Kiskertemről itt

Vajon mire gondolhat az, aki azt ajánlja, hogy a gerberát 8-12 fokos télikertben vagy verandán teleltessük?
Merthogy momentán híján vagyunk a verandának, meg a télikertnek is, és szerintem vagyunk ezzel így egy páran. Na mindegy.

Más szempontból viszont az idei kerti tevékenységem, hát az felemás eredménnyel járt.
Tulajdonképpen elégedett lehetek, (én már csak ilyen kis elégedett fajta vagyok), a padlizsán egy sikertörténet, jövőre többet fogok ültetni belőle, mert egyrészt elképesztően cuki, ahogy nőnek a kis lila csüngők és nagy lila csüngőkké válnak, másrészt finom.

A paprika viszont egy vicc. Na jó, kezdem az elején. Szóval június 10-én költöztünk ide, és június 12-én már a földben voltak a palánták. Augusztus közepén még úgy nézett ki, hogy termeltem 3 szem paprikát, és 50 kiló zöldparadicsomot, mert ezek itt az életben nem fognak beérni, (hiányzik az az egy hónap, amivel később ültettem a szokásosnál), pedig öklömnyi méretű, hatalmas termések lógtak a növényekről. Egyébként idén valami nagyon tekintélyes fajtát sikerült vásárolni palántaként, van, amelyik akkorára nőtt, hogy a vállamig ér, és azért csak addig, mert a karózás és a gondos kötözés ellenére lehúzza az ágakat a sok paradicsom.

Aztán végül belehúztak, és leszüreteltem olyan 15 kiló paradicsomot, amiből lett némi lecsó meg paradicsomlé, és ettünk is belőle bőven. Hát annál romantikusabb dolog nemigen létezik, mint mikor reggeli előtt még kiugrasz a kertbe szedni egy kis napmeleg paradicsomot, ezért éri meg az egész.

A paprikával még ekkora szerencsém se volt, egyet kidöntött a vihar (rádőlt a rózsafa), a többin meg 2-2 szem nőtt, majd szeptemberben beindult az özön (a fajta neve: fehér özön), de hát abból már nem lesz rendes termés.

A sárgadinnye meg csak kuki virágokat hozott, termést egyet sem.

Viszont találtam a teraszkorlát tövében uborkafát, amit szerencsésen fel is futtattam ööö... a teraszkorlátra. Hát annak is van szépsége, amikor onnan szüretelem az uborkát az aktuális étkezéshez. Túl sok nem lett, de júliustól mindig volt otthon uborka.

Ezen kívül van ugye itt egy sárgabarack fa, amit pont a költözésünk előtt kellett volna megpermetezni. A néni nyilván már nem tette meg, és a fia sem (shame, shame), de így is elég jól termett, csak sajnos mielőtt beértek volna a szemek, lepottyantak. Na nem baj, a konyhaajtótól nagyjából 10 méterre történt az eset, vagyis elég jól tudtam menedzselni a dolgot, szóval idén lett baracklekvárunk elég.

És ezen kívül érik a füge is bőven (nászutas desztinációnak ideális, csak mondom), amit vadul osztogatunk szerteszét, mert tavalyról még van fügelekvár, és idén már nincs kedvem foglalkozni vele. Pedig finom, palacsintába főleg.

Ja, a bazsalikomból lett egy üveg pesztó, nagyon finom, mindjárt elfogy.

És van még egy pici mentatövem, ami remélem, jövőre teljesen el fog szaporodni, na, abból lesz a mentaszörp, talán már idén is, ha el nem szúrom.

Hát, elsőre ennyike, komoly kertrendezésre idén nem adtuk a fejünket, volt más dolgunk a házzal elég. A konyhám mindazonáltal már elkészült, persze még mindig van mit simítgatni rajta, de a legtöbb funkció már működik, és elképesztően, de tényleg nagyon-nagyon sok vízszintes felület van benne, esküvői sütimegrendeléseket ugyanitt felveszünk (csak vicceltem). Mindazonáltal a nyár folyamán kiderült, hogy lehet teljesen lepattant konyhában is befőzni, meg akkor is, amikor egyáltalán nincs az embernek konyhája, mert köztes állapot van, csak akkor el kell menni anyucihoz.

