A Nagy Szekrény

Sok könyvünk van, tárolóhelyünk kevés, szekrénysort nem szeretnénk, ez volt a kiindulás. 

Az éppen hordott ruháink az egyik emeleti kupis szobában az előző lakóktól örökölt szekrényben szoronganak, a többi holmi dobozokban. Már előre félek, mert valamelyik gyerek mindig éppen kinövi az aktuális méretet, és keresni kell az újabb ruhákat, melyeket valaha precízen bedobzoltam, feliratoztam, csak éppen azóta a dobozokat nem is tudom hányszor pakoltuk ide-oda, bele-beletúrtunk valamiért, nem ott vannak, ahol hagytam, jaj. Álmom egy gardrob, ahol rend van, na, majd egyszer, előtte még pakolászunk párszor szobáról-szobára, mikor majd szigeteljük a tetőteret. 

A régi nappalinkba az urammal építettünk gipszkartonból könyvespolcot, alatta zárt szekrényekkel. Jó ég, mennyit szenvedtünk vele! Nem volt autónk, kölcsönkaptuk anyósom Samaráját, a gipszkartont azzal terveztük elhozni. Meg is vettük lelkesen az összes lapot, de már három alatt recsegni kezdett a tetőcsomagtartó, órákig ácsorogtam a parkolóban, míg az uram több fordulóval hazavitte valamennyit. Mondjuk még mindig jobb, mint amikor éppen Samara sem volt, és hátizsákban cipeltük haza a bútorlapot villamossal... Lassan haladtunk, én éppen akkor kezdtem a phd után dolgozni, munka mellett mindketten főiskolára jártunk, otthon mindent, de mindent gipszpor borított, ezer-valahány csavart húztam be kézzel, nem volt ágyunk, szekrényünk, nem sírom vissza azt az időszakot, de jó nosztalgiázni a régi képekkel.

A kész polcrendszert azonban nagyon szerettük, ezért a házban is hasonlót terveztünk de már nem gipszkartonból, hanem ytongból, és nem mi építettük fel, hanem a kőművesek. El is készültek a falak, amit az uram ferdének látott, kijavíttatta, aztán a polctartó konzolokat is berakták. Polcok csak 2014 nyarán lettek, rétegelt lemezből vágattuk, az elejére az uram díszlécet tett, majd lefestette. 

Nem végleges megoldásnak szántuk, de reméltük, kibír néhány évet. A polcok behelyezésekor nagyot néztünk, mert a könyvespolcunk úgy nézett ki, mintha Hundertwasser tervezte volna, sehol egy egyenes. Az uram végül gumitappancsok segítségével nagyjából vízszintbe hozta, de nem tudott megbékélni vele, bántotta a szemét. Mondjuk, szerintem ő látta egyedül, de mindegy.

Ősszel, mivel az ablakcsere után úgyis rendbe kellett hozni a falakat, és újra kellett festeni, úgy döntöttünk, kijavíttatjuk a szekrényt is. Aztán újraterveztünk, és inkább lebontottuk az egészet, aztán pedig épült egy új,  immáron egyenes, gipszkartonból. A különbség, hogy most nem mi építettük, hanem olyasvalaki, aki ért hozzá. Még nincs teljesen készen, de már megrendeltük az ajtókat,  a polcokat, festeni is kell még...szép lesz ám!

Azt azért megmutatom, hogy nézett ki a nappalink karácsony előtt két héttel.

Éjszakai műszak

Pacsirta vagy bagoly?- kérdezik a női magazinok roppant izgalmas tesztjei, és miután kitöltjük, rájövünk, hogy jéééé hát tényleg. 

Ami engem illet, ha hagynának azt hiszem bagoly lennék eredendően, de mivel nem hagynak kénytelen voltam valami hibriddé válni. Pacsiragoly. 

