Ellen Hopkins - Tilt

Miért: Ellen Hopkins egyik legújabb könyve. Muszáj volt elolvasnom.

Tartalom: A Triangles-ben megismert három barátnő gyermekeinek életébe nyerhetünk bepillantást ebben a kötetben. Megtudhatjuk, pontosan mi történt velük azon a nyáron - sőt, azután is -, amikor a szüleik legtöbbször nem éppen szülőkhöz méltóan viselkedtek.

Vélemény: Mivel ez igazából a fent említett könyv kiegészítő kötete, az eseményeket elég érdekes színben látjuk. Ha valaki olvasta az előző részt, azonnal feltűnik, hogy a történések párhuzamosan haladnak egymás mellett, s ez egyúttal azzal is jár, hogy az ember néha akaratlanul is visszagondol arra, hogy igen, erről már volt szó az előző részben is, nem nehéz összekapcsolni. Ugyanakkor ez a történet egy bizonyos értelemben teljesen más, nem csak magához a Triangleshez képest, hanem azokhoz a Hopkins könyvekhez is viszonyítva, amiket eddig olvastam. Megszoktam, hogy az írónő általában két-három karaktert mozgat egyszerre - ennyi szemszöggel találkozhatunk -(kivétel mondjuk a Burned, amelyben végig a főszereplő nézőpontjából ismerjük meg a történetet), itt azonban akad kapásból három "főszereplő", valamint vagy egy tucatnyi mellékszereplő, akik mintegy reflektálnak a főszereplők cselekedeteire. Mondok egy példát: Mikayla (Holly lánya) fülig szerelmes a barátjába Dylanbe. Az ő nézőpontja után pedig egy vers erejéig belepillanthatunk a fiú fejébe, aki ugyanígy érez a lány iránt. Majd, amikor kiderül, hogy Mikki teherbe esett, ugyanezzel a módszerrel mutatja be az írónő azt, miként távolodnak el egymástól, lévén, Dylan nem arra készült, hogy tizenhét évesen apa legyen, és esze ágában sincs támogatni a szerelmét, akit bár, még mindig szeret, a döntése miatt jobbnak látja, ha szakítanak. Minden karakterhez kapcsolódik legalább egy ilyen "kiegészítő személy" (Mikayla - Dylan, Shane - Alex), de ott van például Harley, akihez kapásból több személyt is köthetünk (Brianna, Chad, Lucas). Emellett, néha, egy-egy villanás erejéig más szereplők is előtérbe kerülnek, akik abban az adott pillanatban fontosak, ám utána már nem is hallunk róluk. Éppen ezért, ennél a könyvnél nem tudtam azt a rendszert követni, mint a Triangles esetében, ahol a három nő története jól körülhatárolható volt. Ebben az esetben túl sok apró részletet figyelembe kellene vennem, ha vázolni szeretném, kivel mi történt ezalatt a néhány száz oldal alatt.   

Maguk a karakterek szokás szerint remekül vannak felépítve, gyakorlatilag élnek. Igazi hús-vér emberek, valódi problémákkal, és olykor kissé felszínes, ám a korosztályukra jellemző megoldásokkal.  

Azt, hogy vajon ki volt a kedvencem, nem tudnám pontosan meghatározni, mert mindannyiukat megszerettem valamennyire, egyvalakit kivéve, ez pedig Harley. Az ő karakterével a legkevésbé sem tudtam együtt érezni, és, hogy miért? Mert azokat az ismerőseimet juttatta eszembe, akik mindig is arra hajtottak, hogy minél előbb megismerjék az élet "felnőtt" oldalát, és ettől nemes egyszerűséggel kiégtek. Harley is éppen egy ilyen úton halad, még be sem tölti a tizennégyet, de már nem egy alkalommal úgy öltözködik, mint egy közönséges ribanc - ilyenkor elgondolkoztam rajta, hogy ezzel az erővel akár Holly lánya is lehetett volna -, sőt, úgy is viselkedik. Persze, van, amikor nem direkt teszi ezt, hanem sokkal inkább félelemből. Mivel nincs önbizalma, abban a hitben él, hogy, ha mindent úgy csinál, ahogyan azt a neki tetsző fiúk elvárják tőle - most nem azért, de Lucas kimondottan durva dolgokra veszi rá -, akkor egy idő után beleszeretnek. Egy ártatlan kamaszlány, aki szerelemre vágyik, ám ezt mindig a lehető legrosszabb helyen keresi, és utána csodálkozik, hogy nem éri el a célját, csupán kihasználják. Jóllehet, idővel Harley is megváltozik valamilyen szinten - ráadásul pozitív irányba -, mégsem tudtam igazán megszeretni. 

