2015. október 27-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!
Kerstin Gier bestseller-szerző az álmok titokzatos birodalmába csábít minket. Titokzatos ajtók gyíkot mintázó ajtógombokkal, beszélő kőfigurák és egy megvadult dadus, kezében egy bárddal… Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három legjobb barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen. Ez vajon tényleg lehetséges? Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…
Saját véleményem:
Kerstin Gier neve mára fogalommá vált a YA olvasók körében, s ezzel egyszersmind garanciává is, ha egy édes, vicces, kalandos könyvre vágyna a könyvmolyok lelke. Én sem vagyok kivétel. Imádom az
Időtlen szerelem trilógiát, és azóta, hogy becsuktam a
Smaragdzöldet, óriási hiányérzet tátong bennem. Kerstin Giernek pedig van egy egészen különleges, szavakba nem önthető stílusa, amitől történetei hangulata utánozhatatlanná válik.
Nem olyan régen néztem meg a
Zafírkék filmváltozatát, ami előhívta belőlem ezt a gieri hangulatot, és már-már odáig lökdösött, hogy elhatározzam, idén újraolvasom a sorozatot, mert bizony én nem bírom ki tovább, ha nem kaphatok valamit ettől a szerzőtől (hogy érzékeltessen a helyzet súlyosságát, még a gyerekkönyve beszerzésén is elmerengtem). Szerencsére azonban nem sokkal később befutott a Silber, aminek rögtön, csillogó szempárral, gyermeki mosollyal, kiszakadva a valóságból, neki is álltam. Nem mondom, hogy nem féltem attól, tud-e az írónő még egyszer akkorát ütni, mint Gideonékkal; vagy attól, hogy mennyire lesz önmaga koppintása, hogy arról már ne is beszéljek, én mennyire fogom összehasonlítgatni a két művet. Elárulom: minden félelmem alaptalannak bizonyult.
"Hirtelen a napnál is világosabb volt: ha a végére akarok járni ezeknek a
titokzatos álmoknak, ki kell nyitnom. És be kell mennem rajta."
Liv és Mia tipikus elvált szülők gyermekeiként, állandóan navétáznak folyton új helyre költözködő anyjuk, és apjuk között. Sehol sincs igazán otthonunk. De most végre elérkezett a pillanat, amikor úgy tűnik, édesanyjukkal együtt letelepedhetnek egy oxfordi, öreg, vidéki házban. Álmuk azonban már a repülőtéren szertefoszlik, amikor megtudják, hogy anyjuknak komoly párkapcsolata van, és emiatt a férfihoz közel, egy belvárosi bérelt házba kell bezsúfolniuk magukat a korábban eltervezettekkel ellentétben. És ha mindez nem lenne elég, a szerelmespár arra készül, hogy kapcsolatukat újabb szintre emeljék, s ezáltal egyesítsék családjaikat egy összeköltözéssel, amivel együtt jár két mostohatestvér, új apuka, és egy elit magániskola.
Ez a meglehetősen ingoványos szituáció pedig tökéletes alapként szolgál mind a sztorihoz, mind főszereplő(i)nk megismeréséhez. Mi több, létrehozza a humort, könnyedséget, racionalitást jellemző mérlegnyelvet, ami a későbbiek során ellenpólusként szolgál a sok misztikum és sötétség mellett.
Liv személyében egy rettentően szimpatikus, szerethető, nem túl szép, de nem is csúnya, teljes mértékben átlagos hősnőt kap az olvasó. Ő egy - legtöbb esetben - határozott, okos, gondolkodni és cselekedni képes lány, akinek éppúgy megvannak a hibái, hiányosságai, mint az erősségei. Egyszerűbben mondva olyan, mint te vagy én.
Kerstin Gier egyik erőssége az emberközeli karakterizálás. Úgy teremti meg hősnőit, hogy azokkal könnyen lehessen azonosulni.
Livről már az első oldalak során kiderül, hogy tele a hócipője a folytonos költözködéssel. Egyetlen dologra vágyik: stabil otthonra - ezzel együtt barátokra, új kapcsolatokra, egy horgonyra. Ám amikor nem ezt kapja, az érthető okokból előhozza a szarkasztikus énjét. Komolyan mondom, én fetrengtem a gondolataitól, megjegyzéseitől. Nagyjából az első 40-50 oldalt simán kiidéztem volna, annyira vicces volt. Számos mókás helyzetet szül ugyanis, ha van négy fiatal, két-két testvérpár, akik egymástól nagyon eltérőek, és nagyon nem akarnak családdá válni, mint ahogyan az is, ha az ember nem akar új mostohaapát, elitsulit tele üresfejű libákkal, stb.
Liv életében tehát ott van ez a hétköznapi változás, amivel meg kell küzdenie, de közben megnyílik előtte egy másik kapu is, ami elhozza a valódi konfliktust.
A lány egyik éjszaka arról álmodik, hogy belép új családja bejárati ajtaján, miközben mostohatestvérét, Graysont követi, majd hirtelen egy temetőben találja magát, ahol Grayson, és még néhány másik srác mindenáron el akarja küldeni őt. Liv eleget is tenne a dolognak, ha előtte ne hallott volna mindenféle titokzatos dolgot, mely felpiszkálja kutatásmániás Sherlock Holmes énjét, így titokban továbbra is követi a fiúkat, és egy egészen szürreális szertartás szemtanújává, majd később résztvevőjévé válik. Felébredve viszont csak egy őrült álomnak titulálja az egészet, minthogy földhözragadtként nem hisz a természetfelettiben. Igen ám, de percről perce szembesülnie kell azzal, hogy az álom talán mégsem álom volt, amikor testet öltenek előtte az álombeli alakok, és egyre több dolog válik valóssá.
