A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szűz MC. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szűz MC. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 23., kedd

Hitelesség

Aszteroida Lilith a Nyilasban: 2024.01.22 – 06.07

Bevezető gondolat

"Bölcsnek nevezném azt az embert, aki egyszerre tartja számon, és egyenlő erővel éli meg mindazt, amit tud és mindazt, amit nem tud a világról." (Pilinszky János)

Hit = valóság

Mit felelnél arra a kérdésre, hogy "mi a hit"? A legtöbben a hitet összekeverik a vallással, Isten létezésének elfogadásával, a transzcendenciával vagy egy belső érzelmi állapottal. Pedig ha megnézzük a szó eredetét, azt látjuk, hogy jóval kézzel foghatóbb magyarázatot kapunk.

Hinni annyit tesz, mint a valósággal egyezőnek tekinteni valamit. Ebből fejlődött tovább az a jelentéstartalom, hogy "bízni valakiben vagy valamiben".

A hit szorosan összefügg a gondolkodással, az eszmerendszerekkel, a sémákkal, így az objektív valósághoz képest minden ember egy picit mást, jóval személyesebbet tart realitásnak. Szükség van a meggyőződésekre, ezek tesznek minket emberré és azon belül is egyedivé. Probléma két esetben keletkezik. Ha kizárólagosnak véljük a saját hitrendszerünket vagy ha szakadék keletkezik a mély, belső álláspontunk és a kifelé mutatott, hangoztatott nézeteink között.

A szűklátókörűség – Pilinszky szavait idézve  azt jelenti, hogy csak azt tartom számon, amit tudok a világról. Nem engedem közel magamhoz mások életfelfogását, nem vagyok kíváncsi az őket mozgató hitrendszerekre, személyes tapasztalatokra, történetekre. Csak nekem lehet igazam és pont. Szélsőségesen ez akár mindenfajta ideológiákat is teremt: kizárom mások vallásának érvényességét, faji-, nemi- vagy kulturális személyiségrészét.

A Nyilas aszteroida Lilith azonban most inkább a másik problémaforrást fogja megmozgatni bennünk. Amikor nem a hitünk szerint élünk vagyis önmagunkkal szemben nem élünk hiteles életet.

"Azt tettem, amit mondtam, hogy tenni fogok"

Ezt az elképesztő nyomatékkal bíró mondat Orosz Kati egyik óráján hangzott el. Ízlelgessük csak!

"Ha nem pakolsz el, nem kapsz édességet" – mondjuk a gyereknek, majd a szétszórt legókon átlépkedve mégis adunk egy kinderpinguit, mert hát ugyebár, az jár neki. "Ha nem jössz, itt hagylak" – mondom a kutyának a futiban, aki oda sem billenti a fülét, mert tudja, hogy úúúúgysem hagyom ott. Talán lényegtelennek tűnnek ezek a kis "önkihágások", de a következetesség, a megbízhatóság minden kapcsolat alapja. Nem a büntetéseket kell drákói szigorral megvalósítani, hanem meg kell tanulni másképp kommunikálni, de ennek hogyanja és miértje egy más bejegyzésre tartozik.

Mondok ennél fajsúlyosabb példákat. Hányszor morgolódunk magunkban: "ha még egyszer indokolatlanul túlóráztat a főnök, felmondok" vagy hány alkalommal vágjuk egy veszekedés után a másik fejéhez: "elég volt, még egy ilyen és elválok". Majd mi történik? Ideig-óráig semmi, mert nem tesszük azt, amit mondtunk, hogy tenni fogunk. Cserébe eláruljuk önmagunkat: elveszítjük magunk előtt a szavahihetőségünket.

Nézeteim, tűrőképességem, terhelhetőségem határait jelölöm ki ezekkel a kijelentésekkel, de nem tartom magam a saját szabályaimhoz. Nem akarok konfrontálódni, nem akarom vállalni a felelősséget, a következményeket. De hosszú távon nem úszhatjuk meg a konzekvenciákat.

A hitelesség komoly energetikai összhang. Nem csak a saját személyes valóságomnak megfelelően gondolkodom, érzek, de úgy is beszélek és cselekszem. Nem mondok ki olyasmit, amiben nem hiszek. Ettől persze még tévedhetek, sőt meggyőzhető, kíváncsi és befogadó maradhatok.

Az átlépés képlete

Lilith az asztrológiai önismeret "fekete öves" mélysége, nem véletlenül érintünk rajta keresztül ilyen súlyos témákat. Tapasztalataim szerint azonban ő tényleg csak akkor kezdi aktiválni magát, ha beengedjük az életünkbe az általa képviselt lázadó tartalmakat.

Az aszteroida keringési ideje nagyjából 4,3 év, vagyis utoljára 2019 decembere és 2020 márciusa között szembesített minket ilyen formában a hitünkkel. Abban a néhány hónapban volt a Szaturnusz-Plútó együttállása, ami spirituálisan a transzgenerációs minták palackjáról feszegette le a dugót, fizikai síkon pedig a világjárvány vette kezdetét.

Előbbi momentumnál ráeszmélhettünk, hogy az otthonról hozott, sokszor nem is tudatosított hitrendszeri sémák mennyire befolyásolják az énképünket. A pandémia pedig szintén megmutatta, hogy emberek mennyiféle lehetséges valóságot tartanak hitelesnek. Oltáspártiak, vírustagadók, összeesküvés-elmélet szövögetők mellett voltak olyanok is, akik korlátokat nyalogattak, így akarták bizonyítani tökösségüket. (Júniusban a holdcsomópont-tengely átvette a Lilith stafétáját és szintén megkérdőjelezte, Mit nevezünk valóságnak?)

Most, ahogy azt a Vízöntő Plútó kapcsán már írtam, minden jegybe lépő, vagyis nullfokot érintő planéta, kapcsolatba kerül ezzel a transzformációs planétával, így lehetőség nyílik az adott tartalmat alaposan átdolgozni magunkban. A vele való kapcsolat azonban azt is jelenti, hogy valamilyen formában mindenképpen találkozni, szembesülni fogunk a fenti kérdéskörökkel.

Vagy úgy, hogy saját "elcsúszásainkat" csípjük fülön, jobban tudatosítjuk, mikor az érzéseink és a szavaink nincsenek összhangban vagy épp másoknál érezhetjük élesebben a falsságot. A szextil fényszög jellemzője, hogy bár pozitív, de nem oldja fel olyan könnyedén az elakadásokat. Megköveteli a felismerést, majd az aktív részvételt.

Izgalmas eleme a képletnek a két főtengelyen ülő planéta: Halak Szaturnusz az IC-n és Bika Uránusz a deszcendensen. Ezek hangsúlyosabbá teszik egyrészt az otthonról hozott minták átértékelését (Egészséges gyökerek), azoknak a hitrendszereknek a felismerését, amit nehezen tudatosítunk, hiszen zsigeri szinten a sajátunknak gondolunk. Továbbá azokban a kapcsolatokban hozhat hirtelen, váratlan töréseket, ahol már túl sokszor dobáltunk a levegőbe be nem váltott ígéreteket, fenyegetéseket.


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2024. január 22., hétfő

Személyes Univerzum

Vízöntő jegyében a Plútó: 2024.01.21 – 09.01

Bevezető gondolat

"Ha az alapoktól kezdve akarsz elkészíteni egy almás pitét, akkor előbb ki kell találnod hozzá az Univerzumot." (Carl Sagan)

Lássunk hozzá!

Sajnos azt nem tudom, hogy a zseniális csillagász pontosan mire gondolt, mikor az almás pite és az Univerzum között vont párhuzamot, de talán nem állok távol tőle, ha azt olvasom ki belőle, hogy még egy ilyen hétköznapi dolog megszületéséhez is rengeteg egyéb tényezőnek kell együtt állnia.

