Kezdés

Ültem még szerdán a tanévkezdő értekezletünkre utazva a buszon, mely még reggel nem volt tele diákokkal, és volt helye az esőcseppeket csurgató esernyőknek is, tehát nem rögtön a térdemre folyt csíkban a víz. 
A három megállónyi úton nem terveztem el automatikusan semmit a tanévre csak úgy önmagamnak, úgyis egyik nap és feladat adja majd a másikat. Más úgyis tervez (de hogyan?), terveztet helyettünk, hogy aztán a napi helyzetek felülírják az egészet.
Már szilveszterkor, újévkor sem tervezek, kezdeni bármikor lehet, ha mi magunk is megértünk rá, a helyzet, a lehetőségek is, és amúgy sem a naptári napok tesznek a alkalmassá a teljesítésükre sem.
Várom az őszt, gyerekkoromban az iskolát is képes voltam várni( a nyarat is meg lehet unni), és legalább addig ki is tartott az érzés, míg a könyvek új, friss-keserű nyomdaillatát lehetett érezni, a tolltartómban is rend volt  a kihegyezett ceruzákkal, és a borítók sem koptak meg bolyhosra, majd szakadtra a széleken. 
Aztán átvették a hétköznapok a maguk rutinját sikerrel vagy anélkül. Most is így lesz. Ennyit már ennyi idősen tudok, és ez megnyugtató.
Semmibe nem rángathassanak bele, aminek nincs értelme, legyen munkám, és hagyják a magam módján is végezni.
Ennyi!

Napló

Nem tudom, hogy lesz úgy a kék-fehér csíkos füzet naplómból kívánatos napló, de alakul, és olyanokat is beleírok, hogy munkából hazajövet mostam, és az ágyneműt kiteregettem az erkélyre, de este már lusta voltam beszedni, és azzal az indokkal hagytam kinn a kissé párás, csípős nem szárító időben, hogy majd reggel úgyis süti a Nap(?). 
Lehet, hogy van tanulsága, hogy a kényelmességet, nevezzük inkább lustaságnak, meg lehet magyarázni.Tulajdonképpen máris kezdem megszeretni a spirálfüzetem a kezdő napi szürke macskás versidézettel, és a tanévkezdő értekezletünkkel kapcsolatos egy-két gondolatommal. Meg hogy ropog a tartóm, jó lesz nem bólogatni!:-))) Nem attól fájt eddig sem!:-)
Írtam bele egy mondat erejéig egy aktuális politikai eseményt is. Nagyon "sokoldalú" napló lesz ez, már látom.:-)

Vers

Zsille Gábor: Lányok

A lányok, akiket szeretek,

elalvás előtt Dvořákot hallgatnak

és hosszú hálóingben kuporognak az ágyon,

gyertyafény mellett. Kollégiumi szobájuk ajtaján

rajzok és cédulák lógnak, a hűtőben

mindig tartanak házibort, a tükörre

filccel felírják: „Jó reggelt, napot és éjszakát!”,

és aludttejből is főznek túrógombócot.

Ha átölelem őket, népdalokat dúdolnak,

a piacra együtt, kosárral karjukon mennek,

és szívesen járnak mezítláb. A lányok,

akiket szeretek, sohasem festik a hajukat,

szoknyájuk hosszan lobog a szélben,

erdők fényképeit rakják a plafonra

és a vázába napraforgót állítanak.

Ha nyár elején hazautaznak,

a képeket másokra testálják,

falevél-csokrokat tűznek a falra,

öngyújtót hagynak az asztalon, ceruzákat és sót,

és üres szekrényük polcán a takarítónő

az almás püspökkenyér receptjét leli.

Kérdés: Van még ilyen, vagy már a múlté? Létezett egyáltalán?

