Lassan elégedettségbe hajlik a fogyókúrám

Habár sajnálatos módon senki nem fizet nekem ezért egy fillért sem, azt kell hogy mondjam, hogy a rubintrékázás és a szénhidrát mentes (paleolit) táplálkozás csodát tesz az ember seggével. Bár ha jobban belegondolok, ez azért nem egészen váratlan fejlemény. És még az is lehet, hogy a tai-chi is közrejátszik az eredményben, bár lehet, hogy a mai edzés utolsó 110 perce hatékonyabb lett volna, ha közben nem remegett volna a lábam annyira az első tíz percben elvégzett gyakorlatok miatt.

Ofkorsz

És egyébként kitaláljátok-e, hogy mikor fogy ki a nyomtatóból a tinta. Természetesen az iparűzési adó bevallás beadási határideje előtti este.

Talán

Borcsi: - Anyaaaaa! Agrabában is ágyban alszanak?
Kalib: - Valószínűleg igen.
Borcsi: - És húznak magukra takarót is vagy nem.

Én mondtam, hogy tök égő vagyok

Borcsi észre vette, hogy a ballagáson törölgetem a könnyeimet, és együttérzőn megkérdezte:
- Anya, te most meghatvagy?
Aztán mivel az ünnepség alatt sajnos az én karomban ült a 19 kilójával*, mert különben semmit se látott volna, fotózni, na azt pont nem tudtam. Egyszer csak rémülten felkiált:
- Jesszusom, anya, otthon hagytuk a fotóoperát!

Esemény után pedig az óvoda udvarán, a szépen felöltözött nénik és bácsik között azzal szórakoztak az unokatesók, már amelyik már tud beszélni, a Poji ebből a buliból kimaradt, hogy hangosan ordították a picsa szót, mintegy megdöbbentésként; sikerült nekik. Úgyhogy eltereltem őket az udvar másik végébe inkább, attól tartottam ugyanis, hogy minden csitítási kísérlet csak olaj lenne a tűzre. Otthon már persze csoda aranyos mintagyerekként viselkedett mind a négy, cukiság faktor az egekben, mondanom se kell. Én mondtam, hogy az óvoda a legrosszabbat hozza ki a gyerekekből.

* és én még mindig jobban jártam, mint a tesóm, mert ő a szintén 19 kilós fiát úgy tartotta a karjában, hogy közben tízcentis tűsarkakon egyensúlyozott.

WTF?

Borcsi: - Anyaaaaa! A Poji evett a cukros üvegből!
Kalib: - Hát... legfeljebb fosik... (eggyel több vagy kevesebb ilyen a családban már tökmindegy)... mert sajnos nem cukor van benne, hanem xilit.
Borcsi: - Az micsoda?
Kalib: - Olyan, mint a cukor, finom édes, és úgy is néz ki, látod, a Poji is összetévesztette, csak egy kicsit más.
Borcsi: - Igen. Olyan, mint a pattogatott kukorica!

Amikor ilyeneket mond, én nagyon remélem, hogy öt év múlva mindnyájunknál okosabb lesz. Más magyarázatba bele se merek gondolni.

Csodás ötleteim egyike

Szombaton ballag az óvodából szívem csücske keresztlányom, vasárnap pedig - ettől függetlenül - hatalmas családi buli lesz a tanyán. Körmöspálcáson, innen olyan 280 kilométerre.
A mai nap a következő akadályok gördültek az utazási terveink elé: a Pén kitört valami lázas-hasmenéses vírus, a Poji taknya a térdéig lóg (na jó, nem, mert szippantom, előbb a babáét, majd amikor már Ákos kiröhögte-kárörvendette magát a kaucsukcsecsemő baján, jön az ő orra, azon bezzeg ordít), valamint még egyáltalán nem biztos, hogy megérkezik postán az a kézzel készült tündérbaba, amit ballagási ajándékba lőttem, de végül is mindegy, ha úgysem tudunk odamenni, mert hígfosással azért elég rizikós felhajtani a sztrádára.
Most az a tervem, hogy holnapra csoda történik, és mindenki meggyógyul. Jobb ötletem nincs.

Kezdődik

Csak szeretnék szólni, mert alapjában én egy jószívű, segítőkész ember vagyok, hogy a piac teli van itthon termett, mézédes eperrel és cseresznyével, itt Sopronban átlag nyolcszázért per kiló. Úgyhogy aki eddig nem ment ki a piacra, mert nem mert általánosítani az alapján, amit a hipermarketben látott, annak én most mondom: szezon van. És ez lesz most vagy fél évig, na jó, nem eper, hanem más, málnák és barackok meg áfonyák, és amit el tudtok képzelni, na meg a gombák, de roskadásig, hurrá, hurrá!
Tényleg, a paleósoknak kötelező húst is enni, vagy szabad egész nap csak gyümölcsön és zöldségen lenni? Meg persze gombán.

És most hátra dőlök, kézbe veszem a kávémat, és a nap fénypontjaként* elolvasom a Trónok harca hogyvoltot, fanság van. 

*az esti House, a Született feleségek, és az eddig elfogyasztott egy kiló eper és cseresznye ellenére lesz ez a nap fénypontja emberi számítás szerint, úgyhogy klikkoljatok ti is.

