Nyúlhas

A minap arra gondoltam, hogy a lányaimmal linzert sütünk. Melegséggel töltött el a gondolat, mert van köztük olyan, aki kiszaggatni szereti, olyan, aki enni és olyan is, aki csak gyurmázgtani, de azt nagyon.
Dacára annak, hogy 9 éve vagyok anyuka, lelki szemeim előtt egy giccses kép jelent meg, egy igazi reklámházasság, mint amikor a  Dr. Oetker boldogan sütögető szereplői befekszenek egy karácsonyi John Lewis videó süppedő szőnyegébe.

Persze, persze.

Az egész történetben mindössze az vall némi anyuka-rutinra, hogy
1. a tésztát csendes magányomban gyúrtam be
2. a tésztába nem tettem nyers tojást (se főttet. se sültet. se rántottát.)

Elkezdődött Anya Csodálatos Programja.
Induljon az SZDE (=Szuper Délutáni Elfoglaltság), teljenek meg azok a kekszes dobozok!

A Nagy
Ő már nem dedós, szépeket alkotott. (Csigalassan. Mert jó munkához...)

Annyira mondjuk még nem nagy, hogy megértse, egy dobókocka nem épp a legideálisabb linzerforma:

A Kicsi:
Ő teljesen kreatívban nyomta:

Olyan típusú kreatívban, akinek az anyukája teljesen hiábavalóan magyarázta, hogy a linzertészta nem a legmegfelelőbb alapanyag a vékony tésztájú pizzának.

Az első két versenyző viszonylag normálisan alkotott, azt leszámítva, hogy hangosan visítva röhögtek magukon. És egymáson. Legfőképpen azonban a Legkisebben.

A Legkisebb:

Az elejétől kezdve teljesen szabadon értelmezte a linzeralkotást.

Egyedi technikát alkalmazott: kiszúrás helyett többnyire inkább kikaparta a mintákat:

Közben boldogan, teli szájjal falatozta a nyers (de nyers tojást nélkülöző-gratula anyának!) tésztát.

A nyúl-alkotását se tudtam megfelelően értelmezni.
Minden kiszúrt nyúlnak leharapta ugyanis a fejét.
Mindnek.
Szóval, ő leginkább nyúlhasakat tett a tepsibe.

Erre már nehéz volt reagálni.
A két nagyobb  a könnyeit törölgette a röhögéstől.

Ekkor én nagyvonalúan közöltem velük, hogy egy alapos kimosakodás után nyugodtan mehetnek játszani.
Ittam egy pohár (vagyis üveg) bort, renováltam a konyhát és arra gondoltam, hogy majd elviszem anyukámhoz a kekszes dobozainkat, hogy töltse tele őket tökéletes alakú, csendben készített linzerekkel.

Nyelvi kirándulás

Gyönyörűszép őszi napokat élünk, ezért  kis családunk rendszeresen kirándul.

Természetesen vegytiszta dicsekvésnek szánom, hogy a birtokunk maga is egy kirándulóhely a domboldallal, színes falevelekkel, almafákkal, egy-két kóbor fürt szőlővel, közeli erdővel.

Egyik ilyen kiruccanásunk alkalmával elsétáltunk egy apró, sárga gyümölcsű kis fa mellett, amire én ösztönösen közöltem a gyerekekkel, hogy "Nézzétek, fosóka szilva!"

A gyerekek megálltak és némán meredtek egymásra. 

Elsőként szellemi vezérük, a Nagy ocsúdott fel és súgva közölte testvéreivel: 

"Az anya csúnya szót mondott."

(Tette mindezt azért, mert én - előttük - soha nem használok csúnya szavakat, mi több, nyelvészeti vitákat folytatok le Férjjel arról, hogy a "segg" , a "fing" vagy a "szar" mennyire csúnya szó - szerinte semennyire - és vázolom neki azt, hogy milyen lesz majd NEKI az ovis szülőin égni a gyerekek szerintenemcsúnya szókincse miatt. Emellett gyakran kell elmagyaráznom a Nagynak, hogy hiába van az imádott lovainak pofája, az emberekre ezt azért nem használjuk...)