Ha a fenti idézettel kezdődne a recept, akkor nagy vonalakban így hangozna:

"Végy egy spirálgalaxist, néhány millió csillagot, csillagközi anyagot, válaszd ki belőle a Naprendszert, abból egy szerves életre alkalmas planétát, évmilliók alatt alkosd meg az embert, aki háziasítani fogja a bankivatyúkot, összeszedi a tojást, gabonát termeszt, lisztté őrli, almát darabol és így tovább." Arról se feledkezzünk meg, hogy az olyan egyszerű eszközökhöz is, mint a zöldséghámozó, hány ember szükséges, kezdve a fém megmunkálásának felfedezésétől, a műanyag feltalálásán át, a formatervezésen keresztül az eladóig. Létezésünk nem csupán trilliónyi véletlen következménye, hanem egy folyamatos, szerteágazó összjáték.

A Vízöntő világkorszaknak ez a mátrix-elmélet kulcsfontosságú eleme, de ami talán még fontosabb, felismerni saját magunkat ebben a nagy egészben. A szemben lévő Oroszlán mottója: "én vagyok a Nap" – ami tulajdonképpen az önmagunkra eszmélést jelenti: tisztába kerülök egyediségemmel, értékeimmel, tehetségemmel, létezésemmel. A Vízöntő ezt fogalmazza meg: "mindenki egy csillag". Vagyis elismeri mindenki egyenrangú napságát a végtelen időben és térben. De ahhoz, hogy megfelelően ragyoghassunk, először is identifikálni kell magunkat. Mi az a szín, az a hőfok, az az átmérő, amivel személy szerint én világítok?

Ha nem is egy egész Univerzumot mozgatunk magunk körül, de saját kisebb-nagyobb Naprendszerrel mindenki rendelkezik: hatással vagyunk a családunkra, barátainkra, kollégáinkra, a blogolvasóinkra, az Insta-követőinkre – ezek már egy tágabb Világegyetemet sejtetnek –, de időben előre és visszafelé is hatunk – ezeket nevezzük transzgenerációs mintának. Letöltünk a közösből és hozzáadunk értékeket a közösbe, még ha csak olyan "apróságokat" is, mint a világ (Univerzum, hihi) legjobb almás pite receptje.

A Vízöntő Plútó ideje alatt ezt az univerzális minőségünket kell majd tudatosítanunk, mert ettől függ, hogy milyen felelősséggel tudunk jelen lenni a saját életünkben. Hiszen, ha megérjük, minden számít, nem csak a Holdra szállás vagy az atombomba kikísérletezése, hanem egy kedves szó, egy negatív gondolat, egy jól elkészített étel, az indulatok kezelése, a félreértések tisztázása mind-mind része annak, amit ma életnek nevezünk.

A tudatalatti tudatos átléptetése

A Vízöntőbe a Plútó három állomáson keresztül "érkezett meg". Először a Bak utolsó fokán állt együtt a Nappal, majd a Nap átlépett a láthatatlan határon és végül magával "húzta" a Plútót.

A Nap és a Plútó a Naprendszer és az emberi tudatrendszer két szélső véglete. A Nap a tudatos én, a korábban említett önazonosság, identifikáció (ha már ezt a szép idegen szót használtam) jelölője. Az, akinek gondolom, érzem magam. Ide sűrítjük be azokat a címkéket, mely szerint nő vagy férfi vagyok, anya, orvos, tanár, kamionsofőr, húsz éves, nyugdíjas, magas, kövér, sánta, okos, túlképzett és végtelen sok egyéb jelző. A Plútó ezzel szemben a kollektív tudatalatti, amiben MINDEN jelző egyszerre megtalálható, az is, ami nem tartozik hozzánk, az is, amiről nem akarunk tudomást venni, amit az őseinktől, a kultúránkból örököltünk, amiket lefojtottunk, amiket az őseink vagy a kultúránk lefojtott és így tovább.

Az elmúlt években, amikor a transzgenerációs szemlélet népszerűvé vált, egy picit tágabban kezdtük kezelni az önazonosságot, mivel felismerhettük, hogy bizonyos viselkedésminták, választások, önkorlátozások nem csupán a személyes tapasztalatból fakadnak, hanem akár a nem láthatóból, a nem logikusból (hanem analogikusból) erednek.

Az, hogy milyen tulajdonságokat, vágyakat, elképzeléseket birtoklunk a legnagyobb önismeret mellett sem olyan, mintha svédasztalról válogatnánk össze önmagunkat. Néha bizony kerül a tányérra egy-két olyan falat, ami nincs ínyünkre, sőt még az előző generációk maradékait is rajta találjuk. De minél jobban felderítjük a személyes ízlésünket, annál bátrabban és merészebben választunk új, egzotikus ízeket. Ki merünk lépni a komfortzónából és nem csak ugyanazt, az esetlegesen utált, de jól ismert velős pacalt nyeljük. (Aki szereti a velős pacalt nyugodtan helyettesítse be az elképzelést rántott békacombbal, fokhagymás éti csigával, nyers sárgarépával.)

Ezzel a Nap-Plútó átlépéssel gyakorlatilag olyan közel a tudatos és a tudatalatti, hogy ráláthatunk, bevilágíthatjuk a legsötétebb zugokat. A Plútó hosszú távra majd csak 2024. november 19-én rendezkedik be, akkor viszont jó 19 évre, így ennek az évnek a célja, hogy felzárkózzunk önmagunkhoz. Nagyon intenzív és nagyon rapid önismeretre van most lehetőség, aminek része a korábban említett mintafelismerés és a személyes Univerzumunk újradefiniálása. Természetesen, ha tökéletesen jó minden úgy, ahogy van, akkor nem szükséges az értékrendünk átformálása. Akkor csak élvezzük a napságunkat a végtelen csillagságban. 

A filozofikus szövegelés után próbálok egy kicsit praktikusabb is lenni, mivel jár mindez?

Valószínűleg minden téren hirtelen, gyors, mélyreható változásokkal. Ez nem az az év, amikor hátradőlünk egy fotelban és lógázzuk a lábunkat, sokkal inkább a székfoglalós játékhoz hasonlítanám, amikor a zene megszűnésével le kell vágódnunk a legközelebbi ülőalkalmatosságra, majd felpattani és folytatni a keringést.

Fizikailag, érzelmileg és mentálisan is megterhelő lehet ez az állandó készenlét, ezért tanuljunk meg tudatosan pihenni azokban a percekben, amikor épp szék van a fenekünk alatt.

Legyen stratégiánk (nem győzöm hangsúlyozni ebben az évben ennek a szerepét), mert ha csak lődörgünk, hamar kiesünk a játékból. De az sem jó, ha mereven ráállunk egy elméleti vágányra, mert a változó ritmusban a terveket folyamatosan korrigálni, igazítani kell a körülményekhez.

A Plútó jegyváltásai mindig ütősek, szó szerint is, hiszen atomjaira szedi a korábbi elméleteket, lásd 2008-ban a gazdasági válság. Hogy mik a jelenleg érintett területek, azt a korábbi, Szép új világ bejegyzésből felidézheted.

Van azonban még egy "apróság", amiről nem szabad megfeledkeznünk. Azt írtam, hogy a Nap és a Plútó a spektrumunk két szélsősége, de ez nem teljesen igaz. 2003-ban a Plútón túli planétákat fedeztünk fel (táguló Univerzum), ami azt jelenti, hogy már most látszik, hogy a tudatalattin túl is van valami.

Hogy ez pontosan micsoda, egyelőre nehéz beazonosítani, de a Plútóval összekapcsolódó Haumea (Tűzből született) már fitogtatja jelenlétét. Azt hiszem, ebben a folyamatban alaposan átgyúrják mindazt az elképzelést, amit önmagunkról és a valóságról alkottunk. A 0. és 3. foka közt mozgó Plútó erősen hatással lesz minden jegybe lépésre, vagyis hónapról hónapra is szükséges lesz a perspektívaváltás. Ezen kívül a hónap végégi minden személyiségjelölő keresztül megy a "tűzkeresztségen", vagyis áthalad a Vízöntő első fokán álló Plútón, ami szintén markáns tudatformálás.

Ne lepődjünk meg, ha ennek az évnek a végén teljesen új emberként tekintünk önmagunkra. Sőt, ez a lenne a cél is!