Kisvárosban sem fáklyás menet ám

Imádom Sopront. Úgy ahogy van, az egészet egyben, és részenként, ide számítva az ötven kilométeres körzetét is, a történelmének mind az ötezer évét, valamennyi fáját, kövét, és az összes valaha volt és lesz lakosát, egyvalamit viszont nem tudok megszokni. A parkolórendszert.
Én készséggel belátom, hogy ez itt egy turistaparadicsom, és az idelátogatóktól szedett parkolási díj kiváló bevételi forrás a városnak. Azzal is tisztában vagyok, hogy amúgy még Körmöspálcáson is pénzt szednek a parkolásért, ahol szerintem az utolsó 30 évben nem láttak olyan embert, aki találkozott valakivel, aki hallott olyanról, aki körmöspálcási turistával találkozott, vagyis ott a helyi lakossággal fizettetnek bőszen.
Na de én most hadd legyek már helyi, soproni lakos, főleg ha idejár a gyerekem óvodába, és fizetek, fizetek, fizetek, mint a katonatiszt.
Reggelenként engedelmesen megérkezünk az óvodába, autóval, leparkolok, engedelmesen elsétálok a parkolóautomatáig, engedelmesen bedobom a 25 forintot. Kiszedem a gyerekeket, beviszem Borcsit az óvodába, a maradék Pojival a hónom alatt átmegyünk Klári nénihez, és megvesszük az aznapra rendelt szuperfinom péksüteményt. Közben találkozom mindenféle emberekkel, és barátságos csevegés közben (óvónők, anyukák, Klári) fejben azon kattogok, hogy vajon lejárt-e már a negyed óra, amit váltottam, illetve hány mondat múlva kell lekevernem a beszélgetést és vágtatnom az autóhoz, bár simán ráérnék még pofázni eszmét cserélni a világ dolgairól, gyedes anyuka vagyok, mondtam már? De nem lehet, mert menni kell az autóhoz, és tovább kell állni, különben rám mérnek pár ezer forint irgumburgumot.  Délben ugyanígy néz ki, megérkezünk, leparkolok, közlöm Ákossal, hogy maradjon, mindjárt hozok parkolójegyet. Erre elkezd üvölteni, hogy ő is jön, ő akarja bedobni a pénzt, és ő akarja megnyomni a gombot. Hurrá. Egy párszor ugyan leesik az érme a földre, én meg hajolgatok érte, a hónom alatt a tizenhárom kilós gyerekkel, de nem baj, majd felfogjuk sportnak. Végül csak sikerül megvenni a jegyet, visszasétálunk az autóhoz, Ákos szorongatja a zsákmányt, én izgulok, hogy ki ne fújja a kezéből a szél a papírfecnit, mert akkor kezdhetem elölről az egészet. Már ha van nálam elég apró hozzá, mert ha nem, akkor százas ugrik be 25 forint helyett, vagy kétszázas, mert amit az automatába bedobtál, azt ő megköpködi, összenyálazza, az az övé, abból vissza nem ad. Volt amúgy tölthető parkolókártyánk is, és akkor be tudtuk lőni, hogy mennyit emeljen le az automata, de az sajnos két töltés után tönkre ment, háromezer forint kártyadíj ugrott. Na, és akkor bemegyünk a Borcsiért az oviba, fogkrémes gyerekfejeket kerülgetve, anyukákkal és óvónőkkel eszmét cserélve, közben a Pojit ártalmatlanítva (muhaha), nehogy szétszedje a kikészített uzsonnákat/rajzszögeket a faliújságról/fésűket/festékeket/vagy belekotorjon a vécékbe, hajtom Borcsit, hogy vegye már a cipőjét, menjünk, menjünk, mert lejár a parkolódíj. Kivéve, ha százas volt csak nálam, mert akkor ráérünk. Akkor csak a Pojit kell két vállra fekve tartanom, miközben 28 óvodás szeretgeti körbe. Vagy alszik a karomban, mert az is előfordul, ha nem jut időben eszembe út közben, hogy ébrentartási céllal ki kell kérdeznem tőle a teljes állatszótárt, különben bealszik az autóban, mondd, kisfiam, hogy csinál a kígyó, satöbbi.
Elmondom, hogy hogyan vettem ma fel készpénzt bankautomatából. Megálltam a Spar előtt, mondtam a Pojinak, hogy ő marad, anya megy, de fél perc múlva jön. Anya tíz másodperc múlva jött, mert az automata sajnos nem üzemelt. Fogaim közt elmorzsoltam egy cifra káromkodást, beültem az autóba, majd kidolgozott terv nélkül elindultam kápét szerezni, mert időpontom volt a gumishoz, muszáj volt, de jó megoldás nem látszott. Várkerület kilőve, ott tutira nincs parkolóhely, sőt, újabban verekednek is értük az osztrákok. Elmentem a postához. Mázlim volt, a célállomástól olyan 30 méterre találtam helyet, beparkoltam. Kivettem a Pojit, hónom alatt a gyerekkel váltottam parkolójegyet, automata olyan 20 méterre az ellenkező irányban. Belváros, százért húsz perc jár, elég lesz. Visszavittük az autóhoz a parkolójegyet, hónom alatt a 13 kilós gyerekkel, mert a parkoló mellett nincs járda, hanem csak a kétsávos út, nyilván nem jöhet gyalog. És akkor már indulhattunk is a dolgunkra, plusz negyven méter Ákossal a karomban, plusz száz forint, a hülyének is megéri így pénzt felvenni.
Egyébként készült egy petíció, hogy ugyan engedje már meg a város, hogy a Tarsolylemezke óvodások szülei negyed órát ingyen parkolhassanak reggel, délben és délután az óvoda előtt. Na, azóta minden nap jár a parkolóellenőr fényképezni, reggel, délben, és délután is.
Ja, és utánanéztünk a parkolóbérletnek. Hetvenezerért mérik, vihihi, muhaha, megszakadok a röhögéstől. Ezt ugye úgy gondolták, hogy csak a kirakatba teszik dekorációs céllal, de maguk is tudják, hogy senki se fogja megvenni?

A Nap gyermekei lettünk (meetsopron)

Idén alighanem minden együtt áll ahhoz, hogy már május közepén olyan barnák legyünk, mint más évben augusztus végére (mission completed): süt a nap, van szabadidőnk, na jó, hétvégénk, és tökjó helyen lakunk, úgyhogy van kedvünk és programunk is kimenni. Igaz, hogy ez csak olyan taxisbarnaság, ott ahol nem fed póló és szoknya/nadrág, mert a strandoláshoz azért még nem vagyunk elég bátrak, de van, aki igen, ma például hárman is fürödtek a Fertőben Rusztnál, saját szemünkkel láttuk, vac-vac. És most el fogom mesélni a hétvégénket, jó volt, meetsopron.

Leginkább party-ban voltunk, gyerekzsúrban, kettőben is, hát elég jó arcok a lányom tökmag ovistársainak a szülei.
Aztán voltunk bodzát szedni, eleinte én Brennbergbányát akartam célba venni, de végül inkább Fertőrákos felé indultunk, a Mithrasz-barlang felé vezető úton, ami az autóforgalom elől elvileg el van zárva, csak gyalog, de főleg bringával lehet rajta menni, meg azokon az elektromos kisautókon. Mi gyalog vágtunk neki, mert sejtettük, hogy legfeljebb a Nemzeti Parkhoz tartozó állatokig jutunk el, szürke marha, mangalica, miegymás, de a kosarunk már addig is meg fog telni csipkerózsával, bodzavirággal és pipaccsal. Utóbbi kötelező szedmény most nekünk, mert hagyományőrző Tarsolylemezke csoportban az a hír járja, hogy Szent László király itt jár köztünk, a lova táltos ló, és parazsat eszik, de hogy a gyerekek is meg tudják fogni a parazsat, pipaccsá változik, szóval ahol pipacs van, ott a Szent László járt, vili? Úgyhogy szedtünk egy csomó pipacsot is, meg boncoltattam Borcsival pipacsbimbót, mert azt én gyerekkoromban imádtam, kivasalni a gyűrött szirmokat. Aztán megérkeztünk az állatokhoz, döbbenetes, hogy tavaly óta mennyit fejlődött a tanya. Készítettek egy játszóteret a kerítésen belül, és bezártak pár kis kecskét is, hadd simogassák a kölkök (Ákos menekült), de szerencsére nem sikerült úgy teli zsúfolniuk, mint a pesti állatkert kecskesimogatóját, ahol állandóan azon paráztam, hogy jajistenem, ezeken a kiskecskéken még ott lóg a köldökzsinór, mikor pusztul bele a megpróbáltatásba szegény. Itt szerencsére nem volt ilyesmi, volt viszont lósimogató, már ha odajött a jószág a korláthoz, de nem volt neki kötelező, meg a szamárnak sem. A rackajuhok pl. az árnyékban heverésztek, de azért látótávolságon belül, ahogy a bivaly is, meg a szürke marhák borjastól. A mangalicákat mindig lehet látni. Borcsinak a színét se láttuk, úgy élvezte a dolgot, bóklászott kecskétől kecskéig, fűszáltól kecskeszarig virágig.
Nyitottak egy fogadófélét is, bár épület nem nagyon van, csak ilyen szalmabálákból rakott szín félék, amik alá be lehet ülni, meg asztalok, és lehet enni, inni, és főleg kezet mosni az állatok után, marha jó lett. Gondolom, gasztronómiailag nem egy csúcsélmény a hely, de az éhes kerékpárosnak mindegy az. Egyébként marhára bírom, hogy ezt az utat főleg középkorúnál idősebb, nagy fenekű osztrák asszonyságok használják férjestől, teljes kerékpáros felszerelésben tekernek vidáman. Hát mikor indul biciklitúrára egy ötvenes-hatvanas magyar nő? Sose, legfeljebb valami termálfürdőbe utaltatja be magát (kivéve anyám, aki minden évben végiggyalogol egy szabadon választott európai országot, ahová elkísér éppen valakit, mert szervezni lusta, bóklászni viszont szeret).