A gyermekek hamar észhez tértek  és példaértékű tettemen felbuzdulva elkezdtek nagyokat röhögve ordítozni, hogy HA-HA-HA, FOSÓKA SZILVA!!!FOSÓKA SZILVA, KAC-KAC!!!

(Lopva Férjre sandítottam, mert őszintén szólva kezdtem elbizonytalanodni, hogy a szóban forgó gyümölcsnek vajon tényleg ez lehet a neve, vagy ez is csak egy újabb kifejezés, amit valahonnan a gyerekkori nyaralásom kis falujából hoztam és csak én ismerem. Meg persze a családom. Történt ugyanis évekkel ezelőtt, hogy Férjjel beszélgettem, valami gyerekkori sztoriban voltam benne, aminek az volt az utolsó mondata, hogy "...és akkorát estem, hogy teljesen feldagadt a a pittyem." Férj felhúzott szemöldökkel érdeklődött, hogy vajon melyik felemen van az a pitty nevű dolog, amire én értetlenül közöltem vele, hogy hiszen mindenki tudja, hogy az a felső ajkunk közepén lévő, picit kiálló szájrészlet. Később kiderült, hogy a szakkifejezést nem csak Férj nem ismeri, hanem senki, aki nem a szüleim kis falujából származik.)

A jelenben továbbra is folytatódott a gyerekek körében a hangos  fosókázás, amikor a Kicsi szemében fény gyúlt és röhögve közölte a többiekkel, hogy ha van FOSÓKA SZILVA, akkor biztos ott érik mellette a SZARÓKA SZILVA is!!!

Hamar kiderült, hogy ez még sokkal viccesebb és ezen most sokkal hangosabban kell röhögniük.

Sápadtan álldogáltam, amikor a Legkisebb - aki sosem akar lemaradni nővérkéitől - minden bevezető nélkül már nem a FOSÓKA és SZARÓKA kifejezést üvöltözte, hanem csillogó szemekkel vetette oda a többinek, hogy "FINGÓKA SZILVA!!! FINGÓKA SZILVA!!!"

Teljesen magamba roskadtam.

Férj azzal az arckifejezéssel nézett, hogy "babám, ezek miatt te mész majd be égni a szülőire."

A gyerekek lassan nyugodtak le.

Amikor este mindenki elaludt, megnéztem a neten: a fosóka szilvát nem én találtam ki.

Mások is ismerik.

A falun kívül is.

Nem vigasztal.

Kép forrása itt.

Felnőtt dolgok

Lassan kezd szokásommá válni, hogy teljesen másról írok bejegyzést, mint amiről terveztem.

Mivel idén először kockáztattunk meg egy rövid tengeri nyaralást a gyerekekkel, az volt a tervem, hogy írok egy hasznos kis bejegyzést arról, hogy mi az amit feltétlenül vigyünk egy ilyen nyaralásra (magneroth-tablettákat-3x2- és alkoholt), mi az amit feltétlenül csináljunk (reggeli futás. egy anya csak így tud legálisan elszabadulni a szállásról fél órára. jesszus, nem kell futni, csak a cuccot húzd magadra!) és mire ne számítsunk ("Ne gondold, hogy te majd itt nyugodtan kifekszel órákra napozni. Ez nem az a nyaralás."Férj, a bölcs szavai ezek).

Aztán kiderült, hogy van ennél érdekesebb téma is.

Történt ugyanis, hogy az egyik délelőtt Férjjel elkaptuk egymás pillantását, aztán félszavakkal megbeszéltük, hogy a gyerekek délutáni alvásidejében esetleg szakítunk egymásra egy kis időt. Ha értitek, mire gondolok. Esz. E. Iksz. Vagy festés (Szex és New York) esetleg ötletelés.