Kis hírek

M. újra útnak indult, rendelt egy mostanság divatos  önmagát felépítő sátrat ( Quechua). Nem érkezett meg időben, így  azt várta 2 napig, hogy indulhasson. Közben azon morfondírozott, és youtube-os filmeket nézett róla, hogy lehet összehajtogatni, mert az élet ugye nem egyszerű. A sátor szinte kipattanva önmagát építi, de összehajtani  már kézzel és aggyal kell, többféle variáció is van rá. Sokan feladják, és szétszakítva eldobják. Most azt várjuk, hogy neki hogy válik be.
Én elkezdtem a tanévet, esőben indultam ma reggel, de valahogy így volt jó. Jobb mint napsütésben kezdeni, de meg sem tudom magyarázni az okát.
Kaptunk is információkat, nem is, lesz is változás, nem is. Mint a Mátyás királyos mesében az okos lány az új tanév hoz is, nem is. Figyelve a híradásokat nem is vártunk mást, de ezt legalább meg is kaptuk.
Bementem 2 írószerboltba, vettem hibajavítót, mert ismerem magam, és füzeteket is( egy kék-fehér csíkos és egy búzavirágos), melyekbe tényleg írok valamit, ami egy-egy napból arra méltó lesz. Egy egészen kicsi, félarasznyi spirálfüzetet is beszereztem, ami elfér a retikülben, és mindig kéznél van, ha jön a gondolat. 
Ma reggel kinézve az utcára ezt találtam a hangulathoz illőnek, be is írom a mai napra, mert nekem tetszik az ilyen mélabús leírás. Hozzá kell tennem, hogy nem is érzem annak. :-) Aki szereti az ilyen időjárást, annak kifejezetten szép!

"...szürke a föld, a lég, a járdára
szitáló ködpermet,
szürke a macska is,
ki puhán oson a vizes háztetőn…"

( Jószay Magdolna: Szürke vers - részlet))

Tegnap Anyu szülinapján nálam voltunk( vasárnap előszülinap volt), és képeket is nézegettünk, kis fekete-fehéreket-szürkéket valahonnan a múltból.

A szépség titka

A természet szerencsére nem tudja önmagát cicomázni, mint néha a határt nem ismerő emberek. A természet a szépségét nem tudja szándékosan túldíszíteni, amivel elronthatja a önmagát, a természetest. 
Próbáltuk meghatározni a szépség lényegét itt (blogok) is, máshol is. 
Ez az idézet azok között foglal helyet számomra, melyet nem egyszer olvastam át, és minden olvasással mélyebbre látok benne, míg eljutok oda, ahol már annyira természetes, magától értetődő, tiszta, hogy látom a lényegét. Nagyon bölcs emberek tudnak így fogalmazni:

„A szép emberek azt hiszik, hogy természetes bájukat kötelességük még emelni s "magukat kiszépíteni", nyilván valami engedelmesség folytán önmaguk örvendetes helyzete iránt, s a kapott adományoknak teljesítve evvel szolgálatot, amibe bizonyos vallásos érzés is keveredik, s ők ekként is fogják föl - míg a csúfak magukcicomázása annál szomorúbb és komikusabb hatású. Azonkívül a szépség sohasem tökéletes, és éppen ezért hiúságra sarkall, mert ami az önmagában adott ideálból hiányzik, azt kötelességének érzi pótolni; ez viszont ismét tévedés, hiszen a szépség titka tulajdonképpen a tökéletlennek e varázserejében rejlik.”

Thomas Mann: József és testvérei - részlet

 

A szürke vízen...

Mészöly Dezső: Ősz a strandon

A pőre fák alatt az elhagyott

nagy pingpongasztal nedvesen ragyog.

Az elhajított naptejes doboz

fehérén barna hangyaraj toroz.

Üres büfén leszaggatott plakát.

A szürke vízen borzadás fut át.

Széljárta part homokja elfelejti

a domború leánytestek nyomát,

s a jéghideg kabin rozsdás szegén

egy életúnt kis trikó lóg, szegény.