Talán egyetemista koromban kezdődött, hogy rájöttem, éjjel a kollégiumban csönd van (katolikus koliban laktam, semmi buli, semmi ivászat, semmi pasizás, legalábbis a falakon belül) lehet tanulni, kijárkálni a konyhába sajtos pirítóst készíteni, négykor lefeküdni, tizenegyig aludni. Vagy ha korábban van órám, üveges tekintettel bámulni az előadót. Annyira jól ment, hogy barátnémmal a műanyaggyárban is éjszakai műszakot vállaltunk, azért jobban fizetett a Meló-Diák, 150 Ft-os órabérért 12 órát álltam a szalag mellett, hajnal felé kicsit már félrebeszéltem. 

Ma már nem beszélek félre, és egészen jól letornáztam az alvásigényemet öt óra alá egy Julcsi-etetéssel megszakítva. Ha tartósan ennél is kevesebb jut, morcos leszek és türelmetlen. Valószínűleg rosszul zsonglőrködöm az órákkal, mert akárhogy igyekszem, a legtöbb lényeges munkához -főzés, mosás, vasalás, befőzés, varrás, ésatöbbi - este tízkor kezdek hozzá. 

Azért vannak különösen emlékezetes éjjeli kalandjaim, például azon a szombaton, mikor megtudtuk, hogy Julcsi megszületett, éppen a melléképület ajtóit festettem. Nyilvánvaló volt, ha most nem fejezem be, még hónapokig nem fogom, ezért aztán reflektorfényben mázoltam késő éjjelig, aztán ruhácskákat rendeztem, míg rám nem virradt. 

Az izgalomtól még zombulni is elfelejtettem, még szerencse, mert hát nem mindegy, az ember lánya milyennek látja először az anyját.

Itt épp az apját nézi, de tőlem sem ijedt meg

Azt sem felejtem el, mikor a homokozót készítette az uram szintén kivilágítva, 

Nem is értem, hogy sikerült vízszintbe hozni

de említhetném a levendulaültetést fejlámpával, vagy a terasz gyors ráncfelvarrását, ajtó- ablak- falfestést. Egy-két balszerencsés éjjel repkedő ízeltlábú beleragadt a festékbe, de most kivételesen nem számított, szülinapomra úgyis új ablakokat kapok.

A minap megint csak hajnalig fent voltunk, mert véget ért a magunknak kiutalt éves pihenő, és ünnepélyesen ismét belecsaptunk az építkezésbe. Az idei első nagy falat a tetőcsere lesz, de előtte még végezni akartunk minden nagy kosszal, sittel járó munkával a tetőtérben, szobák egybenyitása, falépítés, fürdőben csempe leverése, vakolás,betonozás. A tetőtérben eddig kényelmes káosz uralkodott, és mikor a kivitelező szólt, hogy jövő hét helyett már másnap reggel tudnak kezdeni, sikíthatnékom támadt. Teljesen reménytelennek tűnt, hogy két szobát ki tudunk üríteni úgy, hogy utána még be tudjunk lépni a többibe. De ismeritek a mondást, nincs az a megrakott szekér, amire nem fér még fel.

Elmúlt tíz óra...főzök egy teát, bekapcsolok egy hatvanas évekbeli propaganda-filmet - Felmegyek a miniszterhez például - hátra van még egy utolsó simítás Marci jelmezén, majd neki állok sütit sütni a farsangra. Idén nem extrázok, nem készítek sünöket zizi tüskékkel, sem gyümölcstálat mint tavaly, csak sütök egy kis házi ropit,(így meglesz Lackó reggelije is) és csokis linzert. Utóbbit a karácsonyról megmaradt cukorgyöngyökkel díszítem a partihangulat kedvéért. Szeretem az ilyen éjszakákat...

De jó színed van, szoliba jársz?

Bizony ám, bioszoliba. 

Jó nagy, nem zsúfolt, és ingyen van. Veteményesnek hívják.

A kép két hete készült, azóta szedhető a paradicsom

Míg nem jöttek a nagy melegek, Lackó a teraszon, Marci a meggyfa alatt aludt délután, én pedig "napozhattam", így aztán olyan a hátam, mint egy kőművesnek, és most nem az izmosságra gondolok.

