A mechanikai védelemmel kapcsolatban

Most, hogy túl vagyok a tagadáson, az alkudozáson és a depresszión, kénytelen vagyok elfogadni, hogy nőtt a nagylábujjamon egy tyúkszem. Vagyis kettő. Egyelőre nem tudom visszapörgetni, hogy hogy történt, melyik cipő volt az oka, de ott vannak, nem vitás. Valamit tenni kell.
Mivel én hiszek a ráolvasás / fokhagymával bedörzsölés szintű megoldásokban, legugliztam az elváltozás természetét, mielőtt lézeres beavatkozásra adnám a fejem (lábujjam). Hát mit ad ki minden oldal? A mazsolát. Eleinte azt hittem, hogy szívóznak, vagy ilyen tök idióta babonás népi gyógymóddal próbálnak megröhögtetni, mintegy feszültségoldásként, mint a teliholdas éjjel gyűjtött macskaszőre békanyállal keverve, de nem, a mazsolát minden oldal ajánlotta. Na jó, tudom, hogy az interneten szabadrablás folyik még mindig, valaki feltesz egy infót, és ha elég érdekes, két perc múlva valaki lelkes felwebkettőzi még a NASA honlapjára is, de ez a gyakoriság azért tényleg feltűnő volt. Mazsola meg pont van itthon, úgyhogy bemazsoláztam a tyúkszememet.
A recept a következő: vágj félbe egy mazsolát, majd ragaszd a tyúkszemre. A mazsolát naponta cserélni kell. A többit nem tudom, hogy ettől majd leesik a tyúkszem, felszívódik, és beépülnek a csontomba az alkotóelemei, vagy mi történik, minden esetre a mazsolából baj nem lehet.
Először is én lelkesen és higiénikusan minden reggel és este kicserélem a mazsolát a lábamon, nehogy valami izé képződjön alatta. Valamint rájöttem, hogy alighanem nem a mazsolában lévő értékes anyagokra bazírozik a gyógymód, hanem egyszerűen arról van szó, hogy a gyümölcs szépen megduzzad a leukoplaszt alatt, és puha kis párnát képez a kényes bőrfelületen. Így aztán, mivel megszűnik a tyúkszemet kiváltó nyomás, megszűnik maga a tyúkszem is, vagy valami hasonló. Minden esetre roppant kényelmes dolog odaleukoplasztozott mazsolatappancsokon járni, ajánlom mindenkinek, aki kényes a komfortérzetére, mindjárt ragasztgatok még hármat-négyet a talpam különböző pontjaira, macska egy érzés, nem mondom.

A világ legélvezetesebb fogyókúrája

Csapjunk a közepébe: Paleo-Norbi Update-Turbódiéta az igen frappáns neve, és én dolgoztam ki. Össze.
Az elmúlt két hétben két kilót fogytam vele úgy, hogy élveztem, és soha nem voltam éhes. Különösen a reggeliket szeretem, hogyaszongya: csipsszé sütött bacon, olyan öt csík, virsli, rántotta, sajt, zöldség, amennyi csak belém fér, és az nem kis mennyiség ám. Igaz, kiderült, hogy a szalonnával meg a virslivel bajok vannak, hasnyálmirigyrákot okoznak, de nekem már van rá elméletem: aki ilyen feldolgozott húsokat eszik, az nyilván zacskós levest is tol, horribile dictu üveges szószokat és gyári süteményeket, ami azért maga a sátán, aki ilyeneket eszik, az biztos képes rágyújtani a villamoson, vagy ilyesmi, úgyhogy nincs is min csodálkozni, csak önkritikát gyakorolni. Ezekről kell leszokni, nem a szalonnáról.
Eleinte, mivel gyenge voltam, a reggelihez még ettem egy-két kis szelet barnakenyeret, de most már azt sem igénylem, leszoktam, mint megtért fradista a sörösüveg dobálásról. A reggeli csoda betetőzéseként megiszom egy bögre xilites teát c vitaminnal savanyítva, finom, egészséges, és a fogakat is megóvja, meg fönntartja a vércukorszintet jó sokáig.

Ebédelni nem szoktam, mert nincs rá igény, se kapacitás ilyen reggeli mellett.

A következő étkezés az uzsonna úgy 3 óra tájban, valójában egy késői ebéd, és szintén nem takarékoskodom a kalóriákkal, nem úgy a szénhidráttal. Azt ugyanis legfeljebb zöldség és gyümölcs formájában viszek be, szevasz kenyér, krumpli, rizs, tészta, de a hüvelyesek se játszanak mostanság, az édességet meg a xilites kávé képviseli, esetleg alma. Szóval ebédre husi-saláta jön, de sok.
Uzsonnázni kétszer szoktam, tekintve, hogy a délután rohadt hosszú még így is, vacsorázni viszont nem fogok, nehogy már ne fogyjak le! A második uzsonna ilyen fehérjeturmix, ami nem hétezer forintos, és Turbó diéta néven fut, hanem 1300, és rossmannos. Valamint nem paleóellenség szójafehérjéből van, hanem tejsavóporból, ami szintén nem barátja a paleolit táplálkozásnak, de nincs más. Na most ez ordas módon fosat, nincs rá jobb szó, de nem baj, mert gyorsabban tisztulok. És már nem is annyira, mert kezd hozzászokni a szervezetem. És akkor jöhet még gyümölcs is, és kávé tejjel, xilittel, én ezeket nem korlátozom. Elvileg lehetne még enni dióféléket, de hát azt azért fogyókúrában szerintem mégsem kellene.

