Pacsmag fényei

Nem csak nyugalommal, kikapcsolással, teljes feltöltődéssel, barátokkal - jó emberekkel, hanem mindig különleges fényekkel is megajándékoz....

Két oldal, három pillanat

Végül is, egy hazamenet három pillanata, amit a véletlen képsorrá rendezett, és bár látszólag azonos momentumok, mégis már történetek...

Ódon hangulatban

Andalgok a Duna partján, és bár a ma pillanataival szembesülök, mégis múlt idéző a hangulatom...
 

Bohóc a parton

A bohóc bohócnak is születik. Fényben akar  állni, szórakoztatni, dicsőséget, tapsot aratni. Illúziót kelt magáról, és közönségében is. Megrendezett jókedvvel az igazi illúzióját.  Meghajlásért él, még öregedőn is, hadd higgye a publikum, hogy nem a kor miatt görbe a háta. Pedig már csak az elúszott éveket keresi ormótlan cipője fényesre suvickolt tükrére meredve...

KoPaszinoráma

Tegnap reggel kimentem megnézni, végül is, már annyian beszéltek róla és fotózták is. Hm, tényleg jó hely, oda fogok szokni... Egyelőre csak ízelítő, ami persze így olyan, mint a bableves illata, hogy meg is kóstolhasd, klikkelj 1et a képre! Hamarosan felteszem az összes használhatót egy albumba. Ott talán jól is lehet lakni belőle, remélhetőleg gyomor megfekvés nélkül...

1000

Tóth (Füles) József, több mint 20 évvel ezelőtti modelljének naptárképe előtt ma, a Vendéglátóipari Múzeumban megnyílt kiállításán…
Mitől ezer?
Elsősorban Füles ezerarcúsága miatt, bár ezt a jellegű, komolynak tűnőt ritkán látni. (Remélem, nem orrol meg rám érte…)
Másodsorban, az 1000. a G12-vel. Lehet-e jobb témával?

Egy reggel, három pillanat

Joruba cipőjében járok. Elmúlt az október, alig bejegyzéssel. Csak fotózni volt időm. Jegyezgetni nem nagyon (még feldolgozni sem). Restellem is magam az “önkéntes száműzetés” miatt blogjaim látogatói előtt. A baráti ígéret és az áldozat Molochnak azonban elvonta az energiáimat innen. Bár időközben játékból beszálltam az 50 mm-es objektívvel fotózást trendelők közé, de az tényleg csak alkalmankénti 5 perc. Ezt és a zenei blogot azonban komolyan veszem, nem szeretem az elkapkodást, inkább maradjak csendben.

Most szusszanhatok egy percre, és visszajelentkezésül egy varázslatos zebegényi hajnal és reggel három pillanatával üzenem: megvagyok, de lehet, hogy ez a hónap is csendben telik a részemről…

Ünnep után

Kinek, hogy telt, nekem jól, s remélem mindenkinek…
Érdekes ez minden évben. A saját magam évfordulójának a megünneplésével annyi más is jár. Mert nemcsak a jegyből megyünk ki így augusztus 20-a táján-után, hanem lassan az évszakból is. Ennek az oskolások ugye nem örülnek, a szarvasbőgés szerelmesei viszont annál inkább, vagy azok, akiknek elegük van már a melegből és hűvös hajnali ködökre, őszi színekre, cserszömörce izzásra vágynak.
Szóval, minden évben, mikor egy újat kezdek az ősz felé is tekintek…

A sok jó kívánság mellé jó híreket is kaptam. Persze meglepett a Goldenblog top50-be kerülése a fotóblog kategóriában, mert úgy emlékezem ezt az oldalt csak a komplexbe neveztem, de nem mondanám, hogy rosszul esik, akár én magam feledkeztem meg erről, vagy valamely jó akaróim tették ezt meg helyettem.
Itt ragadom meg tehát az alkalmat, hogy megköszönjek minden kedves köszöntő szót, és megköszönjek minden szavazatot, ami a mezőnybe segített, kategóriától és eredménytől függetlenül. A szándék a sokkal fontosabb, és az, hogy ismerőseim és barátaim minél jobban szerepeljenek a végelszámolásnál. Sokan megérdemlik a jó helyezést, drukkolni fogok nekik…
Fogadja mindenki tehát  – aki a fentiek alapján érintve érzi magát  – az alábbi képet köszönetemül, ám ezzel az ideje lejárt Oroszlán a holnap jegybe lépő Szűzeket is üdvözli.

Égi vándorok

Szeretek az égre nézni. Érezni az arányainkat. Tudni, hol a helyem az Univerzumban… Nem kicsinek érzem magam, hanem a Nagy Egész egy kis részének.