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2023. december 22., péntek

A fény ébredése

Bak hónap és a téli napforduló

Bevezető gondolat

"Mert akkor már tudhatták mindenek, hogy azután az éjszaka csak álom, amit a fénylő valóság követ." (Pilinszky János)

Valódi ünnep

A modern világban az ünnepek valahogy elveszítették ünnep-jellegüket. Valahogy fontosabbá vált a látvány, a külsőség, a "posztolhatóság", mint a tényleges lelki tartalom. Pedig a török eredetű ünnep szavunk azt jelenti: "szent nap".

Olyan pillanat, ami belülről indul kifelé – az odaszentelt figyelemtől lesz ízletesebb az étel, szívhez szólóbb az ajándék, boldogabb az együttlét, meghittebb az otthon – és nem fordítva.

Talán csak a karácsony kivétel, valahogy ennél az ünnepnél jobban meg tudunk őrizni valamit gyermekkorunk nosztalgiájából és ezt próbáljuk visszacsempészni a fenyőfa alá. Itt a téli napforduló idején könnyebben ébred fel bennünk a várakozás a csodák iránt. Lelkünk mélyén megmozdul az az ősi törekvés, hogy a nappalok hosszabbodásával mi is több fényt – hitet, reményt, örömöt és szeretetet – engedjünk be az életünkbe. Erről szólnak a karácsonyi előkészületek vagy akár az újévi fogadalmak.

A mostani fény-ébredés egy kicsit más, hiszen az előttünk álló évvel együtt egy új éra is kezdődik. A Vízöntő-korszak a szellem fényességének, a spirituális megújulásnak az ígérete. Hogy valójában mit hoz, az mindig rajtunk áll – gondoljunk csak a Halak-korszak kezdetén az őskeresztények üldözésére – a valódi, belső fejlődést most sem annyira támogatják azok, akiknek kényelmes a régi világrend.

Saját lelkünk lángját csak mi lobbanthatjuk fel, mi őrizhetjük és fedhetjük fel azok előtt, akik nem eloltani akarják, hanem melegedni, osztozni, inspirálódni akarnak a közös fényben.

A napforduló pillanata

Kivételesen szép ez a jegybe lépés: egzakt Nap (Merkúr) – Hold (Jupiter) trigonnal. A Nap az Al Nash állócsillaggal áll együtt, ami a Nyilas csillagképben az íjász nyílhegyének a fejét jelöli: azt a pontot, amit a célra irányítunk. A Hold a Mirach nevű állócsillaggal van párban, ami "kötényt" jelent és a bőséget szimbolizálja.

A kabbalista besorolás szerint a Nyilas csillagkép a tarot Válaszútjával, míg Androméda (akinek a kötényébe gyűjtjük a vágyainkat, a célkitűzéseinket) a Csillaggal van összefüggésben. A válaszút egy döntés, szívbeli elköteleződés – egy ügyhöz, egy emberhez vagy akár egy életút-irányhoz. A csillag pedig a cél, a még el nem ért vágyak, amikért képesek vagyunk megdolgozni, áldozatot hozni. Mindez tökéletesen reflektál az asztrológiára is.

Amik feszültségek vannak a képletben, azok a belső bizonytalanságunkból, a hit és az elköteleződés hiányából fakadnak.

Az újjászületés szintén belülről kifelé kell hogy megtörténjen, tudatos elhatározásból, nem pedig úgy, hogy a külső körülmények (egy baleset, betegség, veszteség) kényszerít rá bennünket.

A Nap belép a Bak hónap kapuján, a kijáratot pedig a Plútó őrzi. A sors felvállalásának átfordító állomásán a legteljesebb én-azonosságunktól haladunk a legátfogóbb kollektivitás felé. Minden kis pislákoló egyéni fény, amit felébresztünk hozzátesz a nagy egészhez. Részesei vagyunk nem csak önmagunk, hanem a világ történetének.

A Nap-Hold fényszögbe a Szaturnusz is bekapcsolódik, ami pedig a családi minták alól ad végre megváltást.

Ezért írtam, hogy kivételesen szép – mondhatni ajándék – ez a téli napforduló. Bölcsen bontogassuk és okosan hasznosítsuk, amit energetikai támogatásként kapunk.

A Bak hónap legfontosabb eseményei

12.22., péntek: Yule

A téli napforduló, a fény születésének ősi ünnepe.

12.23., szombat: Nyilas Merkúr

A hátráló Merkúr visszalép a Nyilas jegyébe. Az év végéig érdemes lezárnunk olyan kapcsolatokat, rendeznünk azokat az ügyeket, amiket nem szeretnénk koloncként átvinni a 2024-es évre.

12.24., vasárnap: Szenteste és aranyvasárnap

Idén a két ünnepkör összefonódik, így a szeretet ünnepén a szeretet gyertyáját gyújthatjuk meg az adventi koszorún.

12.27., szerda: telihold

Közvetlenül karácsony után válik kerekké a telihold. Az üzenete tovább viszi azt, amit itt a jegybe lépésnél elindítottunk. Az oppozícióra rengeteg szép oldást kapunk, mintegy megerősítve, ha jó úton járunk.

12.28., csütörtök: Mars, Merkúr és a Neptunusz kvadrátja

A két ünnep közt ez okozhat némi feszültséget, főként ha kapkodunk, rohanunk. Érdemes az alkohollal is csínján bánni, jobban "fejbe üthet", ha túl sokat fogyasztunk. A hét közebén jelentkezhet megmagyarázhatatlan idegesség, szorongás, netán szédülés, migrén, ami összefügghet ezzel a fényszöggel.

12.29., péntek: Nyilas Vénusz

Kapcsolati téren az egész jövő évre kiható változásokat hoz ez az átlépés: 2024-ben ugyanis végig direkt lesz ez az égitest, ami segíti az ismerkedést, új, konstruktív kapcsolatok létrejöttét. Bár a Nyilasban szeretünk álmodozni, az egész konstellációt figyelembe véve jó, ha racionálisak maradunk ezen a téren.

2024.01.01., hétfő: újév

Maga az újévbe lépés képlete is kompakt, támogató, szintén egy Nap-Hold, illetve Jupiter királytrigonnal történik, ami a Szaturnusszal együtt egy papírsárkány alakzatot rajzol az égre. Önmagunktól függetlenül most sem egy jó tündér varázspálca-suhintása hozza meg a pozitív változást, de lehetőségekből jóval több lesz, mint az előző években.

01.02., kedd: direkt Merkúr

Rögvest lendületet is kapunk, a Merkúr végre egyenes irányba fordul, így lendületesen kezdhetünk neki a hétnek, a januárnak, az egész új évnek.

01.04., csütörtök: Bak Mars

A Mars jegyváltása összeszedettségre, célirányos, fókuszált cselekvésre buzdít bennünket. Jó, ha rendszerezetten, szervezetten, alaposan átgondoltan látunk neki a teendőinknek.

01.11., csütörtök: újhold

Folytatódik a Nap és Hold támogatottsága, most épp az Uránusztól érkezik a trigon, ami már előkészíti a Vízöntő megújító energiáit. Itt már azt is láthatjuk, hogy milyen konfrontációkra, szembenézésekre van szükségünk ahhoz, hogy a saját utunkat járhassuk.

01.14., vasárnap: Bak Merkúr

Gondolkodásunk utoléri a figyelmet: összeszedettebbé, hatékonyabbá válhatunk. Itt megjelenhet a berögzült félelmek, az aggodalmak is, amik szerencsére alapos mérlegeléssel feloldhatók.

Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2023. szeptember 28., csütörtök

Kapcsolatok tükre

Telihold a Mérleg havában: 2023.09.29., péntek

Bevezető gondolat: "Nem a javak – legyenek akár anyagiak vagy szellemiek – halmazának nagysága révén vagyunk gazdagok vagy szegények, hanem azáltal, hogy létünk legbensőbb zónájában rejlő önmagunkat adjuk-e vagy sem." (Biegelbauer Pál)

Személyiségünk egyfajta színes "energiabuborék", amit legfeljebb a hangulatunk árnyal olykor kissé világosabbra, máskor sötétebbre. De alapvetően egy fix, az élet által kikevert "Pantone-kóddal"* rendelkezünk. Vannak introvertált és extrovertált emberek, agilisek és szuperérzékenyek, önös gondolkodásúak és szociális beállítottságúak, pozitív életszemléletűek és pesszimisták. Természetesen mindenki szivárványszínű, megismételhetetlenül egyedi árnyalatú, mégis bizonyos kategóriákba elég jól besorolhatóak vagyunk (például szangvinikus vagy melankolikus, extrovertált vagy introvertált, érzékelő vagy intuitív).

