Regőczi Lalus: Az égig érő erdő

Aki néha erre téved az biztosan észrevette már, hogy mennyire szeretem a meséket és az olvasmányaim jelentős részét is hol a gyerekeknek, hol pedig a felnőtteknek! szóló mesés történetek teszik ki. Az utóbbi kategóriába tartozik Regőczi Lalus meseregénye is, ami azoknak a felnőtteknek szól, akik elfelejtették, hogy milyen csodálatos és legfőképp mennyire megnyugtató érzéssel töltheti el az embert az erdő csendje, az ott lakó apró élőlények motoszkálásának halk zaja. Azoknak, aki szeretnének egy kicsit kilépni a mindennapok verklijéből és egy olyan könyvvel kikapcsolódni, amely megnyugtatja a fáradt idegeket. Aztán következő lépésként, már jöhet a gondolkodás és egy kis önismeret. Mert a könyv erre ösztönöz bennünket..

A történet egy családról szól, akik egy erdő melletti tanyán élnek. A szülők két gyermeket nevelnek, egy fiút és egy lányt. A fiú Tirmi, az erdő szerelmese, ismer minden egyes fát és az erdő összes lakóját. Kishúgának Majtának, aki még csak négy és fél éves, pedig „akkora szíve van, hogy az egész világ békésen elférne benne”. De ez a mese nem csak róluk szól. A tündérek nagy bajt éreznek a világban. Úgy érzik, hogy az emberek az idő múlásával elfelejtik a lélek szerepét, sőt tagadni kezdik annak létezését. Ezért a tündérek királynője úgy dönt, hogy leszületik az emberek közé és megpróbál segíteni rajtuk.

Ahányszor a kezembe vettem a könyvet, mindig a mamáméknál töltött nyarak jutottak az eszembe, és bár Ők nem egy erdőben, de még csak nem is egy tanyán éltek, mégis szép számmal voltak náluk tyúkok, libák, nyulak és malacok. Az ott töltött nyarak voltak gyermekorom legszebb és egyben a legtermészetközelibb élményei. Abban az időben még nem játszott ennyire központi szerepet életünkben a tévé, mint manapság. Egész nap kint voltunk az udvaron, tettünk - vettünk a ház körül, etettük az állatokat, lekvárt főztünk, borsót pucoltunk…... Amikor a könyvben, ahhoz a részhez értem, ahol az eső szépségéről ír a szerző, rögtön elkezdtem bőszen bólogatni, hogy azt én is nagyon szerettem gyerekkoromban, sőt még most is szeretem. Élvezettel néztem - még anno - a kiskonyha előtt a kezdetben még csak tócsában, majd később már a „tengerben” bugyborékoló kövér esőcseppeket, miközben alig vártam, hogy vízre tegyem a gondosan összehajtogatott papírcsónakjainkat.:)) Istenem, hogy szerettem én azokat a napokat. Ezek az emlékek a legértékesebb kincseim egyike.

Rengeteg olyan értékes gondolat és érzés fogalmazódik meg a könyvben, amiket én is nap, mint nap érzek és átélek, de ez idáig valahogy mégsem tudtam szavakba önteni és talán ezáltal nem is tudtam hova tenni őket, mihez kezdeni velük. De hogy nevén is nevezzem a gyereket, írók néhány példát.

Az író azt írja, hogy félelmeink több fejű sárkányként lakozik bennünk. Az én bensőmben lakozó sárkány sem épp hétfejű........inkább megszámolni sem merem.:)  A félelmeinkkel való szembesülés nem könnyű feladat, hát még az azoktól való szabadulás. De mégis van valami, ami a segítségünkre lehet mindebben. 

Aztán arról is ír, hogy a bennünk élő gyermeket soha ne tagadjuk meg, bármi történik is velünk az élet során. Milyen igaza van! De ami a legjobban megmaradt bennem, és ami a legmélyebben érintett az az volt, hogy soha ne keverjük össze az együttérzést a sajnálattal, mert „míg a sajnálattal rombolást végzünk mind magunkban, mind pedig a világban, addig az együttérzés lényünk legmélyéből hozza fel a legmelegebb szeretetet, amely aztán kiáramlik a világba. A sajnálattal bírálunk, míg az együttérzéssel elfogadunk, s szeretünk.”

Hát kérem, ilyen szép gondolatokat lehet olvasni ebben a könyvben.

A regényt lassan kellett olvasnom, mert annyi gyönyörű és értékes gondolat volt benne, hogy azokat emésztenem kellett. Olvasás közben ki tudtam lépni a saját világomból és ott találtam magam az erdőben, és a gyermekkoromban. Éreztem a fák illatát, hallottam az erdő zaját, a patak csobogását, az eső kopogását....... Megnyugodtam. 

Értékelés: 4/5

Kiadó: Music & More Hungary Kft
Oldalszám: 272
A könyv oldala: www.egigeroerdo.hu

Tovább olvasom...

Boldizsár Ildikó - Szegedi Katalin: Királylány születik

Már nagyon rég ácsingóztam ez után a könyv után, mert annyi szépet és jót olvastam róla, hogy úgy gondoltam, hogy irtó nagy hiba lenne kihagyni. Utólag meg már teljesen bizonyos is vagyok mindebben.

