Spárga sajtkabátban

Nézem a kisfiam arcát. Vagyis ő nézi az enyémet. Én a szemem sarkából nézem, hogy néz. Megmutatja azokat a zenéket, amiket szeret. Azt figyeli, hogy mit szólok hozzá. Mit szólok a zenékhez. Mit szólok hozzá, hogy már nem a mesét nézzük, hanem a diszkózenét. Vagyis mit szólok hozzá, hogy már nem gyerek. Teljesen fellelkesül.  

Fürkészi az arcom, pont úgy, mint amikor nem létező pókokról mesélt jó pár évvel ezelőtt. Leíró póktanórát tartott egyesével megnevezve a pókfajtákat, na, nem a latin nevükön, hanem az általa kitalált fantázianevükön, hiszen mesepókokhoz fantázianév való, még ha teljesen hihető neveket adott is nekik. A pókok jellemzésének két eleme került említésre, az egyik, hogy mekkora maga a pók, aztán, hogy mekkorát tud csípni. Emelkedő számsorrendben, természetesen. Minél nagyobb méreteknél jártunk, annál inkább aggodalom ült ki az arcára és az enyémről próbálta leolvasni, hogy amit mond, azt elhiszem-e vajon. Mert ha elhiszem, akkor igaz, és akkor baj van, mert ezek a pókok állati veszélyesek ám. 

Most ugyanígy fürkészi az arcom, elhiszem-e, amit mond. Ezúttal azonban azt szeretné, ha helyeslést látna, ha igaz lenne. Nézi a kisfiam az arcom, én nézem az ő arcát, ami sugárzik, és azt mondja, szavakon túli üzenettel: nézd, már nem vagyok gyerek! A szemem sarkából nézem. Még nem tudok szembenézni vele.

Spárga sajtbundában

A spárga kevés kalóriát és szénhidrátot, ám annál több vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, vízhajtó, így méregtelenítő hatása vitathatatlan.

Hívják csirágnak is, ami gyönge szárat jelent, vagy nyúlárnyéknak, mert megfigyelték, hogy a vadnyúl szívesen pihen az árnyékában (gondolom, miután jól befalatozott belőle).

A spárga sajtbundában rendkívül egyszerű étel. Könnyű vacsora, meleg előétel lehet.

Hozzávalók

Egy csokor spárga

10 deka vékonyra szeletet karakteresebb ízű sajt (pl. maasdamer)

5 deka füstölt szalonna

Pár levél bazsalikom

Só

A spárgát megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük, vigyázva, hogy a fejek lehetőleg ne érjenek a vízbe, csak gőzölődjenek.

Közben felkockázzuk a füstölt szalonnát és zsírjára pirítjuk.

Amikor a spárga kihűlt, becsavarjuk a sajtszeletekbe, rászórjuk a füstölt szalonnakockákat és a csíkokra vágott bazsalikomot.  Pár cseppet ráloccsintunk a szalonnazsírból.

175 fokos sütőben addig sütjük, amíg a sajt rá nem olvad.

Tojásmentes.

Gluténmenetes.

IR-ben szénhidrátot nem kell számolni.

A spárga jó vízhajtó, a következményeit ki-ki akár 20 perccel az elfogyasztása után maga is érezheti. Mint ahogyan az angol népdal is mondja: Ájv gát písz lájk e rivör!

Ezt énekelte a kisfiam, és kérdezte tőlünk, hogy mit jelent a szöveg, mert a szolfézson tanulták, de az értelmét nem fejtették meg. Mi a lányommal hüledeztünk, hogy ilyen szövegű dalt tanultak volna, hogy aszondja: úgy árad a pisim, mint a folyó. Aztán leírattuk a dalnokkal a dal szövegét, és hát csalódnunk kellett, mert ezt írta a papírra: I’ve got peace like a river in my soul, azaz a béke a lelkemben, mint áradó folyó.

Chia, a bűnös mag

Gyerekként imádtam az Alfa magazint. Olyasmi volt ez, mint a National Geografic Kids, csak ebben voltak képregény részletek is. Kivágtam a nekem legjobban tetsző írásokat és képeket, és egy vonalas füzetbe ragasztottam őket, együtt a Donald rágóban található képregényekkel, a dombornyomott matricákkal (Éééértik? Dombornyomott matrica a hetvenes években!) és hát mit is szépítsem, igen, nos, a banánokon található eredetmegjelölő matricákkal (pironkodó szmájli). Talán ez utóbbiakat volt a legnehezebb beszerezni, lévén, hogy a banán akkoriban ritka volt, mint a fehér holló. Érdekes füzet – ezt írtam az elejére, és még ma is megvan. A szüleim elő is fizettek nekem erre a sajtótermékre. Nos, jól tettem, hogy kigyűjtöttem a színes képeket, döbbenetes híreket, mert az Alfa magazin kisvártatva megszűnt. Csakúgy, mint jó pár társa, amire előfizettünk: a Lúdas Matyi, a Verena kötős újság és még sok más.

   Aztán volt, hogy világot látni szerettünk volna. Megvettük a repülőjegyet….és…..megszűnt a légitársaság.

   Írjam, ne írjam? Volt egy álomutazós tervem is. Igen, a Közel-Kelet lett volna a cél.

   És most itt a chia.

   Eddigelé nem sokat törődtem a chiával. De aztán az úgy volt, hogy beültem egy tejivóba a barátnőmmel. Répatortát vettem, mert ezúttal sokkal szerencsésebb voltam, mint Nyuszika, és a jépatojta még nem szűnt meg. Akkor jött egy nyugdíjas dzsigoló, az a fajta, aki mindig is értette a dürgést, és odaszólt a süteményes pultban álló lánynak:

-          Szívem, van chiapuding?

-          Mindjárt hozok hátulról – szólt a válasz a bennfentes beavatottnak.

   Ejha, chia puding! Gyúlt ki agyamban a piros fény. Ez valami extra dolog lehet. Na, majd legközelebb. És legközelebb, amikor arra jártam, mert a szomszédos postán régi szenvedélyemnek hódolva hó elején vásároltam egy sor sárga és fehér papírfecnit nagyon sok pénzért, éreztem, hogy ez az a pillanat. Le kell öblíteni a keserű élményt valami édessel. És akkor megismerkedtünk. Mit is mondjak, isteni volt. Gyorsan el is olvastam a chiáról, hogy milyen értékes alapanyag. Mert igaz ugyan, hogy régebben állateledelnek használták, de aztán rájöttek, hogy van benne egy csomó omega 3, ami most fontos, és így azok is hozzájutnak ehhez az értékes alapanyaghoz, akik allergiásak a halfélékre. Aztán van még benne alfa-linolénsav, a szív és érrendszer támogatója, mert emeli a jó koleszterin szint mennyiségét. Ráadásul nagy a rosttartalma, sok vizet képes felvenni, azaz telítettségérzést okoz, fogyókúrában jól használható. És még a szénhidráttartalma sem túl magas. És hogy erre ilyen jól rájöttek, rájöttek arra is, hogy mostantól kezdve a termelési költségei is megnőttek. Más oka nem lehet, hogy ilyen aranyárban adják, mert aligha hiszem, hogy állateledel korában is ennyibe került. Különben a vagyü marha tartási költségei eltörpülnének a chiával etetett jószágoké mellett. Na, mindegy, nyeltem egy nagyot, és vettem, mert érzetem, hogy ennek az új szenvedélyemnek hódolnom kell.

