Mákos szilvásgombóc

Ez is egy olyan bejegyzés, amivel Edithnek tartozom, ugyanis Max gombócos VKF! kiírásától függetlenül október számomra egyébként is a gombócolásról szólt. Nem neveztem ezzel a recepttel, mert arra gondoltam, hogy Edith fog nevezni és nem tartottam illendőnek "lenyúlni" a receptjét. Bizonyára emlékeztek, hogy Edith még szeptember elején közzétette a szenzációs Gyors szilvásgombócának a receptjét és amikor megláttam azonnal ráismertem arra a receptre, amit még a nyolcvanas évek közepén gyűjtöttem be Szlovákiában az egyik eszperantista ismerős édesanyjának a recepttárából. Azonban, mivel akkoriban még én is fiatal voltam és bohó, a papírfecnit, amire leírtam sikerült elhagynom még a kirándulásom során, magyarán haza sem ért a recept nemhogy kipróbáljam. Mondjuk hiányát csak akkor éreztem, amikor főztem és törtem a pityókát a gombócnak, majd gyúrtam a tésztát és bügyürgettem a ragacsos gombócokat. Na, olyankor mindig elmondtam, hogy akkor fogok még egyszer szilvásgombócot készíteni, ha már meglesz az a csodarecept, ami fiatalon sz ölembe hullott, de nem tudtam eléggé értékelni. Jó sokat kellett várnom rá! Azonban, amikor először elkészítettem az Edith receptje alapján és rájöttem, hogy ez még annál is gyorsabb, mint ahogy elképzeltem, nagy kedvet kaptam a gombócoláshoz. Arról nem is beszélve, mennyire elnyerte a család tetszését! Lényeg, a lényeg: lányom októberben sorozatosan szinte minden csütörtökön azzal kezdte a telefonban, hogy "aaanyuuuciii, holnap, mire hazaérek a vonattal, ugye készítesz olyan Edithféle gombócot?" Erre mit lehetett volna válaszolni, hiszen a kérdés is helyesen volt feltéve az igenlő válaszhoz. így hát minden pénteken délután négy óra magaslatában kezdtem a szilvát magozni, fahéjazni, majd gombócoltam és öt órakor, amikor a lányom lépett be az ajtón, már tálalva volt a gombóc. Edith receptjétől csak minimális mértékben tértem el, ugyanis az ő adagja kissé soknak tűnt, mert sok esetben csak a lányom evett gombócot, én nem. Nem mintha nem szeretném, de gyümölcs-, hús- és zöldségnapról még akkor is kihagytam, ha a közepében szilva volt. S akkor most leírom ama kicsinyített változatot.

Hozzávalók: 10-12 szem szilva felezve és fahéjjal megszórva, 3,5 dl víz, 4 evőkanál olaj, 25 dkg liszt, 1 tojás, csipetnyi só, darált mák és porcukor ízlés szerint.



A továbbiakban Edith utasításai szerint jártam el, vagyis előbb kimagoztam és félbe vágtam a szilvát, a közepébe viszont csak egy kis fahéjat tettem, mert nem szeretjük a nagyon édes ételeket és nekünk pontosan elég cukorból az, ami a gombócra kívül kerül.

Aztán felforraltam a vizet az olajjal, pici sóval és a lisztet egyben "belezuttyintottam" a fazékba, majd szaporán összekavartam, aztán hozzáadtam a tojást is, azzal is elkavartam, végül ügyes gombócokat böngyörgettem belőle. Nekem 20-25 gombóc jött ki átlagban a negyedkiló lisztből és ez kettőnknek bőven elég, még akkor is, ha mindketten eszünk belőle.

Természetesen, közben feltettem a normál sós vizet is főni, és mikor forrt már akkor beledobáltam a gombócokat, kifőztem, forró vízzel leöblítettem és darált mákkal megszórtam, jó gazdagon, mert mi úgy szeretjük, ha minél mákosabb. Mivel októberben szinte minden pénteken készítenem kellett egy ilyen adag gombócot, készült belőle prézlis (zsemlemorzsás) változat is, ami így néz ki.

Igaz, hogy már nem igazán lehet a piacon szilvát vásárolni, de az ügyes gazdasszonyok fagyasztottak, vagy cukorral meghintve tettek el télire is, hogy akkor is lehessen szilvásgombócot készíteni, amikor kint olyan hideg van, hogy a kutya eltörik a kanyarban.

Jó fakanálforgatást!