Itt kitérnék arra, hogy tisztában vagyok vele, hogy minden kisgyerekes családban a szülők naponta többször is üzekednek, mint a nyulak, de be kell vallanom, hogy nálunk a gyerekek megérkezésével, főleg a jelenlegi létszám kialakulásával drasztikusan lecsökkent az együttlétek száma. Alapvetően a fáradtságot jelölném meg okként, mert sajnos nem szexi az a nő, aki este horkolva és nyálcsorgatva alszik a gyerekszoba padlóján, főleg akkor nem, ha a hitvesi ágyban van egy hasonló paraméterekkel rendelkező férfi. Ezzel csak arra akartam utalni, hogy a mi jelenlegi életünkben ha kimarad 4 nap, nem omlik össze a világ (bár Férj szerint emiatt ilyenkor meghal valahol egy kisnyuszi a világban, de mióta betöltöttem a 22-t, ezt se hiszem el feltétlenül).

Szóval, visszaértünk a szállásra, készülődtünk az ebédhez, amikor is jelentettem Férjnek, hogy a fürdőszobában "helyzet" van: a kézmosás és zuhanyzás következtében jön fel a víz a fürdő közepén található lefolyóból és már komplett kis lábmosóvá alakult a fürdőszobánk.

Azt, hogy a szállásadónkat felhívjuk és segítségét kérjük, hamar elvetettük, előző nap ugyanis Férj már megpróbálta tőle megkérdezni telefonon, hogy van-e plusz szemeteszsák  az apartmanban, de semmilyen nyelven nem boldogultak, pedig Férj már szuahéliül is elmondta neki.

Szóval, úgy tűnt ez továbbra is Férj problémája maradt.

Hangosan káromkodva méltatlankodva kezdett el WC-pumpát keresni, de nem járt sikerrel, ezért leszaladt a boltba vásárolni egyet.

Amikor megkezdte a pumpálást (már attól is röhögnöm kell, hogy leírtam, de láttam is élőben), hamar kiderült, hogy a hiba oka némi iszap és apró kavics (lásd a titokban készült képen), 

amitől nekem bevillant, hogy a gyerekek előző este békésen mosták az összegyűjtött kavicskáikat a fürdőszobában.

Mikor rákérdeztem, kiderült, hogy a Nagy teljesen ártatlan, a Kicsi sírva vitte el a balhét, a Legkisebb pedig ordítva sírt, mert a vészhelyzet miatt nem mehetett be a fürdőszobába nézelődni.

Férj verejtékező homlokkal, felfokozott idegállapotban kezelte a WC-pumpát és közben a foga között kisziszegte nekem, hogy "ugyetudodhogymostminekazidejemegyel".

Igen, tudtam.

A történet vízvezetékszerelői szempontból hepiend lett.
Házastársilag elmaradt a "pumpálás".

Végezetül csatolok pár képet a nyaralásról, mert alapvetően minden nagyon szuper volt, gyönyörű helyen voltunk, még nekem is elég meleg volt a tenger, általában a szállással se volt gond és azért lehetett egy kicsit lazítani is (és a gyerekeket azóta már lepasszoltuk egy hétvégére a nagyszülőkhöz, így mi is kipihenhettük magunkat és mindent bepótolhattunk, ami elmaradt).

Giccs1:

Giccs2:

Giccs3:

Giccs4:

Nem mindenki jöhetett haza velünk vissza:

Talált pár hangyát, úgyhogy 30 másodpercre lefeküdt:

Van, akinek a Sellőbarbi lett a párja...:

És végül itt az egész család:

Vásárolgatás

Ma szerettem volna egy bejegyzést írni az egyik vasárnapról, amikor is a Naggyal elmentem megnézni az RG Európa Bajnokságot és a két kisebb otthon maradt javarészt Anyukámmal. Arról írtam volna, hogy minden rendben volt, csak amikor hazatelefonáltam, Anyukám közölte, hogy a Kicsi dél körül vette észre (azaz inkább meghallotta egy beszélgetésből), hogy nem vagyok otthon és éktelen sírásba kezdett, a Legkisebb pedig kijelentette, hogy rá bugyit "csak az Anya" húzhat, úgyhogy ő reggel 8-kor megette az első zsarolómotiváló jégkrémét, hogy egyáltalán felöltözzön.

