Stephanie Barron: Az udvarház rejtélye (Jane Austen nyomoz 1.)

Ismét egy régi könyv a könyvespolcomról, ami ki tudja mióta porosodott már ott. Emlékszem, annak idején ahogy megláttam a könyv alcímében Jane Austen nevét egyértelmű volt, hogy nem hagyhatom ki, már külsőre is totál elvarázsolt, és a fülszöveg alapján is igen érdekesnek találtam.

A könyv egy nagyon izgalmas felütéssel kezdődik, melyben a szerző abba az illúzióba ringatja az olvasóját, hogy egy olyan rég elveszett Austen kézirat szerkesztett formáját olvashatja majd hamarosan, melyet maga Austen írt, és ami ezidáig valahogy elkerülte az irodalmárok figyelmét. A kézirat napló formájában íródott és olyan rejtélyes esetek leírásait tartalmazza, melyeknek az írónő rövid élete során a részese lehetett, és amelyeket sikerült is megoldania. Mi pedig most épp egy ilyen esetet olvashatunk.

Hát nem bizsergetően izgalmas ez az egész? El tudjátok képzelni Jane Austent, mint nyomozónőt?

Bevallom, nekem is voltak kétségeim afelől, hogy miként sikerül majd Barronnak kedvenc írónőmet ebbe a szerepbe helyeznie - talán ezért is halogattam oly sokáig a könyv olvasását - de a hozzám hasonló kétkedőket gyorsan szeretném megnyugtatni; aggodalomra semmi ok, az írónőnek remekül sikerült megoldania ezt a feladatot.

A történet a 19. század elejének Angliájában játszódik egy vidéki birtokon, ahol Jane egy kedves barátnőjét, Isobelt látogatja meg, akinél lelki megnyugvást keres miután kikosarazta egyik kérőjét, ám nyugalom helyett inkább izgalomban lesz része, ugyanis épp egy szörnyű tragédia közepébe csöppen. Isobel férje – aki nem mellesleg jóval idősebb hitvesénél - egy fogadás után rosszul lesz és pár óra leforgása alatt rejtélyes körülmények között meghal. Természetesen nem sok időbe telik, míg a fiatal feleséget gyanúsítják a gyilkossággal, akinek a rossz nyelvek szerint viszonya van a volt férje unokaöccsével, Lord Fitzroy Payne-nel. Az pedig csak tovább ront a fiatal özvegy helyzetén, hogy az idő múlásával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ők ketten valóban vonzódnak egymáshoz. Ráadásul Fitzroy erősen eladósodott, mely helyzetet a nagybátyja halála rögtön megoldaná, hiszen ő örökölné a néhai earl összes vagyonát és rangját.
A gyanúsítottak sora azonban itt még közel sem ér végett. Itt vannak Fitzroy unokatestvérei, George és Tom Hearst, akik közül George papi karrierre pályázik, míg Tom délceg katonatiszt, aki nem veti meg a szerencsejátékot, és bizony ők is a jövőjükre nézve hatalmas előnyt tudnának kovácsolni a nagybátyjuk halálából. És nem szabad megfeledkeznünk Isobel rendkívül kellemetlen nagynénjéről és annak ugyancsak kellemetlen lányáról sem, akit az anyja Fitzroynak szánt, de ő annak unokatestvérére Tomra vetett szemet. És vajon milyen szerepe lehet ebben a játékban a rendkívül arrogáns és meglehetősen gyanús Lord Haroldnak, aki valamilyen üzleti üggyel zaklatja folyamatosan Isobelt?

Tudom tudom, hogy ez így egyszerre igen sok szereplő, akik között meglehetősen nehéz eligazodni nemhogy még fejben is tartani őket, de higgyétek el, hogy hamar bele lehet rázódni, és ha egyszer sikerül elkapni a fonalat, onnantól kezdve már nincs visszaút.

