Blogturné #1 - Rachel Ward: Nem enged a mélység

Miért: Szeretem az írónő könyveit.

Tartalom: Amikor Carl kinyitja a szemét egy jéghideg tó partján, bátyjára éppen rácipzárazzák a hullazsákot. Carl kétségbeesetten kutat az emlékezetében: mi történhetett a vízben? Ám akármilyen kitartóan próbálkozik, semmire sem emlékszik. Aztán a mentőben az ismerősnek tűnő, gyönyörű lány rémülten sikoltozni kezd, amint megpillantja. Carl érzi, hogy a lánnyal együtt talán kideríthetik az igazságot, még mielőtt az szökőárként zúdul rájuk. 
 

Mi történik, ha valami szörnyű dolgot követtél el, de nem emlékszel rá? Mi történik, ha nem tudod, hogyan hozhatnád rendbe az életed? (Agave)

Ha szeretnéd megtudni, tarts velünk egy misztikummal és borzongással teli turnéra Rachel Ward: Nem enged a mélység című könyvével március 17-21-ig. A turné során megismerheted az írónőt, a könyv szereplőit, és még sok egyéb érdekességet tudhatsz meg erről a fantasztikus és izgalmas ifjúsági pszicho-thrillerről, amely március 6-án jelent meg az Agave Kiadó gondozásában. S, ha még nem mondtuk volna: természetesen ezúttal is megnyerheted a könyv egy példányát, ha velünk játszol. Csak vigyázz, mert nem enged a mélység...

Vélemény: Zseniális. Csak így egyszerűen. Ennél jobb szót keresve sem találhatnék rá, amivel leírhatom azt az élményt, amit ez a regény nyújtott a számomra. 

Nem csak arról van szó, hogy Ward stílusa továbbra is remek, amivel jól érzékelteti a különböző hangulatokat is, hanem arról is, hogy maga a történet is kiváló. Bár, azt hozzá kell tennem, hogy nagyon nyomasztó is egyben, szóval elsősorban akkor ajánlom, ha az embernek éppen némi melankóliához és drámaisághoz van kedve. Abban az esetben tökéletes olvasmány, máskülönben viszont előfordulhat, hogy megfekszi az olvasója gyomrát. Na, nem azért, mert annyira durva jeleneteket tartalmazna, hanem sokkal inkább amiatt, amit bemutat nekünk. Nem kellenek hozzá elképesztő hosszúságú körmondatok, hogy rabul ejtse az embert. Azt hiszem Wardnak éppen az egyszerűségében rejlik a legnagyobb erőssége. Nem bonyolítja túl a mondanivalóját, hanem éppen ellenkezőleg: ezzel csak még jobban kihangsúlyozza azt. És ezt nagyon szeretem benne.

Mint az a fülszövegben is olvasható, Carl elveszíti a testvérét Robertet. Valamilyen okból kifolyólag mindketten az otthonukhoz közel eső tóban kötnek ki, ám az idősebbik fivér ezt nem éli túl. Carl-ra vár a feladat, hogy megbirkózzon a gyásszal, és a finoman szólva alkoholista édesanyjával, akinek nincs jobb dolga, mint kocsmáról kocsmára járni, és nyakló nélkül vedelni a sört. S, ha mindez nem lenne elég, ott van az a lány is, aki igen élesen reagált a fiú látványára. Carl maga egyébként egy számomra szimpatikus karakter, akiben azt szerettem a legjobban, hogy esze ágában sincs feladni, pedig Rob egyre-másra gördíti elé az akadályokat.
Ja igen, Rob. Igazából még most sem tudom eldönteni, hogy valóban az ő szelleme alakítja-e az eseményeket, vagy inkább a véletlenek sorozata tehet arról, hogy az történik, ami, és Carl fantáziája mindössze rásegít a történtekre... Nos, én azt mondanám, hogy mindkét oldal mellett vannak érvek, és ellenérvek is, de, mint Ward könyveiben általában, ez most sincs igazán kimondva, hiszen nem ezen van a hangsúly, hanem sokkal inkább azon, ahogyan a fiú megpróbálja túltenni magát mindazon, ami vele történt. Ez persze egyáltalán nem egyszerű feladat, ha az ember nem sok mindenre emlékszik... De számomra valahogy ez tette érdekessé, hiszen apró mozaikkockákból rajuk össze mi is, hogy milyen események vezethettek el pontosan a regény nyitójelenetéhez.
A két testvér kapcsolata is nagyon érdekes, hiszen az ember azt hihetné, két, korban egymáshoz közelálló fiú között szoros és természetesen jó kapcsolat alakul ki, ám Rob és Carl erre remekül rácáfolnak... Aminek egy igen egyszerű oka van: Rob jelleme. Sok mindennek nevezhetném, de álmaim bátyjának biztosan nem.
Természetesen most sem hiányozhat a romantika, bár, őszintén szólva, engem egyáltalán nem kötött le ez a része. Neisha karaktere számomra kissé üres volt, azon túl, hogy ázsiai származású, nem igazán derül ki róla semmi, csak a Robhoz való viszonyáról kaphatunk egy igen érdekes képet. Azt pedig, hogy a Carl iránt táplált érzései valósak-e, vagy sem.... Nos, nekem még nem sikerült eldöntenem.
Szívem szerint bárkinek szívesen ajánlom ezt a könyvet, ha egy elgondolkodtató történetet szeretne olvasni, és nem zavarja, hogy a cselekmény elsősorban inkább egy emberre, valamint a benne végbemenő változásokra koncentrál, s nem pedig egy párra. 

