Megnyertük a Pityókafesztivál nagydíját - Am castigat la Festivalul Cartofului

Nyertünk, s nem is akármilyen díjat, hanem a Csíkszeredai Pityókafesztivál nagydíját a Vándorserleget, amit minden évben a főtt étel kategória első díjasának adnak. A csoportképen még senki nem tudta, hogy mi leszünk a nyertesek, de gondoltuk, zsűrizés előtt készítünk egy csoportképet, hogy legyen. A fotón a Hargita Népe és a Székely Konyha szerkesztőiből, illetve tisztviselőiből verbuvált csapat látható.

Am castigat, si nu un premiu oarecare, ci premiul mare de la Festivalul Cartofului din Miercurea Ciuc. Premiul se da de fiecare data pentru mancarea cu premiul intai din categoria mancaruri fiarte. Cei de pe poza inca nu stiu ca vom castiga, dar pentru orice eventualitate am facut o poza comuna inainte de a prezenta mancarea noastra la juriu. Pe poza ii vedeti pe colegii mei de la ziarul Hargita Népe si revista culinara Székely Konyha.

Itt mindenki pityókát hámoz, nagyon serények a lányok, fiúk.

Toate lumea curata cartofi, fetele si baietii sunt foarte harnici.

Itt már fő a hurutos-laskás pityókaleves a bográcsban, közben Gina kollegina lencsevégre kapott.

In oala deja se fierbe supa de cartofi cu paste facut cu un condiment special numit "hurut". Intre timp Gina colega mea a reusit sa-mi faca o poza buna.

Ildikó a sokféle krumpligombócot tűzi épp nyársakra - ezzel neveztünk be a sült étel kategóriába. Noha nagyon finom volt ez is, ezzel nem nyertünk. 

Ildikó prepara crochetele de cartofi, mancarea cu care ne-am inscris in categoria mancarurilor prajite. Cu toate ca era foarte delicioasa aceasta mancare, cu crochetele n-am castigat.

Ildikó, a Székely Konyha egyik szerkesztője volt a krumpligombócok értelmi szerzője és nagymestere.

Ildikó, una dintre autoarele revistei culinare Székely Konyha era cu initiativa si tot ea - mai mult  impreuna ca cealalta Ildikó, de pe poza de mai sus - a facut crochetele din cartofi.

Ímhol az elkészült ételünk, amit a zsűrinek bemutattunk: a sokféle burgonyagombóc és a díjnyertes hurutos-laskás pityókaleves. Itt mondnám el, hogy krumpligombócból ötfélét készítettünk: sajtosat, sonkásat, fokhagymás-borsosat, gombásat és mandulásat. A hurutos-laskás pityókaleves leírását megtaláljátok itt, hiszen már majdnem egy éve fent van a blogon.

Iata mancarea noastra prezentata in fata juriului: crochete de cartofi de mai multe feluri si supa de cartofi cu paste si "hurut". Din crochete am facut cinci feluri: cu cascaval, cu sunca, cu ciuperci, cu migdale si cu usturoi si piper. Supa de cartofi cu "hurut" si paste aproape de un an am postat aici pe blog, descrierea in lb. maghiara o gasiti aici. Dar va promit, ca foarte curand postez si in lb. romana.

Cecivel és Attilával járultunk a zsűri elé, illetve a másik Attilával, aki rengeteget fotózott. Még mindig nem tudjuk, hogy nyertes levest főztünk, de vidámak vagyunk és bizakodók.
Cu Cecília si Attila ne-am prezentat in fata juriului, era cu noi si celalalt Attila, cine facea multe-multe poze. Inca nu stim ca am facut o supa premiata, dar suntem veseli si pline de sperante.

Győztünk, győztünk, győztünk! Ildikóval örvendezünk, jobb oldalt a versenytárs emeli kalapját, baloldalt Csíkszereda polgármestere épp megtapsolja az elért eredményünket.
Am castigat, am castigat, am castigat! Cu Ildikó ne bucuram, la dreapta un adversar spune "jos cu palaria", iar la stanga primarul din Miercurea Ciuc ne aplauda.

