A Húgom azt mondta, hogy a 100. posztnál ünnepelni kell, mert az jó.
Amikor a 100. történt, kinéztem reggel az ablakon: nem szóltak a fanfárok és nem állt meg a világ.
Annyi történt csak, hogy kitartok egy naplóírás-szerűségben úgy, ahogy ezt eddig nem tettem.
Háromszor kezdtem el eddig naplót vezetni életemben ugyanis.
Minden alkalommal akkor, amikor nagyon összevesztünk Férjjel.
Hogy kiírhassam magamból, hogy ez egy milyen-szemét-ember-jobbat-érdemlek-nagyon-szerencsétlen-vagyok stb. Mindez öt feldúlt, könnyáztatta oldalon.
A naplókezdemények mind 2 (azaz kettő) bejegyzésből álltak.
A második már az volt, hogy kibékültünk, minden oké, szeretjük egymást.
És soha több bejegyzés.
A gyerekekről is elkezdtem írni minden kis momentumot, mert én aztán tuti nem fogok emlékezni túl sok részletre a gyerekkorukból.
Ezek is befulladtak.
Sebaj, kitaláltam már ezt a helyzetet majd hogyan orvosolom.
Ha valaki megkérdezi, mikor kezdett el mászni/járni/beszélni..stb. valamelyik gyerekem, akkor előbb cselesen visszakérdezek és én 2 hónappal kevesebbet mondok az övénél.
Az anyák így szokták.
A gyerekek első szavait meg csak kikreatívkodom valahogy.
Az első szava? (Ami először eszembe jut.)
Szóval, nagy teljesítmény magamtól, hogy már 100 posztot írtam.
Vagyis ez a 106.
(Vagyis a 103. igazi, mert van 3 üres, amiket nem tudok kitörölni.)
Köszönöm mindenkinek, aki olvas.
Ennek a nagy teljesítménynek csak akkor van értelme, ha az aki itt jár, néha-néha elmosolyodik vagy netán röhög egyet.
A bejegyzéseket Férjen tesztelem. Ő szigorú ellenőr, legfeljebb halványan mosolyog. (Már megfigyeltem, csak akkor röhög, ha azt olvassa valahol, hogy "fingás". Ezért tervezem, hogy írok majd ebben a témakörben is. A kedvéért. Szerelemből :)
Szóval.
Egy nagyon egyszerű bejegyzést írtam, amiből mindenki számára ki fog derülni, hogy milyen a jó zene.
Ha eddig azt hittük, ez szubjektív dolog, most kiderül, hogy tévedtünk.
Férj a zenekarával Villánykövesden zenélt egy étteremben, farsangi mulatságon.
A rendezvény a felnőtteké volt, egy gyermek volt jelen: nevezetesen a tulaj kisfia, aki valamiféle karton szuperhősnek öltözött be, olyan karral, ami többfunkciós gyilkológépben végződött: fűrész, puska, kés...stb. (Kb. mint a svájci bicska, nagyban, kartonból.)
A fiúcska egy darabig elrohangált a rendezvényen, aztán kezdte elunni magát.
Odament a zenekarhoz és ezt kérdezte a Férjemtől:
"-Tudnának valami olyan zenét játszani, amire jól lehet lőni meg vágni?"
(tudtak, persze)