   Nem telt el két nap, és mit olvasok az „újságban” (abban, amelyiket nem szüntettek – még – meg)? Ugye kitalálták? A chia mag rosttartalma annyira magas, hogy az esetleges emésztési problémák miatt szakemberek nem ajánlanak többet fogyasztani napi 15 grammnál (á, el sem merem képzelni, mi lehetett az állatoknál, akik nem ebben a mennyiségben ehették). Csak előrecsomagolt formában, vagy bizonyos ételek összetevőjeként értékesíthető. „Kizárólag pékárukba, reggeli gabonapelyhekbe, valamint gyümölcs-, csonthéjas és magkeverékekbe legfeljebb 10 %-nyi mennyiségben, továbbá a magot törve vagy őrölve gyümölcslevekhez és gyümölcsital-keverékekhez legfeljebb 15 g/450 ml mennyiségben adagolva adható. Vagyis nem árusítható „chia puding”, „chia joghurt”, sem más hasonló dolog.”̽ 

   Puff neki.
   Ciao chia?

   Kicsit már félek magamtól. Vajon mi szűnjön meg legközelebb?

Chiapuding

Azért én még otthon csinálhatok, csináltam is. Ez ám a magyar virtus! És ebbe sem kell több 15 grammnál adagonként.

Szénhidrátcsökkentett változatban készítettem el. Ha elhagyjuk a joghurtot, vegán. Ha nem akarunk sztéviát használni, elhagyhatjuk, vagy tehetünk bele cukrot. A tetejére nyírfacukorral készített eperlekvárt tettem. Természetesen cukros is jó.

Hozzávalók 4 adaghoz

4 ek. chiamag

2 deci kókusztej

1 ek. sztévia (elmaradhat)

2 ek. görögjoghurt (elmaradhat)

eperlekvár

1. A chiamagokat lábasba tesszük, hozzáöntjük a kókusztejet és a sztéviát.

2. Addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik, gyakran megkeverjük. Ez körülbelöl 3-4 percet jelent.

3. Ha kihűlt, belekeverünk 2 evőkanál joghurtot, ha szeretnénk.

4. Eperlekvárt teszünk a tetejére.

Na jó, a chia tényleg inkább állateledelnek néz ki 

Tojásmentes.

Tejfehérjementes. (joghurt nélkül).

Vegán. (joghurt nélkül)

Nos, legalább annyira hülyén néztem, amikor a veszélyes chiamagról olvastam, mint kisfiam, amikor meglátta a tévé képernyőjén, hogy kik a focimeccs egymás ellen játszó csapatai:

- Eger-USA????

A megfejtésért görgessen lejjebb!

(GER-USA)

Idézet forrása: Index

Akik a nutella alá vajaznak

       -          Kérsz valamit az ápiszból? – kérdezem a lányomat.

-          Nem tudom, mi az. – mondja ő.

Bizony, ez már történelem. Amikor kicsi voltam, imádtam hallgatni anyukám történeteit a gyerekkoráról. Hogy hogyan gyűjtött a gyár mellé kidobált selejtes üvegampullákat, hogyan úsztak át a többiekkel a Dunán, miket vettek a trafikban, hogy egyedül járt már óvodába is, azt, hogy egy nyár alatt nőtt meg, mire nyolcadikos lett, addig sokkal kisebbnek nézték a saját koránál, és hogyan kellett belógni a moziba. Sokkal izgalmasabbnak tűnt az a mesevilág. Azt gondoltam, hogy én már semmi érdekeset nem fogok tudni mesélni a gyerekeimnek, mert mire ők megszületnek, a világ mit sem fog változni. Nem is. Csak a sarkaiból fordult ki azóta. Néha úgy érzem magam, mint ha a Nagymamám lennék, aki következetesen Andrássy utat mondott Népköztársaság útja helyett, harisnyának hívta a zoknit. Eléggé meghökkent a Barbie babától, de azért hozott nekünk az olaszországi nyaralásából, és még mondta is, hogy hozott volna korábban is, de ilyen csúnya, nyeszlett babát nem akart venni, nem tudta, hogy ez nekünk tetszene. Az első és egyetlen Barbie babámat 12 évesen kaptam. Manapság már a tízévesek se babáznak (lehet, hogy már a még kisebbek se – nem tudom, évekkel ezelőtt elvesztettem a kapcsolatomat a csillámpóni világgal). Nos, én meg ilyeneket beszélek, hogy ápisz, meg Moszkva tér. Aztán vannak fertelmes szokásaim is. Például a kenyeret először megvajazom, és utána kenem rá a nutellát. Mi van??? Blehhh. Olyan dalokat (is) énekelek, amik már nem szerepelnek a Nemzeti Alaptantervben – feszabaDÚLVA zengje a nép. És csodatörténeteket is tudok mesélni arról, hogy milyen volt régen. Hogy a benzinkút helyén egy titkos kert volt, tele szederfával, ahol nyáron annyi szedret ettünk, hogy este, amikor lehunytam a szemem, csakis szedreket láttam, végtelen mennyiségben. Hogy nem volt, csak fekete-fehér tévé, Junoszty, vagy ahogyan mi olvastuk még a felsős idegen nyelvi tanulmányaink megkezdése előtt: Hohoc Tibi. Hétfőn még az se, egyébként a két adó kínálatát a csehszlovák 1-2. színesítette. Az első mobilomat 28 évesen vettem, előtte csak vonalas volt, arra is évekig vártunk, meg fülkéből telefonáltunk. Okos telefon se volt, GPS se. Mindent előre meg kellett beszélni, és be kellett tartani. Ha nem tudtuk az utat, fel kellett találni magunkat. A húgom, ha eltévedt, telefonfülkéből hívta anyukánkat, hogy „Eltévedtem, most hol vagyok?”

-          Nézz körül, mit látsz! – mondta a várost jól ismerő Anyu.

-          Van itt egy mozi, meg egy nagy út, meg még egy metrómegálló is.

-          Akkor az Arany János utcánál vagy, ha kiléptél a fülkéből, menj…

   Tánciskolába jártam. A fegyvergyárat nem szabadott annak hívni, ami. Lámpagyár. Ez volt a buszmegállóba írva. Lámpuska gyár, mondtuk mi. A tcom székház még művelődési ház volt és ott volt a biológia szakkör. A legfrissebb német nyelvű nyugati újságom 2-3 éves volt. És közkincs. Akár csak az összes burda újság. Ha valakinek volt, kölcsönadta, a többiek pedig rongyosra nézegették. Valós idejű nyelvgyakorlás anyanyelvi beszélőkkel? Há-há-há-há! Jó, nekem szerencsém volt, a baráti NDK-ba utaztam az Interfluggal, egyedül, 17 évesen, egy baráti családhoz. És amikor megjelentek a közösségi oldalak, hát az olyan volt, mintha újra kinyitottam volna a meséskönyvet és megtudtam belőle, hogy mi történt a szereplőkkel a történet vége utáni 10-20-30 évben. A mostani gyerekek, a dolgok mostani állása szerint mindig ismerősei maradnak egymásnak.

-          Jó neked – mondja a lányom – mert ti még most is foglalkoztok egymással, mi pedig lehet, hogy nem fogunk, hiába maradunk ismerősök a fércbukon.

Nem tudom, hogy így lesz-e. Hogy így van-e, hogy jobb-e az egyik generációnak, mint a másiknak. Az idő az egyik kezével ad, a másikkal elvesz valamit.

Szederfák helyett például a batátát. Az biztos, hogy annak idején még a piaci árusok között se hallott róla senki.

Currys-tejszínes batátakrémleves

Hozzávalók

kb. 1 kg batáta

1 fej vöröshagyma

Olívaolaj

3 ek. currypor

1 ek. Só

3 l víz

2 deci főzőtejszín

Bioleveskocka (elmaradhat)

1 csokor petrezselyem

A tálaláshoz

Reszelt sajt (parmezán)

1. Apróra vágjuk a hagymát. Olívaolajon megdinszteljük.

2. Megpucoljuk a batátát, felkockázzuk. Megfuttatjuk egy kicsit a hagymás olajon.

3. Felöntjük a vízzel, megfűszerezzük a sóval és a curryvel.

4. Addig főzzük, amíg a batáta meg nem puhul.

5. A tűzről levéve kézi mixerrel pürésítjük.

6. Egy tálkába kiöntjük a tejszínt, hozzámerünk lassan, fokozatosan a meleg levesből, majd az egészet visszaöntjük a levesbe. Így nem csapódik ki a tejszínből a fehérje.