Ma pedig visszamentünk Rusztra, mert az nekünk a szívünk csücske lett, csak mivel Borcsi kijelentette, hogy a városnézés az felnőtteknek való, ő viszont a játszóteret szereti, hát elmentünk a ruszti játszótérre. Nagyon progresszív hely ám, az Ákos korú kis lütyőtől legalább 35 éves korig le tudja kötni az embert, megmutatjuk:
(klikkolásra nagyulnak)

Az ott mögötte (nádas) már a Fertő-tó

Kalib mászik. Szoknyában

Velocipédisták. A háttérben sramlizenekar

Zsákmányállat

A valósághoz hozzá tartozik még az is, hogy én ennyire szaros játszóteret még életemben nem láttam, tényleg minden talpalatnyi hely le volt szarva, viszont arra a következtetésre jutottunk, hogy ez alighanem a gólyák nehezéke lehetett valaha. Sajnáltam is, hogy nem hoztunk homokozólapátot, mert akkor szedhettem volna guanót az erkélyen virító muskátlijaimra, másrészt viszont mégsem volt akkora baj, hogy nem hoztunk homokozójátékot, mivel nyilván a gólyaszarral való túltelítettség miatt nem is volt homokozó a játszótéren. Kutyagumi felszedő szett viszont mindenfelé volt, és természetesen itt is volt gyönyörű tiszta, és jól felszerelt WC, és ezek az osztrákok alighanem nem értenek egyet Vespasianussal, mármint hogy pecunia non olet, mert már megint nem kértek a pisilésért egy büdös buznyákot sem (figyeled a stílust?!). Ellenben az ivókúttal megjártuk, mert láttam hogy van, és bíztam is benne, ahogy csak egy magyar bízhat a dolgokban a Lajtán túl, aztán mégis csak el volt törve, használhatatlan volt, én meg addigra kilöttyintettem a langymeleg ivóvizünket a gólyaszaros zöld fűre. Aztán még kóvályogtunk egy kicsit a városban, mint gólyafos a levegőben, majd hazahúztunk medvehagyma pestós húst enni, paleósok (én) jégsalátával, a többiek pestós tésztával, mert az finom ebéd, és tíz perc alatt el tudom készíteni a nulláról is.
A sztorihoz még hozzá tartozik, hogy délután a család háromnegyede tovább barnult az udvaron játszás közben, én meg addig belőttem a bodzaszörp ízesítését és üvegbe szűrtem. Kemény meló ez, ha az ember úgy áll neki hat liter bodzaszörpöt elkészíteni, hogy se cukor, se citrom, se semmi nincs hozzá otthon elég (paleósok ugye a cukor mennyiségének a változását egyáltalán nem kísérik figyelemmel otthon, bezzeg a xilitet dekára tudom, hogy mennyi van még), csak a víz, a bodza, meg a lelkesedés. De végül állítólag finom lett az is. Mi meg szép barnák.

Már megint a gyerekek háta mögé bújok

Azt hiszem abban az életszakaszban vagyok, amikor már egy cseppet sem zavar, ha egy kicsit látszik, hogy egy kicsit szőrös a hónaljam. Férj van, gyerek van (kettő is), nekik tökmindegy, főnököm viszont nincs, akkor most miért is kéne zavarnia?
Vagy lehet, hogy csak nem épült még be a tudatomba, hogy nyár van, a Mindennap Borotválkozás évszaka.

Bár lehet, hogy ez valójában azzal van összefüggésben, hogy már az se zavar, ha egy kicsit talpnyomos a nadrágom (ölben cipelés), egy kicsit csokis a blúzom (uzsonnáztatás), vagy egy kicsit gyűrött a szoknyám (utálok vasalni).Feltéve, hogy gyerek van nálam. Ha nincs, akkor zavar. Bár az utóbbi nemigen szokott előfordulni.

Túláradt

A mai nap egyik epizódja volt még, hogy a Rossmannból kifelé menet becsipogott a gyerek vitaminja, mert nem sikerült lehúzniuk a pénztárnál a lopásgátlót. Ezek után én engedelmesen visszamentem a 13 kilós Ákossal a karomon, ők rögtön mondták, hogy bocs-bocs-bocs, a vitamin volt az (ha tudják, akkor mi az anyjukért nem húzták le rendesen?), majd a biztonsági őr rutinosan belenyúlt a táskámba, én szóltam neki, hogy majd én, ha megengedi, de véletlenül pont nem hallotta meg, hanem kotorászott egy sort a táskámban, előszedte a vitamint, lehúzták róla a lopásgátlót, bocsánatot kértek, és utamra eresztettek.
Az végül is jó, ha valaki ilyen lelkesen végzi a munkáját, nem?

Pirítás

Kedd esténként tai-chim van, a Pé vacsoráztat.

Kalib (lakásba belépve szimatol): - sütöttetek valamit?
Pé: - Pirítóst.
Kalib (ijedten): - És kiszedted előbb a Rómát?
Pé (flegmán): - Ki.

Mert amióta megolvadt a Hófehérke, azóta használat előtt mindig kiborítjuk a kenyérpirítóból a hűtőmágneseket, amiket Ákos odadugdos.

Néma gyereknek

Mégiscsak jó, hogy Ákos nem tud még beszélni, mert így remekül lehet vele titkokat megosztani. Reagálni már ügyesen tud, azt mondja, amit az ember hallani akar. Örülsz, kisfiam? Ühüm!