Idén nagyobb a zöldségeskert mint tavaly, mindenből kicsit többet vetettem, ültettem, de még így sincs annyi, hogy nagy befőzést rendezhetnék, vagy azon kellene gondolkodnom, hová teszem a felesleget. Idén talán a zöldbab kivételével minden zöldségem sokkal szebb, mint tavaly, nagyobbak, jobban teremnek, a palánták kaptak komposztált marhatrágyát, a sárgarépát meg kiegyeltem időben, a többiekkel nem tettem semmit, de a salátától kezdve a célkán, cukkinin át a krumpliig, minden szebbet, többet, hamarabb termett. 

Ahol ki sem kelt a zöldbab, oda helybe vetett paprika került

Azt esszük, abból főzök, ami terem, talán kétszer-háromszor vettem a múlt hónapban paradicsomot, paprikát, uborkát, de már azt sem kell, hetek óta érik annyi, amennyit elfogyasztunk, sőt ajándékozni is tudok. 

Ökörszív

Mano

Roma FV

Annyira szeretem a reggeli körutam során összeszedni a zöldségeket a főzéshez, úgy harapni a napmeleg paradicsomba, mint az almába,  hogy azt adom a családomnak, amit vetettem, neveltem, palántáztam. Mindjárt meg is hatódom...

Július eleji kosarak

Általában négykor, fél ötkor kelek, magamhoz térek, kávézok, megnézem, hogy kel fel a nap, és megyek a kertbe. 

Így köszön be hozzánk a Nap

Kb. hétig kint lehetek, ekkortájt indul az uram dolgozni. Sajnos nincs ez így minden nap, ha Marcit viszem Budapestre, vagy ha Norbinak korábban el kell mennie, kimarad a reggeli kertészkedés. Pedig most haj, de nagyon kellene, porzik minden, pedig locsolok én, járom az esőtáncot, de csak rólunk csurog a víz, odafentről egy csepp se.

A hagymát már megettük, duggattam újra a retek, saláta helyére, már szedhető is akár, de messze nem olyanok, mint a márciusi tesók, sokkal csenevészebbek, kisebb a fehér részük, a levele húsz centis tekeredik össze-vissza. 

A fokhagymát felszedtem, a fáskamrában szárad, kíváncsi voltam, ezért megszámoltam, 156 fej lett, plusz amit eddig megettünk, meg elajándékoztam. Ennyi bőven elég lesz nekünk jövő tavaszig. 

A krumplit egy jó hónapja szedem, egész szépen van alatta, no nem óriások, és nem két kiló bokronként, de legalább nem rágja a pajor. Most, hogy művelve van a föld, nemcsak a pajor kevesebb, hanem a hangya is, és pocok lyukat is alig látok. Krumplibogár több volt, mint tavaly, de még kézzel leszedhető mennyiség. Olvastam, hogy a kifejlett bogár a földben telel át, gondoltam a tavalyi túlélők a gazdanövény környékén telelhettek, ezért ravaszul a véletlenül földben hagyott és kihajtott gumókat nem szedtem ki, hátha ezeket kezdik falatozni, és nem repülnek át a távolabbi új ültetésre. Így is történt, a kis csíkos hátúak vígan petéztek a tavalyi pár bokorra, innen igazán könnyű volt a túlvilágra segíteni őket, a "nagy" ültetvényben alig találtam pár példányt. Tegyük hozzá, krumplibogár ügyben szerencsém van, mert egyik környékbeli kertben sem ültettek krumplit, mert ha lenne, akkor utánpótlás is lenne bogárból, és nem tudom, győzném-e a kézzel szedegetést.

A paprikáim nagyon szépek, mikor kiültettem a palántákat, Szomszédbácsi meg is jegyezte, biztosan jó drágák voltak. Hát nem. Kápia és pritamin magom még volt tavalyról, kaliforniait 69 Ft-ért vettem, a szükséges palántaföld kb. 250,- (ami lehet nulla is, ha az ember kerti földet használ), plusz a szintén tavaly vett tescos műanyag poharak. Négy tő fehér paprikát vettem a piacon, és vagy tízet kaptam Szembelacitól. Utóbbiak szabadföldbe vetettek, ennélfogva még kicsik, de ha szerencsém lesz, és nem jön korán a hideg, teremni fognak.

