Spárga sajtkabátban

Nézem a kisfiam arcát. Vagyis ő nézi az enyémet. Én a szemem sarkából nézem, hogy néz. Megmutatja azokat a zenéket, amiket szeret. Azt figyeli, hogy mit szólok hozzá. Mit szólok a zenékhez. Mit szólok hozzá, hogy már nem a mesét nézzük, hanem a diszkózenét. Vagyis mit szólok hozzá, hogy már nem gyerek. Teljesen fellelkesül.  

Fürkészi az arcom, pont úgy, mint amikor nem létező pókokról mesélt jó pár évvel ezelőtt. Leíró póktanórát tartott egyesével megnevezve a pókfajtákat, na, nem a latin nevükön, hanem az általa kitalált fantázianevükön, hiszen mesepókokhoz fantázianév való, még ha teljesen hihető neveket adott is nekik. A pókok jellemzésének két eleme került említésre, az egyik, hogy mekkora maga a pók, aztán, hogy mekkorát tud csípni. Emelkedő számsorrendben, természetesen. Minél nagyobb méreteknél jártunk, annál inkább aggodalom ült ki az arcára és az enyémről próbálta leolvasni, hogy amit mond, azt elhiszem-e vajon. Mert ha elhiszem, akkor igaz, és akkor baj van, mert ezek a pókok állati veszélyesek ám. 

Most ugyanígy fürkészi az arcom, elhiszem-e, amit mond. Ezúttal azonban azt szeretné, ha helyeslést látna, ha igaz lenne. Nézi a kisfiam az arcom, én nézem az ő arcát, ami sugárzik, és azt mondja, szavakon túli üzenettel: nézd, már nem vagyok gyerek! A szemem sarkából nézem. Még nem tudok szembenézni vele.

Spárga sajtbundában

A spárga kevés kalóriát és szénhidrátot, ám annál több vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, vízhajtó, így méregtelenítő hatása vitathatatlan.

Hívják csirágnak is, ami gyönge szárat jelent, vagy nyúlárnyéknak, mert megfigyelték, hogy a vadnyúl szívesen pihen az árnyékában (gondolom, miután jól befalatozott belőle).

A spárga sajtbundában rendkívül egyszerű étel. Könnyű vacsora, meleg előétel lehet.

Hozzávalók

Egy csokor spárga

10 deka vékonyra szeletet karakteresebb ízű sajt (pl. maasdamer)

5 deka füstölt szalonna

Pár levél bazsalikom

Só

A spárgát megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük, vigyázva, hogy a fejek lehetőleg ne érjenek a vízbe, csak gőzölődjenek.

Közben felkockázzuk a füstölt szalonnát és zsírjára pirítjuk.

Amikor a spárga kihűlt, becsavarjuk a sajtszeletekbe, rászórjuk a füstölt szalonnakockákat és a csíkokra vágott bazsalikomot.  Pár cseppet ráloccsintunk a szalonnazsírból.

175 fokos sütőben addig sütjük, amíg a sajt rá nem olvad.

Tojásmentes.

Gluténmenetes.

IR-ben szénhidrátot nem kell számolni.

A spárga jó vízhajtó, a következményeit ki-ki akár 20 perccel az elfogyasztása után maga is érezheti. Mint ahogyan az angol népdal is mondja: Ájv gát písz lájk e rivör!

Ezt énekelte a kisfiam, és kérdezte tőlünk, hogy mit jelent a szöveg, mert a szolfézson tanulták, de az értelmét nem fejtették meg. Mi a lányommal hüledeztünk, hogy ilyen szövegű dalt tanultak volna, hogy aszondja: úgy árad a pisim, mint a folyó. Aztán leírattuk a dalnokkal a dal szövegét, és hát csalódnunk kellett, mert ezt írta a papírra: I’ve got peace like a river in my soul, azaz a béke a lelkemben, mint áradó folyó.

Akik a nutella alá vajaznak

       -          Kérsz valamit az ápiszból? – kérdezem a lányomat.

-          Nem tudom, mi az. – mondja ő.

Bizony, ez már történelem. Amikor kicsi voltam, imádtam hallgatni anyukám történeteit a gyerekkoráról. Hogy hogyan gyűjtött a gyár mellé kidobált selejtes üvegampullákat, hogyan úsztak át a többiekkel a Dunán, miket vettek a trafikban, hogy egyedül járt már óvodába is, azt, hogy egy nyár alatt nőtt meg, mire nyolcadikos lett, addig sokkal kisebbnek nézték a saját koránál, és hogyan kellett belógni a moziba. Sokkal izgalmasabbnak tűnt az a mesevilág. Azt gondoltam, hogy én már semmi érdekeset nem fogok tudni mesélni a gyerekeimnek, mert mire ők megszületnek, a világ mit sem fog változni. Nem is. Csak a sarkaiból fordult ki azóta. Néha úgy érzem magam, mint ha a Nagymamám lennék, aki következetesen Andrássy utat mondott Népköztársaság útja helyett, harisnyának hívta a zoknit. Eléggé meghökkent a Barbie babától, de azért hozott nekünk az olaszországi nyaralásából, és még mondta is, hogy hozott volna korábban is, de ilyen csúnya, nyeszlett babát nem akart venni, nem tudta, hogy ez nekünk tetszene. Az első és egyetlen Barbie babámat 12 évesen kaptam. Manapság már a tízévesek se babáznak (lehet, hogy már a még kisebbek se – nem tudom, évekkel ezelőtt elvesztettem a kapcsolatomat a csillámpóni világgal). Nos, én meg ilyeneket beszélek, hogy ápisz, meg Moszkva tér. Aztán vannak fertelmes szokásaim is. Például a kenyeret először megvajazom, és utána kenem rá a nutellát. Mi van??? Blehhh. Olyan dalokat (is) énekelek, amik már nem szerepelnek a Nemzeti Alaptantervben – feszabaDÚLVA zengje a nép. És csodatörténeteket is tudok mesélni arról, hogy milyen volt régen. Hogy a benzinkút helyén egy titkos kert volt, tele szederfával, ahol nyáron annyi szedret ettünk, hogy este, amikor lehunytam a szemem, csakis szedreket láttam, végtelen mennyiségben. Hogy nem volt, csak fekete-fehér tévé, Junoszty, vagy ahogyan mi olvastuk még a felsős idegen nyelvi tanulmányaink megkezdése előtt: Hohoc Tibi. Hétfőn még az se, egyébként a két adó kínálatát a csehszlovák 1-2. színesítette. Az első mobilomat 28 évesen vettem, előtte csak vonalas volt, arra is évekig vártunk, meg fülkéből telefonáltunk. Okos telefon se volt, GPS se. Mindent előre meg kellett beszélni, és be kellett tartani. Ha nem tudtuk az utat, fel kellett találni magunkat. A húgom, ha eltévedt, telefonfülkéből hívta anyukánkat, hogy „Eltévedtem, most hol vagyok?”