Vacsorára valamiféle üres leves jár, de ha nincs, akkor a főmumus zacskós (bögrés) leves áll elő, ha úgyis szart eszem, legalább ne kelljen energiát fektetni belé.
Hát így néz ki a fogyókúrám, és mondom, heti egy kiló simán leugrik tőle, éhezés meg nincs. Egyébként ha lenne, mert mondjuk kevés szalonnát ettem reggelire, biztos innék még dél körül egy pohár turmixot, málnás ízűt vettem, hát szerintem finom, na.

A fogyókúrám tizedik napján kíváncsiságból részt vettem egy testanalízisen. Jelentem, kedves barátaim, fitness kategóriás vagyok, ennél nincs feljebb. A fiziológiás súlyomhoz hízhatnék még húsz dekát, bár azóta kilencvenet, de én még fogyni szeretnék inkább úgy hat kilót, hogy trendi legyek, és vékony. Ez az eredmény egyébként úgy jött ki, hogy a referenciaértékeken túl van rajtam izomtömeg, szólítsatok Rubint Rékának, már csak a cici hiányzik hozzá. A testzsír mennyisége a referenciaértékeken belül van, de az alsó érték felé tart. Mondjuk innentől eléggé kérdéses, hogy mi a francnak akarok én fogyni, és főleg miből, izomból-e talán, és azt hogy képzelem, ha a heti két pilatest továbbra is megtartottam, valamint továbbra is cipelem a gyerekeimet, amitől karban és vállban erősen hajazok egy kelet-német úszónőre (szerencsére máshol nem). Hát mit tudom én! Csak hát azért mégis az a helyzet, hogy hatvan kiló fölött olyan... gyanús egy nő manapság.
(Egyébként de, tudom, a gyerekek előtti súlyomat szeretném visszaszerezni, és semmi okom rá, hogy több kiló legyek, mint akkor, mert a gyerekek szerencsésen kijöttek belőlem, és ami visszamaradt, az én vagyok, hat kilóval az akkori súlyom fölött.)
Szóval hajrá!

És akkor én most már életem végéig, minden évben fogyókúrás postokat fogok írni?

A kefirgombával, és egyéb állatfajtákkal kapcsolatban

Úgy kezdődött, hogy a nagybátyám írta, hogy küld nekem kefirgombát, és mivel ez a szó, hogy "kefirgomba" elég veszélytelenül hangzik, de legalább is a "tigrispitonnal" való összehasonlításban mindenképpen ártalmatlanabbul, (tudom, kicsit gyanakvó vagyok), bólintottam. Még örültem is neki, mert én amúgy szívesen elbíbelődöm az ilyesmivel, volt nekem tenyérnyi kombucha gombám is, míg el nem pusztult, de amióta gyerekeim vannak, kicsit magabiztosabb vagyok a gondoskodásomra szoruló élőlények életben tartásával kapcsolatban.
Küldött hozzá a nagybátyám leírást is, ami szerint a kefírgombával készült kefír mindenre jó a stroke-tól a tyúkszemig, aki azt issza, örökké él, természetesen rendbe hozza a meglévő bajokat, majd pedig konzerválja az egészséget. Ez egész pontosan úgy szerepel a leírásban, hogy két hónap múlva jelentős javulás áll be az ember állapotában, egy év múlva pedig tökéletesen egészséges lesz a test.
Na most én úgy tudtam, hogy ezt éppen a tejmentes paleolit diéta csinálja, mármint az örök életet, de mivel megbizonyosodni úgysem fogok egyikről sem, kipróbálom ezt is. A megbizonyosodás egyébként szerintem azért nem lehetséges, mert sajnos nem tudom letenni a garast, mert mi van, ha életem végéig paleózok, és mégis meghalok, vagyis akkor nyilván a kefirgomba lett volna a jó választás, hát cefetül érezném magam, hogy a franc, ott volt a kefir, én meg nem ittam, most meg meghalok. Ha meg a kefirt iszom mindennap, a halálos ágyamon ugyanígy fogok érezni a jó paleó iránt, hogy elszalasztottam életem legnagyobb lehetőségét. De valószínűleg az az én bajom, hogy hitetlen vagyok, nemigen bízom én az örök élet ígéretében, mármint ezen a sárgolyón, a jelenlegi testben.
Lényeg, hogy egyszer csak megérkezett a kefirgomba. Hát elég hülyén nézett ki, ilyen karfiolrózsaféle volt, ami kefirben úszott. Két nap múlva rászántam magam, hogy bevetem, de csak azért, mert féltem, hogy meghal itt nekem a szemem láttára, ha nem gondozom. A leírásban ugyanis az is szerepelt, hogy naponta meg kell mosni, majd pedig le kell önteni tejjel, és különben is, bánjunk vele úgy, mint egy kis élőlénnyel (ami azért nem egy hülye ötlet, mert mégiscsak élőlény), különben beszürkül, majd elpusztul.
Azóta én lelkesen gyártom és iszom az élőkultúrás kefirt, finom. Nem mondom, jól vagyok, bár eddig is jól voltam.
Lelkesen ajánlgatom is mindenkinek, itt volt például két napig az anyósom, hogy vigyázzon a gyerekekre, amíg mi hivatalos ügyekben járunk a Pével (majd írok arról is, vagy nem), és gondoltam, felajánlom neki a szaporulatot, mármint a gombáét. Mert ugyebár az élőlények szaporodnak is. Az mondja, nem kell neki. Anyósomról tudni kell, hogy élete során körülbelül százötvenféle állatot tűrt meg a lakásában a nagyobbik fia jóvoltából, aki nem ugyanaz a személy, mint a férjem (hál' Istennek). Köztük mindenféle csúszómászókat, kígyót, békát, pókot, még tán egy baglyot is. Többnyire hidegvérrel kezelte a helyzetet, amikor például a belvárosi lakásuk lépcsőházában meglátta a szökésben lévő kígyót, szemrebbenés nélkül visszaterelte a lakásba az esernyőjével. Ehhez képest a kefirgombára nemet mondott, pedig megesküdtem neki, hogy nem fog megszökni, mint a kígyó, nem fogja megcsípni, mint a pók, és nem fog köpetet hányni a szőnyegre, mint a bagoly, de még csak nem is hullajtja a szőrét, mint a kutya. Igaz, hogy nem is kéredzkedik fel az ölébe, mint a macska, de cserébe nem is nyalja arcon, ami szerintem pozitív, bár nem sminkeli magát, úgyhogy végül is inkább semleges. Alighanem ott szúrtam el a kefirgomba píárolását, hogy valahogy kikívánkozott belőlem, hogy bakker, amióta kefirem van, úgy érzem, mintha született volna egy harmadik gyerekem: tisztába kell tenni, és tejecskét kell neki adni, különben elpusztul. Még szerencse, hogy nem bőg, mikor felébred.
Mire az anyósom csak annyit talált mondani, hogy aham, jó neki az aludttej is.
Úgyhogy ha valaki igényt tartana a kefirgomba szaporulat egy részére, jelezze. Remélem, a közelben lakik, mert nem tudom, hogy lehet-e postázni, vagy zárt üvegben megfullad szegény, vagy ilyesmi. Szerencsére vonatjegyet nem kell neki venni.