A könyv gyönyörű, varázslatos, csodálatos, és színpompás …….nem tudom a gyönyörűt mondtam már?

„Amikor a Földön világra jön egy kislány, összegyűlnek odafönn az égi királylányok, hogy áldást mondjanak az újszülöttre.  ….…..s így volt ez akkor is, amikor te születtél.”

Ezeknél a soroknál a kislányom megkérdezte, hogy „ez nálam volt anya, ez rólam szól?” és én mosolyogva mondtam neki, hogy igen és közben azon izgultam, hogy nehogy félrevezessem Őt ezzel a válasszal, nehogy kiderüljön, hogy nem is róla szól a történet, hanem egy másik kislányról, mert ugye a mese végét még nem ismertem. De a könyv nem okozott csalódást, mert valóban az én drága kislányomról volt szó benne, aki valóban királylánynak született. És, bár Ő ezt mindig is hangoztatta nekem, valahogy ez idáig mindezt mégsem vettem kellően komolyan. :)

Nagyon tetszett a mese, ahogy Boldizsár Ildikó és Szegedi Katalin megszólítják a gyermeket, ahogy mesélnek neki, de legfőképp az, hogy róla mesélnek. Tapasztalatom szerint minden csöppség hihetetlen mennyiségű beszámolót képes meghallgatni a születése körülményeiről és a kisbaba koráról. Nálunk legalábbis így van. Hát még ha ezekben a történetben helyet kapnak a királylányok is, és nem is egy, hanem rögtön kilenc…..az meg már számukra maga a gyönyörűség.

Az én kislányom elhitte, hogy róla szólt a mese, és hogy a királylányok az Ő ágya körül álltak kisbaba korában, hogy elmondják neki a jókívánságaikat. Én is elhittem. És mintha úgy rémlene, hogy harminc valahánnyal évvel ezelőtt az én ágyamnál is ugyan így álltak és ugyan ezeket mondták el nekem is....... amit köszönök. És azt is, hogy újra eszembe juttatták!

Nem tudom szó nélkül hagyni Szegedi Katalin képeit, amik fantasztikusak, itt egy csipke, ott egy toll, amott meg egy rózsabogár….hihetetlenül részlet gazdag, amikben napestig lehet gyönyörködni.

Kiadó: Naphegy

Oldalszám:  32

Tovább olvasom...

Georgette Heyer: Különös özvegység

Nagy bajban vagyok, hogy hogy is kezdjem eme bejegyzésem, mert szívem szerint első mondatnak rögtön azt írnám, hogy imádom Heyer könyveit. De ugye ha ezzel kezdeném, akkor mindez olybá tűnne, mintha  ajtóstól rontanék a házba, azt pedig nem szeretném, ezért megpróbálom inkább előröl kezdeni ….

Heyer nevével először a Francia négyes, majd a Frederica című regényei kapcsán találkoztam, amik könnyed, humoros, kicsit romantikus történetek voltak, némi Austenes beütéssel, és amik mi tagadás, rögtön elnyerték őszinte tetszésemet és felkeltették az írónő további művei iránti érdeklődésemet. Heyer történetei a "Regency" korában játszódnak  -  ugyan úgy, mint Jane Austen regényeié  is - ami 1811-1820 közötti időszak az Egyesült Királyságban. Heyer az egyik legismertebb és legjobb történelmi regényíró, több mai történelmi szerelmes regényt író írónő példaképe (Julia Quinn). Műveire legfőképp az elegáns szellemesség és a főhős fedhetetlen bátorsága a jellemző. Az ebben a korban játszódó történetekre jellemző a hős és a hősnő között lévő társadalmi különbség,  nem véletlenek az érdekházasságok, a félreértések és a rejtélyek sem, valamint gyakran olvashatunk bennük valamilyen társadalmi tevékenységről vagy szórakozásról (gondolok itt például színház vagy opera látogatásra, sétakocsikázásra, vizitálásokra….) Az említetteken kívül a "regency romance" műfaj számomra mégis legkedveltebb jellemzője, hogy a szereplők egyes cselekedeteit és véleményük kinyilvánítását igen komoly illemszabályok és társadalmi elvárások, etikettek korlátozzák, amitől a párbeszédek és az egyes szituációk bájosan visszafogottá és igen humorossá válnak. Hát tömören és röviden ezek miatt szeretem én ezt a műfajt, élén Heyer könyveivel.