Egyébként Rachel Ward a negyvenes éveiben jár, férjével két gyermekük van. Regényeit elsősorban tinédzserek és fiatal felnőttek számára írja. Első könyve (Számok: A menekülés) 2009-ben jelent meg, amelyet több díjra is jelöltek, ezekből kettőt nyert meg (Oxfordshire Book Award ésSalisbury Schools Book Award). Kedvenc időtöltései közé tartoznak az olvasás, kutyákkal és macskákkal foglalkozás, tv-nézés és úszás.

Eddig megjelent könyvei: 

- Számok: A menekülés
- Számok: A káosz
- Számok Az örökkévaló
- Nem enged a mélység

Kedvenc karakter(ek): Carl
Gyűlölt karakter(ek): Rob
Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Török Krisztina
Kiadta: Agave Kiadó
Év: 2014
Oldalszám: 240
Sorozat: -

Résztvevő blogok listája:

03.17. - Roni Olvas

03.18. - Bibliotheca Fummie

03.19. - Nem harap a…

03.20. - Könyvszeretet

03.21. - CBooks

 

Nyereményjáték:

Szeretnéd megnyerni a könyv egy példányát? Töltsd ki az alábbi nyereménydobozt, válaszolj helyesen a feltett kérdésre, és máris részt veszel a sorsoláson, ahol boldog tulajdonosa lehetsz Rachel Ward könyvének az Agave Kiadó jóvoltából! S hogy a kérdésben segítségedre legyünk, minden blogon elrejtettük a helyes válasz egy-egy betűjét, melyekből könnyűszerrel kirakhatod a jó választ! Sok sikert kívánunk!

A kiadó csak magyarországi postacímre vállalja a nyeremény postázását!

a Rafflecopter giveaway

 

Recenzió #1 - Rachel Ward: Számok - Az örökkévaló

Miért: Életem első recenziós példánya.

Tartalom: A Káosz után, 2029-ben
Adam, Sarah és a kis Mia közös élete nem könnyű. Együtt kell megküzdeniük a hírnév árnyoldalaival.
Pedig Adam csak egyetlen egyszer szerepelt a tévében, de valószínűleg ez volt az utolsó adás, amit a legtöbb ember látott. Ma már nincs se TV, se számítógép, se telefon. A hálózatok és az átjátszó állomások a földrengés után, a Káosz kezdetén megszűntek működni, és azóta sem indultak újra. Adam, mint valami utolsó hírnök, megragadt az emberek emlékezetében. A sebhelyes arcú fiú, aki belebámult a kamerába, és a világ végét hirdette. Az egyetlen ember, aki ismeri a számok titkát… Mert mindenkinek van a szemében egy szám – egy dátum. Életünk utolsó napjának dátuma. És aki ismeri ezeket a számokat, arra előbb-utóbb vadászni kezdenek.
Ám a Káosz idején valami más is történt. Mia képesnek bizonyult megváltoztatni a szemében levő dátumot. Olyan számra tett szert, amivel sokkal tovább élhet. Hirtelen hatalmas és riasztó lehetőségként bukkan fel ez az új képesség. Mert aki erre képes, az az öröklét képességét hordozza magában. Az válik csak igazán célponttá. A kislány rémisztő veszélybe kerül.
Hiszen mindenki örökké akar élni… (Főnix)

