Az almáról mindig az Ősz jut eszembe, nagy betűvel. A tarka színekben pompázó levelek, az egyre gyengülő napsütés és az esti hűvös levegő illata. Na és persze az almák illata: nyersen, süteményben, reszelve, fahéjjal és még sorolhatnám. Régen, iskolás korunkban, amikor megkezdődött az almaszezon, a húgom és én mindig kaptunk egy-egy nagy almát az uzsonnánk mellé, ezért a táskában pácolt alma illata is mindig az orromban van...
Az előző hétvégén pedig, furcsa csavarként, az év első nagy almahulláma Amerikában ért. Mióta itt vagyunk, Charlottesville-ben, naponta elmentünk a kis hegyi utunkon autóval egy tábla mellett, melyen eleinte "Pick your own peaches" ("Szedd magad a barackot"), majd mostanság a "Pick your own apples" feliratot láttuk. Mivel utolsó napjainkat töltöttük Charlottesville-ben, gondoltunk egyet, és felkapaszkodtunk ütött-kopott Corollánkkal a hegyre, azaz a Carter Mountain Orchardba. Amint felértünk, alig hittünk a szemünknek: egy pezsgő, hatalmas területen elterülő gyümölcsöst találtunk, kivételes hegyi panorámával.
Ez a gyümölcsös barackot, almát és különféle tököket termel az év különöböző szezonjainak megfelelően, melyeket a látogatók maguk is leszedhetnek. Ez szerintem egy szuper dolog, pláne itt Amerikában, ahol például egy városi gyereknek elég kevés esélye van a természetet ilyen közelről megismerni. Nagyon sokféle alma kapható leszedve is, és persze árulnak mindenféle almából készült terméket is.
Az egyik jellegzetes almából készülő finomság az apple butter. Ez nem egy vajas készítmény, a "butter" (vaj) csak az állagára utal; ez egy nagyon sűrű, sokáig fővő almaszósz, sűrítmény, melyet utána kenyérre kennek vagy kiegészítőként használják más ételekhez.
Kapható volt még ciderrel készült fánk is, ami nagyon finom és könnyű volt.
Ittunk cidert tisztán is, és elgondolkoztam: eddig azt hittem, a cider alkoholos, amit pedig mi ittunk, egyértelműen nem volt az. Utánanéztem hát, és rájöttem, hogy míg mindenhol máshol a cider az erjedt, alkoholos almalére utal, itt Amerikában a friss, natúr almalét jelenti. Az alkoholos verziót itt "hard cider"-nek hívják (és én azt ittam Baltimore-ban, amikor kagylót ettünk).
Voltunk még hayride-on, tehát körbevittek minket egy szalmásszekéren (értsd: utánfutó, melyet egy traktor húzott), hogy megnézhessük az egész gyümölcsöst és közben meséltek...
Több képet szerettem volna feltölteni, de nem sikerült... igyekszem majd pótolni.
Régóta kedvenc zenekaraim közt van a U2, és mi már tavasszal tudtuk, hogy ittlétünk alatt lesz Charlottesville-ben koncertjük. Összefoglalva: nagyon jól tettük, hogy elmentünk, hihetetlen élmény volt!!! A zene fantasztikus volt, a látvány és a show professzionális, a hangulat pedig kvázi leírhatatlan.
Eddigi állatos bejegyzéseim mind csak az egerekre koncentráltak. Most viszont tágítom a kört. Jól.
Szóval nálunk laknak állatok. Ugyan Virginia elég sűrűn lakott állam, valahogy a sok erdő és park közelsége több állatot ad még a városoknak is, így szerencsére mi is találkozhatunk velük sokszor. Számunkra minden találkozás élményszerű, mert otthon Márta hörcsögön kívül csak állatkertben láttunk ilyen konkrét állatokat. Hosszú perceket tudunk eltölteni mókusok és egyáb kisállatok szemlélésével, fotózásával - az egyetemen, ahol a mókuspopuláció nagysága mindenki számára természetes, kicsit komikus hatást keltünk, de nem baj :-)
Mókusok
A Kenwood Farmon, ahol először laktunk, kevesebbet láttuk őket, de a mostani lakásunk környékén szó szerint mókusdömping van! Ha lenézek az erkélyről, most is legalább 5-6 mókust látok odalenn, amint makkot ropogtatnak, fára másznak, ugrálnak ide-oda, vagy épp kergetik egymást.