Na de visszatérve a regényhez, a történet nagyon izgalmasan kezdődik, Elinor egy félreértés miatt, nem a megfelelő helyre érkezik, hogy betöltse az egyik újságban meghirdetett nevelőnői állást, hanem Lord Carlyon birtokán köt ki, aki épp feleséget keres rossz hírű unokaöccsének. Hosszas rábeszélés után Elinor beadja a derekát és feleségül megy a Lord unokaöccséhez, aki másnap reggelre, ugyan sokak örömére, de mégis csak sajnálatos módon meghal. Na és akkor innentől kezdődnek a bonyodalmak……

A könyvet próbáltam lassan olvasni, hogy minél tovább tartson és csakis, de csakis nyugodt körülmények között vettem a kezembe, hogy minden szavát és betűjét száz százalékosan ki tudjam élvezni……. és ezzel a hozzáállásommal  szerintem mindent elárultam.:)

Igaz, hogy ebben a történetben nagyobb hangsúlyt kapott a rejtély és annak megoldása, mint a romantika, de ez egy cseppet sem zavart, sőt most már a harmadik Heyer könyvem után elmondhatom, hogy az írónő regényeiben a lehelet finom, szinte észrevétlen romantika mellett, inkább a cselekmény és a párbeszédek humora az ami igazán magával ragad. A regény valamennyi szereplőjét nagyon megszerettem, - és lehet, hogy páran megköveznek érte - de a történet negatív figurája is a szívemhez nőt, oly annyira, hogy talán ő volt a legszórakoztatóbb karakter a számomra.

Összességében úgy gondolom, hogy  Heyer regényei nem azoknak a romantikus lelkeknek való, akik lépten nyomon arról szeretnének olvasni, hogy a főhős, hogyan próbálja szerelmével ostromolni a hősnőt, melyből kifolyólag a regény cselekménye csak másodlagos. Mert kérem Heyernél mindez fordítva történik, a hős csak az utolsó fejezetben, de gyakran előfordult már az is, hogy csak az utolsó két lapon teszi nyilvánvalóvá gyengéd érzelmeit szíve hölgyének. Úgyhogy az erősen romantika függők valószínűleg csalódni fognak, vontatottnak és túl fárasztónak találhatják a történetet, de  higgyétek el, hogy mindezek ellenére mégis megéri elolvasni, Austen rajongóknak pedig kifejezetten kötelező.

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: The Reluctant Wídow

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 340

Tovább olvasom...

Domokos Gábor: Reklámország peremén

Hogyha már túl vagy a főiskolai vagy az egyetemi éveiden - vagy ha még csak most taposod azokat - és szeretnél egy kicsit nosztalgiázni vagy csak jókat nevetni, akkor szerintem semmiképp se foszd meg magad Domokos Gábor könyve által nyújtotta élménytől, mert az valóban egy élmény volt. Azonban!, (és ez most fontos), ha érzékeny vagy az obszcén szavakra és idegesítenek azok a fiatalok, akiknek nincs életcéljuk, hanem a csajok, buli, fanta szlogen által sugallt életforma megrögzött elkötelezettjei, akkor inkább jobb ha mégis kihagyod.

A könyvet egy nagyon kedves barátnőm ajánlására kezdtem el olvasni, aki azt írta róla idézem:  „…. egy kissé trágár és laza a stílusa……  a trágárságtól félek, hogy zavarni fog….. ” ezúton üzenem, hogy egyáltalán nem zavart, sőt őszintén mondom, nagyon jól szórakoztam rajta.:)

A könyv önéletrajzi ihletésű egy huszon-valahány éves fiatalember felnőtté válásáról, na jó inkább csak az ez irányú próbálkozásairól szól. Főhősünk reklámszlogeneket  gyárt, miközben a felsőoktatásban is folyamatosan próbálja megállni a helyét, többé kevésbé sikeresen, ami nem csak számomra, de saját maga számára is érthetetlen. Irigylésre méltó baráti körrel rendelkezik, rengeteget iszik, dohányzik, nőzik, szórakozik, olyan igazi link csávó, ami miatt ugyan néha megszólal  a lelkiismerete, de hamar túlteszi magát rajta. Természetesen komoly események is történnek az életében (halál eset, a nagy Ő megjelenése), amit véleményem szerint a fent említett életforma miatt egyáltalán nem vesz komolyan. 

A könyv olyan, mintha cenzúrázatlanul olvashatnánk a főhős gondolatait és élményeit 1-1 kalandos éjszakájáról a léhaságáról és az alkalmi kapcsolatairól, még akkor is ha épp nem pontosan emlékszik mindenre illetve mindenkire. Persze voltak részek, ahol az írónak a női nemre vonatkozó néhány dehonesztáló megjegyzéstől elkezdett kicsit viszketni a tenyerem, de úgy voltam vele, hogy fiatalság, bolondság…….!

Mivel a könyv önéletrajzi elemeket tartalmaz, így feltételezem, hogy a benne olvasottak nagy valószínűséggel meg is történetek….. és ha ez így van, akkor csak remélni tudom, hogy mostanára talán már benőtt a kedves Gábor feje lágya és ezt nem csak az őt körülvevő emberek, de a társadalom érdekében is mondom.

Ami érdekes és egyben zavaró volt, hogy egyes szám második személyben íródott a könyv. Bevallom ilyennel még nem találkoztam. (Ha valaki igen legyen kedves írja már meg, hogy melyik könyv az, csupán csak kíváncsiságból). Meg aztán a végével sem voltam maradéktalanul megelégedve, olyan volt, mintha elvágták volna…. a történet egyszer csak megszakadt. Egyértelmű, hogy folytatásért kiált a, mivel fogalmam sincs, hogy mi történt Nikivel, főhősünk felesége lett végül is, vagy nem? És mi történet a barátjával? Életben marad vagy meghalt????