Élvezetek a fogyókúrában - paleo ebéd, naná, hogy vasárnapi

Most, hogy ilyen szépen beindult a fogyásom, és a lakásban fellelhető legkisebb nadrágjaimat hordom (amik nem ugyanazok, mint a valaha volt legkisebbek, mármint felnőtt koromban, mert az 54 kilóra optimalizált darabok anyukámnál laknak), deszkára lapult a hasam, valamint az úszógumi is visszafejlődött, gondoltam, itt az ideje, hogy lazítsunk, és megkeressük az élvezeteket*, legalább is a paleo keretein belül. Vettem xilitet. Azóta a kávé egy ünnep, leszámítva, hogy bedöglött a régi kávéfőzőnk (eközben egy párhuzamos univerzumban), és mivel ezt pofátlanul hó elseje és másodika köré időzítette, a pótlására csak a legolcsóbb fajtából volt lehetőség (amely típus az Euronics-ban egyáltalán nem a legolcsóbb volt, csak ott szerencsére végül nem voltam hajlandó vásárolni, mert egyetlen eladó se méltányolta azt a körülményt eléggé, hogy én minden erőmet megfeszítve próbálok megakadályozni egy majdnem kétéves Isten Ostorát, hogy szétkapja a butikot, de az én erőim is végesek. Az eladók flegmája viszont határtalan volt, és halaszthatatlanul segédkezniük kellett a nyugdíjas házaspárnak mikrót válogatni, látszik, hogy helyén van az értékrendjük, úgyhogy átmentem egy másik boltba inkább), úgyhogy az új kávéfőzőnk most orrán-száján ereszt, ami biztos összefügg az olcsóságával, vagy nem, mert ugye az Euronics-ban egyáltalán nem volt olcsó, a fene se érti.
Eleinte kávéfőzés közben ki is tessékeltem Ákost a konyhából, hogy megakadályozzam, hogy a felrobbanó masinából kilövellő forró gőz fejbe csapja, ő meg méltatlankodva üvöltött természetesen, mit képzelek, majd ő tudja, de most már én is tudom, hogy az egész csak vaklárma, a masina nem esik szét, kávé lesz, forró gőz nem fröcsög messzire, végül is biztonságos a szerkezet. Csak gagyi, na. De a kávé finom, amióta xilit kerül bele. Amit egyébként nyírfából vagy kukoricacsutkából állítanak elő, természetes cucc, olyan ízű és állagú, mint a cukor, csak a glikémiás indexe 7 (nagyon alacsony, nagyon jó), a kalóriatartalma kb. a cukorénak a harmada, és kimondottan jót tesz a fogaknak. Csak azt nem értem, hogy ha a xilit ilyen nagyszerű dolog, akkor miért nem telepítenek az Alföldre végtelen nyírfaerdőket, futóhomokot megfogni az is jó lenne az akác helyett (amiből viszont méz készül, kalória- és szénhidrátbomba, pfuj), illetve miért nem használják xilit gyártásra az összes itthon termett kukoricacsutkát, hogy ne kerüljön kétezernyoccázba a xilit kilója, rejtély. Na, szóval van már alternatív cukor, jó lenne alternatív süti is a kávéhoz.
A paleo ebéd az évszázad gulyáslevese lett, marha tehetséges szakács vagyok, a krumplit átpöcköltem a gyerek tányérjába.
Utána muffin. Na most én úgy gondolom, hogy ha meg akarjuk változtatni a táplálkozásunkat, akkor ne keressük a helyettesítőket (ld. még xilit bekezdés, höhöhö), aki vega lesz, az ne húspótlózzon nekem, meg rántott szójázzon, aki meg paleózni akar, az ne gluténmentes lisztezzen, meg mit tudom én még mi van, paleo müzli, mert az röhejes (ld. még xilit bekezdés, muhahaha. Egyébként kb. 13 éve nem teszek cukrot a kávémba, a xilittel a Na-ciklamát helyett kerestem valami mást amúgy.) De ha már van xilit, akkor használjuk!
Sikerült belefutni egy olyan muffin receptbe - tök amatőr módon, mert az utóbbi négy évemet mégiscsak a konyhában töltöttem - ami minden jó tulajdonsága mellett éppen azt veszítette el, amiért az ember muffint süt: két perc alatt összevágja a masszát, oszt' belöki a sütőbe. Ezzel az erővel tortát is csinálhattam volna, mindegy most már.
Á, nincs is kedvem leblogolni a receptet. De legalább 4 hozzávalóval meg lehet oldani (tojás, alma, mogyoró, xilit), és nem kell bele plusz zsiradék. Bár ráragadt a muffinpapírra. 
Azért finom lett, mert törökmogyoróból (nyilván nem dióból csinálom!) nem nagyon lehet nem finom sütit sütni, csak azt szeretném még mondani, hogy a xilithez patikamérleget is adhattak volna, mert szerintem kristályszemcséken múlik kb, hogy megfelelő legyen az adagolása. A muffin kissé édestelen lett, de mennyivel rosszabb lenne már a másik véglet!

*különben is update Norbi azt mondja, hogy hetente egyszer el kell menni bulizni meg berúgni, na, ezt most beszámítjuk annak. Mármint a mogyorót a sütiben.

Frissítés

De most tényleg, ha a böngésződ addig erőszakoskodik, amíg letöltöd a legújabb verziót, majd szembesülsz vele, hogy tök máshol vannak a megszokott gombok, például a Home éppen az ablak túloldalán (vö. Makó-Jeruzsálem), a frissítést meg alig egy hétig kerestem, mire megtaláltam, akkor azért lehetek egy kicsit csalódott, nem? Mi a véleményed neked erről, Mozilla?

Törlés

Borcsi ágyának a keretén van egy lyuk, amibe éjszakára a leesésgátló korlátot kell beilleszteni.
Szerintem egyáltalán nem jó buli, hogy Ákos ezt a lyukat megtöltötte a cumisüvegéből vérpiros, mézes Hagebutte (csipkebogyó) teával, belemártogatta az ecsetet, majd akkurátusan kifestette vele a Borcsi lepedőjét.
Ákos szerint viszont ez kifejezetten jó buli, mert miután elvettem tőle a cumisüveget, papír zsebkendővel kiitattam a lyukból a teafestéket, eltakarítottam a romokat, majd mint aki jól végezte dolgát, hátat fordítottam, ő visszaszerezte a cumisüvegét, és az utolsó tíz cseppel megismételte a műveletet.
Most, hogy kiblogoltam magam, megyek kakit törölni a seggéről.

A sportolás örömei

Megkérdeztem Pé-t, az Ironmant, hogy mi a jó abban, amikor az ember maratont fut. Azt mondta, az, amikor vége.
Nem kaptam kedvet.

Aztán rájöttem, hogy végül is ugyanezért rubintrékázok.

Előkerültek a nyári ruhák

Az óvónők pillantásából ítélve a Tarsolylemezke óvodába valószínűleg nem túl gyakran* mennek a gyerekért yodás pólóban az anyukák.
Pedig direkt zárt cipőt húztam, balerinát, és semmi flitteres flip-flopp, vagy ilyesmi, hogy elkerüljem a megbotránkoztatást.

* olyanban biztos nem, mint az enyém, mert ez egyedi darab, a Pé csináltatta direkt nekem, kanárisárga, és zöld flitterekkel van rajta kirakva Yoda mester. Gyönyörű darab.

Nem szól

Ákos nem beszél. A jelenlegi szókincséből és a tendenciából, mármint a gyarapodás tempójából ítélve nem is fog a büdös életbe se.

Most felvázolom, hogy mit tud mondani. Nem kell megijedni, a Háború és békénél egy kicsit rövidebb lesz.
Leggyakrabban ismételt szó: Apa. Jelentése: Apa elment dolgozni.
Ha ezt egy pasinak mondja, általában úgy reagál, hogy nem, nem én vagyok az apukád*. Én fogom a fejemet, kösz, hogy szól. Szerinte van olyan kétéves gyerek, aki összetéveszti az apját egy vadidegennel?
A pasik felesége általában hülyén néz, mi van??? Apa???
Ha Ákos egyenesen egy nőnek áll elő azzal, hogy Apa, százból százszor megkérdezik, hogy hol van apa. Mennyivel értelmesebbek!

