A Nap gyermekei lettünk (meetsopron)

Idén alighanem minden együtt áll ahhoz, hogy már május közepén olyan barnák legyünk, mint más évben augusztus végére (mission completed): süt a nap, van szabadidőnk, na jó, hétvégénk, és tökjó helyen lakunk, úgyhogy van kedvünk és programunk is kimenni. Igaz, hogy ez csak olyan taxisbarnaság, ott ahol nem fed póló és szoknya/nadrág, mert a strandoláshoz azért még nem vagyunk elég bátrak, de van, aki igen, ma például hárman is fürödtek a Fertőben Rusztnál, saját szemünkkel láttuk, vac-vac. És most el fogom mesélni a hétvégénket, jó volt, meetsopron.

Leginkább party-ban voltunk, gyerekzsúrban, kettőben is, hát elég jó arcok a lányom tökmag ovistársainak a szülei.
Aztán voltunk bodzát szedni, eleinte én Brennbergbányát akartam célba venni, de végül inkább Fertőrákos felé indultunk, a Mithrasz-barlang felé vezető úton, ami az autóforgalom elől elvileg el van zárva, csak gyalog, de főleg bringával lehet rajta menni, meg azokon az elektromos kisautókon. Mi gyalog vágtunk neki, mert sejtettük, hogy legfeljebb a Nemzeti Parkhoz tartozó állatokig jutunk el, szürke marha, mangalica, miegymás, de a kosarunk már addig is meg fog telni csipkerózsával, bodzavirággal és pipaccsal. Utóbbi kötelező szedmény most nekünk, mert hagyományőrző Tarsolylemezke csoportban az a hír járja, hogy Szent László király itt jár köztünk, a lova táltos ló, és parazsat eszik, de hogy a gyerekek is meg tudják fogni a parazsat, pipaccsá változik, szóval ahol pipacs van, ott a Szent László járt, vili? Úgyhogy szedtünk egy csomó pipacsot is, meg boncoltattam Borcsival pipacsbimbót, mert azt én gyerekkoromban imádtam, kivasalni a gyűrött szirmokat. Aztán megérkeztünk az állatokhoz, döbbenetes, hogy tavaly óta mennyit fejlődött a tanya. Készítettek egy játszóteret a kerítésen belül, és bezártak pár kis kecskét is, hadd simogassák a kölkök (Ákos menekült), de szerencsére nem sikerült úgy teli zsúfolniuk, mint a pesti állatkert kecskesimogatóját, ahol állandóan azon paráztam, hogy jajistenem, ezeken a kiskecskéken még ott lóg a köldökzsinór, mikor pusztul bele a megpróbáltatásba szegény. Itt szerencsére nem volt ilyesmi, volt viszont lósimogató, már ha odajött a jószág a korláthoz, de nem volt neki kötelező, meg a szamárnak sem. A rackajuhok pl. az árnyékban heverésztek, de azért látótávolságon belül, ahogy a bivaly is, meg a szürke marhák borjastól. A mangalicákat mindig lehet látni. Borcsinak a színét se láttuk, úgy élvezte a dolgot, bóklászott kecskétől kecskéig, fűszáltól kecskeszarig virágig.
Nyitottak egy fogadófélét is, bár épület nem nagyon van, csak ilyen szalmabálákból rakott szín félék, amik alá be lehet ülni, meg asztalok, és lehet enni, inni, és főleg kezet mosni az állatok után, marha jó lett. Gondolom, gasztronómiailag nem egy csúcsélmény a hely, de az éhes kerékpárosnak mindegy az. Egyébként marhára bírom, hogy ezt az utat főleg középkorúnál idősebb, nagy fenekű osztrák asszonyságok használják férjestől, teljes kerékpáros felszerelésben tekernek vidáman. Hát mikor indul biciklitúrára egy ötvenes-hatvanas magyar nő? Sose, legfeljebb valami termálfürdőbe utaltatja be magát (kivéve anyám, aki minden évben végiggyalogol egy szabadon választott európai országot, ahová elkísér éppen valakit, mert szervezni lusta, bóklászni viszont szeret).

