Blogturné #50 - Wendy Higgins: Angyali győzelem

Miért: Sorozatlezáró kötet.

Bevezető: A Maxim kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Wendy Higgins Angyali győzelem című regénye, mely az Angyali gonosz trilógia zárókötete. Ennek örömére a Blogturné Klub tíz bloggere bemutatja az Óriások és hercegek végső, epikus összecsapását.

2015. április 14-től egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Tartalom: Eljött az idő a leszámolásra. A jóslat hamarosan beteljesedik, és bár egyre több szövetségese akad Annáéknak, de a fenyegetés is nő. A hercegek minden eszközt bevetnek, hogy megállítsák a lázadó óriásokat. És ahogy minden háború, ez is áldozatokkal jár.

A helyzet egyre kiélezettebb, a nyugtalanság és a félelem lassan mindenkit felőröl. Miközben Anna menteni próbálja szeretteit, maga válik a fő célponttá. Minden percről percre változik körülötte, és senkiben sem bízhat. Mikor a Bujaság hercege ellene küldi szerelmét, Kaidan Rowe-t, el kell döntenie, mennyit kockáztat.

A sorozat legérzékibb és legpörgősebb kötete újra összegyűjti az óriásokat, hogy kivívják szabadságukat. (Maxim)

Vélemény: Egy sorozatlezáró kötettől mindig sokat vár az ember, hiszen ez teszi fel az i-re azt a bizonyos pontot, varr el minden szálat, s hozza el olykor az olvasó számára a katartikus élményt... Kivéve, amikor ez nem egészen úgy sikerül, hogyan azt az ember várta.

Bizonyos elemeiben - s tudom, hogy alighanem egyedül leszek ezzel a gondolatommal - szerintem ez a rész Jennifer L. Armentrout Origin-jének koppintása is lehetne, mivel rengeteg hasonló motívum van a két könyvben, aminek személy szerint nagyon nem örültem. Alapvetően nincs bajom a koppintásokkal - még ha nem is feltétlen imádom őket -, de amikor ez több, mint nyilvánvaló, akkor azzal igazán nem vagyok kibékülve.

Szerintem ez a könyv azért sem váltotta be az általam hozzáfűzött komoly reményeket - úgy, mint akciódús, izgalmas könyv, lehengerlő fináléval, rengeteg tetőponttal, és a többi -, mert Higgins egyszerűen belefáradt ebbe a trilógiába. Nem éreztem benne az az átütő erőt, ami az elsőben még abszolút megvolt, s sokszor a másodikban is fel lehetett fedezni, annak átvezető jellege ellenére is. 

A szereplőink már csak elnagyolt vázaik önmaguknak, különösen érezhető ez Jay és Marna, illetve a főszereplő párosunk, Anna és Kaidan esetében. Ennek ellenére, az első párost szerettem, bár sokkal jobban kidolgozott szálat vártam volna pár nagy bejelentésnél, és nagyjából három jelenetnél, ha már bizonyos értelemben ők adták volna a történet valódi drámáját, mivel mégis csak egy óriás és egy ember kapcsolatáról beszélünk... És mégsem kezdett ezzel az írónő semmit az ég egy adta világon! Minek vette őket bele ilyen szinten ebben az esetben? Dísznek? Na mindegy, ugorjunk.

Anna és Kaidan kapcsolatával az volt a legnagyobb problémám, hogy nemes egyszerűséggel túlságosan is rózsaszín az egész, ami egyáltalán nem illik a történethez... Meg kifejezetten Kaidan karakteréhez sem. Nehéz elképzelni, hogy valaki, akinek az volt a munkája, hogy nőket csábítson el, hirtelen vérbeli hősszerelmes személy lesz belőle. Mondjon aki, amit akar, szerintem ez minden csak nem reális. És akkor a világtörténelem egyik legunalmasabb légyottjáról még nem is szóltam.

Ugye azt vártam, hogy majd lesz ilyen-olyan nagy csata, meg hasonlók, de valahogy nem egészen ezt  láttam viszont a lapokon. Jóval több izgalom kellett volna bele, mert így néhol untam a fene nagy csatát, amit a cím és az egész sorozat beharangozott... Ehhez képest inkább egy össznépi Kumbaya-ra hasonlított az egész helyzet, mintha a hercegek amolyan rezignált nyugalommal vette volna tudomásul, hogy egy csapat tinédzser megpróbál leszámolni velük, mert miért ne.
A stílus, bár nem rossz, szerintem voltak hibák a fordításban - például sosem értettem, hogy adott szövegkörnyezetbe mégis hogyan fér bele a "gógyiztam" szó, s ez egyáltalán mit akar jelenteni, ugyanis annyira értelemzavaró a szó, hogy sok esetben kirántott az olvasmányélményből.
A vége pedig... Hát nem is tudom, sok mindenre számítottam a fentiek tükrében, de erre egyáltalán nem... Nem volt rossz, csak én nem erre számítottam, olyan nagyon idealistának tűnt az egész, némi keserédes beütéssel.
Ha szeretted a trilógiát, mindenféleképpen érdemes elolvasni, mégis csak egy újabb szereplőgárdától búcsúzunk ezzel a résszel, de javaslom, hogy ne legyenek kiemelkedően magas elvárásaid, ha egy nem romantikán alapuló zárást szerettél volna viszontlátni.

Kedvenc karakter(ek): Jay, Marna
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 6/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: ?
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 392
Sorozat: The Sweet Trilogy (#3)

Résztvevő blogok listája:

04.14. - Deszy könyvajánlója
04.15. - MFKata gondolatai
04.17. - Insane Life
04.18. - Kelly & Lupi olvas
04.19. - Angelika blogja
04.20. - Always Love a Wild Book
04.21. - CBooks
04.22. - Függővég
04.23. - Dreamworld
04.24. - Könyvszeretet

Előrendelés

Nyereményjáték: 

Mostani játékunk során úgy döntöttünk, nem térünk el az Angyali gonosz sorozat turnéinak megszokott, keresztrejtvényes feladványaitól, így ezúttal is némi agytornára lesz szükségetek ahhoz, hogy megnyerhessétek a kiadó által felajánlott 3 darab Angyali leszámolás c. regény egyikét.

Méghozzá nem is akármilyen agytornára! Az egész sorozatot érintő kérdésekkel találkozhattok az egyes állomásokon. De pánikra semmi ok, ha emlékeitek kicsit megkoptak volna, a korábbi turnéinkon megtaláljátok a válaszok zömét.

10+1 kérdés nem állhat Kaidan és közétek!

Feladat:

1) Az állomásokon található kérdések megfejtését írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe.

2) Vízszintesen haladva töltsétek ki a keresztrejtvényt.

3) A keresztrejtvény főmegfejtését írjátok be a rafflecopter erre kijelölt sorába.

4) Csak az vesz részt a sorsoláson, aki mind a 10 kérdést, plusz a főmegfejtést is megcsinálja!

5) A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre. Sok szerencsét!

A mai kérdés. 8. Milyen szerepet tölt be Kaidan a bandájában?

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #4 - Wendy Higgins: Angyali szövetség

Miért: Imádtam az első részt.