-          Nézz körül, mit látsz! – mondta a várost jól ismerő Anyu.

-          Van itt egy mozi, meg egy nagy út, meg még egy metrómegálló is.

-          Akkor az Arany János utcánál vagy, ha kiléptél a fülkéből, menj…

   Tánciskolába jártam. A fegyvergyárat nem szabadott annak hívni, ami. Lámpagyár. Ez volt a buszmegállóba írva. Lámpuska gyár, mondtuk mi. A tcom székház még művelődési ház volt és ott volt a biológia szakkör. A legfrissebb német nyelvű nyugati újságom 2-3 éves volt. És közkincs. Akár csak az összes burda újság. Ha valakinek volt, kölcsönadta, a többiek pedig rongyosra nézegették. Valós idejű nyelvgyakorlás anyanyelvi beszélőkkel? Há-há-há-há! Jó, nekem szerencsém volt, a baráti NDK-ba utaztam az Interfluggal, egyedül, 17 évesen, egy baráti családhoz. És amikor megjelentek a közösségi oldalak, hát az olyan volt, mintha újra kinyitottam volna a meséskönyvet és megtudtam belőle, hogy mi történt a szereplőkkel a történet vége utáni 10-20-30 évben. A mostani gyerekek, a dolgok mostani állása szerint mindig ismerősei maradnak egymásnak.

-          Jó neked – mondja a lányom – mert ti még most is foglalkoztok egymással, mi pedig lehet, hogy nem fogunk, hiába maradunk ismerősök a fércbukon.

Nem tudom, hogy így lesz-e. Hogy így van-e, hogy jobb-e az egyik generációnak, mint a másiknak. Az idő az egyik kezével ad, a másikkal elvesz valamit.

Szederfák helyett például a batátát. Az biztos, hogy annak idején még a piaci árusok között se hallott róla senki.

Currys-tejszínes batátakrémleves

Hozzávalók

kb. 1 kg batáta

1 fej vöröshagyma

Olívaolaj

3 ek. currypor

1 ek. Só

3 l víz

2 deci főzőtejszín

Bioleveskocka (elmaradhat)

1 csokor petrezselyem

A tálaláshoz

Reszelt sajt (parmezán)

1. Apróra vágjuk a hagymát. Olívaolajon megdinszteljük.

2. Megpucoljuk a batátát, felkockázzuk. Megfuttatjuk egy kicsit a hagymás olajon.

3. Felöntjük a vízzel, megfűszerezzük a sóval és a curryvel.

4. Addig főzzük, amíg a batáta meg nem puhul.

5. A tűzről levéve kézi mixerrel pürésítjük.

6. Egy tálkába kiöntjük a tejszínt, hozzámerünk lassan, fokozatosan a meleg levesből, majd az egészet visszaöntjük a levesbe. Így nem csapódik ki a tejszínből a fehérje.

7. Visszatesszük a tűzre és forráspontig otthagyjuk.

8. A tetejét megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.

Reszelt sajttal tálaljuk.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

CURRY                                                                                                                                                                 

                                                                                                                                                                             

Nosztalgia. Ez szólt belőlem. Képzeljék, a curry keletkezésének is a nosztalgia az oka. Az angolok alkották meg ezt a fűszerkeveréket azért, hogy India ízeire emlékeztesse őket, de olyan formában, ami az európai ízlésnek megfelel. A gyarmatokról hazaköltözvén hiányzott nekik India íze. A curry por ebben a 18. században megjelent formájában valójában nem létezett az indiai konyhában. A tamil kari szó szó szerint szószt jelentett, az indiai fűszerkeverékek neve pedig garam masala.         

   A curry por összetevői területenként változnak, legfőbb alkotóelemei a kurkuma, a római kömény, a koriander, a csili és a lepkeszegmag, azaz görögszéna. A karilevél lehetséges, de nem kötelező összetevője. 

Idézet a „Gyakori kérdések” internetes oldalról:

Mi az az "ápész" vagy ápisz vagy mi?

Egy filmben mondja egy fiú: "A tolltartómon is rajta van, amit az anyám az ápészban vett."
Gondolom valami kommunista bolt vagy mi.

Az ÁPISZ, Állami Papír és Írószer Kereskedelmi Vállalat átalakulva ÁPISZ-Budapiért Zrt. néven valójában még ma is létezik. A cég helyében alaposan kiaknáznám azt a lehetőséget, ami elő-előbuggyan az emberek tudatalattijából. Mit kérsz az ápiszból? Észre sem vettem, hogy egy régi világ nyelvén beszélek.  

Vászon és terítő – A visszatérő

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:

- Ezt osszák el.

A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:

- Ezt pedig szorozzák meg.

Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió. 

Nem szokásom friss filmeket ajánlani, jobban szeretek a régebbiekről írni, mert a filmek manapság méltatlanul kevés időt töltenek el a filmszínházakban, úgy „tizenöt perc hírnév mindenkinek jár”-alapon. Nem mintha visszasírnám, de bizony elmúltak azok az idők, amikor egy-egy film évekig fut (cammog) a mozik műsorán (vö. tizenöt év hírnév mindenkinek jár). A Kossuth-on úgy reggel 9 körül felolvasták, hogy hol mit lehet megnézni, szinte együtt lehetett mondani a bemondóval. Értem én, hogy üzlet, de mégis jobban szeretném, ha az a sok munka, érzelem és persze pénz, amit egy-egy alkotásba beletesznek, valahogy tovább „kamatozna”.