További pilates

Ja, és amúgy meg tudom csinálni ezt:

A pilatesről röviden

Színtiszta emberbaráti gesztusként* szeretném megosztani mindenkivel, hogy amióta pilatesre járok, nem fáj a derekam. Időnként próbálkozik, de nem sikerül neki.
A pilates többi jótéteményéről nem nagyon tudok hitelt érdemlően beszámolni, mármint hogy Pippa Middletonnak is a pilatestől lett ilyen jó a segge, meg erősíti az izmokat, meg fogyaszt, meg mit tudom én, mit szoktak még felhozni a módszer mellett, mert egyrészt időnként más órákra is eljutok, úgyhogy lehet, hogy attól van, másrészt meg annyira azért nem jó (még) a seggem, mint Pippa Middletonnak, és az is lehet, hogy a narancsbőröm is a szűztea krémre reagál ilyen jól. Mármint nekem jól, neki rosszul, mivel az utóbbi időben menekülőre fogta. Lényeg, hogy akinek szokott fájni a dereka, és azt hiszi, hogy ez mondjuk hosszas ácsorgásnál normális, az menjen el pilatesre, és meg fogja tudni, hogy nem volt normális. Meg én amúgy is bírom az ilyen lustatornákat, mert ahelyett, hogy elfáradnék, inkább jól feltölt energiával a végére. De leginkább azt szeretem látni, hogy van remény, mert ott aztán hatvan felett is olyan mozdulatsorokat tudnak kivitelezni a sporttársak pár hónap gyakorlás után, amilyeneket egy éve Jean-Claude Van Damme-tól magamtól is csak nehezen tudtam volna elképzelni. Kontroll csoportnak ott vannak a frissen érkezett huszonéves csajok, akik nem csak technikailag bénázták végig az órát, mert az oké lenne egy kezdőtől, de sima izomerővel se bírták. A nyugdíjas tanárnő ezzel szemben erőlködés nélkül kivitelezte a gyakorlatokat. Jó dolog a pilates, menjen mindenki gyakorolni!

* úgy értem, nem kapok érte pénzt sajnos, se mást. 

Bámulatos, hogy hol tart ma már a tudomány

És eljött az okostelefonok ideje, amikor az ember ugyan minden e-mail-t és üzenetet instant megkap és elolvas, viszont mire normális billentyűzet-közelbe kerül, már faszán elfelejt válaszolni.
Valamint már a blogjába is csak fotókat csűr fel, szerencsés esetben majdnem egy egész értelmes mondat megjegyzéssel.
Na mindegy, örüljünk inkább, hogy legalább a békalencsét falatozó hattyúkról készült képet nem mutattam meg.

(Valójában a technika csodájáról akartam írni, letöltöttem egy menstruációs naptár alkalmazást, és bár az én ciklusom emberemlékezet óta 31 napos, ma, az alkalmazásban alapértelmezett 28. napon engedelmesen megjött. Hová is lennék az okostelefonom nélkül?)

Amelyben a kedvenc évszakom ontja a terméseit

A mai napon, amellett, hogy a férjemnek születésnapja van*, az is kiderült, hogy a testfelépítésem tökéletesen alkalmassá tesz a mogyorószedésre. Ugyanis gond nélkül, és akármeddig képes vagyok tartani, illetve mobilizálni azt a fajta guggoló pózt, amikor az ember mindkét sarka lent van a talajon. Ez egy olyan stabil testhelyzet, amelyben mindkét kéz szabadon használható a kétszer gyorsabb mogyorószedés érdekében, ugyanakkor ügyesen lehet benne haladni bármelyik irányba a mogyoróbokor ágai alatt.
A sztorinak ez a része mindenképpen egy sikertörténetet vetít előre, arra viszont sajnos semmiféle jel nem utal egyelőre, hogy a mogyorótörésre is ugyanilyen alkalmas a testfelépítésem. Ez sajnálatos, mert mit fogok most kezdeni egy teli kosár héjába zárt mogyoróval?