Paprikafölde

Káposztafélék közül csak korai karalábét és karfiolt vetettem, de Szomszédnéninek lett egy csomó káposztája, téli karalábéja, én meg olyan rendes voltam, hogy elfogadtam belőle egy jó adagot, a többivel meg teleültette a fél kertjét, mert persze kidobni sajnálta (ahogy én is). Nálam a borsó és a felmagzott spenót helyére kerültek. A kelkáposzták kezdenek fejesedni, a karfiolok közül kettőt valami kirágott, és még nem mutat virágot, pedig már illő lenne,  szóval kíváncsi vagyok, lesz-e egyáltalán belőle valami. 

Büdöske, mángold és a káposztafélék

Az uborkát naponta szedem, sok van rajta, végre jól lakhat az uram salátával, ami az egyik kedvence, szinte mindenhez szereti, csak úgy magában is. 

Az uborkaszezonnak sajnos hamarosan vége, a rézoxi-kloridos permetezés ellenére peronoszpórás lett, egy darabig szedegettem a beteg leveleket, de már mindegy. Sajnálom, jövőre igyekszem hamarabb és sűrűbben permetezni.

Uborka és kukoricaálca mögött a komposztáló

A négy tő cukkini szintén beteg lett, Szomszédnéni szerint lisztharmat, a leveleket szintén leszedtem, azóta magukhoz tértek, újra bőven van termés. 

Szép a mángold is, sajnos a fiúk nem eszik meg, pedig de finom fokhagymás joghurttal, vagy tejszínnel tésztaszószban, sebaj, magamnak azért elkészítem. A répák, petrezselymek idén nem hobbit méretűek, hanem normálisak, a céklák szépek, akár tavaly. Zöldbabot keveset vetettem, de még fogok, ahogy hónapos retket, salátát is. Másodvetésként hónapos és nyári retek, jégsaláta került már a földbe, elég gyéren keltek, a kánikula nem kedvezett nekik, még majd próbálkozom. A hónapos már szedhető is, érdekes, hogy bár a mag ugyanaz, a termés jóval csípősebb mint tavasszal volt. Uborkát is akarok még vetni, tavaly sikerült, meglátjuk.

Nemzeti reggeli

A levendula fiaskó

Tavaly október végén vásároltunk hetven tő szabad gyökerű levendulát, mert virágzó lila sövényre, szappanillatra és egy csomó pillangóra vágytam az újdonsült virágoskertben. Hatvan tövet izibe el is ültettem, tízet pedig egy kedves ismerősünknek ajándékoztam. Az eladó szerint reggel lettek kiszedve a földből, tegyem vízbe, és még másnap is nyugodtan kiültethetem, nem lesz bajuk. 

Úgy tűnt, megeredtek, aztán jött a tél, másfél hónapig közel méteres hó, ami alól márciusban elég csoffadt kis bokrok kerültek elő.  Öt-hat tövön nem volt egyáltalán zöld hajtás, ám ha megtörtem egy-egy ágacskát, belül zöld volt, tehát élt, bíztam benne, hogy kihajt. Vártam hát a virágözönt. Ám a bokrok nem nagyon akartak hajtani, míg SzembeLaci bokrai rengeteg új hajtást hoztak, az enyémek néhány kivétellel még április végén is ugyanolyanok voltak. 

Volt ami ennyire vitte júniusig

A legcsúnyábbakat kiszedtem és a helyi kertészetből vettem helyettük cserepes példányokat. Mind megeredt, hajtani kezdett, mára szép kis bokorrá cseperedett. Aztán vártam, hogy a többiek mégis beindulnak. Kár volt. Május végén elegem lett, kiszedtem a csúnya kis töveket, ültettem helyettük cserepest, és alig voltam mérges, mert ezeket pontosan ugyanannyiért vettem, mint a szabad gyökerűt. Az elsőként elültetett hatvan tőből alig húsz maradt meg, az elajándékozott tízből pedig egy sem. 