Ja, és a dáliagumók csodásat nyaraltak anyukámnál, lett sok virág, meg minden, jövőre pedig átköltöznek ide. És még szamócatelepítésen is gondolkozom, csak az vonzza a meztiket, és ebbe még egyszer nem szeretnék belemenni. Még meggondolom. Valamint kivertünk egy fehér rózsafát (jut is, marad is, és úgyis visszavadult már a fele), helyette pedig ültetünk mindjárt egy szilvafát. Végül is annyi ideig az is tud fehéren virágozni, mint a rózsafa, csak a szilva még gyümölcsöt is hoz ilyentájt. Veszek katlant, veszek üstöt, és lesz üstben főzött szilvalekvárom, meglássátok! Csak pár év még, míg termőre fordul (a még el sem ültetett fám).

És most jut eszembe, hogy még a távoli kertbe is el kell menni szüretelni, szóval további befőzések várhatók, na mindegy, konyhám és üvegem éppenséggel van elég.

További szamóca befőzés

Azért van annak szépsége, amikor az ember minden este befőz fél-egy kiló szamócát lekvárnak meg szörpnek. Mondjuk így két hét után én már nem nagyon látom.
(nem azért, mert ilyen előkelő módon a kis szériákban hiszek, vagy mert a szokásos esti befőzés nélkül nem tudok elaludni, hanem mert ez az a mennyiség, ami egy nap alatt megérik a kiskertemben, és rögtön fel is kell dolgozni a hibás szemek miatt).

További üzleti ötleteim egyike

Elmondom, hogy mi lenne a nagy üzlet, amit minden további teendő nélkül be lehetne indítani nálunk: szamócaszobát nyitni inhalálásra.
Idén ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy enni nem fogjuk a szamócát, mert eléggé savankásra érik a naphiány miatt, ellenben jó sok cukorral, dzsemnek meg szörpnek befőzve, vaníliával, hát az eléggé jó.
Hát ezért vagyunk készek szamóca illatszobát nyitni itthon.
Baszki, de jó, hogy nem pacal terem a kertben!

Felkészülten vágtam bele

Kalib: - Anya, hogy kell csinálni a szilvalekvárt?
Anya: - Én Zepter fazékban szoktam főzni, hogy ne kelljen annyit kevergetni...
Kalib: - Áááá, hát nekem nincs akkora Zepterem... Jó, akkor legyen befőtt, azt hogy kell?
Anya: - Összerakod, és utána nedves dunsztba kell tenni egy nagy fazékba, a száraz ennek nem elég.
Kalib: - Áááá, nekem nincs akkora fazekam! Jól van, mindegy, legyen akkor mégis lekvár. Azt meddig kell főzni?
Anya: - Hát legalább három órán át.
Kalib: - Áááá, nekem nincs annyi időm... Ami azt illeti, cukrom sincs, most megyek éppen a boltba érte.

Szilva- és töklekvárokkal kapcsolatban

A befőzési szezon egyrészt nagyon romantikus dolog, mert az azért mégiscsak megható (a magamfajta dédike lelkűeknek ugye), ahogy szépen sorakoznak a polcon a szörpök, lekvárok és befőttek, ráadásul napok óta fahéj- és gyümölcsillat terjeng a házban, ami fincsi. Másrészről viszont még mindig itt van egy fél láda szilva, amit fel kell dolgoznom, és ki tudja, ki milyen gyümölcsöt vág még hozzám, mert tudják, hogy én biztos üvegbe rakom a végén, ők viszont már nagyon unják az egészet.
Mondjuk ennél nagyobb bajom sose legyen, vagy ahogy Attesz anyukája mondta: fiam, a vantól nem kell félni.