Ma pedig visszamentünk Rusztra, mert az nekünk a szívünk csücske lett, csak mivel Borcsi kijelentette, hogy a városnézés az felnőtteknek való, ő viszont a játszóteret szereti, hát elmentünk a ruszti játszótérre. Nagyon progresszív hely ám, az Ákos korú kis lütyőtől legalább 35 éves korig le tudja kötni az embert, megmutatjuk:
(klikkolásra nagyulnak)

Az ott mögötte (nádas) már a Fertő-tó

Kalib mászik. Szoknyában

Velocipédisták. A háttérben sramlizenekar

Zsákmányállat

A valósághoz hozzá tartozik még az is, hogy én ennyire szaros játszóteret még életemben nem láttam, tényleg minden talpalatnyi hely le volt szarva, viszont arra a következtetésre jutottunk, hogy ez alighanem a gólyák nehezéke lehetett valaha. Sajnáltam is, hogy nem hoztunk homokozólapátot, mert akkor szedhettem volna guanót az erkélyen virító muskátlijaimra, másrészt viszont mégsem volt akkora baj, hogy nem hoztunk homokozójátékot, mivel nyilván a gólyaszarral való túltelítettség miatt nem is volt homokozó a játszótéren. Kutyagumi felszedő szett viszont mindenfelé volt, és természetesen itt is volt gyönyörű tiszta, és jól felszerelt WC, és ezek az osztrákok alighanem nem értenek egyet Vespasianussal, mármint hogy pecunia non olet, mert már megint nem kértek a pisilésért egy büdös buznyákot sem (figyeled a stílust?!). Ellenben az ivókúttal megjártuk, mert láttam hogy van, és bíztam is benne, ahogy csak egy magyar bízhat a dolgokban a Lajtán túl, aztán mégis csak el volt törve, használhatatlan volt, én meg addigra kilöttyintettem a langymeleg ivóvizünket a gólyaszaros zöld fűre. Aztán még kóvályogtunk egy kicsit a városban, mint gólyafos a levegőben, majd hazahúztunk medvehagyma pestós húst enni, paleósok (én) jégsalátával, a többiek pestós tésztával, mert az finom ebéd, és tíz perc alatt el tudom készíteni a nulláról is.
A sztorihoz még hozzá tartozik, hogy délután a család háromnegyede tovább barnult az udvaron játszás közben, én meg addig belőttem a bodzaszörp ízesítését és üvegbe szűrtem. Kemény meló ez, ha az ember úgy áll neki hat liter bodzaszörpöt elkészíteni, hogy se cukor, se citrom, se semmi nincs hozzá otthon elég (paleósok ugye a cukor mennyiségének a változását egyáltalán nem kísérik figyelemmel otthon, bezzeg a xilitet dekára tudom, hogy mennyi van még), csak a víz, a bodza, meg a lelkesedés. De végül állítólag finom lett az is. Mi meg szép barnák.

Fraknó vára

Elindultunk Fraknóba, ami ma is olyan volt, mint a Háry kezdő jelenete: a magyar oldalon ragyogóan sütött a nap, Ausztriában meg zord hideg volt, még az eső is esett, semmi szívmelengető nem volt benne. Aztán az ötödik eltévedés után végül megjelent előttünk a vár.

Középen a vár

Ezen egyébként teljesen fel vagyok háborodva, hogy Magyarországon, ha egy falunak van öt ezrelék német nemzetiségű lakosa, rögtön kiteszik a helységnév táblát németül is, Sopronban meg aztán tényleg mindent jelölnek az osztrákok kedvéért. Ehhez képest Fraknó felé egyetlen magyar nyelvű feliratot se találtunk, ami szerintem egyszerűen pökhendiség. Lehet, hogy csak azért ugrom most erre, mert tegnap a Pé, itt a kies Aranyhegyen felvette egy osztrák nőnek a leesett telefonját, aki itt Magyarországon se volt képes kiejteni a száján azt a szót, hogy köszönöm, helyette dankeschönözött egyet, ami neki szíve joga, de ha egy magyar átmegy Ausztriába, mikor köszönömözik és jónapotozik magyarul? Sose. Ellenben ha idejön egy osztrák, mikor beszél hozzá magyarul a magyar? Szintén sose, mert az osztrák meg sem próbál érteni belőle egy kukkot sem. És ez szerintem annak a szinonimája, hogy kitörlik velünk a seggüket, köszönöm, hogy elmondhattam a véleményemet, lehet vele vitatkozni.