Jane Austen

A legelső dolog, amit megállapítottam magamban olvasás közben, hogy Barron nagyon jól ismeri Jane Austen életét és munkásságát, hiszen olyan szereplőket választott a regényében, akikhez hasonlókat már Austen is megálmodott egy-egy művében. Mindennek köszönhetően én roppant mód élveztem a könyv olvasását, a karakterek zseniálisak voltak és Janet - akit a való életben is egy nagyon intelligens és éles elméjű nőnek képzeltem el magamban, egy olyan teremtésnek, aki jó érzékkel tudta megfigyelni az embereket, azok természetét és reakcióit, melyből aztán megfelelő következtetéseket tudott levonni - abszolút hihetőnek éreztem ebben szerepben. Persze nem tagadom, voltak olyan megnyilvánulásai is melyeket az adott szituációban megkérdőjelezhetőnek tartottam, de számomra ezek olyan jelentéktelenek voltak, hogy kár is szót fecsérelni rájuk. Amit inkább ki szeretnék helyette emelni az az írónő könnyed és gördülékeny stílusa volt, ami irtó jól vissza tudta adni a kor hangulatát, és mindezt úgy, hogy egyáltalán nem éreztem modorosnak, vagy erőltetettnek.

Úgyhogy részemről nagyon elégedett vagyok a könyvvel, egy kellőképp izgalmas és fordulatos detektívregényhez volt szerencsém, melyben nehéz volt megjósolni a tettes kilétét, mivel minden szereplőnek megvolt  a maga indítéka, hogy megölje Scargrave urát. Hamis nyomok, sok izgalom, rengeteg vér, feszült hangulat és elhallgatott dolgok tarkították a történetet, mely mellett a szerzőnek a regency hangulatot is sikerült megőriznie, és a gyakori lábjegyzetekkel pedig útba igazítania az olvasót a kor szokásaival és Austen életével kapcsolatos kérdésekben... egyszóval nagyszerű volt.

A könyv eredetileg 1996-ban jelent meg és azóta a  sorozat már a 13. résznél tart. Nem semmi.

Kiadó: I.P.C.
Eredeti cím: Jane and the Unpleasantness at Scargrave Manor
Sorozat: Jane Austen Mysteries
Fordította: Fazekas Eszter
Oldalszám: 394

Tovább olvasom...

Könyvek, amiket várok

Hamarosan itt a Könyvfesztivál, melyre az idén sajnos nem tudok elmenni, fáj is miatta a szívem nagyon. Olyan jó lett volna lófrálni a standok között és közben végignézni az új megjelenéseket, belelapozni és megsimizni őket… mondjuk magamat ismerve biztos nem vettem volna semmit, mert az interneten való vásárlás még mindig jobban megéri, mintha ott a helyszínen költeném a pénzt - bár az utóbbinak kétség kívül megvan a maga varázsa.

Na de a lényegre térve, ez a bejegyzés igazából egy kívánós poszt lenne, melyben friss megjelenésekről lenne szó, úgyhogy nem is tépem tovább a szám, íme azok a könyvek, amelyekre mostanság nagyon vágyom és melyek közül kettőt már elő is rendeltem.

Naomi Novik: Rengeteg
Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.
Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.
Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.

Előrendelve! Ha minden igaz, akkor holnap már a kezemben is lesz.

Rita Mae Brown: Bárcsak itt lennél

A fülledt hangulatú virginiai kisváros, Crozet olyan, mint egy nagy család. Mindenki mindenkiről mindent tud. Legalábbis eddig ezt hitték. Csakhogy mindenkinek megvannak a maga titkai. És van valaki, aki ölni is hajlandó ezért a titokért. 