7. Visszatesszük a tűzre és forráspontig otthagyjuk.

8. A tetejét megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.

Reszelt sajttal tálaljuk.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

CURRY                                                                                                                                                                 

                                                                                                                                                                             

Nosztalgia. Ez szólt belőlem. Képzeljék, a curry keletkezésének is a nosztalgia az oka. Az angolok alkották meg ezt a fűszerkeveréket azért, hogy India ízeire emlékeztesse őket, de olyan formában, ami az európai ízlésnek megfelel. A gyarmatokról hazaköltözvén hiányzott nekik India íze. A curry por ebben a 18. században megjelent formájában valójában nem létezett az indiai konyhában. A tamil kari szó szó szerint szószt jelentett, az indiai fűszerkeverékek neve pedig garam masala.         

   A curry por összetevői területenként változnak, legfőbb alkotóelemei a kurkuma, a római kömény, a koriander, a csili és a lepkeszegmag, azaz görögszéna. A karilevél lehetséges, de nem kötelező összetevője. 

Idézet a „Gyakori kérdések” internetes oldalról:

Mi az az "ápész" vagy ápisz vagy mi?

Egy filmben mondja egy fiú: "A tolltartómon is rajta van, amit az anyám az ápészban vett."
Gondolom valami kommunista bolt vagy mi.

Az ÁPISZ, Állami Papír és Írószer Kereskedelmi Vállalat átalakulva ÁPISZ-Budapiért Zrt. néven valójában még ma is létezik. A cég helyében alaposan kiaknáznám azt a lehetőséget, ami elő-előbuggyan az emberek tudatalattijából. Mit kérsz az ápiszból? Észre sem vettem, hogy egy régi világ nyelvén beszélek.  

Gyömbéres sárgarépa-krémleves batátával

Van nálunk egy helyi termelői piac. Minden hónapban egyszer, az első szombaton. A „helyi” szó persze tágan értelmezett, de ne kicsinyeskedjünk, végül is a megye határain belül marad. És a magyarországi megyék nem olyanok, mint a kínai tartományok, amelyek Franciaország méretűek. Bárhogyan is, de nekünk nagyon jó szolgálatot tesz ez a piac. Feltöltjük a kamrát friss és jó minőségű élelmiszerrel, olcsóbban, mint ahogy azt a „helyi” globális szupermarketből tennénk.

Kerül a kosárba krumpli, tojás, zakuszka, azaz, sült paprikás, padlizsános krém, amit kis üvegben vettünk először, de annyira bevált, hogy már két nagy üvegnél tartunk, ugyanis a gyerekek egy ültő helyükben képesek megenni a finom, igazi, kovászos, kerek kenyérre kenve. Viszünk aztán savanyúságot, mézet, akácot, hársat, szerencsés években selyemfüvet (a tavalyi év kevés termést adott), vegyeset. Hummuszt, házi készítésűt, akárki megnyalja mind a tíz ujját utána. Télen feketeretket, sütőtököt, kelkáposztát. Édes lilahagymát. Nagy kincs! Nyáron cukkinit, dinnyét, epret, málnát. Palántákat, fűszerkertbe, virágosládába. Túró, tejföl, kőrözöttnek csakis juhtúró. Túró Gyuri, gyerekeknek rögtön a kezükbe is egy-egy darab. Lángos sajnos nincs, pedig az én nagymamám lángost vett nekem mindig, amikor elkísértem a piacra. Itt és most van ám batáta is! A koronát a Böllér Bt. standjánál tesszük fel a piacozásra. Házi kenőmájas, hétnyelven beszélő töpörtyű, rózsaszín bélű füstölt szalonna, csécsi. Füstölt kolbász, szarvas is. Sütnivaló kolbász, télen vastagabb, véres hurkával, májassal. Nyáron vékony, grillezni való, magyaros is, bajoros is.

Itthon aztán megterítünk, mindent kipakolunk az asztalra. A lágyabb ízektől indulok. Zöldségrémek, kecskesajt. Füstölt pisztráng. Aztán jöhet a nehéz tüzérség. Katonák a fehérbélű ropogós kenyérből, rá töpörtyű vagy húsos szalonna, lila hagymával. Kenőmájas a hegyes-erősből kanyarított karikákkal. A férjem csak annyit mond: művész! (Mármint a böllér.) Én azt hiszem, a kenőmájas a kedvencem. Nem, a töpörtyű, nem, mégis inkább a kenőmájas. Csak azért hagyom abba, mert egy minimális önfegyelem szorult belém. Viszont régóta hasonló választ adok, mint Boborján, amikor azt kérdezték tőle, hogy mi a kedvenc étele. „Az ebéd!” - vágta rá ő. A termelői piaci reggeli! – mondom én.

Gyömbéres sárgarépa-krémleves batátával

A recept a Húgomé. Melengető leves téli napokra.

A batáta (patata – krumpli! Mondja spanyolos lányom), más néven édes burgonya. C-, B-vitamin és ásványianyag-tartalma magas, cukorbetegek is fogyaszthatják! A színe sokféle lehet, a lilától a narancssárgán át a fehérig. A kumpli és a manióka után a harmadik helyen áll a világtermelést figyelembe véve a gumós és gyökérzöldségek listáján.

Hozzávalók

5 közepes sárgarépa

1 batáta (kb. 40 deka)

1 fej vöröshagyma

Kb, 1 centi friss gyömbér

2 deci tejszín

Olívaolaj

Oregánó

Só

frissen őrölt bors

a tálaláshoz sajt, esetleg csípős zöldpaprika

A zöldségeket megpucoljuk, felkockázzuk.

Az olívaolajon megdínszteljük a hagymát, aztán átpirítjuk kissé a zöldségeket.

Felöntjük vízzel (3-4 liter), belereszeljük a megtisztított gyömbért, fűszerezzük.

Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak.

A lábost lehúzzuk a tűzről. Összeturmixoljuk a levest. A tejszínt óvatosan hozzáöntjük. Még egyet lehet rottyintani rajta (de nem muszáj).

Karakteresebb ízű sajtot is lehet bele reszelni, a répa és a batáta elbírja.

Gluténmentes.

Tojásmententes.

Nos, az olasz nyelvvel, én nem voltam annyira jól felszerelve, amikor betértünk a helyi termelőhöz a tengerpartról hazafelé tartó úton. Krumpli kellett volna a vacsorához. Az apró rákocskák és az olívaolaj már ott lapultak a kocsi csomagtartójában. Már akkor is esküdtem a helyi termelőkre, és úgy gondoltam, hogy egész jól értem az olaszokat, biztosan ők is megértenek majd engem. Így hát, bekanyarodtunk a gazda udvarára. A bekezdésig, odáig, hogy buonasera, még egész jól ment a társalgás. Ezután jött a tárgyalás.

-          Potato? – mondtam ki az általam olasznak vélt szót, kérdő hangsúllyal.

Nem értette a jó gazda, így hát többször megismételtem a kérdésem. Sajnos kutató szemeim sehol sem fedeztek fel egy árva krumplit sem, amire rábökhettem volna. Így hát egyre kétségbeesettebben és reményvesztettebben ismételgettem: potato, potato…prego… Ettől fény gyúlt emberünk fejében:

-          Á, Pietro elment Rómába!  - kisebb megkönnyebbülést láttam a gazda arcán, végre kivágta magát. Miközben ezt gondolhatta: A lókötő Pietro! Itt ez a külföldi nő, a szokott forgatókönyv szerint átvágta. Dehogy mondom meg, hol van.