Ismétlődések

 „ …óh,

áldassál, Uram, amiért

a mulandó örömök 

s harcok hétköznapjai után 

megteremtetted az ünnepet…”

( Szabó Lőrinc: Ünnep-részlet)

                            

Leírtam egy  kommentben, hogy nem félek az ismétlődésektől, sőt, szükségem van rájuk. Az évszakok ismétlődése is kell, az ünnepeké is, azok megfigyelése, rögzítése szintén. Jelen legyen a megszokottban az új, a megnyugtató visszatérő ismerősbe ágyazott szinte alig figyelemfelkeltő eltérés. 
Anyu szülinapjának megünneplését 2 nappal előrehoztuk, illetve majd a napján is ünnepelünk egy kicsit. Kettesben, mint már sok éve változatlanul.
Az ünneplés talán túlzás, az együttléten van a hangsúly. 
A sült csirke a petrezselymes krumplival nálam elkészült, volt krémes is és jégkrém, egyik sem teljesíthetetlen kívánság anyai részről az ünnepi menühöz. Ennél "nagyszabásúbb" soha nem volt a kérés.
Anyu persze mindig emlegeti, hogy jó lenne étterembe menni, de aztán mikor elkezdeném szervezni, akkor meghátrál, és visszafogottságában maradni akar az ismerős otthoninál. Ő mindig szűk határok között szeretett mozogni ünnepeken, hétköznapokon is. A változatlanságot is szinte szó szerint érti.
Szürke, esős, 17 fokos délutánunk volt, előkerült így egy-két mécses is. Óráról-órára nyújtottuk egészen estig a közösen megélt időt, mert miért is indulna el bárki esőben akár esernyővel is, ha a 4 fal között csendes ünnepben is lehet része. 
Mert ilyenkor inkább egyetértünk, mint máskor, egyébként is egyre többször tesszük, de témafüggő is az egyetértés természetesen. Viszont a béke is az ünnep része, nem rontjuk el. 
Ez már egy külön bejegyzés is lehetne.

Közeledünk...

"...csakis a Balatonnál lehet olyan egyértelműen tetten érni az ősz beköszöntét. Megfigyeléseim szerint ez évről évre augusztus huszonegyedikén következik be, késő délelőtt. Az ember sétál a Petőfi utcán, éppen a sarki közértből jön, felnéz az égre, és teljes bizonyossággal megérzi a pillanatot, amikor a napfény egy árnyalattal sápadtabbra vált. Még mindig ragyog, de már nem ugyanaz, mint tegnap: mintha erőtlenebb lenne, kissé félszegebb. Már nem perzsel, csak simogat, csak bélel. Az égbolt kifogástalanul kék, a bárányfelhők a szokásosak - de megjelent a határtalan szomorúság, az elmúlás csöndje..."

Zsille Gábor

... nemcsak a Balatonnál! Egyébként pedig van valami ebben az egészen pontosan meghatározott dátumban.
Kerestem már a közelgő ősz jeleit. Augusztus 20. után nem is reménytelen a próbálkozás, de még inkább a várakozásé ez az időszak.Talán az elmúlás csöndje egy nyáron nyüzsgő tó mellett jobban észrevehető, nagyobb a kontraszt.
Nekem az ősz és a tél öröm, de ezt már máskor is leírtam.
Csendesebb, visszafogottabb valóban már sok minden, várom a kissé megtört színeket, a csípősebb hajnalokat, az ablak becsukogatós, füstszagú alkonyokat. 
Nem muszáj velem egyetérteni az ősz és a tél szeretetét illetően. Lényeg, hogy legyen évszakunk( többes szám is lehet), melyben úgy igazán otthon vagyunk.

Augusztus 20.

Szeretném elérni, hogy mindenféle felesleges sallangtól megfosszam az ünnepeket. Aztán mégis ott kötök ki, hogy bár egy fehér gyertyával és esetleg egy fenyőággal szeretném ünnepelni például a karácsonyt - feltöltve a lényegével-, hogy aztán végül mégis jobban csillogjon, mint szeretném. 

Bár egyre jobb vagyok a feleslegek lefaragásából. 

Mégis kell a fény, a dekoráció, sokszor éppen mások miatt is, mert a fény valahogy összetart, ahogy a hagyományos látványok, események megszokása is. Nem vagyok híve az újításoknak ezeken a napokon.

Augusztus 20-án végigjártuk a programokat nappal, és zárásként este végignéztük a tüzijátékot. 
Elhessegettem magamtól a mellettem elhangzó 2000 éves, Néró által megfogalmazott, azóta is élő "Cirkuszt és kenyeret!"  sokszor igaz, de akár cinikussá is tehető, fanyalgó mondatot. Elvégre senki nem vonszolt oda senkit a bámészkodásra, és aki ott van, élvezze.