Kedvenc részeim egyike a "bébisintérkedéséről" szóló rész volt.

„Délre kellett értük menned. A nővéred azt mondta, hogy fél hétre megpróbál hazaérni, de lehet, hogy késni fog egy kicsit, mire te flegmán azt hazudtad, hogy semmi gond, ellesztek ti, mint a befőtt. És tényleg. Majdnem egy fél órán át teljesen rendben mentek a dolgok. Matchbox, társasjáték, mesekönyv…, aztán egyszer csak meghallottad, hogy a kisebbik kiabál a budi felöl. Hogy „kész vagyok”. Kíváncsian bandukoltál a helyszínre, azon tűnődve, hogy ez a tény vajon mennyiben érint téged. A kiskrapek ott állt letolt gatyával, előrehajolva, mondhatni várakozó álláspontban, és mivel egyértelműen a seggével nézett feléd, lassan derengeni kezdett, hogy miről is szól ez a történet. Ám mivel eddigi bébisintérkedéseid alkalmával nem kellett szembenézned hasonló problémával (rejtély, hogyan úsztad meg), úgy érezted, hogy lélekben még nem vagy teljesen felkészülve a kívánt műveletre. Várj egy percet, kérted hát nem éppen kellemes illatot árasztó unokaöcsédet és kábán a bárszekrény felé vetted az irányt, hogy egy tripla whisky segítségével megpróbálj némi bátorságot önteni magadba. Aztán összeszorítottad a fogad, és kitörölted életed első idegen valagát….”

A könyv tele van iróniával, cinizmussal és egy nagy adag spontán humorral. Nekem nagyon tetszett és rengeteget nevettem rajta. Valószínű, hogy csak azért, mert voltak részek, ahol teljesen azonosulni tudtam a főszereplő néhány problémájával, gondolok itt az elvégzendő feladatok prioritási sorrendjének betartásában adódó nehézségeire: tanulás vagy tévénézés, tanulás vagy bulizás, tanulás vagy alvás….. minden esetben az utóbbi valóban sokkal kellemesebb időtöltés.

Értékelés: 4/5

Kiadó: Cor Leonis

Oldalszám: 184

Ár: 1990.-

Tovább olvasom...

Catherine Ryan Hyde: Számíthatsz rám!

Hogy őszinte legyek meglepett a könyv, nem erre számítottam. Úgy gondoltam, hogy egy nagyon szirupos és túlontúl érzelmes történettel találom, majd   szemben magam, ami azért ……....... tévedés ne essék, nagyon is érzelmes és szívszorító volt, de mindezt olyan formában és stílusban tárta az író az olvasó elé, hogy az egy cseppet sem feküdte meg az ember gyomrát.

A tíz éves Grace egy bérházban él drogfüggő édesanyjával, Los Angeles egy lerobbant környékén. Aki lakott már bérházban az tudja, hogy nincs bérház kíváncsi szomszédok nélkül.:) Nos, itt sincs másképp, Gracnek is vannak igen érdekes, mint később kiderül érzelmileg kicsit defektes labilis szomszédjai. Minden lakónak megvan a maga fóbiája. Billy például már 12 éve nem hagyta el a lakását, Rayleent a gyerekkorában ért sérelmei miatt, nehezen tud kapcsolatot létesíteni azokkal a férfiakkal, akik közelednének hozzá, Felipet egy szerelmi csalódás taglózza le, és ott van még Mrs. Hinman, egy idős hölgy, aki attól fél, hogy nem tudja majd magát ellátni, ha esetleg tovább romlik az állapota.

Grace, korát meghazudtoló határozottsággal és céltudatossággal rendelkezik. Felismeri azt, hogy segítségre van szüksége ahhoz, hogy a drogfüggő édesanyját felrázza kábultságából és tudatosítsa benne, hogy ez így nem mehet tovább, mert különben elveszítik egymást. És itt jönnek a képbe a kedves szomszédok. Grace úgy gondolja, hogyha egész nap a lakásuk előtt üldögél a folyosón, akkor biztosan felkelti majd valamelyik lakó érdeklődését és ha ez már megtörtént, akkor segítséget is tud kérni tőlük….és ez így is történt.

Kezdetben nem nagyon szimpatizáltam egyik szereplővel sem. Gracenel a túlzott magabiztossága volt az oka, míg Billynél….. hát igen. Őt túl szánalmasnak éreztem. Mert ugye mit gondol az ember egy olyan szomszédról, aki egész nap otthon van, hallgatózik és az ajtó résén át kukucskál állandóan. De aztán a történet előrehaladtával a könyv szereplőivel szemben támasztott fenntartásaim  úgy párologtak el fokozatosan, mint felhők az égen. Grace lelkesedése és a szívfájdító szeretetéhsége engem is ugyan úgy magával ragadt, mint a ház összes lakóját, és a Billy iránt érzett szánalmam is egyre inkább szimpátiává alakult át. Grace és a ház lakói szépen fokozatosan kezdik megismerni, és megszeretni egymást. A kislány váratlanul robban be mindegyikük életébe, és ami érdekes, de legfőképp nem megszokott, hogy ezt egyikük sem bánja. Talán azért, mert mindenki érezte, - de később már biztosan tudták is - hogy ez az ismeretség és összefogás gazdagabbá és színesebbé teszi mindegyiküket életét. 