Vélemény: El sem tudom mondani, mennyire megörültem, amikor Abstraceltf az előző év végén felajánlotta nekem, hogy megkaphatom Rachel Ward sorozatának befejező részét recenzióban. Még most is elképesztően hálás vagyok érte, ugyanis nem hittem volna, hogy ilyen szerencsében lesz részem. De, mielőtt egy végeláthatatlan lelkesedésrohamba kezdenék, inkább térjünk át magára Az örökkévalóra. 

Hadd kezdjem rögtön azzal, hogy Ward stílusa továbbra is nagyon jó. Az az összeszedettség, ami A káoszt jellemezte a történetvezetés terén, itt is jelen van. A cselekmény izgalmas, és már a kezdet kezdetén magával ragadja az olvasót... Azt is mondhatnám, hogy egyenesen letehetetlen. Az írónő maximálisan tudja, mit akar, és ez meglátszik a befejező részen is: bár a történet teljes egészében összefüggő - a trilógiát nézve is -, mégis, direkt módon hagyott benne néhány lyukat, amin most, a könyv letétele után is el tudok gondolkodni. 

Például három kötet alatt nem derült ki számomra, hogy Jem és Adam - vagy továbbmenve még Val és Mia - képessége vajon miért is alakul ki. És, hogy miért nem? Talán azért, mert a nagy egész szempontjából lényegtelen. Nem az számít, hogy ki és miért kapja azt a "talentumot" az élettől, amit, hanem az, hogy miként használja. És ebben, illetve az előző részben ez a téma igen alaposan körbe van járva. Hiszen míg Jem folyamatosan azon van, hogy titkolja a képességét, Adam idővel belátja, hogy kénytelen a nagyvilág elé tárni, mit is jelentenek a számok, és ezzel képessé válik arra, hogy embereken segítsen. 

A fiú bizonyos értelemben tényleg hőssé vált, ám ő nem érzi magát annak. Ez számomra az egyik legvonzóbb jellemvonása, azt hiszem. Mert hiába ismeri fel minden túlélő, hiába hálálkodnak neki folyamatosan, ő nem válik egy beképzelt majommá, akinek a lételeme, hogy dicsőítse magát. Adam mindvégig ember marad, méghozzá egy olyan ember, aki a családja biztonságát mindennél többre tartja, és ezért, kis túlzással, bármeddig képes lenne elmenni.
Sarah-val ugyanez a helyzet, ő is szerethető, akárcsak az előző részekben, bár én kissé elcsépeltnek éreztem a helyzetét... mégis, azt kell mondanom, hogy Ward nagyszerű dolgot hozott ki belőle, bár... Tény és való, hogy egyes pontokon elképesztően drasztikus, és kegyetlen az, ahogyan a lánnyal és Mia-val bánik.
Többször is összeszorult a torkom - vagy épp felfordult a gyomrom - olvasás közben, amikor éppen azzal szembesültem, hogy egy katasztrófa mennyire kifordítja magából az embereket. Akadnak olyanok, akik bármire képessé válnak a túlélésért... De szó szerint bármire.  Na, persze nem mindenki. Van, aki már alapjában véve annyira romlott, hogy szívem szerint egy bottal se nyúltam volna hozzá.
Ilyen volt például a regény negatív főszereplője, Saul, akitől még most is borsódzik a hátam. Az az ember egyszerűen borzalmas. Ő a megtestesült gonosz, aki csak önmagára gondol, és ennek érdekében senkit és semmit sem rest feláldozni. Nincs lelkiismerete, így természetesen bűntudatot sem érez... és mindezen rossz tulajdonságai mellett, még elképesztően gyáva is. Ahhoz persze nem, hogy gátlástalanul öljön, de ha a saját élete veszélybe kerül, máris nyávogó kislánnyá változik... Nos, ez a kettőssége engem kimondottan
szórakoztatott.
Néha - talán éppen a fent említett drasztikusság miatt -, azon kaptam magam, hogy egyes pontokon Jennifer L. Armentrout Originjéhez hasonlítom ezt a könyvet. Akadnak ugyanis olyan dolgok, amelyekben a két írónő elképzelése nagyon hasonlónak mondható. Ám, meglepve tapasztaltam, hogy ez volt a legelső eset, amikor ez a legkevésbé sem zavart. Azt hiszem, mindkettőben ezek a hasonló részek tetszettek a leginkább.
Szívem szerint én bárkinek ajánlanám ezt a sorozatot, mert remek kikapcsolódást nyújthat annak, aki szereti a katasztrófahelyzetekkel fűszerezett történeteket, amelyekben nem a romantikáé a főszerep.