Ildikóval, fő segítő társammal és a díjakkal.
Cu Ildikó, cine m-a ajutat foarte mult si cu premiile.

Tánczos Barnától nagyon finom bort kaptunk bónuszba.
De la Tánczos Barna am primit in bonus niste vin de calitate.

Végül, de nem utolsó sorban címlapra kerültünk a Hargita Népében. 
La urma urmei tot am ajuns pe prima pagina a ziarului nostru Hargita Népe.

S ennek a győzelemnek nagyon örülök. De máris itt az újabb kihívás, a Gateste Sanatos honlap versenyt hirdetett: aki a legtöbb szavazatot érő palacsintát süti az egészséges táplálkozást hírdető honlaptól ajándékba kapott Fissler serpenyőben, azt egy VitaVit Comfort szintés Fissler márkájú kuktával jutalmazzák. Ha úgy gondolod, hogy megérdemlem a kuktát, lájkold a rókagombás-szezámmagos palacsintámat ezen az oldalon felül a jobb sarokban.
Iar pentru aceasta reusita ma bucur tare mult. In schimb iata un nou concurs de la siteul Gateste Sanatos: cine acumuleaza cele mai multe likeuri pt. placinta facuta in tigaia Fissler primita cadou de la site, primeste o oala cu presiune VitaVit Comfort. Daca asa crezi, ca merit oala cu presiune, pune un like pe placinta mea cu umplutura de galbiori, facute pane cu susan.

Tárkonyos bográcsgulyás csipetkével - nagyanyám pityókás tokányának a sikertörténete

Amint ígértem, közzéteszem a többszörösen díjnyertes tárkonyos bográcsgulyásom receptjét többféle mennyiségben, ugyanis olvasóim közül többen is kérték, hogy különféle adagokban írjam le a receptet. Ám, előbb mesélnék keveset erről a tokányról. Nos, az eredeti recept - mint már sokan tudjátok - nagyanyámtól származik, ő ugyanis hajdanán, amikor megállt a konyha közepében, csípőre tette a kezét és kijelentette, "Assincs mit főzni mára", mindig ez a tokány került ebédre az asztalra. A magyarázat roppant egyszerű, ugyanis, amikor egy hajdani tisztességes székely háztartásban úgymond "semmi nem volt, mit asztalra tenni", akkor is volt a kamrában egy darab szalonna, egy rőfnyi kolbász, darabocska füstölt oldalas, sóban eltett hús, hogy a pityókát, hagymát, lisztet, tojást és a fűszereket ne is említsük. Ez volt tehát a kiinduló alap, amikor "semmi nem volt a ház körül". Nyílván ez a mai világban egészen másként fest, hiszen a mostani háziasszonyok többsége arra rendezkedett be - sajnos már Székelyföldön is -, hogy bármit megvásárolhat a bevásárlóközpontokban, a piacon, vagy a sarki boltban, ami a főzéshez szükséges. Na, de kanyarodjunk vissza a bográcsgulyás sikertörténetéhez, ugyanis ezt a bográcsost többször, több főzőverseny keretében is megfőztem, és mindannyiszor díjat nyertem vele. Legelőször 2003-ban vagy 2004-ben a gyergyóalfalvi Gazdanapon az Új Kelet hetilap csapatával főztem meg egy novemberi napon, kegyetlenül hideg volt, esett a havaseső, fújt a szél, a fa vizes volt, alig lehetett a bogrács alá begyújtani, de elhoztuk az első díjat. Ekkor még álmomban sem gondoltam arra, hogy valaha is komolyabban foglalkozzam a gasztronómiával, arra pedig végképp nem gondoltam, hogy gasztroblogot fogok vezetni néhány év múlva. Egyszerűen szerettem főzni és bevállaltam, hogy elkészítem ezt a gulyást, mert tudtam, hogy finom. Az első díj azonban kissé meglepett, hiszen a versenytársak között profi éttermi szakácsok is voltak. Másodszor versenyben - mert otthon azért még néha-néha csak megfőztem - a tavaly főztem meg Déván Edóval és Zsuzsigával közösen a Hunyad megyei magyarok rendezvényén. A mezőny nagyon gyenge volt - alig volt néhány csapat - nem volt nehéz elhozni az első díjat, de erről részletesebben is írtam itt és itt. Harmadszor pedig harmadik díjat nyertünk a nagyanyám tárkonyos bográcsosával a csíkszeredai Pityókafesztiválon, ami meglátásom szerint übereli az előző két nyereményt. Elsősorban azért, mert egy számomra addig ismeretlen csapattal főztem, az esemény előtt néhány nappal értesültem arról, hogy én leszek a csapatkapitány, ebből adódóan eszem/eszünk ágában sem volt nyerni. Másrészt a mezőny nagyon erős volt, hiszen 47 csapat nevezett be a versenybe, köztük több olyan csapat is, amelyek vezetője hivatásos szakács, de minimum gasztroblogger. Ezenkívül a versenyt megelőzően sok más csapathoz képest mi nem készültünk, nem tartottunk edzéseket, nem végeztünk próbafőzéseket, hanem azért mentünk, hogy jól érezzük magunk. Ugyanakkor a versenytársakhoz képest mi nem készítettünk egy ki tudja milyen különleges burgonyás ételt, hanem azt a legegyszerűbb pityókástokány receptet mutattuk be, amit szinte mindegyik székely háztartásban megfőznek havonta legalább egy alkalommal. Tehát, ezért vélem úgy, hogy ez a harmadik díj messze magasan übereli az előző két első díjat, s ugyanakkor ünnepélyesen bejelentem, hogy versenyben többé nem szerepeltetem ezt a receptet. Na, de gondolom, elég volt a dumából, most pedig jöjjön a tárkonyos bográcsgulyás csipetkével receptje különböző adagokban, ahogy kértétek.