And the award goes to...
Forrás: 9gag

   Nos, megnéztem A visszatérőt, mert tudtam, hogy látványos és persze kíváncsi is voltam, hogy Leonardo miért (nem) kap majd Oscart (ez a felhajtás jobb reklámja a filmnek, mint egy ’sima’ Oscar lenne). Az biztos, hogy sokat nem kellett bajlódnia a szövegtanulással, jobbára csak nyög és fújtat, kúszik, mászik, de azt hitelesen. Szeretem Leonardót, nem, nem a kinézete az oka. Kifejezetten haragudtam, hogy a kilencvenes évek végén egy kölyökképű suhanc miatt az éppen hogy, vagy már majdnem férfiak lettek a férfiideál megtestesítői. Leonardót azért szeretem, mert minden filmjében más karakter. És a legtöbb filmje jó. Izgalmas. Vagy neki van jó érzéke e megfelelő forgatókönyvek kiválasztásához, vagy a menedzserének van jó ízlése. Most is olyan figurát hozott, amilyet eddig még nem.  A másik ok, amiért becsődültem a moziba, a már említett lenyűgöző látvány, a természet képei. A film a gyönyörű kanadai Albertában forgott, majd amikor elfogyott a hó, akkor Argentínában is. A forgatás tovább tartott, mint a tervezett, többek között azért, mert a mexikói rendező, az Oscar-díjas Iñarritu ragaszkodott a természetes fényekhez (hála neki), és a forgatási helyszínek pedig annyira távol estek mindentől, hogy amíg a stáb kiért, meg vissza, máris eltelt a nap negyven százaléka. Iñarritu azt sem bánta, ha tényleg hideg van, a színészei pedig valóban kockára fagynak, mivel úgy ítélte meg, hogy annál hitelesebben játsszák majd a szerepüket, hiszen ha a zöld háttér előtt játszanának, miután kávéztak egyet kényelmesen, „mindenki boldog lenne, de az egész egy kalap szart se érne”. DiCaprio szerint jó pár jelenet volt, amiben a legnehezebb dolgokat kellett végrehajtania, azok közül, amit valaha is tett. Magát a történetet nem szeretném előre elmondani, ezért most csak azt emelem ki, hogy Leonardo arról panaszkodott, hogy folyamatosan kihűlés fenyegette. Ebben egy pillanatig sem kételkedem.
   Számomra ez a film az életösztönről szól. Arról, hogy az ember mindent megtesz, hogy életben maradjon, a legtöbbször nem is tudatosan, hanem önkéntelenül, mert ez a természet parancsa. A film elején, amikor a tábortűz mellett a prémvadászok az élet értelmét boncolgatják, egyikük (Tom Hardy) azt mondja, hogy milyen élet, neki nincs is élete, csak megélhetése. És mégis ragaszkodik hozzá mindenáron, mint ahogyan ragaszkodunk mindannyian. A film arról is szól hozzánk, hogy fantasztikusan elpuhult életünk van, fogalmunk sincs a jó dolgunkról. Szinte már szégyellem magam, hogy milyen minimális önfegyelem szorult belém. A moziból kijőve a hétköznapi gondjaink hangyakörömnyi bajocskáknak tűnnek.

   A film igaz történeten alapul, a megvalósításra csak annyit tudok mondani, hogy profi, profi, profi. A rendezőn, színészeken, forgatási helyszíneken túl a jelmezek, a maszkok, a számítógépes effektek. A zene kiváló kiegészítője a látványnak.

A film jó kritikákat kapott, a mai napig 226 millió dolláros hasznot hozott és jó pár díjat (BAFTA, Golden Globe) bezsebelt. Jöhet a következő?

Két téli saláta

A visszatérőben nem sok zöldséget esznek, inkább halat, vadat s mi jó falat, nyersen. Na, ez mind nincs ebben a két téli salátában. Viszont az önfegyelemre szoktató böjti időszaknak mindkettő remek darabja. Mindamellett meglehetősen jóízűek.

Madársaláta grillezett sajttal

Egy könnyű ebédnek is megfelel.

Hozzávalók

Madársaláta

grillezni való sajt (pl. halloumi)

3 körte

2 ek vaj

1 ek gyümölcsecet

2 ek akácméz

3 ek kukoricaolaj, vagy más semleges ízű étolaj

2 ek citromlé

só bors

A madársalátát salátás tálra rendezzük, a sajtot meggrillezzük és elrendezzük a saláta tetején..

A körtéket négybe vágjuk, a magházukat eltávolítjuk, és meglocsoljuk őket a citrom levével. Lábosban vajat olvasztunk, erre rádobjuk a körtéket, és a mézet. Addig tartjuk a lábosban, óvatosan megfordítva egyszer-kétszer, amíg meg nem puhul a körte (5 perc) és valamennyire rákaramellizáljuk a mézet. Kb. 5 perc alatt lehűtjük a körtéket, ezeket is elrendezzük a salátán.

Az öntethez összekeverjük az ecetet, az olajat, a sót, a borsot és a körték visszamaradt levét. Megöntözzük vele a salátát.

Figyelem! Csak frissen jó!

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Lilakáposzta-saláta naranccsal, gránátalmával

Olyan elkáposztően jó, hogy már-már desszertnek számít.

Hozzávalók

egy kisebb lila káposzta fele

2 édes narancs

1 gránátalma

egy marék dió

2 ek dióolaj (vagy semleges ízű étolaj)

1 ek gyümölcsecet

2 ek ribizlilekvár (vagy más pirosbogyós savanykásabb) lekvár

fahéj

só

bors

A lila káposztát negyedekbe vágjuk, a torzsájukat eltávolítjuk, majd éles késsel vékony csíkokra szeljük.

Két narancsot egyben meghámozunk, félbe, majd szintén vékony szeletekbe vágjuk.

A gránátalmából kifejtjük a bíborszínű gyöngyöket.

A diót felaprítjuk és átpirítjuk.

Az öntethez összekeverjük az olajat, az ecetet, a fűszereket, a harmadik narancs levét, a ribizlilekvárt és a salátába keverjük. meghintjük a pirított dióval.

Tejfehérjementes.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

- Anyu, neked mi az életcélod? – kérdezi a kisfiam.

- Hát mi is, mi is? Lássuk csak. Hogy legyen családom, legyen otthonom, legyen hivatásom.

- De nem ilyen! Hanem olyan igazi!

- Igazi. Hmmm. Hát akkor az, hogy bejárjam a kéktúrát! – itt már jó felé indultam szó szerint és képletesen. Nem elvont dolgok kellenek, hanem konkrétumok. Kalandok.

- Aha, jó. Nekem az, hogy elmenjek az indiánokhoz! – mondja ezt indiános könyv rajongó gyermekem, aki Cooper és May köteteit többször kiolvasta már. Csak azon is könnybe lábad a szeme, hogy milyen nagyot sírt már mindegyiken. Különösen a Winnettou áll közel a szívéhez. Hiába tudja, hogy mi lesz a vége, mégis vigasztalgatni kell utána. Ha estére esik a könyv vége, még az is megesik, hogy a mi ágyunkban köt ki a könyvrajongó, hogy el tudjon aludni.

Megállapodtunk hát, hogy együtt elmegyünk az indiánokhoz. csak ne az arikarák legyenek azok. A visszatérő után nem nagyon hiszek a vendégszeretetükben.

(A receptötletek a billa áruházlánc törzsvásárlóinak szánt gasztrofüzetéből származnak. Billa, ami betűszó, billiger Laden-t (olcsó bolt) jelent. Ez biztosan nem a gasztrofüzetek minőségére vonatkozik, mert azok meglehetősen magas színvonalúak. Már-már azt írnám, hedonisták, ha ez nem lenne akkora kontraszt a böjthöz képest. De hát Ausztria nekem sehogy sem jön össze a kifinomult ízlés és a hedonista életszemlélet nélkül. De ez egy másik történet.)

Birsalmasajt

Apukám kedvence. Ezért fogtam neki a főzésnek, és meg is szerettem.

