KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyereményjáték. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyereményjáték. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 29., kedd

8 ÉVES A BLOG - Nyereményjátékkal !!!

Ma nyolc éve nyitottam a blogot, ebből az alkalomból kerül sor erre a bejegyzésre. Többször neki akartam már állni kibeszélni magamból, mit is jelent nekem könyves bloggernek lenni, és másodmagammal birtokolni a világháló eme kis szegletét.
Sosem volt a blog személyes megnyilvánulások színtere. Nekem nem megy könnyen bármit is megosztani magamról, a családomról, az érzéseimről, azt gondoltam mindig is, ez legyen csak Kelly és Lupi könyves tere, ahol elmondjuk a véleményünket az olvasmányainkról. A saját célom kezdetben még teljesen más volt, mint manapság. Akkoriban egyszerűen csak pár  mondatban le akartam írni a gondolataimat az adott könyvvel kapcsolatban, valamilyen maradandó formában, ha esetleg valaki rákeres a könyvre, legyen egy kis infója a fülszövegen kívül. Szó sem volt akkor még szempontokról, elvárásokról, és ha beleolvasok az első "értékeléseimbe", nem gyengén kínos érzés, hogy ezt emberek elolvasták.
Aztán lassacskán megtelt tartalommal a blog, kialakult a young adult főcsapás, hozzám nőtt Lupi is, és azt vettük észre, hogy eredményeket érünk el. Mire gondolok? Kiadók kérték a tanácsainkat, javaslatainkat, és most dicsekvésnek tűnne, ha felsorolnám, milyen jelentős szerzők kerültek kiadásra az ajánlásaink alapján. Ajánlóink kerültek fel könyvekre, ezt hamarosan össze is fogom szedni.
Öt és fél éve megalakult a Blogturné Klub, ami könyves életem második legfontosabb mérföldköve volt. Elég stresszes volt az indulás, izgultunk a "márka" bevezetése miatt, élveztük a rengeteg olvasást és minden egyes turné fogadtatását izgatottan figyeltük. A siker önmagáért beszél, az elmúlt évek alatt több mint 1000 könyvvel turnéztunk (maga a blog 580 körül), ez többezer nyereménykönyvet is jelent, amit kisorsolhattunk az olvasóink között, természetesen a kiadók támogatásával.

Az olvasóink szeretete és a kiadók (erkölcsi) támogatása kárpótolt engem azért a mocskolódásért, amit ezért a projektért kaptam a fejemre a  bloggerek egy részétől. Minden szavam igyekeztek kiforgatni, micsoda pengeváltások voltak. De fátylat rá, az idő engem igazolt.
A pályafutásunk elején még tizedannyi könyves blog sem volt, mint most. Sokan eltűntek a régiek közül, főiskola, egyetem után már nem folytatták a blogolást, illetve család, többedik gyerek mellett már nem volt annyi idejük, hogy rendszeresen posztoljanak. Ám itt van az új generáció is, akik már a neten nőttek fel, és hatalmas önbizalommal, időnként azonban meggondolatlanul vágnak bele a blogolásba.
Nem akarok kéretlen tanácsokat osztogatni, de talán akad, aki komolyan veszi ezeket:
- Töltsd meg tartalommal a blogodat! Ne gondold, hogy blogger vagy, amíg  nincs pár tucat könyvről értékelésed.
- Egy értékelés nem kell, hogy esszé legyen, de 10 mondat azért kevés.
- Igyekezz kialakítani egységességet, építsd fel a bejegyzést, legyen eleje és vége. Legyen pontozás vagy csillagozás vagy bármi, mert az olvasók szeretik az egyértelmű jelzéseket.
- Mielőtt blogolásra adod a fejed, tölts meg könyvekkel! Igen, a fejedet, vagyis olvass, legalább 300 könyvet. Ez megadja az alapot ahhoz, hogy el tudd dönteni, az adott könyv valóban jó, vagy csak az életed 15 könyvéből a legjobb, ami nem ugyanaz.
- Vállald a véleményed! Azt is írd meg, ha nem tetszik valami.
Utóbbinál vigyázz! Ha magyar szerzős könyvről írsz, és a Molyon is értékeled,  negatív véleménynél várhatod, hogy az író és baráti köre beléd köt, vagy a véleményedbe. Velem most épp ez történt, ami miatt egy hete rejtett ez a bizonyos tartalom, és hiába teljesítettem a feljelentő kérését (szedtem ki az értékelésből) valahogy a Moly nem sieti el levenni a büntetést rólam, pedig 2 levelet is írtam jelezve a helyzetet. Mindenesetre nem ez volt az első ilyen jellegű csalódásom a demokráciában, de mit várok mást, itt, Magyarországon?  Nagy szavakat hiába kiálltok a szélbe - újabb ok, hogy ne olvassak magyar szerzőt, kivéve azokat, akiknél tudom, mire számíthatok.

Visszatérve az új generációra, eszembe jutott egy eset, a Könyves Blogok oldalon (ami az enyém, de egy éve nincs gondozója)  egy kiscsaj addig rinyált, míg felvettem az oldalsávba, mint könyves bloggert, pedig csak 2 posztja volt. Két hét sem telt el, törölte a blogját. Van azért sok pozitív példa is, a lelkesen blogoló ifjú titánok blogjait élvezet olvasni, igyekszem is felfedezni őket.

Jöhetnek új bloggerek, kikophatnak régebbiek, egy biztos, most áttérünk a NYEREMÉNY játékra!
Kiválasztottam nyolc könyvet a saját polcaimról, adja magát a szám, mivel nyolc évesek vagyunk.
Nyolc nyertes helyett viszont kettőt fogok sorsolni, és a könyveket 2x4 db-os csomagba teszem, jól megkeverve, hogy a nyertesek és családjuk minden tagja olvashasson valami különlegeset.
Két rafflecopter doboz következik:

a Rafflecopter giveaway
Az első csomag tartalma:
1 pld Kristen Ciccarelli: Az utolsó Namsara
1 pld Beth Reekles: Kissing Both - Csókot vegyenek!
1 pld Bessenyei Gábor: Az első csók és egyéb démonok
1 pld R.J. Palacio: Csodácska
+ számos könyvjelző


a Rafflecopter giveaway
A második csomag tartalma:
1 pld Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám Dedikált példány
1 pld Colleen Hoover: This Girl
1 pld Tera Lynn Childs: Forgive My Fins - Hableányok kíméljenek! (kemény)
1 pld Róbert Katalin: 6 hét a világ
+ számos könyvjelző

A nyereményjátékban csak az vegyen részt, aki magyarországi lakcímmel rendelkezik, csak belföldi postázást vállalok! Egy IP címről csak egy játékost fogadok el, ezt a doboz kiszűri.  A játék két hétig tart, sorsolást február 14-én tartom. A két nyertest e-mailben értesítem, és három napot adok a válaszra, tehát érdemes olyan címmel játszani, amit gyakran ellenőrzöl.

Sok szerencsét, kedves olvasók!

2018. július 28., szombat

Nyerj páros mozijegyet a Sötét elmék filmre!