Hozzávalók (6-8 személyre): 10-15 dkg füstölt háziszalonna, 20 dkg füstölt oldalas, vagy császárszalonna, 20 dkg füstölt házikolbász, 25 dkg sertéslapocka, 20-30 dkg friss erdei gomba (rizike, vargánya, galambgomba, erdei csiperke, bármelyik laskaféle), 3 nagyfej hagyma, 1 zöld- és 1 pirospaprika, 2-3 kg burgonya, 5-6 evőkanál liszt, 1 tojás, 1 evőkanál ecetes tárkony, só, bors, pirospaprika, csípős gulyáskrém (házi), házi ételízesítő, tejföl, ízlés szerint.

Hozzávalók (10-15 személyre): 15-20 dkg füstölt háziszalonna, 30 dkg füstölt oldalas, vagy császárszalonna, 30 dkg füstölt házikolbász, 50 dkg sertéslapocka, 50 dkg friss erdei gomba (rizike, vargánya, galambgomba, erdei csiperke, bármelyik laskaféle), 6 nagyfej hagyma, 2 zöld- és 1 pirospaprika, 30-35 db burgonya, 7-10 evőkanál liszt, 1 tojás, 1 evőkanál ecetes tárkony, só, bors, pirospaprika, csípős gulyáskrém (házi), házi ételízesítő, tejföl, ízlés szerint.

Hozzávalók (40-50 személyre): fél kiló füstölt háziszalonna, 1 kg füstölt házikolbász, 1 kg füstölt oldalas, vagy császárszalonna, 3 kg sertéslapocka, 1,5 kg hagyma, fél kiló paprika (piros kápia és zöldpaprika vegyesen), kb. 1 kg gomba (vargánya, hirip, laska, galambgomba), őrölt bors 100 db burgonya (közepesnél kicsivel nagyobbal számolva, az igen nagyokat kettőnek számoljuk, a tojás nagyságúakból hármat számolunk egynek), 10-15 evőkanál liszt, 2 tojás, 2-3 evőkanál ecetes tárkony, pirospaprika, csípős gulyáskrém (házi), házi ételízesítő, 1 l tejföl.