Nagyon tetszett a közösségi szellem és, hogy a négy felnőtt egy családként segítette Gracet, holott minden gond nélkül elutasíthatták volna a kislánnyal járó kötelezettségeket. 

Bevallom,  izgultam tervük sikeréért, ugyanakkor azzal nyugtatgattam magam, hogyha ebben a történetben megtörténhet az ami a mai világban szinte már hihetetlen, - hogy az emberek őszintén segítenek egymáson és gondolkodás nélkül kiállnak egymás mellett - akkor miért ne lehetne a könyv vége is a valóságtól elrugaszkodott.

A cselekmény színhelye szinte végig a lépcsőházra és Billy lakására korlátozódott. Kicsit már klausztrofóbiás érzésem is volt ezzel kapcsolatban, ahogy magam elé képzeltem mindezt, de pont ebből kifolyólag például minden gond nélkül el tudom képzelni, hogy a könyvből egy színházi előadás készüljön.

A könyv nagyon tetszett, a vége felé többször is elérzékenyültem. Szerintem ez egy gyönyörű történet az emberi jóságról, az önzetlenségről, és az együttérzésről, hogy igenis törődnünk kell egymással, hiszen nem ettől vagyunk emberek?    

A borítók (hazai és külföldi) egyaránt nagyon szépek, bár nem értem, hogy a miénkre miért egy balettal kapcsolatos kép került?....... nem esik szó balettról a könyvben, ettől eltekintve nagyon szép:)

Az íróval olvasható egy interjú a kiadó honlapján itt

Kiadó: Pioneer Books

Eredeti cím: Don't Let Me Go

Fordította: Hollósy Éva

Oldalszám: 360

Tovább olvasom...

Könyvek, amiket várok #6

Azt hinné az ember, hogy az ünnepek során annyi jobbnál jobb és szebbnél szebb könyvvel halmoztak el  szeretteim, hogy szegény szerencsétlen olvasni vágyó énemnek, egy ideig majd elmegy a kedve az újabb zsákmányok felkutatásától, de nem, ez tévedés. :D Igaz, ami igaz..... több évre való könyvvel el vagyok látva, úgyhogy egy ideig nem kell félnem attól, hogy nem lesz olvasni valóm, de mégis akad pár olyan könyv, ami bár nem a közel jövőben (ami nálam egy-két hetet jelent) jelenik meg, hanem jóval később ...... de mégis, már most felkeltették az érdeklődésemet. Jó anyám mindig azt mondta; hogy próbáljam a dolgok jó oldalát nézni, mert akkor nagy baj már nem érhet és valóban.... hátha a megjelenésig eltelt idő alatt nem fog regenerálódni a pocok szindrómám.:) Ki tudja még azt...... a pénztárcámról nem is beszélve.

Aminek a legjobban örülök az Brenda Joyce Halálos sorozatának a 6. része, bár még az előzővel is el vagyok maradva, de ha ismét a dolgok előnyös oldalát nézem, akkor ez még jól is jöhet,  így legalább közvetlen egymás után olvashatom őket.

Brenda Joyce: Halálos illúzió

New York, 1902.

Vőlegénye, Calder Hart aggodalma ellenére, Francesca Cahill nem tud hátat fordítani annak a fenyegetésnek, amely a szomszédságukat rettegésben tartja. Egy őrült megtámad három nőt, de míg az első két áldozat túléli a támadást, a harmadik meghal, emelve a tétet. Az összes áldozat szegény, de gyönyörű ír nő, és Francesca attól fél, hogy Maggie Kennedy és Gwen O’Neil, két barátnője lehet a következő áldozat....
Várható megjelenés: 2012 július

Aztán van itt még egy könyv, amit már olyan rég kinéztem magamnak és aminek a borítóját is már olyan régóta ismerem, de a megjelenésével kapcsolatban ezidáig nem tudtam semmit. Most  már azt is tudom.

Jean-Christian Petitfils: Méregkeverők
1679-ben XIV. Lajos uralkodásának fénykorában kitör minden idők legnagyobb gyilkossági ügye, a Méreg-ügy. Egyetlen mozdulattal felszínre kerül a díszlet rettenetes fonákja: szomszédgyilkosságok, varázslások, démoni összeesküvések, fekete misék, rituális gyilkosságok.
Várható megjelenés: 2012. április 17.

Erre a könyvre pedig  egy fórumon nézelődve figyeltem fel, szerintem nagyon izgalmasnak és kalandosnak tűnik, erre is kíváncsi vagyok.

Christopher Golden: Uncharted – A negyedik labirintus
Az ókori világban élt egy mítosz egy királyról, egy kincsről és egy pokoli labirintusról. E pokol kapuja most ismét feltárul.
Nathan Drake hivatásos kincsvadászt és vakmerő kalandort New Yorkba hívja az az ember, aki mindent megtanított neki a „műtárgybegyüjtő-bizniszről”. ...
Várható megjelenés: 2012. 02.15.

Tovább olvasom...

