A gyerekdalban benne van, hogy az orgona ága a barackfa virágával együtt Anyák napja hajnalára virágozzon, vagyis új ruhába öltözzön fel. Amit meg is tesz, az anyukák és a nagymamák pedig örülhetnek neki. A képen a nagymamám látható az orgona mellett. Vannak a falaimon régi családi képek, emlékeztetve magam az elmúlt időkre, a régbe merült, akkor még létező családra, melyből már csak én maradtam.
A ház hátuljánál van egy orgonabokor, hogy ne maradjon ki az életemből tavaszonként ez a virág sem. Nem tudom, hogy ki ültette oda, de ott van sok más növénnyel együtt. Gondolt azokra, akiknek nincs saját kertjük.
Virágos, fás, bokros lakótelepünk van. Van egy diófa is közel a bokorhoz, és van ott pad is egy asztallal, le lehet ülni, beszélgetni. A szomszédaim sokszor üldögélnek ott nyári délutánokon, mikor nagy meleg van, és jobb kint lenni a hőség ellenére, mint a benti túlmelegedett lakásban. Orgonavirág akkor már nincs, de a bokor ott van mindig.
Mikor én ballagtam, az iskola kapuja volt orgonával és fenyőágakkal együtt díszítve.
A munkahelyemen is díszítettünk vele ballagáskor. A tanáriban gyűjtöttük össze a lilákat, fehéreket, vödrökben álltak, onnan lettek szétosztva a díszítő gyerekek között, és kerültek belőlük ajtókra, a pirosra festett, vidám lépcsőkorlátokra, a vázákba. Az illata betöltötte az egész tanárit, míg a szétosztásra várt.
Volt a munkahelyem udvarában is két bokor belőle. Úgy szagoltam őket, hogy valósággal belenyomtam az arcomat a virágba, és vettem egy mély, illattal teli levegőt. Ha esőben vagy eső után tettem ezt meg, megmaradtak az apró esőcseppek az arcomon, én az ujjaimmal és a tenyeremmel elkentem őket, és felfrissültem tőlük. Élveztem ezt a magam örömére szánt tettet, a virágról az arcomra került nedvességet.
A kollégiumban ünnepi vacsora volt a ballagók számára, a vázákban lévő fehér orgona volt a dísze az ünnepi asztalnak. Adta önmagát szerényen, de méltóságteljesen is, a búcsúhoz méltóan.
Egy négyszirmú virágja is tökéletes, hát még az egész virágzat! Szeretem ezt a virágot is.
Szeretem az orgonát, a tavaszt, a természet megújulását és a májusi ünnepeket jelzi csodás illatával és színeivel. Nagyon szépen írtál róla. Nekem egy májusi csokor sok orgonából áll, gyöngyvirággal és tulipánnal összekötve.
VálaszTörlésIlyenkor sétálni egy orgonabokrokkal teli utcán..., micsoda illatözön!
Esténként, vagy korán reggel itt is érezni.
Borka, az a májusi csokor, amiről írtál nagyon szép.Voltam boltban reggel, és megnéztem a ház hátuljánál lévő orgonabokrot. Jó, hogy a többi blogos készít mindig a virágjairól képeket, így én is gyönyörködhetek bennük.
TörlésNagyon szeretem az illatát, a gyöngyvirágét is. Mennyi gazdagság van körülöttünk.
Éva idén az orgonák kicsik, kevés is van belőlük.A fagyok megtették a hatásukat. Kár értük, nagy kedvenceim voltak nagy virágzatukkal éveken keresztül. Pontosan ahogy leírtad.
VálaszTörlésSajnálom, hogy így megjárták az orgonáid, és a fagy sok kárt tett bennük. Mikor még nem Sopronban laktunk, gyerekkoromban a házunk kerítésénél sok volt, és odajártam szagolgatni. Tettünk vázába is. Szép volt.