Pedig sokáig némi hátborzongással gondoltam rá, pedig nem is szegény birsalma tehetett róla. A barátnőm nagymamája faluról küldött csomagokat. A falu nevére már nem emlékszem, arra viszont nagyon is, hogy szinte minden oroszóra azzal kezdődött, hogy a tanárnő megkérdezte, vajon merre van ez a falu: na szévere ili na júge? Azaz északon vagy délen? Sose tudtuk meg, hogy a legalább hússzor elismételt párbeszédnek melyik pontján jött rá a tanárnő, vagy rájött-e egyáltalán, hogy ezt mintha már hallotta volna. Mi viszont egy életre megjegyeztük ezt a két égtájat. A keletet tudtuk a Vosztok-programból, a nyugatra meg valószínűleg sose lesz szükségünk – gondolhatta bárki, és nem sejtettük, hogy az üzenet el van rejtve pedig a szóban (a Zapad, a Zanyad idejöjjön). 
    A falusi csomagok, melyeket a nagymama küldött, tele voltak finomsággal.  Ági barátnőm pedig szép szeletet kanyarított a birsalmasajtból, még mielőtt a többiek hazaérnek. Valami nagyon furcsa íz ömlött el a szájában. Az osztály évekig ismételte szent borzadállyal: zselés kacsavér volt ugyanis, ugyanolyan őzgerinc formájú, mint a birsalmasajt. Azóta sem tudom, mire használják a zselés kacsavért. Még csak nem is hallottam soha ilyesmiről, azóta sem. Az esszénk témája ezúttal azonban nem a kacsavér, hanem a

Birsalmasajt

Hozzávalók

Birsalma

Kristálycukor

Dió

Mandula

egy citrom héja és leve

A birsalmákat megmossuk, hogy lejöjjön róluk az a kis barna pihe. Feltesszük főni annyi vízben, hogy ellepje – ha kell, használjunk több edényt.

Igen, egyben, héjastul, magházastul. A birsalma kemény gyümölcs, miért fárasztanánk hát vele magunkat, hogy háztartásunk legélesebb késeivel, metszőollóval, gyémántvágóval, flexszel próbáljunk megszabadulni a felesleges részektől? Michelangelo óta tudjuk, hogy minden kőtömbben benne lakozik a szobor, csak le kell faragni a felesleget, nos, én ebben az esetben egy lényegesen egyszerűbb megoldást ajánlok. A titok az, hogy a birsalmákat nagyon puhára kell főzni, majd krumplinyomón áttörni.̽ Úgy, ahogy van: a felesleges rész – a magház – pedig szépen benne marad a krumplinyomó belsejében.

A passzírozás közben a pürét ügyesen adagolva meglocsoljuk a citromlével, hogy ne barnuljon meg.

Megmérjük a birspürét és annyi kristálycukrot teszünk hozzá, amennyi a gyümölcs. Folyamatos keverés mellett közepes tűzön összefőzzük, a mennyiségtől függ, hogy mennyi ideig tart, körülbelül fél-háromnegyed óra kell hozzá. Ha egy porcelán tányérra teszünk a püréből, akkor látni fogjuk, hogy nem folyik szét, megőrzi az alakját – ekkor már jó lesz a birsalmánk.

Amíg a püré fővöget, egy éles késsel (zsilettpengével, orvosi szikével) levágjuk a citromról a sárga héját apró darabokban, vigyázva, hogy a keserű fehér héjból ne jusson mellé.

A főzés végén hozzákeverünk egy marék diót és a citromhéjat, ha szeretjük, mandulát. Tűzálló edénybe – legcsinosabb az őzgerinc-forma - merjük úgy, hogy a tetejét – ami majd az alja lesz, ha kiborítjuk a tálból – szépen lesimítjuk annak érdekében, hogy egyenesen megálljon majd a lábán.

Már csak pár napot kell várni és kész is a birsalmasajt.

Ha megdermedt, elválik az edény falától. Szépen, óvatosan kisegítjük a birsalmasajtot az edényből.  Cupp, mondja majd ő az edénynek. Cupp, mondjuk majd mi a birsalmasajtnak.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

Tejfehérjementes.

̽ Márványtömbök esetén nem alkalmazható módszer.

A birsalmasajt nagy utazó. Nem csak országon belül kel útra, faluról a városba. Most nemzetközi vizekre evez, na jug, azaz délre megy majd egy repülő fedélzetén. Nem először teszi ezt, mindig izgulok egy kicsit, hogy sikerül-e célba juttatnom. Van elképzelésem róla, hogy a reptéri bőröndröntgenben minek nézhetik, ezt azonban a biztonsági szűrőprogramok miatt nem írom most ide. Egyben mindenki biztos lehet: kacsavér nem lesz benne. Kockázatot pedig kizárólag a haskörnyéki úszógumikra jelenthet.

Apukám boldog születésnapot!

Fociskártya a köbön

- Na, ne ijesztgessen! – ezt mondtam a kutya-macska boltosnak, aki mellékfoglalkozásként újságot és fociskártyát is árul, amikor elmesélte, hogy a 25 éves fiaival is járt ki bolhapiacra cserélgetni a kártyákat. Arra már én is rájöttem, hogy a jövő szezonban új album lesz esedékes. A kisfiamnak viszont hiába magyarázom, hogy biztos lehet benne, hogy a kártyákat a gyártók úgy adagolják, hogy egyes focisták csak a szezon vége felé kerülnek majd forgalomba. Ő ezt nem és nem akarja megérteni, legjobban 100 csomag fociskártyát szeretett volna Karácsonyra. Ha annyit nem is, azért Mikulás és Jézuska is hozott jó párat. Ezenkívül pedig marad a cserélgetés. Meg az azzal járó bonyodalmak.

- Anyu, Te mit csinálnál a helyemben? Norbi vissza akarja kapni azt a kártyáját, amit tegnap cserélt el velem, és azt mondta, hogy megver, ha nem adom vissza!

Nemcsak engem, az apját is megkérdezte. Egymástól függetlenül szinte szóról szóra ugyanazt mondtuk:

-        Add vissza a kártyát és mondd meg neki, hogy többet nem cserélsz vele, mert nem becsületes üzletember.

-        Nem, nem adom vissza!

-        Jól van kisfiam. Ez a te döntésed, és neked is kell viselned a következményeket.

Másnap a munkahelyi ebédlőben is elmeséltem a beszélgetésünket. Láttam, ahogy az életet nálunknál praktikusabb oldaláról szemlélők csóválják a fejüket ezt a szofisztikált bölcsész-választ hallva, és helyeslően bólogatnak a kisfiúnk álláspontjára. Egyes sportolók még azt is megüzenték neki, hogy alulról kell lebontani az embert.

-        Na, mi volt Norbival? - kérdeztük a kisiskolást a napközis foglalkozás végén, némi megkönnyebbüléssel eltelve, mivel láthatólag haja szála sem volt meggörbülve.

-        Semmi. Odajött hozzám, megkérdezte, hogy elhoztam-e a kártyát, én meg mondtam, hogy nem! És ezután elment.

Azt hiszem érdekérvényesítő-tanfolyamra a kisfiunkhoz kell beiratkoznunk.