Tartalom::  A Maxim Kiadó jóvoltából április 24-én megjelenik Wendy Higgins: Angyali szövetség című könyve, a nagysikerű Sweet sorozat második kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenhárom bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Anna Whitt démoni kalandjának folytatását! 
2014. április 24-től minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Anna, egy őrangyal és egy démon lánya, megfogadta, hogy soha nem követi apja példáját, nem rontja meg az embereket. Naivitás volt ez tőle. Ahogy sok minden más is. A suttogók rákényszerítik, hogy a túlélése érdekében megszegje fogadalmát, akkor is, ha ezzel engednie kell lénye sötét oldalának, és hírhedtté válni iskolatársai között. Élete sivárabbnak tűnik, mint valaha. Ráadásul ott van Kaidan Rowe is, a Bujaság hercegének fia, tölti be minden gondolatát. Mikor aztán váratlanul tudomást szerez egy réges-régi jövendölésről, a világot kezdi járni Kopano – a Harag hercegének fia – kíséretében, hogy megszervezze a démonokkal szembeni ellenállást. Hamarosan kiderül ugyanis, hogy az óriások felszabadítása nem mehet vérre menő küzdelem nélkül. A végső győzelemig Annának és Kaidannak félre kell tenniük érzéseiket, és leküzdeniük életük legnagyobb kísértését. Vajon megéri-e életüket kockáztatniuk a szerelemért? (Maxim)

Vélemény: Igazából nagyon érződik ezen a részen, hogy Higgins csak amolyan átvezető kötetnek szánja, és az igazán komoly, mindenre kiható eseményeket a harmadik részre tartogatja. A cselekmény ugyanis, bár néhol kimondottan lassú, valójában olyan gyorsan történik - legalábbis időben -, hogy az olvasó egyszer csak azon kapja magát, hogy körülbelül négy jelenet alatt átélt majdnem egy egész évet. Tény és való, hogy ez a technika már az első részben is jelen volt, de itt valahogy elképesztően erős ez a vonal, és talán a történet eseménytelensége miatt, sokkal feltűnőbbé válik. 

A történetben én megint az utazást találtam a legizgalmasabbnak,  egyrészt, mert azok a részek sokszor igen izgalmasra sikerültek, másrészt Higgins behozott néhány új szereplőt, akiket egészen megkedveltem. Ilyen volt például Flynn is, az egyik herceg fia, akivel az előző részben már találkoztunk ugyan, de csak most jutott jelentősebb szerephez. Tetszett a laza, nemtörődöm stílusa, ami mégis, egy érző lelket takar, amit többször is bebizonyít a regény folyamán. Zaniaban pedig az tetszett meg leginkább, hogy rajta nagyon is érződik, hogy a kulturális közeg, amelyben felnőtt, és a munkakör, amit az apja kedvéért el kellene végeznie, milyen éles ellentében áll egymással.  

Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy a karakterek közül engem leginkább Kopano fogott meg ebben a részben. Noha, már az első részben is szimpatizáltam vele, egyrészt azért, mert hozott némi újdonságot az egzotikus származásával az egyébként tipikusan "egyszínű" YA-környezetbe, másrészt pedig azért, mert a jelleme is szerethetővé tette. Türelmes és megfontolt embernek ismerhettük meg, aki nem akarta azonnal lerohanni Anna-t. Nos, ez ebben a kötetben sem változott, vagy legalábbis nem nagyon. Szó se róla, Higgins előszeretettel teremtett olyan helyzeteket ebben a részben, amik miatt az ember már-már szurkolt Kopanonak, hogy sikerüljön meghódítania a szíve hölgyét, ám mint tudjuk, Anna Kaidan iránt táplált érzései túl erősek, még akkor is, ha a kísértés egy olyan ember képében érkezik, mint Kope. Szó se róla, azért el-elgyengülnek, de szerintem az a féltékenységi nagyjelenet, amit Kai lerendez miattuk, teljességgel felesleges... Főleg, hogy a regény egy igen jelentős részében ő nem is szerepel. Csak néha fel-felbukkan, hogy még véletlenül se feledkezzünk el a létezéséről.

A hercegek - természetesen - ugyanolyan kibírhatatlan parasztok - ennél már csak rosszabb jelzőket tudnék aggatni rájuk -, mint mindig, vannak olyan jeleneteik, hogy szívem szerint egytől-egyig a betonba döngöltem volna őket, annyira kiakadtam egy-két húzásukon. Olyanok, mint egy csapat önző gyerek, komolyan mondom. Higgins nagyon ért ahhoz, hogy megutáltassa az emberrel azt, akit meg akar. Kétlem, hogy ezután a rész után bárki is a hercegeknek drukkolna a későbbiek folyamán.   

Kaidan és Anna kapcsolata sokkal nagyobb jelentőséggel bír ebben a részben, igaz, most is az a helyzet, hogy relatíve kevés időt tölthetnek együtt, amit azonban igen, az nagyon intenzív, és sok esetben izgalmas is. Szeretem azt a macska-egér játékot, amit folytatnak, és remélem, ebből a befejező részben sem lesz hiány... Bár amilyen a történet vége... Na igen. A vége. 

Először nem is akartam elhinni, hogy ennyire hirtelen lezárást talált ki az írónő. Szabályosan olyan érzésem volt, mintha fejbe kólintottak volna. Azt hiszem éppen emiatt várom a folytatást. Kíváncsi vagyok, meg tud-e még lepni.   

Kedvenc karakter(ek): Anna, Kopano, Kaidan, Flynn

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Béresi Csilla

Kiadta: Maxim Kiadó

Év: 2014

Oldalszám: 364

Sorozat: The Sweet Trilogy (#2)

Résztvevő blogok listája: 

04.21. - Dreamworld

04.22. - Szilvamag Olvas

04.23. - Nem harap a...

04.24. - MF Kata gondolatai

04.25. - Deszy Könyvajánlója

04.26. - Kristina blogja

04.27. - Always Love a Wild Book

04.28. - Angelika blogja

04.29. - Kelly & Lupi olvas

04.30. - Könyvszeretet

05.01. - Insane Life

05.02. - CBooks

05.03 -  Függővég

Nyereményjáték:

Hallottatok már az auráról?
Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Képes megállapítani pusztán a színek és azok árnyalatai alapján, milyen érzések kavarognak adott pillanatban az emberekben.
Ezt látva sötétzöldre váltott az aurátok? Netán ti magatok is szeretnétek kipróbálni, milyen lehet másokban olvasni? Nos, most megtehetitek.
Minden blogon találtok egy-egy mondókát, melynek segítségével kitalálhatjátok, melyik színhez milyen érzés tartozik.

1. Vízszintesen haladva töltsétek ki a keresztrejtvényt.
2. Minden nap elküldhetitek az aznapi megfejtést/érzést, így plusz esélyekkel gyarapodhattok.
3. Néhány betűhöz nem tartozik kérdés. Azokat nektek kell kitalálnotok, de ha szétnéztek a Blogturné Klub hivatalos blogján, könnyen megtalálhatjátok őket.
4. A vastaggal kiemelt rész egy olyan dolog megfejtését tartalmazza, melynek fontos szerepe lesz a történetben, s ennek a megfejtése éri a legtöbb pontot.

A nyeremény pedig nem más, mint a Maxim Kiadó által felajánlott 3 (!) Angyali szövetség könyv egyike. (Csak Magyarország területén érvényes a postázás!)

