A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dicsőségfal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dicsőségfal. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 22., szombat

Olivával töltött olajbogyók

Vendégszerepel nálunk egy kiskutya. A gazdái nyaralni mentek, mi vigyázunk rá. Sokáig sírt, amikor itt hagyták, de aztán lassan megnyugodott és elfogadta, hogy most mi leszünk a családja. Kutyaszokás szerint felállította a rangsort, leosztotta a szerepeket. Én vagyok a főnök, általában követ, mint az árnyék. Épp, mint a gyerekeim kisebb korukban, megvárja, amíg a mosogatótól-konyhapulttól elfordulok, és megpróbálja kitalálni, merre fogok menni. Pont előttem topog, közben hátra-hátra néz, hogy ugye most jófelé megyünk. Aztán villámgyorsan irányt változtat, ha én is. A kisfiam a nagy játszó- azaz alomtárs, mivel pont olyan gyorsan és fáradhatatlanul szaladgál, mint ő. Nem unják meg egymás társaságát, és hasonló az érdeklődési körük is. Kisfiam örömmel fedezte fel a közös foci során, hogy „Süti jól cselez”. A metakommunikációját is érteni véli. A teraszon ebéd közben Süti fejecskéjét a tömpe lábikáira ejtve ejtőzik. Kicsi duracell-kutya gyorsan fürge, de gyorsan is lejár, ilyenkor pihenni kell. Kisfiam kommentálja a déli pihegés okát:
- Most kipiheni magát, mert ebéd után szaladgálni szeretne. Én majd szaladgálok vele! – ajánlja is fel rögtön a segítséget, ájtatos hangon. Jól tudja, hogy ebéd után, ha nem is aludni kell, de szeretjük a nyugalmasabb tevékenységeket. De hát mindent a vendégért, ugyebár…
És mi tagadás, vannak olyan ötletei is, aminek csak egyikük örül: hinta, csúszda. Az ölelő karokból azonban gyorsan elillan a pehelykönnyű ebecske. Azért kalandparkról nem volt szó!
És még egy nagyszerű ötlet:
- Én tudom, hogy a Sütit hogy lehet vadkiskutyává csinálni hamar! – ajjajj, ez nem jól hangzik. Szerencsére csak fülsimogatásról van szó, amitől rázza a fejét a kutyuska. Érző szívű kisfiam inkább mégiscsak focizik vele, ő Buffon, Süti pedig Sevcsenkó.

Olívabogyóval töltött húsgolyók

Jajj, hogy velem mi történt! Kinyitottam a postafiókomat és egy levél várt a Vidék ízétől, hogy bemutatnák a blogomat, döntsem el, melyik számban. A júliusira esett a választásom. Arra gondoltam, hogy nyáron az embereknek jobban van kedvük, idejük főzni, a strandon újságot venni. 3 receptről volt szó, kigondoltam, hogy strandmenüt készítek (és becsempészek egy negyediket is): olívával töltött bárányhúsgolyókat, paradicsomos, oregánós bulgurral töltött paprikát, kakukkfüves sonkás batyukat és mandulás meggytortácskát. Olyan ételeket választottam, amik minimális hűtést igényelnek, és akár kézzel is elfogyaszthatók. Kicsit mediterrános, kiegyensúlyozottan tartalmaz tápanyagokat és feldobhatjuk vele a különben a nyár szerves részét képező de esetleg már unalmas lángos-sült hal-hamburger menüt.
   Kölcsönkértem barátaimtól szép terítőket, piknikkosarat, kitakarítottam, elkészítettem az ételeket és gyermekeimmel felsorakozva vártuk az újságírót és a fotóst. Készült vagy 300 kép, a menüről – épp leszakadt az ég, hát nem erre a hangulatra gondoltam piknikezés címszó alatt - , a gyerekekről, rólam (amióta az eszemet tudom, utáltam, ha fotóznak, na jó kicsit fejlődtem, már nem bőgöm el magam ilyenkor, mint régen). Csinos, mutatós lett az egész cikk, aminek „kefelevonatát” megkaptam ellenőrzés végett. A fotókat és a az írást megtalálhatjátok a Vidék íze júliusi számában, ami a jövő héten jelenik meg.

A recept végtelenül egyszerű.

Hozzávalók
60 deka darált bárányhús (pulyka is lehet)
1 szelet kenyér beáztatva, kinyomkodva
1 kis fej apróra vágott fokhagyma
1 zúzott fokhagymagerezd
1 tk só
Friss bazsalikom levél összeaprítva
1 tojás (elmaradhat)
Zöld olajbogyó (lehetőleg magozva)

A hozzávalókat összedolgozzuk. Diónyi – az olajbogyó mérete meghatározó – gombócokat készítünk, a közepére olajbogyót ültetünk. A húsgolyókat sütőpapírral bélelt sütőlemezre fektetjük, egy kicsit meghintjük a tetejét étolajjal.
175 fokon 30-40 perc alatt készre sütjük.