2018. augusztus 9-től látható a mozikban a Sötét elmék című film, mely az azonos című regény adaptációja Alexandra Bracken tollából. Páros mozijegyet nyerhetsz a filmre, ha a bejegyzés végén helyesen kitöltöd a rafflecopter dobozt.
Természetesen mindig jó előbb a könyvet olvasni, most új, filmes borítóval beszerezheted ezen a linken a Maxim Könyvkiadótól:

MEGRENDELÉS

Kedvcsinálóként íme a fülszöveg:

Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket. Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul. Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.

Beleolvashatsz az első 40 oldalba itt:    BELEOLVASÓ

Nézd meg a film trailerét! 



Válaszolj a kérdésemre (a fülszövegben megvan a válasz) és keresd fel a megadott facebook oldalakat! Sorsolás: Augusztus 11.
A mozijegyet a Cinema City mozikban lehet beváltani amíg műsoron lesz a film. A nyereményt a sorsolás után a Maxim Könyvkiadó postázza a nyertes részére. Csak azoknak érdemes játszani, akik be tudják váltani a mozijegyet, tehát van a közelükben Cinema City mozi.

a Rafflecopter giveaway

2018. április 9., hétfő

Premier előtti vetítésre nyerhetsz páros jegyet! Az Éjjeli napfény a mozikban!

A könyvfesztiválra jelenik meg ezzel a gyönyörű filmes borítóval a Maxim Könyvkiadó Dream válogatás sorozatában  Trish Cook regénye az Éjjeli napfény. A könyv filmadaptációja pedig április 19-től nézhető meg a mozikban Bella Thorne és Patrick Schwarzenegger főszereplésével. A Blogturné Klub hamarosan 4 állomásos turnéval jelentkezik a megjelenés alkalmából!

Íme a könyv fülszövege:

A 17 éves Katie Price egy ritka betegséggel él együtt: minimális mennyiségű napfény is halálos fenyegetés a számára. Mivel napközben muszáj a házban maradnia, társaságul csupán megözvegyült apja és legjobb (na jó, igazból az egyetlen) barátja szolgál. Katie világa csak azután teljesedik ki, hogy lement a nap: ilyenkor fogja a gitárját, és a helyi pályaudvaron játszik a jövő-menő utasoknak. Charlie Reed valaha sztáratléta volt, és az életében most épp nagy változások vannak készülőben – ő az a fiú, akiért Katie a távolból titokban már évek óta rajong. Miután egy este meglátja a gitározó lányt, a sorsaik összeforrnak, és egy csillagokon átívelő szerelem veszi kezdetét. Miközben támogatják egymást céljaik elérésében, és egymásba szeretnek a nyári éjszakák leple alatt, Katie és Charlie között olyan szoros összeköttetés alakul ki, ami elég erős ahhoz, hogy megváltoztassa őket – és mindenki mást is körülöttük –, örökre.

A könyvbe az alábbi linken tudtok beleolvasni: http://www.olvas.hu/uploads/media/file/0001/05/687d182fdc6a54e403ba6c99a197d298f997db42.pdf

És itt tudjátok előrendelni 30% kedvezménnyel: http://www.olvas.hu/termekek/mx1405-ejjeli-napfeny

Most lehetőséged van egy páros mozijegyet nyerni a premier előtti vetítésre, amely 2018. április 18-án, szerdán lesz 19 órától a  Mi Mozinkban Óbudán, a 2-es teremben. Csak akkor jelentkezz, ha el is tudsz menni megnézni a filmet a megadott időpontban! Töltsd ki a rafflecopter dobozt és várd a hétvégi sorsolást, e-mailben értestem a nyertest. Legkésőbb vasárnap délig válaszolni kell az e-mailre, ellenkező esetben pótnyertest kell sorsolnom.
 
Jelentkezni lehet: PÉNTEK 13-án éjfélig, 
sorsolás 14-én SZOMBATON!!!






2018. március 20., kedd

Nyerj mozijegyet a Nap nap után filmre!

MOST PÁROS MOZIJEGYET NYERHETSZ!

A Nap nap után trailere egy remek adaptációt ígér! 2014-ben jelent meg magyarul David Levithan azonos című bestsellere a Maxim Könyvkiadó gondozásában, amit öt pillangóval jutalmaztam, az értékelésemet elolvashatjátok ITT

Most filmes borítóval jelent meg újra a regény, az alábbi linken tudtok beleolvasni:

Ha megtetszett,  itt tudjátok előrendelni 30% kedvezménnyel:

A 16 éves Rhiannon beleszeret egy különös lélekbe, akit csak „A”-nak hívnak, és minden egyes nap más ágyban, más-más testben ébred. A kettejük között kialakuló kapcsolat olyan erős, hogy elhatározzák, minden nap megkeresik egymást, pedig még csak nem is sejtik, mit és kit hoz a következő reggel. Ahogy egyre inkább beleszeretnek egymásba, a realitásokkal is kénytelenek szembenézni: vajon képesek lehetnek úgy leélni közös életüket, hogy egyikük minden 24 órában más személyt testesít meg?

Március 22-től mozikban a Nap nap után, egy kis ízelítő a filmből:


Nyerj páros belépőjegyet a filmre, melyet bármelyik Cinema City moziban beválthatsz!
Kedveld a megjelölt oldalakat és várd a vasárnapi sorsolást!