A mai segítség: 

Alocerrel nyomodban aurád fekete,
s lelked méreggel van tele.

a Rafflecopter giveaway  

Előrendelés

Wendy Higgins: Angyali gonosz

Miért: Egy ideje már szemeztem vele. 

Tartalom: A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? (Maxim)

Vélemény: Abszurd. Ez az egyik legjobb - s egyben az első eszembe jutó - szó, amivel le tudnám írni azt az élményt, amit Wendy Higgins könyve nyújtott számomra. Abszurd, ráadásul ambivalens is. Ez az ambivalencia - vagyis az érzelmi kettősség - pedig nem csak a cselekményt jellemzi, hanem az olvasót is olvasás közben. Ugyanis Higgins egymásnak ellentmondó érzéseket váltott ki belőlem. De térjünk vissza az abszurditáshoz. Igazából a világ az, ami így hatott rám. Ebben a történetben a démonok köztünk járnak, és az a feladatuk, hogy romlásba döntsék az emberi fajt.
Ez még így rendben is lenne, csakhogy Anna nem a hétköznapi démoncsemeték életét éli - akiket nemes egyszerűséggel óriásoknak neveznek -, mivel egyrészt életében egyszer találkozott az édesapjával, másrészt az anyja mindennek tetejében még őrangyal is volt. Így, bár a lányban kétségtelenül ott lapul a rosszra való hajlam, akad benne egy igen erős gát is, ami megakadályozza, hogy rosszat tegyen. Majd, amikor egy véletlen folytán megismerkedik Kaidan Rowe-val, minden megváltozik. És itt nem csak arról van szó, hogy felfedezi a származása körüli problémákat, hanem arról is, hogy a fiúnak hála érzelmek egész garmadáját kell megismerkednie, ráadásul belekóstolhat a hozzá hasonló óriások mindennapjaiba is. Na itt található az egyik legjobb példa a regény abszurditására, amikor az egyik herceg elkezdi faggatni a lányt, hogy iszik és/vagy drogozik-e rendesen, mint a korabeli srácok? Nekem itt kellett néhány pillanat, hogy magamhoz térjek, bár utólag belegondolva, ez egy igen jó rész volt.
Ráadásul Anna és Kaidan kapcsolata sem felhőtlen. Bár akadnak kétségkívül izgalmas, és romantikus jelenetek kettejük között, mégis, a leginkább a depresszió az, amit át lehet érezni ebben a kötetben, hiszen mindenki volt már szerelmi bánatos amiatt, hogy a választottja egyszer csak gondolt egyet, és dobbantotta. Na, nem mintha a fiúnak nem lenne nyomós érve rá, hogy meghozta ezt a döntést, mégis, az ember egyszerre gyűlöli és szereti érte. A jellemükről igazából azt tudom elmondani, hogy mindkettő nagyon szerethető karakter a maguk különös módján. Míg Anna-ban az ártatlanságát szerettem, na meg azt, ahogyan ezt a viselkedését szépen lassan levetkőzi, s elő-előbukkan a természetének démoni oldala, addig Kaidan nagyon is emberi tulajdonságokkal bír, függetlenül attól, hogy az apja a démonhercegek sorát erősíti.
Több óriással is találkozhatunk ebben a részben, akik közül én Kopano-t kedveltem meg a legjobban. Olyannyira kilóg a sorból, hogy azt el nem tudom mondani. Ő képes volt szembefordulni az apja akaratával, ami a szememben igen csak magas szintre emelte a karakterét. Ráadásul egyáltalán nem tolakodó személyiség, bár kétségkívül vonzónak tartja Anna-t, esze ágában sincs letámadni. Így a szerelmi háromszög ebben a kötetben elmarad - hála az égnek -.
Higgins nagyon jól bánik a szavakkal, amikor az érzések leírásáról van szó. Több depressziós rész is van a kötetben, és tökéletesen át tudja adni, hogy min megy át az ember ilyenkor, s milyen mélyen elsüllyedhet az önsajnálat mocsarában, ha nem veszi észre magát.
Ami azonban a legesleginkább elnyerte a tetszésemet ezzel a könyvvel kapcsolatban, az a vége. Végre egy olyan sorozatindító kötet, aminek a vége nem arról szól, hogy "egymásra találtunk, és mostantól ketten vagyunk a világ ellen", hanem igen is, a külső hatások arra kényszerítik a szerelmeseket, hogy ne élhessék át az az örömet, amit normális körülmények között átélhetnének. Számomra ez dobta fel a leginkább a máskor igazán kiszámítható cselekményt.

Kedvenc karakter(ek): Kaidan, Anna

Gyűlölt karakter(ek): Ginger

Pont: 20/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Béresi Csilla

Kiadta: Maxim Kiadó

Év: 2013

Oldalszám: 464

Sorozat: The Sweet Trilogy (#1)

Kaori Yuki: Angyalok menedéke #5

Miért: Az egyik kedvenc mangám.

Tartalom: Hogy megmentse szeretett húga lelkét, Mudo Setsuna vállalja a tetszhalált és megkezdi utazását Hádész világában. Ám csak hét napnyi idő áll a rendelkezésére. Ha ez alatt nem sikerül visszatérnie, testére örök halál vár… Mindeközben odafent, a mennyben tovább fajul Rosiel és Sevotharta viszálya. Íme az Angyalok menedéke ötödik kötete, amelybe beleremeg az ég és a föld! (Delta Vision)