Hátborzongató gyilkosság kavarja fel az állóvizet. Egy forró nyári reggelen a városka egyik köztiszteletben álló polgárának szétroncsolt tetemét a saját betonkeverőjében találják meg. A szörnyű gyilkosságok ezzel nem érnek véget. Nyilvánvaló, hogy az elkövető helyi lakos. Valaki, akivel együtt golfoznak, teniszeznek, és akiben eddig maradéktalanul megbíztak. Többé senki nem bízhat meg senkiben… 

A település pletyka központja a postahivatal. A harmincas éveiben járó Mary Minor Haristeen, becenevén Harry, a kisváros történetének legfiatalabb postamesternője. Harry, aki épp válófélben van, egyedül él a cicájával (Mrs. Murphy) és a kutyájával (Tee Tucker). Rossz szokása, hogy elolvassa a mások képeslapjait. Így jön rá, hogy a tettes a gyilkosság elkövetése előtt „figyelmeztetést” küld leendő áldozatának. A minden lében kanál Harry a gyilkos nyomába ered. Mrs. Murphy és Tucker is nyomok után szaglászik, hogy megvédje szeretett gazdiját. Harry nem is sejti, hogy házi kedvencei mindig egy lépéssel előtte járnak. A kis állatok hiába próbálják meg figyelmeztetni, nem érti. Így aztán saját magát is halálos veszélybe sodorja…

Előrendelve! Megjelenés várható időpontja: 2016. május 20.
  

Jessica Knoll: Szerencse lánya 
A huszonéves TifAni FaNelli a kiváltságosok életét éli. Egy körülrajongott női magazin megbecsült munkatársa, aki a drága ékszerek és márkás ruhaköltemények mellé még egy sármos és jó pedigréjű vőlegénnyel is rendelkezik. Mindazt elérte, ami másoknak csak álom.
DE A TÖKÉLETESSÉG LÁTSZATA VALÓJÁBAN ÁLCA!
Ani múltja kimondhatatlan titkot rejt. Tizennégy évvel ezelőtt a Bradley középiskolában borzalmas dolgok történtek. Meggyalázták, meghurcolták, kinevették. A kis Ani aznap megsemmisült. Az erős TifAni lépett a helyébe, aki mindent meg akar kapni az élettől…
A szerencse forgandó; a bűnösökből is lehet áldozat. A bosszú lehetősége TifAnié; vajon leveszi az álarcot, vagy örökre bezárja magát a múlt börtönébe?
Megjelenés várható időpontja: 2016. május 13.

Isabel Allende: Maya naplója
Maya Vidal tizenkilenc éves lány, nem válogatós, de alkalom híján nincs szerelme. Egyesült Államok-beli útlevele van, de jelenleg menekült a világ déli csücskében lévő szigeten, valahol Chile közelében. Azért kapta a Maya nevet, mert Nini, a nagyanyja rajong Indiáért, és a szüleinek nem jutott eszükbe más név, pedig kilenc hónapjuk volt arra, hogy kitaláljanak valamit. Hindiül a maya szó varázslatot, álmot jelent, de semmi köze a lány egyéniségéhez, mert ahová ő lép, ott fű nem nő. Nem örökölte chilei nagymamája egzotikus vonásait, kreol bőrét, se apja kevély, torreádori délcegségét. A mamájára hasonlít, a dán légikísérőre, akibe pilóta apja beleszeretett a felhők fölött. És most egy eldugott szigeten kénytelen megbirkózni lehetetlen múltjával, a jövő pedig maga a bizonytalanság. Csak imádott Ninije van segítségére meg a napló, amelybe az egész élet belefér.

William R. Forstchen: Egy másodperccel később
Terrortámadás éri az Amerikai Egyesült Államokat, mégpedig az egyik legrettegettebb módon, az elektromágneses hullámot (EMP) gerjesztő, pusztító fegyverrel.
Egy háború, melyet egyetlen másodperc alatt elveszít Amerika, egy háború, mely a középkorba robbantja vissza a világ legerősebb országát. Nincs áram, nincs kommunikáció, leállt a közlekedés, fogyóban a gyógyszerek, őrjöngő bandák uralják az országot, az emberek éheznek és a túlélésért küzdenek. Mit tehet ebben a helyzetben egy volt katona, aki meg akarja menteni a családját, a hazáját, ha úgy tetszik, a modern civilizációt?
Megjelenés várható időpontja: 2016. május 16.

Na kérem, én ezekre a könyvekre tuti benevezek! 

Tovább olvasom...