*A Pantone Kft. festékgyár, amely New Jerseyben, Carlstadtban található. A vállalatot legjobban a Pantone Színazonosító Rendszerről, Pantone Matching System (PMS) ismerik, amely a gyár által szabadalmaztatott színtér.

Egyszerűsítsük le és vegyünk egy agilis, emberközpontú, leginkább vidám beállítottságú hölgyet – ő kapja a narancssárgát – és egy visszafogottabb, introvertált, aggódósabb urat – az ő színe legyen a kék. Kettejük kapcsolatát pedig ez a halmazelmélet jellemzi.

Amikor az egyedi színezetek összetalálkoznak – megérkezünk a kapcsolatba – a közös metszéspont adja meg a kapcsolat minőségét. A narancs és a kék lila kapcsolati mezőt hoz létre. Ez csak rájuk jellemző, hiszen ha a férfit egy "sárga" hölggyel vizsgálnánk, a közös halmaz zöld lenne.

Ha jól működnek együtt, akkor a férfi kissé visszafogja a hölgy túlzott lelkesedését, megóvja az elhamarkodott lépésektől, a meggondolatlanságtól. Cserébe a nő segít a párjának meglátni az élet naposabb oldalát, oldja a visszahúzódó természetét.

Ha viszont konfliktusokkal terhelt a kapcsolat, akkor folyton egymás fejéhez vagdossák, hogy "te mindig mindent túlagyalsz!", "persze, mert te elkapkodod a dolgokat én meg utólag oldhatom meg a problémákat".

Legtöbbször a másikat szeretnénk megjavítani, mert ő látja rosszul a dolgokat, ő nem működik megfelelően. Pedig mi csak a saját buborékunkkal tudunk bármit is kezdeni. A másikat direkt módon nem változtathatjuk meg, hiszen közvetlenül (ahogy az ábra is mutatja) nem érhetünk el hozzá.

A "buborékkorrekció" nem más, mint az önismeret, ami segíthet feldolgozni a sérelmeinket, korrigálni a kötődési mintákat, javíthat a konfrontációs és kommunikációs képességünkön és így tovább.

Ha én változom, az hatással lesz a kapcsolatra és a kapcsolat változása hatással lesz a másikra.


Isteni kapcsolatok

A görög mitológia a kapcsolatok sokszínűségéről is remek képet festett. Az istenek szerelmi afférjainak megtestesülése a gyermek volt – ez a kapcsolat LE-KÉP-EZŐDÉSE.

Zeusz és Héra állandó harcát Arész, a zabolázatlan, vad, agresszív harcisten személyesíti meg. A érzéki szerelemistennő, Vénusz és a légies, intellektuális Hermész gyermeke a se nem igazán férfi, se nem igazán nő Hermaphroditosz. Ugyanez az istennő Arésszal folytatott szenvedélyes kapcsolatot, közös gyermekeik "ismerősek" lehetnek, amikor nem tudunk a másik nélkül létezni (Erósz és Anterósz) vagy amikor tökéletes egyensúlyi kapcsolatra találunk (Harmónia). Héra dühének és bosszújának gyermeke Héphaisztosz, aki isten létére torznak született (csúnya és sánta), míg az állati erőszak félig ló, félig ember gyermeket nemzett (Kheirón).

Míg az istenek lélektani archetípusok (vagyis ősképek), addig az emberek nem "vegytisztán" ilyenek vagy olyanok, így a kapcsolatainkban sem csak a féltékenység, a kiszolgáltatottság vagy a tökéletesség van jelen.

Ami pedig valójában megkülönböztet minket a mítoszok istenalakjaitól, az hogy képesek vagyunk változni, fejlődni.

Zeusz és Héra nem mentek el párterápiára, pedig egyik fűvel-fával félrelépett, a másik rendszeresen bosszút állt a szeretőkön. Nem foglalkoztak a transzgenerációs sérülésekkel (közös apjuk Hérát felfalta, Zeusz pedig folytatta a teomachiát)**. A 21. század embere azonban túlnőtt az isteneken: hiszen képessé vált szembenézni önmagával.

**istenek harca

A szembenézés még gyerekcipőben jár, de a legtöbb esetben épp a párkapcsolat vagy a párkapcsolat hiánya az, ami önismeretre ösztönzi az embereket. Talán azért, mert a másikra nézve, a másik viselkedésében tükröződve élesebben látjuk fényeinket és árnyékainkat.


A telihold képlete

A Mérleg Nap és a Kos Hold tisztán, zavaró fényszögek nélkül tekint egymásra. A képlet többi eleme az, ami érdekes lehet számunkra.

A két erős, uralmi Merkúr és uralmi Neptunusz szembenállása abban segít, hogy a kapcsolatokról kialakított gondolkodási sémákra ráláthassunk. Mi az illúzió és mi a valóság? Mi az, ami ténylegesen jelen van egy kapcsolatban és nem a tudatalatti minták visszfénye? A három transzperszonális égitest összekapcsolódik ebben a konstellációban, amivel – meg természetesen önismereti munkával – most jóval könnyebben és hatékonyabban átalakíthatjuk ezeket magunkban.

Rengeteg düh, elfojtott indulat is felszínre kerülhet az elkövetkezendő két hétben, ennek hátterében a Mars-Kheirón szembenállása és az Eris-holdcsomópont együttállása van. Ennyi Kos energia az én-felfedezést, a határaink meghúzását és megtartását, az önazonosság megélését preferálja – Mérleg érdekeltséggel most elsősorban a kapcsolatokban.

Kheirónnak, a bölcs kentaurnak volt egy harcos oldala, vadászatot, hadviselést oktatott, hősöket képzett. Ennek ellenére békésen élt, meghaladva kentauri vad természetét. A Mérleg Mars magas szintű megélése a ma olyan divatos asszertivitás. A magabiztosság, az érzelmi szükségletek felvállalása, a tiszta kommunikáció van az egyik serpenyőben, míg a mások meghallgatása, az aktív értő-érző figyelem a másikban.

Az Eris az önmagunkkal szembeni bizonytalanság – hiúság, külső megerősítés vágya – találkozik össze a hasonló energiákkal apelláló holdcsomóponttal.  Ők október 21-én kapnak egy külön bejegyzést, megérdemlik!

Az elkövetkező napokban történő további változások (Haumea, Lilith) szintén az újholdig tartó időszakot érintik, további feminin erőket mozdítanak meg. Így elsősorban a nőknek hozhat könnyebben felismeréseket, illetve a férfiaknak a női mintákkal (anya, nagymamák) kapcsolatban jöhetnek megértések. Utóbbi nagyon erőteljes, érdemes a feldolgozáshoz külső segítséget kérni!


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2023. június 21., szerda

Érzelmi sokféleség

Rák jegyében a Nap: 2023.06.21 – 07.22

Bevezető gondolat: "Nem szabad félnünk az érintéstől, az érzésektől, az érzelmek kifejezésétől. A világon a legkönnyebb dolog azzá lenni, amik vagyunk, amit érzünk. Sokkal nehezebb azzá lenni, amit elvárnak tőlünk, a világ mégis ezt a színjátékot játssza." (Leo Buscaglia)

Már az előző Ikrek hónap előkészítette nekünk a terepet az érzelmi önkifejezéshez (Világom határán). Jól is jött ez a kis fokozatosság – mint amikor egy forró napon óvatosan bevizezzük a felhevült testünket, mielőtt a medencébe ugrunk. Mert most bizony fejesugrás következik az erősen kavargó érzelmi sokféleségbe.

Úgy látom,

egyre nagyobb igény lenne arra, hogy kapcsolatba lépjünk önmagunkkal, a belső világunkkal, mégis valahogy nehezebben megy a magunkra találás.

Túl sok minden van egyszerre és túl intenzíven. Egyszerre kell helyt állni jelenben, a mindennapokban, miközben foglalkoznunk kellene a belül kavargó múlt-árnyakkal és előkészülni a folyamatosan alakuló jövőre. Érzelmi szinten kicsit úgy érezhetjük magunkat mint ez a szuperhős:

Legalábbis érzelmi szinten...