a Rafflecopter giveaway

2017. április 29., szombat

24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál élményeim

Egy hét telt el a könyvfesztivál óta, most végre sikerül egy kis időt szakítanom az élménybeszámolóra, amit általában Lupi szokott megírni, de sajnos ő most nem tudott eljönni, nagy bánatomra.
Meglepő volt, hogy az idén nem volt belépőjegy, bár korábban is le lehetett vásárolni, nem bántam, hogy ezt kiiktatták a szervezők.
Az első találkozóm Deszy-vel karöltve fél 11-kor kezdődött, egy privát beszélgetésre invitáltak minket young adult témában, mondhatom nagyon kellemesen elbeszélgettünk, és hasznosnak minősítettük a találkozót.
Innen az első utam a Könyvmolyképző standjához vezetett, ahol azonnal lecsaptam Colleen Hoover: Maybe Someday könyvére, ezt mindenképp meg akartam vásárolni. (Egyébként maximum 3 db könyv volt az előzetes terv, illetve max. 10e Ft) Itt összefutottam Maisch Patríciával a Szembetűnő blog szerzőjével, nem mellesleg BTK csapattagom is, kiörömködtük magunkat, mivel személyesen most találkoztunk először. A General Press-nél átvettem a Lady Cassandra meghódítása című könyvet.  Deszy-t megkértem jöjjön ki velem Szaszkó Gabihoz, aki a külső Maximos standnál dedikálta első regényét. Vittem a saját példányomat, de egy hirtelen ötlettől vezérelve megkerestem a Maxim épületen belüli standját és vásároltam még egy példányt Lupinak is, meglepetés gyanánt, ha már nem tudott kijönni. A Maxim standja előtt összefutottam Lizzykével, aki lelkes romantikus rajongó és blogger, évek óta ismerjük egymást, mindig találkozunk a könyves eseményeken. Persze ő is könyvekkel teli zacskóval távozott a Maximtól. Ismerősként üdvözöltem a standnál Nemcsók Adriennt, számos regényük szerkesztőjét, és megtudtam, hogy a feszten kettő áráért hármat kap akció van, így az Édes semmiség és a Maradj velem mellé még egy Maradj velem került a táskámba, amit ki fogunk sorsolni az olvasóink között!
Kimentünk Gabihoz, akivel itt találkoztam először, sok-sok levélváltás és chat beszélgetés után! Nagyon-nagyon drukkoltam a könyvének még kézirat korából, és nagy öröm volt látni, hogy a decemberi megjelenés után milyen nagy volt az érdeklődés a regénye iránt. Mivel Gabi külföldön él, korábban Lengyelországban, most pedig Birmingham-ben, nem lesz elérhető minden könyves eseményen, így örülhetett, akinek sikerült a fesztiválon dedikáltatnia a Maradj velem-et. Volt is egy kis sor amikor odaértem, aztán sor került a dedikálásokra is. Sajnos keveset tudtunk beszélgetni, legközelebb muszáj lesz kibeszélni, ami bennünk maradt. Például a következő résszel kapcsolatban - ami még idén megjelenik, és Gabi szerkesztői munkája is nagyon érdekel.
Rohannunk kellett Deszy-vel tovább, mert idén mindenképp be akartunk ülni a sci-fi-s kiadók előadására. Sok érdekességet tudtunk meg a Gabo SFF, a Fumax és az Agave háza tájáról, mik az idei terveik, mi most a trend külföldön és itthon, hogyan alakul a magyar szerzők megjelenése. Érdemes volt meghallgatni a kiadók álláspontját, később a nézői kérdésekre is szívesen válaszoltak. Az előadáson is összefutottam ismerősökkel, fel sem tudok sorolni mindenkit.
Ezután az első hivatalos BTK Para Piknik-re gyülekeztünk. Futólag láttam Aranymagot, minden könyves eseményen intünk egymásnak :) BTK-s tagtársammal Szatmári Beával is itt találkoztam először (Könyvvilág)  
Oké. Leteszem a nagyesküt, hogy jövőre fix helyünk lesz, a galérián például, ugyanis komoly érdeklődés volt az olvasók részéről és mondhatom, hogy jól elbeszélgettünk a BTK titkairól. Persze, hogy leginkább a kényes kérdések és a soha máshol meg nem osztott információk érdekelték a hallgatóságot. Akik végig kitartottak velünk a benti és a kinti beszélgetésen, különböző menő könyves swag-okat zsákmányolhattak. Idén a saját BTK jelvény mellé Kozári Andi (Függővég) által tervezett BTK könyvjelzőt készíttettünk, a színét közösen szavaztuk meg. A különleges dedikált matricák és könyvjelzők, karkötők, tetkók nagy sikert arattak. És természetesen könyves nyeremények is voltak, hat könyv talált új gazdára a mesekönyvtől az erotikus műfajig. Nagyon sokat nevettünk a részben előre megírt, részben improvizált kvízkérdéseken. A BTK részéről Deszy, Toffy, Fummie, Bea és én vettünk részt a talin és nagyon örültünk, hogy sokan eljöttetek, reméljük jövőre még klasszabb lesz.
17 órára rohantunk egy újabb helyszínre, a Könyvmolyképző évek óta szokásosan megrendezett találkozójára. Az egyórás esemény első felében Varga Bea (On Sai) beszélgetett Szélesi Sándorral a frissen megjelent Kincsem könyvéről. A szerző olyan érdekesen és szenvedélyesen mesélt a regény keletkezéséről, a hosszas gyűjtőmunkáról, a szereplőkről, akik tényleg a valós személyek, hogy azonnal beleszerettünk a történetbe és még könyvhét előtt egy blogturnét is összehozunk ennek a remek történetnek. A beszélgetés második részében Katona Ildikó kiadóvezetőt hallgathattuk meg, beszámolt sok háttér-információról, ami az Alexandra boltok átvételével kapcsolatosak. Óriási fába vágta a fejszéjét a kiadó, sok üzletet szándékoznak átvenni, folynak a tárgyalások. Ildikó szerint az Alexandra nevét nem szabad "kidobni", ez egy bevezetett név, kis átalakítással viszik majd tovább. A Bookangel Kft. veszi át az üzleteket, és folyamatosan tárgyalnak a kiadókkal is, valamint a webáruház átvétele is folyamatban van. Ildikó hangoztatta, hogy imádja az üzletet, és úgy tűnik ért is hozzá. Nagyon tetszik az a meglátása, hogy összefogni kell a könyves szakma érdekében, nem pedig egymás ellen fordulva küzdeni a nagyobb szelet tortáért. Sok sikert kívánok ehhez az embert próbáló órási munkához!
Ezután már csak egy vágyam volt, hogy a Gabo standján szétnézzek, és az engem érdeklő 6 könyvet leredukáljam 3 db-ra. Eileen Cook: Címlapsztori - segített a döntésben a nagyon vagány borító, Julie Buxbaum: Három dolgot mondj - ezt már régen kinéztem még az angol megjelenésekor, Tommy Wallach: Akkor felnéztünk - ennek nem világbajnok a borítója, konkrétan olyan, mintha egy homeless lenne rajta, de viszont érdekel.
Örültem még pár futó találkozásnak, Zakkant olvas, Nita könyvgalaxis, Always Love a Wild Book,  és Tibi a Sorok között bloggere, aki sztáríróvá nőtte ki magát, nem vicc, ez a saját tapasztalatom.
Ezután hazaindultunk Lizzykével, fáradtan, de élményekkel és könyvekkel gazdagon.
Több éves tapasztalat, hogy nagyon kevés egy nap a fesztre és a szombati nap nagyon zsúfolt. Újra megfogadtam, hogy pénteki napra szabit veszek ki, hogy nyugiban végig tudjam mazsolázni a standokat, a szombati napot pedig az előadásokra és a találkozókra szentelem.
Íme az instás kép a szerzeményekről, utána jön a meglepetés!




Mint ahogy a bejegyzésben is írtam, kisorsolunk egy dedikált példányt Szaszkó Gabriella: Maradj velem című regényéből. Töltsétek ki a rafflecopter doboz sorait és várjátok a sorsolást!
Figyelem: Csak magyarországi címre postázok, a nyertest e-mailben értesítem, amennyiben 3 napon belül nem jelentkezik, új nyertest sorsolok. Sok szerencsét!

a Rafflecopter giveaway




2016. január 30., szombat

ÖTÖDIK Blogszülinap

Kedves Olvasóink!

Pontosan öt évvel ezelőtt nyitottam meg a kellyolvas blogot, ami közel három éve már Lupival kiegészülve működik, és remélem ez még hosszú ideig így is marad.

Az eltelt öt év során mindketten hatalmas lelkesedéssel írtuk a bejegyzéseket, izgalommal vártuk a visszajelzéseket itt a blogon és a facebook oldalunkon egyaránt. Fontosak a kommentjeitek, köszönünk minden hozzászólást. Továbbiakban is igyekszünk a legjobb könyvekből válogatni, a lehetőségeinkhez mérten. Bízunk abban, hogy a blogunkon található több mint félezer könyv közül mindig megtaláljátok a kedvetekre valót. Egy-egy negatívabb hangtól sem kell megijedni, számos alkalommal bebizonyosodott, hogy némely könyv egész más hatást vált ki Lupiból mint belőlem, akár két értékponttal is eltérhet a véleményünk, pedig nagyon hasonló az ízlésünk.