 Ez után kaptunk magyar idegenvezetőt a várban, aki felgyújtotta nekünk a villanyt, mellékesen elcigányozta magát, majd amikor nem kapott választ, erőteljesebben is adott ennek a vonalnak, én meg csak álltam, mint a sült hal, mert ez az ember nekünk mégis csak Fraknó várát képviseli, meg az osztrák idegenforgalmat, még a végén azt hiszem, hogy ez az ő álláspontjuk, vagy hogy bunkót alkalmaznak, na mindegy. Aztán szerencsére leült az előszobában Vass Albert könyvet olvasni, a kezünkbe nyomott egy prospektust, és az utunkra bocsátott, menjünk, 16 terem. A kiállítás egyébként jó volt.

Olyan tárlatot választottunk nyilván, amit a gyerekek is élvezni fognak. Borcsinak volt sok hercegnős kép csipkés ruhában, de sajnos az Eszterházy grófnők feje, hát, nem akarok tiszteletlen lenni, de nem egy esztétikai élmény.

 Borcsiban szerintem összedőlt egy hosszú idő munkájával szépen felépített, rózsaszín csipkés hercegnő világ, viszont volt sok aranyos kutya, képeket is lehet nézegetni. Ákosnak meg a fegyver-török-vadászat témakört kínálták, ami be is jött, csak szegény gyerek lefosta a rüsztjét az egymásra hajigált agancsokon. Mivel nem tud még beszélni, nem derült ki, hogy mi baja volt, de szerintem együttérzett a lelődözött jószágokkal.

Az Eszterházyak egyébként nagy vadászok voltak, a kastély megfelelő szárnyába konkrétan egy krokodil preparátum alatt lehetett bemenni, de volt például orrszarvúfej is a falon, meg az áldozat lábából csinált hamutartó, ami ma már csak kevéssé tekinthető etikus magatartásnak, bár gondolom, a hercegek ma is lőnek néha egy-egy széles szájú orrszarvút, vagy valamit a big five-ból, nem? Csak a média meg ne tudja. 

Egyébként nyilván vissza fogunk még menni Fraknóba egy jó párszor, mivel bőven elég látnivaló van ott nekünk még egy pár évre, és tényleg kíváncsi vagyok, hogy milyen akkor, ha süt a nap, és nem cigányozik egy vastagot a teremőr. A vár egyébként egészen lenyűgöző (14. századi alapokon az Eszterházyak építették újjá a 17. században, a rájuk jellemző rokokó pompával. A régi várból csak az öregtorony maradt meg, szép.) Az erődítmény a hegy tetején áll, mondanom se kell, a kilátás is gyönyörű.

További fotók itt, sztem ez most egy különösen jól sikerült galéria, azt történt, hogy felfedeztem a fényképezőgépemen a "témabeállítás" opciót. Olvassátok a feliratokat.

Ruszt ismét. Akarsz Ferkó lenni a falon?

Aztán másnap (ma) tényleg visszamentünk Rusztra, mert tegnap nem volt elég (tegnapi fotók itt), és kíváncsiak voltunk a Halásztemplom freskóira. Borcsi kíváncsibb, mint én, mert ráadásul iszonyú ügyes pr-os is vagyok, és fel tudok lelkesíteni egy négyévest egy 14. századi templom barokk freskói iránt.