Időközben azonban beköszöntött a kánikula, és mindhárom lánygyermeknek fürdőruhát kellett vásárolnunk.
Apa talán nem figyelt a program jellegére, ezért viszonylag lelkesen készülődött és ült be a kocsiba, hogy elindulhassunk.
Én elég ziláltan ültem be a kocsiba, tekintettel a 3 lánygyermek ruhahisztijére, sminkkövetelőzésére, szandálbalhéjára és azokra a hosszú percekre, amikor próbáltam fájdalommentesen frizurát csinálni nekik, - kevés sikerrel. (Apa korábban közölte, hogy ő nem hódolt be a netes trendeknek: ő nem készít gyereklány-frizurát, és ha hétköznap reggeleken nincs más lehetőség - én -, akkor fogja a hajgumikat és a csatokat és az óvónéni, illetve dadusnénik kezébe nyomja a gyerekkel együtt, egyfajta megoldandó feladatként.)

Szóval, elkezdődött a Boldog Családi Fürdőruha-vásárlás.
Az első üzletben célirányosan keresve találtunk mindháromnak a keresett ruhadarabból.
A Legkisebbnek egyrészest, a két nagyobbnak "nagylányos" kétrészest.
A Nagyok elvonultak a próbafülkébe a beszerzett darabokkal, mi maradtunk a Legkisebbel és Férjjel.
Ekkor közölte a Legkisebb, hogy ő is fel akarja próbálni, majd mikor próbáltam rávilágítani, hogy ez felesleges az ő korában, előbb lehajtotta a fejét, majd éktelen ordításba kezdett.
Mivel van az a pont, amikor fáj a gyerekordítás hangja, közöltem, hogy akkor menjél te is a Nagyokhoz bazmeg .Persze ebben a helyzetben TILOS neki segíteni, mert ő EGYEDÜÜÜÜÜL akarja, mint a másik kettő.
Miután mindhárom gyermekem a próbafülkében viháncolt, hátratekintettem Férjre, akinek ezen a ponton eshetett le a tantusz, hogy ő akkor mégis mit keres itt és ezt a programot hogy érthette annyira félre, hogy el akart jönni velünk.

A Nagy:
Felpróbálta az általa választott bikinit. Aztán eggyel nagyobbat. Eggyel kisebbet. Más színűt. A más színűből más méretet. (Minden alkalommal rácsodálkozva arra, hogy a bikini alsó és felső részét nem lehet egyidejűleg felpróbálni, mert a lopásgátlóval vannak összefogatva.)  Harmadik szín és minta. Újabb méret.
Mind nagyon tetszett neki.
Majd közölte, hogy arra gondolt, mégis inkább egyrészest szeretne.
Olyan nem volt a boltban a méretében.
Neki így nem vettünk semmit.

A Kicsi:
Felpróbálta az általa választott bikinit. Eggyel nagyobbat is. (Mindkét alkalommal rácsodálkozva arra, hogy a bikini alsó és felső részét nem lehet egyidejűleg felpróbálni, mert a lopásgátlóval vannak összefogatva.)
Nagyon megtisztelőnek érezte, hogy ő már bikinit hordhat.
Tetszett neki a szín is.
Majd közölte, hogy inkább egyrészest szeretne.
Lehetőleg jégvarázsosat.
Szerencsére volt az üzletben a méretében (Apa kereste).
Megvettük.