A második leggyakrabban ismételt szó: Papapa. Ez Vespát jelent. Konkrétan az Apa Papapa szóösszetételben szerepel, és azt jelenti, hogy Apa elment dolgozni a Vespával. És nem azt, hogy apa elment, pápá.

Ezen kívül még van a Pakpakpak kifejezés, ez eredetileg traktort jelent, átvitt értelemben pedig az összes olyan járművet, ami négy vagy több kerekű, és különbözik a személyautótól, ld. kukás autó, teherautó, busz, markoló, daru, lovas kocsi, quad.

Próbálom persze tanítgatni őt, de gyakorlatilag még egyetlen használható szó elsajátítására se tudtam rávenni, csak olyanokat tud, hogy tű, kő, bab, baba, hab, kád, tűz. Hát egyik sem az a kimondottan hasznos kifejezés, bár alkalomadtán az is lehetne, de valahogy nem vagyok meggyőződve róla, hogy ha tűz ütne ki nálunk, a kisfiam derékig kihajolna az ablakon, és hangosan, de tagoltan kiabálná a szomszédoknak, hogy tűz, tűz!!!

Egyébként mára az Egy év Sopron című postot terveztem, ami nyilván meg is íródik majd egyszer, mivel éppen évfordulónk volt a hétvégén, de helyette most inkább arról szeretnék beszámolni, hogy a napjaink toronymagas fénypontja az, amikor Ákos felébred, és még egy 5 perc-1,5 órát szundikál annak a szerencsés szülőjének a mellkasán, aki kiveszi őt a kiságyból (és ráér). Hétköznap délutánonként ezt általában én nyerem meg, mivel a Pé nincs itthon, mint ma is. Amikor Ákos végleg felébred, és felemeli a fejét a mellkasomról, akkor ő egy jó illatú, piros arcú, kócos kisgyerek, akinek huncut mosoly és nyál van a száján, a cukiságfaktor az egekben. Kértem őt elolvadva: Ákos, mondj nekem valami szépet! Erre kicsit tanakodott, majd kibökte: bab. Aztán elgondolkozott, hogy az elég szép-e, majd bizonytalanul hozzátette: hab? És akkor ha nem feküdtem volna a kanapén, alighanem elejtem őt a röhögéstől.
Én valami szeretlek kedves édesanyámra gondoltam, vagy hasonló.

* Update: végtelen örömömre ma meglett az értelmes választ adó férfi: Borcsi ovis barátnőjének az apukája reagálta le a dolgot úgy, hogy "hol van az apa?" Hurrá, hurrá, tud ez a Borcsi barátkozni.

Fraknó vára

Elindultunk Fraknóba, ami ma is olyan volt, mint a Háry kezdő jelenete: a magyar oldalon ragyogóan sütött a nap, Ausztriában meg zord hideg volt, még az eső is esett, semmi szívmelengető nem volt benne. Aztán az ötödik eltévedés után végül megjelent előttünk a vár.

Középen a vár

Ezen egyébként teljesen fel vagyok háborodva, hogy Magyarországon, ha egy falunak van öt ezrelék német nemzetiségű lakosa, rögtön kiteszik a helységnév táblát németül is, Sopronban meg aztán tényleg mindent jelölnek az osztrákok kedvéért. Ehhez képest Fraknó felé egyetlen magyar nyelvű feliratot se találtunk, ami szerintem egyszerűen pökhendiség. Lehet, hogy csak azért ugrom most erre, mert tegnap a Pé, itt a kies Aranyhegyen felvette egy osztrák nőnek a leesett telefonját, aki itt Magyarországon se volt képes kiejteni a száján azt a szót, hogy köszönöm, helyette dankeschönözött egyet, ami neki szíve joga, de ha egy magyar átmegy Ausztriába, mikor köszönömözik és jónapotozik magyarul? Sose. Ellenben ha idejön egy osztrák, mikor beszél hozzá magyarul a magyar? Szintén sose, mert az osztrák meg sem próbál érteni belőle egy kukkot sem. És ez szerintem annak a szinonimája, hogy kitörlik velünk a seggüket, köszönöm, hogy elmondhattam a véleményemet, lehet vele vitatkozni.

 Ez után kaptunk magyar idegenvezetőt a várban, aki felgyújtotta nekünk a villanyt, mellékesen elcigányozta magát, majd amikor nem kapott választ, erőteljesebben is adott ennek a vonalnak, én meg csak álltam, mint a sült hal, mert ez az ember nekünk mégis csak Fraknó várát képviseli, meg az osztrák idegenforgalmat, még a végén azt hiszem, hogy ez az ő álláspontjuk, vagy hogy bunkót alkalmaznak, na mindegy. Aztán szerencsére leült az előszobában Vass Albert könyvet olvasni, a kezünkbe nyomott egy prospektust, és az utunkra bocsátott, menjünk, 16 terem. A kiállítás egyébként jó volt.

Olyan tárlatot választottunk nyilván, amit a gyerekek is élvezni fognak. Borcsinak volt sok hercegnős kép csipkés ruhában, de sajnos az Eszterházy grófnők feje, hát, nem akarok tiszteletlen lenni, de nem egy esztétikai élmény.

 Borcsiban szerintem összedőlt egy hosszú idő munkájával szépen felépített, rózsaszín csipkés hercegnő világ, viszont volt sok aranyos kutya, képeket is lehet nézegetni. Ákosnak meg a fegyver-török-vadászat témakört kínálták, ami be is jött, csak szegény gyerek lefosta a rüsztjét az egymásra hajigált agancsokon. Mivel nem tud még beszélni, nem derült ki, hogy mi baja volt, de szerintem együttérzett a lelődözött jószágokkal.

Az Eszterházyak egyébként nagy vadászok voltak, a kastély megfelelő szárnyába konkrétan egy krokodil preparátum alatt lehetett bemenni, de volt például orrszarvúfej is a falon, meg az áldozat lábából csinált hamutartó, ami ma már csak kevéssé tekinthető etikus magatartásnak, bár gondolom, a hercegek ma is lőnek néha egy-egy széles szájú orrszarvút, vagy valamit a big five-ból, nem? Csak a média meg ne tudja. 

Egyébként nyilván vissza fogunk még menni Fraknóba egy jó párszor, mivel bőven elég látnivaló van ott nekünk még egy pár évre, és tényleg kíváncsi vagyok, hogy milyen akkor, ha süt a nap, és nem cigányozik egy vastagot a teremőr. A vár egyébként egészen lenyűgöző (14. századi alapokon az Eszterházyak építették újjá a 17. században, a rájuk jellemző rokokó pompával. A régi várból csak az öregtorony maradt meg, szép.) Az erődítmény a hegy tetején áll, mondanom se kell, a kilátás is gyönyörű.

További fotók itt, sztem ez most egy különösen jól sikerült galéria, azt történt, hogy felfedeztem a fényképezőgépemen a "témabeállítás" opciót. Olvassátok a feliratokat.