Az úgy volt, hogy még mindig tart a rajongás az Egyiptom hercege iránt (romantikus karakterek, ütős zene, érdekes kultúrák, szerelem, viszály, ó grande amore!), és abban a kamasz Ramszesz, és a testvéreként felnövő Mózes kocsiversenyez. Természetesen duhaj módra, mert mégis csak az uralkodó fiai, nekik biztos szabad, lerombolják a fél Karnakot, különösen az állványzatot, vagánykodnak, beszólogatnak. Na itt kérdezi meg Mózes Ramszesztől, hogy "akarsz freskó lenni a falon?". Borcsi meg, mivel a freskónak semmi értelme, eljátszatta velem a történetet így: anya, csináljuk azt, hogy te vagy a Mózes, én meg a Ramszesz, és veszélyes dolgot művelünk, és te megkérdezed tőlem, hogy akarok-e Ferkó lenni a falon. Hogy micsoda? - kérdem. Hát akarsz-e Ferkó lenni a falon. Hű, mondom, Borcsikám, ezt megnézzük még egyszer, mert szerintem nem ezt mondják. Aztán megnéztük, és tisztáztuk, hogy freskó lesz az. Azóta Borcsi él-hal érte, hogy freskókat nézhessen, amiben kiemelt támogatónk a YouTube, de hát az eredeti élményt semmi sem tudja überelni. Karnak messze van, Luxor se itt a közelben, nekünk csak barokk freskó jutott, de az is lenyűgözött mindkettőnket.

Túl korán nem érdemes odamenni, mert csak 11-kor nyit ki a templom, akkor is csak egy órára, de addig is el lehet tölteni az időt. Én például elmentem pisilni is. Láss csodát, a vécé tiszta volt, ingyen volt, szappan, vécépapír és papír kéztörlő volt, mégsem terpeszkedett ott egy örökösen dohányzó vécés néni, a kisasztalára jelentőségteljesen letett csészealjjal, hogy ide kérjük az aprót. Nekem már ez is nagy élmény.

A templom kicsi és aranyos, ami mondjuk hülyén hangzik egy 14. századi műemlékkel kapcsolatban, mégis ez van. Tudjuk a történetét is, Anjou Mária királynő beleesett a Fertőbe, a halászok kimentették, ezért adományozta a királynő ezt a templomot a derék halászoknak. (Jegyzet: tessék végre Fertő-tavi halat enni!). Ebben a templomban találták meg Burgenland legrégebbi barokk freskóit, amelyeket szépen retusáltak, ezeket jöttünk megnézni. Tényleg bámulatos volt. Körben szentek, basic ikonográfiai ismerettel jól kivehetők és felismerhető, ki kicsoda, az egyik falon pedig jelenetek, nagyjából a Képes Krónika stílusában, ami nem annyira meglepő, tekintve, hogy az is a 14. században készült. Ezek elég jól látszanak, ahogy egyébként az egész templom díszítése is, szóval nem néhány pasztell színű pacára kell hűzni meg házni.

Borcsit leginkább egy pieta kötötte le. Nem azért, mintha nem bíznék az óvoda vallásos nevelésében, de örülök, hogy velem volt a gyerek, nem mással. Hadd én neveljem a lányomat vallásilag, ha már kérdez!
Fotót a neten találtam, mert az én fotóapparátom az kocsiból való kiszállás első pillanatában merült le.

Emellett láttunk gólyákat repülni, az egyiknek a csőrében zsákmány is volt, ami mindenképpen örvendetes. Reméljük, a Fertő-tó még sokáig ellátja őket. Most meg az van, hogy a Pé szerzett egy csomó turisztikai kiadványt a térségről, és már tervezi a következő kirándulást, Fraknó. Imádom a pasimat*, mondtam már?

* na jó, férjemet.

Meetsopron: Mörbisch és Rust

Na, ezt most hogy fogom kimagyarázni, hogy miért meetsopron ez a két bájos osztrák városka? Egyébként könnyű kitalálni, Sopron vármegyéhez tartoztak, csak aztán valahogy elcsatolódtak Magyarországtól (1921, könnyű kitalálni, hogy volt), van szép magyar nevük is, előbbi Fertőmeggyes, utóbbi meg, láss csodát, Ruszt. Eredetileg ugyan Szil volt, mint a fa, de mivel a lakosság legnagyobb része mindig is német volt, a szilt lefordították németre, és azt a nevet használták a továbbiakban, és akkor most nem a máról beszélek, hanem úgy a 14. századról, mert ez egy olyan régi hely - és Mörbisch hasonlóképpen - ahol a 14. században már öregecske volt a templom. Egyébként Mörbisch itt van a nem létező határ túloldalán, el kell menni Fertőrákosra, és ott a Mithrasz-barlang felé vezető úton át lehet vágni, szóval negyed óra autózással ott lennénk, és ez a távolság még benne van a meetsopron kategóriában, én szóltam. Csak  mi kerülővel mentünk, mert oké, hogy Meggyesig elsétálunk, de utána hogy megyünk át autó nélkül Rusztra? Sehogy.
Nos hát, az van, hogy a Pé időnként benevez mindenféle versenyekre, és akkor fut egy maratont, vagy felet, néha meg bringázik és úszik is még hozzá, mikor hogy. Most egy félmaraton volt Mörbischben, és azért mentünk, hogy felvegye a rajtszámát. De ha már ott voltunk, akkor sétáltunk egyet, tekintve, hogy úgyis bankautomatát kellett keresni, mert nem volt nálunk kemény valuta, a követő chip-ért meg letétet kértek. Úgyhogy nekivágtunk valami sikátorfélén, amiről kiderült, hogy udvarköz (Hofgasse) néven fut, és jó sok van belőle, mivel a lakótelkeket alaposan megosztották, nyolc felé.