A Legkisebb:
A próbafülkében inkább csak viháncolt a nővéreivel.
Megpróbálta egyedül levenni a pörgős ruháját.
A fejére szorult.
Ebben a pózban - csatakiáltásokkal tarkítva - robbant ki a próbafülkéből minket keresve.
Előtte álltunk, de a fejére szorult ruha miatt ezt nem láthatta, így ruhával a fején rohangált körbe a boltban.
Nem könnyen, de visszatereltem a próbafülkébe, ahol rápróbáltam a csikóhalas fürdőrucit.
Tökéletes volt.
Megvettük.

Fentiekből adódóan újabb üzletet kerestünk, ahol a Nagyra is találunk egyrészes fürdőrucit.
Viszonylag hamar meg is lett.
Ekkor egyedül ment be a próbafülkébe.

A Kicsik eközben ezt csinálták:

Legalább mindenki szépen elfoglalta magát.
Aztán hazamentünk.
A gyerekek boldogan az új fürdőruciktól.
Mi boldogan a később elfogyasztott fröccsöktől.

Jöhet a nyár!

15 perc a tavaszi szünetből

Néha a felnőttek is csetelnek.
Akkor is, ha van pénz a telefonjukon.
Szereplők: Apa és Anya (azaz Férj és én)
(én kezdem)

- Én épp egy kézitükröt keresek.

- ?

- Hogy fel tudjak mászni a létrára.

- ??

- Hogy kiszedjem a csatornából

- ???

- A hátsó udvar kulcsát

- ????

- Amit a görkoris Szindi (=a Nagy- a szerk.megj.) dobott fel..

- mi van?????

- Látod, én így gondoskodom rólad. 

Megóvlak az agyvérzéstől.

- Akkor most írd le a sztorit, mert nem értek egy kukkot se.

- Nem értem, mit nem értesz. 

Indultunk ki az udvarra,

 de én még előtte elmentem WC-re (28 másodpercre). 

Közben a gyerekek kivitték a hátsó udvar kulcsát, 

hogy nyissam ki nekik és be tudjanak menni a kutyákhoz. 

Mire kiértem, a kulcs fel volt dobódva (senki által nyilván) a csatornába.

Azért kellett a tükör, mert a létra tetejéről sem láttam bele a csatornába. 

Aztán leszedtem. 

Ennyi.

- Értem. Egy baj van a sztorival.

- Mi a baj a sztorival?

- Hogy már százszor elmondtam neked is és nekik is
hogy a gyerekek felügyelet nélkül nem mehetnek az istállóba.
Sok ott a drót, szög stb.,
tudod, milyen szeles a Nagy, még valami baja lesz.

- Mért mentek volna az istállóba? (nem mentek).

- Mert a hátsó udvar kulcs az istállóban volt.

- Mért, annak ott az állandó helye??

- Igen, bent az ablakban.

 - ööö.. ezt tuti nem onnan hozták. 

Ennyi idő alatt oda nem tudtak bemenni.

- Értem.

- Akkor ez nem is a hátsó udvar kulcs volt, ugye?

- Akkor nem.

- Rossz helyről hozták a lúzerek...

- Nagyon úgy tűnik.

Akkor további jó szórakozást nektek!

(kilépett. röhögni)

- Köszi!

(kilépett. rendelni)

Csak egy kis kert...

Gyermekkoromban szinte minden évben volt kiskertem.
Milyen szép is az, ha a gyerek megtanulja, miből lesz a zöldség-gyümölcs, amit megeszik.
Gazolja, locsolja, gondoskodik a növényéről és ő maga szedi le a termést.
Emberré nevel.
Önellátásra tanít.
Ez az igazi fejlesztés.
(Vagy egy okos szülőpár remek ötlete arra vonatkozóan, hogy hogyan kössék le gyermeküket pár pecre, hogy egy kicsit haladjanak a saját dolgaikkal.)

Eljött az a nap, amkor a mi gyerekeink is kertecskét szerettek volna (főleg a Nagyok, a Legkisebb csak azért, mert mindenben utánozza őket).
Apa - hosszas, kitartó, már-már idegesítő - unszolásra elkerített 3 apró parcellát.