Néztem tehát  a gyorsan felfutó, kibomló, majd eltűnő esti csillogást, és közben örömöt éreztem, ahogy végig egész nap.

Vettünk kenyeret is, hosszan válogattunk a szemünkkel, míg végül ráböktünk a kiválasztottra, hogy aztán megfelezzük.

Nevetős örömöm abból is állt, hogy M. már használja néha a magyart. 

Így aztán előfordul, hogy "savas-mentes" ásványvizet kér, és a pincérnő kérdő tekintetét figyelve végül segítek, pedig híve vagyok az önállósodásának, ha szituációs idegennyelvi gyakorlatokra kerül sor !:-) 

Búcsú

Egy falusi búcsúba sok minden belefér. Sok ember, pattogós fúvószene, a bátrak és táncolni szeretők táncoltak is ( nem én!), templom fehér fala és árnyéka, kikiáltó szövegének humora és taps. 
Felköszöntöttük a 90 éves mamát is. A virágjába katicát is tűztem, mert egyszer úgy tetszett neki. Íme, a már nem fiatal gyerek!
Volt találkozás a srácokkal is, képek nézegetése, de most nem megsárgultaké, hanem friss nyaralós képeké laptopon.
Volt torta, sör a sörsátorban, (Hol máshol a búcsúban?), nekem most almalé jutott egy gyógyszer miatt, de az is jó volt ebben a melegben. Találkoztunk ismerősökkel, leültek hozzánk a padra. Volt egy óra séta délelőtt Kőszegen is, közben nézegettem a friss horzsolásom, de túlélem. :-)
Volt falusi porta udvara fecskefészek nézegetéssel is, meg csak úgy zöld fű, gyümölcs és virágok  a lakótelepi énemnek.
Még bizonyára más is volt, de majd úgyis később jutnak eszembe, de úgyis benn vannak az emlékeim között már. 
Majd előjönnek, ha eljön az idejük!

Beszámoló(féleség)

"..."Olcsó legyen a kenyér,

A gabona áros;..."

( Arany János: Alkalmi vers-részlet)

Most négynapos hétvégén lennék, ha egyébként sem lennék szüneten. Dupla szabadság, de jól jönne egyszer szimplán is, de most ez van: bőség és újra hőség( erkélyen 36 fok).
Tegnap nagy lendülettel intézkedtem, találkoztam anyusommal is, majd beültünk egy cukrászdába. Ha néha előfordulok ott, akkor az új bérlővel- aki egyben felszolgáló fiatalember is- szoktam beszélgetni az üzletről, legutóbb a karácsonyi családi töltött káposztájukról, és arról, hogy az előző bérlő, bizonyos Balázs nagyon jó helyről hozatott almás lepényt, és hogy neki is onnan kellene.Valahogy így egy beszélgetéssel olyan családiassá válik az ottlét.
Anyuval -bankban volt előtte-, kicsit politizáltunk is a süti mellett( nekünk sincs jobb dolgunk?), de rám szólt, hogy ne itt. Körülnéztem mi a baj, éppen az asztal mellett volt szerintem a riasztó készüléknek vagy valami zárnak a gombos izéje, de biztos, hogy nem poloska. Itt tartunk, tényleg itt tartunk? Mit tettek velünk?
Ünnep alatt lesz falusi búcsú látogatása, 90. szülinap ünneplése, augusztus 20-i programok, itthon is leszünk, és ahogy látom lesz napsütés és eső is. Vegyes, változatos időszak minden téren. Legalább lehet pakolni esőkabátot és pántos blúzt is, hogy aztán az egyik végül mégis felesleges legyen.
M. estefelé jön, hamarosan veszek kenyeret, úgyis írhatnám veszek az "ünnepeltből", elvégre az elkövetkező időszak róla is szól. 