A minap olyan ritka pillanatot kaptunk el, amikor egy mókus kb. 1 percig nyugton maradt, mert ivott egy szomszéd teknősös kismedencéjéből:
A mókusok egyébként addiktívak, annyira cukik :-)
Ground Hog - Erdei mormota
Ez az állat amennyire "csúnya", annyira szeretnivalóan aranyos. Tudjátok hogyan jellemezném szemléletesen? Olyan, mint egy dagadt, szőrös nokedli.
Ezek a rágcsálók is mindennapos látványként vannak jelen ablakunk alatt, csendesen eszegetnek, szaglásznak, és a legviccesebb az, amikor elhúzzuk az erkélyajtót, megijednek és elszaladnak. Képzeljétek el a dagadt kis nokedliket, ahogyan futnak :-))))
Az őzeket szerintem nem kell senkinek bemutatnom. A Kenwood Farmon minden este 6 óra után lejöttek a dombról, és az ablakunktól 20-25 méterre legelésztek. A csoportot általában az őzmama és két kis őzike alkotta, de egyszer-egyszer négyen is voltak.
Ők is hihetetlenül aranyosak voltak, minden kis neszre megmerevedtek, hegyezték a fülüket, de mindeközben azért rágtak tovább folyamatosan :-) Itt az új lakás parkjában is láttunk már este őzeket, de hamar elszaladtak, mert errefelé több autó jár és nem szeretik a zajt.
Vettünk olyan egérfogót, amibe csak belemászik a finom kaja reményében, majd lecsukódik egy kis ajtó, és az egér bennmarad, persze élve. Aztán elengedhetjük valahol. Aha. Belemászik, kieszi a csalit, és elegánsan távozik. A csapda meg nem csapódik. Erről ennyit.
Második felvonás:
Vettünk klasszikus egérfogót, tudjátok, a hagyományos felhúzós-csapódósat, mondván, hogy hát ez van, akkor sajna így ér véget, de legalább gyorsan. Kaja rá, felhúz, vár. Aha. Leeszi róla a kaját, és elegánsan távozik. A csapda meg vagy csapódik, vagy nem, de egér nincs. Erről is ennyit.
Intermezzo:
Tudjátok, mivel kell csalogatni az amerikai egereket? Peanut butter és csoki keverékével. Meg is eszik ügyesen. Nagyon ügyesen.
Harmadik felvonás:
Jelenleg nem tudjuk, hogyan tovább. Próbálkozunk még a csapdákkal, de lehet, hogy valami mást kell kitalálni. Ja, és úgy alszunk, hogy a nappaliban megy a TV, hogy ne halljuk az egérparádét. No comment.
Szombaton elmentünk életünk első amerikai foci meccsére. Pisti helyzeti előnnyel indult, mert ő már kívülről tudja a játékszabályokat, tanította is – számomra egy kicsit nagyobb kihívást jelentett, mert a játékról nem túl sokat tudok... A foci általában is kínai, hát még az amerikai :-)
Amerikában a foci, vagy ahogyan ők mondják, "american football", hihetetlen nagy népszerűségnek örvend. Az országos bajnokság (NFL – National Football League) mellett legalább olyan népszerű az egyetemek közti bajnokság, avagy a "college football", mely hivatalosan az NCAA (National Collegiate Athletic Association) szövetségbe tartozik. A virginiai egyetemnek saját 60 000 (!) fős stadionja van, ahol a különféle játékokat tartják.
Mi egy szezonnyitó college football meccsre mentünk, amelyen a helyi (Charlottesville-i) csapat, a University of Virginia játszott a William and Mary College csapata ellen.