Az elmúlt években elég sok felkavaró, átmozdító esemény zajlott földön és égen: a hátráló Plútó visszavezet minket az itt felkavarodott érzelmekhez, hiszen van még mit rendbe tenni. Ez a fok, ahol most a planéta áll, már korábban is azt mutatta, "hogy még van dolgunk az érzelmi feszültségekkel, a szorongást tápláló "komfortzónákkal", a rögzült sémákban való gondolkodással, illetve a lefagyást okozó élethelyzetekkel. Ne lepődjünk meg, ha ezek ismét felerősödnek vagy ezen a téren újabb felismerések érkeznek."

Alig pár órával a jegybe lépést követően a Szaturnusz is hátraarcot csinál, vagyis ő is a korábbi elakadásaikhoz visz vissza bennünket. A hónap során fokozatosan több égitest is csatlakozik az ellenirányú mozgáshoz, ami azt jelenti, hogy a legtöbb, a kollektívre ható planéta, csatlakozik a rendrakási tevékenységhez. Ez a képen az első figura, aki mintha ott ragadt volna a kiindulási ponton.

A második alak a jelenünk, amire a Rák hónap szintén erős érzelmi tartalmai hatnak szélsőséges, változékony megélésekkel – amire valószínűleg az időjárás is reflektálni fog, valószínűleg a hőséget heves esők, jégesők, hirtelen lehűlések szakítják meg. Belül is jellemző lehet a megmagyarázhatatlan hangulatváltás, az esetleges dühkitörés, jóval nagyobb érzékenység. Szinte az egész hónapot végigkíséri ez a feszültségbuborék.

Természetesen ha tudatosan foglalkozunk az érzelmi állapotunkkal, a feszültségoldással, akkor ez a buborék kipukkasztható.

A harmadik, jövőbe mutató énünk most leginkább csak fel-felvillan, hívás, cikázás formájában, ködösen, nehezen követhetően. Túl sok múlt tartalom van a képletben ahhoz, hogy érdemben foglalkozhassunk vele, de mindent azért rendezünk át magunkban, hogy ő egyre szabadabban szárnyalhasson.

A hónapban sokat fogunk foglalkozni az érzelmekkel, elsősorban az öngondoskodás, az önszeretet mentén.


A jegybe lépés képlete

Azt a bizonyos érzelmi sokféleséget a rengeteg vizes jelleg biztosítja: maga a Rák Nap a 8-as házban, trigonnal a Halak Szaturnusztól és kvadráttal a Neptunusztól, illetve a Skorpió aszcendens.

A jegy két születési uralkodója,

a Hold és a Mars, együtt állnak az Oroszlán jegyében, ráadásul a Vénusz is csatlakozik hozzájuk. Napnyugta környékén meg is csodálhatjuk őket, ha a nyugati horizont felé pillantunk.

Energetikailag azonban hozzáadnak egy jó adag fűszert a hónap érzelmi állapotához, akár érzéki szenvedély, akár felpaprikázottság formájában.

Meglehetősen végletes elhatározások is születhetnek bennünk, köszönhetően az aszcendenssel együtt álló állócsillagnak, ami a Mérleg csillagkép alfája, a Zuben Elgenubi. Ahol ő megjelenik, ott a döntés elkerülhetetlen.


Heti bontásban

25. hét (06.21-06.25)

Ez a hét a nyár ünnepléséé. A nyári napfordulóhoz köthető a kelta hagyományban litha, az isteni nász, a fény és a sötétség egybe olvadása. A nappal itt van ereje teljében, de óvatosan, napról napra egyre több percet enged át majd az éjszakának.

De most a világosságot, a rövid éjeket ünnepeljük még több fénnyel, hiszen hazánkban is egyre elterjedtebbek a szentivánéji tűzgyújtó fesztiválok. Szent Iván napja június 23-ról 24-re virradó éjszaka. 

Mindeközben a Szaturnusz szép csendesen (ünneplés nélkül) változtat irányt és csatlakozik a fentebb említett múlt-dobozoláshoz.


26. hét (06.26-07.02)

A hét eleje lesz mozgalmasabb, fokozatosan enyhülő feszültségekkel. Hétfőn érdemes még jobban figyelni a közlekedésre, a Mars-Uránusz kvadrátja, egy első negyedes holdállás mellett türelmetlenné, figyelmetlenné és agresszívvé teheti az embereket.

Kedden már a Merkúr jegyváltásával picit csillapodnak a kedélyek, legfőképpen akkor, ha ki tudjuk beszélni magunkból a problémáinkat.

Viszont ebben a hónapban a legfürgébb égitestünk még önmagán is túltesz, két hét alatt keresztülrobog a jegyen, szintén szeszélyessé, változékonnyá téve a gondolkodást.


27. hét (07.03-07.09)

A Rák hónapban a hétfői napokra esnek a kiemelt holdállások, így egy teliholddal indítjuk a hetet. Meglepő módon a legtöbbször feszültségekkel járó Nap-Hold szembenállás most jóval enyhébb lesz, pozitív irányba billentheti a kapcsolatainkat. Szépen balanszírozza őket a Bika Jupiter és a Halak Szaturnusz.

Kedden a Neptunusz is csatlakozik a hátrálók csapatához, de asztrológiai szempontból ez lesz a legnyugalmasabb hetünk.


28. hét (07.10-07.16)

Újabb változást hozó hétindás: utolsó negyedes holdállás mellett a Szűz jegyébe lép a Mars, szép lassan eltávolodva ezzel a Vénusztól. Másnap a Merkúr lép át az Oroszlánba, szerdán pedig a következő másfél évet meghatározó jegyváltás történik. A holdcsomópont-tengely a Kos-Mérleg feladatait hozza el nekünk. Mélyre megyünk az önfelszabadításhoz.

A direktbe forduló Haumea a Mérleg végén azonban elősegíti a változási folyamatokat.

Ez a hét elsősorban azoknak a számára lehet forrongó, akik épp útkeresésben vannak, önmagukat igyekeznek újradefiniálni. A felszín jóval csendesebb.


29. hét (07.17-07.22)

Ha hétfő, akkor újhold, pontban napnyugtakor. Érzelmileg megkönnyebbülést, fellélegzést tapasztalhatunk, de a hét folytatása nem lesz nyugodt. Kipontosodik a Mars és Szaturnusz szembenállása, ami akkor szül feszültséget, ha nagyon, ha türelmetlenül szeretnénk valamit, de a körülmények, a lehetőségek blokkolnak.

A Rák hónap zárásánál a Bak Plútóra tekinthetünk rá egy Nap oppozícióval, amit a holdcsomópont-tengely is "láthatóvá tesz", érdemes ezen a héten az önismereti folyamatokban az érzelmi blokkokat körbe járni. Zárásképpen az Eris is elkezd hátrálni, a Kheirón már kivárja az Oroszlán Napot, de ezek szintén a mély lelki folyamatokhoz vezetnek vissza bennünket.


Itt is megtalálsz:

2023. május 15., hétfő

Hétköznapi csodák

Jupiter a Bika jegyében: 2023.05.16 – 2024.05.25

Bevezető gondolat: "Az élet művészete egészen hétköznapinak tűnhet. A helyes látásmódban rejlik a művészet, a dolgok mögé látásban, pontosabban az eseményekben rejlő öröm meglátásában. A boldogság művészetét bárki megtanulhatja, gyakorolhatja. És akár most is elkezdheted." (Anselm Grün)

Tudjátok, hogy a csillagfürkészésben akadnak kiemelt kedvenceim. Általában a "zűrösebb" lélekrészek tartoznak ide: Lilith, Kheirón, Plútó vagy akár az állócsillagok. A Jupiterért – ami egyébként a tradicionális asztrológiában a nagy jótevő nevet viseli és általában pozitív tartalmakat kapcsolunk hozzá – kevéssé rajongok. Nem mintha egy energetikai minőséget lehetne kategorizálni, de hát mégiscsak emberből vagyok és az elfogultságom a "megküzdős" belső minták felé húz.