Sütőtökkrémleves tökmagolajjal, snidlinggel

A sütőtökkel úgy jártam, hogy régebben nem szerettem, ám fognélküli, enni tanuló gyermekeim szájába olyan sebesen kellett bekanalaznom, hogy magam is megkóstoltam, mi lehet ebben olyan jó. Egész megkedveltem. A gyerekeim azóta tudnak rágni, a sütőtökből kiszerettek, én viszont benne ragadtam. Ha látok egy szép darabot a boltban, nem tudom ott hagyni. Leves formájában pedig mégis csak a család asztalára tehetem.

Hozzávalók

Egy kiló sütőtök

2 kisebb-közepes szétfővő krumpli

10 borókabogyó

2 ek vaj

1 l kockaleves (bio leveskockából)

Só

Frissen őrölt bors

1 ek alma- vagy borecet

Levesbetétnek

2 ek tökmag

1 ek apróra vágott snidling

4 ek tökmagolaj

3-4 ek olívaolaj

Pirított kenyérkocka

A tököt és s krumplikat megtisztítjuk, felkockázzuk. A borókát apróra zúzzuk. Mivel nincs mozsaram, egy húsklopfolóval jó párat ráütöttem a vágódeszkán.

A vajban röviden átpároljuk a tököt, a krumplit és a borókát, majd felöntjük az alaplével. Sózzuk, borsozzuk és közepes lángon kb. 15 perc alatt puhára főzzük.

Botmixerrel összepépesítjük a levest, hozzákeverjük az ecetet.

A kenyereket felkockázzuk. Egy tepsibe alufóliát teszünk, ezen eloszlatjuk a kenyérkockákat, óvatosan meglocsoljuk olívaolajjal. Alsó és felső lángon addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz.

A tökmagolajat. a snidlinget és a kenyérkockákat a tányérban adjuk a leveshez.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A focisalbum természetesen Nagyiékhoz is velünk utazott Karácsonykor. Nagynénje is belelapozott.

- Ó. Most már értem ezt a fociskártya-dolgot! – mondta, miután megcsodálta benne az idei szezonban játszó sok csinos sportolót.

Előkarácsony

Előkarácsonyt tartottunk. A segítsüti licitnyertese úgy kérte ugyanis a süti leszállítását, hogy az advent első vasárnapjára érjen oda egy távoli városba. Így azokat – diós aprósütemény-válogatást, másnéven karácsonyi süteményeket, úgy is, mint vaníliás kifli, moszkauer, diós puszedli – ma kellett megsütnöm. Ráadásul ebédre halat sütöttem, mert felfedeztem, hogy a szupermarket mirelitrészlegén csinos pisztrángokat árulnak kettesével csomagolva. Csak egy hétig hagytam, hogy izgassák a fantáziámat, aztán a tettek mezejére léptem…

Pisztráng citrommal, kakukkfűvel

A fantáziámat régóta izgatta az a kép is, amit a híres szakácskönyvben már régóta nézegettem, a látvány adta a recept alapját. Ráadásul a kertben még mindig hozza a leveleit a kakukkfű

Hozzávalók

Pisztráng

Citrom (ha lehet, bio)

Friss kakukkfűágak

Olívaolaj

Só

Fokhagyma

A pisztrángokat megmossuk (ha fagyasztott, sós vízben kiolvasztjuk, mintegy 2 óra alatt), szárazra töröljük, tepsibe fektetjük őket. Hasukat megtöltjük citromkarikákkal és kakukkfűágakkal. Meglocsoljuk olívaolajjal, és egy kis vizet is öntünk alájuk.

A sütőben 175 fokon körülbelül fél órát sütjük, amíg már csak egy kis víz van alattuk.

Közben olívaolajba préselünk 3-4 fokhagymagerezdet, egy fél teáskanál sóval összekeverjük. A halakat bekenjük a fokhagymás péppel, és a sütőbe visszatolva még kb, tíz percig sütjük őket, amíg a víz teljesen el nem párolog.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Kisfiam nem volt feldobva a haltól, talán megijedt tőle, hogy az ételen eléggé látszik, hogy egy igazi élőlényből lett. Ezt, mondjuk meg tudom érteni, sohasem értettem a középkori lakomák képeit, hogy miért is jó az, hogy a különféle sültek úgy érkeznek a nagy tálakon, mintha még viselnék a gyönyörű tollruhájukat. És persze a kismalac, citromkarikával a szájában sem nyerő nálam. Hát szóval a hal alakú hal nagy feltűnést keltett gyermekeim körében.

Miközben a karácsonyi hangulatot gyertyafény és meghitt zene tette teljessé, nagyobbik gyermekem azt kérdezte:

-        Ez a hal tudta, hogy én fogom megenni?

-        Hát már hogy tudta volna, Mimikém, azt sem tudta, hogy a világon vagy, talán még azt sem, hogy ő maga a világon van.

-        Dehogyisnem tudta, hogy a világon van – szólt az ellenállás hangja – csak lehet, hogy már nem volt kedve élni, és épp ez lett a veszte.

Mindig mondom, hogy ez a gyerek menjen pszichológusnak (igaz, hogy ő erre meg azt szokta válaszolni, hogy dehogy is, nem akar rengeteg szomorú emberrel találkozni – mondom én, hogy ért a lélek dolgaihoz – a lelki szemeim előtt pedig megelevenedik az élni nagyon is akaró pisztráng, amelyik ellenállási mozgalmat szervez tenyésztői ellen).
 Mimi persze így rögtön saját magának is felmentést adott, hogy nem is olyan nagy baj, hogy megette azt a szegény lényt. Finom volt.

Ui: a fényképezőgépemet egy ügyes mozdulattal elhajítottam, így fellázadt a munka ellen, nem pisztráng ugyebár, hogy ficánkolnia kelljen. Úgy hallottam, a karácsonyi angyalok meglepnek majd eggyel...

 

Rácponty vagyis csirke

 

Oh, sport!

No sport – mondta Churchill, amikor a hosszú élet titkáról faggatták. No sport – mondták mindenféle edzők és tornatanárok amikor a sportpályán véghezvitt ténykedésem láttán három perc alatt konstatálták, hogy belőlem nem lesz világbajnok, sem olimpikon. Abban az időben nem volt divat a mozgásért, egészségért való sport, vagy legalább is inkább papíron létezett. Így saját edzésprogramba fogtam, bicikliztem, fára másztam, lábtengóztam nyarakon át, korcsolyáztam, tollasoztam, sőt még kést is dobáltam homokba (bocs, Anyu). Akkor még csak éreztem, most már tudom is, hogy a mozgás tart életben. (Churchillnek meg valószínűleg olyan vasszervezete volt, hogy még ezt is kibírta).