Elkészítése: A lisztből és tojásból kemény levestésztát gyúrunk, majd falatnyi nagyságú csipetkéket szaggatunk belőle. A csipetkéket pici olajon megpirítjuk és felhasználásig félretesszük. A szalonna zsírját kiolvasztjuk - aki nem szereti az ételben a szalonnapörcöt, kanállal kiszedheti - hozzáadjuk a karikára vágott kolbászt és addig pirítjuk, míg a paprikás leve kisül belőle. Ekkor hozzáadjuk a kockára vágott hagymát és paprikát, illetve a házi ételízesítőt és üvegesre dinszteljük a zöldséget, majd megszórjuk pirospaprikával. Beletesszük a szeletekre vágott gombát és a gulyáskrémet picit sózzuk, majd a zöldséggel együtt tovább dinszteljük esetleg kevés vizet öntve alá. Ha a gomba megpuhult, hozzáadjuk előbb a nyers húst, amit fehéredésig pirítunk, majd a füstölt oldalast, vagy császárszalonnát is. Ezután újra enyhén megsózzuk a húst és kevés vizet öntve alá addig pároljuk, míg félpuha lesz. Hozzáadjuk a hasábokra vágott burgonyát, felöntjük annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, ismét enyhén sózzuk, majd addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul, de még nem fő szét. Ekkor beletesszük a csipetkét, fűszerezzük borssal és finomra vágott tárkonnyal. Tálaláskor tejfölt adunk mellé és friss káposzta savanyúságot.

Jó fakanálforgatást!

Köszönet a fotókért Sedithnek és Mihály Lacinak.

Nyertünk a csíkszeredai Pityókafesztiválon

Szóval, az az igazság, hogy nyertünk a csíkszeredai Pityókafesztiválon. Amint a fenti fotó is bizonyítja épp átveszem a harmadik díjat főtt étel kategóriában, amit a Hargita Népe napilap csapata érdemelt ki a Nagymamám féle tárkonyos bográcsgulyás csipetkével egytálételünkért. Na, de nehogy már a szekér megkerülje a lovakat, jöjjön itt alább rendre minden kronológiai sorrendben a magam verziójában, ugyanis Bea szép beszámolót írt a rendezvényről, amit föltétlenül  olvassatok el itt.

Mint már korábban említettem, időközben munkahelyet cseréltem, kedvenc napilapomtól a Krónikától átigazoltam a másik kedvenc napilapomhoz, a Hargita Népéhez. Zárójelben mondom, volt, aki erről a váltásról úgy vélekedett, hogy "hála Istennek hazatértem". Arra viszont álmomban sem gondoltam, hogy úgymond a tinta még meg sem szárad a munkaszerződésemen és máris igen komoly feladattal bíznak meg. Ugyanis arra kértek fel az új kollégák, hogy legyek a csapatkapitánya a Hargita Népe csapatának a Pityókafesztiválon. Mivel igazából az új kollégáim közül sokat nem ismertem és akiket ismertem, azokról sem tudtam, mennyire jártasak a fakanálforgatásban, arra gondoltam, indulásból, az ismerkedés öröméért főzzünk valami igazán egyszerűt és finomat. Így esett a választás a nagyanyámféle tárkonyos bográcsgulyásra, amit többször is megfőztem már és többször is díjat nyertem vele.

Hamar kiderült, hogy egy igazi, összeforrott csapatba csöppentem, amelyben senki nem ódzkodik a munkától, és senkinek nem kell részletezni, mit, hogyan, miért. 

Mivel ez már a legelején kiderült, indítványoztam a "gazdának", vagyis Mihály László főszerkesztő-helyettesnek: "töltsön egy pohárkával a szakácsnőkbe, mert nem vágnak a kések". Aztán mert ő is az a típusú ember, akinek egy dolgot nem kell kétszer elmondani, mert ért a szóból, töltött is. Itt jegyezném meg, hogy a remek fotókat is Laci készítette. Mellesleg, ekkor mondtam el a csapatnak, hogy nem azért jöttünk, hogy föltétlenül nyerjünk, hanem azért, hogy együtt legyünk, jól érezzük magunk, főzzünk egy jót, együnk egy jót, aztán, ha netán nyerünk is, annak mindannyian örülni fogunk.