De a 12 megnyilvánulási formája közül akad egy, ami éppoly kedves a szívemnek, mint a fentebb felsorolt asztrológiai jelenségek: ez pedig a Bikában való tartózkodása.

A Bika Jupiter mindenben az ellentéte a mélyre merülős, önismereti utakat feszegető, pszichológiai berkekbe csábító Lilithnek, Kheirónnak vagy Plútónak.

Míg ők az élet elakadásaira világítanak rá, a Bika Jupiter az élet élvezetét tanítja.

A Jupiter mindig mindenben a létezés értelmét keresi és ebben a földies, anyagtudatú jegyben az érzéki élvezetekben találja meg a választ. Ott, ahol tulajdonképpen elsődlegesen keresnünk kellene: a test és a valóság tudatosságában.

Kisgyermekkorban a világot épp ezen az érzékszervi szűrőn keresztül fedezzük fel: mindent megcsodálunk, megérintünk, megszagolunk, megkóstolunk, meghallgatunk. Az érzékelés fejlesztése egy rendkívül izgalmas kaland: jó beletúrni a homokba, felváltva megízlelni a sárgarépát és a brokkolit, belepacsálni az eső utáni pocsolyákba vagy beletemetni az arcunkat egy illatos virágba.

A következő életállomásnál az érzékelési élményekhez már fogalmakat társítunk, elnevezéseket, sőt szabályokat, hitrendszereket tanulunk. Míg az érzékelés finomítása egyéni élmény, addig a fogalmi tanulás mások függvénye. Lehet, hogy nekem ízlik a csoki, de anyu azt mondja, nem egészséges. Lehet, hogy élvezem a sárban hempergést, de azt mondják, piszkos lesz tőle a ruhám, és a többi... A virtuális valóság megjelenésével ráadásul egyre inkább elvonjuk a figyelmet az érzékeléstől.

Egyre kevésbé vagyunk jelen a testünkben, a pillanatban, az átélési tapasztalatokban.

Az étel finom ízlelgetése helyett több időt pazarlunk arra, hogy az Instagramra lefotózzuk. Jobban figyelünk mások mondandójára, mint a jól hallható érzelmi tónusokra. Az orrunkat már alig használjuk, pedig annyi mindent elárulna nekünk egy gyümölcs frissességétől kezdve a másik ember lelkiállapotáig.

Az előttünk álló egy évben a Bika Jupiter lassításra invitál bennünket. Egy kényelmesebb tempóra, amibe mind gyakrabban kap helyet az elfeledett érzékelés újratanulása. Öt planéta tartózkodik most a Bika jegyében, ami nagyon koncentrálttá, sokrétűvé teszi ezt a tapasztalási folyamatot.

Ráadásul a leghétköznapibb élethelyzetekre irányítja a figyelmünket. A hétköznapi csodákra. Egy forró kávéra, a zuhogó esőre, a lenyírt gyep illatára, a tánc örömére, az önfeledt lustálkodásra.

A dolce far nienté-re, vagyis az édes semmittevésre.

Milyen jól hangzik, ugye?

Mégis ha megvizsgáljuk az életünket, beláthatjuk, hogy ez a mindenki által vágyott hangulat, életérzés nehezen ültethető át a gyakorlatba.

A képlet is azt mutatja: van itt még felszabadítanivalónk! Ez egy komoly, belső átértékelési feladat, hogy újra felfedezzük az életünk valódi értékét, a minőségi átélését, a létezés örömét.


Előretekintés

Lao-ce azt mondja: "Amikor lehangolt vagy, a múltban élsz. Amikor aggódsz, a jövőben élsz. Amikor békében vagy, akkor élsz a jelenben." Ez nagyjából össze is foglalja, hogy a Bika Jupiter megtapasztalásához milyen belső figyelmi állapotra van szükség.

Ráadásul az ég többi szereplőjétől is inkább támogatást kapunk.

Bár a Vízöntő Plútó kvadrátjával indulunk, ez inkább a kezdeti lelkesedést mutatja, ami egy hónap alatt ki is fulladhat. Előfordulhat, hogy most nagy lendülettel tervezgetjük a fizikai valóságot érintő változást (életmód, utazások, egyéb komfortnövelő élmények), de ha "kifut alólunk" a Plútó hatása, akkor picit meglustulunk, halogatóvá válunk.

Szintén egy bő hónapig tart a Jupiter és a holdcsomópont együttállása, aminek az egzakt találkozásáról május 27-én ejtek néhány szót.

A Halak Szaturnusztól két részletben és hosszan kap szextilt a Jupiter, 05.19-07.21-ig, majd 11.30-tól 2024. április 20-ig. Közte (2023. szeptember 8. és 2024. január 4. között) lesz retrográd is a Jupiter. Maga a fényszög óriási segítség, hiszen az érzelmeink és a testi érzeteink szorosan összefüggnek egymással, erre lehetünk jóval tudatosabbak, figyelmesebbek.

Míg a Bika Jupiter első háromnegyede kényelmesen alapokat épít, addig az utolsó szakasz, 2024 tavaszától tényleges és gyors változásokat ígér.

Március 9-én lép be az Uránusz hatókörébe, április 21-én teljesedik ki és ez az együttállás hozhat egészen váratlan dolgokat. Újrakezdést. Olyasmit, amire azt mondjuk, ezt sosem gondoltam volna magamról.

Április legvégétől a Halak legvégén járó Neptunusz szintén egy szextillel kíséri a Jupitert, ehhez május 9-től a Plútó trigonja is csatlakozik. Ezekkel a fényszögekkel vezetik át az Ikrek jegyébe őt, ahol az érzékelési tapasztalatok helyett az intellektuális, a megértésen alapuló felfedezések várnak majd ránk.


Itt is megtalálsz:

2023. március 20., hétfő

Új időszámítás

Kos jegyében a Nap: 2023.03.20 – 04.19

Bevezető gondolat: "Minden évünk: egy életkör. Egy gyűrű az életfa törzsén. És minden életkör végén kicsit meghalunk - ugyanakkor minden új kör kezdetén kicsit föltámadunk." (Müller Péter)

A naptári évet itt nyugaton január 1-jével indítjuk. A holdújév februárban vette kezdetét, a szoláris év – a csillagászati tavasz vagy asztrológiai újév – azonban ma veszi kezdetét. Mi a különbsége ezeknek az időszámításoknak?

A naptári év tulajdonképpen nem kapcsolódik a planetáris mozgásokhoz, az egy egyezményesen meghúzott időhatár. Mindig a Bak jegy közepére esik, így ennek az energiának köszönhetően kiváló alkalom az áttekintésre, a hosszú távú tervezésre, annak meghatározására, hogy miket is szeretnénk az adott időszakban elvégezni.

Ezzel szemben a mai napi újév a Nap mozgásával függ össze, ide esik a tavaszi napéjegyenlőség: a világos és sötét órák kényes egyensúlyán billegünk. Olyan érzékeny ez az időpillanat, hogy már holnaptól 3 nappali perccel több jut.

Az asztrológiai gondolkodás szerint a Kos 0. fokán "születik meg" a Nap, ez az origó határozza meg, hogyan látjuk, érzékeljük az elkövetkezendő 365 napot. Itt nincs olyan tudatos befolyásunk, mint január elsején éjfélkor, inkább az energiák sodornak minket magukkal. Mint egy újszülött kisbaba, aki nem döntheti el, hogy norvég magánkórházban vagy épp egy timbuktui faluban látja meg a napvilágot – a körülmények fogják őt befolyásolni. Az ottani szokások, protokollok határozzák meg az első perceit...

Az emberiség kollektívan szintén évről-évre megszületik, együtt haladunk végig a napév állomásain (ezek a jegybe lépések) újabb és újabb feladatokkal, kihívásokkal nézünk szembe, de itt a tapasztalatok, a konzekvenciák már egyéniek lesznek.

A Kos jegybe lépés mindig megmutatja nekünk a világkorszak-időt, ami jelenleg a Halakból kifelé ketyegve egyre erősebben mutat a Vízöntőre. De minden évben egyedi mintázattal is bír, hiszen teljesen más volt tavaly, öt vagy tizenkét éve.

