A csípéses ügy kapcsán már említettem, hogy a Húgommal és a gyerekekkel tettünk meg 180 km-t autóval.
Sajnos van az a helyzet, amikor Férj nem ér rá velünk jönni, így egyedül, vagy egy
anyukám által rám küldött kísérővel utazunk.
Most is ez történt.
A napsütéses vasárnap délután telepakoltuk a kocsit és elbúcsúztunk a szüleimtől.
Anyukám arca ilyenkor külön tanulmány: falfehér és szerintem el is tudna ájulni az aggodalomtól (persze, valamilyen szinten megértem: két gyereke és három unokája utazik az autóban. És én vezetek.).
A Húgom is látta, hogy feszkó van és úgy érezte, oldania kell a hangulatot az alábbi, pont odapasszoló mondattal:
-Ugyan, anyu, ne aggódjatok! Én tudok kereket cserélni.
Gondolhatjátok, ez volt az a mondat, amitől a szüleim lelazultak, befeküdtek a nyugágyba és reggae zenére cigiztek.
(Nem.)
Az út viszonylag zökkenőmentesen telt.
(Viszonylag zökkenőmentes: három kisgyerekkel, melegben utaztunk.)
Már az út nagy részét megtettük, amikor az egyik fékezésnél hallottam, hogy elszállt felettünk egy utasszállító repülő. Érdekes, gondoltam, hogy ilyen alacsonyan, de van ilyen. A következő kereszteződésnél fékeztem, és akkor már a Húgom is hallotta a repülőt.
Azért kellett még egy fékezés, mire mindkettőnknek leesett, hogy Szekszárdon nem szállnak alacsonyan utasszállító repülők (főleg nem három, egymás után), így a hang a KOCSIBÓL JÖN.
Bevallom, kicsit pánikba estem. Megegyeztünk, hogy az első adandó alkalommal félreállok és megnézzük, mi ez. (Az első adandó alkalom nekem pont 5 km-rel van arrébb, mint egy rutinos sofőrnek.)
Félreálltam és a Húgommal mindketten magabiztosan kiszálltunk, hogy kinyomozzuk a problémát.
- Kép forrása: www.vemuhely.hu
Amikor elindultam a kocsi oldalánál, akkor kezdtem el arra gondolni, hogy vajon most mit csináljak???? Igyekeztem a Férjtől, Aputól és az Öcsémtől ellátottakat tenni: körbejártam az autót és szakértő módon hajolgatva benéztem alá, egyszer még le is térdeltem.
Nem tudom, mit kellett volna látni és őszintén szólva azt sem tudom, mi az ami jó, hogy ott van.
Már kicsit röhögtem magamban magunkon, aztán végül megállapítottam körülbelül annyit, hogy mivel nem nászutas autó, nincsenek konzervdobozok mögé kötve.
Egy szemvillantásból értettük egymást a Húgommal: a motorháztetőt már nem nyitjuk ki, mert teljesen fölösleges, hogy megdöbbenjünk olyan dolgokon, amik gyárilag ott vannak.
Folytattuk utunkat. Csak kicsit lassabban. Végül is a "szerelés" is sikeres volt, mert a kocsi semmilyen rendellenes hangot nem adott ki ezután. Rendben hazaértünk.
Külön forgatókönyve van annak, amikor az ember a hibát közli egy hímneművel.
Jelen esetben Férjjel.
A hibát - amit természetesen nála nem adott ki az autó - egyszerűen nem értette meg. Olyanokat kérdezett, hogy az "utasszállító hangon" kívül (az idézőjelbe tett rész kiejtésénél a szemét is forgatta) tapasztaltam-e valami rendelleneset vezetés közben.
(Persze. Meleg volt és volt amikor két kisgyerek egyszerre sírt.)
Mondtam, hogy nem értem, mire gondol. Fékről, kuplungról meg ilyesmikről beszélt. Semmi extráról nem tudtam beszámolni.
Úgyhogy ennyiben maradtunk.
(Van heppiend is: pár héttel később egy családi utazás alkalmával megint volt utasszálító-hang, amikor diadalittasan elkezdtem üvöltözni Férjnek, hogy EZ AZ!!!!UGYE TE IS HALLOTTAD, HOGY EZ AZ??? TÉNYLEG EZ VOLT AZ!!!!Amit tudomásul vett. A járművet szerelőhöz vitte - nem bízott abban, hogy most egy "hajolgatós körbesétálással" meg lehet oldani a problémát -, aki ki is cserélt valami fékizét és azóta utazunk boldogan. Repülők nélkül.)