Terveink az idei évre kissé ellentmondanak egymásnak, szeretnénk minél több új könyvet olvasni, ugyanakkor rengeteg 1-3 éves könyv csücsül a polcunkon, amiket igencsak vágyunk elolvasni... Nem beszélve arról, hogy régebbi klasszikusokat, gyerekkori kedvenceket is tervezünk újraolvasni és bemutatni nektek. Meglátjuk mi fér bele!

Most viszont itt az alkalom a játékra. 5 év - 5 nyereménykönyv! Mindössze egyetlen kérdésre kell válaszolnotok, és tetszikelni a facebook oldalunkat, máris esélyetek nyílik megnyerni az öt könyveket.
Íme a könyvek és a rafflecopter doboz:


a Rafflecopter giveaway

Sok szerencsét! Sorsolás: 2016. február 28. Figyelem! Csak magyarországi címre vállalom a postázást!   

2015. július 2., csütörtök

2015. féléves zárás: TOP10


A 2015-es év feléhez érkeztünk, a hagyományoknak megfelelően kiválasztjuk az általunk olvasott könyvek közül a legjobb 10-et. A helyezések sorrendjét nagyon nehéz volt eldönteni, az ide bekerült könyvek egyformán kimagaslóan tetszettek, és nagy esélyük van bekerülni az év végi válogatásba.
Lupi 50 könyv közül válogatott, én (Kelly) 48 könyvet olvastam az első hat hónap alatt.

Régen volt már nyereményjátékunk! Most  három könyvcsomaggal is készültünk, a poszt végén megtaláljátok a rafflecopter dobozokat. Egy lányos, egy fiús könyvcsomag, és a nagyobbaknak egy példány  Stephenie Meyer: A burok című könyve vár gazdára! A könyvek új, illetve 1x olvasott állapotúak. Sok szerencsét!!!

10. Lupi: Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra Nem hittem volna először, hogy ennyire tetszeni fog ez a regény. De ki ne szeretett volna úgy járni, mint Holly és összejönni a kedvenc sztárjával? Humoros, fiatalos romantikus történet.

10. Kelly: Tiffany Reisz: A Szent  Az egész sorozatot az idén faltam fel, az öt könyv közül az utolsó tetszett  a legjobban, de mind remek szórakozás volt.

9. Lupi: A. O. Esther: Gombnyomásra 2. Az első rész után kíváncsian vártam, hogyan halad tovább a történet, de még jobb lett, mint az első! Egy különleges és veszélyes világ, nagyon szerethető szereplőkkel, akik izgalmas és veszélyes kalandba bonyolódnak!

9. Kelly: Katherine Applegate: Iván, az egyetlen A legjobb middle-grade könyvnek tartom az idei megjelenések közül. Szomorkásan-viccesen-mesés.

8. Lupi: Terry Lynn Johnson: Ice dogs Egy gyönyörű kutyás történet, amely Alaszka vadonjában játszódik. Sokáig álmodoztam erről a könyvről és végül Kellytől kaptam meg ajándékba, amiért örökké hálás leszek. Kutyarajongóknak kötelező!

8. KellyMichelle Hodkin: The Unbecoming of Mara Dyer  Sokat vártunk Mara Dyer megjelenésére, de érdemes is volt, nagyon tetszett. Noah .....

7. Lupi: James Frey: Endgame - Toborzás Az egyik legkülönlegesebb könyv, amit az életem során olvastam. (Valaki rájött már a megfejtésre?:))))

7. Kelly: Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet  Nagyon vártam a sorozat befejező részét, és minden várakozásomnak megfelelt, nagyon szerettem ezt a részt is.

6. Lupi: Rick Yancey: Az ötödik hullám. Erről a könyvről nem írtam értékelést (ha jól láttam, akkor Kelly épp most írja a sajátját róla, úgyhogy nem maradtok értékelés nélkül). Egy kemény, izgalmas disztópia, nagyon szerettem!

6. Kelly: Tammara Webber: Breakable Az Easy is nagy kedvencem volt tavaly, de igazából mostanában rá vagyok kattanva erre az új divatra, "olvassuk el a történetet a srác szemszögéből is". Nekem írták!

5. Lupi: Sarah J. Maas: Az orgyilkos pengéje és más történetek Az alap sorozat is nagy szerelem, de ezek a novellák egyszerűen fantasztikusak. Rengeteg új dolgot tudunk meg Celaenáról, megismerjük az első szerelmét és hogy milyen okok vezettek oda, hogy élete leghatalmasabb kalandjába keveredjen. Akik olvasták az Üvegtrónt és az Éjkoronát, azoknak ez a novelláskötet kötelező!

5. KellyJamie McGuire: Gyönyörű tévedés  Travist ugyan nem lehet túlszárnyalni, de a  legújabb Maddox  történet is az élmezőnybe jutott. És idén jön ősszel a következő!!

4. Lupi: Penelope Douglas: Szívatás Egy olyan regény, ami visszaadta a hitemet abban, hogy vannak még jó new adult regények. Jared és Tate nagyon jó páros!

4. Kelly: Sally Green: Half Bad  Ez a könyv szó szerint elvarázsolt, imádtam! Hamarosan sorra kerül a második rész is, amit azonnal beszereztem a könyvheti portyámon.

3. Lupi: Katie McGarry: Dare You To - Aki mer, az nyer Az írónő hatalmas kedvencem, és a téma - ahol végre a lány a "rosszlány" és a fiú pedig a "jófiú" különösen tetszett. Imádtam!

3. KellyColleen Hoover: Losing Hope - Reményvesztett  Újabb fiú szemszög könyv,  Dean Holder gondolatai a harmadik legjobb helyre kerültek a listámon.

2. Lupi: Neal Shusterman: Unwind - Bontásra ítélve Egy minden szinten megdöbbentő disztópia. Nem akarok spoilerezni még mindig, de a Happy Jack táborban történtektől még mindig kiráz a hideg...

2. Kelly: John Green, David Levithan: Will & Will Nem tudok elég hálás lenni a Maxim Kiadónak ezért a könyvért. Remélem a Budapest Pride Blogturnénk után még többen fogják olvasni.

1. Lupi: Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása, World after- Túlélők világa Sajnálom, de itt nem tudtam választani a két rész közül. Mind a kettőt idén olvastam és egyszerűen egyik jobb, mint a másik. Egy olyan jövőkép, ahol az emberiséget az angyalok igába hajtják? Mind a két rész kellően sötét, izgalmas és lebilincselő. Egyszerűen tökéletes!