Ekkor megláttam egy szép ökörszív-paradicsmot az ablakban.

- Tomato. – mondtam kijelentő hangsúllyal. Mint tanító néni az első olaszórán. – Potato? – kérdeztem újfent, és a kérdéshez még a karomat is széttártam, nyomatékosítandó a kérdő hangsúlyt. Ekkor újra fény gyúlt emberünk szemében, ezúttal a helyes következtetésre jutott.

- Patate! – mosolyodott el szélesen. És már hozta is a krumplit. Már csak a befejezés volt hátra: Arrivederci!

Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Horvátországban jártunk, életünkben először. Pag szigetén voltunk, Pag városában, a nem túl szofisztikált nevű Pag apartmanban. Tehát Pago Pagón. Különleges táj, néhol tökéletesen kopár, egyes helyeken egy kis száraz fű aszalódik, és vannak helyek, ahol olajligetek, minifenyők váltják egymást. Ilyen volt az a tengerpart is, amit kinéztünk magunknak. Keveredve a tenger sós illatával igazi aromaterápiát jelentett. Kisfiam a zsebpénzéből búvárfelszerelést vett, amelyet vízálló óra (szintén zsebpénzből), dizájnos süncipő (az ő méretében csak a legjobb minőséget árulták, hiába az élethez kellegy kis szerencse), valamit a saját maga által, gumikarikákból, megfelelő tengerkék színkombinációban fűzött karkötők egészítettek ki. Csemetém addig kedveskedett, amíg hajlandó voltam a felszerelést felvenni és lenézni, hogy mi van a vízfelszín alatt – jobban szeretem azt képzelni, hogy csak én, de hát persze nem. Miután azt a rossz érzést is leküzdöttem, hogy én vagyok Darth Vader, legalább is, a lélegzésem a pipán keresztül úgy hangzott, kiderült, hogy egy másik világ, maga Narnia.

   A sziget legjobb hasznosításának – természetesen a turizmus mellett - a filmforgatást ítéltük, sokféle háttérként szolgálhat e táj. Winnetous, második világháborús partizános filmeket forgattak is szép számban a hajdani Jugoszláviában. A szürreális kopár dombok és a tenger kontrasztja alkalmassá tennék a szigetet a Csillagok háborúja egyes jeleneteinek (vö. Darth Vader) vagy más sci-fi és tengeri filmek (Narnia) forgatására is. Csak meg ne hallják ezt a filmesek, oda lenne a nyugalom, ami most még jellemzi a szigetet!

A helyiek is kieszeltek valamit. Bármilyen hihetetlen, de ezen a száraz füvön megél a juh, ami maga is olyan szürke színű, mint a sziklás talaj, amelynek köveiből épített kerítésekkel a sziget népe (amely, mint megállapítottam a kerítés népe is, még a tengerbe is elkerített részeket építenek maguknak sziklakövekből, hogy abban sütkérezzenek) jól elválasztott részekre osztja a tulajdonképpeni semmit. Látszólag semmit. Mert ebből a száraz szürkeségből juhtej terem, amiből kiváló, kemény sajtot készítenek, felhasználva hozzá a sót, amely a sziget gazdaságának évszázadok óta adja az alapját.

Szép darabot vettünk belőle, vörösbor mellé eszegettük esténként. És a klasszikus hármas, a sajtos-sonkás-paradicsomos részeként a tészta tetejére szórtuk. Azt hittem, marad belőle másnapra is. Tévedtem.

Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Hozzávalók

Kemény juhsajt

Füstölt, serrano-jellegű sonka (én fekete-erdeit vettem, csak hogy összekeverjem Keletet és Nyugatot, Északot és Délt a tányéromon)

Egy-két marok miniparadicsom

1 fej lilahagyma

2-3 gerezd fokhagyma

Oregánó

Bazsalikom

Olívaolaj

Spagetti tészta

 

A vizet feltesszük főni a tésztának.

Közben elkészítjük a tésztaszószt, egy akkora edényben, hogy majd a tészta is beleférjen.

Ehhez olívaolajon hagymát dinsztelünk. Átpirítjuk a sonkát, majd megfuttatjuk a serpenyőben  a fokhagymát is, vigyázva, hogy ne égjen oda. Rátesszük a paradicsomokat. Az egyiket kinyithatjuk, hogy a leve elég nedvességet szolgáltasson addig is, amíg a többiek levet eresztenek (így nem ég oda a többi hozzávaló). Fűszerezzük, lehetőleg friss fűszerekkel. A sóval óvatosan bánjunk, hiszen a sonka eleve sós (én már nem szoktam utána sózni).

Ha átpárolódott a paradicsom, készen is vagyunk a szósszal.

A közben elkészült tésztát rámerjük a szószra és átforgatjuk benne.

A sajtot zöldséghámozóval vékony pelyhekre vágjuk, a tányéron meghintjük vele a tésztát.

Tojásmentes.

Az idegen ország, idegen nyelv, más kultúra sok beszélgetés kiindulópontja lett. Édesapa megemlítette, hogy a XVIII. században élt Magyarországon egy ember, az utolsó, aki még tudott kunul. Ez persze megragadta gyermekeim fantáziáját, már csak azért is, mert a kunság jelét, a kunfoltot ők is magukon hordják. Latolgatni kezdtük, hogy a magyar nyelvnek milyen esélyei vannak vajon. Kisfiam úgy értelmezte, hogy nem túl jók, és diadalittasan a levegőbe csapott:

-          Hurrá, mi leszünk az utolsók!

Azaz olyanok, akik egy különleges helyzetet élvezhetnek. Ez az igazi pozitív hozzáállás!

Céklás krumplileves

- Anyu. itt hány fa van? – kérdezi kisfiam, miközben a Balaton felől autózunk Sümeg vára felé a szeptemberi augusztusban.

- És hány fűszál? – kontráz rá nővére.

Mérő László mondta, hogy onnan lehet tudni, hogy a gyerekek kezdenek felnőni, hogy megválaszolható kérdéseket tesznek fel. És hogy ez lassan nálunk is így van, abból is látszik, hogy azt a kérdést is megkapjuk, hogy a Balaton-parti településeken hány állandó lakos él. Na persze nem ebben a formában, de kibontjuk a lényeget (és megtippeljük, mert a kérdés megválaszolható ugyan, na de nem könnyen).

   Hiába szeptemberi az augusztus és rendkívül esős az idei nyár (a zöldséges, ahol a napi betevő gyümölcsöt vásároljuk, és a 30. szezonját ünnepelte itt az idén, azt mondja, hogy még sosem volt ilyen), nagy szerencsénk van az időjárással.  Csak egy „alvónapot” kellett beiktatni, a monszunesőre való tekintettel, a többi napokon kirándulunk Sümegre, Badacsonyba és strandolni is tudunk. Igaz, a vízben csak a német turisták és az én gyerekeim lubickolnak vígan, én egyszer merülök alá, becsületből, hogy nehogy anélkül menjek haza, hogy ez nem történt meg. Az is igaz, hogy a víz minősége nagyon jó. És mindeközben gyermekeim kacagnak, csacsognak, beszélnek, hozzánk bújnak minél többet, hiszen be kell pótolni mindazt, amit az iskolaév elvesz tőlünk. Kisfiunk különösen sokat szeret beszélni, a családban időnként Pepin bácsiként emlegetjük, Hrabal örökbecsű műve és nagybátyja alapján, aki kissé sokat beszél. Pláne most, hogy végre együtt vagyunk. Ezt a sok beszédet az amúgy introvertált kisfiúról sokan nem is hinnék el. Olyannyira sokat beszél, hogy Apukája az ebédnél azt kéri:

- Kisfiam, egy kicsikét csöndben tudnál maradni?