*tehát Isten éltesse sokáig!

Sajnos megint kaki sztorik jönnek

Nos, tovább gyűlik a muníció Ákos azon antipatikus (ránézésre is köcsög) barátnőinek az elriasztására, akiket majd húsz-harminc év múlva lesz esedékes hazahoznia, én meg ezekkel fogom szórakoztatni őket lelkendezve, hátha önszántukból lelépnek. 
Ákos jobb kezének középső ujját megcsípte egy darázs. Ez a tény egyébként nem volt egészen egyértelmű, csak annyi látszott, hogy bejön egy megszeppent kisgyerek, aki szopogatja az ujjait (egyszerre általában kettőt-hármat, de mindig másikat), amikor meg épp nincs a szájában egy ujja sem, akkor közli, hogy jajaja, bzzzz.  Aham, mondom, jajaja. Felvettem a gyereket, megpuszilgattam, letettem, aztán mentem a dolgomra, mármint mesét olvasni Borcsinak. Ákos viszont közben feltűnően nem szedett szét, nem rántott le, nem tört össze, rágott meg, és nem pisilt össze semmit, gyanúsan viselkedett, na. Helyette csak feküdt a szőnyegen, és az ujjait szopta, ami teljességgel példátlan, úgyhogy megvizsgáltam tüzetesebben azt a kezecskét. Hát a középső ujja vagy duplájára volt dagadva. Itattam a gyerekkel egy fél ampulla kalciumot, bekentem a szúrást ecettel, közben ölelgettem, mert még a térde is libabőrös volt, úgy fájt neki, de csak nem sírt.
Erre jött anyukám, és közölte, hogy biztos azért, mert fuldoklik. Hát mondom azt csak észre venném. De csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy vigyem el a gyereket az orvoshoz. Á, mondom, nem lesz semmi baja, nem dagad, nem vörös a feje, és panaszkodik, (hogyaszongya, jajaja, bzzzz), úgyhogy nyugi. De anyám csak nézi a gyereket gyanakodva, majd közli, hogy nehezen mozog, lebénult a lába. Gyere ide Ákoskám. Ákos nagy nehezen feltápászkodik a szőnyegről, elaraszol a tévéállványig, megkapaszkodik. Én is hívom, a gyerek nagy sokára, merev lábakkal megindul. Úbasszus, mondom, ennek a fele se tréfa, lebénult a gyerekem, fölrohantam, felrángattam magamra valami ruhát, megyünk fiam a doktorbácsihoz. Majd miközben elkezdtem rá is nadrágot rángatni, megcsapta az orromat valami éktelen bűz, a megoldás szele: Ákos fiam nem lebénult, hanem konkrétan kakit tolt, azért nem tudott jönni, ami érthető, én se szoktam ugrabugrálni, amikor a klotyón ülök. De azért, ha már így összekészültem, elvittem őt az orvoshoz, a rendelés vége után öt perccel oda is értünk, de már nem volt nyitva a rendelő, sebaj, összefutottam a másik doktornénivel, akivel jól ismerjük egymást, mert húszévesen a fiával voltunk hatalmas szerelemben vagy másfél évig. Mondta, hogy alighanem megmarad a gyerek, és megállapította, hogy őrületesen aranyos, ráadásul egy kis hős. Úgyhogy tökjó dolog itthon lakni, nem kell magyarázkodni, meg időpontért kuncsorogni, hanem csak oda kell tolni a virsliujjat, és kész. Úgyis a legtöbb baj ilyen szokott lenni a gyerekekkel, anyuka ijedtebb, mint amilyen beteg a kölök.
Nos, hogy így megnyugodtam, el is mentünk délután strandra Ildiékkel, ahol Ákosnak csúnyán kidörzsölte a combját az úszópelenka. Gatyát már nem is adtam rá, mert legutóbb meg az dörzsölte ki a combját. Gondoltam sebaj, majd ma délelőtt kipróbáljuk a teszkós boxer fazont, az legalább nem buggyos, hátha beválik. Jelentem, a boxer fazonú fürdőgatya bélése jelesre vizsgázott, mert amíg én az ebédet készítettem, kicsi Ákos egy hatalmasat szart, ám ez egészen addig nem derült ki, amíg be nem akartam őt pelenkázni a délutáni alváshoz. Pár perccel később már nem voltam ilyen lelkes, mostatok már kézzel szaros kisgatyát? Blöá. Azt hiszem, pszichésen még mindig érzem a kezemen a szagát, bár az is lehet, hogy nem pszichés, úgyhogy inkább megmosom még egyszer a kezem. Viszont a gatyából simán kijött minden folt, és nem is dörzsöli Ákos combját, úgyhogy szeretjük a teszkós-krokodilos fürdőgatyát.