Itt kitérnék arra a szinte elhanyagolható tényre, hogy Apa precíz, alapos, szereti a szimmetriát, a geometriát, a fontosabb szögeket (pl. derékszög), az olyan párhuzamos dolgokat, amik egyelőre nem találkoznak és nagyon szereti a rendet.
Így van ez a kertünkben is.
(Megmondom őszintén, nekem elég erős hajlamom van a dzsungelszerű "bohém"kertre  amelyikben bárhol nő minden és bármi, de sajnos ez nálunk nem elfogadott és csírájában el van fojtva. Mivel nem én vagyok a főkertész, így övé a vétójog.)

Ott tartottam, hogy a gyerekekkel szépen kivonultunk a kertbe,
Apa hozta a szerszámokat, a vonalzót és a szögmérőt,  a gyerekek a különleges kis magokat én pedig a dagadó büszkeségemet, hogy "lám-lám,  szuper szülőkkel szuper gyereknek lenni".

Apa szép, párhuzamos (!) ágyásokat csinált mindháromnak.
A Nagyok hamar megkezdték a munkát: extra partihangulatban szórták viszonylag szabályosan a magokat.

Ekkor még Apa is jól tűrte a helyzetet,

Itt kezdte meg a veteményezését a Kicsi.
Hiába mutattam meg, magyaráztam sok szinonimával a technikát, hiába volt 4 rendelkezésre álló ágyása..
...gyakorlatilag az első ágyás negyedébe beleszórta az összes magot, egymás-hegyére hátára.

Apa itt kezdte el forgatni a szemeit.

Mégis adott neki egy kis dughagymát, hogy valami jusson ezekbe az - eredeti elképzelésektől eltérően - üres sorocskákba.

Mikor a harmadik dughagymát pucolta meg (tudom, biztos gond volt a feladat meghatározásával), finoman jeleztem, hogy nem ezt kellene vele csinálni, mire dacosan elhajigálta a maradékot ide-oda a kert gondosan veteményezett részeire. (egy 2 évesnek SENKI, SOHA nem mondhatja meg, hogy mit csináljon).

Itt adtam fel és elmentem epret kapálni. Nem szeretek epret kapálni, de sokkal jobb hatással van az idegeimre, mint a kertészkedés a gyerekeimmel.

Nemsokára ordítva-sírva jött hozzám a Legkisebb.
Az apukája próbált neki ugyan még egy esélyt adni, de sajnos nem tudott élni vele.
Kapott jelölőkarókat (azaz lemetszett, centire egyenlő hosszúságúra levágott barkaágakat), hogy meg tudja jelölni a - javarészt üres - sorait, de ezeket a botocskákat a soroktól kicsit távolabb eső részen egymás mellé gondosan beültette és meglocsolta. Amikor a gumicsizmája már cuppogott a víztől, gyorsan rájött, hogy a száraz föld úgy viselkedik, mint a homok, pláne, ha szórják.
Úgyhogy a bölcsiben tökéletesített technikával szórta a földet mindenfelé.

Apa ekkor küldte el a kis renitenst ("Menj anyádhoz!").
Hamar kiderült, hogy az eper kapálása egyáltalán nem megnyugtató, ha az ember lánya mellett kiskorúak lóbálják nagy ívben a kapát, mert "segíteni szeretnének".

Amikor a megpróbáltatások után befelé kullogtunk Férjjel a kertből, igyekeztem vigaszt nyújtani azzal a ténnyel, hogy az angolok nem véletlenül ismerik és használják a "terrible two" kifejezést a kétévesek viselkedésére.

Később beszélt telefonon egy barátjával.
Róla kiderült hogy -saját elmondása szerint - épp a/z (angolok által nem annyira ismert)" terrible 37"-et éli.
Egy másik baráti telefonbeszélgetésnél pedig anyuka nagyon megkönnyebbült, mikor Férj felvilágosította a terrible-témakörről, mert kiderült, hogy nem egy öntörvényű hisztérika a kislánya, hanem csak egy szimpla "fucking 4".

