Másik kedvenc városom talán még ma is egy jelentéktelen falucska lenne, ha 1405-ben nem születik meg Enea Silvio Piccolomini, aki fél évszázaddal később II. Pius néven lépett Szent Péter trónjára. Személyében egy egy igazi humanista személyiség lett a Katolikus Egyház feje, aki elhatározta, hogy szülőfaluját virágzó reneszánsz várossá teszi. A mai, híres szülöttjéről nevében is őrző Pienza csodás reneszánsz épületei alig négy év alatt készültek el. A pápa halála után a város fejlődése megállt, arculata még ma is szinte ugyanolyan, mint amilyennek II. Pius is látta.
Nagyon vártam, hogy láthassam a székesegyházat, aminek mészkő-homlokzata reneszánsz, belső tere pedig a gótika és reneszánsz különös keveréke. Bevallom, elsősorban nem az épület szépsége foglalkoztatott, még csak nem is a kor sienai festőinek képei, hanem a falon és a padlón tátongó repedések. A szentély felé sétálva a padló határozottan lejt, úgy érzed, mintha az apszis bármelyik pillanatban leszakadhatna.
Az épület alagsorában látható makett jól szemlélteti a bizonytalan talajra épült dóm dőlését, és bár állandóan monitorozzák a folyamatot, és sok-sok fotóból álló kiállítás mutatja be a templom megtámasztása érdekében végzett munkálatokat, a repedezett falak és a padló csöppet sem volt megnyugtató.
pienzai pillanatok
Monticchiello
A közeli kicsiny városka felé gurulva akár egy toszkán képeslap részeivé váltunk. Végtelen, szelíden hullámzó zöld búzatáblák, sárga repceföldek között vezet a ciprusokkal szegélyezett, kanyargós út. Elképzeltem, milyen lesz a táj néhány hónappal később napégette aranyszínben. Szeretném látni egyszer ezt az arcát is.
A bájos középkori városkában egy holland lakóautós páron kívül mi voltunk az egyetlen turisták. Cipőm hangosan kopogott a kihalt utcákon , nem is tudtam eddig, hogy kopog.
A pici településhez mérve szokatlanul nagy - bár, gondolom, egy ilyen vallásos országban, ez egyáltalán nem meglepő - templomban alig mertem megszólalni, még a lélegzetem is visszhangzott. A templomban álló Mária szobor, sokak számára jelenthet reményt, kosarába, kezébe helyezik el kéréseiket, köszönő soraikat.
Szent Miklós jócselekedetét ábrázoló freskó a falon
Montepulciano
Ez a nap a sokat akaró szarka tipikus példája volt. Mire Montepulcianoba értünk, annyira elfáradtunk, és már úgy telítve voltunk a középkorral, hogy a város nem kapta meg tőlünk a megérdemelt figyelmet. Még a fényképezőgépet sem nagyon vettem elő, amit utólag nagyon bánok. A székesegyházba még éppen be tudtunk menni zárás előtt, a városházába azonban már nem. Az utcákon való bóklászás helyett csak üldögéltünk a főtéren, a dóm darázscsíkos homlokzatán a lemenő nap játszott fényjátékot, a pajzsot tartó kőoroszlánok egykedvűen figyelték a néhány járókelőt. Szép lezárása volt ez a napnak.