Készülődés

Kellemes meglepetésként ért, hogy a fiókomban jelentős mennyiségű fekete combfix van. Olyan rég voltunk már puccos helyen, hogy teljesen kiment a fejemből. Még jó, hogy véletlenül venni is elfelejtettem.
Aztán pedig gyakorlati kérdés, hogy nem hagy-e nyomot a csipke combomon, mert vacsora után Fürdők Éjszakája, bikinis party következik.

Az idegen tollakkal ékeskedés, majd csúnya lebukás esete

A minap elmentem egy has-láb-popsi party-ba, ami a nevével ellentétben nem valami szexparty, hanem egyfajta edzés a fitnessben. A hasonlóság annyi, hogy itt is lihegnek és izzadnak a lányok, de asszem itt a vége. Nem mintha tudnám, hogy milyen egy szexparty, csak elképzelni tudom, na mindegy, ebből már nem jövök ki jól. Na, lényeg, hogy a fitnessben én általában a Pé valamelyik versenyen szerzett pólóját szoktam hordani, mert nekem nincs megfelelő hosszúságú sportos pólóm, és azt olvastam a Velveten, hogy a tevepata ciki, hát jól van, akkor eltakarom.
Szóval tegnap is bevillantam az izmos testemen feszülő cicanadrágban, és a felsőtestemen lötyögő Murutyka* Maraton 2009 feliratú pólóban, tisztára úgy néztem ki, mint egy sportoló. Vagy legalább is mint aki 2009-ben még maratonokat futott, én persze sosem, de azt itt nem tudják. Aztán hozzáláttunk a has-láb-popsi partyhoz, majd úgy a tizenkettedik perc magasságában úgy éreztem, hogy menten letörik a lábam, és mingyá' meghalok, úgyhogy a teremben elsőként, a maratonfutónő bokámról diszkrét sercegéssel letéptem a lábsúlyt. Kicsit feszengtem, hogy a többiek mikor fognak követni, remélem, mindjárt, de basszus, soha! Egyik se vette le, hanem abban nyomták még a hasat is, őrület. Kb. akkor nyugodtam meg, amikor az óra végén lazán megtörölköztek, ittak két korty vizet, majd teljesen természetes mozdulatokkal átsétáltak a spinning terembe, helló, most jöttünk csak bele igazán.  Én persze már a hajhagymáim mellett is levegőt próbáltam venni, sikertelenül.
Na ezek után állt fel bennem az igény egy saját, rendes fitness felsőre, el is mentünk a Decathlonba beszerezni egyet, sikerült is találni, amiből sajnos a negyvenes lógott, a harmincnyolcas méret viszont kicsit szorít mellben. Mellben, engem! Hát ez fölöttébb izgalmas, minden esetre mivel kicsit hiú vagyok (tudom a férjem maratonos pólói nem ezt tükrözik, de azok legalább villogósak, az első lábsúly letépésig), természetesen a harmincnyolcast vásároltam meg. Ezek után kíváncsi vagyok, hogy mivel túl nagy levegőt nem tudok venni, oxigénhiányos állapotban hogyan fogom végigcsinálni az edzéseket. Mindazonáltal a próba során (mivel betétes fitness felsőt melltartó nélkül próbál az ember) felmerült bennem az igény, hogy megcsináltassam a melleimet.
Lássuk csak, elkezdtem tornázni, felmerült az igény, hogy vegyek egy fitness fölsőt, majd fitness fölső vásárlása közben igényem támadt a mellnagyobbításra, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a vége.
Csak úgy megjegyzem, hogy amikor a címkéket kezdtem el begépelni, "test" helyett véletlenül "rest"-et írtam. Az ujjam hazudik.

* természetesen nem Murutyka, hanem más, csak nem árulom el.

További hírek a fitness teremből

Fitness-fronton az a helyzet most, hogy kezd rentábilissá válni a korlátlan bérletem, már amennyiben legalább 12-szer el kell hozzá mennem sportolni augusztus végéig, hogy megérje, és már háromnál tartok.
Azért ezt a sportolást nem kell annyira véresen komolyan venni, jó, szoláriumra meg cuki nacikra nem érvényes ugyan a bérlet, de például rögtön szelektáltam az elérhető órákat, TRX, spinning, Hot Iron kizárva, csak semmi megerőltetés, mert továbbra is az a terv, hogy másnap lábra tudok állni, és el tudom látni a gyerekeimet, márpedig egy Hot Iron ezt nem garantálná szerintem. Viszont beillesztettem az imaginárius órarendembe nem kevés lustatornát pilatest, ez fogja most helyettesíteni a tai-chit. Persze valójában nem helyettesíti, például a pilatesben sokkal inkább a légzésre kell figyelni, mint a mozdulat helyességére, de legalább az alapállás ugyanaz, és szintén nem tanácsos felhúzni a vállakat a fülekhez, mert akkor az edző rám ripakodik. Na jó, nem, hanem kedvesen szól. Különben ma éppen megdicsért, hogy milyen ügyes vagyok, meg laza, meg erős, és szépen csinálom, biztos sportoltam már azelőtt is. Hát, végül is volt rá példa. Az óriáslabdán való leesésmentes ücsörgést meg a múltkor gyakoroltam be Fittball órán, vagy hogy írják, és itt az idő, hogy nagyon komolyan megdicsérjem Rubint Rékát, akinek a húszpercesei csont nélkül felkészítettek az itten igénybevételre, gyakorlatilag izomlázam is alig van most, pedig nyomtam neki rendesen, ha már úgyis ott voltam a fitnessben.
És emellett még azt szeretném megtudni, hogy ha például összebarátkoznék egy szélsőjobbos valakivel, akkor két éven belül én is kedvet kapnék-e a szélsőjobboldalisághoz? Csak azért kérdezem, mert mielőtt megismerkedtem volna a férjemmel (sportoló, ugyebár), gyakorlatilag alig volt dolog a földkerekén, ami távolabb állt volna tőlem, mint a sport, úgy elméleti, mint gyakorlati síkon, ehhez képest most a saját sportolásomról blogolok, pedig még csak most lesz a harmadik házassági évfordulónk, hej, mondtam én mindig, hogy sose tudni előre, mit hoz az élet.
Na persze azt is hozhatja, hogy lejárom ezt a hónapot, és soha többé arra se megyek, de ez nem valószínű.
Ja, és még azt szeretném tanácsolni a fitness-be járó lányok egy jelentős százalékának, hogy hiába járnak hetente háromszor sportolni, ha utána vajas kenyeret vacsoráznak nokedlivel, mert igazából az tenne jót az alakjuknak, ha nem ennének annyi szénhidrátot. Csak nem merem nekik szemtől szembe mondani, mert ezek a lányok spinningesek, TRX-esek, meg Hot Ironosok.