 A tűzmesterek a fiúk voltak, be is fűtöttek a bogrács alá rendesen. Itt épp azt figyelem, hogy igen nagy a láng, talán nem ártana kissé széthúzni a tüzet.

Aztán rendre minden belekerült a bográcsba, csak a fakanalat kellett forgatni rendesen.

Emese volt a főkóstoló, ő mondta mindig: "só kell még bele".

Közben jött a zsűri is, akikkel poénosra vettük a figurát, ugyanis elmondtuk nekik, mi egyformán könnyen forgatjuk a tollat és a fakanalat, s ahogy tudunk jót is rosszat is főzni, ugyanúgy tudunk jót is rosszat is írni.  

No, azt nem tudni, hogy a fenti szövegtől hatódott-e meg a zsűri, vagy valóban annyira jó volt a kaja, tény, hogy Csiszér Előd, a Fenyő-szálló séfje - aki szintén zsűritag volt - amint megkóstolta a főztünket, azonnal négy adagot kért belőle, hogy ebből ebédeljen a zsűri. 

Eleinte nem is vettük komolyan, azt hittük nincs is ennek jelentősége...

Habár, amíg vártuk az eredményhirdetést, időnként szóba hozódott: "vajon miért kért éppen tőlünk ebédet a zsűri?"

Hát azért, mert GYŐZTÜNK!!! Harmadikok lettünk a versenybe benevezett 47 csapatból, és értesüléseink szerint, a mi tárkonyos pityókástokányunk volt messze a legjobb, csak lepontoztak néhány apróságért, amire egy szó mint száz, nem figyeltünk eléggé. Na de, hogy a zsűri tőlünk ebédelt, az mindennél beszédesebb... A nagyadag receptjét fennebb linkeltem, a következő bejegyzésben pedig olvashatjátok az éppen most készült finomságnak a receptjét is, mert néhány apróságban eltér a már beblogolttól.

Itt már azt tárgyaljuk, hogy jövőre is jövünk és jövőben is nyerünk... Úgy legyen! Ilyen csapattal nem lesz nehéz...