Csak úgy vízről, színről, türelmetlenségről és leküzdéséről

Nem tudom hányszor kell még menni a gerincgyógyítómhoz, és közben útba ejteni  a Balatont legalább pár órára. Ez a közelség tényleg nagy előnye, pláne, ha belenyúlik majd a járkálás az őszbe vagy a télbe is. Nem igazán ismerem ezekben az évszakokban a tavat, de szeretném látni akkor is, ha minden elcsendesedik, és amikor:

"...A tóparton élénk

a szél, a túlpart fényei fogynak,

a hullámok korlátlan urak...." 

( Zsille Gábor: Utószezon - részlet)

Mikor először láttam Pécsen Csontváry Kosztka Tivadar: Római híd Mosztárban című festményét, akkor lecövekeltem előtte, és szinte csak a vizet néztem. Akkor elhatároztam, hogy elmegyek oda, és azóta is megyek... Érzékenyen is érintett mikor lerombolták.
A Balaton színe, ez a kékes-szürkés-zöld hasonló a Neretvához a festményen. Gondolom, más víz színéhez is, csak én most ezt a kettőt kapcsolom össze, míg írok, és jönnek a gondolatok.Valami motoszkált bennem ezzel kapcsolatban, ezt akartam elhozni ide a blogba is.

Még annyit, hogy a betegséggel kapcsolatban az ember mindig türelmetlen. Évtizedekig eltűr valamit, hagyja hogy romoljon, mikor van remény a gyógyulásra, akkor sürgetni akarja. Illetve akarnám, mert tudom, hogy ki kell várnom a végeredményt.
Olyan ez, mint a lassú, de biztos hízás után a gyors fogyás akarása.
Már ezen a tévhiten is túl vagyok, túl kellett lennem, ha nem akarok önmagam ellensége lenni.

Vasárnapi zsíros kenyér

Vasárnap délután lementünk a Balaton partjára fürdeni. 
Nem emlékszem mikor voltam utoljára benn a vízben, talán akkor, mikor a már nem élő barátnőmmel - aki balatonalmádi lány volt- reggeltől estig kinn voltunk a strandon, és csak vacsorázni mentünk vissza az anyukájáékhoz. Gyakran volt rántott ponty az elmaradhatatlan csopaki rizlinggel, mert a család azt szerette.
Vasárnap M-nal a szintén almádi strandolás ( mennyi emlék!) után lilahagymás zsíros kenyeret vettünk, és azt ettünk. Nem emlékezett rá, mikor evett utoljára zsíros kenyeret, én sem nagyon.
Közben megkerestük azt a bódét is, ahol csopaki rizlinget árulnak.
Aztán a vizes törölközőkkel a táskáinkban, leültünk egy faasztalhoz egy fapadra, és ettük a zsíros kenyeret a papírszalvétáról, ittunk hozzá bort a platánfák alatt. Erről persze a nemrég emlegetett Zsille Gábor is eszembe jutott.*
A deja vu érzés közben egyfolytában átjárt, és idézgettük a sok egymás nélkül töltött évek nem jelentős, de könnyen előhívható képeit. Ha számos ilyen év van, akkor sok a befelé fordulós hallgatással szaggatott kölcsönös mesélés is.
M.  végül egy elégedett nyögéssel az utolsó falat után azt mondta, hogy jobb volt, mint egy bécsi szelet!:-)

*"A legjobban, azt hiszem, a platánok kérgére

emlékszem, a szanaszét heverő lemezekre

szújáratokkal, hangyákkal, s hogy milyen könnyű volt

letörni őket a törzsről..."

( Zsille Gábor: Milyen könnyű volt)

Ajánló

Jó, hogy a gerincem jelenlegi gyógyítja Balaton közeli helyhez él, és így egy nappal korábban indulva egész kellemessé tehető az egész dolog.
Szeretem Zsille Gábor költőt. A neten mindig keresek tőle olvasnivalót, most ezt találtam, ami a Balatonnal is kapcsolatos, mással is, és közel áll hozzám azóta, ( a melankolikus pillanatokat, a könnyen múltba vesző részleteket is számon tartó, elmélázó lényemhez) ahogy az első versét elolvastam, már nem is emlékszem hol és mikor, de rácsodálkozó élmény volt.
A ide elhozott ( link!) legendáriuma végén olvasom még egy régi ház eladásával kapcsolatos prózába és versbe öntött gondolatokat is, melyek szintén nem ismeretlenek számomra sem.Mit jelent vajon a vevőnek az, ami számomra az élet fontos része volt.