Annak ellenére, hogy tudásom meglehetősen csekély az amerikai focit illetően, azt kell mondanom, hogy életem egyik legnagyobb sport-élménye volt a meccs! A UVA csapatának, a Virginia Cavaliers-nek hatalmas a szurkolótábora, pláne ha itthon játszanak, és az amerikaiak ám komolyan is gondolják! Mindenki, de értsd szó szerint, mindenki, a csapat színeibe, narancssárgába és kékbe öltözött, így ha végignéztünk a stadionon, ezt láttuk:
Nagyon érdekes egyébként a csapat beceneve: Virginia Cavaliers. A "cavalier" szó jelentései többek közt: "lovas katona, lovag", mely egyértelműen a harcra, harcos szellemre utal. Ám ha kontextusában nézzük ezt a kifejezést, sokkal mélyebb jelentést is látnunk kell: Virginiában, mely tulajdonképp az USA régiói közül már a Délhez tartozik, jelentős déli arisztokrácia él(t), akik a polgárháború előtt például sok rabszolgát is tartottak, hatalmas ültetvényeik voltak. Ez az arisztokrácia mindig is egyfajta nosztalgiával gondolt vissza eredetére, melyet akár a lovagi korokig visszavezettek, és a "cavalier" szóban ez a nosztalgikus múltba vágyódás is benne van. A lovag és a lovas szimbóluma egyébként alapmotívum a csapattal kapcsolatosan. A meccs előtti show nagy részében is vissza-visszatért: egy kisfilmben rajzfigurákkal vezették be a meccset játszó csapatokat, ahol a lovas kerekedett felül és végül belovagolt a stadionba, nem csak a kisfilmben, hanem élőben is. Az egyetem fúvószenekara is lovasegyenruhákban masírozott, lépéseik, formációik mind a lovagi tornákra emlékeztettek és a "V" betűt formálták (aki nem találta volna ki, miért: Virginia...).
Az egész meccsen érződött, hogy családias esemény, közösségformáló és – összetartó. Már jóval a meccs kezdete előtt gyülekeztek a környék parkolóiban és parkjaiban az emberek, sütöttek-főztek, iszogattak, beszélgettek és jól érezték magukat, ráhangolódtak a csapatuk megmérettetésére. Van erre egy külön ige is az angolban: "to tailgate".
Számomra (sajnos) szokatlan módon nem tapasztaltam semmi olyan agressziót vagy gyűlölködést, mint az otthoni focimeccseken, pedig ez is csak ugyanolyan csapatok közti versengés, és őszintén, nem is hiányzott. A biztonságra természetesen itt is nagyon figyeltek, belépéskor megvizsgálták mindenki táskáját.
Tipikus ételek egy meccsen: hot dog, mindenféle formában, popcorn, édességek, üdítők, sör. Szotyit nem láttam :-D Ahogyan otthon is, itt is sokkal drágábbak a stadionban kapható enni- és innivalók: 4-5 dollárba került minden átlagosan, amit mindenképp soknak érzek egy sima, nem különösebben nagy hot dog-ért... ám a nagy tömeget ez nem tartotta vissza :-)
És hát végül jogosan kérdezhetnétek, hogy mit lett a meccs eredménye? Sajnos, a várakozásokkal ellentétben a Virginia Cavaliers kikapott a William and Mary csapatától 26-14-es végeredménnyel. Igen, néha a lovagok is vesztenek. De azért: Go Hoos!, ahogy a stadion zengte.
Az amerikaiak szeretnek reggelizni, hétvégén különösen. Míg hétközben inkább csak sietve esznek egy-két falatot a reggeli kávé mellé, hétvégén marad idő a kiadósabb reggeli eszegetésre is. És itt nem feltétlenül a hagyományos, kontinentális tojás-bacon-pirítós-narancslé kombinációra kell gondolni, bár az is mindenhol kapható. Vannak klasszikus amerikai reggeli ételek, melyek, bár cseppet sem kalóriaszegények, nagyon finomak és sok energiát adnak a nap hátralévő részére. A magyar szokásoktól eltérően sok kultúrában figyelhető meg, hogy ebédre hideget esznek, például szendvicset, salátát, vagy egyéb könnyű ételeket és csak este, vacsorára esznek meleg ételt. Az ilyen országokban, érthető módon, nagyobb jelentőségű a reggeli – és ilyen ország az USA is.
