Ami a nyáron történt

Csak hogy emlékezzünk rá később, hogy mi volt a nyáron.

A gyerekek leszoktak az édességtömésről, szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor vettem nekik direktben süti-csokit. Na jó, az ilyen cukrozott gabonapelyheket nem számolom, mert akkor idevehetném nyugodtan a ketchupot is, meg a virslit, mert azokban is van cukor, nyilván. Meg házi lekvárt is kaptak mindig a palacsintájukba, meg főztem mákos gubát is, meg ilyesmi, de a bolti sütiknek, amikből azelőtt ipari mennyiséget fogyasztottak vége lett. Mondjuk a súlyuk egy dekát sem változott, mind a kettő izmos kis kukac.

Aztán pedig leállítottam őket a mindenféle tévékről és kijelzőkről, kicsit szüttyögnek még néha miatta, de sokkal nyugisabb azóta az élet, hogy nem veszekednek a távirányítón, a tablet időn meg a csatornán.

És ezen kívül Borcsi már teljesen egyedül mos hajat, pedig derékig ér neki. Na jó, Ákos is, de neki csak egy centis.

Ja, és úszni is megtanultak, nem szabályosan, de elboldogulnak a mélyvízben.

Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, tök sokat változtak, Borcsi egyre szemtelenebb, de még le tudom állítani, csak próbálkozik, Ákos meg ugyanolyan kis koboldba oltott kölyökkutya, mint volt, mindenhová bedugja az orrát, mindent megvizsgál, aztán mindenhol csinál valami galibát. De szerintem kifejezetten ügyesen tudom már kezelni őket. Ideje volt, na.

Én meg... hát, eltettem 20 kiló lecsót. Ez az új skill idén nyáron.

Amúgy meg tök szép nyarunk volt, erre mondják, hogy élményekben gazdag. Csak Etáék hiányoztak nagyon. (Minden oké velük, sőt, csak nem találkoztunk idén, mert mi mindig másfelé jártunk, ők meg dolgoznak ezerrel, meg kiállítanak és készül az új kollekció).

És a folytatásban

Aztán volt nálunk NőiCsizma a négy kislánnyal, hát hűha. Meglehetős ovi hangulat uralkodott végig, minden szobában gyerek volt, akármerre mentünk. Az etetéseket meg úgy oldottuk meg (apák persze megint sehol, de ezt nem szemrehányásként mondom, csak úgy, tényként), hogy az Edit volt a front office, aki effektíve etetett, én meg a back office-ben, a konyhában készítettem a kancsó teákat, kakaókat, satöbbiket, mint egy dadusnéni.

Aztán harmadnap elmentünk Egerbe, mármint azt már négyesben, és az is kurvajó volt. A Minaret tövében laktunk, mármint nem hálózsákban, hanem a Minaret Hotelben, a tetőtéri gerendák között :D. A szálloda király, a kaja sajnos unalmas volt, a masszázson meg, ami benne volt a csomagban, azóta is röhögünk, kb. együtt emlegetjük a soproni Randevú kávézóval, ahol emlékezetesen broáf kávét mérnek. Gyakorlatilag nem volt benne erő semmi,  mármint a masszázsban, a kávé az szétmarta a gyomrunkat, csak molyolt valamit a nő a hátunkon. Na de mindegy.
Ittunk finom kávét ilyen török sátorban, mezítláb, rézasztal mellett párnán ülve, meg megnéztük az Egri várat, ami elég jó, bár emlékezetesnek éppen nem mondanám. Másnap meg voltunk Aggteleken, szerintem az viszont állati menő hely, mármint a cseppkőbarlang, és az is menő, hogy a gyerekek már ilyen kis korukban látták. Ha mentek, öltözzetek fel ti is, mert csak 10 fok van, de mi fel voltunk készülve. A vezetőnk is jó volt, vicces, összeszedett, informatív, profi.
Volt még a csomagunkban játszóház is, ami elég lepattant volt, meg városnéző kisvonatozás, amit nem tudtunk beiktatni a táncrendünkbe, fájdalom.
Voltunk viszont a törökfürdőben, ami szintén egy jópofa program, bár kissé sajnáltam a gyerekeket, hogy nem hancúrozhattak kedvükre. Én viszont remekül punnyadtam a meleg vízben.
Hamam után Nyamnyam volt, ez a neve az új, kedvenc egri cukrászdánknak, tényleg :D. Aztán még találkoztunk a Pé kolléganőjével és családjával, ők egriek és cukik. Meg elmentünk még a Szalajka-völgybe is, ahol kisvasutaztunk, meg felmásztunk az ősember barlanghoz, és láttuk a Fátyol-vízesést, ami még mindig szép, én utoljára 17 évesen voltam errefelé.
Eger is sokat szépült, állati jó formában van, az egész belvárosa új, és jó nagy élet van benne, meg az üzletek is jók, kaptam is szülinapomra egy fehér, virágos ridikült, hű. Amúgy majdnem csak három napra mentünk, de még időben rájöttem, hogy ennyi idő alatt nem végzünk, nem tudunk mindent megnézni, amit szeretnék, úgyhogy gyorsan ráfoglaltam még egy napot, szerencsére.
Aztán átléptünk Mezőkövesdre, ami már a szállodateszteléses bizniszemnek a része volt, és az a helyzet, hogy marhajó szállodát sikerült tesztelni. Ha Matyóföldön jártok, lakjatok ti is a Nefelejcs Hotelben, mi esténként kályhával felfűtött, meleg vizes dézsafürdőben áztunk, időnként meg a jacuzziban csapattuk, meg buli is volt, vizes fürdőruhában táncikáltunk az udvaron, máskor meg a csillagokat néztük a dézsa vízből. Szóval ez egy jó hely, új és kulturált, minden van és minden működik is, meg még jól is néz ki. És még az étel is teljesen rendben volt, sőt, a nyavalyás fényevő Ákos kérésére, mivel a 10 méter hosszú svédasztalon semmit sem talált, amit megreggelizne, külön neki készítettek tejbegrízt is.
Megnéztük a szép nádfedeles házakat, voltunk a fazekas-házban, találkoztunk Agneta apukájával, aki matyó bútorfestő, hűha, Borcsi pedig szájtátva hallgatta a Kis Jankó Bori emlékházban az előadást "Bori néni" életéről, és végre nekem is meglett, amire mindig is kíváncsi voltam, hogy ki lehetett az a Bori néni, akinek a sztorija mindig eszembe jut, amikor vizes kézzel kapcsolom fel a villanyt, mert őt úgy csapta agyon az áram. Érdekes. Mármint hogy így tudom meg, totál véletlenül, hogy kire gondoltam mindig, mert én a sztorinak csak ezt a részét tudtam, se füle, se farka nem volt. Eddig.
Aztán hazajöttünk, és most, hogy két napja megállás nélkül mosok, már csak a szennyesláda van tele szennyessel, a fürdőszoba már szerencsésen nem, és most már dolgozni is próbálok, hát innen szép nyerni, három hét szabadság és lazulás után hirtelen felvenni a tempót (mert nagyon-nagyon kell mindenkinek a cikk), plusz a gyerekek, akiket letiltottam minden monitorról, úgyhogy azóta engem nyaggatnak, hogy szórakoztassam őket.
Hát, ha már nem nyaralunk, jöjjön az a szeptember.

