Brooke Davis: Az elveszett és meglett dolgok könyve

„Mikor „Kösd összé!”-t játszottak, mindig Millie volt az Első Pont, a mamája a Második Pont, a papája meg a Harmadik Pont. A vonal Első Pont hasa mélyéből indult ki, és áthurkolta magát Második Pont és Harmadik Pont körül – akik általában tévéztek –, aztán újra visszatért, és egy háromszöget rajzolt ki. Millie körbeszaladgált a házban, vörös haja a feje tetején ugrált, a háromszög meg a bútorokon tekergett. Ha  a mamája rászólt, Abbahagynád, Millicent?, a háromszög hatalmas dinoszauruszként harsogott. Mikor a papája azt mondta, Gyere, ülj ide mellém, Lurkó, a háromszög nagy, dobogó szívvé kunkorodott. Ba-búm. Ba-búm, súgta Millie, és ügyetlenül ugrált a ritmusára” 

Így indul ez a tündérien (de közel sem tündérmesébe illő), imádnivaló történet, amiről ekkor még sejtelmünk sincs mennyire limonádét készül facsarni a szívünkből... 

Hangjegy jelentések: óbudai Magashegy(i)

Forrás

Már elörömködtem korábban hogy koncerteztem végig az egész nyarat az Anna and the Barbies-zal, és említettem, hogy rajtuk felbuzdulva kicsit körülnéztünk, és kísérletezgettünk ki az, aki még ilyen hasonló hatással lehet ránk. Be kell vallanom, nem sokat találtunk, ám volt, illetve van még egy zenekar, akik megfogtak. A frontvonalban már megint női erők dominálnak, méghozzá nem evilági női erők. Bocskor Bíborka számomra, és most ezt abszolúte pozitívan kérem érteni, olyan, mint egy kedves idegen, aki egy másik bolygóról érkezett, hogy az emberek szívébe némi mosolyt, fülükbe kedves csengéseket csaljon.

Gárdos Péter: Hajnali láz

„– A lélekről szeretnék önnel beszélni, főorvos úr. 

Lindholmnak az álla és az orra volt megvilágítva. 

– Az fura jószág.” 

De még milyen fura jószág! Remeg, reszket, esdekel, elveszíti a reményt, majd újra visszanyeri, kitágul, beszűkül, vonyít... Aztán, ha véget ér a hajnali láz(álom), a tombolás, lüktetés, halál, akkor szélsebesen gyógyul, épül, felejt. Újra emberi, földi dolgok után sajog. Szerelemre vágyik. Megértésre, jó szóra. Minden eszközt és lehetőséget elfogadva, megragadva. 

Gárdos Péter regénye, melyet maga a nagy író, Az Élet írt, ő pedig fordított, egy gumicsizmák taposta, sárból félszegen, ám annál céltudatosabban, elszántan előbúvó kis virágszál története. Jobban mondva kettőé (és hányszor kettőé...), mert a kettő sosem magányos szám. A háromban már valaki fázik, fél, intrikál. Igaz-e galambom, Gold Judit? Hogy nem mind arany ami fénylik. És nem mind ijesztő, ami vipla-fog. S amin lötyög a kabát, zörög a csont. Hisz csak hús és bőr és csont vagyunk, de belül van a kutya elásva. Kinek mélyebbre, kinek sekélyebbre. 

Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert

Sokszor megfogadtam már magamban, hogy igyekszem több olyan könyvet olvasni, amit férfi könyvmoly társaimnak is jó szívvel tudok ajánlani. Na, ez most nem az a könyv és nem az a poszt! :) Azért majd ígérem próbálkozom tovább...

Képzeljétek el, hogy van egy fa. Közönségesnek tűnő almafa, ami azonban rakoncátlan kis jószág, almákat dobál, leveleket hullat, rázkódik, nevet, huncutkodik, szomorkodik, örül. Aki ennek a fának a gyümölcsébe beleharap, megpillantja és minden ízében, színében átéli élete legjelentősebb eseményét. Legyen az bár jó vagy éppen rossz. Attól a pillanattól kezdve, az élete, akarva, akaratlanul e körül a pillanat körül forog. Ti mit tennétek, beleharapnátok az almába vagy inkább elásnátok a kertben?