Alex Shearer: Felhővadászok

"A második félév közepén új tanuló jött az iskolánkba. Jenine-nek hívták, egy-egy heg éktelenkedett az arca két oldalán, mindkettő a szeme aljától egészen a szájáig ért. Nem balesetben szerezte, nem is így született, és nem verekedés során kapta. Dísznek szánták, szertartás és hagyomány áll mögötte. A hegek azt jelezték, hogy vándor, hogy nomád: az ismeretlen eredetű hontalanok közé tartozik, akiket a szokás "felhővadászok"-nak nevez."

A könyv történetét egy tizenéves fiatal srác, Christien szemszögén keresztül ismerhetjük meg, aki egy rendkívül érdekes világba kalauzol el bennünket. Ebben a világban a Föld már nem létezik, az emberek levegőben úszó égi szigeteken élnek, amit úgy kell elképzeli, mintha ezek a szigetek a tengerben lennének, csak víz helyett sűrű és nehéz levegő veszi őket körül, amiben akár a bátrabbak még meg is mártózhatnak. Természetesen ez a hely is, mint ahogy az óceánok, tele van különböző lényekkel (égfókákkal, égcápákkal, égmedúzákkal...), melyek közül némelyik gyönyörű és fenséges, némelyik azonban igen veszélyes, sőt, halálos is lehet. Ebben a világban a legértékesebb kincs mindenki számára a víz, aminek a megszerzése vagy pontosabban a begyűjtése a felhővadászok feladata, mely foglalkozás rendkívül izgalmas és bizony sokszor igen veszélyes is egyben. És bár ezzel mindenki tisztában van, mégis lenézik a felhővadászokat és sokan vadaknak tartják őket, ám hiába az emberek előítélete, ha egyszerűen nem tudnak nélkülük élni - micsoda gyönyörű kettősség nemdebár?

A könyv hősnője Jenine is egy felhővadász, aki új diákként rögtön felkeltette Christien figyelmét. Annál is inkább, mivel a fiú mindig is csodálattal adózott eme gyönyörű szakma előtt, így ahogy lehetősége adódott közelebb férkőzni a lányhoz, és egy kicsit összebarátkozni vele - aki egyébként a szívét is kellőképp megdobogtatta - meghívatta magát a nyári szünetben egy hosszabb felhővadászatra, amelyről úgy gondolta, hogy felejthetetlen élményt fog majd nyújtani a számára. Ami persze így is lett, azonban ha tudta volna, hogy ennek az utazásnak a célja nem csak a felhővadászat és vízgyűjtés lesz, hanem ennél sokkal veszélyesebb és személyesebb dolog, akkor biztos kétszer is meggondolta volna, hogy valóban csatlakozni akar–e Jenine családjához.

Először is hihetetlen, hogy milyen fantáziadús mesét talált ki Alex Shearer ebben a könyvében. És bár igaz, hogy az elején a lassú és eseménytelen felvezetéssel és a kissé csapongó világbemutatással majd rám hozta a frászt, hogy rossz olvasmányt választottam magamnak, de ahogy Christien felszállt a felhővadászok hajójára, hogy elinduljanak világot látni, az események is rögtön felgyorsultak és ettől persze én is sokkal lelkesebb lettem.

Élveztem a könyv olvasását, mert annyira szokatlan és érdekes volt benne minden, hogy mindig többet és többet szerettem volna megtudni az ott felvázolt sokszínű világról. Őszintén szólva kicsit meg is lepődtem azokon a témákon - kulturális különbségek, mindennapi előítéletek, a hit helyes és helytelen formái, no és persze a környezetvédelem - amik a történet kapcsán felmerültek benne. Hiszen ezek némelyikét még felnőtt fejjel is nehezen tudjuk megemészteni, nemhogy egy 12-14 éves fiatal, aki szerintem még nem is igazán foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, vagy ha mégis, akkor tuti, hogy csak felszínesen. Ne értsetek félre, nem negatívumként írom mindezt, hiszen baromi érdekes volt a szereplők párbeszédeit és Christien filozofálásait olvasni, és gyakran mentem a férjemhez megmutatni neki egy-egy fejezetet, hogy basszus, én ilyen szemszögből még soha nem is gondolkodtam el a kereszténység jelképéről - de pont ezek miatt érzem úgy, hogy inkább a kicsivel idősebb fiatalokat célozza meg a könyv, akik mindezeken a témákon már tényleg hajlandóak elgondolkodni és kérdéseket feltenni, hogy aztán - jó esetben - véleményt is tudjanak formálni. Szóval mindezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy sokkal több van ebben a könyvben, mint ahogyan azt én elsőre gondoltam, ami mindenképp a javára írható.