Foghatnám a rossz talajra, de a levendulát ez nem zavarja állítólag, arra, hogy nincs egész nap tűző napon, de másnál is van ilyen helyen és növekszik, foghatnám a télre, hóra, de az nemcsak nálunk volt a faluban. Az utolsó hat tövet június elején cseréltem ki, ez már késő volt valószínűleg, mert ezek a tövek egyáltalán nem nőttek, és csak pár rövid szárú virágot hoztak, de élnek, remélem nem purcannak ki, és behozzák a többieket. 

Június eleji kert, jól látszik, mely töveket ültettem később

Túlélő levendulák sásliliommal, kardvirággal, hátul árnyékliliomok

Egy tövet meghagytam a tetszhalottak közül kíváncsiságból, nemcsak én voltam-e túl türelmetlen, de úgy tűnik tényleg kampec, ugyanúgy néz ki, mint tél végén.

Ő az

Mindenesetre, ha még egyszer levendula ültetésre adom a fejem, csakis cserepes növényt veszek, és csakis tavasszal fogok ültetni, se ősszel, se nyáron, bármennyire is mondják, hogy a cserepes levendula akkor is ültethető, és másnak sikerült. 

Akármennyire is igénytelen a levendula, nálam nem sikertörténet, sövényem még messze nincs, elmaradt a pillangóinvázió is, de azért van pár szép kis bokrom, meg néhány nem annyira szép is, bízom benne, hogy az évekkel egyre mutatósabb lesz, és nem kell állandóan pótolnom az állományt.

Jövőre legyenek legalább ilyenek

Kerítettünk

Tavaly a térkövezés felvezetőjeként, és mert a szintezéshez szükség volt az alapra, elbontottuk a régi, igen rossz állapotban levő, alap nélküli léckerítést. Elkészült az új kerítés beton alapja és az oszlopok, majd jó ideig bárki ki-be járhatott, éjszakánként ismeretlen tettesek lopkodták el Sanyi tálkáit és hagyták szanaszét a kertben Lackó pelenkáit, no meg aknákat telepítettek az udvarra. 

Arról nem is beszélve, hogy bár az utcánk nem forgalmas, és 30 km-es sebességkorlátozás van, az autók két lépéssel a kerítés mellett járnak, nincs tér, vagy árok, semmi. Nem figyelünk, a lejtőn megindul a labda, és kész a baj, gyerekes családnak ide kerítés kell!

Mikor még csak álmainkban volt házunk, és azt is mi akartuk felépíteni, mai igényeket kielégítő parasztházra gondoltunk, parasztfödém, csikótűzhely, tulipános kerítés és spaletták, Marischa, Borischa. Aztán rájöttünk, ez mégsem tetszik annyira - ezért is jó valahol, ha pénz híján sok időnk van gondolkodni -, és nem is illene a már nagyon is valós házunkhoz. 

Bár a tulipán mintás léckerítés ötlete sokáig tartotta magát, végül a tartóssága és könnyebb ápolhatósága döntött a vas mellett. Rengeteg a munka a portán, és ez valószínűleg már így is marad, így csak akkor dolgozunk többet a szépség kedvéért, ha nagyon nem tudunk róla lemondani.

Nagyon egyszerű kerítést akartunk, főleg én, az uram azért próbálkozott egy kis cicomával, de lebeszéltem. Egyelőre a kis és a nagykapu készült el, utóbbi egyszer majd elektromos lesz. A mezőket majd az uram fogja elkészíteni, ha az anyagiak és az ideje engedi, addig is drótot húztunk ki, ami bár ronda, a célnak megfelel. 

Felhívnám a figyelmet a roppant dekoratív postaládánkra

Nem hegyes, nehogy fennakadjon valamelyik kölök. Vagy Sanyi.