- Hát persze! – szól készséges hangon gyermekünk. – Öt forint lesz!

(Lehet, hogy inkább Mézga Aladár?)

Céklás krumplileves

Az úgy kezdődött, hogy kicsit csodálkoztam, amikor kibontottam a második zacskó retekmagot. Nem vagyok nagy szakértő, de azt azért láttam, hogy ez máshogy néz ki, mint az első zacskó volt. No sebaj, elvetettem azért szépen, a másik reteksor mellé. Panelben nőttem fel, még akkor sem fogtam gyanút, amikor már szépen kibújtak az első kis levélkék. Anyósom mondta meg (tanyasi gyermekkor), hogy ez cékla. Valami fura van a vetőmag-zacskókkal. Tavaly patisszon helyett margaréta nőtt és hagyma helyett répa. Úgy képzelem, hogy a maguk jókat nevetgélnek magukban a föld alatt és várják a nagy pillanatot, amikor közeledek a veteményes felé, ők meg váratlanul előbújnak, és azt kiáltják. Meglepetééééés!!!

   Szóval csinos kis cékláink lettek, csak egy kicsit sokan vannak. Hát most mi legyen velük? A választ egy olyan nap adta meg, ami úgy alakult, hogy viszonylag kevés számú hozzávaló volt itthon, ebédet viszont kellett főzni. Ekkor találtam ki a céklás krumplilevest, sok jó zöldfűszerrel a fűszeres kertből (másik büszkeségem). Szedtem egy marék zöld levelet, csombort, rozmaringot, kakukkfüvet, bazsalikomot, oregánót, zsályát. Mint az odori (illatok) az olasz konyhában. Illatos csokor, amit a zöldséglevesükbe, vagy tésztaszószaikba tesznek.

   A veteményes persze csak hobbi, jó, ha nullszaldósra jövünk ki a végén (víz+vetőmag+palánta). Azért csináltuk, hogy a gyerekek (meg mi is) lássuk, hogy működik a természet. Hogy az étel nem csak úgy odaterem az asztalunkra. Hogy abban mennyi munka van. Melléktermékként a zöldséget igen ritkán a szájába bocsájtó fiúgyermekünk hajlandó volt megkóstolni és meg is szeretni többet is belőlük, hiszen „a mi kutyánk kölyke”. Na azért a patisszon inkább csak maradjon ott, ahol van. Akkor már inkább a margaréta (hiszen főztem már „margarétás-büdöskés” levest is).

Jó érzés várakozni. Mi lesz a következő történés, kibomlik-e a virág, kinő-e a termés? Jó érzés, hogy egyre többféle ételt tudunk készíteni csak a mi kertünkből.

Hozzávalók

3-4 szem krumpli

2-3 kisebb cékla

Egy marék zöld vagy szárított fűszer (ami a kezünkbe akad: zsálya, kakukkfű, csombor, bazsalikom, rozmaring, oregánó)

1 bio leveskocka

1 tk só

2 ek liszt

5 ek étolaj

2 deci tejföl

A leves nagymamám dunántúli tejfölös krumplilevese alapján készült.

A krumplit és a céklát felkockázzuk

Az étolajból és a lisztből világos rántást készítünk. Amikor kész, vízzel hirtelen felöntjük, miközben habverővel gyorsan megkeverjük, így nem lesz csomós.

Beletesszük a zöldséget és kiegészítjük még vízzel, ha szükséges. Beletesszük a leveskockát, a sót, a fűszereket. Puhára főzzük. A fedőt billentsük féloldalra és ha felforrt, mérsékeljük a hőerőt, mert a lisztes levesek könnyen kifutnak!

A tejfölbe meregessünk bele szép lassan a meleg léből, keverjük össze, meregessünk újra. Ha a tejfölös elegyünk elég meleg, zúdítsuk bele a lábosba, keverjük össze a levessel, így nem ugrik össze a tejföl. Rottyantsunk rajta még egyet (vagy ne).

Tojásmentes.

A nyaralásból hazatérve is ezt főztem vacsorára. Szereti a családom.

 Várakozni jó. Az ember várja, várja a nyaralást, és amikor végre megpillantja a kéklő szalagot az autópálya korlátja felett, felkiált, hogy Balaton, Balaton!!!

- Bajaton, Bajaton! - kiáltja a még kétéves se, akinek fogalma sincs, hogy mit jelent a szó. De a nővére mondta, aki annyi jó mókát tud, akivel annyit lehet nevetni, játszani, aki olyan okos. Ez csakis valami jó lehet. A szerepleosztás változott azóta, a nép lázongani kezdett, de együtt játszani még mindig jó. Nekünk szülőknek pedig mindig ez a szó cseng a fülünkben, amikor meglátjuk a szép vizet, Bajaton.

Winnetou avagy Pecsenyekacsa-máj zsírjára sütve szalonnapörccel, friss salátával

Előkerültek a padlásról Édesapa gyerekkori könyvei. Jules Verne, Dékány András művei, Cooper indiános könyvei és a Winnetou három kötete Karl May tollából. A quadrológia első kötetét hamar kivégezte az olvasópalánta. Azonban a második kötet hiányzott, akárhogy kerestük, nem lett meg. Kisfiam elfogadta a könyvajánlómat és az iskolába egy másik művet vitt magával.
   A könyvesboltok már sok dolgot elrendeztek családunk életében, nagy szerencse, hogy az autót is épp egy könyvesbolt mellett parkolom le rendszeresen. Így hónom alatt egy csodaszép zöld kötettel mentem kisfiamért délután az iskolába.
- Jaj, olyan jó ez a könyv, már sok oldalt elolvastam belőle! – fogadott lelkendezve délután a kisfiam.
 - De jó Neked, nekem ugyanis ma nem volt időm olvasni – mondom, hónom alatt pedig éppen gyerekszemmagasságban kikandikált a zöld könyvfül. Erre már a csemete is odanéz, vajon mi az a jó kis könyv, amit nem tudtam egész nap olvasni…nagy volt az öröm! Azóta már a negyedik kötetnél jár, amit szomorúan kezdett el, hiszen a címe ez: Winnetou halála (és mi lesz az ötödik kötetben? – kérdezi csodálkozva a hétkötetes harrypotter- és narnia-rajongó lányom).
    Csodálatos az emberi elme, Karl May ugyanis sosem járt Amerikában, „élményeit” Xántus János Éjszakamerikából írott leveleiből szerezte. Xántus magyar természettudós, utazó, néprajzkutató volt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja és a budapesti Állatkert első igazgatója. A Szabadságharc utáni fogságból szökött egészen Amerikáig, ahol a nagy vasútvonal felmérésén rajzolóként dolgozott, majd a Smithonian Museum felkérésére tudományos expedíciót vezetett. Nem csak leveleket írt, hanem tudományos felfedezéseiről európai előadókörúton számolt be. A drezdai Karl May Múzeumban ma is megtekinthető az a levél, melyben Karl May Xántus engedélyét kéri, hogy róla mintázhassa hősét, Old Shatterhandet. (Én tudom ám, mint jelent az Old Shatterhand! – na, mit jelent? – kérdezem és örülök, hogy most valamit megtudok, ami az utóbbi hónapok angol nyelvvizsgára való készülődésében kimaradt a tanulmányaimból – hát azt, hogy jó öreg Shatterhand!).
    Csodálatos az emberi elme, gyermekem annyira belovasította a napközis csoport tagjait a Winettou-Old Shatterhand páros kalandjaiba, hogy délutánonként winetúsat játszanak, habár a többiek nem olvasták, nem látták a történeteket. Sőt, filmet is fognak készíteni belőle, mondta el kisfiam komoly pofácskával, még a sámlira is felállt, hogy nyomatékot adjon bejelentésének. Szabi, a szőke hajú, kékszemű kisfiú lesz Winnetou, magára pedig jó öreg Shatterhand szerepét osztotta. Azt is kitalálták, hogy a felnőttek piknikeznek, szalonnát sütnek, amíg a gyerekek leforgatják a filmet. Szabi szerint még a moziba is be fogják vinni.

