2024. június 26., szerda

Ruston

Úgy látszik mostanában kisvárosokban járok. Kőszeg után az osztrák Rustban volt részem néhány napon belül már nem először. Közel van Sopronhoz, megéri átruccanni, egyet sétálni, hatalmas bécsi szeletet enni, kávézni. A szép, virágokkal, növényekel teli udvarok nézegetésekor gólyakelepelést, déli harangszót, magyar, német hangokat is hallani. 
Csak pár órát töltöttünk ott, köszöntem a magyar pincéreknek, figyeltem mit beszélnek szintén magyarul a szakácsok, mikor elmentem az étterem konyhája mellett. Sok magyar dolgozik ott, szinte otthon éreztem magam. 
Béke és nyugalom költözött belém ottlétemkor, és hazahoztam magammal ezt az érzést.






2024. június 25., kedd

800 év

M. osztrák szülőfaluja 800 éves lett. Pénteken, szombaton és vasárnap egy ünnepségsorozatot szerveztek, és mi ott voltunk. Kőszegen szálltunk meg, mert 12 percnyire van a városka Oberloisdorftól, ami régen Felsőlászló volt, és Magyarországhoz tartozott. Kőszegen van a határátkelő is, és mi ki-bejárkáltunk a két ország között akár naponta többször is.
M-nek jó volt a szülőfalujában lenni, mert találkozott volt barátokkal, ismerősökkel, tudott velük beszélgetni. Sokszor hallottam, ahogy megszólították, kezet fogtak vele, és rögtön elkezdtek szót váltani a múltról és a jelenről. Szép volt látni a mosolygó arcokat, az összetartó közösséget és mindent, amit egy falu adhat. A vasárnapi misén az osztrák pap megemlítette Márai Sándort. Tőle idézett, és olyan jó volt nekem ezt hallani. Láttunk három filmet a faluról és egy festménykiállítást is. Láttam M. alsótagozatos osztálytermét.
Kőszegen is sétáltunk. Nyugodt, békés városka, sok becsületkasszával. Biztosan működik, különben nem tennék ki az emberek a portékájukat az utcára. Megkapják a pénzüket is bizonyára, és engem ez örömmel tölt el. Vannak becsületes emberek, és ez nagyon lelket melengető érzés tud lenni. Láttunk egy herendi kiállítást, megnéztük a felújított zsinagógát is. Nagyon szép volt mindkettő. M. is megemlítette, hogy milyen szép Kőszeg, szeret ott lenni, ahogy én is.







2024. június 19., szerda

Kisbaba

Hétvégén babáztam. Vasárnap elhozták a 3 hetes kisfiút látogatóba. Már utazik, szeret emberek között lenni. Tömegközlekedési eszközön is vitték, persze megcsodálták, hogy milyen picike és aranyos. Mosolyog, ásítozik, nyöszörög... Teszi, amit kell: eszik, alszik. Megsimogattam a kis lábacskáját, kezecskéjét, a fejét. Olyan jó volt látni. Szopott, utána álomba merült, finoman emelkedett  a kis mellkasa. Jó helyre került, a szülei imádják, ő pedig kiegyensúlyozottsággal válaszol.
Jó dolog, ha egy ilyen pici van a környezetemben. Kapom rendszeresen a képeket is róla, de nem merek feltenni ide belőlük mást, csak a kis lábát, mert nem beszéltem meg a szülőkkel, hogy lehet-e. 
Itt a kánikula, reggel kiszellőztetek, utána a redőnyöket lehúzom, és a kellemes félhomályban elvagyok. Még nem melegedett át nagyon a lakás, és ez így jó egyelőre. Majd elmúlik ez is, mint annyi más. Sok dolgot kibírtunk, ezt is túléljük.

2024. június 11., kedd

Emlékek idézése

Mosok, vasalok, pihenek, és visszaemlékszem a horvátországi útra. 

Emlékszem Krk szigeten a déli pihenőjét töltő cicára, a Macedóniából jött kedves, mosolygós, beszédes pincérre, aki szívesen váltott szót velem. Omisaljban szinte minden ház előtt lévő kis árnyas, zöld kertekre, és a mindenhol tiszta Adria vízére. Látom magam előtt, és érzem az ízét a Rijekában kapott almás süteménynek, és örömmel vettem, hogy minden kávéhoz egy nagy pohár, friss vizet kaptunk. Zadarban különösen sok volt az erős pálmafa, és jó volt hallani a pincérnőtől, hogy hogyan  kell kiejteni helyesen a viszontlátásra szót horvátul. A napernyők még ugyan csukva, de már sokan napoztak, és néhányan fürödtek a tengerben. Crikvenicában magyarul köszönt a pincér, és a kávét egy kedves "tessék" szóval tette le elém. Hogy honnan tudta, hogy így kell, nem tudom, pedig nem szólaltam meg magyarul.

Sokszor arra gondolok, hogy nem kellene fényképezni, de aztán mikor hazajövök, és később is a már lassan összemosódó, törezedett emlékek kitisztítására jó nézegetni a fotókat, és minden a helyére kerül. Mit hol láttam, mire lehet emlékezni.








2024. június 8., szombat

Horvátországban

Kilenc napot Horvátországban töltöttünk. Tegnap jöttünk haza, most a mosógépnek sok feladata van, és én közben pihenek is, mert elfáradtam. Minden út fáradtsággal jár, de mint mindig most is megérte elutazni.

Szép ország Horvátország, a tengerparton voltunk. Nem fürdős, napozós volt az ottlétunk, hanem utazgatós. Minden nap máshová mentünk, Rijekához és Krk-szigethez közel volt a szállásunk, ami tiszta és kényelmes volt. A környékbeli helyeket jártuk be. A víz hihetetlenül tiszta, az idő jó volt, sokat sütött a nap, mikor egyszer zápor volt egy fagyizóban ültünk, fedett helyen éppen. Lassan kezdődik a főszezon, máris sok a turista, de mi még megúsztuk a nagy tömeget és a hőséget. Igyekeztem a kis horvát nyelvtudásomat használni, amikor csak tudtam. Mindig felkészülök az utakra, köszönök, megköszönök...az adott nyelven. Láttam, hogy ők is örültek, hogy valaki  a saját nyelvükön szól hozzájuk, még akkor is, ha nem sokat.

Kicsit hanyagoltam  a blogom, itthon sem voltam, igyekszem gyakrabban írni. 

M. fiatalabbik fiánál megszületett a baba május 22-én, voltunk babanézőben, és megyünk is még, sőt, ők is jönnek. A kisfiú útrakel, és meglátogat bennünket. Nagyon aranyos a pici, eszik, alszik, mozgolódik, ahogy egy ilyen kicsinél lenni szokott. Ölbe vettem, hihetetlenül jó érzés volt.






zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu