv is azt hozta, amit vártam, illetve amit már megszoktam, egyszóval nem okozott csalódást.

Úgy tudom, hogy a következő könyv, Honoria bátyjáról fog szólni, aki ennek a résznek a végén, mint húga erkölcseit vehemensen őrző testvér lépett a színre. Izgatottan várom az ő történetét.

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Just Like Heaven

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 354

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Esküvő lesz - Bridgerton család #8

Már a kezdetektől fogva követtem a Bridgerton család történetét és bevallom, hogy félve vettem a kezembe a Gregoryról szóló utolsó részt, mert nem túl sok jó kritikát olvastam róla olvasói berkekben. Azonban már most, még az értékelésem legelején szeretném leszögezni, hogy nekem semmi bajom nem volt a történettel, számomra ugyan olyan szórakoztató és humoros olvasmány volt, mint a sorozat összes eddigi része.

Bővebben...

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Csókja megmondja - Bridgerton család #7

Be kell valljam, hogy ezt a kötetet is némi félelemmel kezdtem el olvasni. Nem voltam benne biztos, hogy ez is ugyanúgy el tud majd varázsolni, mint ahogy azt a sorozat előző történetei tették. Ám a legfőbb okom mégis az volt, hogy a két legfiatalabb Bridgerton testvér  - Hyacinth és Gregory, mivel kevés szerepet kaptak az előző részekben - 

Bővebben...

Tovább olvasom...

Julia Quinn: Sir Phillipnek szeretettel - Bridgerton család #5

Nagy öröm a Julia Quinn rajongóknak - akikhez jómagam is tartozom - hogy már az ötödik részt olvashatják a Bridgerton család sorozatból. Azoknak akik esetleg még nem ismerik a sorozatot, röviden (de tényleg nagyon röviden)  arról szól, hogy hogyan találja meg a Bridgerton család nyolc gyermeke, persze mindegyikük egy külön részben, a számukra megfelelő nagy Őt. Csak mellékesen említem, hogy nagyon vicces és egy kicsit bizzar is, hogy a testvérek neveiket ábécé sorrendben kapták a szüleiktől. :)

Ebben a részben a soron következő Bridgerton, akit eltalált Ámor nyila az Eloise. Az előző könyvben, (Mr. Bridgerton csábítása) aki olvasta és emlékszik is rá az biztos tudja, hogy pont Eloise legjobb barátnője ment férjhez, és nem is akárkihez, mint Eloise egyik nagyon szimpatikus bátyjához, Colinhoz. Nem mintha a többi fiú testvére nem lenne nagyon szimpatikus. Nos Eloise története itt kezdődik. Illetve nem is itt….hanem inkább egy évvel ezelőttre kell visszamennünk. Egy teljesen ártatlannak tűnő levéllel kezdődött minden. E rövidke levél címzettje Sir Phillip Crane volt, tartalma pedig egy udvarias részvétnyilvánítás Sir Phillip számára, feleségének elvesztése miatt. Felesége, Eloise unokatestvére volt. Aztán a levelek csak jöttek, mentek a barátságuk meg csak egyre mélyült. Mígnem egyszer Sir Phillip egyik levelében arra kéri Eloiset, hogy annak ellenére, hogy soha nem találkoztak, fontolja meg házassági ajánlatát és látogasson el hozzá. Eloise e látogatásnak eleget is tesz, de sajnos minden előzetes időpont egyeztetés nélkül, teljesen váratlanul jelenik meg Sir Phillip otthonában, amivel nem kis bonyodalmat okoz nemcsak magának, de a környezetének is. 

Hát kérem, a történetről többet nem mondhatok, mert azzal orvul elvenném azt az élményt, amelyet a könyv olvasása közben élhet át az olvasó. De szerintem nem okozok senkinek sem meglepetést azzal, ha azt mondom, hogy a végén természetesen boldogan élnek, míg meg nem halnak. Na de itt ugye azon a bizonyos göröngyös úton van a hangsúly, amin a boldogságig eljutnak. Persze a történet röpke két három hetet ölel föl, ami vajmi kevés arra, hogy bizton állítsuk, hogy minden rendben lesz a jövőre nézve. De a kapcsolatuk kezdetét, amely tele kételyekkel és megoldandó problémákkal, azért nyomon követheti az olvasó. 

Eloise nagyon szimpatikus volt számomra. Tele van optimizmussal és életörömmel. Az pedig, hogy sokat beszél, csak még bájosabbá teszi személyiségét. Határozott nő benyomását kelti, aki tudja, hogy mit akar. Hiszen már több kérőt is elutasított – különböző érvekkel – abban bízva, hogy még mindig nem találta meg az IGAZIT. Phillip már annyira nem varázsolt el. Ő Eloise-al ellentétben inkább hátat fordít a problémáinak és nem mer szembe nézni velük. Túl szófukarnak és magának valónak éreztem, és a gyerekeivel szemben tanúsított magatartása sem kápráztatott el. Igaz, mentségére legyen mondva, megvoltak a saját múltbéli démonjai, amikkel meg kellett küzdenie, hogy végül megtalálja a maga boldogságát.

Ebben a részben is olvashattunk kis "szösszeneteket" az egyes fejezetek előtt, melyek Eloise levelezéseinek részletei. Ezek különböző családtagjainak és a barátnőjének íródtak. Mindegyik kis levél részlet mosolyt csalt az arcomra. Úgy érzem, hogy a szerző ezekkel a kis "mottókkal" próbálta kárpótolni az olvasót Lady Whistledown oly humoros írásainak hiánya miatt. Személy szerint nekem a régebbi jobban tetszett. 

Amikor a Bridgerton fivérek feltűnnek, hogy megvédjék testvérük erényét, ismét szemtanúi lehettünk a családi összetartás és a szeretet megnyilvánulásának. Nos, ahol Bridgerton fivérek megjelennek, az mindig nagyon szórakoztató. A csipkelődésük és az egymással vívott szócsatáik miatt a kedvenceim közé tartoznak ezek a részek. Nagyokat nevettem, amikor az öt férfi a bögyös pincérnőről beszélgetett. 

A sorozat előnye, amellett, hogy nagyon szórakoztató, hogy önálló könyvként is olvashatóak az egyes részek. Bár szerintem sorrendben haladva sokkal élvezetesebb. Sajnos a könyv borítója nem igazán nyerte el a tetszésemet, ugyanúgy, mint az előző részé sem. Talán majd a következő! 

Nem csalódtam ebben a részben sem és nagyon várom az írónő következő könyvét!

Értékelés:

Kiadó: Gabo Kiadó

Eredeti cím: To Sir Phillip With Love

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 365

Tovább olvasom...