Pecsenyekacsa-máj zsírjára sütve 

Azt nem tudom, hogy Winnetou evett-e pecsenyekacsa-májat, gyanítom nem. Sajnálhatja!

Hozzávalók 
pecsenyekacsa-máj (ha könnyű ebédre. előételnek szánjuk, annyit vegyünk ahányan vagyunk – vagy többet, valaki úgyis repetázni fog)
füstölt szalonna
pici só

A tálaláshoz 
salátalevelek
tökmagolaj
lilahagyma
fehér kenyér

 A füstölt szalonnát felkockázzuk, aranybarnára sütjük, majd kivesszük a sütőedényből. 

A pecsenyekacsa-májat a szalonnazsíron mindkét oldalán átpirítjuk, egy kis vízzel felötjük, épp csak egy ujjnyival. Sózni nem szabad, csak a tányéron, ha szükséges lenne (a szalonnazsír eleve sós)!

Fedő alatt puhára pároljuk, amíg a víz el nem fő róla. Sütés közben meg is fordíthatjuk.

Közben a salátaleveleket összekeverjük nagyon kevés tökmagolajjal, sóval. A szalonnapörcökkel meghintjük, a tányér szélét nagyon vékonyra vágott édes lilahagymával díszítjük, majd a kacsamájat ráterítjük.

Fehér kenyérrel (is) isteni.

Tojásmentes. 
Tejfehérjementes. 
Gluténmentes. 

Édesapja felvetette, hogy a film forgatásához nem ártana, ha a többiek is elolvasnák a könyvet. Így az első kötet másnap reggel az iskolatáskába vándorolt, hogy egyenesen Szabi kezeibe kerüljön.
 - Én az olvasásnak szentelem az életem! – ezt mondta a kisfiam, amikor a hónom alól kezébe vette az indiános könyvet.

Epilógus:
A tanítónéni ezt írta a közösségi oldalon a poszt ajánlójához: Krisi tegnap, a 30-40 centis fűben hason kúszva súgta oda nekem: "Mióta a Winnetou-t olvasom, már kúszni is tudok"; és itt kezdetét vette a kúszva becserkészős játék, amibe szép lassan bekapcsolódott az egész osztály, volt, hogy csak egy-két kikandikáló sapit vagy popsit láttunk a nagy fűben  Nagyon élvezték a gyerekek 

Fociskártya a köbön

- Na, ne ijesztgessen! – ezt mondtam a kutya-macska boltosnak, aki mellékfoglalkozásként újságot és fociskártyát is árul, amikor elmesélte, hogy a 25 éves fiaival is járt ki bolhapiacra cserélgetni a kártyákat. Arra már én is rájöttem, hogy a jövő szezonban új album lesz esedékes. A kisfiamnak viszont hiába magyarázom, hogy biztos lehet benne, hogy a kártyákat a gyártók úgy adagolják, hogy egyes focisták csak a szezon vége felé kerülnek majd forgalomba. Ő ezt nem és nem akarja megérteni, legjobban 100 csomag fociskártyát szeretett volna Karácsonyra. Ha annyit nem is, azért Mikulás és Jézuska is hozott jó párat. Ezenkívül pedig marad a cserélgetés. Meg az azzal járó bonyodalmak.

- Anyu, Te mit csinálnál a helyemben? Norbi vissza akarja kapni azt a kártyáját, amit tegnap cserélt el velem, és azt mondta, hogy megver, ha nem adom vissza!

Nemcsak engem, az apját is megkérdezte. Egymástól függetlenül szinte szóról szóra ugyanazt mondtuk:

-        Add vissza a kártyát és mondd meg neki, hogy többet nem cserélsz vele, mert nem becsületes üzletember.

-        Nem, nem adom vissza!

-        Jól van kisfiam. Ez a te döntésed, és neked is kell viselned a következményeket.

Másnap a munkahelyi ebédlőben is elmeséltem a beszélgetésünket. Láttam, ahogy az életet nálunknál praktikusabb oldaláról szemlélők csóválják a fejüket ezt a szofisztikált bölcsész-választ hallva, és helyeslően bólogatnak a kisfiúnk álláspontjára. Egyes sportolók még azt is megüzenték neki, hogy alulról kell lebontani az embert.

-        Na, mi volt Norbival? - kérdeztük a kisiskolást a napközis foglalkozás végén, némi megkönnyebbüléssel eltelve, mivel láthatólag haja szála sem volt meggörbülve.

-        Semmi. Odajött hozzám, megkérdezte, hogy elhoztam-e a kártyát, én meg mondtam, hogy nem! És ezután elment.

Azt hiszem érdekérvényesítő-tanfolyamra a kisfiunkhoz kell beiratkoznunk.

Sütőtökkrémleves tökmagolajjal, snidlinggel

A sütőtökkel úgy jártam, hogy régebben nem szerettem, ám fognélküli, enni tanuló gyermekeim szájába olyan sebesen kellett bekanalaznom, hogy magam is megkóstoltam, mi lehet ebben olyan jó. Egész megkedveltem. A gyerekeim azóta tudnak rágni, a sütőtökből kiszerettek, én viszont benne ragadtam. Ha látok egy szép darabot a boltban, nem tudom ott hagyni. Leves formájában pedig mégis csak a család asztalára tehetem.

Hozzávalók

Egy kiló sütőtök

2 kisebb-közepes szétfővő krumpli

10 borókabogyó

2 ek vaj

1 l kockaleves (bio leveskockából)

Só

Frissen őrölt bors

1 ek alma- vagy borecet

Levesbetétnek

2 ek tökmag

1 ek apróra vágott snidling

4 ek tökmagolaj

3-4 ek olívaolaj

Pirított kenyérkocka

A tököt és s krumplikat megtisztítjuk, felkockázzuk. A borókát apróra zúzzuk. Mivel nincs mozsaram, egy húsklopfolóval jó párat ráütöttem a vágódeszkán.

A vajban röviden átpároljuk a tököt, a krumplit és a borókát, majd felöntjük az alaplével. Sózzuk, borsozzuk és közepes lángon kb. 15 perc alatt puhára főzzük.

Botmixerrel összepépesítjük a levest, hozzákeverjük az ecetet.

A kenyereket felkockázzuk. Egy tepsibe alufóliát teszünk, ezen eloszlatjuk a kenyérkockákat, óvatosan meglocsoljuk olívaolajjal. Alsó és felső lángon addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz.

A tökmagolajat. a snidlinget és a kenyérkockákat a tányérban adjuk a leveshez.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A focisalbum természetesen Nagyiékhoz is velünk utazott Karácsonykor. Nagynénje is belelapozott.

- Ó. Most már értem ezt a fociskártya-dolgot! – mondta, miután megcsodálta benne az idei szezonban játszó sok csinos sportolót.

Rácponty vagyis csirke

 

Oh, sport!

No sport – mondta Churchill, amikor a hosszú élet titkáról faggatták. No sport – mondták mindenféle edzők és tornatanárok amikor a sportpályán véghezvitt ténykedésem láttán három perc alatt konstatálták, hogy belőlem nem lesz világbajnok, sem olimpikon. Abban az időben nem volt divat a mozgásért, egészségért való sport, vagy legalább is inkább papíron létezett. Így saját edzésprogramba fogtam, bicikliztem, fára másztam, lábtengóztam nyarakon át, korcsolyáztam, tollasoztam, sőt még kést is dobáltam homokba (bocs, Anyu). Akkor még csak éreztem, most már tudom is, hogy a mozgás tart életben. (Churchillnek meg valószínűleg olyan vasszervezete volt, hogy még ezt is kibírta).