Emberem pedig szorgalmasan gyakorolja a hegesztést, első művét, a kapu motívumát ismétlő rózsafuttatót múlt vasárnap állítottuk fel,  és én mondom, ha lakatos készíti, akkor sem lenne szebb (bár feltételezem, akkor nem két hónap alatt készül el...) 

A héten fehér kavics is került alá deszkakeretben és a futást is megkezdhette két tő hetek óta a teraszon várakozó, fehér-rózsaszínnek árult, de nyílás után inkább rózsaszínű - tök véletlenül olyan, mint a muskátli az oszlopon - rózsa.

Fürdőszoba

Dobpergés....készen van! Cirka másfél év alatt ez a második helyiség, hát megy ez!

Mutatom is honnan indultunk, a lenti képeket akkor készítettük, mikor először jártunk a házban.

A felújítás korábbi lépéseiről itt és itt olvashattok.

Miután beépítették a kádat, és végre már nem lavórban kellett tisztálkodnunk, a fürdő háttérbe szorult, másra kellett az idő és a pénz. 

A házban találtunk egy irodai szekrényt, ezt állítottuk be a tisztálkodási és takarító szerek számára, a tetejére pedig az uram rádrótozta a régi lakásunkból importált tükröt. Emelt fővel, kihúzott derékkal pont a hasamat láthattam benne. 

Az ablakot átfestettem, jövőre talán ki tudjuk cserélni.

Tavaly év elején, mikor a lakóhelyváltás miatt aktuálissá vált az újabb környezettanulmány, gyorsan megvettük a mosdót és az uram elkészítette a fürdőszoba-szekrény alsó részének vázát is, hogy a tanulmányozó lássa rajtunk az igyekezetet. Először vásárolni akartunk mosdószekrényt, de egyrészt nem találtunk olyat, ami tetszett volna, olyat pedig pláne nem, melyet nem kell a falhoz rögzíteni. A vízcsövek ugyanis ezen a területen meglehetősen sűrűn és kaotikusan futnak a falban, nagy szerencse kellett volna, hogy ne fúrjuk meg véletlenül. Végül, magad uram, ha szolgád nincs, a szekrényt az én aranykezű emberem készítette el, büszke is vagyok rá!

A káddal szembeni fal elé került volna eredetileg a mosógép, aztán mégis úgy döntöttünk, mivel van nekem mosókonyhám a pincében, tegyük inkább oda a gépet, ami így tizenévesen úgyis elég ronda már, nem kell közszemlére tenni. Viszont a mosógép-csatlakozó ott virított a falon (csempén), azt jó lenne eltüntetni valahogy. Először egy faltól-falig tükrös szekrényt tervezünk ide, amiben minden elfér, úgymint szennyestartó, vasalódeszka, felmosó, porszívó. Később eszünkbe jutott, hogy már nem 36 négyzetméteren lakunk, és mindezen dolgoknak számos más helye lehet, nemcsak a  fürdőszoba. Szekrény-ötlet tehát feledve. 

A magam részéről mindig olyan fürdőszobát szerettem volna, ami valóban mintha szoba lenne, tágas, világos, szőnyeggel, karosszékkel, virággal. Az álom várat ugyan még magára, de az urammal kiokoskodtuk, hogy a mosógép helyére tegyünk egy felnyitható ülőkéjű padot, így három legyet is üthetünk: bár nem karosszék, de ülőalkalmatosság mégis, elnyeli a szennyest, és párnákkal eltakarható a mosógép-csatlakozó is - ez utóbbit nem akartuk megszüntetni, hátha mégis szükség lesz rá egyszer. Sokáig kerestük a megfelelő padot, végül decemberben került a helyére. 

A pad  fölé pedig egy gobelin képet akasztottunk, amit még évekkel ezelőtt hímeztem, de mintha csakis ide készült volna.

Az eredménnyel nagyon elégedettek vagyunk, és ha lenne nagylátószögű objektívem megmutatnám egyben is az egészet, de talán elképzelhető a részleteiből is.

Végül pedig mutatom a mestert és tanítványait munka közben. Csoda, hogy ilyen jól haladunk?