1. KellyKatie McGarry: Crash Into You A félév utolsó könyve volt nálam időben, de a történet miatt magasan zúzta be magát az első helyre. Imádtam minden sorát. Garantált újraolvasás lesz, mert egyrészt nem tudok elszakadni a szereplőktől, másrészt újra akarom érezni az élményt, amit a száguldás, az adrenalin és Isaiah adott. (Kész, ezt a nevet nem lehet megjegyezni)

A nyereményjáték részvételi szabálya:
Kizárólag magyarországi címre tudunk postázni. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az értesítő e-mailre, tehát olyan címmel játssz, amit gyakran tudsz ellenőrizni. Sok szerencsét!  Sorsolás: Július 26. vasárnap.

a Rafflecopter giveaway
a Rafflecopter giveaway
a Rafflecopter giveaway

2014. december 22., hétfő

Adventi blogturné - 23. nap - A Nap


„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.”

Te vajon hiszel a karácsony csodájában? Hiszel a zöld fenyő varázsában?

Mi, a Blogturné Klub tagjai minden kétséget kizáróan hiszünk benne! S hogy bebizonyítsuk Nektek is, hogy létezik, egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!
Tarts velünk advent első napjától egészen karácsony napjáig és láthatod: a csoda bizony létezik. Hiszen a könyvek életre kelnek, a szereplők megelevenednek, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok beteljesednek!
Mától kezdve minden nap megismerhettek egy történetet a Blogturné Klub tagjainak – és néhány igazán nagyszerű kedves vendégünknek – a tolmácsolásában, melyből kiderül, hogy az idei turnés könyvek szereplői miként készülnek a karácsonyra, hogyan várják az ünnepet, és vajon ők maguk hisznek-e a csodában.
Ha ügyes vagy, és rájössz, hogy melyik történet melyik szereplőt rejti, Téged is megérinthet a karácsony csodája, hiszen megnyerheted a fa alatt becsomagolt ajándékok egyikét!
S hogy mit is rejtenek ezek a csomagok? Ez maradjon meglepetés! Elvégre a karácsony a meglepetések ideje!

Jó szórakozást!


Ma újra egy fantasztikus meglepetéssel készültünk nektek, hiszen a mai történetünk is egészen különleges. Ugyanis ezt a történetet - a 'Nap' tarot kártyához társítva - nem mi, a Blogturné Klub tagjai írtuk, hanem egy igen kedves meglepetés vendégünk. Hogy kicsoda? Ha kitaláljátok a szereplőt, akiről a mai jelenet szól, az íróját is egészen biztosan megfejtitek!

December 22. - Még 2 nap Karácsonyig

Beestem a K.-házba, és gyorsan kizártam a szállingózó hóesést, meg az orrokat pirosra csípő hideget. Levettem az átázott holmimat, hajamból kiráztam az olvadozó havat.
– Hahó! – kiáltottam, de válasz nem érkezett. Az üres csend erődházakhoz illett, nem családi házakhoz. J. kutya sem fogadott a küszöbön, de nem csak ez hibádzott: a máskor patyolat kövön vaskos sárcsík kenődött szét. Nem kutyamancsról vagy bundáról való, hanem mintha valami nehéz, piszkos tárgyat ráncigáltak volna be a házba.
A testem megfeszült a szokatlan jelek láttán. Követtem a nyomokat, ujjam begörbült, a bőrkesztyű nyikorgott a kezemen. A lépcsőfokokon apró fagyott földrögök hevertek szerteszét, csikorogtak, ahogy rájuk léptem. Az emeleten izgatott suttogást csíptem el, és engedett a csomó a gyomromban.
A hangok a szobámból jöttek, a résnyire nyitott ajtóm vonzott; titok lapult mögötte.
Belöktem az ajtót, és megtorpantam a küszöbön. A sárcsík egy embermagas, cserepes tujában végződött. A terebélyes, kékeszöld lomb betöltötte a teret; a szoba, amelyet nem bírtam belakni, most először tűnt személyesebbnek. Az ágakról tarka gombócok lógtak, a bütykös ágvégekre masnikat csomóztak. Mit keres itt egy fa? Minek aggatták tele egy csomó… Várjunk csak!
H. kiugrott a tuja mögül, az ágak megrezdültek.
– Ta-daa! – Kitárta karját, mintha magához akarná ölelni az egész világot, de lehet, hogy csak engem. Vigyorgott, az az érzésem támadt, hogy csak a villogó fogsorának van helye az arcán.
– Boldog karácsonyt! – mondta Ph., és szerényen ő is előbújt, kezében tükörfényes fémdarab, amelyre éppen madzagot kötött. – H. is ezt mondta, csak karácsonyi nyelven.
Ph.vállába öklözött.
– Nincs is olyan nyelv!
– Te már csak tudod! – szúrta vissza Ph.. – Nem is jársz iskolába!
– Sssh! Fogd be!
A következő öklözés elől ellépett, és a hevenyészett díszt az egyik ágra aggatta.
– De ha egyszer így van?
Az ikrek vitába bonyolódtak, nem volt értelme közbeszólnom, csak ki kellett várnom a végét.
Megvizsgáltam a vászon gombócokat: mind levarrt ujjú, kitömött kesztyűk voltak. H. munkája. Az ágak tövébe akasztott drótokból és fémdarabokból készült díszek pedig Ph. találékonyságát dicsérték. Feldíszítettek egy fát. De minek?
Áramütésként ért a felismerés: a giccses tuja valójában karácsonyfa akart lenni, sőt, a mai, téli napfordulót követő harmadik nap egybeesett a régi hagyománnyal. Olvastam karácsonyokról. Az apám a legmagasabb polcokra dugta el előlem ezeket a történeteket, mint minden családról és a családi összetartozás erejéről szóló könyvet. Apám tudta, hogy én csak magamra támaszkodhatok, ha ő egyszer nem lesz.
– Tudod mi az a karácsony, igaz? – kérdezte H.. Összevonta szemöldökét, próbálta megfejteni, hogy mit jelent a könnyfátyol, amit gyorsan kidörgöltem a szememből.
Hogyan magyarázhatnám el, hogy ez a giccses fa olyan, mintha belépnék egy könyv lapjaira? A családdal együtt járt az örökös alapzaj, a közös étkezések, nevetés vicceken, osztozás terheken. Megfigyeltem, hogy a családok megünnepeltek előre kitűzött napokat, apropót kerestek, hogy összegyűljenek és időt töltsenek egymás társaságában.
Bárcsak megsúghatnám a három évvel fiatalabb Pi.-nak, hogy ez lesz a jutalma, ha kitart: egy nap átélheti az érzést, amiről azt gondolta, csak olvashat.
– Ez az én ajándékom? – kérdeztem H.-től. Felvihogtam; egy K.-karácsony gondolata többé már nem fért el bennem. H. és Ph. elégedetten összenéztek, cinkos tekintettel; már nyoma sem volt az előbbi testvéri szóváltásnak.
– H. K.! – üvöltötte a nagybátyám a földszintről. Láttam a lépcsőn közeledő Pe. haragosan görbülő árnyékát. – Vörös Joe-nak eltűnt a francos tujája, és azt mondták te rángattad be ide. Ajánlom, hogy ne legyen közöd hozzá, mert olyan büntetést kapsz, hogy…
Pe. szava elakadt, amikor belépett a szobába. Felmérte a mosolyomat, aztán a giccses tuját, aztán a fintorgó gyerekeit, aztán az elkomorodó arckifejezésemet.
– Ez meg… – kezdett bele Pe., és Ph. behúzta a nyakát, H. meg karba tette a kezét, amikor Pe. nagy levegőt vett a kiabáláshoz.
– H., eredj le Vörös Joe-hoz, és kérj bocsánatot a taplóságodért! Mondd meg neki, hogy két hétig szobafogságban vagy!
– Sosem adta volna oda! – ellenkezett H..
– Indulj!
– De apa! – toppantott H.; hangja H.-hisztis, amivel elért bármit, amit akart. Rám mutatott. Francba! – Nem látod, hogy Pi. mennyire…
– Eredj! – Pe. ajtót mutatott. H. először nem mozdult, majd veszített egy gyors szempárbajban, és cittegve kitrappolt a szobából.
Pet. szája megrándult, amikor elhaladt mellette H.. Mosolykezdeményt harapott el, de a hangja még mindig csattant.
– Azt is mondd meg Vörös Joe-nak, hogy megkapja a tujáját holnap, és átvállalom a tartozását, amivel Ku. felé kell elszámolnia. És sajnálod, érted? Sajnálod, hogy szó nélkül elhoztad.
– Persze! – H. kinevette az apját, és már rohant is lefelé. – Sajnálom.
– És takarítsd fel a koszt, mielőtt anyád hazajön… Mindegy! – Hazel már messze járt, Pe. összecsippentette az orrnyerge tövét. Ph. felélénkülten visszatette a fára a saját díszeit, amiket H. leszedett.
– Hoztam csirkehúst pitének! – újságolta.
Pe. otthagyott minket, pedig ha megvárja, megköszöntem volna, hogy maradhat a tuja a házban.
Aznap este húsospitét sütöttünk He.-rel, és annyi krumplispogácsát szaggattunk az ikrekkel, hogy még a szomszédoknak is jutott belőle. He.-nek még órákkal később is liszt pergett a hollótincseiből, és még napokkal később is érezni véltem a sülő pogácsa illatát.
A szolárlámpákra piros és zöld kendőket borítottunk, és a tompa fények mellett az ikrek csendes éjt húztak hegedűn és csellón. Ph. úgy énekelt, mint egy angyal, és H. azzal szekálta, hogy úgy énekel, mint egy angyal. Én rég olvasott történeteket meséltem elnyújtott beleéléssel; szóról szóra, ahogy belém égtek az erődházban. Még Pe. is velünk egy szobában ücsörgött; a saját emlékeibe merült, és egy pohár bort szopogatott.
Aznap este, a K.-karácsonyon, könnyű volt a mellkasom és a szívem. Azt hiszem, még álmomban is mosolyogtam.
Azt kívántam, bárcsak megállna az idő.