   Szerencsére ma már sokféle sportot űzhet tehetségre való tekintet nélkül kicsi és nagy, csak győzzük pénztárcával. Kisfiam azzal állt elő januárban, hogy ő focizni szeretne. Az első osztályt úgy kezdte, hogy nem járt különórára, épp elég megterhelő a medvebocsok számára helytülni az iskolapadban, majd kialakul később, hogy milyen különóra jöhet szóba. Januárra eldöntötte, hogy focizni szeretne. Felmértem tehát a terepet – focis anyukák kikérdezése – és megtudtam, hogy a gyerekek nagyon jól érzik magukat a fociedzésen, jó kis csapat alakult ki és a fociedzés benne van a Bozsik-programban, tehát jelképes összeget kell fizetni érte. Nagyon sok kisgyerek szeretne ide járni, ezért válogatnak közöttük. Hááát, azt tudtam, hogy gyermekem nem sok labdaérzéket mutatott fel eddig, de hát ezért anya az anya: nagy levegő…..és becserkésztem a tanárnénit, aki az edzéseket tartja. Azt mondta, menjen le Macika az edzésre és majd meglátjuk. Vajon mért volt olyan ismerős érzésem? Mackóval megbeszéltük, hogy ez egy próba, ő is mondhatja, hogy nem szeretne járni, meg az edző néni is mondhatja, hogy nem fér bele a csapatba.
   Magam is megtekintettem a sportfoglalkozást és pont azt láttam, amit sejtettem: kisfiam a pályán való tartózkodást apropónak érzi a futkározáshoz. Amit imád, már akkor is futott, amikor még járni se tudott, csak háton feküdni, pont olyan mozdulatokat tett, mint aki helyben fut. A helyváltoztatásnak egyetlen értelmes formáját ismeri: a futást. Gyors is, apukája gyermekkorában többször is Budapest-bajnok volt. Hát szóval futkorászott az én gyermekem a pályán fel és alá, sebesen szedve a lábait, a labdát inkább zavaró tényezőnek fogva fel. Talán még a szemét is becsukta, ha felé szállt az ágyúgolyóbis.
   Edzés végén magam is szemlesütve somfordáltam az edző színe elé. Azt mondta, jöjjön fiacskám máskor is, egy edzés alapján nem tudja eldönteni. Mentünk hát rendületlenül. Közben aggódtam, mikor szólnak, hogy ne erőltessük. És azt is láttam, hogy a sportpalánta egyre ügyesebb. Nagyon sokat fejlődött pár hét alatt. Áprilisra eldőlt, hogy maradhat.
   Áprilisra ő is eldöntötte, hogy nem szeretne járni többet. Nincs barátja, és ő a legügyetlenebb a csapatban, ezek voltak az érvei. Szerencsére megint egy húron pendültünk mi, szülők, alapvetően nem szeretjük, hogy könnyen feladjon az ember valamit, amibe belefogott. Azt mondtuk neki, hogy rendben van, de ezt az évet már járja végig. Utána pedig másik sportot válasszon, mert sport az kell.
   Így hát állunk a falusi focipálya szélén, legeltetjük a szemünket a rendkívül aranyos minicsapaton. Kisfiunkban nincs meg az az agresszió, ami kellene ehhez a sporthoz. Igazi angol úriember, bárkit lefut, de aztán udvariasan átengedi neki a labdát: kérem, csak Ön után. Az edzés végén a gyerekek maguk értékelik egymást, gyakran elhangzik a mi gyermekünk neve is, mint jó játékosé. Szerintem ez sokszor a barátságnak szól, mert időközben megkedvelték őt és barátok is érkeztek a csapatba. És talán nem csak mi vettük észre, hogy sokat fejlődött. Hogy mit hoz a szeptember?

Ráccsirke

(Nem összetévesztendő a rácscsirkével. Pácsó nem kell hozzá.)

Az eredeti étel pontyból készül, amit helyettesíthetünk szépen kiklopfolt tarjával vagy akár csirkével is. Most ez utóbbira esett a választásom méghozzá római tálban elkészítve. Igazi nyári étel. Mennyiségeket nem írok, ez a sütőtál méretének a függvénye. Elrontani nem lehet.

Hozzávalók

Csirkehús

Bacon
Krumpli
Hagyma
Paradicsom
Paprika
Só
Tejföl
Pirospaprika

Felkarikázzuk a zöldségeket, és a hozzávalókat a következő sorrendben tesszük egy jénaiba, tepsibe, római tálba: bacon, krumpli, paprika, paradicsom, hagyma, és a végén a hús.

Az egyes rétegeket enyhén besózzuk.

Körülbelül egy órán át sütjük. Ha nem fedeles tálat használunk, a félidőnél megfordítjuk a hússzeleteket, hogy mindkét felén megpiruljanak. A római tál fedelét levehetjük az utolsó 20 percre, hogy a hús piruljon.

A tejfölt összekeverjük a pirospaprikával, és a hús tetejére halmozzuk. A sütőtálat visszatoljuk a melegre és még 10-15 percig sütjük.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Kisleányunk olyan sportot választott, ami szinte nem is az, másfelől meg nagyon is: a tánc szerelmese, hetente öt órát áldoz ennek a szenvedélynek. Hivatalosan, mert az összes fennmaradó idejében is táncol, én leginkább úgy főzök-mosogatok, hogy a fejem 180 fokos szögben kitekeredve van, mert épp a legújabb kunsztokat kell szemrevételeznem.

   Mimi születésnapjára biciklit kapott, nem sokat kellett rá várni, kerek két napot, hogy kifejezze abbéli óhaját, hogy a barátnőjével elmenjenek bicajozni. Abszolút érthető, nem kívánhatom tőle, hogy a kertben kőrözzön, ugyebár. Viszont sohasem biciklizett utcán, teljesen tapasztalatlan, az autóforgalom pedig igencsak megnőtt azóta, hogy én voltam gyerek. Videókonferenciát hívtam össze és családi tanácsra úgy döntöttem, legalább az első alkalommal velük megyek. Kerítettem a szomszédból biciklit is hozzá. Ha a vállalati edzőteremben megesett szobabiciklizést nem számítjuk, olyan 14 éve nem ültem drótszamár nyergében. És gondolom, hogy az sem számít, hogy legalább ugyanennyi ideje vagyok Tour de France rajongó, szigorúan fotelből nézve. Azzal bíztattam magam, hogy a biciklizést nem lehet elfelejteni. Azt nem is, de a tériszony nem kellemes útitárs akkor, amikor a túraútvonal úgy szól, hogy először is kerekezz le egy hegyről. (Igaz a folytatás meg úgy hangzott, hogy most pedig kerekezz fel egy másikra – hát nem is tudom, melyiket szeressem jobban).
   Maga a kerékpár is kihívás volt, hiszen én kontrafékes, nem váltós biciklikhez vagyok szokva. (Máig nem felejtem azt a kirándulást, amikor az összecsukható kempingkerékpárom folyton össze akart csukódni, jó félórás késéssel a többiek után érkeztem a célba). Szerencsére a gyerekek megmutatták, hogy hol a váltó – nem, nem az, az a csengő – és azt is, hogyan kell használni.
   Útközben többször eszembe jutott Kepes András, aki azt mondta, hogy amikor kiderült, hogy a lánya krisnatudatú hívő lett, akkor nem jajongani kezdett, vagy eltiltani, hanem vele ment a templomba. Hiába, a jó fej szülőktől néha nehezebb megszabadulni.
   A kirándulás nagyszerűen sikerült, gyönyörű tájakon kerekeztünk, igazi májusi időben. A túrát két „sérüléssel” abszolváltuk. Kislányom esett el végül, szerencsére nem nagyot, a tenyerét horzsolta fel. Másnap pedig azt konstatáltam, hogy izomláz lett – na nem a lábamban (lányom táncos szenvedélyét én is osztom, nem vagyok edzetlen) – hanem az alkaromban, a folytonos, görcsös fékezés következtében.