„…Az utolsó hetekben mentettem a jogszerűen menthetőt, vonatozva cipeltem Budapestre a tárgyakat: konyhai felszerelést, ágyneműt, ruhákat, asztalkát. Végül elérkezett a búcsú előtti nap. Az utolsó éjjelt ébren töltöttem, ide-oda kapva, lázasan rendezkedve. Reggel nyolckor indult a vonatom, amelynek visszavonhatatlanul el kellett hurcolnia. Az első házban volt egy kartondoboznyi ruha: nagyanyám és anyám holmija. Azt azért mégsem hagynám hátra a vevőknek, hogy gépiesen begyűrjék a kukába. Hajnali hatkor a tűzrakó helyhez vittem a dobozt, el akartam égetni a tartalmát. De nagyanyám köntöse, az a vatelin bélésű otthonka nem akart meggyulladni. Még szaliciles alkohollal is lelocsoltam, és mégsem, csak füstölt, csak kormozódott, csak pöndörödött. Keserves erről beszélnem... Végül hátat fordítottam, végül elvitt a vonat.”  Zsille Gábor

Zsille Gábor: Az eladott ház

Emlékszel még, mondd, milyen is volt

a ház, a dédnagyanyánk építtette,

a morzsálódó falú, a kopottas,

kilencszázharmincvalahányból?

Felpattogzott, mohazöld spalettáin

a késő délelőtti fényre,

az ezüstösre, s hogy milyen édes volt

behúzódni az esőről, vagy

porcukorral a frissen szedett málna?

És milyen hűvös a veranda,

a linóleumpadlós, falán néhány

búcsúban vett vacakkal, dohos

dísszel, s egy pléhből öntött rémalakkal?

Féltél-e, mondd, tőle? Sötétben

zaklatott és reménytelen volt a ház.

Beléd pusztulok, sikoltozta,

mikor utolsó nap felmálházva

az állomás felé futottam.

Ez+az

Elmentem az egyik bankba, mert annyi mindet hallunk, és szerettem volna tudni, hogy jár jól az ember, ha nem veti fel a pénz, de mégsem akarja, hogy csökkenjen, amije van.
Jelentem, sehogy sem járunk nagyon jól, szinte kicsit sem. 
A kamatot szinte elviszi az adó meg a mindenféle, ha cihában tartom otthon az sem jó. 
A fizetésem odamegy, tehát egyszer minimum hozzá kell jutnom úgy, hogy nem ingyenes már felvétel sem.
Aztán eszembe jutott, a pénzről egy kis kapolcsi humor, az ottani "Trevi-kút", melynek annyi köze van a híres rómaihoz, hogy lehet bele aprópénzt dobálni. Ez esetben a művész számára!:-)

Megnéztem az idokep.hu-n, hogy mikor ér ide az időjárás-változás a kissé hűvösebb hőmérséklettel és az esővel. Állítólag késő este, inkább éjjel. 
Közeledik, mutatja a felhőkép, a radar is. Tartsunk még ki!
Saját jelentés: Eddig csak a szelét érezni, nem süt már a Nap sem, és 27.5 fok van jelenleg. Hurrá! 
Rájöttem, hogy a net helyett az erkélyemen figyelem az eseményeket, ott legalább ér egy kis fuvallat is dinnye evés közben.

Tetszik, végre! 21:30-as állapot! Küldöm keletre is!

Tanulság?

Thomas szakítás után van.

Az előzőt is megbeszéltem, megbeszéltük vele, igényelte is. Ott fő hibaként azt állapítottuk meg, hogy nem beszélték át a már felsejlő, jelentkező bajokat, csak Thomas közölte a szakítás óhaját. Most okulva  a múltkori esetből, és látva, hogy valami nincs rendben, kezdeményezte is a beszélgetéseket, de ez esetben Sophie nem akart mélyen belemenni, és ő közölte, hogy a kapcsolat nem fog menni. Szavakba öntéssel és anélkül sem megy.
1:1, így is fogalmazhatjuk.