Egy kicsi mozgás

A rubintrékához szokott kis testem a minap alaposan megkívánta a sportot. Nagyjából egy hónapja nem csinálok semmit, mert amióta bekrepált a laptopom, oda a letöltött rubintrékám. Úgyhogy az lett a terv, hogy eljárok.
A dolgok tegnap kulmináltak, úgy éreztem, végem, berozsdásodtam, ez így nem mehet tovább. A sport jó, a sport fontos, jót tesz a testnek és a léleknek, meg ilyenek, de főleg bírja az ember a saját testét, amiről szerintem lemondani fasság, főleg ha egyszer már megvolt. Valamint hatalmasakat lehet utána héderelni, mármint ha az ember jól időzít, és a délutáni szieszta elején tornázik, na most ez ugrott, de hát minden nekem se jár (vagyis járni jár, csak nem jut).
Szóval mára gyűlt össze az erőm, és éreztem úgy, hogy muszáj elkezdeni, különben örök-élet-odázgatásba fullad a szépen induló amatőrsportoló karrierem, oszt megvénülök, meglöttyedek mingyá'. Úgyhogy el is mentem az interneten kinézett fitness stúdióba, ahová amúgy én már jártam úgy húsz évvel ezelőtt lelkesen, hát miből lesz a cserebogár! Állatira fölfejlődött, van egy csomó edzésféle, ilyen bringázós, meg pilates, meg TRX, azt se tudom mi az, meg van kettlebel, amit nem akartam elhinni, ágyúgolyó fogantyúval, azzal erősítenek, meg sok minden más. Szóval tetszett, és egész nap vannak órák (bár lehet, hogy ez tök normális, és mindenhol így van, csak nekem csoda itt Körmöspálcáson), és a hab a tortán, már amennyiben test/egészség kontextusban szabad szénhidrátot emlegetni, hogy olyan öt perc sétára van a házunktól. Királyság!
Na most én azt hittem, hogy én olyan különlegesen haladó néni vagyok, aki két gyerekkel, harminc fölött is eljár a sok fiatal közé, ki is tépkedtem az ősz hajszálaimat indulás előtt, hogy be tudjak illeszkedni. Azt azért sejtettem, hogy a smink az nem kéne, leolvad úgyis, ez nem tai-chi (ami szintén iszonyatosan hiányzik, de arról majd később), és milyen igazam volt, ha lenne tököm, az óra közepétől arról is folyt volna a víz. Na most ehhez képest a fitnessbe járó csajoknak legalább a fele magamfajta anyuka volt, a többségüket természetesen ismertem még gyerekkorunkból, úgyhogy nem egészen egy órát töltöttem ott, hanem pofázással együtt inkább kettőt, viszont megállapítottam, hogy kurvajól nézek ki, abszolút értelemben és relatíve is. Mondjuk a smink dobott volna a megjelenésemen, ahogy az is, ha nem vöröslik a fejem, de most mit várunk egy kondi mix óra után!
Az óra főleg stepből, meg egy csomó erősítésből állt, na hát a stephez állati hülye voltam, egy öt lépéses koreográfiát se tudtam megcsinálni rendesen, jobb láb, bal láb, áh, szarni bele, de kit érdekel, mert a harmadik perctől fülig húzódott a szám, vihihi, mozgunk, király! Az erősítés részben pedig köszönöm szépen Rubint Rékának a felkészítést, csont nélkül lenyomtam így egy hónap szünet után, és meg se kottyant. Mondjuk az volt a terv, hogy holnap lábra tudok állni, ami nem biztos, hogy összejön az izomláz miatt, viszont már kinéztem a holnapi órát is, és hát gyakorlatilag a minden napra valót, mert hát biztatásképpen egy korlátlan havibérletet vettem, hajrá! Ja, és az edző lány is nagyon meggyőző volt, meg szimpatikus is, és a recepcióban is normálisak voltak, és úgy általában mindennel meg vagyok elégedve. Van L-karnitinjük is amúgy.
Ami meg a fogyókúrámat illeti, hát nem mondanám, hogy nem eszem szénhidrátot, hanem inkább az  a valóság, hogy igen, viszont csodákat művel, ha egy napig mégsem, és csak gyümölcsöt vacsorázom. Tornázni viszont nem fogyási céllal járok, ööö voltam, mert egy óra spinninggel kb. egy fél zsömlényi kalóriát lehet  lefaragni, és akkor már szerintem egyszerűbb nem megenni azt a fél zsömlét.
Tai-chi fronton meg az a helyzet, hogy Körmöspálcáson egyáltalán nincs. Nem csak taoista, de semmiféle tai-chi, hanem legközelebb Pesten. Úgyhogy néha hadonászgatok a templomkertben, amikor a gyerekek a hibiszkuszok tövében molyolnak, de azt hiszem, Körmöspálcás népe egyáltalán nincs felkészülve a gyerekei feje fölött tai-chizást imitáló anyuka látványára, én pedig az önálló tai-chi gyakorlásra nem vagyok felkészülve, viszont utazásonként 3000 forintért alighanem inkább nem tai-chizom most Pesten. Szomorú. Na nem baj, majd öregkoromban, amikor (idő)milliomos leszek, visszatérünk rá.
Egyébként a témában itt a legviccesebb post ever.