Kerstin Gier ezúttal időutazás helyett az álmok és álomjárás témájához nyúlt, de nem is akárhogyan! Liv és a srácok egyaránt félelmetes és káprázatos helyszíneken kalandoznak. Valójában olyan ez az egész, mint egy álom, kicsit szürreális, mégis valóságos. Félelmetes, édes, aranyos, rejtélyes, kalandos. Mikor milyen.
Nem akarom lelőni a poént, így az egész mechanikájába, szabályaiba nem mennék bele, lényeg a lényeg, eszeveszettül imádtam az egyedi, egyénre szabott ajtós megvalósítást. (Évek óta írogatok egy fiókregényt, amiben szintén fontos szerepe van az ajtóknak, ráadásul kísértetiesen hasonló kivitelezésben, bár egészen más funkcióban - így számomra egészen frenetikus és sokkoló volt látni, tapasztalni, milyen ezt külsősként bejárni.)
Ám az éjszakai kalandozás csupán egy része az egész misztikus vonalnak, minthogy hősnőnk számára a "ne" és a "titok" egy mondatban való szereplése vörös posztó. Számtalanszor megemlíti, hogy él-hal a nyomozásért, emiatt el is tökéli, hogy kideríti a négy fiú titkát, kerül, amibe kerül - éjt nappallá téve ügyködik a megoldáson.
És bizony nem kis ár, amit fizetnie kell mindezért. Sötét titkok lappanganak az ajtók mögött, tele olyan csavarokkal, melyekre én egyáltalán nem számítottam - de ő sem. Ilyen téren tehát sokkal sötétebb, zordabb az Időtlen szerelemnél, ami viszont hasonló, az a meglepő fordulatok és megfejthetetlen szálak jelenléte.
Talán észrevettétek, hogy ezidáig egyetlen fiúról sem áradoztam, holott négyen is vannak. Nos, az a helyzet, hogy ennek több oka is van. A srácokkal abszolút nincs semmi baj, Graysont és Henry-t őszintén megkedveltem, de ennek a történetnek nem a romantika áll a középpontjában (igen, az is van benne, de épp csak egy leheletnyi), és a fiúk sem azért vannak, hogy megrogyasszák női olvasóik lábát (arra ott van az überelhetetlen Gideon). Ők jelen helyzetben a képlet misztikumáért felelősek, de mint ilyenek, kiválóak. Kiismerhetetlenek, tele vannak titkokkal - melyekre megjegyzem, nagyon kíváncsi vagyok. Olyanok, mint a Hollófiúk.
Mindent egybevetve a Silber legalább olyan jó, mint az Időtlen szerelem; hasonlóan édes, vicces, fiatalos, lendületes, ugyanakkor sokkalta komorabb, sötétebb is. A cselekmény állandóan pörög, mindig történik valami. Ha éppen nem nyomozunk vagy rettegünk, akkor a nevetéstől pukkadozunk, ugyanis Livtől elkezdve az összes mellékszereplőn át, mindenki azon fáradozik, hogy mosolyt csaljon az olvasó arcára.
Úgy képzeljétek el, mintha Kerstin Gier stílusához egy csipetnyi
Hollófiúk,
Nevermore és
Pretty Little Liars (ugyan nem ejtettem róla szót, de Livék sulijában van egy rejtélyes alak, aki a suli Tittle Tatle Blog névre hallgató blogját szerkeszti, és A-hoz hasonlóan mindenről tud, és nem is fél kiteregetni a szennyest - azt már mondanom sem kell, hogy ő is egy olyan ügy, ami megoldásra vár, ugye?) esszenciát vegyítettek volna, megfűszerezve sok-sok szerethető karakterrel, váratlan fordulattal, és egy lenyűgöző képzeletbeli világgal.
Kerstin Gier rajongóknak kötelező! Nyissátok ki a könyvet, és merjetek (rém)álmodni! (És egy jó tanács: ne olvassátok el a mi várható a folytatásban részt, mert a rengeteg megválaszolatlan kérdés száma megsokszorozódik.)
Pontszám: 5/5*
Kedvenc szereplő: Liv, Mia, Grayson, Henry, Lottie
Kedvenc jelenet: az első szótól az utolsóig minden
Negatívum: -
Borító: 5/5
Highgate Temető
A londoni Highgate talán nem a legöregebb temető Európában, de sokak szerint a legszebb és a legkísértetiesebb egyben. Az 1800-as években nyitották a gótikus stílusú temetőt, ahol a misztikus kertek nyújtotta szépséget kombinálja a boltíves sétányok és hatalmas sírkamrák hátborzongatóságával. A londoni temetők közül ezt tartják a leginkább kísértetjártának és a legtöbb különös bejelentés is valóban innen érkezik.
Többen állították, hogy hatalmas testű szellemeket láttak a sírkövek és –kamrák között meghúzódva, melyek szeme vörösen világított. Egy egyedi, érdekes bejelentés is érkezett a rendőrségre. Az egyik eset alkalmával egy félelemtől sokkot kapott személy rohant be a rendőrségre, miszerint élőhalott lények kergették végig a temetőn. De több bejelentés érkezett arról, hogy láttak egy őrült, hosszú hajú, öreg nőt kísérteni valamint egy cilinderes alakot, aki az egyik használaton kívüli kápolnában csengette a harangokat.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.
