Karácsonyi pillanatok

Adventi naptárunk betlehemmé teljesedett

Mézes gyurma

Az eredmény egy része. A fehérek a mi fácskánkat díszítik, a cifráknak barátaink örültek.

Bontogatás, örömködés

Anyasütötte ajándék: „Cicaka!”

A gyurmakaticákat fejlesztőeszköznek szántam, Marci meg is mutatta, mi módon használható. Például így,

Vagy  akár így

MINDEN KEDVES OLVASÓNAK ÁLDOTT, BÉKÉS ÜNNEPET KÍVÁNUNK!

A küszöbön toporog karácsony

Az elmúlt héten emberem minden nap hazaért vacsorára, olyan kedves volt a szívemnek látni, ahogy  esténként Marcival játszottak. Régen éreztem ennyire jól magam, és ennyire fáradt is régen voltam. Éjjelente az ünnepre készültem, és soha nem sikerült aznap lefeküdnöm. Míg a fiúk húzták a lóbőrt a szomszéd szobában, én sütöttem, kavartam, varrtam, csomagoltam és közben ezredszer is megnéztem a Reszkessetek betörőket karácsonyi dalokat hallgattam. Mindennel elkészültem, amit terveztem, elégedett vagyok.

Ma, idén először esett igazi hó nálunk. „Fehér karácsony, hóban mosdasz”.

Még néhány óra, és megérkezik az angyal. 

Adventi csemege: sült Trabant

Nézzétek el nekem, hogy megint le vagyok maradva az eseményekhez képest, az Ünnep (ahogy minden évben, szóval nincs ebben semmi meglepő) idén is kezd a fejemre nőni.

Szegény Mikulás, aki alkalmazkodva az uram időbeosztásához 6-án nagyon este csempészte be csomagjait, nem is sejtette, hogy milyen gyors és dicstelen vége lesz az egyébként legnagyobb örömöt kiváltó ajándékának.

Gondoltam, segítek kicsit a nagyszakállúnak, és napokig hímeztem a két zsákot (a minták egy korábbi Praktika mellékletből valók) melyekbe aszalt gyümölcsöket, magokat rejtett el. 

Nálunk a Mikulás a felnőttekről sem feledkezik meg, nekem egy kerámiapengéjű kést hozott, mert azzal szebben szeletelhető a kolbász (nem vicc, tényleg ezért kaptam). Egyébként nagyon megdolgozott a kést rejtő originál zörgős-piros zacskóért, pár nappal az ünnep előtt egy teljesen lerabolt teszkós édességes pult előtt kapott el egy eladót, aki először röhögött, majd eszébe jutott, látott még egy zacskót valamelyik raklap alatt a liszteknél. És tényleg ott volt, már csak le kellett hasalni érte!

Lényeg, mi lényeg, az este kétéves főszereplőjét totálisan hidegen hagyta úgy a szépen hímzett zsák, mint a tartalma, ellenben azonnal rárepült a csomag mellett mosolygó játék Trabantra. Benzinvére van! – örömködött az én uram, de ezen nem lepődtünk meg, miután a gyerekünk a saját nevét még nem tudja rendesen kimondani, de például azt, hogy Yamaha igen…

A Mikulás utáni vasárnapon, miközben a vacsorát készítettem, láttam én a szemem sarkából, hogy Marci a sütő körül sertepertél. Az is átvillant az agyamon, hogy megnézem, nem pakolt-e bele valamit. Aztán ezzel a lendülettel el is felejtettem, majd kicsivel később szépen tepsibe tettem a másnapi ebédet, sütőt bekapcsoltam és leültünk vacsorázni. Igen jó sütőnk van, nem enged ki se szagot, se gőzt, így elég sokára vette észre az uram, hogy mintha valami égne…

A Mikulás Trabantjából ennyi maradt, ez is csak azért, mert fémből van, a műanyag részei mind füstté váltak.

Tanulság? Több is van.