A hagyományos reggeli ételek közül most a palacsinta van terítéken, de megemlíthető még a muffin (brit és amerikai változata), a különböző reggelizőpelyhek, melyeket gyümölcsökkel és joghurttal dúsítva is kaphatunk, a rántotta, számtalan módon elkészítve, a gofri (waffel) és a szendvicsek tömkelege – mindez a teljesség igénye nélkül.
Mivel mi otthon is nagy rajongói voltunk az amerikai palacsintának, igaz, csak az általam készített verziót ismertük, majdnem egyértelmű volt, hogy ittlétünk alatt ki KELL próbálnunk az amerikai palacsinta eredeti változatát. Adva tehát egy palacsinta-rajongó Férj, egy gasztro-kíváncsi Bori, és már ott is landoltunk ma reggel, némi autós bolyongás után az Aunt Sarah’s Pancake House-ban.
Ennek a cégnek több étterme is van Virginiában, de nem olyan nagy étteremlánc, mint a McDonald’s vagy akár a Taco Bell, továbbá sok jót olvastunk róla előzetesen. Az étterem alapvetően családias, mondhatnám "old school" hangulatú, barnás-vajszínű bútorokkal és a régi, vidéki amerikai életre emlékeztető berendezési tárgyakkal.
Megtanultuk, hogy itt a legtöbb étteremben nem magától foglal helyet a vendég, hanem a pincérek ültetik le, amikor megérkezik. Minket is leültettek, és utána jött a rendelésünket felvenni egy mosolygós, középkorú hölgy, enyhén zárt, éneklő, délies akcentussal, melyet egyébként mindketten nagyon szeretünk hallgatni...
... Hello Guys, 'you ready to make your drink orders?
No, not yet, maybe in a few minutes...
...Okay, Guys, just take your time, I’ll be back to take your orders.
... végül a Férj választott egy Breakfast Pancake Platter-t, mely 3 palacsintát, ropogósra sült bacon-t, vajat és egy kis adag "krumplis-egybesültet" (casserole – vastag edényben sajttal, tejszínnel és fűszerekkel sült reszelt krumpli) tartalmazott. Ehhez járt még juharszirup (maple syrup) – elsőre furcsa párosításnak tűnhet, de próbáljátok ki: a viszonylag semleges palacsinta, a sós bacon és az édes juharszirup ízei nagyon jól mennek egymáshoz!
... Bori pedig választott egy Fresh Strawberry Pancake-et: 3 palacsinta eperrel és eperöntettel leöntve – nagyon jó választásnak bizonyult. Járt még volna hozzá friss tejszínhab is, de én azt csak külön kértem, egy tálkában, és jól is tettem, mert már maga az alapfogás is nagyon laktató volt...
A képek alapján azt hiszem, a legmegdöbbentőbb az, hogy mekkora adagokat adnak! Én a tányéromon lévő adag felét (sem) bírtam megenni, pedig reggel volt és éhes voltam! A Férjnek még csak-csak sikerült. Ezt a jelenséget egyébként rövid ittlétünk alatt már többször tapasztaltuk: számunkra szokatlanul nagy adag ételeket szolgálnak fel, néha már pazarlásnak is érezhetjük, de hát... ez egy ilyen ország :-)
Mindenesetre, remélem, sikerült kedvet csinálnom nektek ahhoz, hogy otthon is kipróbáljátok az amerikai palacsintát! A következő bejegyzésem a receptet is tartalmazza majd.
Elutaztunk, megérkeztünk, itt vagyunk. Itt vagyunk az USA-ban, Charlottesville / Monticello-ban, Virginia államban. Egy festői szépségű környéken, azon belül is egy, akár giccsesnek is mondhatóan szép kutatóközpont területén. Csak akár giccses, mert nem az: ez őszintén, valóban ilyen szép! Elképzelhetetlen mennyiségű zöld, évszázados nagy fák és gondozott pázsit vesz minket körül. De előbb egy pár szót az államról és a város(ok)ról.
Virginia az USA 12. legnépesebb állama, és 35. a nagyság szerinti sorrendben. 2008-as népszámlálási adatok alapján kb. 7.7 millió ember él itt, az állam fővárosa pedig Richmond. A terület, amelyen Virginia elterül, régi, történelmi emlékektől tarka, hiszen az első telepesek erre a vidékre érkeztek először, és az amerikai polgárháború jópár csatája itt esett meg, például Wilderness-nél, Fredericksburg-nél és a Shenandoah völgyben, hogy csak párat említsek a sok közül. Virginiából származott továbbá az USA első öt elnökéből négy, Washington, Jefferson, Madison és Monroe.