Kitalálandó személy: Pi

Nyereményjáték:
Minden könyv felér egy apró varázslattal. Megszínesítik a szürke hétköznapjainkat, kalandokkal, veszélyekkel és izgalmakkal teli világokba kalauzolnak el bennünket. És mi is állhatna közelebb a varázslathoz, mint a mágia?
Idén mertünk egy nagyot álmodni és kilépni a hagyományok keretei közül. Ezúttal nem a szokványos adventi naptár nyitogatásával készültünk Nektek. Ó, nem.
Mostani turnénk során a Tarot kártyát, és azon belül is a Nagy Arkánum lapjait hívtuk segítségül. 2014-es, turnés olvasmányaink karaktereit úgy válogattuk össze, hogy valamilyen tulajdonságuk, tettük vagy habitusuk alapján megfeleljenek az eredeti 22 + általunk kitalált két kártyalapnak.
Nincs más dolgod, mint elolvasni az állomásokon található ünnepi novellákat, és kitalálni, mely karakterre gondoltunk. Az illető nevét beírva a rafflecopter doboz megfelelő sorába máris lehetőséged nyílik arra, hogy tiéd legyen valamelyik varázslatos nyeremény, amit a Blogturné Klub öt angyalkája (MFKata, Kelly, Fummie, Roni és Andie) ajánlott fel. S ha netalántán az összes vendég kilétét eltalálod, akkor huszonnégyszeres esélyre teszel szert!
Az igazán szemfülesek pedig extra meglepetésekre is bukkanhatnak olvasás közben! Hogy mi lehet az? Karácsony napján eláruljuk. Annyi azonban biztos, hogy érdemes velünk tartanotok. Rajta hát!
(Szeretnénk megjegyezni, hogy nem kell kapkodni. Nyugodtan gondoljatok át alaposan minden karaktert. Figyeljetek az apró jelekre, utalásokra. Direkt írunk mindegyikükről olyan tulajdonságokat, amelyekből rá lehet jönni a személyükre, így ha valami érdekes szokásuk vagy hóbortjuk van, azt tekintsétek nyomnak!)

a Rafflecopter giveaway


2014. december 19., péntek

Adventi blogturné - 20. nap - A Csillag


„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.”

Te vajon hiszel a karácsony csodájában? Hiszel a zöld fenyő varázsában?

Mi, a Blogturné Klub tagjai minden kétséget kizáróan hiszünk benne! S hogy bebizonyítsuk Nektek is, hogy létezik, egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!
Tarts velünk advent első napjától egészen karácsony napjáig és láthatod: a csoda bizony létezik. Hiszen a könyvek életre kelnek, a szereplők megelevenednek, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok beteljesednek!
Mától kezdve minden nap megismerhettek egy történetet a Blogturné Klub tagjainak – és néhány igazán nagyszerű kedves vendégünknek – a tolmácsolásában, melyből kiderül, hogy az idei turnés könyvek szereplői miként készülnek a karácsonyra, hogyan várják az ünnepet, és vajon ők maguk hisznek-e a csodában.
Ha ügyes vagy, és rájössz, hogy melyik történet melyik szereplőt rejti, Téged is megérinthet a karácsony csodája, hiszen megnyerheted a fa alatt becsomagolt ajándékok egyikét!
S hogy mit is rejtenek ezek a csomagok? Ez maradjon meglepetés! Elvégre a karácsony a meglepetések ideje!

Jó szórakozást!


