Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

Mit is tehetne egy ember, aki éppen kereken századik esztendejét tölti, és jelenlegi életkörülményeivel nincs egészen megelégedve!? Evidens! Kimászik az ablakon, kicsit elmélázik a virágágyásban, majd útnak indul az ismeretlenbe. Hiszen "Amikor az élet túlórázik, az ember többet megenged magának." És aki ugyebár betöltötte a százat, magától értetődő, hogy nagyon éhes is lehet, így hát ha már belevágott, akarom mondani -lépett, nincs visszaút. Még akkor sem, ha "Az élet megerőltetőnek bizonyult, miután úgy döntött, hogy még folytatja egy ideig."

Csakhogy Allan Karlssonnak az ismeretlen nagyon is ismerős. Egész életében az ismeretlen ismerős hullámait lovagolta, és repítette vagy éppen repíttette magát kalamajkából kalamajkába, miközben szépen, csendesen formálgatta a világot maga körül. Úgy bizony. Allan Karlssonnak a világ csak egy nagy kupac gyurma, amit kedvére formálhat. Illetve hát mindezt "majdnem" tudatosan teszi, markolgatja és szottyongatja...

Gayle Forman: Where She Went / Hová tűntél?

"She's gone,
Out of my life.
I was wrong,
I'm to blame,

I was so untrue.
I can't live without her love.

In my life
There's just an empty space.
All my dreams are lost,
I'm wasting away. Forgive me, girl."

/Steelheart lyrics/

Mint azt már az előző kötetnél elhintettem, itt is megküzdöttünk egymással az elején. És sajnos nem is csak az elején...

Gayle Forman: If I Stay / Ha maradnék

"I'm sitting down here,
But hey you can't see me
Kinda invisible
You don't sense my stay
Not truly hiding, not like a shadow
Just thought I would join you for one day." 

/Lene Marlin - Sitting down Here (1999))/

Ez a dalszöveg refrén jutott eszembe olvasás közben, és bár a dal kicsit bugyutácska és inkább vidám, mégis van benne valami kis fátyolos rosszkedv. 

Olvasatomban a könyv is ilyesmi volt. Mély, szomorú, szinte megemészthetetlen tartalom/ mondanivaló, szerethető, egyszerű, élethű köntösbe bújtatva.