2012. május 29., kedd

Halacskám


Írtam már korábban, hogy Marci fejlődésében időnként olyan „ugrásokat” tapasztalok, mintha leomlana egy fal. Ma is leomlott egy.
Reggel úszásra mentünk, megint esett kicsit az eső, és gyerekkel a háton, táskával a nyakban, ernyővel a kézben nem éppen leányálom a buszos túra, főleg, hogy felelősségteljes szülőként még Marcus sapkáját is otthon felejtettem. Szerencsére a buszon nem voltak sokan  –  kivételesen – így kevesebben figyelték elnéző mosollyal ahogy a hordozó-ernyő-táska hármassal szerencsétlenkedem. No, de nem is erről akartam írni, hanem az uszodában történtekről.
Hamar odaértünk, a mi csoportunk előtti éppen akkor kezdett. Ilyenkor különórát tartok neki, végiggyúrom a kezét-lábát, lengetem, kihasalunk figyelni a túlfolyót,  stb.  Marci olyan volt, mint egy boldog kis halacska. De tényleg! Kacagott, rúgkapált, sikongott, csapkodott, és ész nélkül mutogatott a kb. féléves babák csoportjára: Oda! Oda! Megengedték, hogy csatlakozzunk, majd végigfickándozott fél órát a saját csoportjával is.

Mikor együtt énekeltünk és a szülők segítenek tapsolni, ill. a babájuk lábacskáit mozgatni, Marci kérés nélkül egyedül tapsolt ütemre, és lábtempózott. SOHA nem tette ezt még meg korábban. Merüléskor feljövetelnél erősen hajtotta magát MINDKÉT lábával. A medence aljáról felhozott egy karikát, majd KÉT kézzel megfogta, és a fejére tette. Ez ugyan nem volt most feladat, de korábban sokat gyakoroltuk, "kormányoztunk" a karikával, felemeltük, "megkoronáztuk" Marcit, de mindig kellett a segítségem. Most nem.
Mikor kiülnek a medence szélére, hogy magasba emelt karral hívásra beugorjanak a vízbe, Marci SOHA nem emelte fel még egyik karját sem. Ma pedig MINDKETTŐT. Csak a bal kinyújtásában kellett kicsit segítenem. Ott vigyorgott felemelt karral (egyébként iszonyú édesek ilyenkor, ott ülnek sorban, magastartás, szemkontaktus a mamával, megfeszülő apró testek, végül felszabadult ugrás), és mikor rákezdtem, hogy: Felkészülni…. LAJTA! rikkantotta, és a vízbe vetette magát. Igen, a beszédfejlődése is beindult – nem véletlen, hiszen a beszéd is mozgás – egyre többet echolál, és már csaknem harminc rendszeresen használt, bár még nem mindenki számára érthető szava van. Csodálatos nap J

2012. május 24., csütörtök

Hogyan írjunk házi dolgozatot olyan témában, amiről a leghalványabb fogalmunk sincs?


Az én uram főiskolára jár. Pár hete elkezdődött a zh időszak, ami esetünkben azt jelenti, hogy ha szerencsénk van, hetente egyszer egy egész napot is velünk tud tölteni. Egyébként tanul, leginkább egy üres tárgyalóban bent a munkahelyén, aztán kicsivel éjfél előtt hazaszédeleg. Gondolkodtam, hogy készítek róla egy fotót, mert Marci lassan elfelejti, hogy néz ki az apja, tekintve, hogy a hazaérkezés idején már alszik, amikor pedig Norbi munkába indul, még alszik.
Nos, engem igencsak sok minden érdekel, de az informatika nem tatozik közéjük. Mindenesetre egy jó feleség ott segít, ahol tud, ezért elvállaltam, hogy megírom a kettő darab beadandóját. Az első nem is volt olyan nehéz, két honlapot kellett összehasonlíatani, de a második, aminek témája a mesteséges intelligencia… pfűűű. A témát leszűkítve az intelligens épületekről terveztem írni, azt gondoltam -  mert ennyire ravasz vagyok -  hogy keresek egy angol nyelvű cikket a neten, jól lefordítom, és beadjuk. De nem találtam, ezért kénytelen voltam teljesen szabályosan, szakirodalom alapján dolgozni. Így legalább, ha az uram valaha magasra jut a ranglétrán, senki sem vádolhatja majd plagizálással. Nos az eredmény kicsit rosszul esett, szerintem ennél jobb lett a dolgozat, de az uram nagyon elégedett volt: 75%-ot kaptunk. A honlapos tanulmány viszont örömöm és büszkeségem, ötöst érdemelt, miközben több csoporttársáét dobták vissza azzal, hogy nincs benne önálló gondolat.
Az uram szerint hírdetést kellene feladnom, hogy jópénzért, pálinkáért szak- és egyéb dolgozatírást vállalok. Mindenesetre jó érzés, hogy az itthon töltött majd két év alatt maradtak még kapcsolatok az agysejtjeim között…