Tejfehérjementes.
Tojásmentes. (tojás nélkül)

A férjemnek is tetszik az ebecske, bár alapvetően hadilábon áll a háziállatokkal. Jól emlékszünk azonban érzelmeinek evolúciójára, aminek jó pár éve egy másik kutyácskával együtt töltött napok alatt lehettünk tanúi. Jó, rendben, de csak az előszobában lehet, rendben, de csak a parkettán maradhat (ennél a fázisnál arra mentem haza, hogy a kanapén együtt ülnek, és míg életem párja vizsgákra készül, a tananyagban való elmélyülést a kutya simogatásával segíti elő, aki mellette fekszik), na jó, de az ágyba nem jöhet fel, na jó, de a párnánkig nem jöhet el. Még szerencse, hogy az a vendégeskedés itt ért véget…
   Hát szóval a Kemény Férfiak nem érzékenyülnek el egy ebecskétől, pláne nem nevezik Sütinek. A Kiskutya megszólítás azonban az együtt töltött napok után már nem elég személyes. Így aztán a Sütinél egy fokkal keményebb csengésű nevet választott neki: Süni.

 













2012. november 20., kedd

Sacher-torta


Anyul olyan suta, hogy az már ravaszságnak számít. A nosaltytól érkezett felhívásra, amely szívét büszkeséggel töltötte el, hosszas tanakodás után végül két receptet választott, készített el, fotózott az előírásnak megfelelően, hogy aztán élvezettel írjon róluk. Mindkettőt beküldte a szerkesztőségbe, hogy válasszanak ők a saját elképzeléseik szerint. Naná, hogy mindkét cikk kellett. A második ma jelent meg, az egyik legfinomabb tortától szól, gasztrotörténettel körítve. És egy kis bécsi epizóddal díszítve, mintegy cseresznyeként a tejszínhabkupacon. Olvasd el te is!

2012. november 14., szerda

Egy kis francia?




Egy finom falat a francia konyhából: petrezselymes-lazacos quiche - egy vasárnap reggeli hangulat... Anyul ezúttal a Nosaltyn főz. Nézd meg!




Nagyon szeretem a quiche-t, kevés praktikusabb ételt ismerek nála. Először is sokféle módon felhasználható: lehet, mondjuk salátával feldobva az ebéd főfogása, könnyű vacsora, kirándulás, piknikkosár megbecsült darabja, vagy például a szilveszteri büféasztal éke is. Rendkívül változatosan elkészíthető, mindenki találhat olyan tölteléket, ami a fogára való. Most egy lazacos változatot választottam, mert halat enni fontos, viszont nem mindig könnyű kitalálni, hogy milyen formában is kerüljön az asztalunkra. „Eltüntető” étel is lehet, a kötelező sajt-tejföl-tojás hármas mellé a legkülönfélébb alapanyagokat bele lehet tenni, ami a hűtőben akad, új értelmet adva létezésüknek. Gyors étel, elfoglaltaknak, vagy az időt a főzéstől sajnálóknak ideális, nagyobbacska gyermekek is megpróbálkozhatnak vele. A leveles tésztát manapság kinyújtva árulják, kis idő és a quiche kész is.

Hozzávalók
  • 1 csomag leveles tészta
  • 15 deka füstölt lazac
  • 25 deka sajt
  • 25 deka tejföl
  • 3 tojás
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • őrölt szerecsendió
  • frissen őrölt bors
  • margarin a sütőtál kikenéséhez
Elkészítés
  1. A sütőt előmelegítjük 175 fokra. Egy fodrosszélű kerámiatálat vékonyan kikenünk margarinnal. A tésztát a tálba fektetjük. Egy éles késsel levágjuk a lelógó széleket és a leeső darabokkal kipótoljuk a réseket.
  2. Lereszeljük a sajtot.
  3. Apróra vágjuk a hagymát és a petrezselymet. Felszeleteljük, majd felkockázzuk a lazacszeleteket.
  4. Egy mélyebb tálban összekeverjük a sajtot a tejföllel. Hozzáadjuk a hagymát, a petrezselymet, a lazacot és a fűszereket. Sózni nem kell, a hal és a sajt önmagában is sós.
  5. A masszát beletöltjük a tésztával kibélelt sütőtálba.
  6. A quiche-t 175 fokon 30 percig sütjük.
  7. Melegen vagy hidegen tálaljuk.
Szerencse, hogy a quiche-t igazán gyorsan el lehet készíteni, hiszen az embernek annyi dolga van, még vasárnap reggel is. Pedig olyan jó még a meleg ágyikóban összebújni, megbeszélni, amire a sietős hétköznap reggeleken nincs idő. Elmesélni, hogy mit mondott a Janka, mit válaszolt erre az Emma, hogy ki sírt az oltás miatt (mindenki, csak én nem!), milyen hajót fog építeni legóból a jövő hajómérnöke (torpedósat, „teriszkóppal”), hogy a fiúk már megint mit műveltek, hogy bárcsak sose jönne el az az idő, amikor majd kötélre kell mászni a tornaórán, hogyha megnyerjük a milliót, akkor ugye megvesszük a rendőrállomást (szintén lego). És közben az anyu és az apu csak cirógat és mosolyog. Bár örökké tartana, hogy együtt van a fészekben az egész család. De sajnos ennek is vége szakad egyszer, mert azt mondják a szülők, hogy ideje most már reggelit csinálni. Hát mit tehet ilyenkor az, aki mindössze 24 kiló? Teljes terjedelmével ráfekszik anyukájára és másfél hónapos némettudását összeszedve azt kiáltja: Klebstoff! (ragasztó).










2012. október 20., szombat

Dicsőségfal



Interjú készült Anyullal a Mit főzzünk ma? portálon.