Az asztrológiai mozgásokban van egy érdekes, de nem teljesen kőbe vésett ritmus, mégpedig ami a mi születésnapunkat is meghatározza. Bizonyos aszcendensek mentén haladunk, amik olykor négy évente négyszer is ismétlődnek, míg vannak aszcendensek, amik csak kétszer, háromszor térnek vissza, de akad olyan mintázat is, amiből egy év tapasztalás is bőven elég. (Ez összefügg az északi félteke dőlésszögével vagyis a fizikai pozíciónkkal, Ausztráliában pont fordított arányú az aszcendensek ismétlődési ritmusa.)

Halak aszcendensű évünk például csak 2016-ban volt, 2020-ban már az őt követő Vízöntőre jegyre ugrottunk. A mostani Skorpiót azonban alaposan "begyakoroltatják" velünk. A legutolsó 4×4-es blokk 1986 és 1998 között volt, most pedig 2019, 2023, 2027 és 2031-es csillagászati újévünket érinti.

A hosszas szakzsargon után igyekszem érthetővé tenni, mit is jelent mindez. Képzeljük el, hogy az iskolában mondjuk a tojásrántotta elkészítése a feladat. Ennek egy órába bele kell férnie, hiszen tojás kell hozzá, zsiradék meg egy serpenyő. Nem túl bonyolult, ha pedig még variálni akarunk, azt már otthon is megtehetjük.

De ha nem a tökéletes tojásétel a cél, hanem egy agyműtét, akkor fokozatosan, rétegről rétegre kell elsajátítanunk a tudást, kezdve az alapanatómiával, az alap sebészeti ismereteken át a speciális idegsebészeti beavatkozásokig. (Bocsi, ha rosszul mondom, de csak tojásrántottában vagyok profi, a műtéti tevékenységem kimerül a kullancs vagy szálkakiszedésben.)


Alapenergiák

A Skorpió aszcendens egyéni és kollektív szinten is nagy horderejű, úgynevezett irreverzibilis változásokat készít elő. Ezekben az években mély emóciókkal, érzelmileg felforgató tapasztalatokkal találkozunk. Elindul valamiféle gyökeres változás vagy megjelenik a változtatás igénye.

Ez minden esetben egy régi életszakasz lezárása és egy új kezdete, de látható, hogy ez szakaszosan, lassan, lépésről lépésre (kvázi 16 év alatt) megy végbe. Ezekben az években jóval intenzívebb a rejtett dolgok, elfojtott, eltemetett érzelmek felszínre kerülése.

Erre az évre ez még inkább igaz lesz, hiszen a Nap még a Halak Neptunusz "bűvkörében" van, sőt a Holdat, az érzelmi érzékenységünket is "beszippantotta". Ráadásul az aszcendens tradicionális ura, a Mars pozíciója is feltételezi, hogy itt erőteljes érzelmi küzdelmekkel, belső harcokkal találhatjuk szembe magunkat, amikkel ha nem sikerül megbirkózni, rengeteg energiánkkal felemészti.

Nehéz, de hosszú távon kikönnyebbülést hozó döntések várnak ránk, erre mutat az aszcendenssel együtt álló állócsillag, az Elschamali (Könnyű lélekkel).

A felforgató, nagy változást hozó jellemzőket a hónap fontosabb eseményei is megerősítik, köztük az idei év egyik legfontosabb planétamozgását, a Plútó átlépését még a héten átélhetjük.


A Kos hónap eseményei

Március 20., hétfő: tavaszi napéjegyenlőség

Az ide kapcsolódó természeti ünnep az ostara, Az átbillenés ideje cím alatt olvasható ennek a részletesebb bemutatása.


Március 21., kedd: újhold a Kosban

Nagyon izgalmas keretet adnak a hónapnak az újholdak, kihangsúlyozva az újrakezdés, a letisztítás lehetőségeit. Mindkettőnél a Plútó is szerepet kap, más és másfajta feszültségforrásként. A feszültségforrás minden esetben az ismeretlenbe való belépés, a komfortzónából való kilépés adja. Míg itt elrugaszkodunk, vagyis erőtől duzzadva elhatározzuk, hogy mit is akarunk másképp csinálni, addig az időszak végén összegzünk, hogy miben sikerült ténylegesen változnunk.


Március 23., csütörtök: Vízöntő jegyébe lép a Plútó

A Plútó tizenöt-harminc évente nagyon hangsúlyos változásokat hoz az életünkbe, összefügg a generációs áramlatokkal, sőt most még egy világkorszakba lépést is előrevetít. Maga az átlépés szintén szakaszos lesz, most felgyűrjük az ingujjunkat és belevágunk, de ténylegesen 2025-ben érkezünk csak meg.


Március 25., szombat: Rák Mars

A Rák jegyébe lépő Mars szintén állóvíz-felkavaró energiákat eredményez. Az Ikrekben tavaly augusztus óta tartózkodó akarati- és cselekvőerőnket meghatározó bolygó szinte berobban ebbe a víz-közegbe és ahol nincs érzelmi felelősségvállalás, ott felszínre kerülnek az indulatok.


Március 26., vasárnap: nyári időszámítás

Elvileg ez az utolsó év, amikor még ide-oda tekergetjük az órát, mert az Európai Unió döntése alapján jövőre már minden tagországnak el kell köteleződnie a téli vagy a nyári időszámítás mellett.


Április 4., hétfő: Bika Merkúr

Gondolkodásunkban felfedezhetjük (vagy felismerés nélkül gyakorolhatjuk) azokat a sémákat, amik visszatartanak minket a fejlődéstől. A Bika Merkúrra nagyon jellemző a makacsság, a begyöpösödöttség, most pedig a Vízöntő Plútó rá is irányítja erre a figyelmet.


Április 5., szerda: Nap-Kheirón együttállás

A két planéta együttállása minden évben kiváló alkalom annak összegzésére, hogy önismereti folyamatainkban hol tartunk. Mennyire váltunk önmagunkká?


Április 6., csütörtök: telihold a Mérleg jegyében

A fenti kérdést feszegeti tovább a telihold is, így majd ebben a bejegyzésben térünk ki a megválaszolásra. Maga a képlet olyan, mint a színpadra lépés előtt a függöny mögül kukucskálnánk ki, hogy lássuk, milyen közönségre (befogadó közegre) számíthatunk.


Április 7., péntek – április 10., hétfő: a húsvét időszaka

Ez a négy nap asztrológiai viszonylatban is hoz egy kis szusszanást.


Április 11., kedd: Ikrek Vénusz

A Vénusz jegyváltásával létrejön egy uralmi csere a Merkúrral, ami most igazán kedvezően hat a kommunikációs képességeinkre. Diplomatikusabbak, megfontoltabbak lehetünk és már a másik szemszögére is jobban rá tudunk pillantani.


Április 12., szerda: Nap-Jupiter együttállás

Itt az elmúlt év lehetőségeit összegezhetjük, jövő hónapban ugyanis már tovább áll a Jupiter. Eredeti bejegyzés: Új utakon.


Április 15., szombat: Nap-Eris együttállás

Ez a planéta-együttállás is olyasmi, amit sok évtizeden át boncolgathatunk magunkban, hogyan is állunk az egóharcokkal, a külső-belső viszályokkal. Tavaly például az én mozgatórugóit vizsgálgattuk.


Április 20., csütörtök: második újhold a Kosban

Végül a finálé, a keret! Az újhold megismétlődése, ami gyakorlatilag áthúz minket a Bika jegyébe, mert a 29. fok 51. percénél jön létre. A két energia intenzíven kavarodik, fizikai történésekben is felrázó, ébresztő lehet mindez.


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2022. december 7., szerda

Kik a hősök?

Telihold a Nyilas havában: 2022. december 8. (05h09m)

Bevezető gondolat: "Cselekedeteinkkel és az általuk megteremtett történetekkel mi magunk adunk értelmet az életnek." (Joseph Campbell)

Évezredeken át a hősök bátor, erős férfiak voltak. Harcosok, katonák, kalandorok. Olyanok, akik heroikus tetteket hajtottak végre. A görög hérosz szó, amiből ez a kifejezés ered egyenesen félistent jelentett.