1. Mostantól nemcsak a mosógépet kell átnéznem használat előtt, hanem a sütőt is.
2. Ki kell cserélni az elemet a füstérzékelőben, mert csak a denevérek által hallható sípolásra futotta tőle.
3. A sütőbe égett műanyagtól nem kell megijedni, remekül lejön, ha meleg vízzel áztatjuk, és tortalapáttal kapargatjuk.
4. A legközelebbi sütést ne estére időzítsük, mert a kaland során a gyermek úgy felpörög, hogy utána lehetetlen ágyba dugni, csak szaladgál körbe-körbe, és kántálja: Baba kópé, Trabant kuka…

Morfondír

Vajon a Gyermek első értelmes mondatával: „Anya, kész a kávé!”, az Univerzum arra próbál finoman utalni, hogy tán túl sok kávét pusztítok?

Áh, biztos nem…

Mifelénk az advent

csendesen és jobbára kettesben telik. Azt uram sajnos alig van itthon, ezért egyedül próbálom megmutatni Marcinak a csodát. Ezen a hétvégén kivételesen végig velünk volt, egy alig kilencven centis kis árnyék követte minden lépését…

 nemezgombócaink nemes feladatot kaptak

Délután, mikor felébredt, bekapcsoltuk a karnisra szerelt fényeket, meggyújtottuk a gyertyákat és énekeltünk egy karácsonyváró éneket. Azaz csak én énekeltem, mert az uram repertoárja kimerül az „Ó ha rózsabimbó lehetnék” dúdolásában, Manócskám pedig eszeveszetten próbálta elfújni a gyertyákat. Azután kibontottuk az adventi naptár soron következő zsákját. 

A naptárt én varrtam, és mivel nem akartam édességet beletenni, a szellemi édességhez pedig kicsi még, viszont a várakozás izgalmát szerettem volna megadni neki, ezért a naptár némileg rendhagyó lett. Az alapötletet még évekkel ezelőtt láttam a neten, a forrásra sajnos már nem emlékszem. Ott  a zsákok kifordíthatók voltak, ehhez az enyémek kicsik, a gyapjúfilc, amiből varrtam őket, túl merev, így más megoldást választottam.

Minden zsák egyben a Jézus születéstörténetének egy-egy szereplője is, a benne megbújó fej a kibontott, és megfordított zsákra gombolható. Délutánonként bontogatás közben a Történetet is elmesélem az aktuális eseményig, illetve ehhez kapcsolódó verseket is mondok. Minden nap ugyanazokat. Marci nagyon várja őket, és élvezettel hallgatja, az ismerős szavakat ismételgeti. A zsákokat aranyzsinórral kötöttem be és facsipesszel rögzítettem a függönyhöz. Mindez elég izgalmas ahhoz, hogy érdemes legyen a bal kezét is bevetni a bontogatás érdekében, így tulajdonképpen egy új fejlesztőeszközt is sikerült kreálni.

A képet még december elején készítettem, azóta számos figura sorakozott föl a lángos csillag mögött. A három napkeleti bölcs már régen tevegel Betlehem felé (Marci mindig hozzáteszi, hogy az aranyon, tömjénen, mirhán kívül egy békát is vittek magukkal), és tegnapelőtt az angyal is megérkezett pásztorokhoz... 

Számolunk

Rájöttem (végre), hogy Marci nem tud mit kezdeni a „Mindjárt megyek”, „Várj egy pillanatot” típusú mondatokkal. Ám a „Tízig számolok, és megyek” ígéretnek már van értelme, mármint ha tényleg elszámolunk tízig, azután pedig valóban odamegyek hozzá. Ezt a módszert torna, sőt Dévény közben is bevetettük, és ott is egészen jól működik.

Tegnap az uramnak el kellett mennie rövid időre a városba, csemeténk persze vele akart tartani. Hozta a kis csizmáját, sapkáját, és semmiképpen nem hagyta magát lebeszélni. Emberem végül bedobta a varázsmondatot: „Mire tízig számolsz, visszajövök!”

Gyermekem lógó orral slattyogott ki hozzám a konyhába, halkan mormolva az orra alatt: hét, nyóóc, kiiileenc….