TörlésAzt elfeledtem írni, hogy fehér orgonáink vannak. Az "egyetlen" két nagy virágról fotót is csináltam, gyönyörködni.
VálaszTörlésSzépek a fehér orgonák is és a lilák is. Hozzád is járok virágokban gyönyörködni. Jó, hogy mindig hozol képeket róluk. Tartsd meg ezt a jó szokásodat.:)
TörlésMy lilacs are just starting to bloom.
VálaszTörlésI love lilac and their nice perfume.
They make lovely bunches and are bringing Spring with them. I love your souvenirs.
I wish you a nice week end.
I also love lilacs. I do not have garden but in the street I can see them. In my childhood when we have a garden, we had lilacs, too and it was good to smell the flowers. I also wish you a nice weekend and good health.
TörlésNekünk annak idején 20 orgonabokrunk volt, különfélék, köztük egy fehér is... anyu mindig mindenkinek örömmel adott ehy hatalmas csokrot aki éppen nálunk járt ! a mi vázánkban is mindig volt...
VálaszTörlés20 orgonabokor? Ez igen! Micsoda illatorgia lehetett ott nyílás idején. A jószívű édesanyád elosztogatta, de meg is értem. Volt belőlük elég, és másnak örömet okozhatott vele.Volt a vázában is, díszítve a szobát. Sok örömötök volt benne.
TörlésA mi szobánkban is volt belőle gyerekkoromban a keresztanyámtól kapott vázában. Akkor volt orgonánk a kerítés mellett.
..jutott is maradt is, rengeteg volt, s jövőre annál több virága...
Törlésde tényleg anyu akkor örült, ha adhatott!
VálaszTörlésSzép emberi tulajdonság az adni tudás. Anyukádban megvolt.
TörlésKedvet csináltatok! Ha nem esne az eső, kimennék az utcára orgonacsokrot vágni. Szép tavaszt Mindannyiótoknak!
VálaszTörlésKlári, egyszer eláll az eső, és pótolhatod, ami elmaradt. Neked is szép tavaszt kívánok. Élvezzük ki, amíg lehet.
TörlésA tavaszból eddig csak napok voltak. Ma szinte egész nap esett. Májusi eső aranyat ér?
VálaszTörlésNem ilyen (őszi)esőkre emlékszem, májusban olyan buborékos, rövid zápor szokott lenni és utána érezni az eső és a föld illatát, keveredve a nyíló virágok illatával. Érzitek? :)
Itt ma nappal nem esett, mert éjjel volt az áztató, őszi eső. Átaludtam. Viszont nagy szél volt délután, csak úgy hajladoztak a fák. Jön a nyári meleg, ahogy láttam a TV-ben. A frontérzékenyek megint szenvednek. Én a melegfrontra vagyok érzékeny, kíváncsi vagyok hogyan vészelem át.
TörlésSzeretem az ázott föld illatát tavaszi záporok után, a virágokét, a frissen nyírt fűét is.
Sokat vagyok a lakásban, így idén nem éreztem eleget belőlük, és nem is nagyon volt tavaszi zápor, ahogy írod is. Hiányzik. Viszont nyírtak már a lakótelepen füvet, éppen szellőztettem, és jött be a frissen nyírt fű illata, azt éreztem és élveztem.:)
Én is szeretem. Egy nagy fehér bokor, fa van és egy kisebb lila. Volt a kerítés mellett is egy kisebb bokor, de azt kivágtam, az okát nem is tudom. Pár éve elkezdett ismét hajtani, én pedig hagytam. Már szép kis fácska. Most ültettem két hajtást a kertbe is. Úgy láttam, hogy megfogantak. Készül az orgonaszörp, két napja ázik, most fogom palackozni. :)
VálaszTörlésImádom az illatát. Sajnos vázában hamar elhervad, így mi szeretjük inkább a bokrokon fennhagyni. Sűrűn odajárunk és mi is jól belenyomjuk az arcunkat :)
Törlés