Vélemény: Ez a kötet ismét hozta azt a színvonalat, amit a korábbiakban már megszokhattam. Szinte faltam a sorokat, alig akartam letenni, annyira magával ragadott a Hádészban zajló kaland, ami egyelőre nem ért véget... Éppen ellenkezőleg, ez még csak a kezdete egy sokkal monumentálisabb történetnek, ami nyilván több kötetet ölel majd fel a sorozaton belül. Emlékeztek még a Dante-s hasonlatra? Nos, ez a hatás csak még tovább fokozódik majd.
Kato története például egyszerűen zseniális. Nem csak az, ahogyan Kaori megrajzolja - bár nekem a mozitermes megoldás, ahogyan a fiú végignézi az életét, nekem kimondottan tetszett -, hanem az is, amit elmond. Elvégre, én kimondottan utáltam a fiút a bunkó stílusa miatt, sőt, továbbmegyek, még örültem is neki, hogy Setsuna - akarom mondani a benne szunnyadó Alexiel - eltette láb alól. Most azonban szembesültem vele, hogy szegény srác nem véletlenül vált azzá az idegesítő, drogos kis görccsé, akit szívem szerint egy péklapáttal vertem volna agyon. Kiderült, hogy annak ellenére, hogy jómódú családba született, a legkevésbé sem volt könnyű élete. Az apja direkt egy inkább nőies keresztnevet választott neki, amivel igen erősen éreztethette a gyermekével, hogy mennyire nem szereti - aminek az okára csak később derült fény -. Ugyanakkor, a nővérét például ok nélkül gyűlölte annyira... Tehát az ő története arra mutat rá, hogy az ember néha ok nélkül ítélkezik olykor a saját családtagjai felett is.  Setsuna pedig ismét bebizonyíthatja, hogy milyen kitartó, hiszen még az esküdt ellenségét sem képes otthagyni a rosszban, hanem éppen ellenkezőleg, minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy így, vagy úgy segíthessen rajta.
Ebben a kötetben jelenik meg végre Uriel, az alvilág kulcsára, aki egy igen ellentmondásos figura. Egész halhatatlan életét babák gyártásával tölti, az egyik kedvenc játékszerébe például nem másnak, mint Kyrie-nek a lelkét költözteti - hogy ez vajon a lánynak büntetés-e, vagy inkább áldás, azt még nem sikerült eldöntenem -, ám nem ez volt benne számomra a legmegdöbbentőbb. Hanem sokkal inkább az, hogy a kezdeti nehézségek után milyen rendes Setsuna-hoz... Igen ám, csakhogy ez sem ok nélkül történik. És itt érkezünk el az én egyik legfontosabb kérdésemig az egész szériával kapcsolatban: muszáj mindenkiben beleszeretnie a gyerekbe? Tényleg? Én elhiszem, hogy Alexiel milyen jó nő volt hajdanában meg minden ilyesmi, de ezt akkor is igen erős túlzásnak érzem. Csak reménykedni tudok, hogy idővel ez a vonulat csökkenni fog a sorozatban. 
Félreértés ne essék, semmi bajom a yaois utalásokkal, egyszerűen csak kezd unalmassá válni a számomra, hogy valahányszor egy új karakter jelenik meg a színen, az egészen biztosan szerelmes volt Alexielbe - vagy, rosszabb esetben, még mindig az, és epekedve várja, hogy megszerezhesse magának álmai nőjét... Nem számít, hogy az éppen férfi testben reinkarnálódott -. Jöhetne már végre valaki olyan is, aki teljes szívéből gyűlöli azt a nőt, csak úgy a változatosság kedvéért. Igen üdítő színfolt lenne ebben a mangában. 
Ettől függetlenül a sorozat még mindig nagyon  jó, még mindig egy élmény olvasni, csak kár, hogy ilyen lassan hozzák ki a köteteket magyar nyelven. Nem tartom kizártnak, hogy megint két évet kell majd várnom, ha nem többet. Igaz, addig is van még ezer meg egy olvasnivalóm.

Kedvenc karakter(ek): Setsuna, Kato

Gyűlölt karaker(ek): -

Pont: 9/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordítota: Oroszlány Balázs

Kiadta: Delta Vision Kiadó

Év: 2012

Oldalszám: 192

Sorozat: Angyalok menedéke (#5)

Kaori Yuki: Angyalok menedéke #4

Miért: Az egyik kedvenc mangám.

Tartalom: Hála a gépangyal, Rosiel mesterkedéseinek, Sara, Mudo Setsuna szerelme halott. Setsuna dühe felébreszti a benne lakozó Élő Angyal, Alexiel erejét. Ám ez az elszabadult energia a pusztulás szélére sodorja a Földet… 
Setsuna, szembeszállva saját sorsával, útra kel az alvilágba, hogy visszahozza Sara lelkét… (Delta Vision)

Vélemény: Töredelmesen bevallom, hogy én ezt a részt szeretem a legkevésbé az itthon eddig megjelentek közül. Ugyanakkor, noha már legalább ötször olvastam - sőt, valószínűleg ennél is többször -, mégsem tudtam rájönni, hogy ennek mi lehet az oka. Végül arra jutottam, hogy talán amiatt érzek így a negyedik kötettel kapcsolatban, mert pont az abszolút kedvencem után következik, így igen komoly elvárásokkal vágtam neki minden alkalommal - hiába tudtam egy idő után, hogy csalódni fogok -, de persze sohasem azt kaptam, amit vártam.

A történetvezetés abszolút logikus, hiszen ebben a részben az követhetjük nyomon, hogy miként reagál Setsuna Sara elvesztésére. Nem meglepő módon, olyannyira megviseli az eset, hogy - mint az a fülszövegben is olvasható - Alexiel ereje egyszerűen kirobban belőle, amely eddig gondosan rejtve marad, egyszeriben felszabadul... És ezzel útjára engedi az Apokalipszist. Emlékszem, amikor először olvastam, elgondolkoztam rajta, hogy vajon a szeretett lány halála hathat-e ennyire erőteljesen a fiúban élő angyalra. Akkor még arra a következtetésre jutottam, hogy  ez igen erős túlzás, ám, ma már - tudva azt, amiről az első olvasások során nem tudtam, de erről a későbbiekben úgyis szó esik majd -, azt mondom, igenis, van benne ráció. 

A cselekmény ezután átfordul egy Orpheusz-történetbe, ugyanis Setsuna lehetőséget kap arra, hogy 7 napot a pokolban töltsön, pontosan ennyi idő alatt kell megtalálnia Sara lelkét, hogy megmenthesse. Tudom, erre most azonnal rá kéne vágnom, hogy ez mekkora klisé, és a többi és a többi... Mégis, nekem ez a mozzanat tetszett. Hogy mi fogott meg benne? Ezt elég nehéz szavakba önteni, de talán az, hogy híven mutatja a fiú vakmerőségét, aki még egy ilyen lehetetlennek látszó küldetéstől sem riad vissza annak érdekében, hogy megmenthesse azt a lányt, akiért még a világot is képes lenne feláldozni, ha az angyalok ezt kérnék tőle. 

Apropó angyalok: számomra ebben a részben Katan volt a legszimpatikusabb közülük. Igaz, az ő helyzete igen különlegesnek mondható, de azt hiszem, a mellette feltűnő új szereplő miatt vált többé a szememben, de erről a karakterről egyelőre nem szeretnék többet elárulni, mert ennek majd a későbbiekben lesz inkább jelentősége.
Visszatérve Setsuna-hoz: ha már a kritika közepe táján Orpheust emlegettem, azt hiszem itt az ideje, hogy tovább folytassam az összehasonlítások sorát: miután a fiú megérkezik a pokolba, természetesen nem segítő nélkül kell barangolnia Hádész világában... Ez a mozzanat is ismerős, ugye? Mintha csak Dante és Vergilius utazását követnénk figyelemmel, az Isteni színjátékban. Ám a híres költőt ezúttal Kato testesíti meg, ami az igazat megvallva, engem eléggé meglepett. Mégis, kíváncsian vártam, hátha megtudok róla valamit azzal kapcsolatban, hogy ki is volt ő valójában - s vajon miért pont ő vállalja magára ezt a szerepet, annak ellenére, hogy akit segítenie kell, voltaképpen a gyilkosa -, ám erre sajnos várnom kellet, egészen a következő kötetig, ami majd egy következő bejegyzés témája lesz.
Összességében elmondható, hogy a legnagyobb problémám ezzel a résszel az, hogy abszolút érezni rajta ezt az átvezető szerepet. Nincs komoly történet - vagy valami különösen izgalmas esemény -, inkább olyan érzése van az embernek olvasás közben, mintha ezen a ponton a sorozat lógna a levegőben. Ám szerencsére, ez később jócskán megváltozik majd.
  

Kedvenc karakter(ek): Setsuna

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 7/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Oroszlány Balázs

Kiadta: Delta Vision Kiadó

Év: 2009

Oldalszám: 192

Sorozat: Angyalok menedéke (#4)

Scott Speer: Natural-born Angel

Miért: Imádtam az első részt.