Kedvenc karakter(ek): Adam, Sarah
Gyűlölt karakter(ek): Saul
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Bajkán László
Kiadta: Főnix Könyvműhely
Év: 2014
Oldalszám: ?
Sorozat: Számok (#3)

Rachel Ward: Számok - A káosz

Miért: Az legyen meglepetés.

Tartalom: Adam „számokat” lát – amikor az emberek szemébe néz, meglátja a haláluk dátumát, ahogyan az anyja, Jem is látta. Adam nehezen birkózik meg ezzel a rettentő képességgel, és amikor ráébred, hogy a környezetében mindenkinek ugyanaz a szám rendeltetett, rettegni kezd attól, mi vár rájuk majd 2027-ben.
Hogy ráleljen a megoldásra, Adam kétségbeesett kutatásba kezd. Mi történhet: háború, atomkatasztrófa, pusztító vírusok? Az világos, hogy valami nagy dolog közeleg...

De mi? És mit tehet ő ellene? (Főnix)

Vélemény: Még nem jöttem rá, hogy ennek vajon mi lehet az oka - hogy eredeti nyelven olvastam, vagy Ward stilisztikai érzéke fejlődött nagyon sokat -, de tény és való, hogy ennek a résznek már sokkal jobban tetszett a stílusa, mint az elsőnek. Adamé például már a bevezetőben rabul ejtett, és onnantól kezdve képtelen voltam szabadulni tőle, alig vártam, hogy újra az ő szemszögéből láthassam az eseményeket. Szóval, szerintem mindkét tény nagyban hozzájárul ahhoz, hogy, bár az első rész is a szívemhez nőtt valamennyire, ezt már egyenesen imádtam. 

Ráadásul, arról is meg kell emlékeznem, hogy a cselekmény, mint olyan, mennyivel kidolgozottabb, mint az első rész esetében. Ott még érezhető volt némi bizonytalanság, és kapkodás, mintha az írónő se tudná néha, hogy pontosan mit is szeretne a papíron látni. Itt viszont már egy teljesen tudatos történetvezetéssel találkoztam, amelynek középpontjában természetesen Jem fia áll.
Egyébként Adam szintén egy átgondoltabb, jól felépített karakter, aki igazából csak abban hasonlít az édesanyjára, hogy ő is látja a számokat, ám, mint kiderül, a képessége már sokkal fejlettebb, mint Jem-é volt. Már nem csak egy számsort lát az emberek szemében, hanem a hozzá kötődő eseményt is, ami olykor igencsak zavarba hozhatja az olvasót. Nem egyszer azon kaptam magam olvasás közben, hogy azon elmélkedem, vajon én tudnék-e úgy élni, hogy pontosan tudom, mikor és hogyan fognak meghalni azok az emberek, akik közel állnak hozzám? Vagy, mit tennék akkor, ha pusztán emiatt a képesség miatt tisztában lennék vele, hogy egy olyan súlyos katasztrófa közelít felém, ami emberéletek ezreit, vagy akár millióit követeli majd?  Megpróbálnám-e elkerülni valamilyen módon? Azt hiszem, ebből is látszik, hogy ez a könyv sokkal inkább rabul ejtett, mint az első rész. (Ha nem szólt volna közbe a vizsgaidőszak, hamar kiolvastam volna.)

