Ez történt velem

Köszönöm a sok kommentet, és hogy annyiszor gondoltatok mindig rám. Hálás vagyok érte. Szégyellem, hogy soha nem írtam új bejegyzést, és nem válaszoltam a megjegyzésekre. Egyszerűen képtelen voltam rá. Mivel túl vagyok a problémámon, mely a hallgatásomat okozta, most megpróbálom leírni, hogy mi is történt velem. 

Még márciusban kiderült egy laborvizsgálaton, hogy véres a székletem, és viszonylag rövid időn belül 35 kg-ot fogytam. 84 kg-ról 49-re mentem le. Teljesen legyengültem. Meg voltam győződve, hogy vastagbél daganatom van. Olvastam róla sokat a neten, és minden tünet rám illett. Így szokott ez lenni, ha valamilyen betegséget beképzelünk magunknak.

Július 11-én kértem időpontot egy vastagbél tükrözésre, amit meg is kaptam október 14-re. Sok időt kellett várnom rá. Túl sokat. Lehetett gondolkozni, és közben nagyon mélyre süllyedni.

Közben tudtam, hogy ha valóban rákos vagyok, akkor nem fogadhatok el egy esetleges műtétet, mert nincs aki gondozzon, főzzön rám utána. Egy hónapos diétával jár a műtét utáni időszak.  Kemoterápiát, sugárkezelést  sem kaphattam volna, mert olyan rossz állapotbam voltam, hogy a mellékhatásokat, és a további fogyást nem bírtam volna elviselni. Ráadásul nincs Sopronban egyik sem, így utaznom is kellett volna értük.

Közben irattam végrendeletet, egy sikertelen eltartási szerződést is kötöttem volna, de szerencsére nem sikerült. Nem a megfelelő embert választottam volna rá. Jártam az ügyvédeket, meghosszabbítottam a sírok használati idejét, azt is, ahova temethetnek, ha eljön az idő. Tehát vártam a halált, mert elhittem, hogy az fog eljönni hamarosan.

A 7 hónapos bizonytalanság a betegségem felől annyira felőrölt, hogy mély depresszióba estem. Csak feküdtem egész nap és sírtam megállás nélkül, nem tudtam ellátni magam, nem tudtam elhagyni a lakást sem, bevásárolni sem, zsibbadt a lábam  is, járni alig tudtam, nem tudtam elrendezni a gyógyszereimet, a bloggal sem tudtam törődni, ahogy észre is vettétek, de azért  olvastam a többiekét. Mindig is érdekeltetek. Csak az írás, a jeladás magamról az nem ment sehogy sem. Nem és nem. 

Segítségre volt szükségem, tudtam, hogy depressziós lettem, még pedig nagyon mélyen. Magam nem tudok kijönni belőle. Ezért kértem egy időpontot a pszichiátriára egy szakrendelésre október elején. 4 nap múlva mehettem is. Az állapotom miatt nem tudtam elmenni a vastagbél tükrözésre sem végül. Maradt a bizonytalanság továbbra is számomra. Mennyi időm van hátra? Mi lesz velem?

A pszichiátriai szakrendelésről már haza sem engedtek, hanem azonnal beutaltak az osztályra, annyira súlyos volt az állapotom. M.hozta utánam a holmijaimat, ráadásul látogatási tilalom is volt a Covid miatt, így nem tudott bejönni hozzám egy darabig. Több, mint 4 hónapig voltam kórházban, közben csak karácsonyra jöttem haza, az ünnepet M-nál töltöttem. Ő mosott, vasalt rám, és rendszeresen látogatott a kórházban. Hozta, ami kellett. Az utolsó időkben hétvégére már hazajöhettem, de vissza kellett mennem utána még a kórházba.

Közben különböző vizsgálatokat kért számomra a kezelőorvosom. Mikor valamennyire jobban lettem, és meg tudták velem csináltatni a vastagbél tisztítást,  elmentem a tükrözésre is december 14-én. Jól szervezetten ment minden, minden vizsgálatra, melyekre szükségem volt az ottlétem alatt elvittek kerekesszékkel, egy kisérővel és mentővel ott helyben a kórházban. A szobámból az aktuális helyszínig.

Kiderült, hogy nincs daganatom, vagyis nem vagyok rákos, csak én lovaltam bele magam a hitbe. A pszichiátrián kapott alapos, sok odafigyeléses kezelések után 4 hónap után jobban lettem, sőt mondhatom, hogy már jól vagyok. Ennyi idő kellett arra, hogy az osztályon helyrehozzanak a mély depressziómból. Nagyon jó kezelőorvosom és pszichiáterem volt, elégedett voltam az ott folyó munkával, a rendszeres csoportfoglalkozásokkal, a terápiákkal is. 11kg-ot híztam míg bent voltam. Visszatért lassan az erőm, az aktivitásom, mely korábban elhagyni látszott. Már olvasni, sétálni, beszélgetni másokkal is tudtam.

Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, de még élni fogok remélem egy ideig, a rák veszélye jelenleg elmúlt, és a lelkem is helyrebillent, lelki béke van bennem. Tudom élvezni újra az életet, és  egy étterembe, kávéházba is elmentünk, hogy újra örüljek az ízekeknek, a hangulatoknak. Annyi ideig nélkülöztem őket a depresszióm szürkén fekete mélységében. 

Október 6-án kerültem be a pszichiátriára, és február 17-én ( ma) jöttem  ki onnan végleg. Újra jól vagyok. Azt hittem hamarosan meg kell halnom, de szerencsére nem így történt.

Köszönöm, még egyszer, hogy sokat gondoltatok rám, és türelmesek voltatok velem, írtatok kommenteket a hallgatásom ellenére is. Én sem felejtettelek el benneteket. Jó, hogy vagytok nekem. Köszönet érte újra és újra.