Nalini Singh · Ilona Andrews · Sharon Shinn · Meljean Brooks: A sötétség angyalai

Ambivalens érzéseim vannak a novellás kötetekkel kapcsolatban, szeretem is őket, meg nem is, tetszenek is, meg nem is, olvasnám is őket, meg nem is. Igazából úgy tekintek rájuk, mint egy szépen tálalt előételre, úgy látszik, hogy még mindig hatással van rám Aimee Bender könyve, amit ha az ember megkóstol és jó esetben ízlik is neki, akkor meghozza a kedvét a folytatáshoz, rossz esetben pedig rághatja az asztal sarkát (jelen esetben a könyvét) kínjában, hogy ne mááár..... miért csak 100 oldalon keresztül olvashatjuk ezt a hihetetlen jó történetet…… ez pazarlás….... és igen, kérek még belőle többet, de gyorsan. Nos, ebben a kötetben csak egy novelláról mondhatom el mindezt, az pedig Ilona Andrews: Alfák: A kezdet című műve volt. De vegyük inkább sorban őket.

Nalini Singh: Angyal és farkas

A történet lényegében egy rejtély megoldásáról, egy gyilkos felkutatásáról szól, aki Nima, - egy nagyhatalmú angyal - életére akart törni. Noel, a szellemileg és fizikailag megkínzott vámpír, azzal a céllal kerül Nima udvarába, hogy segítségére legyen a tettes felkutatásában. A két főszereplő szerintem sokaknak ismerős lehet már Singh egy korábbi sorozatból az Angyal vadászból. 

Igazából ez a sztori nem kápráztatott el annyira, mint ahogy azt vártam tőle. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a szerzőnek az Angyal vadász sorozatában kitalált világa sem nyerte el még anno a tetszésemet, ellenben másik sorozatával, ami sokkal szimpatikusabb volt számomra (Egy világ – két faj – állandó küzdelem). A történet túl egyszerű, már már unalmas. Éreztem a törekvést a szerzőnél arra, hogy a karaktereket érdekessé és izgalmassá tegye az olvasó számára, de érzésem szerint nem sok sikerrel járt. Az erős hatalommal bíró Nima és a közelmúltban rengeteg szenvedésen átesett Noel karaktere szerintem nem volt meggyőző, ismerve Noel múltját és Nima hatalmának hírét; még hiteles sem. A közöttük való kapcsolat pedig nem szikrázott úgy, ahogy az kellett volna…..ahogy azt Nalini Singhtől megszoktam.

Értékelése: 5/3

Ilona Andrews: Alfák: A kezdet

Ez egy betegesen sötét és erőszakos történet volt, de ennek ellenére – komolyan mondom, hogy magamon is csodálkozom –  mégis nagyon élveztem. Karina és a lánya véletlenül belecsöppen egy, az emberfeletti lények küzdelmétől megosztott világba, csupán azért, mert rossz helyen voltak rossz időben. Karina halálosan megsebesül és választania kell; meghal vagy tovább él az über alfahím szabályai szerint. Karina annak érdekében, hogy a lánya biztonságban legyen hajlandó az alfahím rabszolgája lenni, akinek nem csak rá, de a vérére is szüksége van a túléléshez. A szerző által elénk tárt világkép elég bonyolult, de érthető és igen egyedi. Az összes karakter elnyerte a tetszésemet főleg a „jó fiúk” a maguk nyers stílusával és a szinte már betegesen erőszakos jellemvonásaikkal. Olvasás közben azért féltem attól, hogy nehogy Karina megerőszakolásáról vagy ne adj' isten a kislánya bántalmazásáról kelljen majd olvasnom, de ilyen messzire azért nem ment el az író..... meg kell mondjam, hogy vékony jégen táncolt. Szerintem ez a novella volt az összes közül az, ami alkalmas lenne egy könyv megírására, amire én biztosan vevő is lennék.

Értékelés: 5/5

Sharon Hinn: Éji dal

Ebben a sztoriban egy bizalomra épülő szerelmi kapcsolat kialakulását ismerhetjük meg, ami egy fiatal, a múltja elöl rejtőzködő lány és egy, a vaksága miatt reményvesztett angyal között alakult ki. Érzésem szerint talán ez a történet volt az összes közül a legszórakoztatóbb és a legromantikusabb. Tetszettek a szereplők, a hősnő Moriah habitusa, ami kellően merész, vidám és gyakorlatias volt ahhoz, hogy egy morcos, csüggedt és befelé forduló vak angyalt kihozzon a sodrából és ezzel felrázza Őt a nyomorúságából. A történet egyetlen hibájának csupán a túl idilli befejezést tudnám felhozni, de ennek ellenére szívesen olvasnék az írótól több ehhez hasonló könyvet is. 

Értékelés: 5/4

Meljean Brook: Mennybemenetel

Marc egy őrző, aki állandó küzdelemben van a körzetében garázdálkodó démonok ellen. Amikor Radha az exbarátnője a férfi segítségére siet, mindkettőjükből feltörnek a régmúlt emlékei, napvilágra kerülnek a sérelmek, amik természetesen megbocsátást nyernek mindkét fél részéről. Miközben a két szerelmes tisztázza az egymás közötti kapcsolatát természetesen démon vadászat is folyik…….bevallom nem sok izgalommal. Voltak részek, ahol a halandó agyammal egyszerűen nem tudtam követni? megérteni a hősök saját érzelmeikről szőtt gondolatmenetét. A történet számomra túl unalmas volt.