Az állam történelméről sokat és érdekeset lehetne még írni, mozgalmas és színes történet lenne, de mivel mások ezt megtették már helyettem, és nem is vagyok ennek szakértője, ajánlom, hogy akit érdekel, nézelődjön a neten például itt vagy innen kiindulva. Vagy esetleg kérdezzenek a Kutatótól :-)
Szűkítve a kört, Charlottesville az Appalache-hegység középső részén elhelyezkedő Blue Ridge-hegység lábánál terül el, népessége több mint 40 000 fő (főleg egyetemi szezonban). Nevét III. György angol király felesége, Charlotte királyné után kapta. Itt található az állam egyik legrégebbi és legnagyobb egyeteme, a University of Virginia, és, nem mellesleg, a várostól kb. 10 km-re található Monticello.
Monticello Thomas Jefferson, az USA harmadik elnökének birtoka volt, az itt elhelyezkedő fehér kupolás épületet (később több épület is épült itt) ő maga tervezte és építtette, neoklasszicista stílusban, mely 1987 óta a világörökség része. Jelenleg a birtok tulajdonosa a Thomas Jefferson Alapítvány, melyet 1923-ban alapítottak, és (szinte) kizárólag adományokból, támogatókból és felajánlásokból tartja fenn magát. Céljuk, hogy megőrizzék a birtok és a környék szépségét, egységét, és hogy különböző ösztöndíjakkal, előadásokkal, kiállításokkal és színes programokkal elősegítsék Jefferson kulturális örökségének, hagyatékának továbbélését. Évente számos bel- és külföldi kutató kutathat itt az alapítvány ösztöndíjai révén, hosszabb-rövidebb időszakokban. Igen, itt működhet csupán magán-felajánlásokból egy alapítvány ilyen magas szinten, mert az amerikaiak számára kiemelkedően fontos a történelmük kutatása, ápolása és a hagyományok továbbélése. Jefferson, vagy ahogy itt mondják „TJ” személye, pedig már csak a hab a tortán :-) Ő fogalmazta meg az USA Függetlenségi Nyilatkozatát, az első elnökök közt volt, rendkívül aktív politikus volt és sokat tett a oktatásért is, hiszen Virginia egyik legrégebbi egyetemét, a University of Virginia-t is ő alapította meg - személyének mai napig töretlen népszerűsége mindezeket figyelembe véve nem is olyan meglepő!
-Thomas Jefferson Parkway: egy csodaszép „lineáris park”, mely tulajdonképpen a Monticellohoz vezető út, és a látogatók, illetve a helybeliek kikapcsolódását szolgálja.
Mi egy, a könyvtártól két perc sétára található kisházban lakunk, melynek neve Roosevelt Cottage. Nevét Franklin Delano Roosevelt-ről kapta, akinek ezt egyfajta nyári laknak építtették, amikor itt járt a farmon. Korabeli (?), régi(es) bútorokkal van berendezve, rendkívül hangulatos hely, ahol mindezek mellett még a modern technika elemei is megtalálhatóak. Mivel az egész környék leírhatatlanul szép és vadregényes, beszéljen inkább ez a pár kép:
Érdekes, hogy a természet mennyire hasonló és mégis mennyire más ezen a földrészen! Az egyes fák ugyanolyanok, mint otthon, de ha összességében nézem őket, például a hegyeken, amelyek közt járunk minden nap, mégis van különbség, amit nagyon nehéz megfogni, talán nem is tudom. És talán nem is akarom, mert valószínűleg a különbség nagy része az agyamból és az emlékeimből adódna.
Mindenesetre, az itt töltött 4 nap még messze nem volt elég arra, hogy egy kicsit is hozzászokjam ehhez a gyönyörűséghez, ami nap mint nap körülvesz! Ha itt vagyok, és nem a városban, folyamatos rácsodálkozással telnek a percek-órák. Megyek is, mert olyan szépek a fények!