Két ribizliszem között hallgattunk is, majd próbáltuk levonni a tanulságot, de csak annyit tudtunk végül megállapítani, hogy nincs két egyforma kapcsolat. 
Bár a tanulságokat át lehet vinni egyikből a másikba, de ez mégsem matematika vagy bizonyítottan működő szabály. 
Egyébként kellenek a szavak, vagy van amikor csak az érzés is elég? Ha legalább az egyiknek igénye van rá, akkor szerintem meg kell ejteni, mert ott marad az örök kérdés: Mi nem volt jó a másiknak?
Ahhh, örök kérdések!
Kérdésemre, hogy mi van ott legbelül, azt válaszolta, hogy össze van zavarodva.

Csatlakozva a hőségről merengés témához

A hőség előnye:
Az ágynemű szinte azonnal megszárad, este ugyanazt vissza is lehet húzni.
Az erkélyen száradó, lógó ágynemű előnyei:
Mögötte kellemes árnyék van, és a száradó anyag a hőérzetet is csökkenti.
Krepp ágynemű előnyei( kevés van belőle itthon):
Nem kell vasalni, mert most különösen nincs hozzá kedvem.
Kimentem az erkélyre, esőt lesni* tegnap éjjel. Villámlós, dörgős, levélsustorgós eső volt, annak minden előnyével: 

Éjjel jól aludtam, miután a leírt zajok elültek, mert lehűlt a levegő egy kicsit. Azóta visszamelegedett már minden.

Ez most megint így lesz ezen a héten, de úgyis tudjuk. Felesleges a harc ellene, elfogadva  a tényt kibírhatóvá kell tenni. Engem az egész "harcoljunk" téma nem érdekel. Pedig még a csapból is... Igaz is, csap!, azt most nagyon szeretem.
Egy kis blogos vagy a TV Híradót néző hőség elleni közösségi morgásban még benne vagyok, de ennyi az egész.
Beülök a száradó lepedő mögé kicsit olvasni, Thomas Mannt és egy norvég krimit felváltva. 
Miért tagadjam, ha mind a kettő én vagyok!:-D

"...Elkezdett esni, és esőt leső

Szemem alá pattant egy csepp eső..."*

Szép Ernő

Augusztus eleji szombat

"...a szilva sötétlik a hirtelen estben,

az illatok úsznak, a fák sutyorognak,

a tört cserepekre telepszik a gerle,

a pára a könyvlapot ívbe csavarja vagy

átvonalazza, az ízek, a régiek,

újra megérnek e lusta melegben..."

Zsille Gábor: Újra - részlet

M. öccsének programja volt, a közel 90 éves mamát ebben a hőségben egyedül hagyni különösen nem ajánlatos, így odamentünk vigyázni rá.
Odajöttek a srácok is, 56 km-t bicikliztek egy barátjuktól, hogy eljussanak a mama házához. Fiatalok, jól bírták, zuhanyozás után ebéd, majd előtte, alatta, utána beszélgetés.
Régen találkoztam velük, vártuk is már a fiúkkal, hogy együtt legyünk. Thomasszal jó étvággyal megkopasztottunk később egy ribizlibokrot, míg kölcsönösen szóval tartottuk egymást, Markus lemosta a biciklijét, miközben megtárgyaltuk, amit akartunk, aztán még folytattuk máshol. Mama közben lepihent, M. is bóbiskolt, majd olvasott, és neki is volt megbeszélnivalója a fiúkkal.Tulajdonképpen be nem állt a szánk.
Közben anyut hívtam, hogy vele is minden rendben van-e. 
Melege van, nem szereti, és vasárnap nálam ebédelünk. Itt is fáj neki, ott is, úgy érzem eléggé rossz hangulatban van, öntenem kell belé a lelket. 
Sokat kell beszélgetni vele is, ami tulajdonképpen abból áll, hogy meghallgatom őt, és közben kellő önfegyelemmel kezelem továbbra is különbözőségeinket. Ennek lényege, hogy a saját  egomat -az önbecsülésemet azért még éppen megtartva- háttérbe szorítom, és hagyom hogy az övé kiteljesedjen. Nem egy nagy ügy? :-)
Így egészen jó vasárnapot tudunk majd összehozni miután a szombatom már jól sikerült, mert nekem is töltekeznem kell, hogy továbbadjam türelemmel megáldott erőként azt a bizonyos éppen megszerzett "töltetéket"!