Folytatás:
A kirándulást megismételtük Anyák Napján. A lovardáig mentünk, estefelé volt, épp hajtották be a lovakat. Az egyik kis önfejű barnát épp úgy hívták mint az én önfejű barnámat: Mimi. Onnan értesültünk róla, hogy a lovász az egész völgyet bezengő hangon azt üvöltötte: Mimi, hol a helyed? Én is megismételtem a kérdést: Mimi, hol a helyed?
- Az anyukám mellett!

Epilógus: gyermekeim apjának számos diplomája közül az egyik tornatanári működésre jogosítja őt. Tulajdonképpen életem egyik nagy rejtélye, hogy mit láthatott bennem egy tornatanár, és főként hogy választhatott élete párjának? (a hátbatérdelős jelenetet ő sem hagyta ki – na, most itt rádtérdelek, és figyeld meg, hogy előre fogsz tudni hajolni – ez neki se jött be). 

 

Vászon és terítő - Céklaleves

Utazás a Csendes-óceán körül Michael Palinnal

Poljuska polje – Céklaleves

Michael Palinra évekkel ezelőtt a könyvtárban figyeltem fel. A mi gondos könyvtárosaik gyakran cserélgetve érdekes könyveket tesznek a polcok végére a címlapjukkal kifelé, hogy az olvasók ráharapjanak. A szép narancssárga-homokszínű borítójú könyvön pedig ez állt: Szahara. Márpedig én mindent „megeszek”, ami afrikai, talán a Kittenberger Kálmán könyvek okozta katarzis ez még ma is. Otthon kiderült, hogy a könyvvel egy nagy kaland – már-már azt írtam, nagy utazás, ha nem lenne annyira kézenfekvő – vette kezdetét. Michael Palin, a Monty Python társulat tagja, Szahara című könyvében arról a nagy útról tudósít, amit a BBC készített vele végig a Szaharán át, rendkívül izgalmas helyszíneken. És bizony az is kiderült, hogy ez a BBC-sorozat maga is egy sorozat tagja. Michael Palin végigutazta a Himaláját, Európát, a keleti hosszúság 30. fokát az Északi-sarktól a Déliig, sőt beutazta a világot 80 nap és 20 év alatt is. Az utazásokról tévéfilmsorozat készül, és Michael Palin  remek humorral megírt könyveket is kiad. Imádom, ahogy szóba elegyedik az útja során mindenkivel, aki szembe jön, ahogy kommentálja a történéseket, az abszurd humorát. Úgy nagyszerű, hogy teljesen hétköznapi és természetes. Az utazásokat fantasztikusan jól szervezik meg, szinte észrevétlen, ahogy pont akkor érünk Borneóra, amikor a maláj turisztikai miniszter tesz látogatást a hagyományos hosszú házban, a Fülöp-szigetekre, amikor Zambuangán épp szépségkirálynőt választanak, Palinnel a zsűriben, Új-Zélandra, amikor a főiskolai beavatási szertartás van. Nem a nyilvánvaló látnivalókat mutatják meg, hanem a vidék hétköznapi arcát. 

 A családomat legutóbb az 1997-ben forgatott Utazás a Csendes-óceán körül c. sorozatra izzítottam be. A cél, a sorozat angol nevében van elrejtve: Full Circle with Michael Palin, azaz körbe szeretnék utazni a Csendes-óceán partvidékét egy év alatt, az óra járásával ellentétes irányban. Remek kiindulópontot választottak, az Egyesült Államok és Oroszország határán, a Bering-szorosban található Diomede-szigeteket, Az egyik sziget partjáról átlátni a másikra, pedig köztük „terül el” a dátumválasztó vonal is. Az első rész tehát Alaszkában és Oroszországban forgott, 1997-ben, nem sokkal a rendszerváltás után. Olyan városokban készültek a felvételek, mint Vlagyivosztok, vagy Magadan, ahova azelőtt pár évvel külföldi a lábát sem tehette be. Az oroszok nem csak hogy megengedték a BBC stábjának, hogy a gyönyörű és elhagyatott, vulkánokkal tarkított természetvédelmi körzetekben forgasson, egy túlélővel ellátogasson az egykori Gulágra, hanem az orosz jófejséget bizonyítandó, Palin együtt énekelhette a Poljuska polje című dalt a Csendes-óceáni flotta zene- és énekkarával is. A Poljuska polje a magyar fülnek is ismerősen cseng, Vár ránk a síkság kezdettel a november 7-i ünnepségek elmaradhatatlan műsorszáma volt. A dallam rögtön bekúszott gyermekeim fülébe is, hiába, tudtak ezek a szovjet szerzők. A költemény egy komszomol katonáról című, 1934-es musical, vagyis miket is beszélek, kórusmű méltán többször és sokak által újrafeldolgozott darabját mi is meghallgattuk a youtube-on és ha már ott jártunk, akkor más szovjet/orosz kórusműveket is, élükön a Kalinka majá-val. Hova el nem repíti az embert egy csendes-óceániai sorozat (engem egyenesen a nyolcvanas években volt gyerekkoromba).

Tekintettel az oroszországi kezdésre, főzzünk egy

Céklalevest

Hozzávalók

2 liter húslé (Kész vagy kockából. Ha nagyobb adag húslevest főzök, akkor műanyag dobozokban le szoktam a levéből fagyasztani, másodlagos felhasználás végett)

2 fej cékla

Babérlevél

3 ek. tejföl

Kapor és citromlé (opcionális)

A céklát megmossuk és almareszelőn lereszeljük.

A húslében, melyet babérlevéllel ízesítünk – ha szeretjük, akkor citromlével és kaporral is -, majd puhára főzzük. Egy tálban a tejfölhöz meregetünk egy kicsit a forró levesből, jól elkeverjük, majd az egészet visszaöntjük a levesesfazékba (hogy a tejföl ne ugorjon össze).

Sokmagvas kenyérrel tálaltam.

(Jól tettem, történelmi pillanat lett: kisfiam életében először hajlandó volt beleharapni a barnakenyérbe és ízlett neki!)