Mentünk, főztünk, győztünk! - avagy a "citerás pityókástokán" sikertörténete

Mint már említettem korábban a hét végén Déva főterén főzött az Erdélyi Konyha csíki és gyergyói "szakasza". Igazából első képnek egy tányérnyi "citerás pityókástokán" fotóját illett volna tenni, de akkora sor volt érte és annyira nem jutott mindenkinek, hogy ilyen fotó nem is készült. Viszont ezen a fotón - amit a világ legjobb krónikás képszerkesztője küldött át és a Nyugati Jelentől szerzett - elég jól látszik a bogrács tartalma és legfőképpen én is rajta "fontoskodom". S nem mintha nem készítettünk volna hatszáz fotót, de az általam látottak közül ez a legjobb, köszönet érte a NyJ fotósának, aki készítette, és Pisti kollégámnak a Krónikától, aki elküldte. Na, de visszatérve a pityókástokánra, amiről a "gyengébbek kedvéért" elárulom, hogy majdnem olyan mint a bográcsgulyás, amit a magyar pusztán főznek, csak ez sokkal jobb, mert pityókából van és "tokán". Hát, kérem alássan, úgy vitték, mint a mennyből hullott mannát, sőt, sokan hoppon maradtak, pedig két üstben (bográcsban) főztünk, előbb egy negyven literest "vettetünk meg" vele, majd egy 15 literest. Mind elfogyott. Edóka és Zsuzsiga meg sem kóstolták, nekem is csak épp egy kis ízelítő jutott, nekem viszont "illett" megkóstolnom, már nem egyébért, de én voltam a főszakács. Na, de nehogy "má' a szeker megkerülje a lovakot, kejzem'sze a zelejin a dógokot". Szóval mint már a korábbi bejegyzésemben is említettem, az egész azzal kezdődött, hogy Karcsi, a Corvin kiadó vezetője megkért, hogy menjünk el Dévára erősítsük egy kicsit a helyi csapatot és főzzünk egy jó gulyást, merthogy a Hunyad Megyei Magyar Napok nyitónapjának ez lenne a fénypontja. Mondtam, jó, da ha már megyek én gulyást nem főzök, főzzék azt a pusztai csikósok, "mett mű, székelyek pityókástokánt szoktunk főzni". Mondta Karcsi: jó, jó de hasonlítson a gulyásra, mert nem kellene lebőgni úgy, mint az Erdélyi Konyha csapata, hogy olyant főzünk, ami távolról sem úgy néz ki, mint a gulyás. Mondtam neki: "ne mind búsúljon, ha velem áll szóba, akkor olyan máriás pityókástokánt rittyentek tárkonnal, hogy hétnyelven beszél, s mind magyarul. Sosztán ki gulyást akar, az egye annak!" Másnap már azt is elárultam neki, hogy "nem es hakármilyen lesz, mett ez citerás pityókástokán lesz, de kell hezza jócskán disznyóhús a lapockájából, s a hasaljából, bors, pirospaprika - ha lehet a szögedi, vagy a kalocsai fajtából - s új pityóka. A többit viszem én, mett aligha lesz Déván fenyőmoszttal füstölt jófajta háziszalonna, füstölt ódalas, s kell még vaj' 3-4 rőfnyi jófajta füstölt házikolbász es, tárkon, s csipetke es, hogy a citeramuzsikáról, s a táncikáló gyermekekről, s Ottis apjának az orszhegyi szilvapálinkájáról, s Edó apukájának a lajbielőnyi házszalonnájáról, s a szárhegyi Bartalisék pityókás házikenyeréről ne es beszéljünk. Karcsi erre osztán aszonta: jó." No, most akkor irodalmi magyarra fordítva a szót: vasárnap dél környékén megérkeztünk Dévára, lepakoltunk a Téglás Gábor Iskolaközpont konyhájába, s mikor annak húsz perce volt Zsuzsiga "mán rőkölt" a hagyma mellett, Edóka pedig a háttérben "szecskálta" a húst. Én nem csináltam semmit csak dirigáltam, s fontoskodtam, mert láttam Gordon Ramsay-től, hogy a "nagyok" úgy szokták. De igen jó segítségnek bizonyult az iskolaközpont két szakácsnője - Póli és Hajni is -, aki értettek a mindenféle szecskáló, aprítógép kezeléséhez és így pillanatok alatt sikerült elkészítenünk a káposztasavanyúságot a tokán mellé, amihez a levet Zsuzsiga "vigyitette meg". Felvágtuk a húsokat, a kolbászt, a szalonnát, hagymát, paprikát, pityókát hántottunk, "fel es vágtuk, szép hosszukó szeletekre", s azzal jött Karcsi, "s mű mentünk es, ételestől citerástól, táncostól tanyittónénistől, mindenestől". A téren volt egy kicsi probléma, mert gázégővel kellett főzni, s én még olyant nem csináltam - "nem es ér fel a jófajta bikkfaszénnel". No de az volt, azzal kellett főzni. S akkor elkezdtük: beleraktuk hamarabb a szalonnát, aztán a karikára vágott kolbászt, hogy eressze ki a piros paprikás levét, majd hagymát és paprikát jócskán, aztán jött a kalocsai, s majd a hús, amit előzetesen bepácoltam sóval, borssal, házi ételízesítővel, illetve a füstölt oldalas, majd amikor a hús már megfőtt raktunk bele hiripgombát (vargánya) is. Amikor a hús majdnem puha volt, egy jó adagot kivettünk belőle egy másik üstbe, mert nem kaptunk elég nagy üstöt és emiatt két rendben főztük meg a piytókástokánt.
Közben míg főtt a tokán, a "citerabácsik" citeráztak. Az ifjak táncikáltak.
Fogyott, mint a cukor Edóka apukájának a szalonnája, a Bartalisék pityókás házikenyerével és a "veress hagymával". De Ottis apjának oroszhegyi szilvapálinkája is, "vót belőle egy csepp a szakácsnéba es" - bátorítónak -, s míg a lányok kavargatták a tokánt, a magyar iskola igazgatójával eljártam a marosszékit. Ő jobban tudta, mint én, de én se hagytam magam. Végül kiderült, hogy "fajtám", hiszen gyergyóditrói születésű, ami "ehejt van egy köpésre Gyergyószentmiklóstól". Ezalatt megfőtt a pityókástokán is, amit a végén kissé megbolondítottam a tárkonnyal, Bartalis Hajni gulyáskrémjével - ami olyan, hogy az univeres bújjon el mellette - belefőztem a csipetkét, amiről a románok nem tudták, mi az, tettünk bele jócskán tejfölt, s már tálaltuk is. Közben nagy suttyomban eljárt a zsűri is, s mire a második üst pityókástokán is elfogyott, már mondták is, hogy a Székely erősítés csapat lett az első. Hát így volt, igaz volt, itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon utána. Recept, adagokkal. majd az Erdélyi Konyha júliusi számában lesz. Kackackackac...

