Christelle Dabos: A tél jegyesei (A tükörjáró #1)

Már fogalmam sincs, hogy mióta és hány posztot, örömujjongást, akármit olvastam 2019 őszén, miszerint jön A tükörjáró 3. része, erről viszont az is eszembe jutott, hogy hányan imádták az első és második könyvet. Mint mindig, amikor valamit nagyon éljeneznek, ösztönös ellenéreztem alakul ki, azaz: hátralépek kettővel. Így aztán csak némi lemaradással, idén kezdtem bele az első kötetbe.

Ophélie szereti az életét Animán, a múzeumvezetésnek és különleges olvasási képességének él. Mint a lakosok szinte mindegyike, különleges képességükkel a tárgyak lelkét fürkészik,  mind rokonai egymásnak, és nem tévedés azt állítani, hogy az összes távoli és közeli családtagja úgy érzi, a lány egy pindurit különc. Így amikor a Matrónák vőlegényt találnak számára a távoli Sarkról, nem sok beleszólást engednek az ügybe. Thorn épp olyan fagyos, mint a világ, ahonnan érkezett, de az egyességből kihátrálni nem lehet. A messzi Légvárba csak keresztanyja kíséri el, az egyetlen ember abból a múltból, amit visszasír, de érzelgősségre sem idő sem alkalma nem nyílik, ugyanis hamarosan kiderül, nem bízhat senkiben, ha meg szeretné élni az esküvőjét.  

Paplan alatt (Variálós vasárnap #55)

Téma szerint arról kéne írnom, hogy milyen könyvek segítenek visszatérni önmagamhoz, megnyugodni ebben a káoszban. Hogy mik azok az alapművek, melyeket valahányszor kézbe veszek, magukhoz emelnek. Otthonosan, melegen, meghitten. Mint kiderült, létezik erre egy mindenki által használt és ismert kifejezés, Amedeának köszönhetően, mégpedig a kabátkönyvek. Nos, már az elején elakadtam, ugyanis nem értettem a kifejezést. Nekem ugyanis a kabát, mint olyan, utcai felsőruházatra kerülő valami, amit akkor viselsz, amikor távozni készül valahonnan, viszont, és nyilván ez nézőpont kérdése, a maradás lenne most a lényeg. Lehorgonyozni valahol, egy világban, lubickolni a varázsában, alámerülni finoman, puhán, így a saját értelmezésem szerint, ahogy igen régen gondolok rájuk, ezek a paplan-, vagy dunnakönyvek, megtestesítve azokat a napokat, amikor nincs kedvem felkelni, csak feküdnék a takarom alatt, és lustálkodnék. És hogy ezt tisztáztam magamnak, már jöhetne is a felsorolás...

Áprily Lajos: Nem mondhatom már

forrás

1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésének napján a magyar költészetet. Az idei év sok szempontból különleges, de legalábbis más, ezért azt hiszem, minden olyan apróságot érdemes megragadni, ami visszahozza az állandóságot, az érzetét annak, hogy mégis csak minden normális. Azt pedig, hogy a normális fogalma alatt mást értünk mint néhány hónapja, nem érdemes feszegetni. Ezért aztán, bár volt már rá korábban is példa, hogy felolvastam egy verset, elérkezett az ideje a hamvába hullt hagyomány felelevenítésének.

Jane Eyre - National Theatre

forrás

Többször írtam már olyan színházi közvetítésről, amit az Uránia moziban ülhettem végig a National Theatre jóvoltából. Most, hogy a mozik bezártak, és mint minden ipar, a színház is bajba került, az NT minden csütörtökön kihelyez egy korábban élőben felvett színházi közvetítést a saját You Tube oldalára.  Múlt hét csütörtöktől egy hétig a One Man, Two Guvnors-szal jelentek meg, méghozzá az ezért a szerepéért Tony-díjat nyert James Cordennel, tegnap este pedig a Bristol Old Vic társulat Jane Eyre drámáját nézhettük meg. A tartalom leírását nagy részét plagizáltam, méghozzá saját magamtól.

Jane nevelésének gondja szülei halála után nagybátyára, a férfi távozásával pedig annak özvegyére száll. A kevély Mrs. Reed nem szívleli a szókimondó lányt. Saját gyerekeit többre becsüli hiába elkényeztetettek és ostobák. Idő kérdése csupán, hogy az árvát intézetbe adják, így Jane egy elég kegyetlen, zord nézeteket valló lelkész álltak felügyelt intézetbe kerül. A kezdeti nehézség után az idő gyorsan telik, a dolgok pedig, természetükből adódóan változnak.  Jane okos, szorgalmas diák, és utolsó két intézetben töltött évében már maga is tanár. Vágyik a változásra az ismeretlenre, ezért elhagyja Lowoodot, és elszegődik Thornfield Hallba, Edward Fairfax Rochester gyámleányának nevelőnőjeként. A férfit körüllengi valami hatalmas, sötét titok, ami lassan felemészti, miközben egyszerre van benne valami rendkívül vonzó és felkavaró is.

Leslie L. Lawrence: A gonosz és a fekete hercegnő

Őszintén megválva akadt némi problémám az olvasással, persze mostanság nem vagyok ezzel egyedül. Sokan panaszkodnak arról, hogy nem köti le őket az, amit korábban annyira szerettek. Két könyvet, két igen érdekes könyvet hagytam félbe, és hiába próbáltam másba kezdeni, nem rántott magába semmi. Véletlen akadt meg a szemem a polcon, ami teli van Leslie L. Lawrence könyvekkel, leginkább régebbi darabokkal, és mivel egyiket sem olvastam már évek óta, megrántottam a vállam, fogam közé haraptam a... Nos, nem pipázom, de a könyvet azért felütöttem.

Leslie L. Lawrence meghívást kap San Juan szigetére, Francis T. Drake, egy ritka könyvet kínál eladásra, a probléma csak az, hogy szakad az eső, senki sem várta, és egyedül kell feljutni a kastélyba. A taxis vonakodva, csak némi kényszerítés hatására hajlandó felvinni, és a helyi legenda a vérszívó várúrról és a fiatalon elhunyt feleségéről kellemesen meglapozza a hangulatát. Aztán a sofőrjét ismeretlenek karóba húzzák, és összeakad egy kísértettel, aki kis híján megöli, majd egy csapat filmessel is, akik pedig a Drake díjátadóra érkeznek. Ezen a ponton már meglehetősen biztos abban, hogy valami itt nagyon nem stimmel.