Kiegészítés az előző bejegyzéshez

Ami meg azt illeti, hogy Ákos rendes baba volt, és nem harapta ki a mellemet, az még most is jól jövedelmez neki, mert reggelente, amikor öltözöm, rend szerint addig kunyerál, amíg, na jó, egy kicsit ma is rácsatlakozhatsz. És akkor kiváló technikával bepróbálkozik, és úgy is marad, amíg új, izgalmas kihívások nem érik. Szerencsére elég kíváncsi gyerek, és ez hamar eljön. Mindazonáltal nem tudom, hogy honnan veszik az okosok azt a parát, hogy a babák valaha is elfelejtik a szopótechnikát, jelenleg nem úgy áll a helyzet.
Nem, nem szoptatok, amennyiben nem jön a mellemből semmi (bár Ákos rend szerint azt kamuzza, hogy igen), és a gyerek táplálását nem erre alapozom, jó eséllyel nem lesz belőle Robin Arryn, ha értitek, mire gondolok, de hát mondtam én, hogy
1. elég bújós gyerek,
2. meg rosszcsont is.
Tényleg, anyukák, ti szoktatok pl. vécére menni a gyereketek szeme láttára? Hát öltözködni? Zuhanyozni? És hány éves koráig? Én simán, mondjuk ott a határ, hogy tampont már nem cserélek, azt nehéz lenne elmagyarázni.

Az ötödik, elveszett rubintréka húszperces

És van még az alvós rubintréka, ami hasra gyúr, és a következőképpen néz ki:
1. lefekszem aludni hanyatt
2. bedugul az orrom
3. felülök hasizomból
4. orrot fújok hasizomból
5. tengervizet spriccelek az orromba karizomból (belefér)
6. visszafekszem hasizomból
7. 27-30 másodperccel később goto 2. pont.

Azért húsz perc múlva már érezni a hatását.

Az alkaltom leginkább Johnny Bravoéra hajaz mostanában

Aki pedig a fogyókúrám miatt aggódik, annak jelzem, hogy a valaha volt legkisebb nadrágomat nem találom már, (felnőttkori nadrágra gondolok, nem egy rugdalózóra, vagy ilyesmi), de az aktuális kedvenc most éppen egy 55-57 kilós koromból átmentett szépséges fehér darab. Ami mondjuk eléggé érthetetlen annak tükrében, hogy mégiscsak 61 kiló vagyok. Biztos karra izmosodtam, vagy valami, mert a régi 36-os blúzokat sajnos körülbelül a középső ujjam második ujjpercéig tudom csak felhúzni.

Napi jó hír

Hatalmas előrelépésről számolhatok be az osztrák népnevelés terén: ma a fogorvos várójában annyira kitartóan csak magyarul voltam hajlandó köszönni egy osztrák házaspárnak, hogy végül kicsúszott a szájukon egy "vizsontlatazsra".
A jutalmuk egy hatalmas, sugárzó mosoly volt az immár épnek látszó fogazatommal. Az első.

Közvélemény kutatásunk ezzel kapcsolatban oldalt, klikkeljen ön is, nyilvánítson véleményt!

Implant

Hát most az van, hogy a mai napon a testembe ültettek kettő darab implantátumot. Én a magam részéről soha nem elleneztem az ilyesmit, szerintem a tudomány és a technika vívmányai azért vannak, hogy az ember életminőségét javítsák, vagy mondjuk a szépségén dobjanak egy jelentőset, az se az ördögtől való ám, szóval hülyeség lenne nem kihasználni a kínálkozó lehetőséget.

Úgyhogy most kurvára kicsit fáj a szám. Ja, nem a mellemet műttettem meg (sajnos), hanem a tejfogaimat cserélték le implantra, úgyhogy most várjuk a fogtündért. Remélem, reggelre megérkezik, és hoz valami berillköves diadémot fájdalomdíjként. Esetleg egy cipőt, amit elméletben már megterveztem magamnak, csak még egyetlen boltban sem láttam, ez például eléggé tündérnek való feladat, nem?
Szóval nekem ma 13.40-ig volt még három darab tejfogam, amelyek az eredetileg tervezett 5-6 év helyett harmincötöt töltöttek a számban, nem lévén utánpótlás, és ezeket ma kilökték, és művileg pótolták bele az állcsontba, szaporodik számban az idegen anyag. A fogászati implantáció egyébként ma már egy bevett eljárás, de attól még csontműtét, na ahhoz képest viszont kimondottan jól vagyok. Az implantáció egyébként azért jó és hasznos, mert így anélkül lehet a hiányzó fogakat pótolni, hogy a rögzítéshez a mellette lévő fogakat lecsiszolnák, vagyis hogy egészséges fogakat kellene beáldozni.