Mai feladvány: Ec

December 19. - Még 5 nap Karácsonyig




Ec. bágyadt hangulatban ücsörgött a kanapén a tetőtéri lakás hatalmas üvegablakai előtt. Nem hiányzott ez a megfázás, ami miatt most pár napig távol volt a főiskolától, pedig a téli szünet előtt még két vizsgája lett volna esedékes. Legalább már a lázat legyűrte, viszont a torka még fájt, jól esett a forró mézes tea, amit lassan kortyolgatott. Egy meleg plédet csavart maga köré,  jó melegen tartotta, alatta nem is viselt mást, csak egy vékony pizsamát.
Megrohanták az emlékek, milyen örömmel költöztek be ide szeptemberben N.-val, B.-el és I.-al, minden feltételnek megfelelt ez a kecó, amit az ingatlan ügynökség kerített sokadik ajánlatként. Két hálószoba, egy fürdő és külön egy zuhanyzó, egy aprócska konyha, plusz egy igazi műteremnek is beillő nappali tartozott hozzá, néhány négyzetméternyi tetőkerttel. Csak egymásra kellett pillantaniuk a megtekintés alkalmával, azonnal tudták, ennél megfelelőbbet nem fognak találni. Ec. apja megtámogatta anyagilag a költözést, sikerült néhány új bútort is venniük, pár hét múlva már igazi otthon várta őket a suli után.
A boldog hétköznapok sora átrendezte Ec. érzelmi világát, újult lelkesedéssel kezdett rajzolni és festeni, rendszeresen látogatták N. öccseit, és nem túl gyakran, de megfordultak Ec. régi otthonában is, amit az új, csöppnyi jövevény felettébb hangossá tett. Apja és felesége A. egész jól bírták az átlagnál hangosabb gyermekük üvöltését, de N. megnyugtatónak találta, hogy Ec. nem kényszerül éjszakánként végighallgatni a pici műsorát.
Mert az éjszakákkal így is baj van.
Ec. még mindig képtelen végigaludni az éjjelt, bár sokat javult a helyzet, hiszen N. minden rezdülésére odafigyel, megnyugtatja, átöleli és ha kell, lecsókolja a könnyeket a szeméről. Megnyugtató a tudat,  hogy ott van mellette, számíthat rá minden egyes percben. A rémálmok igaz, hogy szelídebbek, de nem tűntek el teljesen, az anyjával kapcsolatos emlékek visszatérnek, újra és újra felzaklatva ébred miattuk. Ha nem is álmodik már arról a bizonyos tragikus estéről, furcsa, gyerekkori, rég elfeledett képek ugranak be. Nyaralások, karácsonyok, amikor még együtt volt az egész család.
Kulcs fordult a zárban, Ec. hirtelen felriadt a bóbiskolásból.
- Végre hazajöttél, már halálra untam magam! – mondta Ec. rekedt hangon, és egy csókra magához húzta szerelme fejét.
- Szia szépségem – suttogta N. a lány fülébe – hoztam egy kis kínait, remélem éhes vagy! 
N. tálcára rendezte a dobozokat és letelepedett a kanapéra Ec. mellé.
- Hmmm, ez  nagyon fincsi, pont szezámos csirkére vágytam, kitaláltad a gondolatomat.
- Ami azt illeti, próbáltalak hívni, de azt hiszem ki vagy kapcsolva, vagy esetleg lemerült a telefonod? – N. kérdése szinte minden nap elhangzott, Ec. nem jött ki valami jól a készülékével. N. elégedetten nézte, amint Ec. jó étvággyal befalja az adagját, csak akkor szólt újra, amikor már kiürültek a dobozkák.
- Találkoztam ma az édesanyáddal Ec. – N. halkan, szinte suttogva ejtette ki a szavakat. – Szeretne találkozni veled karácsonykor.
- Nem. – csattant fel Ec., azonnal összeráncolva a homlokát.
- Hónapok óta aláveti magát a kezeléseknek, és tényleg teljesen normálisnak tűnt.
- Nem vagyok képes rá. – Ec. lehajtotta a fejét, a szemében könnyek gyűltek.
- Ami azt illeti, anyád számított erre a reakcióra, ezért megkért, hogy adjam át neked ezt a kis csomagot. – N. a zsebébe nyúlt és egy apró, selyempapíros csomagocskát tett kettejük közé a kanapéra. Elvette az üres dobozt  Ec. kezéből és a konyhába indulva visszaszólt a válla fölött. – Nem akar ide jönni, csak látni akar. Lesz egy utcabál a közelben, ott fog várni rád.
Ec. a csomagra meredt. Hónapok teltek el azóta, amikor a temetőben utoljára látta az anyját. Vajon tényleg jobban van? Vajon most ugyanazt érzi, amit tavaly karácsonykor ő?  Lassan a csomag felé nyúlt, kibontotta, és a könnyek újra ellepték a szemét. Ott tartotta a kezében a jól ismert ragyogó csillagokat.




Nyereményjáték:
Minden könyv felér egy apró varázslattal. Megszínesítik a szürke hétköznapjainkat, kalandokkal, veszélyekkel és izgalmakkal teli világokba kalauzolnak el bennünket. És mi is állhatna közelebb a varázslathoz, mint a mágia?
Idén mertünk egy nagyot álmodni és kilépni a hagyományok keretei közül. Ezúttal nem a szokványos adventi naptár nyitogatásával készültünk Nektek. Ó, nem.
Mostani turnénk során a Tarot kártyát, és azon belül is a Nagy Arkánum lapjait hívtuk segítségül. 2014-es, turnés olvasmányaink karaktereit úgy válogattuk össze, hogy valamilyen tulajdonságuk, tettük vagy habitusuk alapján megfeleljenek az eredeti 22 + általunk kitalált két kártyalapnak.
Nincs más dolgod, mint elolvasni az állomásokon található ünnepi novellákat, és kitalálni, mely karakterre gondoltunk. Az illető nevét beírva a rafflecopter doboz megfelelő sorába máris lehetőséged nyílik arra, hogy tiéd legyen valamelyik varázslatos nyeremény, amit a Blogturné Klub öt angyalkája (MFKata, Kelly, Fummie, Roni és Andie) ajánlott fel. S ha netalántán az összes vendég kilétét eltalálod, akkor huszonnégyszeres esélyre teszel szert!
Az igazán szemfülesek pedig extra meglepetésekre is bukkanhatnak olvasás közben! Hogy mi lehet az? Karácsony napján eláruljuk. Annyi azonban biztos, hogy érdemes velünk tartanotok. Rajta hát!
(Szeretnénk megjegyezni, hogy nem kell kapkodni. Nyugodtan gondoljatok át alaposan minden karaktert. Figyeljetek az apró jelekre, utalásokra. Direkt írunk mindegyikükről olyan tulajdonságokat, amelyekből rá lehet jönni a személyükre, így ha valami érdekes szokásuk vagy hóbortjuk van, azt tekintsétek nyomnak!)

a Rafflecopter giveaway


2014. december 14., vasárnap

Adventi blogturné - 15. nap - A Torony


„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.”

Te vajon hiszel a karácsony csodájában? Hiszel a zöld fenyő varázsában?

Mi, a Blogturné Klub tagjai minden kétséget kizáróan hiszünk benne! S hogy bebizonyítsuk Nektek is, hogy létezik, egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!
Tarts velünk advent első napjától egészen karácsony napjáig és láthatod: a csoda bizony létezik. Hiszen a könyvek életre kelnek, a szereplők megelevenednek, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok beteljesednek!
Mától kezdve minden nap megismerhettek egy történetet a Blogturné Klub tagjainak – és néhány igazán nagyszerű kedves vendégünknek – a tolmácsolásában, melyből kiderül, hogy az idei turnés könyvek szereplői miként készülnek a karácsonyra, hogyan várják az ünnepet, és vajon ők maguk hisznek-e a csodában.
Ha ügyes vagy, és rájössz, hogy melyik történet melyik szereplőt rejti, Téged is megérinthet a karácsony csodája, hiszen megnyerheted a fa alatt becsomagolt ajándékok egyikét!
S hogy mit is rejtenek ezek a csomagok? Ez maradjon meglepetés! Elvégre a karácsony a meglepetések ideje!


Jó szórakozást!