Paleo Norbi Update

Többet érne ez a post, ha lennének adatok, de nincs itthon szabócenti, a hivatalos mérlegelés meg mindig hétfő reggel esedékes, viszont jó rám a lakásban fellelhető valamennyi nadrágom, kivéve a dagikoriakat, mert azok már nem. Kezdek Kockahas Királykisasszony lenni, előbukkant ugyanis a szigetelés alól a sok rubintrékázás eredménye, és egyre formásabb a combom, mi lesz ebből? Nagyon izgi. Majd még a végén 36 évesen, két gyerekkel kerülök csúcsformába.

Elmondom a módszert: Paleo Norbi. Nem kell szénhidrátot enni.
Reggel Norbizok, mert elesett vagyok, mint a dzsainista lány az Amerikai pasztorálban, aki még nem elég erős ahhoz, hogy végképp lemondjon a teste táplálásáról, ezért néha eszik sárgarépát. Így aztán reggel én is eszem egy szelet kenyeret valami finommal, többnyire házi szalámival, ma meg tahinis padlizsánkrémmel, és nem kamuzok, reggelizem, és nem számolom a kalóriákat. Mondjuk amikor elfogy az egy szelet kenyér, azt jelzésnek veszem, hogy közelít a reggeli vége, egészségemre. Ettől aztán jól vagyok. Cserében viszont, szintén Norbi szerint nem vacsorázom csülköt, bár Szendi Paleolitikus Gábor egy szóval se próbálna meggátolni benne.

Ebédre paleolitikus diétát folytatok, eszem jó sok húst vagy halat valami sült vagy nyers zöldséggel,  mostanában főleg spárgával, vagy rántás nélküli főzelékkel, amitől szintén jóllakom, mondjuk így másfél hónap fogyókúra után ügyesen megtanult a szervezetem jóllakni három szem áfonyától is, lényeg, hogy nem panaszkodom.
Uzsonnára valami édeset ennék, ha egyáltalán, úgyhogy veszek holnap sztíviát, mert a mesterséges édesítőszerről már lemondtam, gombóc van tőle a torkomban, csak még nem tudom, hogy mibe fogom tenni, ja, kávéba. Most keserűn iszom a kávét, kis tejjel, ha van valakinek ötlete, hogy mivel lehet kiváltani a tejet, ami nem tejből, rizsből vagy szójából van, de nem is tartalmaz transzzsírsavat, az kommentelje ide, legyen kedves, mert a tej nélküli kávé fogyókúrában eléggé gyomorfekély gyanús, és amúgy is utálom. Egyébként az uzsonnázás is Norbi, nála ez főétkezésnek számít, mert akkor nem kell vacsorázni. Hát szerintem meg kell, de csak valami levest, vagy hasonlót. Kicsit nehéz ugyan paleolitikus diétában uzsonnázni, mert a tejtermék kilőve, sajtot délután már nem kéne szerintem, húst uzsonnára finom nő nem eszik, úgyhogy marad a gyümölcs pár szem mogyoróval, meg a kávé. Mostanában elég is.

Meg lehet szokni ám a szénhidrát nélküli életet (kivéve a reggeli kenyér), ami azt jelenti, hogy nem hiányzik különösebben, nincsenek falásrohamaim, nem öntök magamba üvegből baracklekvárt a hűtő mellett állva (kolbászt még mindig harapdálok), nem falom fel a gyerekek húsvéti csokitojásait, ami szép eredmény, tekintve, hogy a Mikulás hozmányait annak idején skrupulusok nélkül megtizedeltük a Pével, és eszünkbe se jutott ideológiát gyártani, hogy csak a fogaikat óvjuk, vagy a diabéteszt akarjuk megelőzni, mármint náluk, önfeláldozással. Szóval végül is meg lehet csinálni, ja, és alkoholt se iszom mostanában, de az amúgy se része az életmódomnak úgy öt éve, úgyhogy ez se egy nagy lemondás. Annyira le lehet szokni a cukorról, hogy az alma pl. kimondottan édességnek számít már, és a zöldséglevest is édesnek érzem. Nincs durva éhségérzetem, ami azért fogyókúrában elég jó hír. A tejtermékeket egyelőre sajnálom, Szendi Gábor elvette tőlünk a tejtermékeket, de nekünk adta helyette a sajtot, vagy legalább is a lelkiismeret-furdalás nélküli élvezetét, ami nagy öröm a magunkfajtának. A krumplit meg a rizst már egyáltalán nem hiányolom. Sütit néha szívesen ennék, mert a Pé nem bír magával, és rend szerint nekiáll sütni valamit, de nem kell mondjuk bezárnia a klotyóba, nehogy ellopjam az asztalról a muffint, amíg ő hátat fordít neki.


Úgyhogy most majd kiderül, hogy mi lesz ebből, lehet, hogy vallásommá válik a paleózás, de az is lehet, hogy ezzel a tempóval, amivel most fogyok, két hét múlva beintek minden egészség- és karcsúsággurunak, a mór megtette kötelességét, a mór mehet.

A legfontosabb pedig, hogy háromszoros hurrá Erzsébetnek, a blog első követőjének. Hip-hip!