Engem ez a regény ismét ráébresztett arra, hogy milyen kár, hogy Ellen Hopkins műveit egyik magyar kiadó sem fogja bevállalni. Nem azért, mert nem érdemelné meg, hiszen nagyon jól ír, és zseniális történeteket mesél el, amikből tényleg tanulhat az ember. Ugyanakkor az is igaz, hogy a verseit, amikben ezek a regények íródnak, igen nehéz lefordítani, még akkor is, ha szabadversekről, és nem rímképletekkel operáló strófákról van szó. Néha elgondolkoztam rajta, hogy egy-egy verset hogyan tudnék lefordítani, és kénytelen voltam rájönni, hogy gyakorlatilag sehogy, holott értek minden egyes szót, és pontosan tudom, mit mond... De mégse tudom átültetni a magyar nyelvbe. Nem mondom, egy tapasztalt fordító biztosan megoldaná ezt a feladatot, de... Már nem lenne ugyanaz. Ezt tényleg érdemes eredetiben olvasni, úgy igazán hatásos.  

Kedvenc karakter(ek): Shane, Alex, Mikayla

Gyűlölt karakter(ek): Harley

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: angol

Kiadta: Margaret K. McElderry Books

Év: 2012

Oldalszám: 604
Sorozat: kiegészítő kötet (Triangles)

Ellen Hopkins: Triangles

Miért: Ellen Hopkins rajongó volnék. 

Tartalom: Adott három, már felnőtt barátnő - Holly, Andrea és Marissa -, akiknek életük során különböző nehézségekkel kell szembenézniük. Az érdekes az, hogy bizonyos szempontból mindannyian elbuknak. Bár ettől függetlenül egyikükre se használnám a bukott angyal kifejezést. Hiszen emberek vagyunk, és mind követünk el hibákat... A kérdés csupán az, hogy mekkorákat. És hogy tudunk utána tükörbe nézni?  

Vélemény: Ez a kritika kissé rendhagyó lesz a többihez képest, ugyanis itt szinte lehetetlenség egy kalap alá venni az egész könyvet, mivel a kisebb-nagyobb átfedések ellenére, az olvasónak végig olyan érzése van, mintha három különböző könyvet olvasna egy időben. Bár ez a technika jellemző Hopkinsra, szinte az összes könyvében több szemszögből mutatja be az eseményeket, itt valahogy igen éles határ tapasztalható a három fent említett nő között, így mindhármukról külön-külön fogok véleményt formálni. Éppen ezért a kritika elég spoileres lesz, szóval, ha valaki nem szereti az ilyesmit, ezt a bejegyzést inkább ne olvassa el. 

Kezdjük is mindjárt a számomra legellenszenvesebb - mondhatnám úgy is, hogy a leggyűlöltebb karakterrel, akinek egy csepp szimpátiát sem sikerült kisajtolnia belőlem majdnem hétszáz oldal alatt. 