Azt kéne még megtudni, hogy a szilvára hidegen, vagy melegen kell-e ráönteni a szirupot, ha befőttként akarom elrakni, és akkor minden oké lesz, mert hát ugye lássuk be, hogy én ezt most csinálom először.

Pergola, zakuszka recepttel

A héten épített egy pergolát a Pé az udvarra, én meg főztem ma zakuszkát, úgyhogy racionális döntésnek tűnt a pergola alatt megvacsorázni a zakuszkát, meg még vettem ilyen termelői bort az egyik poncichtertől helyi borásztól, hát megint megerősödött a meggyőződésem, hogy a panasz, az röhejesen hangozna a számból. Úgyhogy nem is teszem. Helyette leírom a zakuszka receptjét.

Úgy kezdődik, hogy 1 kiló árdéj, 1 kiló gogos, de ezt nem annyira értjük, az LD erdélyi anyósa írta le így a receptet, szerencsére később elmondta, hogy mi micsoda. Kár, hogy Frida Kahlo már nem él, így tőle nem tudok tanácsot kérni a receptjeiben szereplő harmincféle paprikára nézvést, nem is fogom megfőzni a kajáit. 

Na szóval kell egy kiló kápia, meg egy kiló pritamin paprika, jó édes. Ebből kell csinálni egy lecsót, zsír, hagyma, só, bors, ilyenek. Az ilyesminek jó délután nekiállni, én négy órát szarakodtam vele, míg mind a dunsztba került. Előtte azonban, még reggel beáztattam fél kiló babot, majd elmentem a piacra megvenni a paprikákat. Délután meg megcsináltam a lecsót, de előtte föltettem főni a babot. Aztán ráparancsoltam Ákosra, hogy a húsdarálót semmilyen körülmények között nem szabad kibontania a dobozából, így aztán lett emberem is, aki tekerje, akkora érdeklődést generáltam a tiltással. A lecsóba még beledobáltam egy kiló paradicsomot, azzal is jól összefőztem (ezt persze a paprikával együtt is bele lehet hajigálni, csak nekem nincs akkora fazekam, és meg kellett várni, hogy előbb összeessen a paprika, és beleférjen a paradicsom), és az egészet, babbal együtt ledarálta az Ákos, plusz némi hagyma meg fokhagyma, a bukéja kedvéért. Akkor tettem még bele zellerzöldet, babérlevelet már korábban, mást viszont már nem. A ledarált cuccot még egyszer felforrósítottam, aztán sterilizált üvegekbe töltöttem, dunszt. 

Két csatos üveggel nem megy a dunsztba, az egyik a Petőfi szomszédéké lesz, a másik felét meg bevacsoráztuk a pergola alatt, de hát ezt már mondtam, éljenek a zakuszkák. 

A befőzési szezon kezdetével kapcsolatban. Szamóca

Végül a hat kiló szamócából lefagyasztottam kettőt, meg lett három üveg szamócalekvár, és melléktermékként, lekvárfőzés közben keletkezett két liter szamócaszörp is. Éppen a dunsztban vannak, kivéve a fagyasztott, mert az a mélyhűtőben.
Szokjuk meg, szamóca, mert az eper a fán terem.
Valamint megállapítottuk, hogy kellemesebb munka hat* kiló szamócát megpucolni, mint hat kiló csirkezúzát. Utóbbival ugyan még nem volt dolgom, de el tudom képzelni.
Szóval idén is jól telt a piros pünkösd napja.

*na jó, lehet, hogy csak öt, mert a többit felfaltam, meg lett belőle crumble. (Magyarul morzsasüti, 30 deka lisztet, 20 deka vajat és 18 deka cukrot összemorzsolunk, rászórjuk a jó sok szamócára, majd betoljuk a sütőbe, és összesütjük fél óra alatt. Öt perc munka kézmosással, mosogatással, és őrületesen finom süti. Némi vaníliát is elbír szerintem.)