Értjük egymást.

Farsangtól böjtig

A Nagy iskolájában megvolt a farsangi mulatság - szülők nélkül természetesen - ezért otthon faggattam az eseményekről.
Én: Na, és milyen volt a buli?
Nagy: Jó.
Én: Mit csináltatok?
Nagy: Táncoltunk a lányokkal.
Apa (ártatlanul bekapcsolódva a társalgásba): És a fiúkkal?
Nagy: Velük nem. Ők kardoztak a zenére.
(Apa örömittasan folytatja életét.)

A mai téma igazából a fával fűtés alapismereteit foglalja magában.
Mert fával fűteni mindenki tud.
Nyilván.
Gyufa-tűz-fa.
Egyszerű.
A nagyszüleimnél fatüzelésű kályhák voltak (egy darabig), ezért gyermekkoromban láttam, ahogy fűtenek, így nekem is menne.
Nyilván.
Amikor Németországban éltünk az egyik ismerősöm mesélte, hogy olyan albérletet találtak, ahol kizárólag fatüzelésű kályha volt, amitől egy kicsit megrettent, de egy youtube-videóról megtanult begyújtani és most már nagyon jól megy neki a fűtés.
Hmmm. Hmmm.
Ezek szerint ő volt a kivétel.
Aki nem tudott fűteni.
Sebaj, erősíti a szabályt.

Aztán eljött az én időm, amikor is kiköltöztünk a tanyára, ahol nincs gáz.
Van viszont fa (már ha veszünk) és áram.
Így lett az egyik szobában fatüzelés, a többiben áramos.
Előfordul, hogy - ha Férj nincs otthon- nekem kell meleget csinálnom.
Az elektromos fűtéseket viszonylag flottul kezelem: remekül nyomkodom/tekergetem a termosztátotokat.
Pár alkalom után kiderült, hogy fával fűteni nem is olyan egyszerű.

Mivel azonban logikusan levezettem, hogy mindenki tudja, hogyan kell, ezért bemutatom az én módszeremet. Ez a leírás arra vonatkozik, hogy hogyan lehet azt elérni, hogy fáradtságos munkát követően egyáltalán ne legyen meleg. Csak füst. Sűrű.

Ahogy én csinálom:

1. Begyújtás

Jolly Joker: Férj a legapróbb részletekig bekészít mindent a kályhába, szépen rétegezve és csak egy feladat marad: gyufával meggyújtani és hallgatni, ahogy ropog a tűz. Ezt még eddig nem sikerült elrontanom.

De ha nem...

A variáció: Szerencsésebb esetben minden rendelkezésre áll, csak ki kell menni érte.
Bekészítem a papírt, rá a nagyon vékony gyújtóst, és aztán a picit nagyobbat. Meggyújtom. Ha elalszik és elfüstöl az egész (úgy, hogy a kályhaajtót sem lehet kinyitni), fejvakargatva állok ott és bizonygatom az épp hazaérkező Férjnek, hogy "pedig mindent úgy csináltam.." (nem hiszi el).
A kezdeti 17 fokról sikerül letornászni 15 fokra a hőmérsékletet, de aggodalomra semmi ok: a gyerekek ekkor a termosztásos-elektromos fűtésű szobákban vannak. Várunk 1-2 órát, amikorra már annyira csillapodik a füst, hogy ki lehet nyitni a kályha ajtaját és Férj begyújt.

