Körözött

Leányzóm, majd nem sokra rá Férjuram is körözött iránti vágyát fejezte ki. Tényleg rég készítettem. Meg aztán szeretek a család kedvére tenni, s miután ketten is rendelték, kénytelen voltam készíteni.
Régen nem ismertem, mifelénk nem készítették. Aztán első találkozás és kóstolás után mi is rákaptunk. Népszerűsége azóta is töretlen. Ünnepekre is szoktam készíteni hidegtál részeként, paprikába töltve s karikákra vágva, hétköznapra csak úgy, friss kenyérrel.
Most hétköznapi változat készült:
Hozzávalók:

  • 25 dkg juhtúró
  • 25 dkg tehéntúró
  • 1 közepes fej lilahagyma
  • 1 lecsópaprika
  • só (ízlés, illetve a juhtúró sóssága szerint)
  • 1-1 mokkáskanál pirospaprika és egész köménymag
Így készült:
A hagymát és paprikát apróra felkockáztam.
A kétféle túrót villával összetörtem. Hozzáadtam a hagymát, paprikát, kevés sót, pirospaprikát és köménymagot, alaposan összekevertem. Megkóstolom, ha kell, teszek még sót hozzá.
Hűtőben tárolva néhány napig élvezhető.

Biztos a körözött is ahány ház, annyiféleképpen készül, nekünk így készítve tökéletesen megfelel. 

2 megjegyzés:

  1. Finom lehet a hagymával és paprikával gazdagítva :-) Én csak köménymaggal, snidlinggel és pirospaprikával szoktam ízesíteni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hagymával készítve ugyan nem randibarát változat, de így szoktuk meg. Biztos vagyok benne, hogy ahogy Te készíted, úgy is nagyon finom. Ha lesz friss snidling a kertbe, tesztelni fogom! :-)

      Törlés

Áfonyalekváros-csokikrémes kocka

 Még ez is korábban készült sütemény. De jó alkalmat szolgáltatnak arra, hogy felidézzem az év eseményeit. Sokminden történt. Jó és nem jó f...