Járt Mona és megyünk Dévára főzni

Nos, kedves feleim a blogírásban, mint látjátok már megint elhavazott engem a munka és alig jut időm erre járni. Most is csak azért kukkantottam be, hogy három igen fontos eseményről számoljak be. 1. Az Erdélyi Konyha csapatával létrehoztunk egy román blogot, a Gulast. 2. Meglátogatott Mona, a Vinuri povestite (Elmesélt borok) blog szerzője. 3. Vasárnap, azaz holnap az Erdélyi Konyha csapata Déván, a Magyar Napon főz. S akkor most vegyük rendre a témákat.

Gulas-blog - nos, aki kíváncsi menjen oda és nézze meg. Rövid eddigi története az, hogy egy rakás kedves román ember addig "rágta a fülünket" (értsd: kérte, könyörögte), mikor olvashatják románul is a receptjeinket, hogy úgy döntöttünk létrehozzuk a Gulas közösségi blogot, amibe az Erdélyi Konyha csapata írja be a receptjeit természetesen, románul.

Mona - róla előbb fiam mesélt, mint Alina (a fiam élettársa) barátnőjéről, majd elküldte a Vinuri povestite blog linkjét. Kiderült Mona borász és a blogja is a borokról szól, magyarán: igen érzékletesen elmeséli a borokat. Aki érti a román nyelvet föltétlenül látogasson el Mona blogjára, mert csudajó dolgokat ír a borokról. Igazából, az általam ismert nyelvek egyikén sem olvastam ilyen szép és érdekes írásokat a borokról - sokat tanultam belőlük. Aztán a múlt hét végén a fiamékkal együtt betoppant hozzánk Mona, ugyanis úgy döntöttek, hogy a TIFF-ről hazafelé menet meglátogatnak engem is. Az ők és a lányom osztálytársa szüleinek - akik szintén meglátogattak a múlt hét végén - tiszteletére sütöttem a fenti sütit, amihez az ötletet Orsi csokis, rumos, meggyes roládja adta. Majd a következő bejegyzésben jön a recept.

Dévai Magyar Napon főzés: hát ez a felkérés eléggé meglepetészerűen ért, de annál inkább örülök neki. Vagyis az történt, hogy az Erdélyi Konyha kiadója, a dévai Corvin Kiadó vezetője ugyancsak a múlt hét végén felhívott telefonon, hogy ki kellene vonulnunk testületileg főzni vasárnap, mert a dévai Magyar Nap fénypontja lesz a főzőverseny. Még azt is mondta, hogy valahogy úgy kéne, hogy "mutassuk meg a románoknak" milyen egy igazi bográcsos, stb., meg adjunk egy kis ízelítőt a magyar kultúrából is. Na, ha arról van szó, hogy "mutassuk meg a románoknak", akkor én mindig kapható vagyok, főleg, ha főzés terén kell "mutogatni". Igy hát, összetrombitáltam a gyergyói és csíki lányokat, saszontuk, hogy most akkor megyünk, s megmutatjuk! Komolyra fordítva a szót Edóka és Zsuzsiga tud jönni, plusz Déván ott lesz a korrektor, a tördelőszerkesztő, a grafikus és a kiadó, szóval szép kis csapat leszünk. Az eseményt még emlékezetesebbé teendő: visszük a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület öreg citerásait és fiatal táncosait. Jön Irénke és Jutka barátnőm segíteni, illetve jön a gyergyószárhegyi faluturizmus főgazdasszonyának a férje és hoz pityókás házikenyeret. Szóval így néz ki a székely kontingens, amelyik megy Dévára "megmutatni". S viszünk magunkkal jófajta oroszhegyi szilvapálinkát is, s egy "lajbielőnyi" füstölt szalonnát, s veress hagymát, mert az jár hozzá. S mit es főzünk? Há', mi mást: citerás pityókástokánt - a citera miatt.
Szóval fiúk/lányok, ha Déva környékén jártok vasárnap a délutáni órákban, ki ne hagyjátok!