Tartalom: Maddy Montgomery élete a feje tetejére fordult, amióta kilenc hónappal ezelőtt megtudta, hogy félig angyal, s így belecsöppent a hírességek, s az őt üldöző paparazzik világába. Ilyen körülmények között próbálja meg folytatni az életét - úgy mint, középiskola, barátok, és társaik -, miközben amiatt is nyomás nehezedik rá, hogy ő a híres, reflektorfényben élő, Jackson Godspeed barátnője.

Most pedig élete legnehezebb döntésével kell szembesülnie. Az arkangyalok felajánlották neki, hogy vegyen részt az Őrangyalokat képző programban... Ám az sem biztos, hogy sikerrel elvégezheti. Vagy, ehelyett inkább egyetemre megy, ahogyan azt mindig is tervezte. Maddy viszont nem arról híres, hogy csak úgy feladja.

Vélemény: Speer hozta azt a színvonalat, amit az előző rész tükrében vártam tőle. Az a bizonyos mozi-hangulat, amiről az Immortal City kapcsán beszéltem, ebben a kötetben is megvan, és azt hiszem, most már kezdem érteni, mik azok a mozzanatok, amik ezt a hatást maximálisan elősegítik. A fejezetek egy-egy jelenetként is felfoghatóak, ráadásul akadnak olyan elemek, amik vissza-visszatérnek. Ilyen például az ANGEL CITY felirat - igen, a híres Hollywood felirat alternatív verziója -, ami valahogy minden egyes megjelenésével képes valami mást jelenteni. Ehhez hasonlót pedig nem sok könyvben láttam eddig.

Amit viszont külön ki szeretnék emelni ebből az egészből, az Jackson és Maddy kapcsolata. Mivel már lassan egy éve együtt vannak, valóban úgy ismerik egymást, mint a tenyerüket, és ez remekül vissza is köszön a regény lapjain. Sok, a szívemnek kedves jelenetük van ebben a részben, de azért Speer most sem esett túlzásba ezen a téren, és ezt nagyra értékelem benne.

Mégis, egy idő után az is egyértelművé válik, hogy ez a kapcsolat sem lesz hullámvölgyektől mentes, és nem feltétlen azért, mert az egyik ausztrál angyal - Emily - megpróbálja lecsapni Maddy kezéről a legdögösebb pasit egész Los Angeles-ben. Sokkal inkább az váltja ki az ellentétet kettejük között, hogy míg a lányt egyre jobban magába szippantja az angyalok fényűző világa, a csillogással és a különböző alkalmakkal, amikor szinte mindenki csak rá figyel, addig a sérült Jacksont egyre inkább kiveti magából az angyalok közössége, hiszen most nem olyan erős, mint hajdanán volt, sőt, sokan abban is kételkednek, hogy valaha felépül majd súlyos sérüléseiből. És ebben az esetben senki sem mer komoly pénzeket tenni rá, hogy mindenféleképpen együtt is maradnak. Be kell vallanom, hogy ilyen téren jobban tetszett az író megközelítése, mint sok, ma divatos YA-írónőé, akik mindig valami irtózatosan komoly indokot akarnak felvonultatni az eltávolodás okaként - mint az a bizonyos harmadik -, és nem akarnak egy olyan egyszerű dologhoz nyúlni, mint a másik irányába érzett féltékenység. Jacks például saját magát is megdöbbenti azzal, hogy rájön: féltékeny a barátnőjére. Szeretné visszakapni a régi életét, amikor még jórészt körülötte forgott a világ. Na, nem Maddy nélkül, hiszen a lányt még mindig szereti, de a mellőzöttséget akkor is nehezen viseli, mivel nincs hozzászokva, hogy a barátnője lassan nagyobb sztárnak számít, mint ő. Ez az a fajta beismerés, amit egy férfi se mondana ki soha hangosan, de ettől még igenis ott lehet a felszín alatt. 
Speer behoz még egy karaktert, hogy megalkosson egy szerelmi háromszöget, és azt kell mondanom, hogy ez sem erőltetett. Persze, már Thomas felbukkanásától kezdve sejteni lehet, hogy ez a végcél, mégsem érzi úgy az ember, hogy ezt minden áron le akarják tolni a torkán. Egyszerűen azt reprezentálja, hogy Maddy, bár angyal, valójában ember is. S választania kell a két faj között. Ami tök jó, meg minden, de amikor meghozza a döntését, és a másik srác megint előjön azzal, hogy döntsön, azt hittem, felrobbanok dühömben. Elsőre nem volt elég egyértelmű, vagy mi az ördög? Ettől függetlenül imádom ezt a háromszöget, tényleg.  
Az előző kötetben ugyan nem volt túl hangsúlyos, de megjelent egy olyan politikus, aki el akarja törölni az angyalok "egyeduralmát" a világban. Mivel nézetei egyre népszerűbbé teszik, az angyalok egy igen szemét húzást vetnek be. Cserébe Linden keresztülviszi a törvényt, ami szabályosan kirobbantja a háborút emberek és angyalok között. Megjegyzem, valahogy megértem Teddy Lindent. Egyszerűen ocsmány, amit az Arkangyalok és a Tizenkettők Tanácsa művel ebben a könyvben. Például Sylvester éppen egy olyan ügyben nyomoz, ami folyamatosan emberéleteket követel, s amikor segítséget kér az Arkangyaloktól, azok lényegében csak legyintenek, hogy oldd meg, nekünk csak és kizárólag a saját jólétünk számít, a többi kit érdekel? Mi vagyunk az angyalok, te meg csak egy halandóvá tett volt angyal, mégis mit akarsz tőlünk? Az ilyen viselkedéstől a gyomrom felfordul, komolyan mondom. 
Istenem, hogy lehet ekkora függővéggel befejezni ezt a könyvet?!! Nem tudom, hogy fogom kibírni egy egész évig... Jobb lesz, ha Speer siet a folytatással. Mert ezt olvasnom kell! 

Kedvenc karakter(ek): Jackson, Maddy, Thomas, Sylvester
Gyűlölt karakter(ek): Emily, Gabriel
Pont: 20/10

Alapok: 

Nyelv: angol
Kiadta: Razorbill
Év: 2013
Oldalszám: 384
Sorozat: Immortal City (#2)

Scott Speer: Immortal City

Miért: Toffy-tól kaptam kölcsön.

Tartalom: Jackson Godspeed a legdögösebb angyal egy olyan városban, amely az angyalok megszállottja. Mindenki odáig van érte. 

Mindenki, Maddy Montgomeryt leszámítva. Őt egyáltalán nem érdeklik a mennybéli hírességek... Egészen addig, amíg Jackson fel nem bukkan abban a gyorsétteremben, ahol dolgozik, és vonzódni kezdenek egymáshoz. Eközben egy sorozatgyilkos szedi angyal áldozatait a Halhatatlan Városban...

Vélemény: Eddigi életem során nem egy olyan könyvet olvastam már, amelyiknél úgy éreztem, mintha egy mozifilmbe csöppentem volna, de talán egyiknél sem volt olyan erős ez az érzés, mint az Immortal City-nél. Itt ugyanis valóban meglátszik, hogy a könyvet egy hollywoodi rendező írta, talán éppen azért, hogy beintsen egyet a szakmának, de erről majd később. 