A balatoni nyárral kapcsolatban

Egyébként pedig csodálatos hetet töltöttünk LD-ék balatoni nyaralójában, úgy, mint tíz évvel ezelőtt szoktuk, még lány korunkban, csak azóta született összesen öt gyerekünk, akik koruknál fogva szintén velünk voltak most. Ruhát azt egyáltalán nem használtunk, két fürdőruhát váltogattunk egész héten, volt mindenkinek egy száraz és egy vizes. A mesterfokot Boróka hozta, aki a maga 120 centijével, vagány kiszőkült frizurájával egy szál bugyikában, mezítláb söpört le mindennap a nagyjából 700 méterre lévő Balatonhoz, majd a másik 120 centissel, a nála egyébként 2 évvel fiatalabb Ákossal szerelembe esve egész nap a parton bóklásztak és rákot meg egyéb jószágokat kutattak, vagy a stég alatt építették az új otthonukat.
És volt még őrületesen cuki, dundibundi, egész nap vigyorgó baba is, aki a szemünk láttára kezdett el járni. Értelemszerűen az LD-éké.
Egész nap a kertben voltunk, vagy a Balatonban, mondjuk 37 fok volt, úgyhogy ez nem olyan nagy csoda. Igazából semmi sem történt, csak lazultunk egész héten, meg ittunk sok rozéfröccsöt, meg beszélgettünk nagyokat, a gyerekek játszottak, és tök jó volt.
Ja, az apák nem voltak ott, ők dolgoztak.

Azt tudtátok, hogy az én szülinapomon még a csillagok is lehullanak az égről? Most is hullottak, direkt kifeküdtünk megnézni. Negyven éves lettem, hö. És kaptam egy nercbundát.

Kicsi, zárt körmöspálcási közösségünk menekültellenességéről pedig annyit

hogy a minap beköltözött a szomszédunkba egy kínai család, azóta a környéken csodálatos kínai nyenyere muzsika árad, különleges és szokatlan elegyet alkotva a másik szomszédból áradó lószaggal. És ez szerintem vicces :D

Minden oké amúgy

Amúgy jól vagyok, megvagyok, csak én szeretem a dolgos hétköznapokat, amikor csönd van és egyedüllét van időm gondolkodni dolgokon, na azokból lesz itt poszt. De most nem tudok, mert amint felém settenkedik egy gondolat, azonnal ott terem valamelyik gyerekem, a gondolat meg pánik fejjel elrohan előlük. Én megértem őket. Mármint a gondolatokat.
És még ráadásul a következő három hetek munkáját most kellett gyorsan megcsinálnom, mert ha jól látom, az augusztus hátralévő részében én már nem nagyon érek majd rá dolgozni. Statisztikailag megvan a darabszám, csak hát annak az volt az ára, hogy néha napi három cikket írtam, ne kérdezzétek, magam sem értem, hogyan, lényeg, hogy ide írni már nemigen volt ööö... mit. Meg mikor.
Amúgy tök jó dolgok történnek, és már csak három hét van hátra a nyári szünetből (juhhéj), de az tömény jókedv és kaland lesz, hát az is juhhéj.
Ja, és még levendulaszörpöt is csináltam. Finom lett. Csináljatok ti is levendulaszörpöt, ha akartok.