Öntudatra ébredés

Ha a szülők csemetéjük most már szokásossá vált éjfél körüli ébredését követően a Nicht vor dem kind!- elvet félredobva a kelleténél hangosabb szóváltásba keverednek, számíthatnak arra, hogy az említett fiúgyermek túlságosan is éberré válik. A kétévesek minden bölcsességével Anya kópé! - beszólással sommázza a vitát (mert már egy férfipalánta is szolidáris), majd bár szent lett a béke, továbbra sem akar elaludni. 

Kopog az eső az ablakon, ezt okvetlen kommentálni kell, később eszébe jut, hogy jó lenne, ha valaki bekapcsolná a karácsonyváró fényeket a nappaliban. Az egyszeri anya ilyenkor próbálja csitítani, és huszadszor is megbeszélik, hogy a fények már nyugovóra tértek, majd akkor ébrednek fel, ha kibontják a következő adventi zsákocskát. Végül azt a taktikát alkalmazza, hogy eljátssza a mélyen alvót, nem reagál gyermeke szómenésére, még horkol is kicsit, csak úgy nőiesen.

Az utódot persze nem lehet ilyen könnyen lerázni, először csak finoman paskolni kezdi felmenőjét, majd két centiméter közelségből belekiabálja az arcába: Helló! HELLÓ! HEEELLÓÓÓÓÓ!!!!!

Lábunk előtt a világörökség

Egy dombtetőn állva mondta ezt az ingatlanügynök, és széles mozdulattal úgy intett körbe, mintha nekünk akarná ajándékozni szemünk elé táruló egyébként igen-igen szép tájat.

De ne szaladjak ennyire előre, még csak ott tartottam, hogy a Tervnek megfelelően tavasszal megtaláltuk a Falut.

Mivel úgyis lendületben voltunk, gyorsan el is kezdtünk telket keresni. A lelkesedés hamar lelohadt, mert nemigen találtunk olyat, ami tetszett volna. Vagy az elhelyezkedésével volt baj (pl. főút melletti új parcellázású szántó, utat és/vagy hidat kellene építenünk, hogy járművel megközelíthető legyen) vagy a méretével. Tudomásul kellett vennünk, hogy az eladó telkek csak szerencsés esetben közelítik alulról az 1000 m² –es nagyságot. Amellett az sem tetszett, hogy az új házak lakói láthatóan nem a falusi gazdálkodásra rendezkedtek be. Mindenütt ápolt gyep, kis virágoskert, térkövezett udvar, de sehol egy vetemény, vagy ól. Mi pedig olyan helyen szeretnénk lakni, ahol a szomszéd nem lepődik meg, ha tartunk néhány baromfit, vagy egy kecskét.

Egyetlen telek felelt meg az elképzelésünknek, nagy is, jó helyen van, még panorámás is, ha éppen van időd a tájat nézegetni, ajánlatot is tettünk, úgy tűnt el is fogadják, aztán mégis másé lett. Esténként sokat beszélgettünk az urammal, és bár nehéz volt feladni az álmainkat, arra jutottunk, az építkezés helyett talán praktikusabb (és olcsóbb) lenne venni egy házat, beköltözhetővé tenni, és évről évre újítani, ahogy a kereteink engedik.

Mondom én, hogy a Gondviselés is dolgozott, mert ugyanezen csendes utcában pár házzal feljebb is kint volt az eladó tábla. Megnéztük a dombra felfutó keskeny telket, ami tökéletes nekünk, pont olyan méretű (2000 m²) mint szerettük volna, rajta ház, melléképületek (még kemenceház is van!), mindez megfizethető áron, és bonuszként a tulajdonosok a létező legjobb eladók, akiket csak találni lehet.

A Terv sem borult igazán, miután mindenféle jogi bonyodalmakat követően csak augusztusban tudtuk aláírni a szerződést, és mivel a vételár egy részét a rókás cég kölcsönzi, csak nemrégiben fizettük ki.

Mindenesetre tavasszal építkezni fogunk, elkezdjük a házat otthonná varázsolni. Már alig várom.