Kicsit olyan lett ez a bejegyzés, mint a három az egyben kávé, de minden fontos és el kellett mondani. Hihihi. Gondoljatok ránk vasárnap!

Megyek főzőversenyre, szorítsatok!

Gondolkodtam egy sort azon, hogy egyáltalán be merjem vallani vagy sem ekkora nyilvánosság előtt, hogy mire készülök. Aztán ma reggel úgy ébredtem fel, hogy igenis bejegyzem a blogomba, hogy megyek a sajnos nem eléggé híres gyergyószárhegyi káposztafesztiválra, nem is akármilyen minőségben, hanem a főzőverseny egyik versenyzőjeként. A káposztafesztivál főzőversenyének egyetlen kitétje van: minden ételnek káposztából, helyben kell készülnie. Amit készítek egy már-már elfelejtett töltöttkáposzta változat, aminek az érdekessége, hogy nincs hús benne. Nagyanyám böjtös káposztájának neveztem el, ugyanis a régi szép időkben nagyanyám a húsvét előtti nagyböjtben vasárnapokon szokta főzni ezt a sok zöldséggel töltött nagyon ízletes káposztát és ő böjtös káposztának nevezte. Utóbb a pszichowellness táborban került terítékre zöldségnapi második fogásként és mindenkinek nagyon ízlett, noha Hajni (a kicsi képen), a vendéglátó gazdasszonyunk eleinte kissé ódzkodott elkészíteni. No nem olyan nagyon éppenséggel, mert végül Erikával a sógorasszonyával secc-pecc összedobták, de többször is megkérdezte tőlem mielőtt az asztalra került volna és a vendégek végzetes pusztítást nem végeztek volna a tálakon: "szerinted, biztos fog ízleni?" A szakítópróbát olyannyira állta, hogy Hajni férje - aki csak a kész káposztából evett, de nem látta az előkészületeket - megkérdezte: "biztos, hogy semmi hús nincs benne?" Sőt, a minap Hajni azzal keresett fel telefonon: "Kéne gyere a főzőversenyünkre és meg kéne főzd a nagyanyádféle böjtös káposztát!" Nahát, ilyen felkérésre nem lehet nemet mondani. Nem is szaporítom tovább a szót, a receptet majd a verseny után beblogolom. Elöljáróban azonban ejtenék néhány szót a szárhegyi káposztafesztiválról.
Nos, gyergyószárhegyen évszázados hagyomány van a káposztatermesztésnek, mert kifejlesztettek teljesen hagyományos módszerekkel egy olyan káposztafajtát, ami a tetején lapított, inkább koronghoz hasonlatos, igen vékony szorosan egymásra boruló levelekből áll, az erezete is meglepően vékony, könnyedén savanyítható és sokáig eláll. A káposztafesztivál ötlete viszon egészen újkeletű és faluturizmusban tevékenykedő gazdasszonyok szorgalmazására szervezték meg először, na meg azért, hogy felélesszék a káposztavágás hagyományát (erről cikket is fogok írni). Ez a fesztivál nem tévesztendő össze a jó reklámmal és marketinggel szervezett parajdi töltöttkáposzta fesztivállal, ami néhány éves kezdeményezés, de nincs évszázadokra nyúló gyökere, alapja a településen a káposztatermesztésnek.
Na, nem nyújtom tovább, megyek készítsem elő a káposzta töltelékjét a versenyre, Ti pedig addig is, míg jövök, szorítsatok ám!