   Szerencsére ma már sokféle sportot űzhet tehetségre való tekintet nélkül kicsi és nagy, csak győzzük pénztárcával. Kisfiam azzal állt elő januárban, hogy ő focizni szeretne. Az első osztályt úgy kezdte, hogy nem járt különórára, épp elég megterhelő a medvebocsok számára helytülni az iskolapadban, majd kialakul később, hogy milyen különóra jöhet szóba. Januárra eldöntötte, hogy focizni szeretne. Felmértem tehát a terepet – focis anyukák kikérdezése – és megtudtam, hogy a gyerekek nagyon jól érzik magukat a fociedzésen, jó kis csapat alakult ki és a fociedzés benne van a Bozsik-programban, tehát jelképes összeget kell fizetni érte. Nagyon sok kisgyerek szeretne ide járni, ezért válogatnak közöttük. Hááát, azt tudtam, hogy gyermekem nem sok labdaérzéket mutatott fel eddig, de hát ezért anya az anya: nagy levegő…..és becserkésztem a tanárnénit, aki az edzéseket tartja. Azt mondta, menjen le Macika az edzésre és majd meglátjuk. Vajon mért volt olyan ismerős érzésem? Mackóval megbeszéltük, hogy ez egy próba, ő is mondhatja, hogy nem szeretne járni, meg az edző néni is mondhatja, hogy nem fér bele a csapatba.
   Magam is megtekintettem a sportfoglalkozást és pont azt láttam, amit sejtettem: kisfiam a pályán való tartózkodást apropónak érzi a futkározáshoz. Amit imád, már akkor is futott, amikor még járni se tudott, csak háton feküdni, pont olyan mozdulatokat tett, mint aki helyben fut. A helyváltoztatásnak egyetlen értelmes formáját ismeri: a futást. Gyors is, apukája gyermekkorában többször is Budapest-bajnok volt. Hát szóval futkorászott az én gyermekem a pályán fel és alá, sebesen szedve a lábait, a labdát inkább zavaró tényezőnek fogva fel. Talán még a szemét is becsukta, ha felé szállt az ágyúgolyóbis.
   Edzés végén magam is szemlesütve somfordáltam az edző színe elé. Azt mondta, jöjjön fiacskám máskor is, egy edzés alapján nem tudja eldönteni. Mentünk hát rendületlenül. Közben aggódtam, mikor szólnak, hogy ne erőltessük. És azt is láttam, hogy a sportpalánta egyre ügyesebb. Nagyon sokat fejlődött pár hét alatt. Áprilisra eldőlt, hogy maradhat.
   Áprilisra ő is eldöntötte, hogy nem szeretne járni többet. Nincs barátja, és ő a legügyetlenebb a csapatban, ezek voltak az érvei. Szerencsére megint egy húron pendültünk mi, szülők, alapvetően nem szeretjük, hogy könnyen feladjon az ember valamit, amibe belefogott. Azt mondtuk neki, hogy rendben van, de ezt az évet már járja végig. Utána pedig másik sportot válasszon, mert sport az kell.
   Így hát állunk a falusi focipálya szélén, legeltetjük a szemünket a rendkívül aranyos minicsapaton. Kisfiunkban nincs meg az az agresszió, ami kellene ehhez a sporthoz. Igazi angol úriember, bárkit lefut, de aztán udvariasan átengedi neki a labdát: kérem, csak Ön után. Az edzés végén a gyerekek maguk értékelik egymást, gyakran elhangzik a mi gyermekünk neve is, mint jó játékosé. Szerintem ez sokszor a barátságnak szól, mert időközben megkedvelték őt és barátok is érkeztek a csapatba. És talán nem csak mi vettük észre, hogy sokat fejlődött. Hogy mit hoz a szeptember?

Ráccsirke

(Nem összetévesztendő a rácscsirkével. Pácsó nem kell hozzá.)

Az eredeti étel pontyból készül, amit helyettesíthetünk szépen kiklopfolt tarjával vagy akár csirkével is. Most ez utóbbira esett a választásom méghozzá római tálban elkészítve. Igazi nyári étel. Mennyiségeket nem írok, ez a sütőtál méretének a függvénye. Elrontani nem lehet.

Hozzávalók

Csirkehús

Bacon
Krumpli
Hagyma
Paradicsom
Paprika
Só
Tejföl
Pirospaprika

Felkarikázzuk a zöldségeket, és a hozzávalókat a következő sorrendben tesszük egy jénaiba, tepsibe, római tálba: bacon, krumpli, paprika, paradicsom, hagyma, és a végén a hús.

Az egyes rétegeket enyhén besózzuk.

Körülbelül egy órán át sütjük. Ha nem fedeles tálat használunk, a félidőnél megfordítjuk a hússzeleteket, hogy mindkét felén megpiruljanak. A római tál fedelét levehetjük az utolsó 20 percre, hogy a hús piruljon.

A tejfölt összekeverjük a pirospaprikával, és a hús tetejére halmozzuk. A sütőtálat visszatoljuk a melegre és még 10-15 percig sütjük.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Kisleányunk olyan sportot választott, ami szinte nem is az, másfelől meg nagyon is: a tánc szerelmese, hetente öt órát áldoz ennek a szenvedélynek. Hivatalosan, mert az összes fennmaradó idejében is táncol, én leginkább úgy főzök-mosogatok, hogy a fejem 180 fokos szögben kitekeredve van, mert épp a legújabb kunsztokat kell szemrevételeznem.

   Mimi születésnapjára biciklit kapott, nem sokat kellett rá várni, kerek két napot, hogy kifejezze abbéli óhaját, hogy a barátnőjével elmenjenek bicajozni. Abszolút érthető, nem kívánhatom tőle, hogy a kertben kőrözzön, ugyebár. Viszont sohasem biciklizett utcán, teljesen tapasztalatlan, az autóforgalom pedig igencsak megnőtt azóta, hogy én voltam gyerek. Videókonferenciát hívtam össze és családi tanácsra úgy döntöttem, legalább az első alkalommal velük megyek. Kerítettem a szomszédból biciklit is hozzá. Ha a vállalati edzőteremben megesett szobabiciklizést nem számítjuk, olyan 14 éve nem ültem drótszamár nyergében. És gondolom, hogy az sem számít, hogy legalább ugyanennyi ideje vagyok Tour de France rajongó, szigorúan fotelből nézve. Azzal bíztattam magam, hogy a biciklizést nem lehet elfelejteni. Azt nem is, de a tériszony nem kellemes útitárs akkor, amikor a túraútvonal úgy szól, hogy először is kerekezz le egy hegyről. (Igaz a folytatás meg úgy hangzott, hogy most pedig kerekezz fel egy másikra – hát nem is tudom, melyiket szeressem jobban).
   Maga a kerékpár is kihívás volt, hiszen én kontrafékes, nem váltós biciklikhez vagyok szokva. (Máig nem felejtem azt a kirándulást, amikor az összecsukható kempingkerékpárom folyton össze akart csukódni, jó félórás késéssel a többiek után érkeztem a célba). Szerencsére a gyerekek megmutatták, hogy hol a váltó – nem, nem az, az a csengő – és azt is, hogyan kell használni.
   Útközben többször eszembe jutott Kepes András, aki azt mondta, hogy amikor kiderült, hogy a lánya krisnatudatú hívő lett, akkor nem jajongani kezdett, vagy eltiltani, hanem vele ment a templomba. Hiába, a jó fej szülőktől néha nehezebb megszabadulni.
   A kirándulás nagyszerűen sikerült, gyönyörű tájakon kerekeztünk, igazi májusi időben. A túrát két „sérüléssel” abszolváltuk. Kislányom esett el végül, szerencsére nem nagyot, a tenyerét horzsolta fel. Másnap pedig azt konstatáltam, hogy izomláz lett – na nem a lábamban (lányom táncos szenvedélyét én is osztom, nem vagyok edzetlen) – hanem az alkaromban, a folytonos, görcsös fékezés következtében.