Nekem a tenger...

Fiatalkoromban a Balaton déli partját részesítettem előnyben, a sokszemélyes sátrakat nem volt más, az esti táboros koncerteket.
Gimis osztálytársaimmal ifjúsági táborban sátoroztunk( Balatonszemes), nagy sátrakban aludtunk, nappal az alig mélyülő vízben sok száz métert mentünk be majd ki, a hínárral, iszappal jól elvoltunk, és ha igaz a hír, hogy a bőr nem felejt, akkor van miért aggódni, annyiszor leégtem ( pedig néha volt már Fabulon naptej), de végül sötétbarnán jöttem haza.

Felnőtt korban inkább kirándulok a Balaton parton, tehát az északi part a szimpatikusabb, és ha csak a közelében vagyunk, akkor megállunk valahol, kimegyünk a mólóra legalább, megmorzsolgatom a még fellelhető levendulákat, hajókat nézegetek, palacsinta, lángos, hekk vagy halászlé az ebéd, majd folytatjuk az utat. Terveket szövök olykor, hogy megmásszuk a Gulácsot, de végül túl meredek, visszafordulunk!:-)
Ki nem lehet hagyni a tavat és környékét. 
Hazafelé  a gerincdoktoromtól az északi parton jöttünk, és Zánka, Badacsony volt a megállóhely. Nem lelki okok miatt, hanem a parkolóhely, az éhség, a szomjúság és egyéb, a sok ivást követő aktualitások következményeképpen éppen ott voltak időszerűek.
M. pedig végighallgatja a balatoni múltamat, hogy a már nem élő barátnőm Balatonalmádiban élt, és hány nyarat töltöttem ott is.
Ha Almádiba megyünk, az már lelki ok, Jutka emléke miatt nagyon is az, és egyre több emlék fűződik a tóhoz. 
Mind szép, úgy rakódnak egymásra, mint a kapolcsi ajtóra a festékrétegek. Az új szín alól kilátszik azzal harmóniában a régi.

A távollét alatt megélt pillanatok

  

Bementünk egy kiállításra Kapolcson. Legjobban a nyitott, az élet rétegeit egymással harmonizáló színekben láttató, sokat megélt ajtó tetszett. Számolgattam a festékrétegeket ( minimum 3), melyek egyben szép mintát is adtak. 

Az ott lévők nevetve mondták, hogy egy művészember is mondta már nekik, hogy onnan leginkább az ajtót vinné magával, melynek feladata "csak" a kiállított tárgyak őrzése volt, ha éppen nem volt nyitva.

Én még ekkora ( ménkű nagy, ez jutott eszembe) learatott búzatáblát nem láttam! Csak mentünk, mentünk hosszan, középen az út, kétoldalt a gurigákkal teli nagy szalmasárgaság valahol Nagyvázsony környékén (?). 

Mások is így gondolták a nagyságot illetően, ugyanis sok autó állt az út mellett leparkolva, bámult mindenki, és páran el is indultak befelé a látszólagos semmibe, néha eredménytelen guriga tologatással is próbálkozva. Persze, fényképeztek is, mert csak a szem nem elég még mindig a rögzítésre, vagy már nem? Kezünkhöz nőtt a gép.

M. mint sok heggyel, de sík vidékkel alig bíró országból jött ember megjegyezte: "Micsoda mezőgazdaság!" Onnan kezdve úgy néztem a büszkén földeket, mintha legalábbis én műveltem volna meg őket!:-D

Lehet szép egy napernyő fölé lógó pár levél átsejlő árnyéka is. Alatta pedig mi 2 pohár Heinekennel, hogy a folyadékveszteséggel távozott ásványi anyagokat is pótoljuk!:-)))