A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 3., kedd

Húsvét

Az elmúlt hetek nehezen teltek, március eleje óta mindig beteg valaki, én magam is hetekig kínlódtam egy makacs arcüreg-gyulladással. Mindezek ellenére igyekeztünk készülni az ünnepre lelkileg és külsőségekben is. Szeretem, hogy a gyerekek már várják ezeket a különleges alkalmakat, az ünnepi terítéket, a kézzel készült apróságokat. Marci a legutóbbi írás ötöse után is felvetette, hogy igazán megünnepelhetnénk...

Marci levelet is írt a Nyúlnak, akinek ezek után nem lehetett kétsége affelől, hogy őt itt bizony nagyon várják.



A nagy írott betűk közül még csak az A-t és az M-et tanulták.



A fiúkan felvetődött a gondolat, hogy mennnyire akadályozza majd a Nyulat a tojások kézesítésében a hűvös, esős idő, végül kisütötték, hogy egy sas(!) hátán repülve érkezik majd, úgy gyosabb, és nem lesz sáros a lába,  és különben is van esernyője. Nem is lepődtünk meg hát, hogy elég korán megérkezett, mire hazaértünk a szentmiséről, a kis tányéron szervírozott  répát a Nyúl félig megcsócsálta, és a garázs előtt hagyta ajándékait.







A kis zsákokat még tavaly hímeztem, hétfőn jó szolgálatot tettek, mikor a család férfitagjai locsolkodni indultak. Annyi édességet gyűjtöttek, hogy szerintük kitart karácsonyig. Hát kiváncsi leszek. 

A három nyúl-párnát az ünnep előtti felsőörsi pihenésünk alatt varrtam, itthon már csak a nyakbavalóikat kellett elkészítenem. Úgy örülök, hogy igazán szeretik őket a gyerekek, velük is alszanak. 







Az idei húsvéti dekorációt a kék szín uralta, és bár nagyon kapkodtam a képek elkészítésekor, így hmmm nem sikerültek valami jól, mi nagyon szerettük, és remélem, a hangulat így is érezhető.







Nekem valahogy sosem sikerül igazán szépre a kalács, most annyira nem, hogy csak szeletelve merem megmutatni...







Tavaszi linzerek, tojással díszített islerek





Idén vanilia-krémes tortát sütöttem aszalt vörösáfonyával, és ostyafű-fészekkel. Lackó húsvét óta füves tortát akar enni, vagy legalább egy kis füvet...



A fehér porcelán nyulak állandó részei a húsvéti dekorációnak. Most bátran az ablakba tettem őket, ahol villámkezű Juli eléri, ha akarja. Még épek.







2017. április 18., kedd

Húsvét

Szép volt az ünnep. Együtt voltunk, vendégeink jöttek, az idő sem fordult még vissza a télbe, nem repedt ki a kalács, sikerült a hatos-fonás, senki sem visított többet az elviselhetőnél, nem voltam türelmetlenebb az elfogadhatónál, időben elkészültem a nyuszis-zsákok hímzésével, megérkezett a Nyúl, nem felejtettem el kölnit venni a fiúknak, mindenkit meglocsoltak, akit lehetett, magukat is beleértve, gyűjtöttek sok édességet. Nem kell ennél több, nem is kívánnék.

Mikor Lackó meglátta az ünnepi asztalt, felkiáltott:
- Éljen, születésnapom van!












A gyerekek csokitojásokat rejtő zsákjaira a nyulakat a Pinteresten talált - a linket elfelejtettem elmenteni - minta alapján hímeztem, a zsákokat pedig egy ügyes kezű varrónő varrta készre. Sajnos én kézzel nem tudom ilyen szépen eltisztázni az erősen foszló kongrét. Egyszer majd összegyűjtöm a bátorságom, és megpróbálok hímzővásznat használni, de mivel többnyire éjjel hímezgetek és még így is többször elszámoltam a szálakat, és vissza kellett bontanom, egy darabig még biztosan maradok a kongrénál.









2017. április 16., vasárnap

Húsvét a gyerekszobában



Lassan már egy éve, hogy a gyerekek szobája átalakult, a régi lakásunkból hozott, ott hálószobabútorként szolgált szekrények, kanapéágy helyett új bútorokat kaptak. Vidámabb, barátságosabb lett a szoba hangulata, bár még mindig nincs egészen készen, leginkább a dekoráció hiányzik. Nem vagyok rá büszke, de a fiúk ágya feletti képkeretek hónapok óta üresen lógnak a falon, azt már nagyjából kitaláltam, mi kerül beléjük, ám hogy mikor készül el...csuda tudja.
Mindenesetre rövidesen újabb átalakulás várható, mikor Julcsi a mi hálónkból átköltözik a bátyjaihoz.

Ez az első év, hogy a gyerekekhez is sikerült belopni egy kis ünnepi hangulatot, amit nagy örömmel fogadtak. Persze nem sikerült mindent elkészíteni, amit szerettem volna, de sebaj, lesz húsvét jövőre is.

A lámpán lógó füzéreket az Aldiban vettem, szeretek itt vásárolni, főleg a "bazársoron".



Julcsi kedvéért egy csöppnyi rózsaszín.





A nyulak a Lidl-ből jöttek velünk haza, át akartam festeni őket, jövőre, ha lesz időm, kedvem, új ruhát kapnak majd.


Tojásfát is díszítettünk. Az ablakba tettük, mert ott Villámkezű Julcsi nem éri el. Még.





A pöttyös tojásokat látva eszembe jutott az a textil-szerű öntapadós anyag, amit nemrégiben szintén az Aldiban vettem. Olló, ragasztó, egy kis szabadidő, és a képkeretek  már nem üresek.

Lackó nyula kék szalagot kapott,




Marcié zöldet.



Levendulalány kindertojás koszorúját azóta el szerettem volna készíteni, mióta megláttam a blogján. Sokáig tartott, mire összegyűlt a 14 tojás, ritkán kapnak a gyerekek, nem is volt minden tojásban citromsárga műanyag-belső, de végre csak sikerült. 



A csibék kissé viharvertek, többen szorultak már csőrplasztikára, néhányan a nyakbavalójukat is elvesztették... igen Júliánk ebbe az ablakba fel tud mászni.



Áldott, szép ünnepet kívánunk mindenkinek!