A bodza ideje

Azt hiszem, ha ki kellene választanom a számomra legkedvesebb ízt, a bodzát választanám. Nagyon szeretem. Tavalyig csak szörpként ismertem, de az elmúlt évben lekvárok formájában is üvegbe zártam a május illatát, ízét. Készült bodzavirágos alma, eper és cseresznye dzsem, mindhárom nagyon finom, de kedvencem mégis az almás változat, azzal harmonizál leginkább. A dzsemeket Dzsemfix-el készítem, a zacskón leírtaknak megfelelő gyümölcs-cukor arányokkal. A száráról lecsipegetett virágokat (10-15 tányér virág minden kiló gyümölcshöz) forrás után adom a gyümölcspéphez, még 2-3 percet forralom, majd üvegekbe töltöm.

Idén is szedtünk több kosárra való bodzavirágot, bevált lelőhelyünk van, gazdag terméssel, pár percnyire a falunktól. 

De nemcsak a virágokra érdemes koncentrálni, akár távolra nézünk, akár közelre, láthatunk valami szépet...

esetleg valaKi szépet...

Idén is került már bodzavirág lekvárba, tortába, száratottunk teának, és szörppel is próbálkoztam. 

Szörpöt most készítettem életemben először, de nem sikerült. Kevés cukorral terveztem (3 l szörphöz 0,5 kg), de míg a cukor hozzáadása előtt szinte csak a citrom íze érződött, után nagyon édes lett, íze pedig... enyhén poshadt bodzavirág. 

A gyerekekkel egyik délután bodzavirágos palacsintát is sütöttünk, nagyon picit lehetett érezni a bodza ízét, pedig tettem a tésztába bőven. Sebaj, pótoltuk bodzás eperlekvárral. 

Szeretek emlékezni erre a napra, ritkaság mostanában, de kivételesen nem nyírták egymást a gyerekek, nem vinnyogott senki,  nem engedték el a fülük mellett, ha valamit kértem,  Marci mesét olvasott Lackónak, viháncoltak a májusi esőben, én pedig egy egész álló napig jó anyának érezhettem magam...

Húsvét

Az elmúlt hetek nehezen teltek, március eleje óta mindig beteg valaki, én magam is hetekig kínlódtam egy makacs arcüreg-gyulladással. Mindezek ellenére igyekeztünk készülni az ünnepre lelkileg és külsőségekben is. Szeretem, hogy a gyerekek már várják ezeket a különleges alkalmakat, az ünnepi terítéket, a kézzel készült apróságokat. Marci a legutóbbi írás ötöse után is felvetette, hogy igazán megünnepelhetnénk...

Marci levelet is írt a Nyúlnak, akinek ezek után nem lehetett kétsége affelől, hogy őt itt bizony nagyon várják.

A nagy írott betűk közül még csak az A-t és az M-et tanulták.

A fiúkan felvetődött a gondolat, hogy mennnyire akadályozza majd a Nyulat a tojások kézesítésében a hűvös, esős idő, végül kisütötték, hogy egy sas(!) hátán repülve érkezik majd, úgy gyosabb, és nem lesz sáros a lába,  és különben is van esernyője. Nem is lepődtünk meg hát, hogy elég korán megérkezett, mire hazaértünk a szentmiséről, a kis tányéron szervírozott  répát a Nyúl félig megcsócsálta, és a garázs előtt hagyta ajándékait.

A kis zsákokat még tavaly hímeztem, hétfőn jó szolgálatot tettek, mikor a család férfitagjai locsolkodni indultak. Annyi édességet gyűjtöttek, hogy szerintük kitart karácsonyig. Hát kiváncsi leszek. 

A három nyúl-párnát az ünnep előtti felsőörsi pihenésünk alatt varrtam, itthon már csak a nyakbavalóikat kellett elkészítenem. Úgy örülök, hogy igazán szeretik őket a gyerekek, velük is alszanak. 

Az idei húsvéti dekorációt a kék szín uralta, és bár nagyon kapkodtam a képek elkészítésekor, így hmmm nem sikerültek valami jól, mi nagyon szerettük, és remélem, a hangulat így is érezhető.

Nekem valahogy sosem sikerül igazán szépre a kalács, most annyira nem, hogy csak szeletelve merem megmutatni...

Tavaszi linzerek, tojással díszített islerek

Idén vanilia-krémes tortát sütöttem aszalt vörösáfonyával, és ostyafű-fészekkel. Lackó húsvét óta füves tortát akar enni, vagy legalább egy kis füvet...

A fehér porcelán nyulak állandó részei a húsvéti dekorációnak. Most bátran az ablakba tettem őket, ahol villámkezű Juli eléri, ha akarja. Még épek.

A manó

Elkészült hát a nagy mű, pénteken debütált is az első iskolai farsangon. Anyuval ketten készítettük, egyedül, kézzel, talán még jövő ilyenkor is varrnám. Még így sem végeztünk egy óra alatt , sőt sokszor egy óra alatt sem, de minden percet, öltést és visszabontást megért. Ahogy billegett benne a kis kékszemű, ahogy megdícsérték az osztálytárasai, ahogy legkisebbként kiballagott az ajándékáért... nem vagyok valami szentimentális nő, mégis meg kellett törölgetni a szemüvegemet...

Éjjel a zombibusz tetején...

Ha egyszer valahol egy bájos fotó mellett azt olvassátok, hogy a képen látható jelmez elkészítése igazán nem nagy ügy, egy óra alatt megvan az egész, azt kezeljétek fenntartásokkal. Egyébként úgy jártok mint mi.

Lassan itt az éjfél. Holnap farsang, a jelmez sokkal-sokkal több mint egy óra alatt, de még időben elkészül, hangoskönyvet hallgatok, aztán már csak fánkot kell sütnöm a mulatságra.  No, és kihegyezni a holnap manóbőrbe bújó iskolásom ceruzáit.

Éjjel...

Pedig úgy igyekeztem, hogy mindennel időben elkészüljek. De úgy tűnik, én már csak az utolsó pillanatok embere vagyok.