És hogy néhány érdekes példát is említsek; nézzük rögtön a szigetek társadalmi berendezkedését, amely a különböző habitusú embereknek köszönhetően teljesen eltért egymástól, mind  kultúrában, szokásban és törvénykezésben egyaránt. Ott voltak például a Tiltott-szigetek, amelyeket rendkívül bigott és zsarnok természetű emberek lakták, míg a Szakadár-szigeteken élőkre a tolerancia és az elfogadás volt jellemző. Képzeljétek, voltak olyan helyek, ahol azért mert kalapot hordasz, vagy szakállad van, netán fehér vagy, vagy fekete halál járt, míg más helyeken olyan emberek éltek, akik senkit nem akartak bántani és megölni, hanem egyszerűen csak harmóniában és békében együtt élni.

A könyv cselekménye nem volt túl bonyolult és még egy kis romantika és szorult belé, a fejezetek pedig mind nagyon rövidek és haladósak voltak, amely tulajdonképpen csak a fiatal olvasók szempontjából lehet érdekes.
Véleményem szerint, ha nem lett volna annyira szelíd és nyugodt a könyv hangulata és tempója, akkor sokkal ütősebb is lehetett volna, arról már nem is beszélve ha még egy-két illusztrációval is megörvendeztetett volna bennünket az író, akkor meg aztán tényleg teljes lett volna a boldogság. Ám ezek hiányában sincs okom panaszra, mert jó kis könyv volt, úgyhogy mindenképp kíváncsi vagyok a folytatására - annak ellenére, hogy önálló kötetként is megállja a helyét - mert a végével kapcsolatban elég felemás érzéseim maradtak.

Alex Shearer

  

Kiadó: Kolibri
Eredeti cím: The Cloud Hunters
Sorozat: The Cloud Hunters
Fordította: Pék Zoltán
Oldalszám: 288

Tovább olvasom...

Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia (Dorothynak meg kell halnia 1.)

Az utóbbi idők egyik legvágyottabb könyve volt számomra a Dorothynak meg kell halnia, mivelhogy az Óz, a nagy varázsló az egyik legkedvesebb mesém, így mindenre kíváncsi vagyok ami vele kapcsolatos. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben (de tényleg csak egy icipicit), hogy mekkora pofára esés lenne, ha a könyv nem váltaná be a hozzá fűzött reményeimet, de mivel ez nem így történt, így most egy igen lelkes rajongás fog következni.

Én nem kértem ezt. 
Nem akartam hős lenni. 
De amikor az egész életedet – veled együtt – elsöpri egy tornádó, nincs más választásod, mint menni, 
amerre visz, nem igaz? 

Amy az édesanyjával együtt egy lakókocsiparkban él, ami miatt sokan csúfolják őt a suliban, de Amy olyan talpraesett és belevaló csaj, hogy mindezt gond nélkül tudja már kezelni. Az apja évekkel ezelőtt hagyta el őket, az anyja világában pedig csak két hely létezett: a kanapé és a bár. Amynek nem voltak barátai és a szülei sem álltak mellette, az iskolában csúfolódások céltáblája volt és teljesen magára volt utalva. És amikor már azt hitte, hogy ennél rosszabb nem lehet, akkor kezdődött csak el igazán a móka.