Gyakorlatilag minden ház mellett futott egy ilyen, ami összekötötte a tűzoltó állomást (itt adták a rajtszámot) a főutcával. Hupsz, Fő utcával (Hauptstrasse). Gondolom, ezt a telekmegosztást nem jódolgukban csinálták a helyiek, vagy mert szerették olyan közel tudni magukhoz a szomszédot, hanem kényszerből. Annyira nem volt könnyű az itteniek élete történelmileg. Hol a török dúlta fel (kétszer is), hol Sopron városa sanyargatta az itteni jobbágyokat az adóval (mondjuk ez folyamatos volt), de ha egyik sem, akkor csináltak maguknak katolikus-evangélikus vallásviszályt, ami a gyarapodásnak ugyan sose kedvezett. Viszont az építészetnek igen.

A házakon messziről látszik, hogy szépek és régiek, a feliratokon meg, hogy 18-19. századiak (amúgy a város világörökségi védelem alatt áll), viszont kényelmesre modernizáltak, itt-ott műanyag ablakok vannak, ami elég praktikus, és valami csoda folytán mégsem ütnek el. Csak az látszik rajtuk, hogy itt bizony élnek és jól élnek az emberek. Helyesen teszik. Tessék fotókat nézegetni. Ja, és van Meggyesen valami gigantikus vízi színpad is, csak azt nem láttuk, de nem baj, mert majd holnap úgyis visszamegyünk, vagy máskor.

Aztán sikeresen felvettük a rajtszámot, és tovább mentünk Rusztra, ahol minden kéményen egy gólya fészkel.

A jó rusztiak gondoskodnak is a gólyáikról, külön kis tartó keretet építettek a gólyafészkeknek, nehogy baja essen a jószágok pecójának. Minden esetre nagy vonzereje ez a városnak, építenek is rá bőven, és lássuk be, tényleg érdekes. A városnak magának egyébként egészen egységes reneszánsz és barokk arculata van, gyakorlatilag a belváros összes háza műemléki védelem alatt áll, hát ezekből se fogják bontás miatt kilakoltatni a gólyákat. A helyzet az, hogy szép, nagyon szép városka, és szomorúan vettük tudomásul a Pével, hogy még Sopronnál is jobb, de most már nem költözünk tovább. Azon meg jót vigyorogtam, hogy van a városban egy kimondott Gabriel fanság, mindenféle üzleteket, éttermeket, utcákat neveznek Gabrielnek, ami egyébként egy terhességi teszt neve is, és itt a gólyák városában, na, nem folytatom, röhögtem, na. Egyébként ez a Gabriel a helyi grófi család volt a 17. sz. közepétől. Mondanom se kell, Ruszt is a Világörökség része. Holnap visszamegyünk további műélvezetekre, megnézni például a Halásztemplom freskóit, amelyek a legrégebbi középkori freskók Burgenlandban, és szépen restaurálták is őket, kíváncsi vagyok.

Egyébként Ruszt is a borból él történelmileg, illetve most már az idegenforgalomból is, és persze ez a jó bor mindenféle kiváltságok vásárlására is konvertibilis valuta volt mindig, akár a gróffal, akár a császárral kellett boltolni. Nézegessetek képeket.