Értékelés: 5/2.5

Összességében elmondhatom, hogy megfelelően teljesítette a könyv a feladatát; kikapcsolt és szórakoztatott, és szerintem azok, akik nálam jobban szeretik az angyalos történeteket azoknak biztos jobban is fog tetszeni, mint nekem. 

Kiadó: Egmont

Eredeti cím: Angels of Darkness

Fordította: Barta Tamás, Bottka Sándor Mátyás

Oldalszám: 414

Tovább olvasom...

Boldog szü-li-na-pot....

A blogom épp ma lett egy éves!

Amikor egy évvel ezelőtt belevetettem magam a blogírásba és annak nemkívánatos hozadékába, a blogspotos felület megismerésébe és a html szerkesztés rejtelmeibe, akkor még magam sem gondoltam volna, hogy ez a lelkesedés és töretlen igyekezett ilyen sokáig fennmarad majd. Persze Pöfivonat most valami fránya vírust tüsszögött szét az éterben - ami az olvasási és írási kényszerért felelős agysejteket támadja - és amiből hozzám is került néhány, de ettől eltekintve, elég jól érzem magam a bőrömben, bár mostanság inkább csak olvasgatnék, minthogy csak olvassak és írjak. Nem is gondoltam volna anno, hogy ennyire könyv, moly és könyvesblog függő tudok majd lenni, melyet főleg azoknak a kedves olvasóknak, molyocskáknak és bloggerináknak köszönhetek, akikkel az internet bonyolult útvesztőiben ismerkedtem meg ez idő alatt, és akiknek a vállán – ha netán eltört az a fránya mécses – kisírhattam magam.

Úgy terveztem, hogy nem fogok elérzékenyülni ezen szülinapi poszt írása közben, de ez a kis piszok úgy a szívemhez nőtt, hogy szinte már meg sem lennék nélküle. Persze és szerencsére van életem rajta kívül is….de még milyen!!!, két kicsi gyerekkel és egy állandóan korgó hasú férjjel, bezzeg ha a Hufnáger Pistihez mentem volna feleségül ! …..de szerintem vele is ugyan ilyen küzdelem lenne az élet. Na, de visszatérve a könyvekre, ez az olvasási és írási kényszer, valamint a blogom megszületése, épp a legjobb időben érkezett ahhoz, hogy bele ne süppedjek, és maga alá ne gyűrjön a háztartás és a gyereknevelés. Kétségbeesetten küzdöttem és küzdök még ma is az ellen, hogy a gyermekekkel töltött hosszú idő hatása ne érződjön a gondolkodásomon, a szókincsemen és a nyelvhasználatomon, de valahogy ez a fránya bugyutaság mégis utat tört magának. Mindezt, mi sem bizonyítja jobban, mint az első bejegyzéseim, melyeket visszaolvasva hihetetlen egyszerűnek, darabosnak, és siralmasan laposnak érzek, de ellenállók az ujjaimban bujkáló bizsergető késztetésnek, miszerint az egészet átírjam úgy ahogy van……….. Nem, nem teszem. Na, de most már aztán tényleg befejezem ezt a melodrámát, mert visszaolvasva már én is kissé dagályosnak érzem ezt az érzelmi ömlengést, nem szoktam én ilyet csinálni a nagyközönség előtt.

Szóval a teljesség igénye nélkül szabadon kategorizáltam néhány  tavaly olvasott könyvet. Íme!

Az év legnagyobb meglepetése ez a három könyv volt számomra, nem gondoltam volna, hogy ennyire elnyerik majd a tetszésemet.....

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis

Rose Termain: Színarany

Noelle Harrison: A házasságtörő

Az év csalódásai:

Kathleen E. Woodiwiss: Örökké

Alan Hollinghurst: A szépség vonala

Kathleen E. Woodiwiss-ról, annyi szépet és jót hallottam, hogy már rég el akartam olvasni az egyik művét. Lehet, hogy nem a legjobbal kezdtem….ki tudja, mindenesetre ez a könyv egy nagy csalódás volt. A szépség vonaláról is annyi szépet és jót olvastam, de mindezek ellenére úgy érzem, hogy nem én voltam a célközönség.

A legszebb borító:  Mindörökké Norma

A legrondább borító: Mr. Bridgerton csábítása, Rossz kor (Hát ezek valami fertelmes rondák)

A legjobb sorozat, amit ebben az évben fedeztem fel magamnak: az Brenda Joyce: Halálos sorozata

A legrosszabb sorozat pedig Elizabeth Candler: Akit egy angyal megcsókolt

Az év legrosszabb könyve, ami annyira, de annyira rossz volt, hogy bejegyzés sem született róla......mert  sajnáltam rá az időt az Douglas Coupland: Barátnő kómában

Az olvasmányaim kiválasztása terén egy dolog van, amit rettentően sajnálok, az pedig az, hogy szégyentelenül kevés szépirodalmat olvasok. Az idén változtatni szeretnék ezen. 