Érdekes, a mi "hős" szavunk, ami a "kus" vagy "kodzs" ősi, uráli kori szóból ered, teljesen más jelentéssel bír. "Munkás, szolga, jobbágy, száműzött". A szóeleji h-t végül k-ra cseréltük és már az általános jelentése az "ifjú" volt. A nyelvújítás korában az irodalmi nyelvben a regények és történetek központi szereplője is magáénak tudhatta a kifejezést.

A 20. században a képregény-hősökkel egy új korszak kezdődött – erről írtam az Egyediség évezredei bejegyzésben is. Már a 40-es években megjelentek az első női szuperhősök is, nevezetesen a görög-római mitológia ihlette Diána, alias Wonder Woman. Manapság pedig a ló másik oldalára átesve szinte a női karakterek dominálnak, s bár külsőleg igencsak nőiesek, a megnyilvánulásaik még éppolyan maszkulinok, mint a klasszikus férfihősöknek.

Mindezzel párhuzamosan, az önismereti folyamatok mentén egy újabb hősfogalom van kialakulóban: mégpedig azok a teljesen hétköznapi emberek, férfiak és nők vegyesen, akik

vállalják a létezés kalandját, a saját útjuk feltérképezését, sorsuk követését és azt, hogy az önmegismerés által ténylegesen az éltük hősévé válnak.

Az elmúlt napokban fantasztikus élményben volt részem – talán már ennek a teliholdnak az energiája is közrejátszott – egy csoportban többen is a saját erejük visszahívásáról meséltek. Nem kell nagy dolgokra gondolni, nem falakat törtek puszta kézzel, nem találták fel a rák ellenszerét, de még világbékét sem tudtunk teremteni... Viszont elhangzott, hogy határokat tudtak kijelölni a mindennapokban, kifejezték a vágyaikat, megnyilvánították az akaratukat.

Mindazok, akik egy másodpercre is felismerik, hogy hasonló cipőben járnak – mellékszereplők az életben: alárendelődve a családnak, a társadalomnak, a munkának – azok pontosan tudják, mekkora "hőstett" kijelenteni, hogy most magamnak én vagyok a fontos!

Általános jelenség, hogy a népesség egyik fele túltolja az önzést, mindent magának akar – a hatalmat, a figyelmet, az anyagi javakat – míg legalább ugyanekkora, ha nem nagyobb százalékban bizony óriási probléma az, hogy nem tudjuk mit is akarhatunk. De most ebben a teliholdban felcsillan a változtatás lehetősége!

Hőssé sosem úgy válunk, hogy várjuk, valaki megmentsen minket, valaki szót emeljen helyettünk. Passzivitásban legfeljebb csak álmodozhatunk a változásról. Ahhoz, hogy életünk hősévé váljunk, el kell indulni az úton!

Ez éppoly kihívásokkal teli utazás, mint a mesék vagy a legendák hőseinek kalandjai. Bizony, az önismereti úton is vannak hétfejű sárkányok, emberevő óriások, gonosz boszorkányok.

Úgy hívjuk őket: traumaélményeink.

Ezek nem mindig újságcímlapra kívánkozó szörnyűségek: sok esetben családi minták, rossz berögződések, készségtorzulás, magzatkori- vagy születési élmények.


A telihold képlete

Ez a telihold egy asztrológiai "nyalánkság", energetikai finomságokkal telepakolt mikulásajándék.

A Nap és a Hold két hőshöz tartozó állócsillagra mutat, ráadásul az aktivitásra ösztönző Mars is csatlakozik hozzájuk. Feszültségüket a Szaturnusz oldja, szintén egy állócsillag-együttállással megtoldva. És teszik mindezt úgynevezett kritikus fokokkal felhangolva! Máris "kicsomagolom", hogy ti is hozzáférjetek a tartalmi csemegékhez.

A Nap a Herkules csillagkép ɑ csillaga a Rasalgethi, akinél már pedzegettük a hétköznapi hősök témáját. Héraklész 12 próbája nagyon komoly mélylélektani beavatásról – önismereti útról – beszél.

Azok az emberek, akik beletemetkeznek saját konfliktusaikba, nem haladnak előre.

Heraklész "csomagjában" éppúgy megtaláljuk a transzgenerációs mintákból adódó nehézségeket, mint a egyéni életútján felhalmozott rossz döntéseket. Mítosza nem egy valódi hollywoodi történet, de a próbatételek szimbolikája útmutatónk lehet.

Rémisztő teremtmények (nemeai oroszlán, Hüdra, Kerberosz vagy épp erümanthoszi vadkan), vonzó csábítások (kerüneiai szarvas, az amazonok királynőjének öve) mind, mind a tudatalattinkban rejtőző mintázatok megszemélyesítői.

Az egó sötét árnyai, belső harcok, negatív, pusztítást okozó gondolatok, ismétlődő hibák, anyagi világ illúziói és a halálfélelem.

A próbák kiállása nem más, mint ezeknek a belső akadályoknak a felismerése, integrálása, az egyensúly megteremtése, a bölcsesség keresése, az innováció.

A Hold az Orion csillagkép β csillagával áll együtt. A Rigel fényesebb, mint az alfa (Betelgeuse), sőt tulajdonképpen ez az égbolt hetedik legfényesebb csillaga.

A csillagképben ősidők óta egy hatalmas termetű vadászt láttak, Mezopotámiában Nimródot, a görögöknél Óriónt vélték felfedezni benne, de a csillagkép egyes csillagnevei női alakra utalnak.

Az ő története is hasonlóan konfliktusokkal teli, mint Heraklészé, azonban a vadászaspektus miatt itt egy jóval agresszívebb, pusztítóbb megélésről beszélhetünk. De ha az ősi csillagkép-névhez visszatérünk, ami az "Uru-anna", vagyis "Mennyei fény", itt ezeknek az energiáknak is az átlényegítését elénk vetíteni.

A Mars együttállása ezzel a ponttal a belső harcokhoz ad óriási kezdőlöketet. Kívül, vagyis a nagyvilágban rengeteg most a konfliktus, kezdődött a világjárvánnyal, ami az immunrendszer mellett a hitrendszereinket is aktivizálta, feszült légkör uralkodik körülöttünk, sőt valós háborút is tapasztalhatunk.

Amint kint, úgy bent – lássuk meg ebben: BENNÜNK MENNYI KONFLIKTUS, HÁBORÚ, ELFOJTOTT HARAG ÉS GYŰLÖLET DÚL.

És végül a "karácsonyi mézeskalács-fűszer" az a bizonyos kritikus fok.

Kritikus fokokat arab csillagászok jelölték ki bonyolult matematikai számításokkal. Minden jegyben, minőségük szerint két-két fokot jelöltek ki: ilyen például a mostani képletünkben a Nyilas és az Ikrek jegy 17. foka vagy a Vízöntő jegy 21. foka. Olyan érzékeny pontoknak tartják ezeket, melyek fokozzák a jegy erejét.

A köznyelvben a kritikus helyzet alatt azt értjük, ha valaminek kétséges a kimenetele. Kritikus: még nem eldöntött, de ha jobbra vagy balra billen a mérleg, mindkét esetben sorsfordító következményekkel jár.

Érdekes, hogy a görög "kritikosz" szóeredet azt jelenti: dönteni tudó.

Szinte az egész világ most ilyen libikóka-állapot csúcsán billeg. Döntést azonban mindenkinek magának kell hozni.

Sodródik az árral vagy magához ragadja a saját hős-erejét.

Mivel ez az egész hőstörténet az Ikrek-Nyilas tengelyre esik (itt van a telihold), így legfőképpen a világról, annak működéséről, a meggyőződéseinkről és hitrendszereinkről van szó. (Érdemes felidézni az ide kapcsolódó, pár évvel ezelőtti holdcsomópont-tengely tanítást: Mit nevezünk valóságnak?)

Mit hiszel el abból, amit el akarnak hitetni velünk? Elfogadod-e, hogy nincs hatalmad a sorsod fölött? Vagy rálépsz a hősök útjára?

Zárógondolat, szintén Campbelltől: "Kövesd a boldogságodat, és az Univerzum ajtókat nyit meg előtted ott, ahol eddig csak falak voltak.")


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Related Posts with Thumbnails