2012. május 17., csütörtök

Kézzel-lábbal



Mindig olyan misztikus volt számomra, amikor szájjal, lábbal író/festő emberekről hallottam, nehéz volt elképzelni, hogyan képes például a láb átvenni a kéz szerepét. Most magam is láthatom, hogy megy ez:



De nem ez a jellemző, az ösztönösen lábbal próbálkozás után azért többnyire eszébe jut, hogy van neki másik keze is:


Sokat ügyesedett Marci az utóbbi időben, jó döntés volt, hogy pár hónapja két alkalomra növeltük a heti Dévény-dózist. Egyre ügyesebben mászik, gyakran magától, emlékeztetés nélkül is négykézláb indul el. Sokszor áll fel  a bútorok mellett, résen kell lennem, mert átprogramozta már a mosó és mosogatógépeket, utóbbit együtt szoktuk kipakolni, időnként pedig, ha nem vagyok elég gyors, ő teszi meg egyedül. Nagy vágya a tűzhely kapcsolgatása, ezzel átlag tíz percenként próbálkozik, a Vekerdy-féle „Nem ezt nem!” felszólításra odébb somfordál, aztán pár perc múlva újra megjelenik, hátha most már szabad.
A szekrényeken levő gyerekzár már nem fog ki rajta, villámgyorsan kipakol, a ruhákat már nem is hajtogatom össze, teljesen felesleges lenne…

Mindezeken felbuzdulva újrakezdtük a járás tanulását, kapott egy taligát, amin szállíthatná az állatkertet, de inkább felborítja és pörgeti a kerekeit. Majd minden nap megyünk edzeni a lépcsőházba, nagyon élvezi ahogy visszhangzik, kurjongat is hatalmasakat. Az aktuális TSMT gyakorlatsorban van akadályon átmászás és lépcsőre való fellépés váltott lábbal. Egy-két ügyetelenebb próbálkozás után már pikk-pakk mászik fel a lépcsőn – főleg, ha a telefonom várja odafenn – és ha fogom a vállát a lépegetés is egész jól megy.
Egyébként Andi azt tanácsolta, ne a kezénél fogva vezetgessük a járni tanuló gyereket (persze egészséges gyereket meg sehogy se vezetgessünk) hanem inkább a vállánál, derekánál tartva segítsük. Ő a nyakánál tartja valahogy, de ehhez én nem vagyok elég bátor.

A mozgásfejlődésével párhuzamosan mentálisan is nagyot lépett előre, vannak már újabb szavacskái, szókezdeményei. Ha véletlenül nem a szerelmetes „Gyerekdalok” dvd egyik dalát találom énekelni, felháborodva tiltakozik, majd széles mosollyal nyugtázza, amikor váltok. Nagyon érdekes nekem ez a ragaszkodás, mert a dalos-mondókás lemezt továbbra is csak a Dévény tornák alkalmával látja, ezek szerint nem kötődnek hozzá rossz élmények.  Búcsúzáskor integet, puszit dob, ismerősöknek, idegeneknek, kutyáknak és galamboknak válogatás nélkül.
Kiderült, hogy humorérzéke is van a kölöknek. Tegnap többször közölte a pelenkára mutogatva, hogy „kaka”. Szagok híján gondoltam, hogy vaklárma, de mindannyiszor engedelmesen megnéztem, majd: Irgumburgum, jól becsaptál, te zsivány! Ő pedig majd megszakadt, úgy kacagott.
Egyébként csak hogy érezzük a státuszunkat, ma az állatos kártyáit nézegetve az alábbi mantrát motyogta: apa, anya, kaka, apa, anya, kaka…

Persze tudom, hogy a fentiek nem tűnnek valami nagy számnak azok szemében, akiknek könyv szerint fejlődik a gyerekük. Nekem se jutna eszembe ilyenekről írni, ha nem Marciról lenne szó. Úgy érzem, most nagyon jó úton járunk. Csak kicsit lassabban. 

Konyhakert


Mégpedig szó szerint, ugyanis egypopsis konyhám immáron mikrótalanodott sarkában nevelgetek káposztát, retket és hagymát befőttes-üvegházakban. Persze csak nagyon bébi formájú zöldségekről van szó. Már régóta foglalkoztatott az otthoni csíráztatás gondolata, de a megvalósításig valahogy sosem sikerült eljutnom. Most viszont olvastam, hogy nincs szükség csíráztató edényre, elég egy befőttes üveg is, így hát belevágtam. Az üvegek szájára textilpelenka darabokat gumiztam, naponta kétszer átmosom a magokat, és várok. Csuda látni, mennyi erő van ezekben a csöpp magokban, ahogy óráról órára pattannak fel a héjak, és telik meg lassan az üveg csírákkal.