A nap, amelynek reggelén foglyul ejt a kapu, de aztán minden jóra fordul

A mai reggel egy erős kezdéssel rögtön úgy indult, hogy elromlott a kapunyitó automatika, és gyakorlatilag foglyul ejtett minket a kapu. Szerintem amúgy szabotázsról van szó, de most nem szeretnék itt nyilvánosan rettegni, erről jut eszembe, mi az, ami a tenger fenekén van, és retteg?
Az idegroncs.
Ezt a tréfát egyébként reggel nyögték be a Minimaxon az egyik mesében, miközben a Borcsi copfját fontam, és szétröhögtem magam. Ami jó, meg az is jó, hogy jött a Miklós szomszéd, és kinyitotta a kaput manuál, úgyhogy mégis lett ovi, meg a Pé is el tudott menni dolgozni. Aztán hazafelé jövet majdnem rám vágta a szél a kaput, ami nem olyan jó, de gázt adtam, így pont elkerültük egymást. Mármint a vaskapu meg a kasztni.
Aztán jött a háztartásigép-szerelő, mert végtelen bánatomra elromlott a mosogatógép, azóta az életem egy vesszőfutás. Hamar ráfüggtem a masinára, na. Az úgy volt, hogy eleinte úgy éltünk itt, mint a '60-as években faluról panelba költöző nagymama, aki a mosógép tetejére rakott a dézsában mossa a szennyest. Csak itt az edényekről beszélünk most. Nem mintha nem tudtam volna, hogy mire való a mosogatógép, de minek az nekem! Aztán egyszer kipróbáltam, és ráfüggtem, különösen amikor Mona megosztotta velem a reális árú, ám minőségi mosogatógép tabletta lelőhelyét, és még az is jó a mosogatógépben, hogy akkor is járathatom, amikor alszanak a gyerekek, mert biztos nem kezd el centrifugázni. Szóval jött a szerelő, majd kisvártatva együttérzőn közölte, hogy a gép végleg bekrepált, nem érdemes benne alkatrészt cserélni, mert lehet, hogy öngyilkos lett, vagyis valamelyik saját alkatrésze nyírta ki a fő alkatrészt, ami olyan mondjuk, mint egy autoimmun betegség, csak mosogatógépben. És akkor én feltakaríthattam a konyhát a konyhabútor alatt is, mert ennyi előnye volt a bontásnak, és ez jó, meg az is, hogy  nem nekünk kell új gépet vásárolni, hanem a házinéninek. Többek között ezért is előnyös más lakásában lakni.
Majd pedig megérkezett a Pé, mert ma volt az oviban az anyák napi ünnepség, amit én bunkó módon nem annyira akartam, de persze nem mutattam, és ünneplőbe bújva odamentünk. Szerintem az anyák napja nagyon is bensőséges, családi ünnep, mi köze hozzá az óvodának, és különben is már megünnepeltük vasárnap, nekem meg amúgy is oda kell érnem tai-chizni ötre. De főleg azért nem akartam (de persze nem mondtam Borcsinak, hanem izgatottan vártam), mert tök égő vagyok, nekem akkora érzelmi megterhelés minden ilyesmi, hogy az első másodpercben elkezdek brühühüzni, és nem is pityergek, hanem rendesen zokogok. Esküvő, keresztelő, karácsony, anyák napi ünnepség, egyre megy. De mire az összes szemfestékem a zsebkendőben landolt (előre tárazok mindig egy százas csomagot), meg is nyugodtam, és iszonyú édesek voltak a gyerekek, és a legszebb és legaranyosabb természetesen Borcsi volt a szép fehér ruhájában, a derékig érő szőke hajával, a kistányér nagyságú szemeivel és a gyönyörű kis arcával. És nagyon tisztán énekelt, és tudott minden dalt és verset, pedig vagy másfél hétig nem is volt oviban, két délelőtt alatt vágta be az egészet. Mondjuk jellemző, hogy nem is tudta, hogy lesz műsor, ő volt a legjobban meglepve, de készséggel fellépett a rendezvényen, ha már így alakult. Viszont sajnos nem vittem fotóapparátot, ami hatalmas lúzerség, na nem baj, majd lejmolok képet a többi anyukától. Na, és ezen a napon az óvónénik is végleg belopták magukat a szívembe.
Aztán elmentem tai-chizni, ami jó volt, mert mától haladó vagyok, ami itt végül is naptári kérdés volt csupán, csak sajnos az utolsó két órán nem voltam ott, így az utolsó harminc lépést nem tudom a 108-ból. Nem mintha az első 78-at tudnám, de legalább azokról már van elképzelésem. De hivatalosan akkor is haladó tai-chi gyakorló vagyok. Csak sajnos végig nagyon éhes voltam, mert fogyókúrázom, mondtam már?
Ja, és jó rám a 28-as méretű referencia nadrágom, király, nem? Pedig csak kíváncsiságból hoztam fel a pinyóból. Valamint mondja már meg valaki, aki csinált már szénhidrát szegény diétát, Atkinst, vagy akármit, hogy mit evett uzsonnára, illetve mit tömött a szájába, ha nem volt ideje enni, de nagyon éhes volt. Mert én mostanában kolbászt harapok.

A csodafogyókúrám állása

Aktuálisan a testtömegem megváltoztatására tett kísérletem állása a következő. Pontosan egy hónap koplalással fogytam egy kilót. Nem többet, és nem kevesebbet, és ezt az eredményt is már az első napon fel tudtam mutatni. Ez így hülyeségnek tűnik, én készséggel belátom, mert nem fogyni úgy is lehet, hogy az ember nem koplal, sőt úgy lehet csak igazán. Megfordítva: minek kínzom magam, ha úgyse fogyok? Hát sajnos én ezt most nem tudom alaposan megindokolni. Mert úgy érzem, hogy kell, és ha most nem fogyok le ezzel a nekibuzdulással, akkor én már örökre így maradok, 65 kilósan, ami 168 centihez nem olyan sok, igazából tök csini vagyok, arányos, izmos és formás, csakhogy én vékony akarok lenni, mint lánykoromban.

A fogyókúrám evolúciója a következőképpen alakult. Kezdtem a 90 napos diétával, amit utáltam, mert én szeretek reggelizni, és abban nem lehetett, és egész délután éhes voltam, mert csak ebédelni meg vacsorázni lehetett, és a kettő között nagyon sok idő telt el. Vacsorára viszont be kellett vágni egy szelet tortát csokival, ami meg fasság, és kit érdekel az üres kalória torta, amikor ölni tudnék egy minden jóval, ásványi- és tápanyaggal, meg vitaminnal teli sütőtök püréért. Szóval nem éreztem magam jól, de legalább nem is fogytam (de, egy kilót két hét alatt).
Amikor ezzel teli szaladt a csukám, jött a kalóriaszámlálgatás. Naponta háromszor ettem keveset és alacsony kalóriás dolgokat. Ha valamilyen kajában két számjegyű volt a zsír- vagy a szénhidráttartalom 100 grammra vetítve, azt én már nem ettem meg, kivéve a teljes kiőrlésű rozskenyeret, amiből szintén keveset ettem. Ezzel fogytam további egy kilót egy hét alatt, ami semmi, lepkefing, kár a gőzért.

Aztán jött a húsvét, pontosabban már nagypénteken megérkeztünk LD-hez, akinek csokis süti volt az asztalán, és házi tojáslikőr a butykosában, ami csak úgy feketéllett a sok-sok vaníliamagtól. Aztán hazaértünk anyukámhoz, aki házi kecskesajttal, ordával, és szalámikkal, és persze csíramáléval várt, mind-mind a Cegléd-környéki gazdák csodái. Majd pedig szülinapi buli jött tortával, pezsgővel, és a többi, és még el se kezdődött a húsvét, sonka, kalács, nem folytatom. Egyébként tényleg nem vittem túlzásba a fogyasztást, nem is jött vissza egy hét alatt, csak egy kiló.

És akkor végső elkeseredésemben elkezdtem a Norbi Update-et tanulmányozni, a termékeket még nem vásárolom, de rájöttem, hogy arról van itt szó, hogy nem kell szénhidrátot enni. Ezt egyébkén már Atkins is mondta, meg a Szendi Gábor, sőt leghitelesebb forrásként a Született feleségekben is megpedzette két gizda csaj, amit akkor hülyeségnek tartottam, és szent borzadállyal tekintettem rájuk, hát a pizza? hát a spagetti? És a Choceur Rum-Kokos? De most már úgy gondolom, hogy ennek van értelme, ezt kell csinálni. A súlyom továbbra se mozdul, de legalább reggelizem Norbi Update 3 szerint, ebédelek Atkins szerint, vagyis fehérjét zöldséggel, szénhidrát nélkül, uzsonnázom Norbi Update szerint, vagyis fehérjét szénhidrát nélkül, de legalább lehet, és vacsorázom Norbi szerint keveset, szénhidrát nélkül, főleg levest, vagy ilyesmit. A szemem továbbra is kopog az éhségtől, de már kezdem megszokni. A torkomban folyamatosan gombóc van, hiányzik a szénhidrát. A csoki nem érdekel, de a kenyér meg a krumpli nem jönne rosszul néha. Időnként Szendi Gábor szerint megeszem némi oldalast, mert állítólag nem a zsírtól hízik az ember, kizárólag a szénhidrát a ludas, én meg már mindent elhiszek, sőt, támogatok, ha egy ember is lefogyott vele a történelem folyamán.