Kansasen egy óriási tornádó söpört végig, ami a lakókocsijával együtt elsodorta őt Óz birodalmának egy lidérces változatába, ahol semmi sem olyan volt, mint ahogyan azt a meséből ismerte. Ebben a világban a Madárijesztő egy őrült tudós volt, a Favágó egy szadista parancsnok, a Gyáva Oroszlán pedig egy vérszomjas ragadozó, Dorothy pedig… Jah kérem, hát ő egy szeszélyes kis dög volt, ráadásul hatalommániás és kegyetlen zsarnok is, aki miután visszajött Ózföldre, valahogy rákapott a varázslat ízére és azután már semmi nem volt elég neki. Glindával a Déli Jó Boszorkánnyal együtt folyamatosan rabolták a föld mágikus erejét, az emberek falvait felgyújtották őket pedig rabszolgasorba taszították. A repülő majmokat láncra verték, és ha valami olyat tettél, ami Dorothynak nem tetszett, akkor olyan súlyos következményekkel kellett számolnod, amelyek egyáltalán nem voltak arányban az elkövetett bűnnel.

Szóval Amy ebbe a „szép” új világba csöppenve szabályszegésért rögtön börtönbe is kerül, ahonnan a Gonoszok Forradalmi Rendjének boszorkányai mentik ki, hogy orgyilkost faragjanak belőle. Hogy miért? Mert úgy gondolják, hogy csak Amy tud véget vetni Dorothy rémuralmának, és hogy ő az a lány, aki képes eltávolítani a Bádog Favágó szívét, ellopni a Madárijesztő agyát, elvenni az Oroszlán bátorságát, no és persze megölni Dorothyt.

Először is… basszus, basszus, basszus… hogy ez a könyv mennyire jó volt!

Ahogy felütöttem mintha varázsütésre léptem volna be Óz birodalmába, nem volt szükségem semmilyen ráhangolódásra, hanem egyszerűen csak belecsöppentem az egészbe. És mindez egyrészt a történet hihetetlenül erős atmoszférájának volt köszönhető, hiszen az a feszült, félelemmel és titkokkal teli hangulat ami a könyvet jellemezte hamar körülvett olvasás közben. Másrészt pedig a nem mindennapi szereplők, a szemléletes írásmód és a részletesen kidolgozott világ tette eszméletlenül élvezetessé és letehetetlenné a könyvet.

A szereplők közül Dorothy volt az, aki az elvárásaimon felül teljesített, iszonyatosan gonosz volt és én mégis imádtam őt érte, ami most így tudom, elég furán hangzik, de majd ha ti is elolvassátok a könyvet szerintem biztos megértitek, hogy miért éreztem így - vagy legalábbis remélem. Mindenesetre az eredeti mesében Dorothyt én mindig is egy túlzottan vidám és kedves, ám kissé naiv kislánynak tartottam, de ebben a történetben épp az ellenkezője volt rá az igaz. És Glindát, a jó boszorkányt szerettem a legjobban - tudjátok, aki egy rózsaszín szappanbuborékban érkezik Dorothy üdvözlésére -, aki most viszont az erő sötét oldalát erősítette... Ejh, akkor még a fene se gondolta volna, hogy idővel így eldurvulnak majd a dolgok.
De visszatérve a könyvre, ahogy ezt a másik Dorothyt magam elé képzeltem a tizenöt centis piros tűsarkújában és a merész fazonú, hatalmas dekoltázsú kék kockás rüfkés kis ruhácskájában, rögtön mosolyra húzódott a szám. Őrületesen izgalmas volt ez az újfajta felállás, teljesen torz és kitekert, és épp ettől vált az egész oly eredetivé; rendkívül félelmetessé ugyanakkor kissé komikussá is.

Természetesen Dorothy mellett a többi karakter is nagyon erős és különleges volt a könyvben, a Madárijesztőtől például a bizarr ember- és állatkísérletei miatt mindig kirázott a hideg, az Oroszlán és a Bádogember szívtelen kegyetlenségeitől pedig szóhoz sem jutottam. Amy volt az egyetlen, akit tényleg mindig csak a jó szándék vezérelt és aki inkább a szívére mintsem az eszére hallgatott, aminek aztán persze mindig meg lett a következménye, de tapasztalatom szerint minden pozitív hősnek előbb vagy utóbb muszáj átesnie némi időt (és embert) rabló moralizáláson ahhoz, hogy végre a tettek mezejére tudjon lépni, és ez Amynél sem történt másképp.
Szerencsére a sok erőszak mellett azért a romantika is helyet kapott, ami bár elég kezdetleges volt, ennek ellenére nekem mégis nagyon tetszett, de azért erősen bízom abban, hogy a következő részekben ennél többet is kapok majd belőle.