Folytatás:
A kirándulást megismételtük Anyák Napján. A lovardáig mentünk, estefelé volt, épp hajtották be a lovakat. Az egyik kis önfejű barnát épp úgy hívták mint az én önfejű barnámat: Mimi. Onnan értesültünk róla, hogy a lovász az egész völgyet bezengő hangon azt üvöltötte: Mimi, hol a helyed? Én is megismételtem a kérdést: Mimi, hol a helyed?
- Az anyukám mellett!

Epilógus: gyermekeim apjának számos diplomája közül az egyik tornatanári működésre jogosítja őt. Tulajdonképpen életem egyik nagy rejtélye, hogy mit láthatott bennem egy tornatanár, és főként hogy választhatott élete párjának? (a hátbatérdelős jelenetet ő sem hagyta ki – na, most itt rádtérdelek, és figyeld meg, hogy előre fogsz tudni hajolni – ez neki se jött be). 

 

Vászon és terítő - Céklaleves

Utazás a Csendes-óceán körül Michael Palinnal

Poljuska polje – Céklaleves

Michael Palinra évekkel ezelőtt a könyvtárban figyeltem fel. A mi gondos könyvtárosaik gyakran cserélgetve érdekes könyveket tesznek a polcok végére a címlapjukkal kifelé, hogy az olvasók ráharapjanak. A szép narancssárga-homokszínű borítójú könyvön pedig ez állt: Szahara. Márpedig én mindent „megeszek”, ami afrikai, talán a Kittenberger Kálmán könyvek okozta katarzis ez még ma is. Otthon kiderült, hogy a könyvvel egy nagy kaland – már-már azt írtam, nagy utazás, ha nem lenne annyira kézenfekvő – vette kezdetét. Michael Palin, a Monty Python társulat tagja, Szahara című könyvében arról a nagy útról tudósít, amit a BBC készített vele végig a Szaharán át, rendkívül izgalmas helyszíneken. És bizony az is kiderült, hogy ez a BBC-sorozat maga is egy sorozat tagja. Michael Palin végigutazta a Himaláját, Európát, a keleti hosszúság 30. fokát az Északi-sarktól a Déliig, sőt beutazta a világot 80 nap és 20 év alatt is. Az utazásokról tévéfilmsorozat készül, és Michael Palin  remek humorral megírt könyveket is kiad. Imádom, ahogy szóba elegyedik az útja során mindenkivel, aki szembe jön, ahogy kommentálja a történéseket, az abszurd humorát. Úgy nagyszerű, hogy teljesen hétköznapi és természetes. Az utazásokat fantasztikusan jól szervezik meg, szinte észrevétlen, ahogy pont akkor érünk Borneóra, amikor a maláj turisztikai miniszter tesz látogatást a hagyományos hosszú házban, a Fülöp-szigetekre, amikor Zambuangán épp szépségkirálynőt választanak, Palinnel a zsűriben, Új-Zélandra, amikor a főiskolai beavatási szertartás van. Nem a nyilvánvaló látnivalókat mutatják meg, hanem a vidék hétköznapi arcát. 

 A családomat legutóbb az 1997-ben forgatott Utazás a Csendes-óceán körül c. sorozatra izzítottam be. A cél, a sorozat angol nevében van elrejtve: Full Circle with Michael Palin, azaz körbe szeretnék utazni a Csendes-óceán partvidékét egy év alatt, az óra járásával ellentétes irányban. Remek kiindulópontot választottak, az Egyesült Államok és Oroszország határán, a Bering-szorosban található Diomede-szigeteket, Az egyik sziget partjáról átlátni a másikra, pedig köztük „terül el” a dátumválasztó vonal is. Az első rész tehát Alaszkában és Oroszországban forgott, 1997-ben, nem sokkal a rendszerváltás után. Olyan városokban készültek a felvételek, mint Vlagyivosztok, vagy Magadan, ahova azelőtt pár évvel külföldi a lábát sem tehette be. Az oroszok nem csak hogy megengedték a BBC stábjának, hogy a gyönyörű és elhagyatott, vulkánokkal tarkított természetvédelmi körzetekben forgasson, egy túlélővel ellátogasson az egykori Gulágra, hanem az orosz jófejséget bizonyítandó, Palin együtt énekelhette a Poljuska polje című dalt a Csendes-óceáni flotta zene- és énekkarával is. A Poljuska polje a magyar fülnek is ismerősen cseng, Vár ránk a síkság kezdettel a november 7-i ünnepségek elmaradhatatlan műsorszáma volt. A dallam rögtön bekúszott gyermekeim fülébe is, hiába, tudtak ezek a szovjet szerzők. A költemény egy komszomol katonáról című, 1934-es musical, vagyis miket is beszélek, kórusmű méltán többször és sokak által újrafeldolgozott darabját mi is meghallgattuk a youtube-on és ha már ott jártunk, akkor más szovjet/orosz kórusműveket is, élükön a Kalinka majá-val. Hova el nem repíti az embert egy csendes-óceániai sorozat (engem egyenesen a nyolcvanas években volt gyerekkoromba).

Tekintettel az oroszországi kezdésre, főzzünk egy

Céklalevest

Hozzávalók

2 liter húslé (Kész vagy kockából. Ha nagyobb adag húslevest főzök, akkor műanyag dobozokban le szoktam a levéből fagyasztani, másodlagos felhasználás végett)

2 fej cékla

Babérlevél

3 ek. tejföl

Kapor és citromlé (opcionális)

A céklát megmossuk és almareszelőn lereszeljük.

A húslében, melyet babérlevéllel ízesítünk – ha szeretjük, akkor citromlével és kaporral is -, majd puhára főzzük. Egy tálban a tejfölhöz meregetünk egy kicsit a forró levesből, jól elkeverjük, majd az egészet visszaöntjük a levesesfazékba (hogy a tejföl ne ugorjon össze).

Sokmagvas kenyérrel tálaltam.

(Jól tettem, történelmi pillanat lett: kisfiam életében először hajlandó volt beleharapni a barnakenyérbe és ízlett neki!)

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A sorozat többi része is hasonló izgalmakat rejteget, például Kínában a Jangcén csodálatos s

sziklaképződmények és többszázezres „kisvárosok” mellett hajózunk, miközben elmesélik, hogy 14-15 év múlva ez már mind víz alatt lesz, mert addigra a kínaiak megépítik a 600 km hosszú Három-Szurdok-vízerőművet (vö: Magyarország maximális kelet-nyugati szélessége 526 km). És milyen szerencse, hogy nemcsak térben, hanem időben is utazunk, katt-katt az interneten, és rögtön meg is tudjuk a gát történetének legújabb epizódjait. Jártunk Japánban, a Fülöp-szigeteken, Borneón, Új-Zélandon….épp az utazás legdélebbi pontjánál tartunk, nagyon várjuk a folytatást. *

A Poljuska poljét heteken át zengték gyermekeim. Íme a film idevágó része, 2:40-től csendül fel a dal maga.

 

** Figyelem, aki maga szeretné megnézni, mi a sorozat vége, most görgessen tovább. 

Az én szemem sajnos túl gyors volt és internetes kutakodásaim során akaratlanul is értesültem róla, hogy a teljes csendes-óceániai kör végül nem teljesült, a köd miatt 2 km híján nem tudtak visszatérni a kiindulási szigetre. Igazi abszurd befejezés!