Van valami az író stílusában, amitől mindvégig úgy érzed magad, mintha egy moziteremben ülve, popcornt majszolva néznéd az éppen aktuális sikerfilmet, ami első ránézésre a szokásos, amerikai blődlinek tűnik. Már a könyv trailere - megtalálható a kritika alján - is a rendező keze nyomát viseli, ezzel mintegy tovább erősítve ezt a hatást. 

Hiszen egy olyan világot jelenít meg, ahol az angyalok köztünk élnek, egyikük beleszeret egy lányba, aki a tipikus szürke egér kategóriába tartozik, és kész. Ennyi az egész. A felszínen. De, ha egy kicsit jobban elmerülsz benne, rájössz, mennyire abszurd világot vetít eléd... És, hogy ez milyen jól párhuzamba állítható a mai, amerikai társadalommal. 

Az angyalok ugyanis nem mondhatnám, hogy ugyanazok a jófiúk, akiknek hittük őket. Persze, ma is megmentik az embereket, játsszák a szorgos őrangyalt... Pénzért. Igen súlyos összegeket elkérnek azért, hogy megmentsék egy ember életét - alsó hangon is százezer dollár, per alkalom -. Akit megmentenek, azonnal bekerül a hírekbe, és ő is amolyan sztárrá válik, hiszen egy angyal megmentette! Az emberek arról ábrándoznak, hogy ebben nekik is részük lehet egyszer, de amíg nem, addig is olyan termékekbe ölik a pénzüket, amelyeket angyalok reklámoznak. Mániákusan követik őket, úgy rajonganak értük, mint a mai kor embere a sztárokért. És itt jön képbe az a beintés, amiről beszéltem. Speer ugyanis rámutat arra, hogy ez ma sincs másként. Hollywood világa ugyanígy működik. 

Ebben a világban kell boldogulnia Maddy-nek, akinek az egyetlen "bűne", hogy magasról tesz az egész angyal-mizériára. Fogalma sincs arról, melyik angyal kivel randizik, nem követi őket mindenfelé, semmi ilyesmi. Sőt, még hipermodern Blackberry-je sincs... Ami egyenlő azzal, hogy az iskolatársai szemében gyakorlatilag láthatatlan. Egész Los Angelesben alig pár száz olyan ember van, aki úgy gondolkodik, mint ő. De Maddy legalább egy percig sem bánkódik amiatt, hogy különcként kezelik. Kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy ilyesmi miatt aggódjon. S ez teszi őt senkivé. Nem a külseje, vagy ehhez hasonló, hanem az, hogy köszöni szépen, de nem kér ebből az értelmetlen, elvakult fanatizmusból. És ezt imádtam benne.

Nem úgy, mint a legjobb barátnője, Gwen, aki a ló túloldaláról szemléli a világot. Istenem, mennyire utáltam azt a csajt! Lehet, hogy ő és Maddy legjobb barátnők, de én legtöbbször úgy éreztem, hogy szívem szerint megfojtanám egy kanál vízben... Csak, mert megérdemli. Legtöbbször egy angyalmániás, buta libaként viselkedik.
Jacksonról igazából nem tudok mit mondani. Persze, ő is egyfajta tucatszereplő, akárcsak a többiek, de ettől függetlenül, mégis szerethető, akárcsak Maddy. Talán éppen azért, mert a lány rádöbbenti arra, hogy talán nem az az angyalok elsődleges kötelessége, hogy azokra vigyázzanak, akiket kirendelnek a számukra, hanem sokkal inkább az, hogy ott segítsenek, ahol csak tudnak. Innentől kezdve pedig Jackson világa egyszersmind a feje tetejére fordul.
A romantika része kifejezetten tetszett. Nem volt sok és erőltetett, mint sok írónő esetében, ebből is látszik, hogy egy férfi írta. Amennyi volt belőle, annyi kellett, de elég is volt.  
Furcsa módon, az angyalok kifacsart világa sokkal jobban lekötötte a figyelmemet, mint a történet gyilkossági szála. Azok a jelenetek szabályosan kirántottak abból a világból, amibe Jacksonék történetét olvasva kerültem. Ráadásul, ahhoz képest, hogy ez milyen fontos lenne a nagy egész szempontjából, elég kevés helyet kap a könyvben. Lehet, hogy éppen ezért nem érdekelt annyira. De a csavart, amit Speer beleépített, nagyon szerettem. Bízom benne, hogy ez nem csak egy trilógia lesz... Majd az idő eldönti.
Mindent összevetve: megéri elolvasni. Aki szereti a társadalomkritikában bővelkedő könyveket, ezt is imádni fogja. Vagy legalábbis tetszeni fog neki.

Kedvenc karakter(ek): Jackson, Maddy 
Gyűlölt karakter(ek): Vivian, Ethan, Gwen
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: angol
Kiadta: Razorbill
Év: 2012
Oldalszám: 368
Sorozat: Immortal City (#1)

Kaori Yuki: Angyalok menedéke (#3)

Miért: Ezt a részt szeretem a legeslegjobban az egész sorozatból.

Tartalom: A tiltott szerelembe esett Mudou Setsuna megtudja, hogy húga, Sara, ugyanígy érez iránta. Mindeközben a rendőrség Setsuna helyett barátját, Kirát tartóztatja le. A szerelmesek elindulnak, hogy kiszabadítsák Kirát, de ezzel egyenesen belesétálnak a Setsuna testében újjászületett angyal, Alexiel ikertestvérének, Rosielnek a csapdájába… (Delta Vision)

Vélemény: Leírhatatlanul imádom ezt a részt. Jórészt azért, mert az eddig megjelent kötetek közül ez az, ami a legtöbbet foglalkozik Sara és Setsuna törvénybeütköző, bűnös kapcsolatával. Éppen emiatt lett ennek a kötetnek Bűnösök a címe, bár, ha jobban belegondolok, nem ők az egyedüliek, akik valamiféle hibát követtek el életük során, így ez nem csak rájuk vonatkozik. De kétségkívül kettejük viszonya áll a kötet középpontjában. Ám nem ez az egyetlen kapcsolat, aminek nagy figyelmet szentel a kötet, de ezekről majd egy kicsit később.

Az előző kötet ugye azzal ért véget, hogy Sara el akarja hagyni Japánt - jórészt az édesanyja nyomására -, miközben a rendőrség - néhány diák vallomása alapján - Setsuna után kezd nyomozni Kato megölésének ügyében. Emiatt aztán úgy tűnik, a testvéreket végleg elszakítja egymástól az élet... Végül azonban, Kurai és Kira közbenjárásának hála, a fiúnak sikerül megszöktetnie a húgát a tokiói reptérről. Bár minden remekül alakul - ez nem szorul különösebb részletezésre, azt hiszem -, boldogságuk mégsem lehet teljes, mivel a maguk módján mindketten bűntudatot éreznek amiatt, amit Kira tett értük. Hiszen a fiú egészen addig elment, hogy saját magára vállalta a gyilkosságot. Itt ütközik ki először, hogy valójában nem csak azért kötődik Setsuna-hoz, mert az Alexiel legújabb reinkarnációja, hanem sokkal inkább azért is, mert a maga különös, és gyakran érthetetlen módján, barátjának tartja ezt a kelekótya fiút. 