Holly Carlisle: Számomra az ő karaktere alapjában véve visszataszító. Azt a nőt testesíti meg, aki nem akar megöregedni, a negyvenhez közeledve is csak azon jár az esze, hogy lehetne még jobb, még szebb, még tökéletesebb. Ezzel, önmagában még nem lenne gond, hiszen senki sem vethet meg valakit azért, mert az ad magára, csakhogy Holly igen alaposan túllő a célon. Inkább öltözködik úgy, mint egy tinédzser, mintsem egy kétgyermekes családanya. Igazán hiú személyiség, aki mindig az újdonság után ácsingózik... az ágyban is. Nem egy alkalommal megcsalja a férjét, sőt, a lánya egyik tanárával is viszonyba bonyolódik, akivel együtt vetik bele magukat a swinger életstílus örömeibe. Meglehet, hogy az én erkölcsi mércém van túlságosan magasan, de szerintem ez a nő egyszerűen borzalmas. Ő az a karakter, akinek a regény majdnem végéig mindene megvan, amire egy ember vágyhat... Na jó, majdnem minden. Tény, hogy a szülei örökbe adták, mert az anyja túl fiatalon szülte, ráadásul törvénytelen gyerek volt, ezért egyiküket sem ismeri. Természetes, hogy megpróbálja őket felkutatni. De szerintem, ezt az egy dolgot leszámítva nem lenne oka arra, hogy állandóan nyavalyogjon... Neki mégis sikerül. 

Andrea Dawn: Vele igazából nem volt sok bajom. Jó, valljuk be, nem tökéletes. Andrea elvált, most már egyedülálló anya, akinek meg kell birkóznia azzal a kellemetlen szituációval, hogy a volt férje új barátnőre tett szert, akivel épp összebútorozik, ráadásul a lánya is elfordul tőle - köszönhető ez annak, hogy kamaszodik, és az apa új barátnőjével együtt jár annak tizenéves fia, aki megtetszik neki -. Idővel betoppan az életébe egy másik férfi, ám, amikor újra csalódnia kell, kétségbeesésében egy olyan lépésre szánja el magát, amilyenre nagyon nem kéne. Itt emlékeznék meg Marissa és Andrea szüleiről is, akik igazi fényfoltot jelentenek ebben a komor hangvételű regényben, ugyanis mindketten vérbeli hippik, és mint ilyenek, igen érdekes színben látják a világot. Valahányszor felbukkannak, szinte érezni a történet hangulatváltozását. Ez kifejezetten tetszett.

Marissa Trask: Azt kell, hogy mondjam, talán még ő a legártatlanabb hármuk közül, igaz, akárcsak a többieknek, neki is megvannak a maga hibái. Marissa két gyermeket nevel a férjével, a kamasz Shane-t és a négy éves Shelby-t. Igaz, a férje túlságosan sokat van távol a munkájából kifolyólag, ezért olyan, mintha szerencsétlen nőnek teljesen egyedül kellene megbirkóznia azzal, hogy a kisebbik gyermeke halálos beteg. Éppen ezért minden idejét a kislányra áldozza, aminek megvan az a hátránya, hogy Shane-re egyáltalán nem marad ideje. Legtöbbször észre sem veszi, ha a srác ott van a közelében, s ezzel gyakorlatilag elvágja magát a fiától, nem igazán foglalkozik vele - eteti, és mos rá, de Marissa részéről ennyiben ki is merül az anyai gondoskodás -. Tudja, hogy a fia homoszexuális, és azzal is tisztában van, hogy a mélyen vallásos férje éppen emiatt fordult el a gyerektől, ám Shelby miatt neki se marad ideje arra, hogy foglalkozzon vele. És én igazából ezért ítélem el valamilyen szinten. Értem én, hogy Shelbyt folyamatosan gondozni kell, ezzel nincs is semmi gond, de Marissa képtelen rá, hogy segítséget vegyen igénybe. Azt hiszi, mivel ő az anyja, mindent neki kell csinálnia. Ahelyett, hogy felfogadna egy ápolót - a férje keresetéből vígan telik erre -, és az így keletkező szabadidejében odafigyelne egy kicsit a másik gyerekére, akinek szintén megvannak a maga problémái, valamint a férjére. Ha így tett volna, talán nem hullik darabjaira a családja. Talán.

Mindent egybevetve azt mondanám, Hopkins hozta a tőle megszokott színvonalat: igazi, hús-vér karakterek, érdekes, és hihetően felépített történet, ami igen komoly nyomot hagy az olvasóban, ha tetszik, ha nem.

Kedvenc karakter(ek): Shane, Brianna
Gyűlölt karaker(ek): Holly, Jace
Pont: 7/10

Alapok:

Nyelv: angol
Kiada: Atria Books
Év: 2011
Oldalszám: 529
Sorozat: -