Alkoholistának nem nevezném magam, pedig a jó bort szeretem nagyon. A naccerűen sikerült otthonlét megkoronázásaként sikerült némi gyógyszert átcsempészni a jólétbe. Igazából a finnek finoman szólva nem vetik meg az alkoholizálást, ebből adandóan a világ ezen szegletében is lehet kapni ilyen-olyan párlatot, nedűt, cseppeket és édes borokat, amitől könnyű ám részegedni. Viszont a finn dübörgő gazdaságban a kormányzat elhatározta, nem hagyja, hogy a szeretett polgárai könnyen az asztal alá igyák magukat, ezért fájdalmas tizedet vetett ki minden, 4,6%-nál erősebb italra, ráadásul forgalmazásuk állami monopólium. Aztán egyszer csak belépett az ország a dübörgő gazdaságával az EU-ba, ahol megmondták neki, hogy ejnye-bejnye, illene alkalmazkodni a fejlett európához (khmm?), ezért tessenek lejjebb vinni a sarcot. Azóta mérséklődtek az árak és manapsád már mindössze 35 készpénzért az emberhez vágnak egy egész üveg vodkát.
Mi, kelet-közép (jó na, balkán) európai vendégmunkások, néhanapján szívesen fogyasztunk jóminőségű szeszesitalokat. Viszont a mérséklődött árakat még így is magasnak találjuk. Ezért hagyománnyá vált, hogy otthoni élelem mellett mindig található néhány üveg az otthonról jövők csomagjában. Csak hogy legyen mivel ünnepelni alkalomadtán... evés előtt... és után... na jó, csak hogy mindig legyen pia otthon!