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A sorozat többi része is hasonló izgalmakat rejteget, például Kínában a Jangcén csodálatos s

sziklaképződmények és többszázezres „kisvárosok” mellett hajózunk, miközben elmesélik, hogy 14-15 év múlva ez már mind víz alatt lesz, mert addigra a kínaiak megépítik a 600 km hosszú Három-Szurdok-vízerőművet (vö: Magyarország maximális kelet-nyugati szélessége 526 km). És milyen szerencse, hogy nemcsak térben, hanem időben is utazunk, katt-katt az interneten, és rögtön meg is tudjuk a gát történetének legújabb epizódjait. Jártunk Japánban, a Fülöp-szigeteken, Borneón, Új-Zélandon….épp az utazás legdélebbi pontjánál tartunk, nagyon várjuk a folytatást. *

A Poljuska poljét heteken át zengték gyermekeim. Íme a film idevágó része, 2:40-től csendül fel a dal maga.

 

** Figyelem, aki maga szeretné megnézni, mi a sorozat vége, most görgessen tovább. 

Az én szemem sajnos túl gyors volt és internetes kutakodásaim során akaratlanul is értesültem róla, hogy a teljes csendes-óceániai kör végül nem teljesült, a köd miatt 2 km híján nem tudtak visszatérni a kiindulási szigetre. Igazi abszurd befejezés!

Bőrös malacsült 2.0 - Szilveszterre

Nincs semmi a világon, amin ne lehetne jobbítani még egy kicsit. Nem kivétel ez alól a Bőrös malacsültem sem.

Az előző részt ott hagytuk abba, hogy kisült a husika.

Ahogy végignéztem művemen, már ez az eredmény is megnyugvással töltött el, hiszen a célom az volt, hogy hivatalos utamra indulván családomat 2-3 napi meleg(íthető) élelem társaságában tudjam.

Ámde eszembe ötlött, hogy azt a jó kis zöldséges-fűszeres-sörös szaftot (a mézet ezúttal kihagytam) még hasznosítani kellene valahogy. Így egy szűrőn átpaszíroztam az egészet, 3 evőkanál tejföllel összekevertem és összemelegítettem.

A hagymás krumpli mellé ezúttal kelbimbót főztem köretnek. A Szilveszterhez a párolt káposzta jobban illik.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Az évvége a számvetés időszaka. Nézegettem a kis cetlijeimet, amire az ötleteimet firkantom, hogy mit is írjak majd a receptek mellé. Hiszen az ötlet olyan, mint a malac-sonka Milos Forman Tűz van babám című örökbecsűjében: az ember észre se veszi és már csak hűlt helye van.

Kötöttem hát egy csokorra valót az ötletmorzsáimból, a fel nem használt jegyzeteimből. Ezzel kívánok boldog új évet minden kedves Olvasómnak!

Nagy büszkesége a falunknak a megújított Főtér. A templom elé igazi közösségi teret varázsoltak az átgondolt tervezői munka alapján a gondos kezek. A gyerekek például remekül tudnak biciglizni-rollerezni-görkorizni a sima és biztonságos terepen. Langyos tavaszi, de fullasztóan meleg nyári napokon is gyakori vendégek vagyunk itt. Csak a neve olyan fura hangzású a zsenge gyermekfülek számára:

-          Azért Főtér, mert megfőtt?

Kisfiam gyönyörű várost épít a fakockáiból. Hatalmas kapukon lehet bemenni a játékautókkal Mesevárosba, ahol templom, könyvtár, uszoda, parkoló, benzinkút is van. Nagyon megdicsérjük, kiemelve az ügyesen megoldott bejáratot.

-          Régen is híres kapuépítő voltam! – ad rá magyarázatot az emberpalánta.

Nagyon havazik, muszáj eltakarítani a kocsik útjából. Szeretem a hólapátolást, mitagadás. A friss, de nem túl hideg levegőn mozogni, nézni azt a sok fehérséget.

-          Gyerekek, kimegyek, eltakarítom a havat.

-          A kertet ne! – kérik könyörgő hangon. (Ennyire azért nem vagyok fanatikus.)

Önállóak a gyerekeim, már nem kell őket fürdetni, segítség nélkül is rendet raknak, takarítanak. Noszogatni viszont annál inkább kell őket. Ha azt mondom neki, hogy csináljanak meg valamit, készségesen bólogatnak, hogy persze, ez természetes. Amikor a lépcsőn közeledek a szobáik felé, akkor bizony apró lábacskák gyors ütemű topogását szoktam hallani, hogy azalatt a fél perc alatt behozzák az elmúlt félóra elmaradásait. Mert hát persze hogy legóztak, kirakóztak, táncoltak, rajzolgattak fogmosás, fürdés, porszívózás helyett. (Tudom én azt jól, de nekem is jól jön néha az a lopott félóra, amit szép nyugodtan a saját gondolataim társaságában tudok eltölteni). Boldog azért nem vagyok, hogy nem azt csinálták, amit megbeszéltünk. Kisfiam már mondja is az örömhírt:

-          Nem tudtam sokat pakolni, de sokat tudtam kakilni!

És még egy jóhír a témában:

- Anyu sehol sincs kutyakaki a kertben, csak a cipőmön!

Hétvége van, fáradt vagyok, szeretnék egy kicsit olvasni. Persze gyerekeim is követelik a jussukat, amit nem kaptak meg hétközben Anyuból, Apuból. De a konkurencia nem hiányzik:

- Ne nyúzzuk Anyut együtt! – jön az őszinte figyelmeztetés egyik gyerekemtől a másiknak.

Fáj a fejem.

-          Jobbulást Anyukám, gyógyulj meg gyorsan!

5 perc sem telik el:

-          Most már jössz?

Olyan jószívűek. Ha valami gondunk van, egyből meg akarják oldani. Elromlott a mosogatógép, és bizony fejtörést okozott, hogy miből csináltassuk meg. Már szaladnak is a perselyükért, hogy majd ők segítenek. Ugyanezt tették, amikor egy óvatlan mozdulattal levertem a vadonatúj parfümömet. (Mindkettő megoldódott, persze, hogy nem a zsebpénzből.)

Kirándulunk, fagyöngyöt is látunk, éppen a fejünk felett. Mondom leánykámnak, hogy alatta kell átmenni, hogy megcsókoljanak, és igaz szerelemre találjunk - leánykám kommentje. Anyu, neked már mindegy!

Tudja ő azt jól, hogy nekem már tényleg sikerült.

Máskor részletesen elmondatja velem leánykérésem történetét. Az izgalom tetőpontján azt kérdi:

-          És igent mondtál?

-          Igen.

-          Jeeeeeszzzz!

És a végén egy kis újmagyar szógyűjtemény: böhömbika, fürtös kalács, síkhideg vagyok! Lelépcső-fellépcső.

- Mi volt az ebéd az oviban?

-          Rizsből sült hús!

-          Igen, targonya!