Évszakforduló - ősz búcsúztató

Az első hónak mindig az a varázsa – ha elég korán jön –, hogy a maradék őszi színekkel vegyülő fehér foltok utánozhatatlan hangulatot kölcsönöznek a tájnak. Fecóval kirongyoltunk a Pilisbe az éjszakai hóesés örömére, ám ebből jobbára elázás (kívülről!), autó kiásás és biztonsági emberrel való eszmecsere lett. Mindez azért, mert miután beláttuk, hogy  a Szurdokban nem fogunk fényképezni, Dömörkapura ruccantunk át. Amire ott eléggé összefagytunk, és Szentendre felé vettük a haza irányt, az izbégi lőtérnél ki is sütött a nap. A kerítésen kívülről meg elég lehangoló volt a komplex látvány. Hujjogtunk, hallóztunk, hogy engedélyt kérjünk bentről fotózni, de csak egy lámpa őrködött az üresnek ható terep felett. Bezzeg, amint bementünk – lesz, ami lesz alapon – kisvártatva meg is jelent egy hatósági egyed és szelíden ki is tessékelt minket. Nagyon nem bántuk, addigra megvolt, ami lehetett. Amíg az adatainkat rögzítette a tőlem kapott jegyzetfüzet lapra azon elmélkedtem, hogy mekkorát is változott a világ. 25 évvel ezelőtt ezt nem úsztuk volna meg ennyiből. Igaz, akkor meg sem próbáltam volna a behatolást...
Fecónak a felső képet, a jóindulatú biztonsági szakembernek a helyette őrködő lámpát ajánlom!

Egy reggel, három pillanat

Joruba cipőjében járok. Elmúlt az október, alig bejegyzéssel. Csak fotózni volt időm. Jegyezgetni nem nagyon (még feldolgozni sem). Restellem is magam az “önkéntes száműzetés” miatt blogjaim látogatói előtt. A baráti ígéret és az áldozat Molochnak azonban elvonta az energiáimat innen. Bár időközben játékból beszálltam az 50 mm-es objektívvel fotózást trendelők közé, de az tényleg csak alkalmankénti 5 perc. Ezt és a zenei blogot azonban komolyan veszem, nem szeretem az elkapkodást, inkább maradjak csendben.

Most szusszanhatok egy percre, és visszajelentkezésül egy varázslatos zebegényi hajnal és reggel három pillanatával üzenem: megvagyok, de lehet, hogy ez a hónap is csendben telik a részemről…

Újra kint!

Már reggel akartam menni. Olyan mehetnékem volt, hogy félháromkor már kukorékoltam. Aztán a Faháznál az időre várva az eső jött meg. Nekem meg a kedvetlenségem. Mérgemben kimentem dolgozni, hogy aztán meg besüssön a derű a szobámba. Hamar össze is csaptam, amit kellett.
Sipirc haza ebédeni, aztán nyomás ki a reggelre tervezett helyszínre! Gyors telefon egy Kedves Ismerősnek, nincs-e kedve andalogni ebben az ajándékidőben. Ő is annak tekintette.

Tavasz az őszben, több síkon. Beszélgettünk komolytalan és kissé komolyabb dolgokról. Fotózgattam is, szinte különös is volt. Az idén alig tettem ezt magamnak. Nem nagy vaszisztdaszok, csak egy szokatlanul szép novemberi nap fényemlékei.

Jól jött egy kicsit megmozgatni berozsdált exponáló gömbcsuklóimat. Jól esett "csakúgy" andalogni egy olyan ember mellett, aki mellett sok minden jól esik. Kicsit talán világot is váltottunk, de csak egy egész picit...