Mellesleg, ez a rész elég sokat foglalkozik Kira-val. Kiderül, hogy kinek a testét szállta meg, s hogy az a gyermek mire kérte. Az már más kérdés, hogy a kisfiú utolsó kívánságát sikerült-e teljesítenie... Ugyanakkor az ő emlékeiből derül ki az is, hogy milyen tragikus sors vár Alexiel-re minden egyes újjászületésekor. Ráadásul, nem ritka, hogy éppen olyanok veszik el az életét, akik valójában a legjobban szeretik őt.

Az angyalok ebben a kötetben számomra kevésbé voltak idegesítőek, igaz, talán azért, mert az újonnan behozott Metatron teljesen elvonta a figyelmemet a többiekről. Na, hogy ő kicsoda, erre még nem sikerült rájönnöm. Az biztos, hogy a kinézete ellenére - lehet vagy három éves - ő a leghatalmasabb valaki az egész mennyországban. De arra még nem jöttem rá, hogy ő most tulajdonképpen angyal akar-e lenni, vagy valami más, remélem, idővel megvilágosodom ezen a téren. Mindenesetre, az biztos, hogy jósálmai vannak, amik minden körülmények között teljesülnek.

Rosiel szinte egyáltalán nem szerepel most, lényegében csak egy visszaemlékezésben találkozunk vele, ami Katan nevéhez fűződik. Mint kiderül, ez az angyal nem más, mint Rosiel saját teremtménye, aki a legalacsonyabb szintű grigoriból - ami igazából csak egy lebegő részecske a levegőben -, valódi angyalt teremt. Én a magam részéről nem gondoltam volna, hogy a Gépangyal ekkora hatalommal bír, de ez volt az a pont, amikor elkezdtem gondolkodni: lehet, hogy az angyalok lassan nagyobb hatalomra tesznek szert, mint maga Isten? Hiszen a teremtés az ő privilégiuma, de ha erre az egyik kedvence is képes, akkor előbb-utóbb lehet, hogy letaszítják arról a bizonyos trónusról. Akkor viszont garantáltan beköszönt a világvége. 

Apropó, világvége: akármennyire is rajongok ezért a részért, azért a végén mindig kiborulok, függetlenül attól, hogy hányadszorra olvasom újra. Egyszerűen nem fér a fejemben, hogy lehet úgy lezárni egy kötetet, ahogyan Kaori-nak sikerült, de azzal vigasztalom magam, hogy mégis csak egy húszrészes mangáról van szó, tehát még nincs minden veszve. De azért elgondolkodtató, hogy vajon létezik-e bárki ebben a sorozatban, akinek nincs félnivalója?

Kedvenc karakter(ek): Setsuna, Sara, Kira, Alexiel, Anakhe

Gyűlölt karaker(ek): Kirie

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Oroszlány Balázs

Kiadta: Delta Vision Kiadó

Év: 2008

Oldalszám: 208

Sorozat: Angyalok menedéke (#3)

Kaori Yuki - Angyalok menedéke #2

Miért: Ez a kedvenc mangám.

Tartalom: Mudo Setsuna egy Alexiel nevű arkangyal reinkarnációja, és halálosan szerelmes az édeshúgába, Sara-ba. Alexiel ikertestvére, Rosiel, az Angyalmenedék-terv segítségével visszatért, és nem hagy nekik nyugtot. Egyvalaki érti meg Setsuna-t: Kira - ám ő is félelmetes titkot rejteget. (Delta Vision)

Vélemény: Megint egy olyan rész, aminél még mindig nem a történet a legfontosabb - sőt, a cselekmény éppen emiatt néhol kifejezetten unalmas -, hanem inkább a karakterek, igaz, itt már történnek olyan események, amik később igen komoly jelentőséggel bírnak. Ettől függetlenül, az első dolog, amiről meg szeretnék emlékezni, az Sara és az édesanyja.

Már az előző kötetben is voltak jelei annak, hogy Sara sem feltétlen a testvéri szeretet ártatlanságával szereti a bátyját, amikor azonban ezt tényleg beismeri magának, saját magával kell szembenéznie. Hiszen tisztában van vele, hogy amit akar, az bűnős dolog, és ezért egyenesen a pokolba jut majd, mégsem tud ellenállni. Egyre-másra törik össze a szíve hiszen újabb és újabb akadályok gördülnek az útjába. Setsuna elhidegülést színlel, az édesanyja tombol, és mindent annak rendel alá, hogy a lehető leghamarabb elvihesse Sara-t Japánból. Nem mondom, teljes mértékben meg tudom érteni őt is. A nő izzig-vérig katolikus, s a hite és az erkölcse egyaránt elítéli azt, ami a gyermekei között kibontakozni látszik. Ráadásul ez egy újabb okot szolgáltat neki arra, hogy még jobban utálja a fiút, akinek egyszer életet adott. Már semmi sem köti hozzá, a lányához viszont annál inkább. Sohasem szimpatizáltam a karakterével, de ennek ellenére nem mondom azt, hogy rossz ember. Kissé ellenszenves, hiszen olyan merev, mint aki karót nyelt, de talán éppen ez benne a jó, hogy ilyen. Van egy mérce, amihez tarthatja magát, és ami erőt ad neki. Ma már nem sok ember esetében tapasztalhatjuk meg ugyanezt.

Ugyanekkor Setsuna több dologgal is szembesül: egyrészt, Alexiel tényleg létezik - akárcsak Rosiel és a többi angyal - sőt, mi több, képes átvenni az uralmat a teste fölött, ráadásul Kira sem éppen az, akinek eddig mondta magát, de erről majd később. Visszatérve Alexiel-hez: az ő befolyása alatt a fiú valami olyat tesz, ami érezhetően kihat majd az élete további szakaszára. Jóllehet, igazából nem ő cselekszik, mégis, a következményeket így is úgyis neki kell majd elviselnie. Ráadásul, most, hogy az angyal erejét visszatartó fékek megszűntek, a fiú megint csak problémát problémára halmoz... Leginkább azt, hogy rájön: mindenki csak azt a nőt látja benne. Senkit sem az érdekel igazából, hogy vele mi történik, mindenkit csak a benne lakozó Alexiel érdekel - ráadásul ezt éppen Kira mondja ki nyíltan, az a valaki, akiben Setsuna eddig feltétel nélkül megbízott -, és ettől teljesen egyedül érzi magát, hiszen Sara-hoz nem térhet vissza. Így aztán az egyetlen ember, akire valóban számíthatna, szintén kikerül a képből, őt pedig teljesen maga alá temeti a magány.
Rosiel továbbra is ugyanolyan ellenszenves, mint korábban volt, nekem legalábbis a gyomrom felfordult tőle néhanapján. Az még hagyján, hogy a kis kapszulái, amik belülről emésztik fel az embert, nem túl gusztusosak, de az is biztos, hogy nála szemetebb karakterrel ritkán találkozom. Zokszó nélkül áldoz fel mindent és mindenkit annak érdekében, hogy elérje a mocskos kis céljait. Ilyen például Kato, Kira egyik osztálytársa, akit arra használ, hogy előcsalogassa Alexielt Setsuna-ból. A terve olyan jól beválik, hogy a nő meg is öli a fiút - azért, hogy megszabadítsa szenvedéseitől, de ez most mellékes -, és ez az a dolog, ami majd a legnagyobb problémát jelenti a következő részben. 