Ma még…

“Ma (még) nem is akartam írni”

Volna ugyan miről, kép is lenne, de még tenni való vár. A szabi alatt bevállalt munka még nincs befejezve. A képeket meg előbb fel kéne  dolgozni, addig minek írjak róluk…

Gondoltam azonban, adok egy esélyt a fogásra. A ló is megbotlik alapon, meg a lomo… amúgy is divat, igaz én lusta vagyok felhajtani azokat a lepukkant negatív effektusokat. Cigi közben böktem ki az udvaron a lehullott tollat. Árván világított a zöldek alatt a kövezeten. Sajnáltam, hogy nincs nálam gép, de ha meg akarnak verni az utcán és csak egy rozsdás bugyli van nálad, azzal fogsz védekezni, nem? Így kaptam elő a mobilt, lehet szörnyülködni.

Az apropót az írásra azonban nem ez szolgáltatta. Készülök a blog megmérettetésére ezért minden nap egy-két-hár… bejegyzésen végig megyek, hogy egységes megjelenésűvé tegyem őket. Az egyik korai bejegyzésemet beemelve azonban nem a blogon lévő változat ugrott fel, hanem egy elfeledett piszkozata. Már nem is tudom, miért nem ezzel a bevezetővel került fel akkor a bejegyzés? Talán nagyon őszintének gondoltam, vagy csak szégyelltem valamiféle gyengeséget? Ezért is került fel a fenti szösszenet, végül is, ez is én vagyok. Szóval, most az elfeledett résszel együtt került vissza a bejegyzés. Talán érdemes rá visszatekinteni. Sajnálom a három kommentet, mert nem a meglévőre mentette rá a rendszer, hanem a piszkozatra, de hát mindennek ára van, és szerintem így vált teljessé az Elsuhant idő gondolata…

Ui.: Gasztróoldalakon – meglepő módon – a hölgyek esőért és hóért esengnek. Gondoltam küldök nekik :)

Végzek a két honlappal, és jövök!

Két véletlen

A Mai Manóba igyekeztem a Régen látott képek kiállításra. A Nyugati téren krishnások doboltak, énekeltek, táncoltak önfeledten. Bár igyekeztem, nyúlogattam a gépért, de nem voltak jó helyen és nagyon kemény fényben. Sajnáltam, jó hangulatot teremtettek, szép lányok voltak a csoportban. A kiállításról csak egy véletlen kapcsán szeretnék beszélni. Öröm futott el, amikor megláttam a falon Nagygörgy Sándor Ősz c. képét. Négyzetesben, hiszen 6x6-ra fotózta (1950-ben). Én viszont már láttam. Nem is akárhogy. A WC-jében, a trónnal szembeni falra tapétázva, jó 1,7x2,5-3 m-re vágva. Úgy éreztem ott magam, mintha egy kukoricásban gugorásznék, hiszen a szárak életnagyságúra nőttek a kópián. Az egész képet nem láttam még. Mikor kimentem, nevetve kérdeztem: A nosztalgia kedvéért van a kép a falon? Nevetve bólogatott. Jeleztem, hogy nem láttam még az egész képet. Nem is fogod, felelte, ez a funkciója. Annyira megörültem neki tegnap, el is felejtettem lefényképezni, ezt sajnálhatom, mert a honlapján nincs fent. A bejegyzés apropója azonban nem ez, mégha ez is az egyik véletlen.

Régóta irigyeltem Gyöngyi remek portréját Zsila Sanyiról. Nem Sanyi miatt, róla nekem is van jó, hanem a helyszín, a fények és a meleg színek miatt. A Mai Manó Napfény Műtermében készült. A megnyitó után felosontam, és szerencsém volt, pont ideális volt minden egy képhez, ami más mint Gyöngyié (most beszéltem meg vele, a bejegyzés után felteszi a saját blogjára a képet), de talán visszaad valamit annak az irigylésre méltó fényű és hangulatú teremnek az atmoszférájából.

Előbb jöttem el, mint terveztem, nagyon meleg volt, és túl sok az ismeretlen. Az ismerősök meg vagy elszéledtek, vagy más (számomra) ismeretlenek foglalták le őket.
Az Andrássy úton a villamos felé ballagva, halk dobszóra és kántálásra lettem figyelmes. Aztán meg is pillantottam a színes társaságot…

A kiállítást mindenkinek ajánlom megtekintésre! S ha marad időtök, üldögéljetek el a műteremben. Megérint a kor szelleme…
Vidám és szép hétvégét, olyant, mint ezek a lányok :)

Macskamonológ

Mostanában a reggeleimet azzal kezdem, hogy sorban végig menve a RAW könyvtáraimon, egyből-kettőből-többől kidobálom az ott lapuló, vélhetően feleslegesen tárolt állományokat. Ezzel két dolgot érek el: egyrészt tárhelyet szabadítok fel az egyre szűkösebbé válókból, másrészt elfeledett “kincsekre” is bukkanok. Az alábbi két kép ugyan nem az, de ötletet adott a mai bejegyzéshez. Megirigyeltem hamburgfoto macsek képekkel telitűzdelt blogját, gondoltam én is beállok a sorba. A szövegstílust a Macskák és kutyák c. filmszösszenetből kölcsönöztem, ami bármennyire is bugyuta történés, betegre tudom magam röhögni a macskákon.