B variáció: Nincs gyújtós aprítva. Ajjajj. Nagy a gond. Kimegyek az istállóba, ott a fa. Megkeresem a fejszét vagy baltát (nem tudom, a hosszú nyelűt). Sokat sóhajtozok. Magamban felidézem azt a képet, amikor a férfi rokonaim gyújtóst aprítanak: ballal megfogják a nagy kuglit, jobb kezükben a baltával (vagy fejszével) lesújtanak. Én nyilván nem fogom meg ballal, jó lesz az a kéz még valamire. Ehelyett szépen felállítom a henger alakú kuglit és 2 métert hátrálok, kezemben a baltával (vagy fejszével). Szemmel bemérem és lesújtok. Ha sikerült eltalálni vagy belevágok a fa közepébe egy jó nagyot és akkor aztán se ki, se be nem tudom mozgatni a baltát (vagy fejszét), vagy sikerül egy 2 mm-es "hasábot" levágni és akkor megállapítom, hogy már csak 200 ilyen fogpiszkálót  kell hasítanom és kész is a gyújtós.
Szóval, ha eltöltök 30-40 izzadságszagú percet a dologgal, akkor talán sikerül 3, használható (ám egymástól teljesen eltérő méretű) gyújtósfát összehoznom. Sietve begyújtok, és amikorra kialakul az áthatolhatatlan füst a kályhában, megint ott állok fejcsóválva és nézek a hirtelen hazaérkező Férjre a "pedig mindent úgy csináltam.."-arcommal (nem hiszi el).

Van, amikor arra gondolok, hogy nem jó ez a nagy füst a kályhában és az, hogy a "befűtésem" ellenére csökken a hőmérséklet a szobában ezért keresek papírokat a házban, hogy "gyorsan" bedobjam a füstbe kályhába, és meggyújtsam, hogy jól bedörrenjen és jöjjön a nagy meleg mielőtt Férj hazaér és szembesül a verem hőmérsékletű, fűtött szobával.  Ennél az esetnél szokott a lakótérben akkora füst keletkezni, hogy a szellőztetésre fordított idő nagyságával fordított arányban csökken az - amúgy sem túl magas - hőmérséklet. A szag miatt ki kell mosni 5 kabátot, és egy fogmosás se árt, hogy ne kaparja a szájpadlásomat a szag.

2. A tűz életben tartása

Amikor elérkezettnek látszik az idő, hogy "tenni kell a tűzre", odasasszézok a szépen felépített farakáshoz.
Kiválasztok egy öles hasábot és erőből rádobom a tűzre (Férj korábban szólt, hogy nem kell ekkora erővel bedobni, mert az ilyen hajításoktól már megrepedt a kályha hátsó részében lévő samott tégla (vagy mi).

Ekkor a kályha üveg képernyője elsötétül, a tűz kiégni látszik.
Megjelenik Férj és kérdezi, hogy egy kicsit megpiszkáltam-e a bedobás előtt a parazsat? (Nem.) Levegő, huzat és ilyenekről beszél, majd megpróbálja korrigálni a dolgot, kinyitja a kályha ajtaját, amikor is sűrű füst lepi el a szobát.
Ez is az én füstszámlámra kerül.

Ismereteim megosztását követően egy böjtbe hajló történettel zárnék.
Hétköznap reggel volt, amikor elkészítettem magamnak a reggelimet és az ebédemet, amit a munkahelyemre viszek.
Mikor a család betuszkolódott a kocsiba, az iskoláig tartó úton elmeséltem a gyerekeknek a húshagyó kedd történetét (amit előző este olvastam el a neten): ez a böjt előtti utolsó nap, és ekkor lehet utoljára húst enni.
Csendes érdeklődéssel figyelték a történetemet (mert döbbenetesen jó mesélő vagyok), ezen felbuzdulva azt is elmondtam nekik, hogy kolbászos szenyót készítettem magamnak reggelire, ebédre pedig finom, husis tésztasalátát.
Amikor befejeztem az ismeretterjesztést, a Nagy csendesen közölte:
-Anya, ma szerda van.
Igaza volt.
Idén nem böjtölök.
Sokat gondolkoztam és arra jutottam, hogy mivel napi kétszer közlekedek a munkahelyem és az otthonom között, csakis én lehetek a kivétel, amit az "utazók" kategória jelöl.