A már fentebb említett dolog is egy újdonság A meneküléshez képest, vagyis, hogy itt nem csak Adam, hanem a leendő szerelme, Sarah nézőpontját is megismerhetjük. Ebben a részben ez azért fontos, mert a két főszereplőnk elég kevés ideig szerepel együtt. A regény legnagyobb részében egymástól függetlenül látjuk őket. Ez azért is jó, mert így sokkal jobban megismerhetjük a lányt is, és nincs olyan érzésünk, hogy igen, ő csak azért lett kitalálva, hogy Adam-nek legyen kiért rajongania. Tévedés.
Sarah-nak megvan a saját háttértörténete, sőt, a saját élete is, ami, bár egyáltalán nem felhőtlen - hiszen egy leányanyáról van szó, aki hadd ne lőjem le a poént, hogy kitől is vár gyereket -, mégis az övé.  Ráadásul az Adam-hez fűződő kapcsolata is nagyon lassan bontakozik ki, így nincs olyan érzésünk, mintha egy romantikus nyáltengerbe oltott katasztrófafilmet néznénk végig. Egy dolgot azonban nagyon sajnálok: azt, hogy Mia apjának dolgát igazából nem bontotta ki. Persze, folyamatosan utalgat rá, de például a szembesítés abszolút kimarad. Tudom, túlságosan is rajongok a drámai jelenetekért, de nekem ez tényleg hiányzott.
Érdekes módon, azt egyelőre nem sikerült megfejtenem, hogy vajon Sarah képessége, ami igazából rémálmok képében jelenik meg, miként befolyásolja majd az utolsó részt, de bízom benne, hogy valamilyen úton-módon fogja. Hiszen a látomása is valójában teljesen mást vetített előre, mint amit elsőre feltételeztem. Ez a csavar pedig kimondottan tetszett.
Maga a cselekmény egyes pontokon egész kiszámítható, ám ettől függetlenül igazán élvezetes olvasmány. Ha valakinek tetszett az első rész, ezt is imádni fogja, de szerintem még az is így lesz ezzel, akinek A menekülés egyáltalán nem lett a szíve csücske. Ward egy jó példa arra, hogy egí író trilógiaírás közben is képes hatalmasat fejlődni. Már csak ezért is megéri adni neki egy esélyt.

Kedvenc karakter(ek): Adam

Gyűlölt karakter(ek): Ő

Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította:Sámi László, Bajkán László

Kiadta: Főnix Könyvműhely

Év: 2013

Oldalszám: 280

Sorozat: Számok (#2)

Rachel Ward: Számok - A menekülés

Miért: Abstractelf ajánlotta.

Tartalom: Jem tizenöt éves, londoni lány, zűrös kamasz. Mióta az anyja kábítószer túladagolásban meghalt, egyik nevelőszülőtől a másikhoz kerül. Tudja, hogy semmi sem tart örökké, sőt egészen pontosan tudja, meddig tart ez az egész. Nem létesít kapcsolatot az emberekkel, próbál nem a szemükbe nézni, és őrzi a titkot már tizenöt éve.  

Mindenkinek van a szemében egy szám, de gondolom én vagyok az egyetlen, aki ezt meg is bírja látni. Amúgy, én se csak úgy egyszerűen látom őket, persze, hanem valahogy ott vannak. A levegőben vannak. Vagyis inkább úgy belülről jelennek meg nekem. Érzem ezeket a számokat. Valahol a szemem mögött érzem meg őket. De azért ott vannak, tényleg. Nem lényeg, ha nem hiszel nekem, attól még ott vannak. És tudom is mit mutatnak. Akkor értettem meg, amikor az anyám meghalt. 