Na mi van? Mit akarsz már megint?
Nem látod, hogy alszom? Épp friss halakról álmodtam. Mit ugrálsz már megint itt azzal sötét izével a kezedben, te nagydarab mamlasz? Ha tudnád, milyen idétlen vagy ilyenkor.  Nem elég, hogy időnként a frászt hozod rám a hülyeségeiddel, még nyugodtan pihenni sem hagysz. Mitől szoktál ilyen nevetségesen izgatott lenni, ha az a valami nálad van?
Figyelj ide hórihorog (milyen röhögséges vagy így gubbasztva!), ha már nincs itt a kisgazdi, legalább hagy henyéljek nyugodtan az ágyán! Ennyire lehetnél rám tekintettel, ha már más egyebet nem tudok tőled kicsikarni. Udvarolhatok én neked, mint egy fürdősdajna, amikor eszel azokból a finomságokból, tojsz a fejemre és nem adsz. A fene beléd, mit sajnálod!? Van neked elég. Vagy ilyen dög beles vagy?
Áááá, csak utálsz. De nehogy azt gondold, hogy ezzel csak te vagy így. Forog a belem, mikor udvarlok neked valamiért, de mit csináljak, ha ennék azokból, amiből  te, vagy adnál legalább abból, amit én szeretek.
Meddig vacakolsz még itt? Nyomd már meg azt a valamit, amit meg szoktál nyomkodni, aztán tűnj el a fenébe a zajos birodalmadba!
Még cicogsz is? Azt hiszed beveszem? Mit szeretnél? Nem vagyok tót, hogy ágast álljak. Dorombolni meg úgy sem fogok. Még mit nem, neked? Párna- és papucshajigáló, ordibálógép. Smucig! Orrod fokhagymás tőle.
Na jól van, vetek rád egy pillantást, ha már itt esz a fene, de aztán már igazán elhúzhatnál a bánatba. Hátha visszajönnek azok a halak…

Panni Lányomnak, mert nevének ünnepével indul mindig a második félév. Ajándékozzanak meg az Égiek a mai napon befejeződő felvételi időszak sikerével! Apa

Holdf(r)ázisok

Paparadsa Rákköszöntő bejegyzésében olyan szépen írt a Holdról, hogy akkor ígértem neki egy összeállítást erről a – bizony, férfiaknak is – titokzatos égi vándorról. Nem akarok senkit sem gondolatokkal terhelni. Át engedem inkább a szót  a hárfa csodálatos hangjainak (indítsd is el a zenét azonnal!), egy japán versikének és néhány képemnek.

C. Debussy: Claire de Lunaire

Ishikawa: A hold Hold aranylik át a felhőn. Játszadozni kezd szemünkkel: víz alá hull s újra feljön, aztán messzibb tájra megy - ott mögéje áll a hegy, hogy ne lássuk, merre tűnt el... Bardócz Árpád fordítása

 

 

Minden Ráknak szeretettel és Apámnak, aki ma lenne 101 éves…

Ha egy kapu megnyílik…

Két meccs között kis sétára, meg a Polgár légkörére vágysz. Lehet, hogy csak alibiből, de magaddal viszed a gépedet. Még nálad van a kölcsön objektív. Nem is kell a tatyó, csak az. Nem egyenest odatartasz. Teszel egy kanyart a Fő tér felé a Szentlélek téren át. Esteledik, milyen a hangulat?
 Azt hiszed vége is mára. A Polgárban jól esik megülnöd. A meccseket taglalják a törzsek, de csak félfüllel hallgatod. Nézegeted a termést. Iszogatod a kékfrankost. A bor meghozza az étvágyad. Orrodba csap az emlékezeted segítségével az otthoni bakonyi csirke illata. Felsejlik lelki szemed előtt a nokedlikazal. Össze is szeded magadat.
És ekkor jön a meglepetés. Nyitva a kapu! Ami mellett már több mint 20 éve elmész, napjában akár többször is. Egyszer megpróbáltál benyitni, de ma a kapuk többsége zárva. Pedig érdekel, mint minden kapualj, belső udvar. Inkább nem is próbálkoztál. És most nyitva…
Olyan az érzésed, mint amikor hosszú, kitartó széptevésed után érzed megnyílni előtted a szerelem kapuját. Még nem tudod, mi vár Rád. A torkodban dobog a szíved, de már nem érdekel más, csak hogy bejuss, felfedezz és megismerj.
   
 

Az alkonnyal meg a vihar is megjött, menetrendszerűen…
     

Óbuda – 2010. június 18.