A magok mellett megpróbálkoztam a házi almaecet készítésével is, akit érdekel, itt talál receptet: http://sutes-fozes.blogspot.com/2010/09/almaecet-hazilag.html
Nem mertem nagy tételben készíteni, mert félek kicsit az ecetszagtól, majd kiderül, mit szól a család az erjedés illatához. Ha beválik, ki fogom próbálni más gyümölcsökkel is, hiszen jön a nyár, lesz bőven választék.

Az ötödik befőttesüvegben pedig kovászt etetgetek. Sütök már egy ideje kenyeret, az ízükkel nincs is baj, de a formájuk, hát szépségversenyre semmiképpen nem nevezném. Tegnap is sütöttem egy napraforgómagos kontyos(nak tervezett) példányt, szép is volt egészen a sütés utolsó tíz percéig. Aztán oldalt megrepedt, és végül elég csálén került ki a sütőből.
Szeletelni is nehéz a kenyereimet, és eléggé morzsálódnak. Gondoltam, kipróbálom kovásszal, hátha úgy jobb lesz. Meg különben is, olyat még próbáltam, itt az ideje.

2012. május 8., kedd

In memoriam


7 évet töltött velünk. Ifjú korában sem volt éppenséggel nagyvérűnek nevezhető, de ő volt az egyetlen, aki színvilágát illetően passzolt hozzánk, és még meg is tudtuk fizetni. Inkább nem használtuk, mint igen, aztán tavalyelőtt nyáron annyit mondott: krrrccccs, és az örök mikrohullámú mezőkre távozott. Még pár nap, és az azóta lomos szekrénykeként használt porhüvelyét begyűjti az önkormányzat, de emlékezzünk rá, miért is őrizgettük ezidáig.

Valamikor réges-régen 2010 augusztusának elején megszólalt a csengőnk. Gyermekünk éppen nem aludt, a csengőt nyomó szerencséjére, különben az akkori jókedvemben biztosan átharapom a torkát. Mikor Marci hazatalált, egy hétig anyukám volt vele, mert még dolgoztam. Aztán hazautazott, én pedig teljesen felkészületlenül egyedül maradtam egy hasfájós csecsemővel. Nos, ezekben a napokban szólalt meg a csengő, karomban az ordító, tekergő Marcival ajtót nyitok: mosolygós hölgy lép be, a Gyermekjóléti Szolgálattól jött ellenőrizni, hogyan funkcionál az új család.
Kivételesen nem pizsamában voltam, és nem volt nagy kupi sem, de a környezet láthatóan nem is érdekelte. Felajánlottam, nézze meg a gyerekszobát (két nap alatt vettünk meg minden babaholmit, a kórházban fejeztem be a gobelint, büszke voltam rá, na!) de kedvesen visszautasította, neki láthatóan mindegy volt, hogy asztalfiókban alszik-e a gyerekünk, vagy az ágy alatt…
Letelepedett inkább a konyhában, és elkezdte kitölteni a papírjait. Nem emlékszem mindenre, csak a kedvenc kérdéseimre:

-  Térjünk át az autóra. Van autójuk?
-  Igen.
-  Hány éves?
-  Tíz. Mondjam a típusát?
-  Áh, az nem fontos.

Aha. Tehát teljesen mindegy, hogy egy tíz éves Suzukink vagy  Lexusunk van. (sajnos, nincs Lexusunk J)

- Akkor most nézzük, milyen háztartási eszközökkel rendelkeznek: úgy látom van számítógép, mikrohullámú sütő….  itt folytatnám a sort, hogy van ám mosógépünk, és… de ő félbeszakít, ennyi elég is. Bakker, ezek szerint ha van számítógéped és mikród, nyert ügyed van a Szolgálatnál.

Szóval, miután ilyenformán fény derült a mikró kiemelt fontosságára, pár nappal később beadta a kulcsot. Persze nem mertük kidobni, mert mi lesz, ha újra ellenőriznek (egy hónapig tart a gondozási idő) és nem lesz mikrónk! Erősen reméltük, hogy a működését a későbbiekben sem kell demonstrálnunk, ugyanis ahogy azt korábban elterveztük, nem fogunk újat venni, mert nincs rá szükségünk.
Aztán szülőségre alkalmasnak találtattunk, a mikró mégis maradt. A lomtalanításkor nem akartuk kidobni, ne legyen belőle máshol szemét, de most eljött az idő. A önkormányzat gyűjtést szervez, elektromos eszközök, elemek, fáradt olaj, stb számára, így pedig, gondolom, és remélem, nem csak a szomszéd erdőszélig fog tartani a szállítás.

Tehát szombaton felszabadul egy sarok a konyhában, ahová mindenféle csodás dolgokat tervezek. De erről majd legközelebb.