London egyik külvárosi negyedében szegődik Jem mellé Spider, a nyurga és izgága fekete srác, aki megpróbál a társa lenni. De el lehet-e mondani valakinek végre a számok és a halál titkát? Mi történne, ha mindannyian előre ismernénk halálunk időpontját? (Librum)

Vélemény: Ilyen még sohasem fordult velem elő. Tetszett a könyv, a történetét szabályosan faltam, ám a stílusa eleinte - sőt, ha őszinte akarok lenni, később se - egyáltalán nem tetszett. Végre egy olyan könyv, ahol nem feltétlen a kiművelt, jónevű - vagy legalábbis átlagos - középiskolába járó lány a főszereplő, hanem olyasvalaki, aki nem is állhatna távolabb ettől a leírástól. Amolyan kisegítő-osztályba jár, ahol a tanárok egyedüli célja, hogy valamilyen úton-módon elrugdossák a diákokat az érettségiig, hogy aztán az alantasabbnál alantasabb munkákból próbálják meg fenntartani magukat. Emellett iszik, dohányzik, káromkodik, mint a kocsis, és mégis, meglepő módon, ettől lesz jó, vagyis, jobban mondva, inkább emberi. Róla könnyedén elhiszed, hogy hús-vér ember, mert a legtöbben már találkoztunk ilyennel. S egy olyan ember, aki, még, ha nem is hisszük el róla, igenis, meg akar változni. S képes is rá, csak hinnie kell benne. Ennyi az egész.

S ugyanez a helyzet Spiderrel - becsületes nevén Teddy -, Jem haverjával is. Az ő kuriózumát az adja, hogy Ward többször is kiemeli a fiú afrikai származását, s hozzáteszi, hogy ezzel még most is - a regény 2009-ben játszódik - képes feltűnést kelteni Angliában. Na, nem a fővárosban, ahol kis túlzással, a világ összes nációja megfordult már legalább egyszer, hanem a kisebb településeken, ahol viszont nincsenek hozzászokva az emberek az ilyesmihez. Spider kilóg a sorból. Nem is kicsit. Kettejük kapcsolata leginkább egy hullámvasúthoz hasonlóan ingázik fel s alá, annak függvényében, hogy Jemnek éppen milyen kedve van. A képessége miatt igyekszik minél nagyobb távolságot tartani az emberekkel, ám Spider nem tágít mellőle, sőt, éppen ellenkezőleg, bármikor a lány segítségére siet, ha annak szüksége lenne rá. Amolyan igazi önfeláldozó jellem. S, bár eleinte szentül hittem, hogy puszta kalandvágyból teszi ezt, idővel rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Teddy tényleg ilyen. Hogy ez a nagymamája, Val hatása-e, vagy valami másé, számomra nem derült ki a történetből. De ettől függetlenül, nagyon megszerettem.

Én személy szerint azokat a részeket élveztem a legjobban, amiket Jem és Spider meneküléssel töltöttek. Izgalmasak és lendületesek voltak, mindig volt miért izgulnom, hol azért, hogy megtalálják-e őket, hol meg azért, hogy sikerül-e egyáltalán némi ennivalóhoz jutniuk. Bár, be kell vallanom, hogy minden lelkesedésem ellenére, számomra kissé furcsa volt. Mármint, tényleg nem tettek semmit, csak annyit, hogy elkerültek egy közelgő katasztrófát, amit nem tudtak volna megakadályozni, hiszen ki hitte volna el a lánynak, hogy látja az emberek halálának időpontját? Senki, finoman szólva. Mégis menekülnek, a rendőrség üldözi őket, holott, ha hagyták volna, hogy a zsaruk egyből kihallgassák őket, az első pillanattól kezdve egyértelmű lett volna, hogy semmi közük az egész balhéhoz. De ez persze csak az én véleményem.
Bármennyire is szerettem volna, nem nyerte el a tetszésemet. Vannak benne jó, és nagyon érdekes részek, de legtöbbször úgy éreztem, a történetvezetés nem állja meg a helyét... Ráadásul a vége hihetetlenül összecsapottnak tűnt a számomra. Mintha Ward minél előbb be szerette volna fejezni ezt a könyvet, ahelyett, hogy a lehető legjobban kidolgozza. Ígéretesnek tűnt, ám nem azt adta, amit vártam. 

Ugyan, nem fogok iparkodni, hogy mihamarabb olvashassam a folytatást, de azért nagyon bízom benne, hogy a következő rész már sokkal jobb lesz.

Kedvenc karakter(ek): Spider
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 6/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Bajkán László
Kiadta: Librum Kiadó
Év: 2010
Oldalszám: 272
Sorozat: Számok (#1)