Újabb angyalok is feltűnnek a színen, mint például a vak Zaphikel, akinek nem kisebb halra fáj a foga, mint a világ legelső, és egyúttal leghatalmasabb angyalára, Adam Kadmon-ra, akit feltett szándéka elpusztítani. Hogy ezt miként szeretné kivitelezni, az még kérdéses, de egy biztos: szereti a tokiói Disneylandet - tényleg -. Azt hiszem, talán éppen a vakságából adódóan, ő az egyik legemberibb angyal, függetlenül attól, hogy valójában mekkora hatalommal rendelkezik.
Ez a kötet ugyan nem tartozik a legnagyobb kedvenceim közé, de azért vannak benne kimondottan érdekes és izgalmas részek is, amik miatt alig bírtam letenni. 

Kedvenc karakter(ek): Setsuna, Zaphikel

Gyűlölt karakterek: Rosiel, Kyrie

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Oroszlány Balázs

Kiadta: Delta Vision Kiadó

Év: 2008

Oldalszám:

Sorozat: Angyalok menedéke (#2)

Kaori Yuki - Angyalok menedéke #1

Miért: Nagyon régóta rajongok a sorozatért, ám mivel három évvel ezelőtt félbehagyták a magyar kiadást - ráadásul az angoltudásom is a nulla környékén mozgott -, nem olvastam végig. Most az ötödik kötet megjelenésének örömére újraolvasom. Remélem, most nem lesz több éves fennakadás.

Tartalom: Mudo Setsuna rengeteg problémával küzd: tizenhat éves, és szerelmes a saját húgába, Sara-ba. Egy napon megtudja, hogy benne született újjá Alexiel, az Ég és Föld Nagy Háborújában legyőzött angyal. Mindeközben sorra különös halált halnak az Angyalok menedéke című számítógépes játékba feledkező diákok... A bukott angyalok küzdelme végre elkezdődik! (Delta Vision)

Megj.: Mivel egy-egy kötet hihetetlenül vékony, kétlem, hogy az újévi fogadalmamnak megfelelő 500 szó/bejegyzés szintet hozni tudom majd - reményeim spoilerezés nélkül -, ezért ne számítsatok túl sokra.

Vélemény: Mielőtt bárki belekötne: a neveknél azért nem a magyar átírást használom, mert egyenesen rosszul vagyok a Szecúna, Szara, és egyéb borzalmaktól, így inkább az angol átírást részesítem előnyben. Most pedig magáról a történetről: az első kötet nem más, mint az őskáosz. Információk százai zúdulnak el az olvasót, aki azt sem tudja, merre van arccal előre olvasás közben. Egy dolog nagyon megmaradt bennem: itt aztán tényleg mindenki kavar mindenkivel. Adott ugyebár a főszereplőnk Setsuna, akinek a legnagyobb problémája az, hogy szerelmes a húgába. Még véletlenül sem az okozza számára a legnagyobb fejtörést, hogy gyerekkorától kezdve emberfeletti erővel rendelkezik - az anyja részben emiatt, egyenesen fél tőle -, szinte sohasem sérül meg, vagy, hogy két elmebeteg - egy kislány és egy transzvesztita - jár a nyomában, akik Alexiel úrnőnek szólítják. Ráadásul mindkettő szerelmes belé. Kurai és Arachne arra törekszik, hogy feltámasszák Alexiel-t a valaha volt leghatalmasabb angyalt, akinek a lelke éppen Setsuna-ban született újjá. A fiú persze hülyének nézi őket, ám egy idő után rájön, ha jót akar magának, nem hagyhatja figyelmen kívül a két diabolosz szövegelését. Tokióban ugyanis egyre különösebb dolgok történnek...

Setsuna alapjaiban egy nagyon jó karakter. Végtelenül őszinte - szó szerint, ami a szívén, az a száján, még a lehető legképtelenebb pillanatokban is -, ugyanakkor védelmező. Mivel elég különc - anyai ágon angol vért örököltek a testvérével, így nemigen hasonlítanak a többi japán fiatalra -, sokszor bajba keveredik, és ilyenkor legtöbbször a barátja, Kira siet a segítségére. Aki - talán ezt mondanom sem kell - szintén nem közömbös az irányába, mégis, ő az, aki a legjobban megérti a fiú Sara iránti érzéseit. Ha ez még nem lenne elég, a szinte halottaiból feltámadó, Elektronikus - vagy (Gép)- Angyal, Rosiel, sem feltétlen testvéri szeretettel tekintett az ikernővérére... Na, erre mondtam én, hogy mindenki mindenkivel. Nekem egy olyan karácsonyfa jut erről eszembe, aminek Setsuna a csúcsdísze. 

A főbb karakterek egytől-egyig oda-meg vissza vannak Setsuna-ért, akinek az egyetlen bűne az, hogy éppen benne született újjá egy olyan angyal, aki valamiért mindenkinek a szíve csücske. Aki szereti a homoerotikus irodalmat, az tuti, hogy az ilyen szálak miatt remekül fog szórakozni.

Sara-n látszik, hogy igen komoly, vallásos nevelést kapott az anyjától, ám ez sem tudja távol tartani a testvérétől, szinte ugyanúgy ragaszkodik hozzá, mint gyerekkorukban. Alighanem Kira mellett ő az egyetlen, akire nem hozza rá a frászt Setsuna ereje, és olykor különös viselkedése. Igazán tiszta lelkű lány, aki mindenkit szeret, még azt is, aki a pokolba kívánja. És ettől az ember úgy érzi, meg tudja érteni, miért érez úgy iránta a testvére, ahogy, még akkor is, ha normális körülmények között elítéljük a vonzalmukat - mondjuk én pont nem -. 

A többiekre csak azért nem térnék ki részletesebben, mert őket csak később ismerjük meg igazán, kell egy kis idő, mire megértjük, melyiküket mi motiválja. Mondjuk Kurait még abból a szempontból érdemes megemlíteni, hogy neki köszönhetően ismerhetjük meg az igazi Alexielt, azt a nőt, aki a pusztulása előtt volt.  Minden bizonnyal nem véletlen, hogy a sorozat húsz kötetet élt meg. Ezzel persze nagyban elmarad a Bleachez és társaihoz képest, de talán ebből is látszik, hogy nem "tömeg mangának" készült. És éppen ez benne a jó. Még, ha a történet eleinte bonyolultnak, sőt, egyenesen idegesítőnek is tűnhet, mégis érezzük, hogy az egésznek célja van. Kaori tudja mit akar, és ennek megfelelően csavarja a szálakat. Az már más kérdés, hogy nekünk sikerül-e lépést tartani vele.  

Kedvenc karakter(ek): Setsuna, Sara

Gyűlölt karakter(ek): Rosiel

Pont: 20/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Oroszlány Balázs

Kiadta: Delta Vision Kiadó

Év: 2008

Oldalszám: 210

Sorozat: Angyalok menedéke (#1)