Úgy kezdődött, hogy megérkeztem a rendelőbe, ahol kitöltettek velem egy több oldalas kérdőívet az egészségi állapotomról. Én az ilyesmit marhára élvezem, szeretem, ha kérdezgetnek tőlem, de ez azért egy kicsit egysíkúra sikerült, mivel se aranyerem, se stroke-om nincs/nem volt sose. Meg a többi sem, és kórházi kezelésekhez is csak a szüléseket tudtam beírni, örüljek neki. Aztán megérkezett az asszisztencia, marha komoly, hárman voltak!, és a kezembe nyomtak egy marék gyógyszert, hogy én ezt most beveszem. Bevettem, ők tudják. Aztán jött a steril ruhába öltöztetés, köpeny, sapka meg minden, na, akkor már kezdtem egy kicsit ideges lenni, mert egészen odáig azt hittem, hogy megyek, szól valami lágy jazz a rádióból, az implantológus orvos eltréfálkozik velem, közben észrevétlenül befúrja a cuccot. Ehhez képest a rendelőben átható alkohol szag fogadott, mert még az ablakkeretet is lefertőtlenítették előttem, aztán rám terítettek vagy öt réteg steril lepedőt, hogy még a szemem se látszott ki. A doki néha megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mert sajnos ahogy én elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal, minthogy le volt takarva a fejem, csak a számnál volt egy lyuk praktikusan, anélkül ugyanis nehéz szájműtétet végezni, nekik se volt vizuális kontakt a belvilággal (velem). Így hát néha érdeklődtek, Kalib, jól van? Áhá, mondtam mindahányszor, és próbáltam artikulálni, bár nem volt egyszerű, tekintve, hogy a fél fejem el volt zsibbasztva, az állkapcsom meg ki volt peckelve. Azért megértettük egymást. A doki persze ellőtt néhány poént, amin szétröhögtem magam, jó volt. Aztán már csak a fúró hangját hallottam, meg a racsnis kulcsét, ahogy behajtották a csavart az állkapcsomba, kb. tíz perc per fog, és kész. Érezni semmit nem éreztem, és ez így is maradt még vagy két óra hosszán át. Majd elmúlt az érzéstelenítő hatása, ami egyrészt jó volt, mert akkortól például tudtam inni anélkül, hogy tévedésből a seggembe fülembe tettem volna a poharat, tekintve, hogy azt se tudtam, hol a szám, viszont jött némi fájdalom, ami nem volt annyira jó, de kaptam rá jégakkut, meg egy zsák gyógyszert. Andi barátnőm, aki hasonló műtéten pár napja már átesett, azt tanácsolta, hogy csomagoljam a jégakkut textilpelenkába, ami zseniális ötlet volt, mert a pelenka a csorgó nyálamat is felfogta egyúttal. Szerencsére akkora jegeszacskót kaptam, hogy az egész fejemet befedte egyik implanttól a másikig, és már tök profin el tudom rendezni az arcomon, hogy levegőt is kapjak, sőt vezetni is tudjak vele, ami azért volt fontos, mert pár óra múlva mehettem vissza az ideiglenes fogpótlásért*, úgyhogy máris szép vagyok.
Most megyek gyereket fürdetni, aztán jövök vissza.
Nos, az ideiglenes fogpótlással vannak problémák. Mondjuk azért ideiglenes, hogy ezen ne kelljen sírni, viszont mindenképpen zavaró, hogy lötyög. Jelen pillanatban úgy érzem magam, mint a nyolcvanéves full protkós nénik, akik a nyelvükkel folyamatosan igazgatják a műfogsorukat, ami hajlamos az elmozdulásra, még rosszabb esetben váratlanul a mélybe vetik magukat, természetesen szájüregen kívül. Szerencsére itt egyetlen fogról van szó (a másik illeszkedik), de mivel azt sem szeretném lenyelni egy óvatlan pillanatban, és szétrágni se lenne jó, evéskor érdemes kivenni.  Na most ez egyrészt megfoszt a társaságban étkezés élvezetétől, ami nem olyan nagy baj, tekintve, hogy úgyis fogyókúrázom, másrészt viszont mégiscsak egy tarthatatlan helyzet ez. Úgyhogy péntekre kapok egy másikat, amit a szomszédos fogakhoz fognak ragasztani, és nem fog lötyögni. Erre a jó hírre azért szöget ütött a fejembe, hogy ha ezzel a módszerrel, vagyis a szomszédos fogak lecsiszolása nélkül, pusztán ragasztással rögzíthető egy fogpótlás, akkor miért is vetettem magamat alá ugyanezért az eredményért egy méregdrága csontműtétnek? Egyébként nyilván van erre megfelelő magyarázat, csak az jelen pillanatban nem áll rendelkezésre, viszont pénteken megszerzem, és megosztom az érdeklődőkkel.

Kérdőívünk a témában oldalt. Klikkoljon! Nyilvánítson véleményt!

* az implant csak egy gyökér, ami belegyógyul a csontba, ez rögzíti majd a felépítményt, vagyis a fognak látszó tárgyat, ezt később csinálják meg, hm, gyógyulás után.