Egy szó, mint száz, mindent megkaptam ettől a könyvtől, amit csak vártam sőt, még többet is. Egy igazán rejtélyes és hátborzongató, valamint kellőképp izgalmas és érdekes olvasmányban volt részem, ami megfelelő mértékben árasztotta magából – egy teljesen más, kissé bizarr, de mégiscsak azt a bizonyos - Dorothys-hangulatot, ami engem mindig totál le tud venni a lábamról, úgyhogy én a magam részéről mindenképp vevő vagyok a sorozat következő részére, ami remélem mihamarabb eljut majd hozzánk.

Kiadó: Gabo

Eredeti cím: Dorothy Must Die

Sorozat: Dorothy Must Die

Fordította: Turcsányi Jakab

Oldalszám: 436

Tovább olvasom...

Márciusi szerzemények

Nagyon rég írtam már beszerzős posztot, melynek oka egyrészt, hogy drasztikusan lecsökkentettem a vásárlásaimat és a tavalyi év végén és még az idén év elején is inkább régebbi könyveket vettem le a polcomról, másrészt pedig mert egyszerűen csak nem volt kedvem írni és kész.
Ebben a hónapban azonban ismét megjött a vásárlási kedvem - és vele együtt a posztírásé is -, melynek eredményeként összesen nyolc könyvvel lettem gazdagabb. Ezek közül még csak hármat olvastam el, de mentségemre legyen mondva, hogy a március nálam munka tekintetében kész őrület volt (mondjuk a január és a február is, és szerintem az április is az lesz) szóval az idő kevés, az olvasnivaló pedig sok, de szerintem ezzel senkinek nem mondtam újat.

Íme a lista:

M. R. Carey: Kiéhezettek  ✔ - ezt a könyvet már januárban előrendeltem, és bár nem zsánerem a zombulás, ez a  könyv mégis kifejezetten jó volt.

Jodi Picoult · Samantha van Leer: Sorok között - szintén előrendelés volt, és szintén már olvastam. Nem hiszem, hogy lesz róla külön bejegyzés, mert nem igazán tudom, hogy mit is írhatnék róla azon kívül, hogy engem annyira nem varázsolt el, mint ahogyan azt reméltem. Aranyos volt, meg bájos, meg szép, meg minden, de egyáltalán nem vett le a lábamról.

Kathryn Taylor: Az örökös  ✔ - a lírától rendeltem, és mivel nem igényelt fokozott koncentrációt, így baromi jól esett a feszített tempójú dolgos munkanapok után.

Monika Peetz: Léböjt Hotel - antikváriumból érkezett hozzám, egy nagyon kedves molyocska segítségével.

Mary Kubica: A jó kislány - szintén antikváriumos beszerzés.

Alex Shearer: Felhővadászok - erre a könyvre rögtön felfigyeltem ahogy megláttam az új megjelenések között, elolvastam a fülszöveget, megtetszett, és megvettem.

Louise O'Neill: Örökké a tiéd - szintén vásárlás és szintén régóta szemeztem már vele, és mivel egész jókat olvastam róla és állítólag film is készül belőle úgy döntöttem, hogy megéri áldozni rá. Hát majd meglátjuk.

Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia - és hát itt van Dorothy, aki még csak pár napja érkezett hozzám. Ő volt a favorit, a legvágyottabb könyv ebben a hónapban, úgyhogy bízom benne, hogy tetszeni fog. Egyébként már elkezdtem olvasni és bár még nagyon az elején járok, de a stílusa és a hangulata eddig nagyon bejön. Szerelem lesz, én már látom. :)

Tovább olvasom...