 
Mai feladvány: T

http://www.blogturneklub.com/2014/11/karacsony-blogturne-klubbal-2014.html
December 14. - Még 10 nap Karácsonyig


Tíz nap van karácsonyig, és az előrejelzések szerint megmarad a vastag hótakaró, ami az utóbbi napokban ellepte a várost. Hidegebb is lett, de a fákon csillogó hó látványa kárpótolta a helyieket, ritkán fordul elő, hogy fehér karácsonyuk legyen. A házakat, üzleteket már feldíszítették, mindenhol fényfüzérek villogtak, tengernyi utcai árus kínálta az ünnepre való ajándékokat. T. elgondolkozva rótta a belvárost, nézegette a kirakatokat és a tavalyi karácsonya jutott eszébe, amit valószínűleg sosem fog elfelejteni.
Az apja és a bátyjai már hálaadáskor megtudták, hogy A. szakított vele. Végignézték, ahogy a sárga földig leissza magát, de nem próbálták leállítani, hiábavaló lett volna bármilyen ellenkezés. Végül egyikük hazavitte a bérelt lakásába, és minden piát eltüntetve otthagyta a kanapén mély álomba merülve. Nem emlékszik, hogyan élte túl ezeket a heteket, szinte minden nap italba fojtotta bánatát, nem érdekelte az egyetem, a tanulás, sodródott az árral. Egyedül a bunyók alkalmával tért magához, ilyenkor levezethette a feszültséget végre, nem is tudta legyőzni senki, a bankszámlája meg szépen gyarapodott. A fenébe is, mennyire hiányzott neki A., a napok minden órájának minden percében. Az órákon a lehető legtávolabb ült tőle, a menzán kerülte, időnként megengedett magának egy lopott pillantást, de ez csak olaj volt a tűzre. Elég volt megpillantania a feltűzött haját, máris érezte az illatát, elég volt felfigyelni a feszes farmerjára, máris szűk lett a sajátja, elég volt meghallani egy hangfoszlányt, hogy  gondolatban kitekerje bárki hímnemű nyakát, akivel csak szóba állt.   A. volt a mindene, a lelke, a szíve, a legjobb barátja. Hogyan tudna lemondani róla?
De tavaly is eljött a karácsony, hiába kívánta a pokolba a családi vacsorát, ahol sajnálkozó tekintetek fogják körülvenni, mégsem mondhatott nemet apja hívására, hogy együtt töltsék a szentestét. A többiek is úgy alakították a munkájukat, hogy 24-én hazajöjjenek, és még azt is sikerült egyeztetniük, hogy mindenki magára vállal egy-egy fogást a vacsorához, így talán lesz némi ehető is az asztalon. Öt testvér és az apjuk, hatan együtt, mégis magányosan, pedig hálaadáskor még meg voltak győződve arról, hogy A. fog gondoskodni róluk az ünnepek alatt. Frissen sült sütemény illata lengi be majd a házat, vacsorára marhasült lesz és pulyka, de nem is a kaja a legfontosabb, hanem a női gondoskodás, ami a legjobban hiányzik hosszú évek óta mindegyiküknek. 
Nincs mit szépíteni, az a karácsony elég tragikusan zajlott. Örültek egymásnak, persze, de ott lengett felettük A. hiánya. T. érezte, hogy nagy ívben próbálják a testvérei kerülni a témát, bármit felhoztak, csak hogy véletlenül se terelődjön A.-ra a szó. Végül feladták az erőlködést, erősen a poharak fenekére nézett a társaság, aztán éjszakába nyúlóan pókereztek. T. rettegett a pillanattól, hogy be kell lépnie abba a szobába, ahol utoljára együtt voltak, és bele kell feküdnie abba az ágyba, ahol utoljára szeretkeztek. Nem is tudta megtenni, a fürdőkádban aludt.
- Most másként lesz – gondolta T. és megtorpant egy fényes, csillogó üzlet előtt. Állítsd össze magad az ajándékod! – hirdette a kirakat, és T. fejében végre felötlött a tökéletes ajándék képe.
- Miben segíthetek? – kérdezte a fiatal eladólány, aki azonnal felvette a különleges vevőknek tartogatott mosolyát.
- Egy karkötőt szeretnék összeállítani a feleségemnek. – válaszolta T., aztán magában elnevette magát, látva az eladó mosolyának látványos lekonyulását.
Kirakta elé a készletet, és öt perc múlva már birtokába is került a legcsodásabb ajándéknak, amit csak A. karácsonyra kaphat. A szép ezüst karkötőre különböző csüngő bigyókat lehetett választani, állítólag ez nagyon nagy divat. T. mindent megtalált, ami  eszébe jutott, egy pirinyó galamb, egy pillangó, egy szív alakú medál, egy kiskutyi, egy A és egy T betű, és egy igazgyöngy.
- Tökéletes, amilyen a feleségem.
Otthon, amikor biztonságos helyre rejtette az ajándékot, az üzlet papírtasakjában egy hirdetést talált, melyben mesebeli utcabálba invitálták a szerencsés vevőket. Miért is ne? – gondolta T., talán lesz kedve a feleségemnek elmenni a mulatságba.


Nyereményjáték:

Minden könyv felér egy apró varázslattal. Megszínesítik a szürke hétköznapjainkat, kalandokkal, veszélyekkel és izgalmakkal teli világokba kalauzolnak el bennünket. És mi is állhatna közelebb a varázslathoz, mint a mágia?
Idén mertünk egy nagyot álmodni és kilépni a hagyományok keretei közül. Ezúttal nem a szokványos adventi naptár nyitogatásával készültünk Nektek. Ó, nem.
Mostani turnénk során a Tarot kártyát, és azon belül is a Nagy Arkánum lapjait hívtuk segítségül. 2014-es, turnés olvasmányaink karaktereit úgy válogattuk össze, hogy valamilyen tulajdonságuk, tettük vagy habitusuk alapján megfeleljenek az eredeti 22 + általunk kitalált két kártyalapnak.
Nincs más dolgod, mint elolvasni az állomásokon található ünnepi novellákat, és kitalálni, mely karakterre gondoltunk. Az illető nevét beírva a rafflecopter doboz megfelelő sorába máris lehetőséged nyílik arra, hogy tiéd legyen valamelyik varázslatos nyeremény, amit a Blogturné Klub öt angyalkája (MFKata, Kelly, Fummie, Roni és Andie) ajánlott fel. S ha netalántán az összes vendég kilétét eltalálod, akkor huszonnégyszeres esélyre teszel szert!
Az igazán szemfülesek pedig extra meglepetésekre is bukkanhatnak olvasás közben! Hogy mi lehet az? Karácsony napján eláruljuk. Annyi azonban biztos, hogy érdemes velünk tartanotok. Rajta hát!
(Szeretnénk megjegyezni, hogy nem kell kapkodni. Nyugodtan gondoljatok át alaposan minden karaktert. Figyeljetek az apró jelekre, utalásokra. Direkt írunk mindegyikükről olyan tulajdonságokat, amelyekből rá lehet jönni a személyükre, így ha valami érdekes szokásuk vagy hóbortjuk van, azt tekintsétek nyomnak!)

a Rafflecopter giveaway


Rendszeres olvasók