És mivel egy szülinap nem is szülinap, szülinapi torta nélkül (hmmm ebbe a mondatba tényleg sikerült háromszor beletuszkolnom a szülinap szót.......amit Rézangyaltól tanultam:)), így minden olvasóm fogadja szeretettel a poszt elején kitett egy szelet süteményt..... biztos vagyok benne, hogy mindenkinek fog jutni belőle.

Tovább olvasom...

Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

A könyv nem pont azt az érzést váltotta ki belőlem, amit vártam, de ennek ellenére mégsem okozott csalódást, mert amikor tudatosodott bennem, hogy ez nem az a vidám, humoros és bájos történet lesz, amire számítottam, akkor fokozatosan ráhangolódtam a regényre, felvettem a ritmusát és átéreztem a hangulatát.  Hogy mire számítottam? Hogy a könyv elolvasása után mázsaszámra tuszkolom, majd magamba a jobbnál jobb és szebbnél szebb tortákat és süteményeket, ízlelgetve azokat, hogy vajon valóban kiérződik e belőlük az, hogy milyen hangulatban süthette a cukrász? De ettől az élménytől a könyv végére egyértelműen elment a kedvem.

Amikor a családdal nagy ritkán elmegyünk egy étterembe ebédelni vagy vacsorázni, akkor én általában olyanokat érzek ki az ételből egy húsleves esetében, mint például, hogy a lé enyhén sós, a répa túlfőtt a hús pedig mócsingos... volt olyan tiramisu aminél azt éreztem, hogy vizezett kávéval eláztatott ízetlen babapiskótából, nagy mennyiségű epervelőből és mascarpone helyett növényi főzőtejszínből készült. Bizony. Ezek nem épp a legfinomabb ételek voltak, amiket eddig ettem életemben, de még mindig jobb helyzetben vagyok, mint  Rose, aki valami egészen mást érez ki az ételekből.

A könyv egy öntudatos 9 éves kislányról, Roseról szól, aki Los Angelesben él a kedves, de az életével elégedetlen anyjával, a szimpatikus és szelíd ügyvéd apjával és a nála 5 évvel idősebb bátyjával, aki kissé melankolikus és magányos, de a tudományok terén egy fél zseni. A családot egy nagymama is kiegészíti még, aki nem él velük, de rendszeresen bizarr csomagokat küld a család számára, melyben a saját életének darabjait pakolgatja rendszeresen… repedt salátás tálat, asztalokat, székeket. Rose 9 évesen fedezi fel rejtett képességét, miszerint az ételek megízlelésével megismeri az emberek legmélyebb érzelmeit és titkait. Ezt az adottságát az évek során egyre jobban próbálja finomítani és megpróbál ezzel együtt élni is, ami egy gyermek számára igen nehéz és megterhelő, hiszen gondoljunk csak bele... Rosenak minden étkezés egy érzelmi zuhany, ami lehet hideg vagy meleg, - de legtöbbször inkább hideg - aminek hatására más szemszögből is kezdi látni a világot.

A regényben nemcsak egy kislány életét követhetjük nyomon tizen- vagy huszonéves koráig, hanem a kapcsolatait is a családja összes tagjával, melyben a különleges képessége révén a szeretteik által elkészített ételeken keresztül érzi a fájdalmukat, örömüket, és így a családjában zajló érzelmi zűrzavart.

Számomra érthetetlen, hogy miért nem előbb kezdte kihasználni Rose a tehetségét, hiszen ezzel a képességgel lehetett volna egy rendkívül híres és nagy tapasztalattal rendelkező ételkritikus is. Bár jobban végig gondolva, a képességében ő nem a lehetőséget, hanem sokkal inkább a szerencsétlenséget látta és mivel nem tudott ellene mit tenni, kénytelen volt elfogadni annak létezését.

A könyv túlnyomó részt nagyon nyugtalanító és lehangoló volt. Amikor a történet elején kezdtük megismerni Rose tehetségét, én végig úgy gondoltam, hogy ez az ismerkedés majd valami nagy dolognak lesz a felvezetője és csak úgy a 200. oldalnál jöttem rá arra, hogy nem, nem erről van szó, és hogy itt nem lesz semmiféle katarzis, meg össznépi családi boldogság, ez csak egy furcsa történet, amit az író erős érzelmi töltettel látott el. Az író Rose képességein keresztül az emberi szív legmélyét próbálja megvizsgálni és elénk tárni. Igazság szerint mindezt én csak a végén ismertem fel... nem láttam a fától ez erdőt.

Összességében élveztem a könyvet, a karaktereket, az ételekben megrejlő érzelmek leírását, az író gyönyörű metaforáit, az érzékekre vonatkozó részletek gazdag megjelenítését, de legfőképp a történet végét. Örültem, hogy Rose végre megtalálta a helyét, és ha nem is egy száz százalékosan magabiztos, de egy elég határozott és céltudatos nővé cseperedett.

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: The Particular Sadness of Lemon Cake
Fordította: Komló Zoltán
Oldalszám: 296

Tovább olvasom...