Kár, hogy Péter Anna meg attól fogyott le, hogy nem evett húst egy hónapig. Kár, hogy a Pé meg állandóan a futással vegzál, meg a kalóriadeficittel, amiben a második felvonás óta nem hiszek, mert ha ezer kalóriás diétától nem fogyok, akkor a kalóriadeficit, mint a fogyás titka, az kamu. Monduk a kangoo-s futás most megtetszett, szívesen kipróbálnám, de ezt nem célzásból írom.

Egyébként meg az van, hogy igaz, hogy nem mozdult a súlyom, centiket meg nem mértem, de csúszik rólam lefelé a farmerom, csinin áll a 36-os méretű szoknyám, kezd kényelmes lenni a terhesség előtti egyenes szárú Promod nadrágom (leáldozott a köcsög, lábra simuló fazonnak, jön megint a trapéz és az egyenes szár, halleluja!), és látványosan vékonyodik a derekam. Most akkor mi van?

Ja, és amúgy mozgok is, heti három rubintréka simán megvan, mostanában lábra gyúrok, mert attól a pulzusom az egekben van, kár, hogy csak húsz percig tart az egész, a zsírégetés meg negyvennél indul be állítólag. De már húsz perc alatt is halálra unom magam, annyit meg nem ér az egész, hogy tényleg meg is haljak. Valamint eljárok tai-chizni, csak mostanában éppen nem, mert mindig közbejött valami, meg holnap is közbe fog, de most már nem hagyhatok ki több edzést, mert mától haladó vagyok. Kár, hogy csak a hetvenvalahanyadik lépésig voltam órán a száznyolcból. 

Ja, és még azt akarom mondani, hogy milyen világ már az, ahol az élvezetek netovábbja a sárgarépa?

Fogszabályzó

Borcsi: - Képzeld anya, az Annának van fogszabályzó doboza.
Kalib: - Minek van neki fogszabályzó doboza, amikor még ki se nőttek a maradandó fogai?
Borcsi: - Hát mert fáj neki a foga. És ha fáj, akkor bekapja a fogszabályzóját. És szopogatja.... Anya! A fogszabályzót szopogatni kell?

Oszama robothadserege

Én egyébként nem értek sem a hadviselés semmilyen formájához, sem pedig a külpolitikához, de arra azért kíváncsi lennék, hogy honnan gondolta Obama, hogy ha lelöveti Oszamát, a robothadserege lefagy és összecsuklik? Alighanem maradt még pár iszlám hívő a világon, aki komolyan (parancsnak) veszi a dzsihádot. Szerintem voltak Oszamának helyettesei meg beosztottai az al-kaidában, tisztek, ilyesmi. Majd mindenki előrelép egyet, és minden megy tovább, mintha mi se történt volna.
Mint a magyar bíróságokon. Legfeljebb pár hétig döcögni fog a dolog, amíg az újak betanulnak.
És még az is érdekel, hogy ha 40 percig tartott megtalálni Oszama homlokának a közepét, akkor miért csak most kezdték el keresni?
Azt hiszem, mennem kell elolvasni a híreket. 

Ruszt ismét. Akarsz Ferkó lenni a falon?

Aztán másnap (ma) tényleg visszamentünk Rusztra, mert tegnap nem volt elég (tegnapi fotók itt), és kíváncsiak voltunk a Halásztemplom freskóira. Borcsi kíváncsibb, mint én, mert ráadásul iszonyú ügyes pr-os is vagyok, és fel tudok lelkesíteni egy négyévest egy 14. századi templom barokk freskói iránt.

Az úgy volt, hogy még mindig tart a rajongás az Egyiptom hercege iránt (romantikus karakterek, ütős zene, érdekes kultúrák, szerelem, viszály, ó grande amore!), és abban a kamasz Ramszesz, és a testvéreként felnövő Mózes kocsiversenyez. Természetesen duhaj módra, mert mégis csak az uralkodó fiai, nekik biztos szabad, lerombolják a fél Karnakot, különösen az állványzatot, vagánykodnak, beszólogatnak. Na itt kérdezi meg Mózes Ramszesztől, hogy "akarsz freskó lenni a falon?". Borcsi meg, mivel a freskónak semmi értelme, eljátszatta velem a történetet így: anya, csináljuk azt, hogy te vagy a Mózes, én meg a Ramszesz, és veszélyes dolgot művelünk, és te megkérdezed tőlem, hogy akarok-e Ferkó lenni a falon. Hogy micsoda? - kérdem. Hát akarsz-e Ferkó lenni a falon. Hű, mondom, Borcsikám, ezt megnézzük még egyszer, mert szerintem nem ezt mondják. Aztán megnéztük, és tisztáztuk, hogy freskó lesz az. Azóta Borcsi él-hal érte, hogy freskókat nézhessen, amiben kiemelt támogatónk a YouTube, de hát az eredeti élményt semmi sem tudja überelni. Karnak messze van, Luxor se itt a közelben, nekünk csak barokk freskó jutott, de az is lenyűgözött mindkettőnket.

Túl korán nem érdemes odamenni, mert csak 11-kor nyit ki a templom, akkor is csak egy órára, de addig is el lehet tölteni az időt. Én például elmentem pisilni is. Láss csodát, a vécé tiszta volt, ingyen volt, szappan, vécépapír és papír kéztörlő volt, mégsem terpeszkedett ott egy örökösen dohányzó vécés néni, a kisasztalára jelentőségteljesen letett csészealjjal, hogy ide kérjük az aprót. Nekem már ez is nagy élmény.

A templom kicsi és aranyos, ami mondjuk hülyén hangzik egy 14. századi műemlékkel kapcsolatban, mégis ez van. Tudjuk a történetét is, Anjou Mária királynő beleesett a Fertőbe, a halászok kimentették, ezért adományozta a királynő ezt a templomot a derék halászoknak. (Jegyzet: tessék végre Fertő-tavi halat enni!). Ebben a templomban találták meg Burgenland legrégebbi barokk freskóit, amelyeket szépen retusáltak, ezeket jöttünk megnézni. Tényleg bámulatos volt. Körben szentek, basic ikonográfiai ismerettel jól kivehetők és felismerhető, ki kicsoda, az egyik falon pedig jelenetek, nagyjából a Képes Krónika stílusában, ami nem annyira meglepő, tekintve, hogy az is a 14. században készült. Ezek elég jól látszanak, ahogy egyébként az egész templom díszítése is, szóval nem néhány pasztell színű pacára kell hűzni meg házni.

Borcsit leginkább egy pieta kötötte le. Nem azért, mintha nem bíznék az óvoda vallásos nevelésében, de örülök, hogy velem volt a gyerek, nem mással. Hadd én neveljem a lányomat vallásilag, ha már kérdez!
Fotót a neten találtam, mert az én fotóapparátom az kocsiból való kiszállás első pillanatában merült le.

Emellett láttunk gólyákat repülni, az egyiknek a csőrében zsákmány is volt, ami mindenképpen örvendetes. Reméljük, a Fertő-tó még sokáig ellátja őket. Most meg az van, hogy a Pé szerzett egy csomó turisztikai kiadványt a térségről, és már tervezi a következő kirándulást, Fraknó. Imádom a pasimat*, mondtam már?

* na jó, férjemet.